Dunántúli Napló, 1978. december (35. évfolyam, 331-359. szám)
1978-12-24 / 354. szám
Dunántúli tlaplo 197S. december 24., vasárnap Műhelyek, alkotok Vida Gyula belsőépítész Moziterem, művelődési ház és ravatalozó ... Ezek között a végletek között kell élnie és mozognia a modern tervezővállalati belsőépítésznek, aki mint mindenki, mindenek előtt ember. .. Aztán mérnök, aztán művész . .. Munkája nélkül az épületek hidegek, ridegek lennének. A belsőépítész az, aki az épületekben mozgó ember és a csupasz falok közötti kapcsolatokat megteremti, aki konkrétan humanizálja az önmegában üregszerű belső tereket. „Az új térnek nem kell az építész „önarcképét" visszaadnia, sem pedig használója személyes lelkületét. Mivel ma a külvilág igen intenzív és igen különböző hatást tesz ránk, életformánkat gyorsabb ütemben változtatjuk, mint régebben. Magától értetődő, hogy környezetünknek is megfelelő módon tükröznie kell ezeket a változásokat. Olyan berendezésekhez, terekhez, épületekhez jutunk tehát így el, amelyeknek lehetőleg minden része változtatható, mozgatható és különbözőképpen kombinálha- ható... A jól használható tárgy minden térbe „beleillik", ahol csak használjuk; hasonlóan az eleven természeti lényhez: az emberhez vagy a virághoz" — írja erről a szép munkáról Breuer Marcel. Vida Gyula, a PTV belsőépítésze több, mint húsz éve tépett ki az Iparművészeti Főiskola kapuján, munkái nemcsak Pécsett, az egész országban ismertté tették nevét. Stílusok születtek és omoltak a porba, divatok jöttek mentek, építőanyagok bukkantak fel és tűntek el azalatt az idő alatt és ami a legfontosabb: a tudományos-technikai forradalom hatalmas technológiai robbanás formájában az építőiparba is betört. — Az ön pályája meglehetősen egyenes vonalú. Itt él és dolgozik évtizedek óta Pécsett. Hogyan és mikor határozta el, hogy belsőépítész lesz? — Kamaszkorom végefelé döntöttem így. Ettől kezdve tudatosan készültem erre a pályára, korábban csak ösztönösen vonzódtam hozzá. Itt születtem az Ormánság határán fekvő Gilvánfán 1931-ben, egy, még ma is álló, kis parasztházban. Ott jártam általános iskolába is, azután pedig különféle — építőiparhoz tartozó — iparágakban dolgoztam és tanultam. Meg is szereztem az asztalos segédlevelet, de nem dolgoztam a szakmában, hanem Budapestre mentem, a művészeti gimnáziumba tanulni. 1951-ben beiratkoztam az Iparművészeti Főiskolára, ahol 1956-ban. kaptam meg belső- építészi diplomámat. Efelé a hivatás felé tulajdonképpen a szülői ház, a környezet ösztönzött, jóllehet: egyszerű paraszti környezet volt ez. Szüleim kezdettől fogva nemcsak lehetővé tették számomra, hogy rendszeresen rajzoljak, ösztönöztek is erre. Mindemellett fúrtam-fa- ragtam, megismerkedtem a kővel és a fával. Négyen voltunk testvérek, de a családból egyedül én választottam ilyen — művészettel összefüggő — foglalkozást magamnak. Nehéz körülmények között éltünk. Édesanyám meghalt, amikor én születtem. Az akkori életforma nem kínált nekünk tálcán semmit. Generációm jobbjai ennek ellenére sem kallódtak el, a nagy közegellenállás, nyomás dacára is érvényesülhettek, mert a felszabadulást követő években igen erőteljesen felkarolták a nép soraiból származó tehetségeket. Iskoláimat végig ösztöndíjasként végeztem el. Igen sokat köszönhetek kiváló tanáraimnak — például Kaesz Gyulának, aki tanítómesterem volt, és akinek a kezéből később átvettem a diplomámat. Hasonló meleg érzések töltenek el, ha Juhász Lászlóra, Hornicsek Lászlóra és Schubert Ernőre gondolok. — Milyen ugrást jelentett az akkori fiatalember szemléletében az, hogy minden különösebb zökkenő nélkül a főiskola hallgatója lehetett? — A főiskola bejáratánál a folyosón ki volt függesztve egy Gorkij-idézet. „A művész országának, osztályának érzékszerve, füle, szeme és szíve. A művész korának hangja". Ez az idézet meghatározó volt, máig szóló érvényességgel fogalmazta meg számomra a művészi elhivatottság lényegét. Ami a tanulás éveit illeti, azok ténylegesen tanulással teltek el. Akkoriban még intenzívebben foglalkoztam a képzőművészettel is. Ma már csak annyira, amennyire munkámhoz szükségét érzem. Egyszóval, belsőépítész lettem és annak is vallom magam. Nagy alázattal és szakmai szeretettel végzem a munkámat. Kezdettől fogva igen magas fokú volt bennem az úgynevezett szakmai fűtöttség. — Aztán Pécsre került. .. — Már hallgató koromban megismerkedtem a PTV-vel, ahol szakmai gyakorlataimat töltöttem. Én lettem a vállalat első szakképzett belsőépítésze. Akkoriban persze még szakmai körökben sem igen tudták, mit jelent az, hogy belsőépítész... Eleinte üzletek, kultúrházak tervezését kaptam feladatul. Aztán jött a Kamaraszínház... Akkoriban készült munkáim nagy részét ma már elavultnak tekintem. A PTV, ahol elsősorban lakások, középületek és üzletek tervezésével foglalkoztak, megadta a lehetőséget arra, hogy a fiatal szakemberből úgymond: „profi” váljék. E fejlődési folyamat egybeesett magának a belsőépítészetnek a hazai fejlődésével is. Ez ugyanis egy olyan terület, amit a gazdasági fejlődés bontakoztathat ki igazán. Aztán jöttek az új építési módok, technológiák... Tulajdonképpen a szekszárdi Babits Mihály Művelődési Központ tette lehetővé számomra ambícióim teljes kibontakoztatását. Ezt a munkámat pályám egyik csúcspontjának tekintem. — Hol kezdődik a belsőépítész munkája? — Az úgynevezett munkaközi tervnél, amit az építész készít el. Ezen a tervek már nagyjából adottak. Ezeket a tereket a belsőépítész továbbgondolja, véglegessé alakítja. A jó tervezésnél én már az első pillanatban bekapcsolódom a munkába. Így az építész és a belsőépítész egymás munkájára, elgondolásaira is hatással lehet. A belsőépítész feladata már a térkialakításnál jelentkezik, aztán a tér kiképzése következik, majd a berendezés. A jó tervezés feltétele a jól képzett, jó tervezői kollektíva, amelyben az építész, a statikus, a belsőépítész és a gépész tervezők kölcsönösen tekintettel vannak egymás munkájára és egészében véve egvet akarnak. Ha belépünk egy épületbe, ott elsősorban a belsőépítész tevékenységének eredményével kerülünk szembe. Egyetlen igényes létesítmény sem nélkülözheti a mi munkánkat. — Milyen anyagokkal dolgozik ön a legszívesebben? — Néha egészen komoly felületrendszerekkel vagyunk kénytelenek „eltakarni” az épület funkcionálását biztosító berendezéseket, fölszereléseket. Ezeknek az anyaga igen sokféle lehet: márvány, alumínium, fa, réz, textil, kerámia ... Én. legjobban a természetes anyagokat szeretem. A természetes anyagok időtállóak. Hatásuk meghitt, intim. A természetes anyagok „emberközeli" anyagok. Felhasználásuk mértékét természetesen megszabja az az általános elv, ami az egész építőiparra vonatkozik: bármennyire is igényesen kell valamit tervezni, mindig döntő a gazdaságosság. — A belsőépítészet eszerint még szorosabban összefügg a pénzzel, mint bármi más az építőiparban... — így van. Mégis: vannak létesítmények, amelyek olyan társadalmi funkciót töltenek be, hogy ott a beruházás lehetővé teszi a létesítmény funkciójának legjobban megfelelő belsőépítészet alkalmazását — még akár a költségesség árán is. — Nemzetközi összehasonlításban mi jellemzi manapság leginkább ezt a szakmát? — A magyar belsőépítészet az utóbbi évtizedek során igen sokat fejlődött, lehetővé vált, hogy ténylegesen produkáljon. Sok belső ellentmondás terheli ezt a munkát még napjainkban is, ugyanakkor egyre nő a belsőépítészettel szembeni társadalmi igény. Azt lehet mondani, hogy szellemi kapacitás tekintetében, a komolyabb objektumok bizonysága szerint a mai magyar belsőépítészet a legmagasabb szintű nemzetközi összehasonlítás próbáját is kiállja. Általában viszont az a helyzet, hogy hazai terepünkön az igen komoly mennyiségi igények a funkcióra orientálják a fő erőket. — Azaz a belsőépítészet nálunk még mindig egyfajta luxus ... — Ilyen értelemben igen. Gyógyszertár, trafik, zöldségesbolt .. . Messze vagyunk még attól, hogy minden közhasználatú helyiség olyan legyen, amilyennek mi szeretnénk látni. Hellyel-közzel azonban már léteznek belsőépítészetileg is nívós üzletek, hivatalok. Mindemellett kevés még a szakem* bér is. — Jelenleg-min dolgozik és mik a legközelebbi tervei? — Mostani munkámat a feladatok sokfélesége jellemzi. A szombathelyi művelődési ház és a pécsi köztemető ravatalozója szinte egyidejű munkáim. Egy életigenlő objektumból, mint amilyen a művelődési ház, nem könnyű és nem egyszerű feladat átmenni egy ravatalozóba. Én mindig a funkcióból indulok ki. Amikor ugyanis tervez az ember, ezt a funkciót kell a létesítmény arányaival és részleteivel kifejezésre juttatni. Ha az emberek belépnek ezekbe a terekbe, érezzék, hogy ide ezek és ezek az arányok és színek kellenek ... Igen kedves munkám volt a nagykanizsai virágüzlet, amely parányi kis terület ugyan, de kifejezésre jut benne az, hogy az emberi környezetben tenyérnyi helyen is kellő hatást lehet elérni. A mi munkánk közvetlen emberformáló tényező is. Egy jó funkciómeghatározás nyomán született optimális terv alapján kialakított belső környezet kihat az ember egész magatartására. Az emberek szeretik a szépet és ez nagyban ösztönzi a tervezőt. — Az ön' munkája szorosan összefügg a lakáskultúrával is, amelynek páratlan méretű fejlődését tapasztalhatjuk napjainkban. Mit érzékel emögött a fejlődés mögött? — Az utóbbi másfél évtizedben az emberek anyagi helyzetük javulásával párhuzamosan lakásukat igyekeznek minél színvonalasabbá tenni. Óriási mértékben megnőtt annak a lehetősége, hogy ki-ki szép lakást szerezzen és rendezzen be magának. Az új lakások — még a panel is — lehetővé teszik ezt. Természetesen nem mindig könnyű megtalálni a legjobb megoldásokat, de az ezzel összefüggő árucikkek: tapéta, szőnyegpadló és egyéb lakberendezési tárgyak választéka máris kielégítő. A jövőben pedig várhatóan még jobb lesz. — Bízunk benne . .. Bebesi Károly ;\\ Takács Imre: Betlehemet faragó ember Gondolatomhoz kell a jó kés. Még előbb a fűrész, a balta, a szekerce. Gondolatomhoz odaférnék ezekkel, de nézem csak hosszan, elmerengve a fatömböt, mint egy világot — hol üssek rést benne a gyermek bölcsőjének? Jelenetet hogyan csinálok, míg hangzik a mennybe viharzó örömének.,,? Hol adjak helyet Máriának, ha szoptatni kicsike fiát majd leülne... És a pásztorok hova állnak? Az angyalok hol röppennek be hegedülve? És Józseffel mit műveltessek? — se közel, se távol ne legyen, de ott legyen! A királyok kivülrekednek, csak szegények férnek egymáshoz a kis helyen. Weöres Sándor: Őszi séta Hullt lomb illatával esti szellő játszik. Fenyőág-íveken egy csillag átlátszik. Föntebb a hegykúpok párát eregetnek, földig ereszkedő ködöt teregetnek. A csillag eltűnik fehér lepedőben, tán ki se villan már az óesztendőben. A nagy nyirkosságot holdsarló hasítja, majd a viharfelhő azt is beborítja. Erdő sűrűjében vaksötétben állunk, elindulunk lassan, tán utat találunk. Fázunk, a közelgő mennydörgésbe veszve — itt az ismert ösvény, nem megyünk már messze.
