Dunántúli Napló, 1979. január (36. évfolyam, 1-30. szám)

1979-01-08 / 7. szám

A hó ugyan nem lett nagyobb, de a hideg sem lett kisebb. így azután ezen a vasárnapon is bőven nyílt alkalom a téli sportolásra, játékra. Fotóriporterünk, Cseri László négy pillanatképben igy foglalta össze a nap eseményeit: A táv 30 kilométer a Mecsekben. Az „Aranyjelvényesek az olimpiára" mozgalom túra résztvevői még könnyedén mosolyognak, ugyancsak az elején tartanak. — A Jókai utcai iskola tornaudvarán is sikos a jég. A kép tanúsága szerint állva biztonságosabb. — Illusztráció a tél „örömei"- hez. — A hagyományos szánkók mellett egyre több műanyag bob jelent meg a mecseki szánkópályán. A Hazafias Front nagy győzelme Kambodzsában A tartalomból: NINCS TÜRELMI IDŐ, MARAD A PIHENTETÉS EGÉSZSÉGESEK VAGYUNK VAGY NEM? A VÍZ NEM CSEPEG. AZ ÚJÍTÁS „ELALUDT" A HAJNÖVESZTŐ SZER DIADALA? ÜLDÖZÉS UTÁN ELFOGTAK AZ AUTÓTOLVAJOKAT HÁROM ÉVE A LEGNÉPSZERŰBB BASSZUSGITÁROS NINCS SZÜKSÉG SZEXVIZSGÁLATOKRA? Phnom Penh felszabadult Győri Sándor, az MTI tudósítója jelenti: A kambodzsai főváros vasárnap délben 12 óra 30 perckor felszabadult. Hanoiban vasárnap este hivatalosan bejelentették, hogy a Kambodzsai Hazafias Front erői eredményesen befejezték a reakciós Phnom Penh-i hadsereg felszámolását, körülzárták a fővárost és rövid harcok után fel­szabadították. A Phnom Penh-i rezsim vezetői az első jelentések szerint elmenekültek. Világ proletárjai, egyesüljetek! nettől Dunántúli napló XXXVI. évfolyam, 7. szám 1979. január 8., hétfő Ára: 1,50 Ft Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Tömeges népi felkelés Kambodzsában Pol Pót és kormánya elmenekült Phnom Penhbül A rezsim katonai és politikai vereséget szenvedett Éliás Béla, az MTI tudósí­tója jelenti: Kambodzsából Pekingbe érkezett utasok értesülése sze­rint Phnom Penhből menekü­lésre kényszerült Pol Pót és kormánya az ország észak- /tyugati részében fekvő Phnom Penhtől mintegy háromszázöt­ven kilométerre levő, közel a thaiföldi határhoz fekvő Bat- tambangba távozott. A külföl­di követségeket ugyancsak Battambangba költöztették, miután a rezsim illetékesei fi­gyelmeztették őket, hogy a kormány képtelen garantálni biztonságukat. Pol Pót kormá­nya felajánlotta a külföldiek­nek. ha akarnak, repülőgép­pel Kínába távozhatnak. Kínába érkezett utasok el- ueszélése szerint a Pol Pót rezsim hadseregének vesztesé­gei rendkívül súlyosak és o közhangulatra a legteljesebb pánik a jellemző. Megfigyelők rámutatnak ar­ra, hogy a Norodom Szihanuk herceg New Yorkba küldésé- röl szóló döntést a Pol Pót kormány hozta, de valószínű­nek tartják, hogy Peking nyo­mására. Figyelemre méltó egyébként, hogy S?ihanukkal nemcsak a felesége, hanem három gyermeke is utazik. Ugyanazon a repülőgépen hagyta el a kambodzsai fő­várost Penn Nouth herceg és felesége is. Ugyancsak vasárnap a fon- radalmi alakulatok a lakosság támogatásával teljesen felsza­badították Kompong Som ki­kötőjét, továbbá Kampót, Ta- keo, Kompong Cham és Kan­dal tartományokat. A Kambodzsai Nemzeti Egy­ségfront felhívására az ország több más tartományában fel­keltek a tömegek a Pol Pót rezsim ellen. A forradalmi hatóságok fenntartják a rendet és a köz- biztonságot Phnom Penhben, és valamennyi felszabadított területen. A Phnom Penh-i re­zsim vezetői elmenekültek a fővárosból. A felszabadult kambodzsai területeken a lakosság tömegesen szerveződik önvédelmi egységekbe. Képünkön: Kratie város mellett egy szakasz a cél lövést gyakorolja Az fart föl, aki kucsmát árult Cidrivásár Kabátos borjak, langyos forralt bor, félig fagyott ugrándozók a tábortüzeknél Inkább a hagyomány ápolá­sa, semmint az igazi lelkesedés vitt ki eladót és vevőjelöltet tegnap 1979 első és — legyünk optimisták a februárt illetően — leghidegebb pécsi vásárára. Kint voltam a decemberin is; most talán az egynegyede sem volt az akkori tömegnek. Min­denki fázott, vacogott — 9-kor —12,8 fok volt a hőmérséklet,- ezért aztán bőven fogyott a langyosra hűlt forralt bor. Itt is, ott is büzölgő tábortüzek mellett toporogtak, ugráltak azok, akiket a méq mínuszabb hajnal már itt talált. Állatpiac . . . Gyenge bocik (némelyike a gazda télikabát­jában), dühös bikaborjak és több száz malac. A szerencsé- sebbje a Trabant, a Zsiga'vagy egyéb márka csomagtartójá­ban várta a malacélet sorsfor­dulóját, amelyikek meg a kut- ricából pislogtak a fölöttük zajló ádáz alkura, hát bizony úgy remegtek, mint ama bizo­nyos miskolci kocsonya, jól­lehet attól az állapottól még jócskán innen voltak. Egyéb­ként a malac-árfolyam 1400— 1600 forint körül volt páron­ként. Gyenge volt a felhajtás a vásár főútcáján. A jó üzleti ér­zékkel megáldott árusok téli holmikkal jöttek és igen nagy keletjük volt a szőrmefélék­nek. Ez is egyfajta optimizmus: 600—800—1000 forintokat kiad­va egy-egy divatos kucsmáért reméljük, hogy talán még két hét múlva is hordhatjuk. No és a zsibpiac? Nem volt tolongás, nem volt öldöklés — igazán kényelmesen lehetett nézelődni, hiszen a sorok is 15-20 méterre voltak egymás­tól. Nagy volt a hanglemez­felhozatal: Boney M-től Pink Floyd-iq minden volt. És ju­tott a szellemnek is (már ame­lyiknek) : Playboy, Cronin (350-ért), Erdős Renée, Claire Kenneth, Mallináry... Egy pompásan faragott vadász- ágy(?) tövében sújtásos hajdú­mente. Csupán a hozzátartozó közös-címeres csákót 1400 fo­rintért kínálta a tulaj. Valaki egy Ferenc Jóska képet szer­zett meg s vitte boldogan-. Azóta is egyre azon tűnődöm: mi az istent csinálhat az agg Habsburggal? Az olvasó ezek után a vásár valamilyen summázatát várja. Nos, az 1979. január 7-i vásár ugyanolyan volt, mint a töb­bi, csak sokkal kisebb. Cidri­vásár volt. H. I.

Next

/
Oldalképek
Tartalom