Dunántúli Napló, 1979. január (36. évfolyam, 1-30. szám)
1979-01-08 / 7. szám
Asztalitenisz Kanyar két góllal járult hozzá a Rákóczi győzelméhez a Bábolna elleni mérkőzésen Nehéz út vezet Kaposvárról az NB Amikor a K. Rákóczi labdarúgói a tavalyi bajnokság végén búcsúzni kényszerültek az NB l-től, folytatásként az egyesület vezetői „tisztogatáshoz'' láttak. Sebtében hat olyan labdarúgónak mondtak föl, akikért egyenként is korábban nagy áldozatot vállalt Kaposvár. Mások látták, hogy az események miként alakulnak, ezért maguk fogták a vándorbotot. így távozott Kiss, Konrád, Karasz. A bomba akkor robbant, amikor a csapat- kapitány Buus György fölkerekedett, s meg sem állt Nyíregyházáig. Több mint egy csapatra való játékos ment el, s helyükre igazában csak Egerszegről Gáspárt igazolták. No és visszatért a Rákóczihoz Boros. Ez a két fiú persze nem tudta pótolni azt a nagy űrt, ami különösen a tómadósorban keletkezett. Bizonyára ezért is nyilatkozott óvatosan a rajt előtt a jövőt illetően dr. Balogh János, a szakosztály elnöke, aki a „pécsi példát" emlegette. Azt, hogy a kiesést követően Pécsett sem egy év alatt tervezték a visszajutást. A közvélemény persze mást várt, remélt. Különösen azt követően, amikor napvilágot látott az NB II. nyugati csoport beosztása. Ebben a mezőnyben a K. Rákóczi mellett valóban nem is akadt „neves csapat”. A volt NB ll-esek közül az előző bajnokságban az Olajbányász, a Komló meg a Szekszárd nem nagyon jeleskedett. A MÁV DAC pedig csak az osztályozón szerezte vissza NB ll-es jogát. „Ezekkel, meg a zömmel volt NB lll-as csapatokkal majd csak elbánunk” — gondolták Kaposvárott, kiilonösen, amikor az idénynyitón a Rákóczi simán legyőzte az Olajbányászt. Hamarosan kiderült viszont, hogy a volt NB l-es csapat — amelyben csak a hátvédsor maradt meg bontatlanul — könnyen sebezhető. Még csak a 6. fordulónál tartott a Rákóczi, amikor már kétszer meg kellett kóstolnia a vereség keresű ízét is. Közben Gulyásék Kaaosváron sem tudtak nyerni a Sabaria ellen sem. Bizony egyszeribe odalett a kezdeti derüiátás, s aligha akadt irigye Németh Lajos vezető edzőnek, akit ekkor már neves szakember, Preiner Kálmán pályaedzőként segített. Az edzőpáros — ha lassan is — szeptember derekára a megmaradt „öreg" és a saját nevelésű fiatalok soraiból kialakította a leg ütőképesebb csapatot, amely most már csak akkor változott, amikor Marosok, majd Ágfalvi is hosz- szú időre kiesett a sorból. Mindenesetre a szeptember 10-i győri vereség óta már nem talált legyőzőre a zöldfehér együttes, amely feljavulva begyűjtötte az éllovas PVSK skalpját, majd legyőzte a Komlót is. Idegenben viszont rendre csak egy pontra látottá az erőből. Minthogy az ellenlábasok sem nézték tétlenül a hajrát, Kaposvár a 90 százalékos hazai és a 45 százalékos vidéki összteljesítménnyel a 20. forduló után a 3. helyen várhatja a folytatást. Ha azt is számba vesszük, hogy az idegenben gyengélkedő Rákóczinak tavasszal majd Pécsre meg Komlóra kell utaznia, no és a „nagy csapatok mumusához", a Sábájához is, akkor bizony túlzott derűlátásra nem lehetők Kaposvárott, ahonnan a jelek szerint nehéz út vezet az NB l-be. Persze csupán ezért lemondani a feljutásról, badcr- ság lenne. A soronlevő 18 mérkőzés ugyanis nem csupán q kaposváriaknak, hanem az ellenlábasoknak is sok buktatót tartogat még. Nem is adták föl Kaposvárott. Ezt bizonyítja, amit e kérdéssel kapcsolatban manapság látni, hallani lehet. Januó- 2 án, amikor Kaposvárott is elkezdődött a felkészülés, az öltözőben nagy harcikedv volt látható. Csak a betegeskedő Gáspár helye volt diesen. Mindenki örömére az orvosi vizsgálat Marcso- kot és Agfalvit is rendben találta. Málics Gyula, a Buús örökébe lépett kapuvédő már az onrosi rendelőben azt hangoztatta. hogy bajnok lesz a Rákóczi. Németh Lajos vezető edző szel int ma már egészséges önbizalma van a csapatnak, amely bizony a kezdet kezdetén hiányzott. — Megnyerjük a vidéki rangadókat, meg a bajnokságot isi — jelentette ki kate- goriki son Varga Gyula ügyvezető elnök. Érvei szerint a Nyugati csoportban a Rákóczi a legtapasztaltabb s a legjobb . játékosokkal rendelkező csapat. — Ha ezt a fiúk az elején elhitték volna, akkor ma 3—4 ponttal több lenne a fci'tokunkban. Tavasszal majd másként rajtolunk. A támadó- soroan ott lesz Marosok. Ágfalvi csatasorba állásával Gulyás nem a söprögető helyéről -kell hogy rohamozza az ellenfelek kapuját. (A hátvéd 8 góljával egyébként a csapd legeredményesebb játékosa volt.) Aztán keressük az erősítést a tómadósorba. A tarjáni Radies a végén nem lett a miénk, de majd j’jn más, vagy mások. Túlzott derűlátás? ... Egészséges optimizmus? ... Ezekre a kérdésekre ma még nem lehet választ adni. Az biztos, hogy a K. Rákóczival mint bajnoicesélyessel, a tavaszi iaén,ben számolni kell majd. A csapat január 20-ig kereken 30 edzéssel készül Taszáron a sportcsarnokban s naponta — esik vagy fúj.— a szatadban is. Részt vesz a Rákóczi a Hétfői Dunántúli Ncpió kupában, nem félve még a Komló meg a PVSK elleni „próba rangadóktól” sem. Februárban lengyel első ligás ellenfelet vár Kaposvár, majd 21. és 28-án két MNK-mérkőzés következik a legjobb 32 közé jutásért. Kovács Sándor TOTO 1. Avellino-Atalanta 0:ö~~T 2. Fiorentína-Juventus 0:1 2 3. Lanerossi-Ascoli 1:1 x 4. Napoli—Lazio 1:1 x 5. Perugia—Verona 1:1 x 6. Róma—Internazionale 1:1 x 7. Brescia—Pistoiese 0:0 x 8. Foggia-Cesena 0:0 x 9. Lecce-Genoa 2:1 t~ 10. Rimini-Taranto 2:1 1 11. Sampdoria-Monza 1:1 x 12. Sambenedettese-Palermo 1:1 x 13. Varese—Bari 1:1 x pótmérkőzések: 14. Pescara—Spal 0:0 x 15. Milan—Catanzaro 4:0 1 16. Torino—Bologna 3:1 1 Az ifjúsági leány egyes győztese Mézner (Pécsi Spartacus). Arató László felvétele 200 résztvevő a városi döntőn Népes mezőnyök részvételével került sor Pécs város és környéke felnőtt, ifjúsági és serdülő asztalitenisz-bajnokságára az Egyetemi tornacsarnokban. A Városi Asztalitenisz Szövetség által rendezett kétnapos döntőn hat egyesület 200 versenyzője állt asztalhoz. Kitűnően szerepeltek a Vasasi Bányász és a Pécsi Spartacus versenyzői. Siker- sorozatukat csak Szitának (Universitas PEAQ sikerült megtörni a férfi egyéni megnyerésével. Csalódást okozott az Olajbányász - a vártnál jobban szerepelt a MÜV NIE A mintegy 50 000 lakosú délzalai városban az elmúlt év nyarán ugyancsak mozgásba jött a labdarúgó gépezet, ahol nagy várakozás előzte meg az átszervezett bajnokságot, melynek második vonalában két városi csapat kezdte meg szereplését: az Olajbányász és a mellé felzárkózott a MÁV NTE. A két együttes házatáján nagy ügybuzgalommal láttak munkához, majd az ismeretek birtokában meghatározták a legfőbb célkitűzéseket. Az olajosoknál a dobogóra való felkerülést jelölték meg, míg a szomszédban a bentmaradás kiharcolását várták a fiúktól. Az „első félidő” mérlege azonban azt mutatja, hogy az olajosok jóval a terv alatt, míg az újonc MÁV NTE tervszinten zárta a bajnokság őszí idényét. Az Olajbányásznál a sikeresnek minősített felkészítés után megkezdődött a „szenvedés”. A csapat alsó régiókban elfoglalta helyét és csak nagy nehezen tudott felkapaszkodni a tabellán. Hat pontot vesztettek el hazai pályán, míg vidéken is igen gyengén ment a fiúknak. Nem csoda, hogy erősen megcsappant a hazai nézőszám, hiszen a közönség alig láthatott elfogadható játékot. Kétségtelen, hogy több sérülés Is közrejátszott a gyatra szereplésben, de ennek a játékosállománynak sokkal többet kellett volna nyújtani. — Tény, hogy jóval többet vártunk a csapattól, vezetőktől egyaránt. Számukra mindent biztosítottunk, és mit kaptunk? Igen keveset! Gondok voltak a hozzáállással, a fegyelemmel és megromlott a csapaton belüli egység, a szakmai irányítás — állapította meg Baranyai István, az egyesület ügyvezető elnöke. A játékosok többsége lelkesedés, megfelelő akarati tényezők nélkül játszott, nem sokat tettek a siker érdekében. A sze- . repeltetett 20 játékos közül mindössze a csupaszív, fáradhatatlanul harcoló beállás Simon, valamint a tapasztalt kapus Vlaszák dicsérhető, ír Az újonc MÁV NTE-nél a bentmaradást jelölték meg célként, hiszen ez a gárda egyelőre csak azokkal a képességekkel rendelkezik, hogy foggal-körömmel küzdjön, a további NB ll-es szereplésért. Ugyanis a mostani csapat — az átigazolt és tényleges erősítést jelentő dr. Füle, Engló- ner, és Liviczky nélkül — két évvel ezelőtt még a megyeiben szerepelt. A csapat várakozáson felül, igen jól kezdte az idényt és a játékosokra szabott taktika, no meg a határtalan lelkesedés a volt a fősz Csak egy nevet kérünk! Lapunk elmúlt héten megjelent számában közölt iudósitás idézetéből hiányzó főszereplő (Katzirz Béla) nevét 24 pályázónk találta el. A sorsolásnál közülük a szerencse Molnár Eszter (Pécs, Boros u. 7.) pályázónknak kedvezett A 100 forintos vásárlási utalványt postán küldjük el részére. A mostani idézetből hiányzó nevet a szelvényre írva és azt levelezőlapra ragasztva, szombat déli 12 óráig juttathatják el olvasóink, szerkesztőségünk címére: Dunántúli Napló Pécs, Hunyadi út 11. 7601. AZ IDÉZET: „Az országos atlétikai bajnokságon kitűnően szerepelt ........ S zombaton megnyerte az 1500 méteres síkfutást, majd a befejező napon, vasárnap, újabb aranyérmet szerzett. Az 5000 méteres síkfutásban 13:44,6 másodperces, új Baranya megyei csúccsal elsőként érkezett a célba." Hiányzó név: ................................................................................ A pályázó neve: .......................................................................... A pályázó lakcíme: .........'.............................................................. b ajnokság első szakaszában, nagyszerű eredményeket, bravúros győzelmeket hozott: Aztán jött a visszaesés időszaka, de akkor sem tétlenkedtek, hanem fokozták a munkát. Vereségek, hazai pontveszteségek után újabb szerkezeti átcsoportosítások következtek. Nehezen lendültek előre, de a szorgalom meghozta a remélt félidei sikert, a betervezett 17 pontot. A hajrában különösen nagyszerű fegyvertény volt a Szekszárd, majd a MÁV-DAC legyőzése. Az együttes az őszi idény első és befejező harmadában jeleskedett és utóbbinál a hazai győzelmek biztosították a jelenlegi helyezést. Érdekesség, hogy a vasutasok a volt NB ll-es csapatok ellen szerepeltek jobban: veretlenek maradtak, miközben három ellen győzelmet értek el. A csapat eddigi sikerét a tervszerű, tudatos szakmai munkának, az odaadó és lelkes hozzáállásnak köszönheti. A legjobb csapatrész a védelem, ebben is az új szerepkörben játszó Englóner és a harcos Markán emelhető ki, míg elöl Füle dr. hét góljával igen jelentős szerepet töltött be a MÁV NTE elért sikereiben. * A-kanizsai NB ll-es csapatok rövid pihenő után január 2-án orvosi vizsgálattal kezdték meg az újabb idényre való felkészülést. — Január végéig- napközis rendszerben készül a csapat: 22-en kezdték meg a termi és szabadtéri munkát, akik közül hiányzik a porcműtéten átesett Müller, Simon, és Buti. A foglalkozásokat Kerekes Imre vezető edző irányítja, akinek segítőtársai Mike József testnevelő tanár és Zöldvári István pólyaedző. Az első mérkőzésünket január 13-án vívjuk a ZTE csapatával — mondotta Csima József, az olajosok technikai vezetője. Balogh Antal Verrasztó harmadik Kétnapos női úszóverseny kezdődött a massachusetts-beli Combridge- ben. Az Egyesült Államokban vendégszereplő kén magyar úszónak, Verrasztó Gabriellának és Fodornak ez volt a bemutatkozó versenye, az első napi eredmények fölött, csak Verrasztó Gabriella nevével találkozhatunk, aki a 200 yardos hátúszásban harmadik helyet szerzett. Eredmények: Férfi egyes: 1. Szita (Universitas PEAC), 2. Szederkényi (Vasasi Bányász), 3. Koronics (Vasasi Bányász). Női egyes: 1. Andi, 2. Mausz, 3. Szörényi (mindhárman Pécsi Spartacus). Férfi páros: 1. Szederkényi-Koronics (Vasasi Bányász), 2. Szabó—Gyén M. (P. Spartacus), 3. Csizmadia—Bocz III. (Vasasi Bányász—István-akna). Női páros: 1. Andi—Mausz, 2. Szörényi— Eszényi, 3. Soós—Fáncsi (mindhárman P. Spartacus). Vegyes páros: 1. Andi—Szederkényi (P. Spartacus— Vasasi Bányász), 2. Mausz-Szabó, 3. Eszényi-Gyén M. (mindkettő P. Spartacus). Ifjúsági fiú: 1. Drávái (P. Spartacus). Ifjúsági fiú páros: 1. Szabó—Gyén (P. Spartacus). Ifjúsági leány: 1. Mézner (P. Spartacus). Ifjúsági leány páros: 1. Rézsó—Mézner (P. Spartacus). Ifjúsági vegyes- páros: 1. Eszényi—Gyén (P. Spartacus). Serdülő leány: 1. Eszényi (Pl Spartacus). Serdülő fiú: 1. Szabó- G. (P. Spartacus). Újonc leány: Soós Cs. (P. Spartacus). Újonc fiú: Gyén L. (Pécsi Spartacus). Tenisz Kiráiy Kupa Vasárnap délután Hannoverben: 3000 néző előtt kezdődött el ax NSZK—Magyarország Király Kupo tenisz-mérkőzés. Az NSZK szerezte meg a vezetést, miután a 23 esztendős Rolf Gehring az első találkozón 6:1, 6:2 arányban győzött Benyik János eklen. Uli Pinner a második egyesmérkőzésen 6:3, 6:3 arányban legyőzte Taróczy Balázst, így az NSZK. válogatottja már a párostól függetlenül megnyerte a találkozót Kosárlabda Kecskeméten rendezték a hagyományos Dánffy Antal kosár- labdatornát. melyen a PVSK férfi csapata is részt vett. A pécsiek a Videotontól 108:100 arányú vereséget szenvedtek és ugyancsak kikaptak az Oroszlány együttesétől 100:96 arányban. A KSC ellen jobbnak bizonyultak 96:94 arányban és így végül a 3. helyet szerezték meg. A torna legeredménye* sebb játékosának járó tisztelet- d jat Varasdi (PVSK) kapta. etíoi (J Dunántúli napló Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Hadarna Erzsébet Szerkesztőségi ügyelet 8—20 óráig 10-053, 20 óra után 15-726 Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, Pf.: 134. Hunyadi út 11. 7601 Telefon: 15-000, 15-762, 1S-852, 15-245, 15-264 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen Pécsi Szikra Nyomda Pécs, Engel János u. 8. 7630 Tel.: 13-177, 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Szendrői György Terjeszti a Magyar Posta Indexszám: 25 054 ISSN 0133-2007 t % *