Dunántúli Napló, 1978. december (35. évfolyam, 331-359. szám)
1978-12-04 / 334. szám
Hiába bocsájtott meg a feleség P ofon csattant a pécsi főutcán. Gy. H. már napok óta kereste feleségét, amikor váratlanul összetalálkozott vele az utcán. (A fiatalasszony a férj brutális magatartása miatt költözött el otthonról és beadta a válópert.) — Hazajössz! — parancsolt rá a férfi, s amikor az asszonyka ellenkezett, arcul ütötte. Megragadta a csuklóját, s a fiatal nőt mintegy „bilincsbe verve” húzta, vonszolta. Az asszony sírt, ellenkezett, a járókelőktől kért segítséget. Néhányon rosszallásukat fejezték ki, de ’érdemben senki sem avatkozott a dologba, visz- szatartotta őket a férj érvelése — „A feleségem, azt teszek vele, amit akarok, magánügy!" Valóban ennyire kiszolgáltatottak lennénk a hozzátartozókkal szemben, vagy a közvélemény helytelenül ítéli meg a családban elkövetett bűncselekményeket? Erről beszélgettünk dr. Györegy Ernő pécsi járásbíróval. — A törvény minden állampolgárnak egyaránt védelmet nyújt, s nem enyhítő, esetenként súlyosbító körülményként értékelendő a családtag, hozzátartozó sérelmére elkövetett bűn- cselekmény. Ugyanakkor a törvény humánus, belátó — bizonyos cselekmények — könnyű testi sértés, lopás, sikkasztás, stb. — esetében a hozzátartozó sértett feljelentéséhez, magánindítványához köti a büntető eljárás megindítását. Ez azt jelenti, hogy a megpofozott feleségnek, meglopott apának, megcsalt testvérnek kell eldöntenie, kívánja-e a tettes megbüntetését. Ha igén, feljelentést kell tenni. Az említett férj a volt közös lakásba cipelte és órákra bezárta külön élő feleségét. Az asszony kiabálását, dörömbölé- sét meghallották a szomszédok, rendőrt hívtak. A feleség feljelentést tett személyi szabadság megsértéséért, s a bíróság tetemes pénzbüntetésre ítélte az elkövetőt. Ugyanis, ha valaki más személyt szabadságától jogtalanul megfoszt, — legyen az akár a felesége, bűncselekményt követ el. — Az a bizonyos pofon sokszor és sokhelyütt büntetlenül elcsattan. A férj, vagy a családon belül más személy tehát csak akkor lelel tettéért, ha a sértett feljelentést tesz ellene? — Csak részben van így. A megkülönböztetés a könnyű testi sértésre vonatkozik, nyolc napon túl gyógyuló sérülés esetén a cselekmény közvádas, az ügyész, ség hivatalból indít büntető eljárást. A feleség tehát - akinek az ütlegelés során karja, lába, orrcsontja törött — hiába békül ki, bocsájt meg, pl. a férjének, a tettest megbüntetik. Alapesetben 30 naptól 3 évig terjedhető szabadságvesztés szabható ki. Bűncselekmény a családban ■ „Ha tudtam volna, milyen drága egy pofon... ■ Kényszerítés, személyi szabadság megsértése Különösen kegyetlen módon, aljas indokból, visszaesőként elkövetővel szemben 1-től 5 évi szabadságvesztésig terjedhet a büntetés. Állt már férj a vádlottak padján, aki kijelentette: „Ha tudtam volna, hogy ilyen drága egy pofon, sose ütöm meg az asszonyt. .." A családi perpatvar, féltékenység sok problémát okoz, bár éppen a törvény nem ismerete, félelem, vagy beletörődés miatt az esetek szerény hányada végződik a bíróságon. Félté- kenységi ügy szerepelt nemrégiben a Pécsi Járásbíróság előtt. A fiatal feleség és férje Orfűn víkendezett. A férfi oda hívta egyik barátját is. A vendég — állítása szerint csupán a cigarettáért nyúlt az asszony mellé, a férj azonban úgy látta: a barátja megsimogatta a feleségét. A víkend elromlott, hazamentek. A féltékeny férj otthon tovább gyötörte feleségét, majd ittasan meg is verte. Az asszony bezárkózott a mellékhelyiségbe, majd — tartva attól, hogy a férje rátöri az ajtót — előjött. A férfi ekkor arra kényszerítette feleségét, írjon egy nyilatkozatot, miszerint válni akar, mert szeretője van, a közösen szerzett lakásról, ingóságokról és a gyerekről lemond, a megnevezett férfival akar élni. A férj, másnap a kicsikart nyilatkozattal felkereste az asszony munkahelyét és több személynek megmutatta az írást. Ezzel a feleség becsületét csorbító, annak jó hírnevét csökkentő magatartást tanúsított. Mivel a nyilatkozat valótlan adatokat tartalmazott, azt félelmében, kényszerítő körülmények hatására írta a feleség, feljelentést tett férje ellen. A férjet kényszerítés bűntette miatt három hónapi szabadságvesztésre ítélték. (Kényszerítés bűntettéért egyébként 30 naptól 3 évig terjedhető szabadságvesztés szabható ki.) Az agresszív családtagok áldozata sok esetben a gyerek. A vétkeseket többnyire csak akkor büntetik, ha a gyámügy, tanácsi szervek felfigyelnek erre, vagy a cselekmény súlya miatt hivatalból indul eljárás. Azokról az esetekről van szó, amikor a szülő túllépi a jogos felügyelet mértékét. Legutóbb börtönbe került egy apa, aki több ízben súlyosan bántalmazta kiskorú gyermekét. Ittasan hazatérve összerondította a szobát és a nyolc esztendős kisfiút akarta kényszeríteni arra, hogy a mocskot eltakarítsa. A gyerek szembeszállt az apával, aki meg- dühödött és a szeneslapáttal „osztotta ki", A kisfiú súlyosan sérült, megrepedt a koponyája, s a tűzhelyre zuhanva súlyos égési sérüléseket szenvedett. Hiába volt a „szánom-bánom”, az apát megbüntették. W. M. Fotótárlat Dombóváron A dombóvári városi fotóklub tagjainak bemutatkozó kiállítása nyilt vasárnap délelőtt Szekszárdon, a Babits Mihály megyei Művelődési Központban. Az első dombóvári kollektiv megyeszékhelyi kiállításon ötvennél több nagyobb méretű fotóképet, zömében fekete-fehér felvételeket mutatnak be. Témáikat a szerzők a mindennapi élet sokrétűségéből mentették, a központban az emberrel és munkájával, a termelőszövetkezeti gazdálkodástól kezdve a város fejlesztéséig, teret adva az egyetemi hangulatoknak, műemlékek varázsának is. A kiállítás tíz napig tekinthető meg. B. L. A magyar sajtó levelezője Del Medico Imre ♦ Értelme, haszna van a véleménynyilvánításnak Már-már mindannyiunk ismerőse dr. Del Medico Imre — annyiszor találkozunk nevével a napi- és hetilapok levelezési rovatában. Kevés olyan honfitársunk van, aki bár nem hivatásos tollforgató, ilyen sokszor mondaná el véleményét társadalmunk apró-cseprő dolgairól, mint ő. Vajon nem egy újságíró „veszett el” benne? A zuglói lakótelepi lakásban magas, szemüveges, középkorú férfi nyit ajtót. Könyvekkel, folyóiratokkal teli szobába vezet be. Amikor felteszem neki a kérdést, tiltakozik: — Nem, nem, szó sincs róla. Jogásznak készültem, és az is Kapcsoljuk a keleti iparvidéket... Hívja a 10-666-ot Halló Szikra Nyomda — Halló Kenyérgyár— Halló posta járműtelep — Halló Kesztyűgyár. Ez a felhívás hangzik majd el ma délután öt órakor aí éterben, amikoris öttől hatig a Pécsi Rádió kapcsolja a keleti ipartelepet. Pécs építőinek és a város lakóinak büszkesége az Engel János útra hajló domboldal szép ipari együttese. Az üzemek munkásai egymás mellett dolgoznak, egy buszon utaznak, egymást segítik, ha kell. Ezek a tények adták az ötletet Kovács Imre szerkesztőnek, hogy egy körkapcsolásos, élő műsorban kössék össze a szomszédos üzemeket. Az adásban megszólalnak az üzemek vezetői és dolgozói, de a műsorkészítők a hallgatókat is szeretnék bevonni az adásba. Valamennyi helyszínről elhangzik majd egy-egy kérdés, melyekre a helyes válaszokat a 10-666-os telefonon lehet majd közölni. Egy zöld postásautó még az adás ideje alatt kézbesíti majd a nyereményeket: a szereplő üzemek reprezentáns termékeit. Érdemes tehát ma öttől hatig hallgatni a rádiót a játékoskedvű hallgatóknak, de azoknak is, akik csupán szeretnék közelebbről megismerni e szép iparvidék dolgozóinak életét. Jő zene a halászléhez Frei Ferdinand és Lang János keringőt játszik Mecseknádasdi muzsikusok Hallgatom a zenét, s kedvem támad hátradőlni — bár nem dohányzom — pipára gyújtani és a kocsmárossal habzó sört hozatni. A dallam andalít, a ritmus elringat: Frei Ferdinánd és Lang János muzsikája akár egy Krúdy-film kísérőzenéje lehetne. ■ Közef húsz éve játszanak együtt Mecseknádasdon. A hegedűs, Ferdinánd bácsi hivatásos zenészként kezdte, s folytatta. Krasz mesternél tanulta iilÉÉiil Éjjel tizenegy múlott. Csendélet a metró keleti pályaudvari állomásán. Dagadt úr rohan, száztíz kiló nagykabáttal, nyújtaná kezében a forintost, ám bedobás előtt másodperccel összevágódik előtte a bejárati csapó. Metróéknál ez annyit tesz: záróra! Halványpirosról lilára vált arc. üvöltene szegénykém, ha a méregtől hang jönne ki a torkán. így csak suttogja: — Azanyátoknak azt a keserves..,. —, de a szó végén, □ „vés” szótagnál — megszólal egy kellemes női hang: — Az utolsó vonat már indul, ne tessék bedobni a forintost, nem ér mór le addig. — Áztat honnajd tetszik tudni! — lép a mérges férfiú a forgalmi irodába. A női hang tulajdonosa, madonnaarcú kellemes hölgy: Kocsis Zsuzsa utasforgalmi irányító, rábök az egyik monitorra: — Látja? És a monitoron szépen húz kifelé a vonat. Az utolsó. Da- gadtkám csak annyit mond: hogy „Hú!” — és elódalog. Mi pedig másnapra randit kérünk négy monitorral figyelnek Metrósnak lenni... Mozgólépcsőre ült szalonnázni Kocsis Zsuzsától, mert ez a monitoros dolog három hete kezdődött és a pesti metró fontos kísérlete. Másnap reggel. Négy monitoron figyeljük a csúcsforgalmat, ami tulajdonképpen — nincs. Azt állítja ugyanis Föl - desi Károly vonalbiztos: — Amikor a pesti ember már elment dolgozni vagy hazajött onnét, akkor, a közben lévő csendesebb órákat ugyanolyan forgalmassá tették a vidékiek, akik vásárolni, ügyintézni járkálnak Pest-Budára. Nézzük a négy -monitort. Egyiken a Déli-pályaudvar felé, másikon a Fehér út felé menő vonatot látni, szélről, az utasok felől. A másik két monitoron pedig a mozgólépcső fel- és lejáratát. A mozgólépcsőt, a metrós emberek kafkai látványát, hiszen jön a borzalmas tömeg, de nem tudni hon- nét, nem tudni hová. Nem is jön, hanem folyik. Persze, néha óriási röhögésbe csap át a metrósok mérge. Múltkor is jött egy bácsi, kajla bajusz, batyu. Fellép a mozgólépcsőre, aztán kedveskén lecsücsül, batyu ki, bicska elő, elkezd szalonnázni, taréjoskenyérrel. A peronszinti ügyeletes a kalitkából a hangszórón keresztül rászól: — Mit csinál?! Itt. nem lehet leülni?! A tata meg hangszóró nélkül rákiált a mozgólépcsőn folydogáló pesti népre: — Nem képzelik, hogy én Szolnokig állva őszök. Mer én addig mögyök ám! Szóval tarka az élet a metrón. A négy monitor mindenesetre pontosabb, kényelmesebb, biztosabb az addigi megoldásoknál. — Hány óráig bírja idegekkel? Egyszerre négy helyet nézni? — kérdem Kocsis Zsuzsát. — Hát... már a véremben, a zsigereimben van, hogy mikor melyikre kell jobban figyelni. Szerencsére négy napig dolgozunk három műszakban, aztán minden ötödik szabad, így havi 7—9 munkaszüneti napunk van, és összesen 182 munkaóránk. Kell is. — A fizetés? Sorra felelnek mindhárman: Kocsis Zsuzsa: négyezerötszáz. Földesi Károly: ötezer vagy ötezerötszáz. Kővári József Tibor: Háromezerhatszáz. Felíratják velem: kicsit talán kevesebb lesz az olyan fiatalember, vagy kislány, aki csak érettségi után, az egyetemi elutasító papír miatt vagy más ideiglenes céllal, átmenetileg jönnek dolgozni. Most már ugyanis havi 4—500 forint állandó műszakpótlékot kapnak. Persze — idegmunka. Földessy Dénes a vonó kezelését több tucat pajtásával együtt, még az 1920- as évek közepén. Ugyanitt mindjárt fúvóshangszerre is okították őket, de a hegedűt világéletében jobban szerette. Lang János magától tanult meg harmonikázni. Korán kezdte: hétéves korában. Mostani harmonikáját jó huszonöt évvel ezelőtt vette. Nagyon szép, grázi munka, Peter Stachl műhelyéből került ki. Gombos harmonika, a hangja mint egy orgonáé; tulajdonosa csak azt sajnálja, hogy két oktávnál többet nem lehet kijátszani rajta. A sors úgy hozta, hogy valamikor mindketten a borbélymesterséget űzték. „Enélkül talán nem is muzsikálnánk együtt" — mondják. Persze, ami összeköt, el is választ egy kicsit. Lang János állandó munkahelye most a tanácson van, ő kettejük közül a mozgékonyabb zenész. Ferdinánd bácsi jobban meggondolja, hogy szombat-vasárnap szereplést vállaljon: a nyugdíj-kiegészítésként fogadott kuncsaftok elmaradnak, ha a hét végi be- retválást holmi zenélés miatt nem végzi el a mester. Muzsikájukat nagy élvezettel hallgatták a nyáron — jó halászlé mellett — a mecseknádasdi alsó kocsma vendégei. A Német Nemzetiségi Együttessel is sok helyen szerepeltek, most már ritkábban, mint régen. Terveik azért vannak: télen, állítólag a felső kocsmában játszanak majd. Mert a zenélést — mint a jó muzsikusok általában — ők sem tudják végleg abbahagyni. — hav. — lettem. Nagyon szeretem a munkámat. A Művészeti Alap jogtanácsosaként a képzőművészeti alkotások reprodukálás! jogának exportjával és importjával foglalkozom. — Honnan ered ez a különös szenvedély? — Engem mindig bosszantott az emberi kényelmesség. Az, hogy a legtöbben vagy elmennek a dolgok mellett, vagy ha fel is figyelnek valamilyen hibára, ahelyett, hogy a megfelelő helyen tennék szóvá, egymás közt zúgolódnak. Ennek semmi értelme sincs! — És az ön hozzászólásainak van? — Nyugodtan mondhatom, hogy a , legtöbbször van. Én ugyanis nepricsak újságoknak írok, hanem intézményeknek is, ha valami nem rendjén valót ■ tapasztalok, Hadd mondjam el az első esetemet, ami meggyőzött arról, hogy nem szabad hallgatni! Jó tizenöt évvel ezelőtt állt egy gyönyörű fa az alagút Krisztina városi bejáratánál. Egy nap láttam, hogy a törzséiq körülaszfaltozták. - El fog pusztulni — döbbentem meg, és rögtön írtam a kerületi tanácsnak, ahonnan hamarosan válaszoltak: köszönik észrevételemet. a fát mea fogják menteni. így is történt. .. Persze, nem mindig ilyen agyszerű a dolog. Van, amikor hosszan tartó levelezésbe kell bonyolódnom. — Például? — A munkahelyemen láttam, hogy az értékes papírra nyomtatott külföldi folyóiratokat rendszeresen kidobják. — Miért nem viszik el a MÉH-be? — kérdeztem. — Mert nem veszik ót őket — hangzott a válasz. írtam a Magyar Hírlapnak, ahonnan azt a választ kaptam, hogy a MÉH csak hazai lapokat vehet át. Én azonban nem tudtam olyan rendeletről, amely ilyen előírást tartalmazott volna 1974 novemberétől 1975 márciusáig leveleztem az iaazsáq kiderítése érdekében. Nagyon örültem, amikor meatudtam, hogy valóban nincs ilyen rendelet, s ezt közölhettem a Magyar Hírlappal. — Számos újság számos cikkére is reagál. Hány lapot olvas rendszeresen? — Naponta elolvasom a Népszabadságot, a Magyar Nemzetet, a Magyar Hírlapot és az Esti Hírlapot. Hetenként a Magyarországot, az Orszáq Világot, az Úi Tükröt, a Lúdas Matyit, az Élet és Irodalmat, a Nők Lapját és a Rádióújsó-' got. — Valamennyit hozzászólási szándékkal? — Nem, dehogy, érdeklődésből. Gyerekkorom óta újságolvasó ember vagyok. Két fiam van, — 16 és 11 évesek — őket is rá szeretném szoktatni a rendszeres informálódásra. Ez is része annak, hogy az ember el tudjon igazodni a világ dolgaiban. — Úgy tűnik, hogy teljes szabadidejét leköti a levelezése, amely máris tiz dossziét tölt meg . .. — Másfél évtized alatt ez nem is olyan sok. Csak akkor írok, ha valami felbosszant. Feleségemmel, aki vegyészmérnök, eljárunk színházba, moziba, baráti társaságba. Itthon olvasok, tévét “nézek, nyelvekkel foglalkozom. Németből, franciából és angolból felsőfokú nyelvvizsgát tettem, s olaszul is megtanultam. Tófalvi Éva Hétfői □
