Dunántúli Napló, 1979. január (36. évfolyam, 1-30. szám)

1979-01-25 / 24. szám

e Dunántúlt napló 1979. január 25., csütörtök A Környezet védelméért; • Nemzetközi feladatok előtt a Dunántúli Tudományos Intézet Tavaly 33 tanulmány készült el Egységesíteni kell a fogalmakat Képzés és társadalmi szükséglet A tanítók példája közis­mert. Náluk találták meg először a megoldás módját. A kiutat, hogy ele­gendően legyenek az általá­nos iskolák alsó tagozatain nevelő pedagógusok. Kiötlöt- ték a képesítésnélküliséget, mint a hiányzó diplomáso­kat pótló vagy átmenetileg helyettesitő intézményt, s máris megszűnt a munkaerő- hiány. Legalábbis papíron, a számok, a tények világában. A tanítókat említettem, ám szót ejthettem volna egyéb foglalkozásokról is, ahol a vágyak és az igények igen­csak eltérnek a valóságtól. Hivataloskodva: ahol a kép­zés nem fedi a társadalom igényeit. Vagy legalábbis nem teljesen illeszthető egy­másra a két jelenség, eltér­nek egymástól nagyságban, alakban. Elméletben pedig igencsak egyszerű az egész. Létezik egyszer a képzés. Az okta­tás, a felkészítés rendje, s adottak a munkahelyek is, ahol megfelelő számban várják a szakmát, diplomát szerzetteket. Ha úgy tetszik az utánpótlást. Aztán — szakmája válogatja — vagy jönnek az újak vagy nem. Aligha szükséges külön szólani róla, hogy minden társadalomban létezik egy­fajta munkamegosztás. Adott egy séma rá, hogy adott idő­ben, adott helyen hány mér­nökre, orvosra, jogászra, szakmunkásra, betanított munkásra és így tovább van szükség a társadalmi felada­tok teljesítéséhez. A képzés­nek többé kevésbé követnie kell a sémát, törekednie szükséges rá, hogy a mun­kamegosztás egyes poszt­jairól eltávozok pótolhatók legyenek. Megfelelő felké­szültségű, hozzáértő munká­ra kész szakemberekkel. A kiindulópontot figyelem­be véve, a tanítóknál a kép­zés nem követi az igényeket. A fővárosban — a tanács nemrégiben közzétett megál­lapításai szerint — néhány esztendő alatt szinte meg­háromszorozódott a képesí­tésnélküliek száma. A lelkes amatőröké, akik tulajdonkép­peni szakmunkájuk mellett utólag szerzik meg a képesí­tést. Az orvosoknál más a gond. Számukra a vidék fe­hér folt, még lakással (ami pedig igencsak nagy érték nálunk) is alig tudják lecsa­logatni őket egy-egy főváros­tól távoli körzetbe. A mérnö­kök viszont többen vannak, mint amennyit a felkészültsé­güknek megfelelően foglal­koztathatnak a gyárak, az üzemek. Nincs hiány jogász­ból sem, a hatvanas eszten­dők vége óta a szükségletek­hez igazodott számuk. A szakmunkásoknál már tarkább a kép. Olyan foglal­kozások számítanak manap­ság hiányszakmának, ame­lyeknek igencsak nagy ha­gyományuk van. Csak egyet­len példa. A gépi forgácso­lóké, azaz az esztergályoso­ké. Kis túlzással élve, lám­pással keresik a szakma el­sajátítására kész fiatalokat szerte az országban. Persze az igazsághoz az is hozzá­tartozik, hogy mindig voltak és lesznek hiányszakmák, va­lamint divatos foglalkozások. Már csak azért sem lelhető fel tökéletes megoldás, mert a képzés nem mentes a koc­kázattól. Nincs oktatási in­tézmény, ahol ne létezne le­morzsolódás, s ezzel számol­niuk kell a felvételnél közre­működőknek is. A pontos szám az igényeknek megfe­lelő mennyiség sem számít­ható ki 15—30 évre előre. Valaki nem megy el nyugdíj­ba a korhatár elérésekor, egy másik megbetegszik és otthagyja a rajzasztalt, a gé­pet, s máris keresztülhúzza a számításokat. Azokban a szakmákban viszont, ahol esztendők óta nagy a szak- emberhiány, még akad mód a cselekvésre. E gyrészt propagandával (nem mennyiségi, inkább minőségi reklámmal), másrészt pedig az érdekelt­ség megteremtésével. Vonzó­vá kell tennie egy-egy hiány­szakmát a pályaválasztás előtt állóknak. A helyes orientálás az érdekekre épít. Az anyagiakra és az erköl­csiekre egyaránt. Elsősorban ott, ahol a hosszú távú ter­vezés során fény derül'rá: a szakmának élnie kell, a tár­sadalomnak a munkamegosz­tás adott posztján szüksége van az utánpótlásra. Malonyai Péter Mezőgazdasági szakmérnökképzés Vonaton Utazás közben gyakran ta­lálkozik az ember unatkozó, nyűgös kisgyerekkel és inge­rült, türelmetlen szülővel. S mi­nél nyűgösebb a gyermek, an­nál türelmetlenebb a szülő. Pedig a felnőttek egy kis lele­ményességgel feloldhatnák a hosszú út egyhangúságát. Mennyi érdekességet kínál maga az elsuhanó táj is, csak észre kell vetetni a gyerekkel! De néha már az is elég lenne, ha az érdeklődő gyerek sok­sok kérdésére figyelemesebben, odaadóbban válaszolnának a szülők. A múltkor egy szőke kislány s az anyukája üdítő időtöltésé­nek voltam tanúja. — Most mondjuk azt, hogy... — kezdte a kislány, s látható­lag mindketten beleélték ma­gukat az elképzelt helyzetbe. — Tessék kérni! — hangzott o felszólítás. A pirospettyes kis ridikül volt a „bolt” legfőbb kelléke, benne két szagosra­dír, egy doboz színesceruza, rágógumi, zsebkendő, pénztár­ca. — Most tessék megköszönni! Itt tessék aláírni! És az anyuka valóban alá­írta az odanyújtott cédulát. Végigmondták az összes udva­riassági formulákat, miközben jónéhányszor gazdát cserélt a két szagosradíd, a doboz szí­nes meg a többi „kincs”. — Most mondjunk olyat, ami nincs — tanácsolta a kis­lány, miután az üzlet kellékeit szépen, rendben elrakosgatta. És mondták: táltosparipa, sárkány, boszorkány, aranyal­ma, három kívánság, égigérő fa, királyfi, csillagszemű juhász, szegény ember. . . Itt mintha egy picit gyanak­vóan néztek volna össze az úti­társak, de a világért se zavar­ták volna meg az elmerült já­tékot. Mert az világosan lát­szott, hogy az anya is élvezi a dolgot, nemcsak a kislánya kedvéért játszik. Kifogyhatatlanok voltak az ötletekből. Mondtak háziállato­kat meg vadállatokat, fiúneve­ket és virágokat, találós kér­déseket, mesecímeket, mesehő­söket. Bámulatos, hogy mennyi mindent tudott az a kislány. Egyébként nagycsoportos óvo­dás lehetett, legfeljebb első osztályos, ötletes időtöltésük, mellyel nemcsak magukat, de még szomszédjaikat is elszóra­koztatták, valóságos szókincs- fejlesztés volt, az anyanyelvi nevelés magasiskolája. Ennek a gyereknek aztán nem lesz szegényes a kifejezőkészsége. S hogy okos mamája meny­nyire fejlesztette tudatosan gyermeke értelmi erőit, nem tudni. Mindenesetre kedélyes csevegésükön semmiféle kimó- doltság nem érződött. Éppen ettől volt igazi. Hegedűs Magdolna Közös aggódásunk egyik leggyakoribb tárgya az embe­ri környezet. Alig van nap, hogy ne hallanánk riasztó hí­reket arról, hol és kik árta­nak újra, maholnap legdrá­gább kincsünknek, a termé­szetnek. Az élővilág féltése fontos munkaprogram kidol­gozására ösztönözte a KGST végrehajtó bizottságát is. 1974-ben létrejött a megálla­podás a szocialista országok között a környezetvédelemre és a természeti erőforrások gazdaságos kihasználására vo­natkozó kutatások összehango­lására. Ha ezt a programot csak vázlatosan próbálnánk is be­mutatni, töméntelen szakkife­jezéssel, l-től Xll-ig terjedő kutatási témák címeivel kel­lene dobálóznom. Az olvasót azonban nyilván az érdekli, mikor lesz az elméletből gya­korlatban is megvalósuló kör­nyezetvédelem. — A kérdés világos, és boldog lennék, ha én is ilyen világosan tudnék válaszolni — mondja Fodor István kandi­dátus, az MTA Dunántúli Tu­dományos Intézetének osztály- vezetője. — Intézetünk az Or­szágos Környezet- és Termé­szetvédelmi Hivatallal kötött megállapodás alapján 1978. március 15. óta vesz részt a KGST-nek a környezetvédelem társadalmi, gazdasági, szerve­zési-jogi pedagógiai és prog­nosztikai kérdésekkel foglal­kozó kutatásában. Mivel ennek a területnek jó ideig nem volt gazdája Magyarországon, vál­laltuk a főtémákhoz tartozó résztémák kutatásának hazai koordinálását. Az elmúlt év­ben két témakörben Pécsett szerveztük meg a KGST-or- szágok szakértőinek tanácsko­zását. Részt vettünk a megha­Hosszas töprengés után sem sikerült megfejtenem az ajánlott küldemények fel­adóvevényének titkát. A pé­csi föpostán, akárcsak más postahivatalokban, az egyik párkányra kitették a szüksé­ges nyomtatványokat. Egy va­lami hiányzik a gyűjtemény- bői: az ajánlott feladóvevény. Ezt a fehér lapocskát az ab­lakok mögött ülő tisztvise­lők őrzik és kérésre kinyújtják. De ez nem ilyen egyszerű. Mert amikor már fásultan be­letörődök, hogy a délutáni csúcsforgalomban is csak egy felvevőablak van nyitva, és félórákat, húszperceket kell sorbaállni, a tisztviselő ki talmazottak tanácsának ülé­sén Szófiában, és több más külföldi szakértői értekezleten. — A KGST környezetvédelmi komplex programjában az I. téma, a környezetvédelem tár­sadalomtudományi kérdéseivel foglalkozik a Dunántúli Tudo­mányos Intézet, tehát ezeknek a kutatásoknak a hazai bá­zisintézménye. Melyek a leg­fontosabb feladatok ebben a problémakörben? — A szocialista országok társadalmi rendszere azonos. A jogrendszerekben a jogi sza­bályozásban, bizonyos fogal­mak meghatározásában azon­ban már jóval több eltérés fordul elő. Elsősorban tehát egységesítenünk kell a fogal­makat. közös kategóriákat kell kidolgoznunk, mert enélkül ne­héz az elért eredményeket ál­talánosítani, s a gyakorlatba átültetni. Nagyon fontos feladat to­vábbá — éppen a helyzet akut voltára tekintettel —, hogy szellemi integrációt alakítsunk ki a környezetvédelem kutatá­si programjában részt vevő KGST tagországok között. A szellemi erők összefogásával a problémák elé kell mennünk. Sajnos, éppen a gyakorlati intézkedéseket illetően értük el a legkevesebb haladást, de hát a program még koránt sem ért véget. Tavaly harminchárom tanul­mány készült el. Ebből hu­szonegy jogi témájú, a többi megoszlik a természeti erőfor­rások felhasználásával, az ember által a természetre gya­korolt hatással kapcsolatos és a prognosztikai témájú dol­sem pillant, csak stemplizget valamit, akkor ott van az ajánlott blanketta problémá­ja. Az ember beáll a sor elejére és két egyet. A sor felhördül, és megesik, hogy a jámborabbak oda sem enge­dik a bűvös nyíláshoz, és ak­kor kétszer állhatja végig a. húsz percét. Az ajánlott feladóvevény is ingyenes. Vajon miért őrzik ennyire? Én nem hiszem, hogy az emberek hazavinnék gyújtásnak, vagy elszállítanák a MF.H-be. Akkor miért nem teszik ki? Csak nem lenne túl ésszerű? b. a. gozatok között. A tanulmányok szervezői az ország neves tu­dósai egyetemi oktatók, kü­lönböző kutatóintézetek mun­katársai, és gyakorlati szak­emberek. E résztanulmányok­ból áll össze majd a tanács­kozásokon képviselendő ma­gyar álláspont, válasz azokra a kérdésekre, amelyeket min­den résztvevő országnak ki kell dolgoznia. Lássunk néhány címet: A természetvédelmi (környezetvé­delmi) törvényekben mutatko­zó hiányosságok; Polgári jogi — gazdasági jogi — felelős­ség a környezeti károkért; A nemzetközi megáilapodások tükröződése a hazai természet- védelmi törvényekben; A kör­nyezet jogi védelmének terü­letén meglevő alapfogalmak egységesítése; Büntetőjogi fe­lelősség a természetvédelmi törvények megszegéséért; Az ásványi nyersanyag mint ter­mészeti erőforrás értékelése. A tanulmányírás, a konfe­renciákon való részvétel ter­mészetesen még nem környe­zetvédelem. Ám az is bizonyos, hogy az elméleti munka hasz­na előbb-utóbb megmutatkozik majd konkrét eredményekben. A társadalomtudományokban egyébként is sokkal kevesebb a kísérletezési lehetőség, mint az anyagok és számok vilá­gában. Mindenesetre biztató, hogy a Dunántúli Tudományos Intézet „személyében" Ma­gyarországon is van mór koordinációs bázisa a környe­zetvédelemben nagy szerepet játszó társadalmi tényezők ku­tatásának. Római kori lelet Római katonai tábor nyo­maira bukkantak a győri vár­ban folyó ásatások során. A jelenlegi utcaszinttől mért hat méteres mélységből kerültek elő a csaknem 2 ezer éves emlékek. Mint megállapították, ezen a helyen az első század közepétől a negyedik száza­dig katonai tábor volt. Erre utal egyebek között egy cse­réplelet, amelyre a 14-es szá­mot viselő légió ovális alakú bélyegzőjét vésték rá. A győri Xantus János Mú­zeum régészei megkezdték az értékes leletek restaurálását. A római kori emlékek mellett, az államalapítás korából, s az azt követő évszázadokból is értékes anyag került felszínre. A mezőgazdasági nagyüzemek szakmai vezetőinek, mérnökeinek továbbképzésére az idén négy egye­temen indul — kétéves tanulmányi idővel — levelező tagozaton — szak­mérnökképzés. A Gödöllői Egyetem mezőgazdaságtudományi karán három szakmérnöki tagozat indul 1979-ben, egyebek között a mezőgazdasági, környezetvédelmi és munkavédelmi szakon. Az egyetem gépészmérnöki karán agrárgépész-gazdasági tanul­mányaikat kezdhetik meg a jelentke­zők. A Debreceni Egyetemen 4 szakon oktatnak az idén, ezen az egyete­men különös érdeklődésre tart szá­mot a vállalat-gazdasági szakmérnö­ki tagozat. A Keszthelyi Egyetemen a növényvédelem intenzív munkafolya­matait ismerhetik meg a mérnökök és szintén szakmérnöki képesítést nyerhetnek az egyetem mosonmagyar­óvári karán, a húsipari, növényter­mesztési és vállalatgazdasági téma­körökben. A budapesti Kertészeti Egyetemen 4, annak tartósítóipari ka­rán pedig egy szakmérnöki tago­zatot szerveznek. Sopronban az erdő­mérnöki, illetve a faipari mérnöki ka­ron kezdődik szakmérnöki oktatás. H. J. II feladóvevény titka Egyszemélyes gyermekszínház Sólyom Kati új műsoráról Csodák és furcsaságok Mikor játsszék a mai gyerek? És kivel? És hol? Vajon mesél-e a mai hat-, nyolc-, tíz-, tizen- kétéveseknek valaki a mesevi­lág-teremtés közvetlen élmény­erejével, vagy „önkiszolgálja" magát a mai gyerek csupán mesekönyvre utalva, tv-t, rádiót bekapcsolva, telefon tárcsáját pörgetve? Pótolhatja-e mindez a „most játszom veled”, vagy „mesélek neked” személyes va­rázsát? Sólyom Kati színművész egy­órányi új gyermekirodalmi ösz- szeállításóban mintha valameny- nyi kérdésre megpróbálna vá­laszolni. Játékkal és mesével vá­laszol. Gyermekeknek és érdek­lődő felnőtteknek, akik „belóg­tak", vagy beügyeskedték ma­gukat erre a pompás, magával- ragadó gyermekműsorra, hogy befogadják a pódiumművészet egy sajátos ágazatában két-hó- romszáz gyerek együttes, tiszta örömét. Egyedül a pódiumon — der­mesztőén kemény művészi vál­lalkozás. Gyermekközönség előtt talán a legnehezebb. És a leg- hálásabb is. Bár ezúttal nem teljesen egyedül, hiszen Sólyom Kati méltó társakat lelt: a Pécsi Tanárképző Főiskola tehetséges Szélkiáltó együttese lírai har­móniákkal, frappáns zenei hu­morral, bájos gyermekdalok­kal és megzenésített ritmusokkal fűszerezve köti át a prózában, versben hangzó meséket, tréfás gyermekverseket. Az előadómű­vész néhány külföldi és sok ha­zai szerzőtől, például Berták László, Galambosi László, Lá­zár Ervin, Gyurkovits Tibor, Horgas Béla, Rákos Sándor, Vi­dor Miklós, Weöres Sándor és mások műveiből fűzi koszorúvá műsorát. Mindvégig jelen van. Mesemondó. Mókázik, rigmu­sokra tanít, vezényli a tréfás csalimese lelkesen, kórusban csendülő refrénjét: „(Ha te tud­nád mit láttam? . ..)” — Ki vele barátom, bátran!..." Elvará­zsol bennünket, felnőtteket, hogy gyermeki örömökre készen, befogadjuk a rigmus, a tréfa, a mese — az élet elragadó mu­latságát. Egy-egy apró gesztu­sa, fintora, bohókás groteszk ötlete magához láncol. Aki hall­gatja belefeledkezik, hiszen a gondosan válogatott és fölépí­tett irodalmi anyag szépsége, derűje, kacagtató játékossága, egy szóval: poézise magával ragad bennünket. Hatvan per­cig tökéletesen birtokolja mind­ezzel a gyermekek figyelmét — és ez sem kevés! Amit Sólyom Kati csinál — egyszemélyes gyermekszinház. Nem pótol és nem helyettesít semmit, önálló műfaji életet él: pódiumművészet a legjavából. Jó lenne a gyermekév alkalmá­val — előző műsoraival (Mese­bál, Csipkefa, Színország) együtt — minél többször műso­ron tudni a Csodák és furcsasá­gokat. Jó színház. Gyermek­színház! (w. e.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom