Dunántúli Napló, 1979. január (36. évfolyam, 1-30. szám)
1979-01-09 / 8. szám
Sikeres rendezvény, jő verseny „Aranyjelvényesek az olimpiára” Országos téli csúcstúra a Mecsekben Ragyogó napsütés, mínusz 12 tokos hideg, csúszós talaj, helyenként félméteres hó — ez jellemezte az Aranyjelvényesek az olimpiára akció országos téli csúcstúráját, amelyet január 7-én rendeztek meg a Keleti-Me- csekben. A legnagyobb érdeklődés az akció során a csúcstúra iránt nyilvánult meg. Ezt bizonyítja, hogy ugyanebben az időben még öt hegységben, a Bükkben, a Mátrában, a Pilisben, a Börzsönyben és a Bakonyban összesen 1849-en álltak rajthoz — Eddig nyolcvanon teljesítették mind a négy országos próbát — ez a szám most várhatóan eléri, sőt túlhaladja a 200 főt - tájékoztatott Saiga Péter, aki a KISZ Központi Bizottságától'érkezett a rendezvényre. Elmondta még, hogy az akció iránt nemzetközi érdeklődés nyilvánul meg. — Ezt a túrát sokan alábecsülték, köny- nyebben teljesíthetőnek vélték — folytatta, miközben a célba, c pécsváradi művelődési házhoz fáradtan érkeztek be a túrázók. Elsőként, rekord idővel, 5.05 perc alatt futott be a célba egy hármas csoport. Ök azok, akik mindig az elsők között vannak a megyei versenyeken is. Köztük van Kátai Pál, a kaposvári Volán Vállalat dolgozója. Aktívan nem sportolt eddig, baráti körben határozták el az akcióban való részvételt. A túra érkezői a Tripammer Azóta több sportágban edz rendszeresen. Ez a negyedik országos próbája, így várományo-, sa a moszkvai olimpián való részvételnek. Véleménye szerint eddig ez volt a legnehezebben teljesíthető. Közben rádión érkeztek, a hírek, hol tart a mezőny a havas, csúcsos pályán. Erősen szétszóródtak, kisebb csoportokra szakadtak a résztvevők. A Zengő-csúcs leküzdése a pálya kétharmadán bizonyult a legnehezebb feladatnak. Voltak, akik a 8 órás szintidő utolsó percében érkeztek a célba — nagyon fáradtan. Nagy eredmény, hogy a 115 induló közül csak öten adták fel, illetve lépték túl az időt. A sikeresen teljesítők közül 14-en fánál ezzel mind a 4 országos próbán túljutottak, így az akció emblémájával ellátott piros-fehér- zöld színű melegítő tulajdonosai lettek, A sikeresnek mondható rendezvény 16 órakor ért véget a Zengő alján. A szerencsés 200 személy, akik a várhatóan 800—900 fős teljesítők közül újabb versenyeken választódnak ki — részt vehet majd a moszkvai olimpián. A következő alkalom ismét egy megyei csúcstúra, ezúttal a Jakab-hegyre, 20 km-es távon, 5 órás szintidővel, január 14-én lesz, melyet egy országos túra követ február 11-én, ismét a Zengő-csúcsra, ugyanezen a pályán. Karádi Károlyné Asztalitenisz Népes mezőnyök a városi bajnokságon Nagy mezőnyök, részvételével rendezték meg az egyetemi tornacsarnokban a városi asztalitenisz bajnokságot. Hat egyesület 200 versenyzője indult. A Vasasi Bányász és a Spartacus versenyzői jeleskedtek. Á férfi egyest Szita, az Universitas PEAC versenyzője nyerte. Asztalitenisz. Férfi egyes: 1. Szila (Universitas PEAC); 2. Szederkényi (Vasasi Bányász); 3. Koronics (Vasasi Bányász). Női egyes: 1. Andi; 2. Ma- usz; 3. Szörényi (mindhárman Pécsi Spartacus). Férfi Mai sportműsor RÖPLABDA: NB I. női mérkőzés: Universitas PEAC— NIM, POTE tornacsarnok, Jajra bhegyi út, 16.00. páros: 1. Szederkényi—Koronics (Vasasi Bányász): 2. Szabó—Gyén M. (P. Spartacus); 3. Csizmadia—Bocz III. (Vasasi Bányász, István-akna). Női páros: 1. Andi—Mausz; 2. Szörényi—Eszényi; 3. Soós— Fáncsi (mindhárman P. Spartacus). Vegyes páros: 1. Andi—Szederkényi (P. Spartacus —Vasasi Bányász). 2. Mausz —Szabó, 3. Eszényi—Gyén M. (mindkettő P. Spartacus). Ifjúsági fiú: 1. Drávái (P. Spartacus). Ifjúsági fiú páros: 1. Szabó—Gyén (P. Spartacus). Ifjúsági leány: 1. Mézner (P. Spartacus). Ifjúsági leány páros: 1. Rézsó—Mézner (P. Spartacus). Ifjúsági vegyes páros: 1. Eszényi—Gyén (P. Spartacus). Serdülő leány: 1. Eszényi (P. Spartacus). Serdülő fiú: 1. Szabó G. (P. Spartacus). Újonc leány: Soós Cs. (P. Spartacus). Újonc fiú: Gyén L. (P. Spartacus). Víuős Pécsi vívó sikere Budapest junior nemzetközi párbajtőrvívó-bajnokságán 96 versenyző állt rajthoz, köztük 31 külföldi, 11 osztrák, 2 NDK- beli, 4—4 román és lengyel, 3 szovjet és 2 jugoszláv. A nagy és erős mezőnyben pécsi siker született. Szilágyi, az Universitas PEAC versenyzője döntőbe verekedte magát, és a második helyet szerezte meg. Szilágyi nagyszerűen vívott, sorra aratta a hét győzelmet. A döntőben is jól kezdett, legyőzte a későbbi győztest, Szokolt, de megtorpant, kissé elfáradt, két vereséget szenvedett, végeredményben három győzelemmel került a második helyre. TOTÓ 1. Aveliino-Atalanta 0:0 X 2. Fiorentina—Juventus 0:1 2 3. Lanerossi-Ascoli 1:1 X 4. Napoli—Lazio 1:1 X 5. Perugia—Verona 1:1 X 6. Róma-lnternazionale 1:1 X 7. Brescia-Pistoiese 0:0 X 8. Foggia-Cesena 0:0 X 9. Lecce-Genoa 2:1 1 10. Rimini—Taranto 2:1 1 11. Sampdoria-Monza 1:1 X 12. Sambenedettese-Palermo 2:0 1 13. Varese-Bari 1:1 X +1 14= Pescara—Spa 1 0:0 X ív A Sportfogadási és Lottóigazga- tósóg tájékoztatója szerint az 1. játékhéten öt darab 13 találatos szelvény volt. Nyereményük egyenként: 250 720 forint, ebből 13 plusz egyes 2 darab, a nyeremény és a jutalom együtt 760 916 forint; a 12 találatos szelvények száma 960 darab, nyereményük 11 771 forint; a 11 találatos szelvények száma 960 darab, nyereményük 871 forint; a 10 találatos szelvények száma 6838 darab, nyereményük 183 forint. A nyeremények az illeték levonása után értendők. LABDARÚGÁS Vasárnapi számunkban tévesen jelent meg a labdarúgó NB I. június 6-ára kisorsolt 14. fordulója. A helyes párosítás a következő: Ferencváros—ZTE, DVTK—Bp. Honvéd, Videoton—U. Dózsa, Tatabánya—MÁV Előre, Békéscsaba—MTK’-VM, Haladás —Vasas, Dunaújváros—Rába ETO, PMSC—Csepel, Vasas Izzó—STC. Korcsolyázók a Jókai utcai általános iskola udvarán létesített jégpályán Fotó: Arató László Lénárt István az év ifjúsági sportolói között A vasárnap esti Telesportban hirdették ki az MTV sportosztálya által tizennyolcadszor megrendezett „Az év ifjúsági sportolója” verseny eredményét. A lányok között a szakszövetség tizennégy jelöltje közül a vándorserleget Fórián Éva sportlövő nyerte. Az MHSZ nyíregyházi ÉVLK 18 éves sportolója az országos bajnokságon öt első helyet szerzett, az Euró- pa-bajnokságon egyéni ezüstérmet, csapatbronzot és egy negyedik helyezést ért el. Edzője Levitzky Zoltán. A második Újszigeti Katalin, a Békéscsabai Előre Spartacus tornásznője. A harmadik helyet ebben az évben is Fodor Ágnes, (Eger SE) úszó kapta. A tizennyolc fiú-jelölés közül a serleget és az év ifjúsági sportolója címet Lénárt István súlyemelő nyerte. (1959. PMSC, felnőtt világbajnok szakításban, ifjúsági világ- és Európa- bajnok összetettben, ifjúsági világbajnok. Edzője Csitneki Péter és Viczay Alajos). A második helyet megosztva kapta Fürjész István (MV SC 1961.) és Tóth Béla (Bp. Honvéd, 1959.) cselgáncsozó ifjúsági, illetve junior Európa-baj- nok. A harmadik helyre Wladár Sándor úszó került, aki két ifjúsági EB-aranyat és egy felnőtt vb hatodik helyet nyert. Cselgáncs Űttöroolímpia Szombaton és vasárnap Győrben rendezték meg az úttörőolimpia cselgáncs versenyének területi döntőjét. 73 versenyző állt rajthoz, köztük a Baranya megyei, a pécsi és siklósi cselgáncsozók, akik jól szerepeltek. A pécsiek négy első, két második, hat harmadik és négy ötödik helyet szereztek. A siklósiak 3 első. és 3 harmadik hellyel tértek haza. Pécsi győztesek: Engel, Frey, Pár és Kiing. Siklósi győztesek: Pál, Mojzes, Károcs. Sakk. Véget ért a serdülő sakkozók egyéni világbajnoksága, amelyet a skót Paul Motwani nyert meg. A magyar Utasi Tamás, miután az utolsó fordulóban döntetlenül játszott a francia Villermain ellen, 5,5 pontjával a 14. helyre került. A versenyen összesen negyven versenyző indult. Érdekesség, a dominikai Eu- liao valamennyi mérkőzését elvesztette. Csőm István, aki a hastingsi nemzetközi sakkve^- senyen szerepel, a 9. fordulóban a brit BotteriIlel ült asztalhoz, partijuk függőben maradt. A tornán az angol Speelman vezet 6 ponttal, Csőm 4 ponttal és 2 függőjátszmával a hetedik. Úszás. Kétnapos női úszóverseny kezdődött a mossa- chusetts-beli Cambridge-ben. Az Egyesült Államokban vendégszereplő két magyar úszónak, Verraszló Gabriellának és Fodornak ez volt a bemutatkozó versenye. Az első napon Verrasztó Gabriella a 200 yardos hátúszásban harmadik helyet szerzett. Műkorcsolya. A műkorcsolyázók rendezték az első országos bajnokságot. A férfiaknál Vajda László, a nőknél Erős Ágnes, a jégtáncban a Regőczy—Sallai kettős nyerte a bajnokságot. Tenisz. Vasárnap délután Hannoverben 3000 néző előtt kezdődött el az NSZK—Magyarország Király Kupa tenisz- mérkőzés. Az NSZK szerezte meg a vezetést, miután a 23 esztendős Rolf Gehring az első találkozón 6:1, 6:2 arányban győzött Benyik János ellen. Üli Pinner a második egyes mérkőzésen 6:3. 6:3 arányban legyőzte Taróczy Balázst. Ezzel az NSZK válogatottja a párostól függetlenül már' megnyerte a találkozót. A párost a magyarok nyerték, így a végeredmény 2:1 az NSZK javára. Kosárlabda. Kecskeméten rendezték a hagyományos Dánffy Antal kosprlabdator- nát, melyen a PVSK férfi csapata is részt vett. A pécsiek a Videotontól 108:100 arányú vereséget szenvedtek és ugyancsak kikaptak az Oroszlány együttesétől 100:96 arányban. A KSC ellen jobbnak bizonyultak 96:94 arányban és így végül a 3. helyet szerezték meg. A torna legeredményesebb játékosának járó tiszteletdíjat Varasdi (PVSK) kapta. Atlétika. Megkezdődtek Budapesten a fedettpályás versenyek. A KSI serdülő korosztályú versenyén a fiú 800 méteres síkfutásban Németh (Komlói Bányász) 3. volt. Ideje 2:29.8. £ VARSÓ: Vasárnap megkezdődött a sakk-világbajnoki zónaverseny, amelyen öt magyar sportoló vesz részt. A küzdelmek két csoportban indultak, az eredmények a következők: I. csoport: Portisch F.—Ribli 0:1, Lengyel—Gergiu (román) döntetlen. Három játszma függőben maradt. II. csoport: Popov (bolgár—Jer- menkov (bolgár) döntetlen, Si- kora (csehszlovák)—Smeikal (csehszlovák) döntetlen, Smidt (lengyel)—Ruligovszki (lengyel) 0:1, Adorján—Sax döntetlen, Ginda (román)—Gitescu (román) döntetlen. C NDK: Több nemzetközi kézilabda-tornát rendeztek a hét végén. Schwerinben a Ifi- tornán a helyi Post együttese szerezte meg az elsőséget veretlenül 8 ponttal a Wismut Aue (6) és a válogatottjai nélkül szereplő Bp. Honvéd (4) előtt. Az Odera menti Frankfurtban a CSZKA Moszkva végzett az első helyen a nemzetközi tornán, 7 pontot szerzett, a székesfehérvári Honvéd Szondi negyedik lett két ponttal. A magyarok a zárónapon két vereséget szenvedtek, a CSZKA Moszkvától 21:16, és a Slask Uroclaw csapatától 15:14 arányban. Berlinben női tornán a TSC együttese lett az első, miután a döntő mérkőzésen ' 24:18 (14:11) arányban győzött a Bp. Spartacus ellen. A magyarok így sem maradtak siker nélkül, mert Nyári Erzsébetet választották a torna legjobb játékosának. Potsdam- ban ugyancsak női tornán, az első helyet eldöntő találkozón az SC Leipzig 9:5 (6:3) arányban legyőzte a Bp. Építők csapatát. C BRIGHTON: Az év első nagy nemzetközi asztaliteniszbajnoksága csütörtökön kezdődik. Az angliai viadalon nyolc magyar játékos vesz részt, akik szerdán repülnek a szigetországba. Gergely, Klam- pár, lónyer, Takács, Mc(fjos? Szabó, Oláh és úrbán Edit. tagja a küldöttségnek. C BÉCS: Befejeződött o nemzetközi röplabda-torna, amelyen a magyar válogatott négy győzelemmel veretik lett első Ausztria (2) és nyolország (0) előtt. Dunantu napló Az MSZMP Baranya - megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Hallama Erzsébet Szerkesztőségi ügyelet 8—20 óráig 10-053. 20 óra után 15-726 Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, Pf.: 134. Hunyadi út 11. 7601 Telefon: 15-000, 15-762, 15-852, 15-245, 15-264 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen Pécsi Szikra Nyomda Pécs, Engel János u. 8. 7630 Tel.: 13-177, 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Szendrői György Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető , a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra 21 Ft Indexszám: 25 054 ISSN 0133—2007 A serdülő lányok versenyében Eszényi (P. Spartacus) szerezte meg az első helyet Fotó: Arató László