Dunántúli Napló, 1979. január (36. évfolyam, 1-30. szám)
1979-01-28 / 27. szám
Szombathelyire cserélném pécsi, távfűtéses, kétszobás, nagy erké- lyes, tanácsi lakásomat. Hasonlóra. Ajánlatokat ,,Orfű" jeligére a Sallai utcai hirdetőbe._____________________ Harkányhoz 9 km-re 3 szobás családi ház, melléképülettel, 1100 fvöl kerttel eladó. Katona Gyula, Drávacse- pely, Vörösmarty u. 53. Elcserélném másfél szobás, szövetkezeti, IV. emeleti lakásomat nagyobb szövetkezetiért. „Uránváros” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Garázs eladó. Érdeklődni Rózsa Ferenc u. 2. Porta. Eladnám komlói, 400 négyszögöles, bekerített, vegyes gyümölcsössel és lugasművelésű szőlővel betelepített ingatlanomat kétszintes épülettel. Érdeklődni: Komló, Somogyi Béla utca 12. Telefon: 81-075. ____ B alatonmária-fürdő alsón, vízközeiben 113 négyszögöl telek, 50 négyzetméteres faházzal eladó. Cím: Dávid József, Kaposvár, Sávház B. Vili. 20. Telefon : 15-387, este, ______ P écs egyik legszebb részén, a Pálos templom környékén egy 2 szoba, gardróbos OTP öröklakás eladó. ,,Fiatalok előnyben’* jeligére a H u nyadi úti hirdetőbe. Újhegyen 300 négyszögöl telek eladó. Ikerház építésére is alkalmas. Érdeklődni: Tóth Imre, Pécs, Komját Aladár u. 3 3._____________________ Kodály Zoltán utcai, kétszobás, OTP öröklakást cserélnék nagyobbra. — Telefon: 21-496.__________________ E ladó Mánfa 70. számú ház, gazdasági épülettel, 200 négyszögöl beépíthető telekkel. Érdeklódni Mánfa 123._______ E ladó Hosszúhetényben szőlő présházzal, felszereléssel együtt. Érdeklődni: Hosszúhetény, Fő u. 20. Varga. Mecsek-oldalban, a Pálos templom környékén, egy 2 szoba gardróbos, új öröklakás eladó. — ,, Költözés megegyezés szerint” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Elcserélném személygépkocsiért vagy eladnám Pécstől 10 kilométerre levő lakásomat, két szoba, konyha, nagy telekkel. Sűrű buszjárat. víz, villany van. — ,,Méhészetre alkalmas” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe.______________ Elc serélném gazdálkodásra alkalmas, kétszobás, tanácsi lakásomat kisebb lakásra. ,,Pécshez közel” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. 140 ezer kp plusz OTP- átvállalással lakásmegoldást keresek. ,, Ildikó” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe.______ D olgozó nő albérletet keres március 1-től Urónvárosban. Érdeklődni Hajnóczy piactér, lángossütóben.__________ s zoba, konyhás, kamrás öröklakás azonnal beköltözhétöen eladó Pécsett, a Petőfi utcában. Érdeklődni lehet: Szentlőrinc, Erzsébet u. 29. Telefon: 71-117, Szentlőrinc. Két családnak megfelelő, 6 szobás családi ház, 300 négyszögöl területtel, olcsón eladó Kertvárosban. Kertész utca 24.________________ Elc serélném belvárosi, 3 szoba, összkomfortos lakásomat hasonló 2 szobásra. Telefon: 16-651.__________________ Két és fél szobás, OTP öröklakás eladó Kertvárosban. Minden megoldás érdekel. ,,Csongor” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe-________ K ertvárosi, nagyméretű, kétszobás, szövetkezeti lakás kp plusz OTP-vel eladó. Megtekinthető: Viktória u. 7/A. X. 38. 17 óra után,___________ M ásfél szobás lakást vagy garzont üresen bérelnék. ..Mecsek Áruháznál” jeligére a Hu- nyadi úti hirdetőbe. Istenkúton. beton útra nyíló, romantikus üdülőtelek, kis faházzal, sürgősen, olcsón eladó. ..Fenyőfa 65” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Balatonmárián partközeli, közművesített, ik- resíthető, 186 n-öl üdülőtelek eladó. Érdeklődni: Kaluczky László, Pécs, Krisztina tér 23. Családi ház, három szoba, összkomfort, lokó nélküli, kertes, azonnal beköltözhetően eladó. Várady Antal u. 14. Siklóson 3 szobás öröklakás, téglaépületben, garázzsal vagy anélkül eladó. Kp plusz OTP. - Siklós, Iskola u. 16'a. Ili, emelet 12. __________ G arázs eladó a Pipacs utcában. Érdeklődni: Jankó, Kertváros, Enyezd utca 22. VI/24. Legalább szoba-kony- hás lakást keresünk. — „Szerencse” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Külön bejáratú, üres, szoba-konyha kjadó. — Dimitrov u. 16. Zsigulihoz utánfutót vennék, hely- és ármegjelöléssel. 7624 Tanárképző Kollégium, Szűcs. Parkettacsiszológép eladó. Mázaszászvár, Bánya u. 12. Eladó búvárszivattyú. — Pécs, Tiborc u. 86. 5 éves, kijáró tehén, 6 hetes bikaborjúval eladó. Nagyváty, Kossuth u. 37. Pf.: 390._________ M K 25 A típusú BRG magnetofont vennék jó állapotban. A készülék gyári számát és ármegjelölést „Automat” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe kérem._______ M agyar bélyegsorok és blokkok 1956—1964-ig kiállítási kartonon 4000 Ft-ért egyben eladók. Ugyanott Duna tv adapterrel eladó. Érdeklődni telefonon: Pécs, 18-794.__________________ F iat 124-es gépkocsihoz motor, üzemképes állapotban, eladó. Fabi Jó- zsef, Görösgal 17. 7981. Perzsabunda, szürke, kilencezerért, különlegesen szép nemesprém sapkák, gallérok eladók. „Jutányosán” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. IZS motorkerékpárt vagy komplett blokkot veszek. Cím: 7751 Szederkény, Kossuth út 5. Eladó 10/100-cs angol gyártmányú kötőgép, Calor kályha. Pécs, Doktor Sándor u. 14. György István. VEGYES ar Árverés A Pécs-baranyai Beruházási Vállalat 1979. január 31-én (szerdán) 9 órakor nyilvános árverésen értékesíti az alábbi épületeket bontásra: Vak Bottyán u. 47. Vak Bottyán u. 51. Vak Bottyán u. 57. Alsó-Balokány u. 1. Alsó-Balokány u. 7. Vadrózsa u. 3—5. Kulich Gy. u. 14. Kulich Gy. u. 18. Nagy-Szkókó köz 1. (volt állami gazdasági istálló és garázs). AZ ÁRVERÉS HELYE: Pécs, Sallai u. 7. Fizetés: az árverés alkalmával azonnal készpénzben. 14 hónapos, bölcsődés gyermekem esetenkénti gondozására gondozónőt keresek. (Lehet nyugdíjas néni is.) Válaszleveleket „Doktornő” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe kérem leadni. 6 éves, óvodás gyermekem német tanítására pedagógust keresek, heti négyszer fél órára, délután 5-re. Létai, Kun Béla tér 4. 5 órától. Másfél éves kislányom mellé pótmamát keresek. „Kertváros” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Keresünk gyermekszerető nénit, aki két kisgyermek felügyeletét vállalná minden kedden 3—7 óráig. Cím: Komló, Majakovszkij u. 9. Teplán. Fiatal segédmunkásokat felveszek állandó munkára. Jelentkezni lehet: hétfőn, Wolf László tető-, toronyfedő és szigetelő önálló kisiparos. Pécs 7625, Ilona u. 6. Fényképnagyítást, régi vagy új képekről, több képből összedolgozást színesen és feketében postai lebonyolítással vállalom. Békefi Károly, fotó-grafikus, 1052 Budapest, Váci utca 15. Minden típusú autó és motorkerékpár hengerfúrást vállalok, rövid határidővel. Hárosi Károly vas- és fémesztergályos mester. 7811 Harkány. Ságvári E. u. 48. Kertmunkást felveszek. Lehet nyugdíjas is. End- resz György utca 8. Minden káros szenvedélytől mentes, jó anyagiakkal rendelkező férfi, társaság hiányában ezúton keres hűséges feleséget házasság céljából, gyermekeinek szerető anyukát, hasonló adottságokkal rendelkező nő személyében, 165/42 évesig. „Tavaszi találkozás” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. 22 éves, 162 cm magas, szolid, kékszemű, karcsú, érettségizett, barna lány. rendezett anyagiakkal, társaság hiányában megismerkedne hozzáillő, intelligens, érettségizett fiatalemberrel házasság céljából. Kocsi lesz. „Lakás megoldható” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. ______________ E lvált ember vagyok, házasság céljából megismerkednék leánnyal vagy elvált asszonnyal, lehet olyan is, akinek gyermeke van. 25 éves, 183 cm magas dolgozó vagyok, kézzel írott levelek előnyben. „Miért mentél el” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. 33/165 cm magas, lakással és kocsival rendelkező, független fiatalember, otthonába korban hozzáillő társat keres, házasság céljából. „Mi ketten egymásért” jeligére a Hu- nyodi úti hirdetőbe. 33/164, csinos, érettségizett nő megismerkedne házasság céljából, korban hozzáillő, jó megjelenésű, intelligens férfival. Lakás megoldható. Leveleket „Gerbera” jeligére kérem a Sallai utcai hirdetőbe. 49 éves, elvált, káros szenvedélytől mentes férfi megismerkedne házasság céljából szerény, házias, özvegy vagy elvált asszonnyal, ki a magányt nem bírja. 40—53 évesig. Csak komoly szándékú írjon. Teljes címre válaszolok. „Szeretet és megbecsülés” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. 47/165, iparban dolgozó, szőke özvegyasszony megismerkedne korban hozzáillő, józan életű, komoly gondolkodású, becsületes és lehetőleg özvegy férfival, házasság céljából. (Jogosítvány jó ha van.) „Komoly életfelfogású” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. ______________ K ét szakmunkás, 173/45, 165/42, megismerkedne házasság céljából házias, lakással rendelkező, független dolgozó nővel. „Házias” jeligére a Sallai utcai hirdetőbb________________ 3 6 éves, 175 cm magas, barna, elvált, fizikai dolgozó férfi megismerkedne házasság céliából becsületes, szerény nővel, egy gyermek nem akadály. Vidékiek is írjanak, kalandorok kíméljenek. „Szeretetre vágyom” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Farsangi vacsoraestek naptára Február 1-én, 19 órakor: Dömörkapu étterem „MECSEK” Február 2-án, 19 órakor: Fenyves étterem, „SVÁB BÁL” Vacsorarendelés, asztalfoglalás az üzletvezetőnél. 165 cm magas, 41 éves gépkocsivezető, megismerkedne házasság céljából becsületes, házias nővel. Lakás van. - „Együtt egymásért" jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Kifogástalanul rendes, nem dohányzó. 31 éves, 170 cm magas, csinos pedagógusnő férjhez menne rendes, jóérzésű, nőtlen, sportos testalkatú, lehetőleg diplomás férfihez, 37 évesig. Levelet „Szomszéd megye” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe kérem. 172 68 éves, egyedül élő, gyermektelen, nyugdíjas férfi vagyok, 2 szobás, összkomfortos családi házam van, szeretnék egy becsületes, házias nővel megismerkedni, kivel a hátralevő életemet leélhetném, falusiak is írjanak. — „Gyermektelen előnyben” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. 180 magas, 45 éves, egyedülálló, elvált, fi- ’zikai dolgozó férfi, házasság céljából keresi annak a jólelkű, özvegy, elvált, egyedülálló, 46 éves korig levő asszonynak ismeretségét. akinek otthonából hű élettárs hiányzik. Egy gyermek nem akadály. Fényképes, kézzel írt •evelekre válaszolok. — Falusiak is írjanak, t- .,Május 4.” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. 25 éves. 169 cm magas közgazdász, házasság céljából megismerkedne intelligens férfival. „35 symphonia” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Egyedülálló, jó anyagiakkal rendelkező nyugdíjas férfi, házasság céljából megismerkedne falut kedvelő asszonnyal. „Várom a tavaszt" jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. 24 éves, 175 cm magas, érettségizett fiatalember megismerkedne házasság céljából, 18-22 éves, nem dohányzó lányokkal. „Egymásra várva" ' jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. 55 175, leszázalékolt bányász technikus, 2400 Ft nyugdíjjal, korban hozzáillő, egyedülálló, sa jót lakással rendelkező, 'ehetőleg karcsú hölgy ismeretségét keresem házasság céljából. „Fekete gyémánt" jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. 23/170 magas, szakmunkás, minden káros szenvedélytől mentes fiatalember, házasság céljából megismerkedne korban hozzáillő, komoly, csinos lánnyal. Kocsi van. Lakás szükséges. Fényképes levelek előnyben. „Családi fészek” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Dolgozókat felvesznek — A TITAN Kereskedel- mi Vállalat Baranya Oft* vaumat megyei Kirendeltsége felvesz a közületi részlegéhez: vases műszaki eladó szakmunkásokat, raktári segédmunkásokat, valamint telepőrt. (Az őr lehet nyugdíjas is.) Jelentkezés: Balázs József részlegvezetőnél, Pécs, Lenin tér 6. szám. A raktárbázisra: E vizsgával rendelkező gépkocsivezetőket, villanyszerelőket, segédmunkásokat, illetve árukísérőket, valamint vas- és műszaki eladó szakmunkásokat. Jelentkezés: Shepp János raktárház vezetőnél, illetve munkaügyön. Pécs, Megyeri út 57. (181/1616) AZ ORSZÁGOS Műemléki Felügyelőség építésvezetősége, Pécs, Sallai u. 35. (Rákóczi út felől) ács-állványozó, tmk-, villanyszerelő és bádogos dolgozókat felvesz. (52977/1508) Lakásgondja van? Megoldja problémáját Zobákbányaiizem Álljon közénk, mi segítünk Önnek Bányamunka vállalása esetén Komlón 1 év után lakáshoz juttatjuk A feltételekről és a kedvezményekről felvilágosítást ad: Deák János munkaügyi vezető Cimünk:7301 Komló, Zobák-akna. Pf.: 70. AZ ORSZÁGOS Műemléki Felügyelőség építésvezetősége, Sallai u. 35. (Rákóczi út felől) kőfaragó, gépkezelő és segédmunkásokat felvesz. (52978/1580) MOHÁCS környékén lakó, mélyépítésben jártas, szakközépiskolát vagy technikumot végzett munkavállalót művezetői munkakörbe felveszünk. Jelentkezni Pécs, Engel János u. 15. szám alatt, föépitésvezetősé- günkön lehet. (52973/1619) KÖZÉPISKOLAI végzettséggel és szakmai gyakorlattal rendelkező munkahelyi anyagügyintézőt keresünk felvételre. Jelentkezéseket „Május 1." jeligére kérjük a Sallai utcai hirdetőbe. (52974 1619) A TAMASI KÖP KA ÁFÉSZ pályázatot hirdet a Tamásiban üzemelő szabadkasszás DAM Étterem vezető és helyettesi munkakör betöltésére. Átlagos havi forgalom: 350 M/Ft. Fizetés kollektív szerződés szerint. Jelentkezés: a KOP-KA ÁFÉSZ központjában, Tamási, Vöröshadsereg u. 2. 7090. Telefon: 56. Telex: 13288. (27/4) SAJÁT gépkocsival rendelkező elekt- ro- vagy mechanikai műszerészeket, vagy technikai érdeklődésű szakképesítés nélkülieket keres a Baranya megyében is működő, de országos szerviztevékenységet folytató tüzelés- technikai szerviz. Jelentkezés: Gépipari Szövetkezetek Egyesülése 1132 Budapest, XIII. kerület, Visegrádi u. 39. Telefon: 290-472. (52956 1277) TEXTILRUHÁZATI vagy konfekció szakmában szakképzett férfi dolgozót minőségi ellenőrnek és árukísérőket felveszünk. Tritex Kereskedelmi Vállalat lerakató. Pécs, Közraktár u. 1. (185 1301) ASZTALOS szakmunkást tmk-részlegünkhöz felveszünk. Jelentkezés : Baranya megyei ZÖLDÉRT Vállalat, Pécs, Megyeri út 66. sz. beruházási osztály. (147/1523) A CEMENT- és Mészművek Lábat- lani Gyára pályázatot hirdet üzemgazdasági osztályvezetői munkakörre. Jelentkezhetnek közgazdasági egyetemi, pénzügyi és számviteli főiskolai vagy mérnök-közgazdász végzettséggel rendelkező szakemberek. Jelentkezést a gyár személyzeti és oktatási osztályára kérjük. Címünk: 2541 Lábatlan. Pf.: 17. (149) A B. m.-i Baromfifeldolgozó Vállalat gyakorlattal rendelkező bérszámfejtőt keres felvételre. Jelentkezni lehet a bércsoport vezetőjénél, Pécs, Edison u. (172) AZ EGYESÍTETT Egészségügyi Intézmények azonnali belépésre keres raktári segédmunkást. Jelentkezés: Pécs, dr. Veress E. u. 2. műszaki raktárvezető, valamint körzeti ápolónőt, kartonhordót és takarítónőt. Jelentkezés: Pécs, dr. Veress E. u. 2., III. em. 53. szoba. (195/1207) A DÉL-DUNÁNTÚLI Áramszolgáltató Vállalat Pécsi Üzemigazgatósága azonnali felvételre keres fűtőt és fűtő segédmunkást. Jelentkezés: DÉ- DÁSZ Üzemigazgatóság, Pécs, Lég- szeszgyár u. 13. I. em. munkaügy. (194 1467) A PÉCSI Szőlő-Gyümölcstermesztő ÁFÉSZ igazgatósága pályázatot hirdet üzletvezetői munkakör betöltésére, zöldség-gyümölcs boltjában. Pályázati feltételek: 5 éves szakmai gyakorlat, üzletvezetői képesítés, erkölcsi bizonyítvány. Jelentkezés írásban: Pécs, Anna u. 2. (190) Vili. osztályos fiúk, lányok! Legyetek baromfihús-feldolgozó szakmunkások I SZAKMUNKÁSKÉPZÉS: 3 ÉV. KÉPZÉSI IDŐ ALATTI JUTTATÁSOK: — kollégiumi elhelyezés, — tanulmányi ösztöndíjon felül társadalmi ösztöndíj. VÉGZÉS UTÁN: — elhelyezkedés biztosított a pécsi Baromfifeldolgozónál, — továbbtanulási lehetőség biztositott ÉRDEKLŐDNI LEHET: személyesen vagy telefonon: Baranya megyei Baromfifeldolgozó és Forgalmazó Közös Vállalat, Pécs, Edison u., Burján Pálné, okt. előadó Telefon: 10-377. Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakmunkásképző Iskola, Pécsvárad, Telefon: 30. MIT HOL 60. sz. Műszaki kis- áruház, Pécs, Szalai András u. 16. (régi nagypiacnál). Telefon: 15-782. * MOST IS LEHET TAPÉTÁZNI I Belföldi — import tapéták szinpom- pás választékát és a tapétázáshoz szükséges kellékeket tudjuk ajánlani. Vásároljon szakboltban, mert ott különleges választékot és részletes szaktanácsadást kap. 18 hetes, előnevelt TSL tojójérce 1979. augusztus 1-i szállításra megrendelhető 1979. február 10-ig a baksai Ezüstkalász Mgtsz háztáji főágazatánál, 95,— Ft,db áron, 20% előleg befizetésével. Érdeklődni telefonon Baksa 11 számon lehet. A LAKÁSTEXTIL BOLT (Rákóczi út 39. B) ÁRUAJÁNLATA: pakisztáni és jugo- szőnyegek, nagymintás függönyök, fehér és színes falvédők, szőttesek, subák (kézi csomózott), NDK bútorvédők és bútorszövetek nagy választékban vásárolhatók. HALÁLOZÁS Fájdalommal tudatjuk, hogy ID. MUTH ADAM 66 éves korában elhunyt. Temetése január 30-án 13 órakor lesz a komlói temetőben. A gyászoló család. KÖZÉRDEKŰ A KESZTYŰGYÁR Bőrruházat! Gyára 100—150 m- alapterületű, száraz, gépkocsival jól megközelíthető raktárhelyiséget keres a város területén. Ügyintéző: Nagy László tmk-vezető. Telefon: 11-333/7-es mellék. Az ÉLISZ értesíti a lakosságot és a közületeket, hogy megrendelésre vállal festést, mázolást, tapétázást, parkettázást, falburkolást fából és műanyagból. A lakosság részére OTP ügyintézés mellett is. Tapéta kiválasztása a helyszínen. Munkák felvétele Kossuth Lajos u. 63. Telefon: 11-731 és Viktória u. 3. 1979. január 29-én 7—15.30 óráig Vasas, Flórián telepen, 1979. I. 38-án 7—15.30 óráig Vasas, Bencze J. u„ Fenyő u., M. u., Szövetkezet u., és Flórián telepen áramszünetet tartunk hálózatépítés miatt. A Mechanikai Laboratórium Pécsi Gyára FELVÉTELRE KERES: gyártásfejlesztő, ill. technológus munkakörbe villamos mérnököket, üzemmérnököket, — katonaviselt, gépipari szakközépiskolát végzett dolgozót, gyártóeszköz-gazdálkodói munkakörbe, — szakközépiskolát végzetteket vagy szakmunkásokat forgácsoló és mechanikai műszerész munkakörbe, — katonaviselt, elektroműszerészt, MEO-s beosztásba, — elektroműszerészeket egy ill. három műszakos munkaidőben, — fémmegmunkáló gépek javításában jártas géplakatosokat, — villanyszerelőt, — gépkocsikísérőket, — katonaviselt férfit raktári kiadónak, — női és férfi dolgozókat, egy és több műszakban betanított munkára, — férfi segédmunkásokat, — takaritónöt. JELENTKEZÉS: Pécs-Kertváros, Szilva u. 1—3. Munkaügy. MECSEK-TOURIST UJ^klJ ^ Pécsi Utazási Iroda ITAL3301 a jánlata ■ {■ARANYA | djdllldld. BUDAPESTRŐL INDULÓ UTAK: NDK üdülés Sebnitzben, szepl. 11—18. üdülés Szász-Svájcban aug. 20—27., 2500,— Ft aug. 27.—szept. 3. 2390,— Ft nyugdíjasoknak 2290,— Ft Délnémet várak, aug. 18—26. 3500,— Ft SZOVJETUNIÓ üdülés Szocsiban, júl. 12—26. 7700,— Ft aug. 6—13. 5100— Ff* OLASZORSZÁG—JUGOSZLÁVIA július 13—24. 8500,— Ft ISZTAMBUL—ROMAN TENGERPART aug. 7—14. 5600,— Ft PÉCSRŐL INDULÓ UTAK: AUSZTRIA Bécs—Salzburg, június 22—26. 3600,— Ft Stájerország, aug. 26—30. 2800,— Ft JUGOSZLÁVIA üdülés Porecsben, szept. 14—21. 2700,— Ft üdülés Gradacban, júl. 2—12. 6100,— Ft Nyugat-magyar-Pozsony, ápr. 13—16. FARSANGI BÁL A TV-TORONYBAN 1560,— Ft február 24. 110,— Ft JELENTKEZÉS: Pécs, Széchenyi tér 1. Telefon: 14-866.