Dunántúli Napló, 1979. január (36. évfolyam, 1-30. szám)
1979-01-18 / 17. szám
e Dunántúli napló 1979. január 18., csütörtök Vezető muzsikusok A zeneművész szövetség pécsi csoportjáról ritkán hallottunk, noha szerepük jelentékeny hatással lehet a város és a terület, tehát Dél-Dunán- túl művészeti életének egészében. Néhány év óta működik, ahogyan a többi hasonló területi csoport; Miskolcon, Debrecenben, Szegeden, Győrben. A szövetség regionális feladatait hivatott ellátni, tehát több megye zenei életét hivatott összefogni; elvi irányítással, tanácsadással, segítéssel. Miben? Erről, vagyis c szövetség helyi csoportjainak feladatairól kérdeztük Láng István zeneszerzőt, a Magyar Zeneművészek Szövetsége főtitkárát, aki részt vett a napokban a területi csoport, azaz a szövetség pécsi tagjainak összejövetelén. A főtitkár — akit egyébként alig néhány hete választottak meg erre a posztra — mindenekelőtt kifejtette, hogy a szövetség elnökségének és közvetlen partnerének, a Kulturális Minisztériumnak az eddiginél is jobban figyelnie, vizsgálnia kell, mi történik a magyar zenei életben. A zeneművész szövetség legeredményesebb, leglátványosabb területe kétségtelenül a külföldi kapcsolatok egyre lombosódó ágazata, amiben ma már a vidéki, azaz helyi csoportok is részt vállalnak. Egy- egy nemzet hazai kulturális napjai keretében a vidéki szövetségi tagok is felvállaltak egy-egy koncertet. Pécsett is emlékszünk ilyen hangversenyekre. Fontos lenne az ilyen koncertek számát gyarapítani. S miután ezeket szövetségi tagok, vagyis a zenei élet legjobbjai interpretálják — tartalmi értékeikhez, színvonalukhoz tehát nem férhet kétség —, nagy kár lenne, ha továbbra is csak egyszeri” megszólalásban hangzanának el. Ezeket a szövetségi koncerteket jó lenne , vóndoroltatni máshová is, igények szerint legalább a régió területén. És hát legyen rá igény — ez már egy másik feladat ... A fenti eredményeket, sőt olykor egyik-másik pécsi muzsikus hazai és nemzetközi pódiumokon való szerepeltetését is figyelembe véve a Budapest és vidék „kategóriája" sajnos ma még elég szilárdan áll és sok mindent meghatároz a magyarzenei életben is. Mit tehet a szövetség, mit tehetnek a helyi csoportok ennek a kettősségnek a feloldásáért? A főtitkár némi szkepszissel és némi bizakodással azt válaszolta, hogy a Budapest-cent- rikusság jelensége változhat, ha pécsi testületé A Magyar Zeneművészek Szövetsége feladatairól megoldódni nem is képes, legalábbis ebben az évezredben. Persze csak úgy változhat, ha ezt társadalmi úton is kellően segítjük. Ebben mindenekelőtt el kell érni, hogy a helyi csoportoknak nagyobb legyen a művészi tekintélye. Ezt egyengeti a szövetség elnöksége pl. a FÉSZEK klubbeli bemutatkozó koncertekkel. Ennek jegyében szerepelt sikerrel a napokban ezen a rangos fórumon egy fiatal pécsi zongoraművész, Bodó Árpád. Ez a forma a jövőben kibővül. Számba veszik, hogy országszerte a vidéki városokban mely művészek, illetve kamaraegyüttesek méltóak és képesek alkalmas repertoárral pódiumra lépni. Ilyen módon a FÉSZEK-klubban ezután két napon át négyen adnak koncertet. A vidéki muzsikusok FÉ- SZEK-estjeire meghívják az Országos Filharmónia, az Inter- koncert, a hanglemezgyár, a Magyar Rádió és Televízió illetékes szakembereit is. Ismerkedjenek meg a legfigyelemreméltóbb vidéki művészekkel, akik lehetőség szerint kerüljenek bele o hangversenyélet országos vérkeringésébe. Ezáltal az illető művészek szakmai művészi tekintélye erősödik, s ezzel erősödik a szövetség helyi csoportjainak a művészi tekintélye is. így alakulhat ki olyan művészeti közélet, ahol valamennyi zenével kapcsolatos helyi vagy regionális (nálunk: szekszárdi, kaposvári) kérdésben, tehát zenei kérdésben a pórt- és állami szervek és mindazok, akiknek a kezében valamilyen döntési jog van — fölkeresik a helyi csoportot, és kikérik a véleményét. * Hozzá kell tennünk és nem véletlenül, hogy szövetségi tag csakis kimagasló művészi eredmények birtokában lehet valaki. A dél-dunántúli területi, azaz a pécsi helyi csoport tagjai között — éppen úgy alakult — a zenei élet valamennyi területe egy — vagy több képviselővel jelen van: Liszt-díjas karmester, előadóművész, pedagógus, amatőr kórusvezető; s ott vannak a hangszeres oktatás vagy a zenepedagógus-képzés főiskolai vezetői. Valóban nem szabadna előfordulnia annak, ami az utóbbi években gyakran megtörtént: zenei kérdésekben döntöttek, állami testületek előtt véleményt mondtak anélkül, hogy a zeneművész szövetség pécsi tagjainak, a szövetség területi csoportjának véleményét meghallgatták volna. Mind művészeti kérdésekben, mind közművelődési szempontból példák hosszú sorát idézhetnénk, hány téves koncepció alakult ki vagy éppen elhibázott, rossz döntés született már' a legjobb szándékkal szakemberek szakvéleménye nélkül. A sornak nem szabad folytatódnia, Ehhez szükséges a zeneművész szövetség pécsi testületének a tekintélye, amit művészeti eseményekkel emelni lehet és kell, de ami a legkevésbé sem művészeti kérdés. Ez ügyben a zenei városnak ismert Pécs vezető művészei évtizedes távlatban lerakták a maguk obulusait. A továbbiakban a társadalmi kapcsolatok, a partnerkapcsolatok a döntőek: a kellő figyelem irántuk a párt- és állami szervek részéről mind Pécsett, mind a Dél- Dunántúl területén. Erről is szó esett a legutóbbi összejövetelünkön, amelyik — hadd említsük örömmel —, Baranya zenei életének helyzetét, fejlesztésének lehetőségeit volt hivatott megvitatni — megyei tanácsi kérésre, különös tekintettel a végrehajtó bizottság elé terjesztett határozati javaslatokra. (Ezeket ugyanis a vb átdolgozásra visszaadta.) Bizakodunk, hogy mindez tovább erősödik a jövőben. Terveik szerint a zeneművészek szövetségének helyi csoportja találkozni szeretne legközelebb a megye és a város pórt- és állami vezetőivel, ahogyan a képzőművészeknél ez már megtörtént. Sikeres találkozást és szorosabb, gyümölcsöző kapcsolatokat kívánunk a zeneművész szövetség helyi csoportjának további működésében. W. E. Tervezések — társadalmi munkában Régi épületből új iskola Átalakítás, felújítás Szabolcsfalun Nekünk a napközi létkérdés — mondta a Fehérhegyi Általános Iskola igazgatója, Bed- nár Imre. A három tagiskolából álló létesítménynek mind ez idáig „mostohatestvére” volt a szabolcsfalusi iskola. A nyolcvanéves vizes ház egyik részében három alsótagozatos osztály kapott helyet. A negyedikesek és a napközisek egy, az iskolától távol levő épületbe jártak. A szabolcsfalusi iskola 80 diákja közül minden második hátrányos helyzetű gyerek. A nevelők nem számíthatnak az otthoni tanulásukra. Az a biztos, amit a napköziben elsajátítanak. De rosszul fűtött, korszerűtlen helyiségben nehezebben megy a tanítás, a tanulás. Irodalmi barangolások Tv-műsorsorozat Magyarország irodalmi emlékhelyeiről Irodalmi barangolások címmel új műsorsorozatot indít a Magyar Televízió. A sorozat célja az irodalom népszerűsítése, az ismeretterjesztés, és ezen túlmenően annak bizonyítása, hogy az alkotók szoros kapcsolatban éltek környezetükkel, szűkebb hazájuk is ihletője volt művészetüknek. A sorozat első darabja már elkészült: örökségünk címmel Tolna megye irodalmi emlékhelyeit járja végig. Rendezője Babiczky László, s elkészítésében az MTV irodalmi és drámai főosztályával együttműködött a Pécsi Körzeti Stúdió is, A sorozat második filmjét Somogy megyében forgatják, ezúttal Farkas Katalin forgatókönyve alapján Bükkösdi László szerkesztésében. A Duna-kanyar és Szabolcs- Szatmár irodalmi emlékeivel foglalkozó részek után Pécs és környékének irodalmi bemutatása is sorra kerül. A Pécs városi Tanács művelődési osztályának támogatásával két évvel ezelőtt átalakítások kezdődtek a szabolcsfalusi iskolában. Felszabadítottak egy háromszobás szolgálati lakást és hozzáfogtak a felújításhoz. Először a tetőszerkezetet, az épület lábazatát, majd a csatornázást korszerűsítették. A pincében automatikus olajkazánt építettek. Megszűntek az udvari illemhelyek, a modern vizesblokk is bekerült az épületbe. Kialakították a melegítőkonyhát és már nem gyalog, hanem Trabanttal hozzák ide az ebédet. Még egy új tanterem és ebédlő is „kijött" az egykori lakásból. Az átalakítás és a szükséges berendezés, fölszerelés közel kétmillió forintba került. Az anyagi nehézségeket fölismerve, segítőtársakra is akadtak. A BARANYATERV dolgozói nagyrészt társadalmi munkában készítették el az átalakítási tervet. A központi fűtés tervezését pedig teljes egészében incjyen vállalta el Marton István, a Távfűtő Vállalat üzemvezetője. Tavaszra maradt az udvar rendezése, melyet az iskola szintén társadalmi munkával kíván elvégezni. Kellemes körülmények közé kerültek tehát a szabolcsfalusi kisiskolások. De nemcsak a gyerekek jártak jól, hanem a felnőttek is. A régi napközi helyiségét most alakítják át orvosi rendelővé, hiszen korábban orvosi ellátás sem volt ezen a környéken. A változásokat közös összefogás eredményezte, melyre máskor, más iskolánál, más létesítménynél is szükség lehet, szükség lesz. És így kevesebb pénzből is megoldhatók az égető gondok. B. A. Egy hadosztály története A Lobogó 3. számában érdekes hadtörténeti sorozat közlését kezdte meg. Kevesen tudják, hogy készülődött egy hadosztály a temesvári hadifogolytáborban ... A harcra készülő hadifoglyok erős egyseget jelentettek volna, ha sor kerül bevetésükre. A hadosztály, amelyről a történet szól, a szovjet katonai parancsnokság kezdeményezésére, önként jelentkező magyar hadifoglyokból alakult meg Temesvárott, 1945. január 1-én, amikor a szovjet hadseregtől körbezárt Budapesten még tombolt a náci-nyilas terror. A hadosztály tagjai 1945 februárjában már szabadon vonultak fel, katonaként gyakorlatoztak, és fegyvertársként segítették munkájukkal a szovjet hadsereg utánpótlásának biztosítását akkor, amikor a német fasiszta csapatok utolsó ellentámadásukat indították Dunántúlon. Arról a több tízezer magyar hadifogoly közül önként jelentkező ötezerötszázról, a „Temesvári 1. önkéntes magyar had- osztály"-ról szól a történet, akik készültek a harcra, várták a fegyvert, az indulási parancsot, hogy részt vehessenek hazájuk felszabadításában. Szánkózott G yermekkoromban legtöbbször édesapámmal mentem szánkózni, vagy ahogy akkor mondtuk: ródlizni. A soproni hegyek, dombok mintha csakis szánkózásra termettek volna. Apóm előre ültetett, ő hátul helyezkedett el, fogott engem, a ród- lit, kormányzott és rajtam nevetett, mert annyira visongtam. Édesanyám a domb alján várt minket, és megszemlélte, épek-e a csontjaink. Jártam szánkózni a barátaimmal is, de ez a családi ródlizás ma is legkedvesebb emlékeink közé tartozik. A mostani nagy hó felkeltette vágyakozásomat a szánkózás után. Kiballagtam a pécsi szánkópályához. A pálya jónak látszott, bár néhol már jegesen csillogott. Alig indultam a Dömörkapu- tól fölfelé a tv-torony irányába, máris ugorhattam félre. Két kilenc-tíz éves srác vad ordítozással söpört lefelé. Sapkájuk fölcsúszott, kilátszottak égő piros füleik. Egyszerre pattantak le a szánkóról, meg is csúsztak és a hóban hasalva fejezték be a futamot. — Nem áztok át? — kérdeztem a fölkecmergő gyerekektől, de ők csak legyingettek. — Orkán dzsekim van, meg bakancsom — emelte föl a lábát az egyik, mire a másik is bemutatta szerelését. — És különben sem árt meg. Tavaly egyszer becsúsztam egy hókupacba ott fönn, ahol a síház van. Melegítőben voltam és csuromvizesen mentem haza. Akkor sem lett semmi bajom — mondja Gabi. — Mindig együtt szánkóztok? Most Andris válaszol: — Legtöbbször. Osztálytársak is vagyunk, közel is lakunk egymáshoz az Uránvárosban. — Apúkátok, anyukátok nem szokott kijönni veletek? — Á, ők dolgoznak. Meg nem is szoktak velünk szánkózni. Minket is kinevetnének a többiek — mondják. Aztán megkérdezik, hány óra. Még tanulni kell. Bojtos fejük eltűnt a kanyarban. Mögöttem egy bőrbe öltözött kamasz kaptat. Két egymáshoz erősített piros műanyag bobot húzkod. — Kié a másik? — bökök a „járműre". — Akarod, hogy a tiéd legyen? — vihog, aztán peckesen megelőz és elkezd rohanni. A bobok csak úgy csattognak utána. Útközben egy gyerekcsapattal találkozom. Kilencen vannak, fiúk, lányok vegyesen. — Úttörőfoglalkozás — mondja a kéksapkás őrsvezető kislány. — Persze máskor is kijövünk. Nem mindig ez a csapat jön össze. Vasárnaponként én például a barátnőmmel szánkózom. — Apu, anyu? — a lányok vállukat vonogatják, a fiúk zavartan nevetgélnek. — Régebben megtörtént, hogy eljöttek, de most már hetedikes vagyok, inkább a barátaimmal járok — válaszolja végül az őrsvezető, aztán vezényszóra felülnek a szánkókra. Mire fölérek a tv-toronyhoz, elkezd szállingózni a hó, futok a buszhoz. A friss levegő csípi az arcomat, jólesik beülni a meleg buszba. Még látom, hogy két tizenéves szánkóval és egy magányos fiatalember sível indul a pálya felé. Barlahidai A. A tél örömét élvezik a gyerekek a Barbakán kertjében
