Dunántúli Napló, 1979. január (36. évfolyam, 1-30. szám)

1979-01-07 / 6. szám

DN HÉTVÉGE 4. BELPOLITIKA 1979. JANUÁR 7. lUlunkasok a ítélet­időben A viharlámpa pislákoló fé­nye mellett kerestük note­szünkben a telefonszámo­kat. Hóügyelet, DÉDÁSZ-ügye- let, Távfűtő Művek, Meteoroló­giai Intézet, posta, honvédség, mentők, rendőrség, tűzoltóság, vízművek. Még a legudvaria­sabb kollégák is elfeledkeztek a kötelező újévi jókívánságok­ról. Ezek a beszélgetések tő; morék és lényegretörők vol­tak, mint egy távirat. S miközben - tomboló hóvi­harban életvesz ,essé váltak az utak, tetőcsei epeket sodort le az orkán, fákat csavart ki és méteres hótorlaszokkal zár- 1a el az utakat; emberek szá­zai érkeztek munkahelyükre. Szerelők, gépkocsivezetők, igazgatók, diszpécserek keltek föl az újévi asztal mellől és el­indultak, hogy elfoglalják szol­gálati helyüket. A többség nem várta a telefont, a terepjáró kocsit, hiszen tudta, hogy szük­ség van rá. Este 8 óra után a vállalatok egy részénél már automatiku­san az első számú vezetőt kap­csolta a telefonközpontos. Alig­ha létezik olyan belső utasí­tás, amely mondjuk a KPM- igazgató kötelességévé teszi, hogy újév éjjelén Tortyogónál, o 6-os út mentén irányítsa a mentési munkálatokat. Talán az sem bizonyos, hogy a helyszí­nen nagyobb segítséget tudott adni, mintha mondjuk a híre­ket begyűjtő, utasításokat su­gárzó diszpécserközpontban töltötte volna az idejét. Az a tény azonban, hogy úgy érez­te, ott a helye, ahol vállala­tának dolgozói is derekasan helytállnak, azt hiszem, min­denképpen jó döntést szült. A vízművek főmérnöke szem­rehányásokkal illetett, mert a megbeszélt 22 óra 30-as idő­pont helyett csak öt perccel később tudtam visszahívni. Iga­za volt, hiszen azokban a per­cekben a város vízellátásáról volt szó. A vezérkar a helyzet alakulásától függően változa­tok sorát dolgozta ki annak ér­dekében, hogy a város lakos­sága minél kevesebbet erez­zen meg a szélsőséges időjárás szülte nehézségekből. A tv-híradóban némi éllel jegyezte meg a meteorológia, hogy ők már napok óta felhív­ták a figyelmet arra, hé>gy Ma­gyarországra is be fog törni a a hideg. Hitetlenül nézegettük a lengyelországi, a német tá­jakon készült filmtudósításokat. Néhány óra alatt azután kide­rült, hogy az országhatárok, de még a hegyvonulatok sem védik meg Magyarországot a sarki légtömegektől. Rendkívü­li időjárási helyzet alakult ki, és ez a helyzet rendkívüli in­tézkedéseket és rendkívüli helytállást követelt az élet sok területén. Jó érzéssel szólunk'- tehát azokról, akik ésszerű és határozott intézkedésekkel, a helyzet megkívánta módon irá­nyították a helyreállítást. Kény­szeríteni senkit sem lehetett ar­ra, hogy 1979 első éjszakáján volán mellett üljön, vagy ép­pen villanypóznákat másszon a hóviharban. Néhány nap távlatából ma már kicsit hihetetlennek tűnik a vihar krónikája. Az élet visz- szatért a rendes kerékvágás­ba: kigyullad a falilámpa, me­leg víz folyik a csapból és a busz is a megszokott időben jön. Nem is keli különösebben örvendezni, hiszen ezek a dol­gok így természetesek, így szok­tuk meg. Most is ugyanazok az emberek dolgoznak a hőköz­pontokban, az áramszolgáltató vállalatnál, az autóbusz kor­mánykerekénél, akik újév éj­szakáján. Többségük azt vall­ja, hogy a viharos napon sem tett mást, mint amit egyébként: tisztességgel végezte a munká­ját. Erdős Ákos A porcelán megolvadt Rengel Béla A porcelán megolvadt. A ke­mény anyag rongyként lottyadt össze, amikor az egymástól 10— 12 centiméterre lévő tárnok kö­zött átütött a feszültség. A bor­zasztó erejű energiával bánni — hallatlan koncentrációt kí­ván! Dolgozni kell mégis vele. Sürgősen, mert sötétben van­nak a lakások, leáll a fűtés. A szél viharos, mínusz 10—15 fok van, a hóförgeteg vízszintesen száguld. Rengel Béla, a DÉDÁSZ ki- rendeltség vezelőhelyettese. Azon az éjszakán azonban sze­relőként dolgozott, üvöltöttek a súlyos, vastag vezetékek a szél­ben. Elsején, a jól sikerült szil­veszter után, reggei 9-kor fe­küdt le, Arra ébredt, hogy fia a hónak örül és a kaputelefon sípolni kezdett: „Pécs II. ül!'1 Kocsiba szállt, ötven perc múl­va már jóformán a város ösz- szes transzformátor-állomásán megfordult. — A Pécs IV-nél jutott eszem­be, hogy ez már katasztrófa. Akkor már a Pécs ll-n 3 zár­latos vonalat sikerült megjaví­tani. Érkeztek a telefonok, a ri­asztások, a munkatársak. Sej­tettük, éjfél előtt nem kerülünk haza. Egy szál nadrágban, fél­cipőben voltam. Ha fémhez nyúltunk, odafagyott a kezünk. Ha kinyitottunk egy ajtót, nem sikerült az őrült szélben becsuk­ni. A hókristályok mint az ap­ró tűk, szúrtak ... — Végül mikor került haza? — Másnap délben. De egy­szer, útközben, felszaladtam jobban felöltözni. De hiába volt a fejemen bundás sapka. Meg­ebédeltem, azután irány vissza. Terepjáró gépkocsival voltunk, százszor kellett ki-beszállni. Má- sodikán, este 7-re jutottam ha­za, addig egymásban tartottuk a lelket. Egy mosollyal, néhány félszóval. A DÉDÁSZ szerelői közül so­kan önként jöttek dolgozni 1- én, délután. Maradtak 16—18 óra hosszat, mások több mint 24 óráig, ahogy azután — röp­ke pihenőt követően — ismét munkához lássanak. Daszka- lov Hriszto, azon a hideg éj­szakán, amikor a szobákban is néha félve pislantottunk. egy­másra, egy pillanatig sem jutott zárt helyre. Tóth János vezető­szerelő, aki a műszaki ügyele­tén volt, s most már csak any- nyit mond: összezavarodnak bennem az időpontok . .. egy­folytában dolgozni 1-én dél­után fél négytől, másodikén es­tig. A szerelőket szállító gép­kocsik a lehetetlen útviszonyok közepette, többszáz kilométert mentek. Fel a hegyoldalba is. — Nem öröm — mondja Rengel Béla — ha pihenőnapon dolgozni kell. De erről gyorsan elfelejtkeztünk. Azt tudtuk csak, hogy minél előbb energiára van szükség ... Mészáros Attila Csontkeményre fagyott a ruha Mendly Pétert, a Pécsi Vízmű fenntartási előadóját a laká­sán riasztották azzal, hogy a makári gépház energiaellátás nélkül maradt, ez pedig a kör­nyékbeli klinikák vízellátását veszélyeztette. A hóviharban el­indult a hegyre és hozzálátott a hiba kereséséhez. Az üzem­zavart az elektromos kábel ele­jén kiolvadt biztosíték okozta. S most már mindenki tudta a tennivalókat. Innen a pellérdi gépházhoz sietett, ahonnan szintén üzem­zavart jelentettek. A viharban,- a koromsötétben azonban lát­ni semmit sem lehetett, így hát továbbindult a Hullámfürdőhöz, ahol a szél darabokra tépte a sátortetőt. Világítótestek, külön­féle berendezések estek a víz­be, ezeket ki kellett menteni. Január másodikén Mendly Péter újra visszatért a pellérdi gépházhoz. Szomorú látvány fogadta: a szélvihqr lesodorta a trafóház tetejét, s az az elekt­romos vezetékekre zuhanva, megbénította a gépház áram­szolgáltatását,, ami miatt meg­szűnt a vízellátás is. — Kemény hideg, erős szél volt még ekkor is. A trafóházra csak úgy lehetett felkapaszkod­Mendly Péter és Nagy Imre ni, hogy a létrához kötéllel erősítettük az embereket. Január másodika is tartoga­tott még meglepetéseket a Víz­mű dolgozóinak. Nagy Imre vízvezetékszerelő, társaival dél­után a tettyei csőtöréshez vo­nult ki. — Egy 125 milliméteres ön­töttvascső törött el a Kalinyin út és a Kiss József utca sar­kán — pergeti vissza az ese­ményeket Nagy Imre. — Csak úgy spriccelt a víz, rá a ru­hámra, pillanatok alatt csont­keményre vágyott a zord idő­ben. Nagy Imre éjjel egykor vég­zett a tettyei csőtörésnél. Ha­marosan ágyba került, de so­káig nem jött álom a szemére. Horváth László Bogiári József a hőügyeletes éjszakája Bogiári József 1979. január 1-én, 12 óra 20 perckor foglal­ta el szolgálati helyét a KPM Pécsi Közúti Igazgatóságának hóügyeletén. A szilveszteri koc- cintgatások a szokottnál hama­rabb véget értek, hiszen a köz­lekedési építőmérnök tudta, hogy mint minden héten egy­szer, úgy az új év első napján is a diszpécserközpontban a helye. Az ügyeleti napló tanúsága szerint csendesen indult a szol­gálat, mert bár nedvesek vol­tak az utak, jégpáncél nem alakult ki, hiszen a hőmérsék­let jóval fagypont felett volt. A pécsi, a szigetvári, a mohá­csi és a harkányi telephelyek­ről rendszeresen érkeztek a rá­diójelentések, melyek a meg­szokott híreket hozták. 13 óra 15 perckor jegyezte be a nap­lóba Bogiári József, hogy a Szigetvárról kapott információ szerint beborult az égbolt, és esik az eső. Negyed háromkor Pécs-felső már havazást jelen­tett. A 15.30-as időpont mellett ez a bejegyzés olvasható: „va­lamennyi ügyeleti helyen közlik, hogy az egész területen viharos szél fúj és erősen havazik. Ezért elrendeltem a szigorú szolgálatot. Utasítást adtam, hogy az egyszárnyú hóekéket minden járműre szereljék fel; a termelőszövetkezetekben gon­doskodjanak a traktorvontatá- sú hóekék üzembeállításáról; a szóró gépkocsik azonnal kezdjék meg a főutak folyama­tos sózását”.- Tisztában voltam a teen­dőkkel, hiszen 1969-ben is lát­tam el hasonló teendőket, ami­kor ugyanilyen kemény, csak valamivel hosszabban tartó téli napokat éltünk át. Megkezd­tem dolgozóink mozgósítását, intézkedtem arról, hogy a kulcsfontosságú szolgálatot el­látókat beszállítsák munkahe­lyükre. Sajnos, nagyon megne­hezítette munkámat az a tény, hogy villámcsapás következté­ben elnémult az URH-hálóza- tunk. Szerencsére a posta se­gített és a 01 két külön, köz­vetlen vonalat bocsátott ügye- letünk rendelkezésére. Közben megérkezett kollégám is, akivel megoszthattuk a feladatokat. — Sok volt a teendő, hiszen folyamatosan érkeztek az egyre aggasztóbb jelentések. Gépko­csijaink egész sora elakadt és használhatatlanná vált a hóviharban. Kilenc óra utón felvettem a kapcsolatot a hon­védséggel, akik speciális jár­műveket vezényeltek ki azokra a helyekre, ahol mi már nem boldogultunk. A diszpécserközpont beren­dezési tárgyai között semmi feleslegesei nem találni. A fa­lon nyolc térkép jelzi azt, hogy a KPM gépjárművei milyen út­vonalakon teljesítenek szolgá­latot. A két rádió-telefon segít­ségével az ország és a megye KPM-állomásaival tudnak kap­csolatba lépni. Három városi és házi telefont helyeztek el még az ügyeletén, a falon pe­dig az ügyeletre berendelhető dolgozók százainak névsora és különböző telefonszámok olvas­hatók. Az ügyeletesek egyike kifüg­gesztette a nyíregyházi amatőr meteorológus távprognózisát. Eszerint újév napján 0 fok kö­rüli hőmérséklet és az évszak­nak megfelelő körülmények vá rhatók. Bogiári József azonban a té­nyek embere. Szobája falán az amatőr időjósló előrejelzésével profi módon dolgozott. Meg­fontolt utasításaival a KPM erőit oda összpontosította, ahol a segítséget a legtöbben vár­ták. E. A. Száz emberrel jégpáncélon Újév délutánján esőben kezdte szolgálatát a főpálya- udvaron Skodájával Kolozsvá- ry György a harmincas já­raton. Nem sokkal rá elsza­badult a pokol ... A forgalmi szolgálattevő tiszttől ő is uta­sítást kapott 15.20-kor a le­állásra. — Nehér percek és órák következtek, bent zsúfolódtunk a szolgálati helyiségben. Kint ítéletidő tombolt, a sötétben, amennyire látni lehetett, az állomásépületben meghúzódva csodára és buszra vártak az emberek, hogy hazamenekül­hessenek, Azt mondták, hogy a 39-es és 40-es vonalon ne­gyedóránként kötélidegzetű társaim elindulnak és nagy­ritkán a 10-es és 20-as járatok is megpróbálnak dacolni az elemekkel az utasokért. — öt éve vezetem a Sko­dámat, megbízom benne, a gumijaim is jók. Vártam, hogy mehessek. Este 9 óra után jött az értesítés, induljak a Budai végállomásra. Nem volt könnyű, de odaértem. Pillana­tok alatt 80—90 ember szállta meg az utasteret, amikor 21.45- kor a 14-es járaton indultam Petőfi-aknára. Végig lépésben mentem egyes és kettes se­bességben a jégtől márvá- nyossó vált úton, a hó időn­ként eltakarta a szélvédőüve­get, az olajkályha füstjét — ha ugyan égett — vissza­nyomta az utastérbe a szél, mögöttem pisszenést sem le­hetett hallanni, mindenki mö­göttem tolongott, és leste, fi­gyelte az utat. Egy óra alatt célba értünk, utasaim feszült­sége feloldódott, páran vicce­sen reklamáltak, miért nem hagytam őket a forgalmiban, hiszen ott meleg volt. Vissza­felé már nehezebb volt, pár utassal a szélben, a jeges úton. Tóth Mihály az Ikarus—180- as csuklóssal délután fél egy­kor kezdett a 39-es járaton. Ű már vagylagos felszólítást kapott a kritikus időpontban: ha úgy érzi, hogy tud menni, induljon, ha nem, álljon be a garázsba. — Négyen vállaltuk. Láttam, hogy a főpályaudvari, a piaci megállókban és a Konzumnál mennyien várnak ránk, sokan gyerekkel. ítéletidő volt, de ameddig . képes vagyok menni, kötelességem, hogy hazavi­gyem őket, hisz értük va­gyunk. Volt, hogy két méterre se láttam, fékezni csak motor­fékkel és visszakapcsolással lehetett, pedig lépésmenet­ben haladhattam. Este nyolc­kor járt le a műszakom. Mondtam, ha kell, maradok tovább is. Maradtam. Az aj­tók ledermedtek, de azért, ha lassan, mégis működtek, időn­ként ki kellett szállnom, hogy a lefagyott ablaktörlőt műkö­désbe hozzam. Végül is este háromnegyed tizenegyig 14- szer fordultam. Kedden reg­gel izomlázzal és náthásán ébredtem, mégis arra gondol­tam: utasaim nátha nélkül, időben mehetnek dolgozni. Muck János is vállalta az ítéletidőben, hogy ameddig az Ikarusz 180-as csuklósa, na meg ő bírja, és ameddig az út- és látásviszonyok is lehe­tővé teszik, a 39-es vonalán mindenkit célba visz. — Délután 3 óra helyett fél egykor kezdtem, hogy a váltótársam is időben tudjon otthon ebédelni. Aztán jött az ítéletidő: lépésben haladtam, néha alig láttam, dobált a szél, a Szövetség utcában olyan szikrázásokat csinált a szél-összecsapta légvezeték, hogy néha megijedtem, csak a buszomra ne essenek a szikrák, vagy egy elszakadt vezeték. A Bőrgyár előtt ki- döntött fa akadályozott, győz­tem kerülgetni, a Rákóczi útra balra 'kanyarodva azért iz­gultam, hogy ne kelljen meg­állni, mert nem tudok elindul­ni. Az utolsó körjárattal 22.45- kor indultam. Pedig este 6- kor már hazamehettem volna. Murányi László Muck János, Kolozsváry György és Tóth Mihály

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom