Dunántúli Napló, 1978. december (35. évfolyam, 331-359. szám)
1978-12-09 / 339. szám
1978. december 9., szombat Dunántúli napin 3 A Pécsi Filharmanikns Zenekar és Krzysztof Jakovicz hangversenye A hétfő esti hangverseny vitathatatlanul legnagyobb élményét Krzysztof Jakowicz fiatal lengyel hegedűművész játéka jelentette. Előadásában Max Bruch, a késő romantikus .német iskola kevésbé jelentős alakjának g-moll hegedűversenyét hallottuk. BruChnak ez az egyetlen hangversenytermi gyakorlatban még előforduló műve parádés szerepet kínál a szólistának. Krzysztof Jakowicz imponáló technikai biztonsággal vette birtokba ezt a zenei értékeiben vitatható, de alapos hangszertudást kívánó versenyművet. Mindenekelőtt intonációban tévedhetetlen, ami ritkán hallható meggyőző erőt ad játékának. A legnehezebb futamok, virtuóz glisszándák után is hallatlan természetességgel simul a zenekar játékába, amellyel végig érezhetően jó összhangban muzsikált. A zenekar igen pontosan látta el kísérő feladatát, mintha a szólista kivételes érzékenysége és alkalmazkodása őket is inspirálta volna. Az első tétel üstdob-bevezetést követő hamis indítása indokolttá tett volna egy újabb hangolást a fafúvókban, közvetlenül a darab kezdése előtt. Ilyen kényes indulásnál a közönség is megbocsátja, ha a műsorszámok köziben a kritikus hangszerek összestimmelnek. (Szükség esetén még a tételek között is megengedhető.) A másik megjegyzés nem csupán a hegedűversenyre vonatkozik, de itt jelentkezett a legszembetűnőbben. Az együttes dinamikai skálája erősen korlátozott. Ez abban mutatkozott, hogy nem volt kielégítő a kontraszt a hegedűjátékot kísérő egyszerű harmóniai aláfestés és a tematikus anyagot feldolgozó zenekari tutti-rész között. A pillanatnyi benyomás szerint mindig ez utóbbi tűnt kevésnék, meggyőződésem szerint az arány tolódott el, és inkább a kísérő piano volt több a kelleténél. Ennek oka a tónustalan hangszín, köny- nyebb azt nagyobb hangerővel játszani, mint kielégítő tónust kialakítani. A hangversenyt bevezető Berlioz: Római karnevál nyitánya o (bemelegítés szerepét játszotta. Ha van zenének szarkasztikus humora, akkor ennék a korai Berlioz-opusz- nak biztosan van, talán ezt hiányoltuk ebből az előadásból, ami a tétel nagy részén végigszáguldó hatnyolcados ritmusok igen precíz megvalósításából fakadhat. Voltak pillanatok, amikor Németh Gyula, a hangversenyt végig jól kézben tartó karmester egy ponton átváltott furioso-ba, ami az együttesből, sőt a néző-hallgatóból sem azt a hatást váltotta ki, amit elérni szándékozott. Mendelssohn: a-mol.| (skót) szimfóniájából kiemelkedően szépen sikerült a lassútétel megoldása, ami alapos műhelymunkára engedett következtetni. Ezékben a részekben a karmesternek a hangszínek iránti érzéke domborodott ki, s ezek a helyek keltették az est legkellemesebb benyomásait. Németh Gyula igen határozott kézzel irányította a zenekart, egyedül az olyan helyek, ahol a zenei történésnél többet láttunk a térben megvalósulni, keltették a megoldatlanság képzetét. Sajnáltuk, hogy a szimfónia tételei Mendelssohn kifejezett utasításai ellenére nem folyamatosan követték egymást, ezáltal megfosztva a művet a maga korában újszerű folyamatosságtól. Ez a szimfónia nem kifejezett sikerszám, nem rendelkezik olyan felfokozott fináléval, ami a közönséget ünneplésre késztetné. A zenei intimitások kedvelői viszont igen kellemes élményben részesültek. Jobbágy Valér Új feladatok előtt Tanárok ifjúsági parlamentje Tapasztalatok a pécsi Széchenyi Gimnáziumban Sok mindenre jó egy ifjúsági parlament. Felszínre kerülnek a rejtett és a nyilvánvaló sérelmek. Természetesen ki kell várni azt a pillanatot, amikor a résztvevők rászánják magukat a felszólalásra. Különösen így van a felnőtteknél, akik mindent alaposabban megfontolnak, mint a diákok. A pécsi Széchenyi István Gimnázium és Szakközépiskola tanári ifjúsági parlamentje is ezt igazolta. Végül is a fiatal tanárok egymás után tették föl a kérdéseket. Meglepő, hogy senki sem foglalkozott a fizetésekkel, igaz dr. Erhardt Imre igazgató szóbeli kiegészítése szerint is megnyugtatóan alakultak az iskolában a bérek. A lakáskérdés többeket érdekelt: Évente fölmérik az igényeket, de különböző feltételeknek kell megfelelni ahhoz, hogy a kérelmek támogatásra találjanak. A szociális helyzet reális felmérését igénylik, s lehet, hogy a kritériumok néha túl szigorúak, de a lakásellátás problémáit ismerve egyet kell értenünk ezekkel. Sok javaslat született az iskola világításának javítására. A tanárok pénzt és társadalmi munkát is fölajánlottak a gondok enyhítésére. Az ugyancsak most folyó diákparlamenteken eldől, hogy a tanulók szülei is tudják-e váb lalni az anyagi és egyéb áldozatot, hogy hozzájáruljanak az egymillió forintos korszerűsítési költségekhez. A városi tanács ennek az összegnek a felét tudná biztosítani. Jelenleg a meglévő villanykörtéknek csak bizonyos hányada „üzemképes" és ezért a termekben fejfájás- keltő félhomály van. A kisgyermekes anyák fájlalták, hogy a legújabb miniszteri rendelkezés szerint nem kaphatnak szabad szombatot. Az iskola vezetősége foglalkozik a gondolattal, hogy jövőre áttérnek esetleg a tizenegynapos ciklusra, így megoldva ezt a gondot. Felmerült, hogy a fiatal tanárok is szívesen vállalnának közéleti tevékenységet, de valahogyan kevés lehetőség adódik erre. Es még valami, bár erre talán sokan azt mondják, hogy csak az iskola belső ügye. Miután át kell térniük az új típusú szakmunkásképző célú szakközépiskolai oktatásra, a műszaki tanároknak új tanmeneteket kellett tervezni. S hiába írunk decembert, néhány kivételtől eltekintve sokan elfogadatlan tanmenetekből oktatnak. Az igazgató megígérte, hogy összehívja a tanárokat és a munkájukat elbírálókat, hogy végre nyíltan megvitassák és megoldják ezt a problémát. Mert valahol hiba van. A követelmények időben való megismertetésével, vagy ezek elbírálásával, netán a segítőkészséggel. Az esetből talán más iskolák is tanulhatnak. Barlahidai Andrea Várnai Ferenc új népdalgyűjteménye „Süss fel Szaporodnak a pávakörök, népi együttesek, szinte alig telik el hónap anélkül, hogy ne hallanánk alakuló csoportról valamelyik faluban, üzemben vagy iskolában. Az örvendetesen terebélyesedő mozgalom azonban irányítás, támogatás nélkül nem kívánatos utakra tévedhet: a népiség népiességbe, az eredetiség eredetieskedésbe csaphat át, legyen bármilyen jószándékú is a kezdő lépés. Sajnos a kelleténél gyakrabban látunk felkészületlen együttest, amely a hangulatot duhajkodással akarja biztosítani. Különösen a szakemberek feje fájdul meg — a közönség egyelőre még nem túlságosan fogékony erre — amikor egy-egy gazdag néprajzi területről silány anyagot állít színpadra a pávakörvezető vagy koreográfus. Várnai Ferenc megyei énekzene szakfelügyelő két évvel ezelőtt közreadott összeállítása, a Kinyílott a tulipán ezeken a gondokon próbált enyhíteni. A megyei tanács népművelési tanácsadója gondozásában megjelent kiadvány húsz népdalcsokrot tartalmaz, felnőtt kórusok és népdalkörök számára. Jelentős részüket Várnai Ferenc gyűjtötte. A Kinyílott a tulipán nagy sikert aratott, s ezen felbuzdulva döntött úgy a szerző, hogy gyerekkarok számára is készít egy összeállítást. A Süss fel nap néhány hete jött ki a nyomdából, kiadója ezúttal - több más szerv támogatásával — a pécsi Szabó István Úttörőhöz. Várnai Ferenc népi gyermekjátékok dallamait gyűjtötte csokorba a füzet első részében, főként azokat, amelyek az év jeles napjaihoz kapcsolódnak: ilyen a lucázás, balázsolás, villő-játék, farsangolás. Énekelhetnek a gyerekek a Naphoz, a katicabogárhoz, a rózsához, hívhatják a pávát, mesélhetnek dalban a Dunáról, Tiszáról. Találunk a gyűjteményben hazafias dalokat is — Kossuth, és huszámótá- kat —- s nem maradtak ki a tréfás dalok sem. Nagy értéke az összeállí- ásnak, hogy — akárcsak az előzőben — pontos adatokat találunk a dalok gyűjtőjéről és gyűjtési helyéről. Feltétlenül meg kell emlékeznünk a füzet illusztrációját készítő gyerekekről is: a hangulatos, stílusos metszeteket a Szabó István Úttörőhöz grafika szakköre készítette, Kol- tai Magdolna irányításával. Nem véletlen tehát, hogy a kiadvány után máris na,gy az érdeklődés a megye pedagógusai és a pávakörvezetők körében. H. J. Kiállítás a Színház téri galériában Jolanta Dorszewska: Küszöbön Opole festői Pécsett Az élményt közvetítő személyiségre esik a hangsúly A művészeti élet eseményeinek szerencsés, egymást erősítő egybeesése nyomán az elmúlt napokban egyszerre láthattuk a lengyel színházat és a Színház téri galériában lengyel képzőművészetet. Egy nemzet kultúrájának megismerését bizonyíthatóan jól szolgálják ezek a színházi és képzőművészeti események, vagyis a kultúrpoli- tikus megelégedéssel nyugtázhatja: a keretek, melyek között értékeket kellene elhelyezni — létrejöttek. Most a művészek céhének kell következnie, vállalni a küldetést, megmutatni az értékeket, vagy legalábbis törekedni erre. Egy tartományi kiállítás azonban nem vállalhatta a „nemzeti" képzőművészet bemutatásának feladatát. Annyit vállalhatott csak, hogy Szabadkán, Lah- tiban és Pécsett áttekintést ad — nem is mindiq a legfrissebb — terméséről. Ami milyen is? Kereshetnénk sokféle jelzőt, ami mind igaz lenne, mert a kiállított anyag sokféle. Pedig csak festményeket látunk a teremben. Az általában jellemzőnek hitt szláv expresszionizmus érzelmes túl- adagoltsága alig észrevehető itt, túlságosan komolyan működik a „jó ízlés" és „művészi szándék" sótlan-paprikátlan módszertana. Ahol a festmény, a „feladat” művészmesterségben meghatározható fogyatékosságai inkább lekötnek, mint a téma, az ötlet, vagyis a művészi cselekvés „szellemi” része, ott valamilyen egyensúlyzavar van. Egy ötlettel, fordulattal, formai ravaszságokkal teli képi „világ” — ha van — gyakran feledtetni képes a megcsi- nálás döccenőit. A kiállításon mindkét végletre van példa, s mert az utóbbi tanulságosabb, kritikai gyakorlat terepének is meqfelel. Bizonyos, hogy egy történelmi korszak generációinak korélménye aligha lehet lényegesen más a magyar vagy a brit művészeknél. Ilyenformán valahogy az élményt közvetítő személyiségre esik a "hangsúly. Van-e az opolei művészek között olyan, aki ezt a személyiséget hitelesen képes felmutatni? Technika és közlés tekintetében is meghatározó szerepet játszik a kiállító művészek között Z. H. Rachfalski radikálisan groteszk, világító színekkel festett világa. A tárgyi kapcsolatoktól alig béklyózott, gravitáció nélküli alakok az ébren ál- modás, vagy inkább kábítószeres lidércnyomás kényszerítő deformációjában jelennek meg. Formája sikamlóson elegáns és jól „bonyolított", felületeinek biztosan kialakított arányai, foltjainak és vonalainak lényeget láttató lendületes futamai határozott és jó mester benyomását keltették még akkor is, ha az ilyen esetben sohasem szunnyadó „jó ízlés” berzenkedik is. Jóval visszafogottabb iróniával, mintegy „kiszól" a hagyományosan jól megcsinált tájképből K. Bucki „Bogumil- ja”, tompa színei, különös rövidülései, díszharmonikus felület-építése hatásosan egészítik ki egymást. Realitásközelség — vagy a harmincéves absztrakció dömping után — realitásigény munkál S. Bialoglowicz műveiben. Adatai azonban a dobozolható, talányosán egymásra- épülő és ésszerűtlenül differenciálódó emberi valóság festői vetületei. Térkép és fotó, hatásos kivágások és mesterien borzolt felületek közé bújtatta ítéletét. A. Z. Marcolla is őrzi a kis eseményeket tükröző tárgyakat, még „absztrakciója" is elbeszélő jellegű. (Keresztülhaj- tás) Különösen érzelmes elvontságban tagolja felületeit F. Pikula. (A-forma, B-forma). A tárgyiasság és elvontság mezsgyéjén hatásos, néhány ízében a pop palolozzis változataitól sem idegen portrékat mutatott be Z. Porada, Mellette J. Dorszewska szürrealizmusa túl szabályos és mesterkélt. A gesztus rögtönösségével, találó kis színpamacsokkal, csokifigura idolokkal díszített költői futamokként hatnak J. Beski művei, agyafúrt módon idézve a dilettáns nagyotakarás mosolyog- nivaló kritikátlanságát, itt éppenséggel mint érték-lehetőséget. A jól és ízlésesen rendezett kiállítás azonban mégiscsak az átlagossal minősíthető alkotások túlsúlyát hozta, a „kevesebb: több" közhelye okkal válhatott volna rendezőelvvé. A katalógus túlpolitizáló és rendkívül döcögős szövegének alig van köze a kiállításhoz. Aknai Tamás Krysztof Bucki: Bogumil
