Dunántúli Napló, 1979. január (36. évfolyam, 1-30. szám)

1979-01-28 / 27. szám

DN HÉTVÉGE I0. HAGYOMÁNY I 979. JANUÁR 28. Baranya megye egy emigráns ellenforradalmár szemével 1849-ben (Néhány részlet Horváth János naplójából) Az égő Pécs 1664-ben. (Lucas Schnitzer metszete.) Zrínyi Miklós léli hadjárata Pécs felszabadításáért Háromszáztizenöt esztendő­vel ezelőtt zimankós, zuzmarás, jégvirágos tél volt. A kalendá­rium 1664. január 24-et muta­tott, s Zrínyi Miklós a költő, po­litikus és hadvezér, hadseregé­vel Pellérden, Pécs határában töltötte az éjszakát. CVk a reggelt varta, hogy megindul­jon hadseregével, amely mint­egy 26 000 főből, 8000 magyar­ból, 5000 horvátból és 3000 császári katonából állott. Ott volt Hohenlohe is hatezer em­berével. 1664. január 25-én hadsere­gével Pécs várfalai alá vonult. Saját maga járt elöl magyar lovasaival. A török a mai Kos­suth Lajos utca végén, akkor volt Budai kapun át kirohanást intézett ellene. Zrínyi Miklós azonban felfogta a támadást és addig tartotta hadállását, amíg hadserege Pécs városát teljesen be nem kerítette. A fennmaradt írások szerint a fa­lak igen rossz állapotban vol­tak. Több helyen a fal egé­szen hiányzott, más helyen pe­dig már omladozott, úgy hogy megmászásához még létrára sem volt szükség. Másnap, január 26-án az­után Zrínyi- Miklós serege egy­órás nagy harc után elfoglalta Pécs városát. A törökök pedig visszavonultak a várba, ahol továbbra is szívósan védekez­tek. Zrínyi Miklós hadseregé­nek tagjai a városban gazdag zsákmányra tettek szert. Igen sok búzát találtak, de kenyeret és lisztet nem. Tevéket és ösz­véreket szereztek maguknak, leszedték a 9 török templom kupolájának ólomlapjait és 4 török zászlót vettek birtokukba. Zrínyi Miklós talán bevette volna a pécsi várat is, ha ka­tonái a város pincéit fel nem törték volna és a hidegtől át­fázott katonák a sok jó pécsi bortól meg nem részegednek. Az utcákon fetrengtek. A szem­tanúk írják, hogy ,,ha az el­lenség kitört volna a várból, sok száz németet vághatott volna, mert mint a disznók úgy hevertek részegen, de bán (Zrí­nyi) uram az magyarokat ke­mény szavakkal abstineálta az mód nélkül való ivástól” — írja Várady Ferenc: Baranya múlt­ja és jelene című könyvében. A vár ostroma még javában tartott, amikor Zrínyi Miklós át­csoportosította hadseregét, összeszedte magyar harcosait és a hozzá csatlakozó 2000 né­met lovassal együtt elindult, hogy felperzselje a hadászati szempontból igen nagy jelen­tőségű eszéki hidat. Még tartott a törökök által makacsul védelmezett pécsi vár ostroma, amikor Zrínyi Miklós hadseregével a Drávától visz- szatért. Ismét bekapcsolódott a várbeli törökök elíeni harcba. Közben azonban ismét viszály támadt a magyar és német csapatok között. „Az időben — olvashatjuk az egykori kútfőben — az ördög konkolyt hinte a hadak közé, az impériumbéliek (császáriak), a maguk kívánták az ostromot, a gazdag prédának örülvén, az ő felsége három regimentje is in despectum suae majestatis nem engedte, az magyar fő­képpen in propria patria (sa­ját hazájában) idegen népnek a prioritást (elsőbbséget) nem akarta engedni. Látván az okos úr (Zrínyi) az dolgot és annak következendő gonosz végét, csak resolválja magát ilyen­képpen: Mivel Pécs vára alatt vagyon még Sziget-vára és Ka­nizsa, azért nincs mód benne, ha a várat ostrommal bevesz­szük is, hogy praesidium (őr­ség) hagyassák benne, mivel messze vagyunk bé Törökor­szágba .. . Aztán Kis Farkas fü­lem hallatára azt mondta az úrnak:- Kegyelmes Uram, adja nekem mellém nagyságod az légrádi, kiskomáromi és kőrös- di gyalogságot, keresztül vo­nasson nagyságod az nyárson, ha három óra alatt meg nem veszem a várat. Kire mondta az úr: Elhiszem, de én a németsé­get emberséggel akarom szu- perálni (felülmúlni), hanem Is­ten hírével holnap fújjanak jó reggel készülőket, térjünk visz- sza utunkból.” Amikor Zrínyi Miklós látta, hogy a törököt nem sikerül megsemmisítenie a várban és Pécset nem tudja felszabadíta­ni az ozmán hatalom alól, február 7-én hajnalban csapa­tai felgyújtották az egész vá­rost, beleértve a külvárosokat is. Eszterházy Pál szerint Szo­doma égése sem volt ennél nagyobb. Zrínyi Miklós 1664. január- februári téli hadjáratának si­kerét abban az időben egész Európa ünnepelte. A bécsi kor­mány mégsem bízta rá a ve­zetést. Bekövetkezett a törökök szentgothárdi nagy veresége, majd a császáriak féltékenyke­dése miatt Köprili nagyvezér elpusztította Zerin várát, a Zrí­nyiek erősségét és megkötötték a szégyenteljes, megalázó vas­vári békét. Pécs városa pedig továbbra is a törököké maradt egészen 1686. október 21-ig, amíg a város a török félhold 143 éves hatalma alól fel nem szabadult.. . Pusztai József 1849 májuséban Pécsről és a megyéből tömegesen szöktek el mindazok a tisztviselők, ka­tonatisztek és egyházi szemé­lyek, akiknek félnivalójuk akadt a forradalomtól. Baranya nagy része Péccsel együtt, 1849-ben, többször cserélt gazdát, a csá­szári csapatok, majd a forra­dalmár felkelők, nemzetőrök, vagy a honvédség különböző csapatai ellenőrzése alá került. Az emigráció életéről, politi­kai tevékenységéről részletesen számolt be Horváth János já­rási főbíró, pécsi polgár 1849. május 5,-augusztus 1. között vezetett naplójában. A baranyai és a Tolna me­gyei aulikus nemesség és tiszt­viselői kar nagy része Grácba menekült. Gyáva menekülők Naplójából tudjuk azt, hogy kik voltak ott a Dél-Dunántúl vármegyéiből. Ugvanekkor me­nekült Németh Péter tartományi biztos, aki Nugent császári csa­patainál főélelmezési biztosi funkciót vállalt s ezzel végkép­pen átlépett az ellenforradalom táborába. A pécsi püspök uno­kaöccse, Scitovszky Márton al­ispán. országgyűlési képviselő, Országh József ügyész, a nap­lóíró Horváth János rokona, Rá­hel Gusztáv, a pécsi bankház tulajdonosa, Hörcl Ferenc, a pécsi vártemplom karnagya, aki azonban látva a gráci szervez- kedők hazaáruló magatartását, hátat fordít a csoportnak. Csor­ba János, a Batthyányiak sik­lósi uradalmának mérnöke, aki elfordult reformkori barátjától és példaképétől, Batthyány Káz- mértól, és az ellenforradalmá­rok táborába ment. Sax Ignác kamarai titkár, Barthos Eduard, Perczel Vince, a megye or­szággyűlési követei voltak. A kormány debreceni útját már nem helyeselték és helyette ők is az emigrációt választották, szembefordulva a forradalom­mal. Tolna megyei Augusz An­tal, Páter Ubaldus, a pécsvára- di alapítványi uradalom bóta- széki jószágkormányzója, Per­czel Gyula főbíró. Dőry Gábor császári biztos, Czindery Lász­ló, Somogy megyei császári biztos, Hetyei földbirtokos csa­lád. Ugyanekkor számosán Pest megyéből, Veszprémből, Bácskából is követték őket. A menekülés útvonala: Pécs, Siklós, Miholáczi révátkelő, Csagjavicza, Verőce, Kaprovica, Ludbreg, Varasd, Pettau, Kro- nichfeld. Ez volt egyébként ek­kor az egyetlen és rendszere­sen karbantartott postaút. Innen a Trieszt—Grác—Bécs vasút­vonalon folytatták útjukat, ki Grácba, ki pedig Bécsbe. Horváth naplója ennek a cso­portnak életét, útját írta le. Egyetlen olyan személyes jel­legű forrás, amelyből láthatóvá válik az emigrációba kénysze­rült csoport gondolkodása. Nem egy aktív, politikai fellépésre készülő csoport, hanem gyáván elmenekült, meghunyászkodó, de a forradalomra és a szabad­ságharcra elvakult gyűlölettel tekintő kompánia bontakozik ki a bejegyzésekből. Május 5-vel indult jegyzése az emigráció okait fejti ki. E szerint a feltétlen királyhűség vezérli valamennyi pécsi emig- ránsot, továbbá az a félelem, amely eltöltötte őket arra a hír­re, hogy a forradalmi népfelke­lő csapatok megszállják a me­gyét és a várost. Csima Pál üqyvéd, városi tonács és a nemzetőrség egyik vezetője, le­számolásra készült az ellenfor­radalmárokkal és így csak a menekülés látszott egyedüli biz­tosítéknak. Május 12-én ültek fel a grá­ci vonatra. Horváth ezt így örö­kítette meg naplójában: „ .. . Részemről Gőzkotsin még sohasem utaztam, és így midőn annak nagyszerűségén már eszem megakat, mi tsuda ha ak­kor, amikor bé szálltam, egy kis borzadást szenvede testem, talán mivel a megfoghatatlan sebességhez, mellyel ment, szoknom kellett. . . úgy rémlett, mintha a világból 'épülnék ki . . ." Gráci tartózkodása a hazai események értékelésével, kom­mentálásával ad feleletet, ho­gyan tekintett Baranyára, ho­gyan látta „kívülről”, a bara­nyai eseményeket az emigrá­ció. Nagy kárörvendéssel vették tudomásul, hogy Ottinger gene­rális Pécsen túszokat szedett és Eszékre hurcolta: Madarász Endrét, a kitűnő hazafit, Lakits Ferenc kereskedőt, nemzetőr­tisztet, Pitényi Sándor nemzet­őrség siklósi vezetőjét, stb. ....... Jó madarak lévén érde­mesek az ilyen megtiszteltetés­re . ..” A z emigráció eléggé el volt zárva a politikától, az ország­ban folyó eseményekről csak a menekülőktől tudott tájékozód­ni. Rémtörténetek Pécsről érkező hírek felna­gyítva érkeztek. Félelemmel töl­tötték el őket. Június közepe tá­ján készült feljegyzései szerint csak Pécsett van rend, de az egész megyében „a Csikós csa­pat, a rémséges magyarok, el­űzik a tiszteket. . .” Június 18-án keletkezett fel­jegyzése szerint: ....... Baranyá­ban is összesereglett a nép és hogy a Siklósi Parancsnok azok ellen fegyverrel ment, egy ve­zért elfogott, kit azonnal főbe lőtt, hír szerént ezen vezér Geyer János szolgabíró, vagy Börzsönyi Ferenc ... A Nép közül mintegy 50 halva ma­radt... a Magyarok pedig Pécsre bevonultak... Ha ez így volna, akkor a Jó Isten ir- galmazzon Városunknak, mert az össze fog lövöldöztetni . . .” Pécs júniusi visszafoglalásá­val kapcsolatban is egész rém­történet kerekedett az emigrán­sok között. „Pécset egy napon keresztül ágyúzták a császáriak. A siklósi utca egészen leégett." A vezérek, ti. a forradalmárok, a népet „miután mészárszékre vitték, kereket oldottak . . ” Va­lójában kisebb csetepaté volt csupán, ahol sajnos pár ember életét vesztette. A Siklósi utcá­ban 3 ház kigyulladt. Érdekes utalást tartalmaz egy június végi bejegyzés, amely szerint a zágrábi ifjúság, ha- sonlóltéppen a gráci diákság­hoz, ellenszenvvel viseltetik a magyarországi emigrációval szemben és „szétverettetésükre készülnek . ..” Hitvány felajánlkozók Július elején óriási öröm lett úrrá a csoporton arra a hír­re, hogy az oroszok beavatkoz­nak a császár oldalán. „ . . . Ba­ranyában is az átkozott konkoly ki lesz irtva ...” — írta Horváth, hozzátéve, hogy „el sem hiszik, mert félő a késedelem”. Júliusban a baranyai esemé­nyekre kevés reflexiót találunk, az öröm és boldogság kifejezé­sétől hemzseg a napló, a sza­badságharc leverésének remé­nyében. Azt a hírt, hogy a fegy­veres harc után a megyéket megszüntetik és királyi admi­nisztrátorok lépnek a kerületek élére, az egykori megyei tiszt­viselők kárörvendve fogadták. Tehették, mert csaknem vala­mennyi gráci, baranyai emig­ráns. az ott töltött idő alatt, a majdan kiépülő császári katonai és polgári igazgatásban vállalt szerepet. Ez is új adat történeti vizsgálódásunkban. Az abszo­lutizmus idején, a Bach-korszak menetében jelentőssé vált tiszt­ségeket, már az emigráció ide­jén, 1849 júliusában kiosztották maguknak. E felajánlkozás a legsötétebb kor, leghitványabb szereplőit, a maguk valóságá­ban állítják elénk, Horváth nap­lójában. Dr. Szita László levéltárigazgató Régi pécsiek, pécsi házak Madarász Endre, a gyáralapító A Dunántúli Napló nem régen írt arról, hogy a nép­rajzi múzeum Rákóczi út 15. sz. alatti épületének felújí­tása szükségessé vált, scsak a falak megerősítésével és födémcserékkel lehet alkal­massá tenni további múzeu­mi használatra. Ezen nem is lehet cso­dálkozni, hiszen mintegy 125 évvel ezelőtt építtette 1854- ben Madarász Endre, aki Pécsett alapítója volt az el­ső vasgyárnak, mezőgazda- sági gépgyárnak, gőzmalom­nak és az első gázfűtéses sütőüzemnek. Madarász Endre a Gö- mör megyei Csetnekről köl­tözött át Pécsre. Bár rész­vénytársasági alapon, de ő állította fel az ún. esetnek— pécsi vasgyárat 1844-ben, amely a mai bőrgyár he­lyén volt. Ezt megelőzően életre hívták a Csetnek— Pécsi Vasgyár Társaságot és ez bocsátotta ki a gyárala­pítási részvényeket. Amikor Madarász a sza­badságharc végén megvált a társulati vasgyár vezeté­sétől és a vasgyár társaság elnökségétől, egyéni ipari tevékenységgel, előbb gőz- maimot, majd gőzerőre be­rendezett sütőüzemet, és vé­gül saját mezőgazdasági gépgyárat létesített. A Rá­kóczi út (akkor Országút) és a Várady Antal (akkor Gecheman) utca nyugati sar­kán levő, volt Linberger-fé- !e cukorgyári épületet, la­kóházat, melléképületeket 1849-ben vette meg. A cu­korgyári épületet, néhány év alatt átalakította gőzmalom­má. A gőzmalom melletti házban sütőüzemet rendezett be. Majd a csetnek—pécsi vasgyártól teljesen függetle­nül 1863-ban a Vitéz (most Szendrei Júlia) utca végén megépítette a saját mező- gazdasági gépgyárát. A Madarász-család elein­te a Mária (ma Déryné) ut­cában, majd pedig az Or­szágúton, a volt cukorgyár­hoz tartozó lakóházban la­kott a városi major (ma tűzoltó laktanya) szomszéd­ságában. Madarász Endre pécsi gazdasági és társa­dalmi tevékenységét azzal tetőzte, hogy felépítette egy­emeletes, két utcára néző, nagyszabású lakóházát ugyancsak az Országúton (mai Rákóczi út), a gőz­malmával szemközti sarkon, a püspökkertből kihasított telken (ma a néprajzi mú­zeum épülete). Madarász Endre leszárma­zottai még több évtizeden át jelentős szerepet töltöttek be városunk gazdasági éle- ében. Legidősebb fia, ifj. Madarász Endre érdeklődé­se a nyomdászat felé for­dult. Előbb hat évig bérelte a líceumi nyomdát, majd, amikor ő kapott engedélyt a második pécsi nyomda fel­állítására, azt atyja új la­kóházában (mai néprajzi múzeum) helyezte el. Viktor nevű fia az a Madarász Viktor volt, aki Pécsről elin­dulva, bécsi és párizsi fes­tőművészeti tanulmányai után neves magyar történeti tárgyú festőművészünkké lett. Végül, de nem utolsósorban a mai hullámfürdő helyén korábban létesített Mada­rász-uszoda is a Madarász­család pécsi tevékenységét mutatja. Dr. Kopasz Gábor

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom