Dunántúli Napló, 1978. december (35. évfolyam, 331-359. szám)
1978-12-24 / 354. szám
1978. december 24., vasárnap Dunántúli napló 7 Értelmi adottságainknak esak 4-6 százalékot aknázzuk ki Felemelöen szép Véwlatok Dr. Czefzel Endre az ember holnapjáról Leírhatatlanul sok lehetősége van az embernek, amit még nem ismertünk fel. Feltételez- hetőleg értelmi adottságainknak még csak 4—6 százalékát aknázzuk ki, génjeinknek pedig csupán 0,5 százalékát ismerjük — mindez szédületesen szép perspektívát ad. Remélhetőleg a tudomány és a gyakorlat a jövőben még inkább biztosítani fogja, hogy — mint azt József Attila megfogalmazta — gyönyörű képességeink minél inkább megvalósulhassanak. Többet kihozni a lehetőségekből! — Doktor úr, ezek az ön szavai a pécsi filozófiai konferencián tartott előadásából. Kérdésem, mitől függ, hogy az emberben lévő gyönyörű képességek megvalósulhassanak? — Az ember kibontakozása három tényezőtől függ. Mindenekelőtt az örökletes adottságoktól, tehát a szülőktől kapott örökletes anyagtól: kromoszómáktól és génektől — az ebben foglalt üzenettől —, amelyben meg kell mondani, a véletlennek is komoly szerepe van. A gének és a kromoszómák utódokban történő kombinálódásában ugyanis a valószínűségi törvények érvényesülnek, így ebben a szerencsének vagy a balsorsnak is szerepe lehet. Ezt azért is szeretném hangsúlyozni, mert a potenciális okosság, vagy éppen csökkent értelmi képesség olyan adottság, amiről senki sem tehet. — Ez tehát természeti tény, és a kérdés lényegében el van döntve. — Csak részben. A velünk született adottságot nem kell szűk determinista, fatalista álláspontként felfogni. Ez olyan lehetőségbirodalmat jelent, amelyet a külső tényezők még nagyon erősen módosítanak. Ebben döntő szerepe lehet az ember kibontakozását befolyásoló másik két tényezőnek: a szülői minta utánzásának és a magatartás átvételnek, valamint a családnak, pedagógiának, társadalomnak — ezt nevezzük szociókulturális öröklődésnek —, vagyis annak a felhalmozódott, kikristályosodott emberi tudásnak, amely az évezredek során jutott a tudomásunkra és amelyet gyermekeink nevelésekor igénybe veszünk. Hogy például az utóbbi évszázadban a testmagasság tízévenként egy centiméterrel nőtt, ez nem a genetikai állomány változásával, hanem az egészségesebb életmóddal és a jobb táplálékkal magyarázható. Gyermekeink átlagos értelmi képessége is nő — a vizsgálatok ezt mutatják — és ez arra utal, hogy a pedagógiai fejlődés és általában a társadalmi életkörülmények javulása a bennünk lévő lehetőségekből egyre többet hoz ki. Mérhető az intelligencia? • — Azt mondotta, hogy egyre többet hozunk ki a lehetőségekből, a gyermekeink értelmi képessége nő, 15 év alatt 6—7 ponttal. Mit értünk értelmi képességek alatt? — Egy amerikai kutató, Jensen híres aforizmája szerint az intelligencia olyan, mint az elektromosság, könnyebb mérni, mint meghatározni. Hogy mi oz intelligencia? — Lényegében a központi idegrendszernek valamiféle olyan adottsága, amely az ismeretek megszerzésében, elraktározásában és felhasználásában nyilvánul meg. Ezt próbálják mérni a tesztek. — A mérésre irányuló törekvés magától értetődő, hiszen az embernek a specifikuma mégiscsak az értelmi adottság. Tehát valami formában ezt mérni kell. A teszteket azonban íámadjak. — Támadják, sokszor joggal, mert nagyon nehéz meghatározni, mit mérnek. Mégis mindenütt alkalmazzák ezeket, hiszen szükség van arra, hogy valamilyen formában kvantita- tíve, mérhető számmal kifejezve próbáljuk becsülni az emberi adottságot. Mi Magyarországon úgy tartjuk, hogy az intelligenciatesztek a sok vizsgáló módszer közül csak az egyik csoportot jelentik. Ezt mindig ki kell egészíteni például az úgynevezett szociábili- tás, a társadalomba való beilleszkedés vizsgálatával. A két tesztnek az eredménye együtt már olyan jellegű tájékoztató adatokat nyújthat, amelyek a vizsgálónak a személyes benyomásával és az egész életút értékelésével már megen- gedhetően adnak segítséget. Megkülönböztetett figyelmet a kiváltaknak — Az értelmi képességek tehát részben genetikailag, részben társadalmilag meghatározottak. Óriási erőfeszítések történnek a negativ hatások kivédésére, nem kellene-e sokkal inkább a pozitívumokra, a tehetségek fokozottabb kibontakoztatására összpontosítani? — Ez jogos kérdés. Két vonatkozásban. Óriási erőfeszítéseket teszünk a gyengébb képességű gyerekek fejlesztésére, és ez helyes. De úgy érzem, sokszor megfeledkezünk a kiváló adottságúnkról. Őket is segíteni kellene. A vizsgálatok szerint a kiváló adottságú gyerekek lehetőség-birodalma még sokkal szélesebb, mint a gyengébb képességűeké. Tehát a kiváló képességű gyermekeknél megfelelő pedagógia és társadalmi feltételek biztosításával sokkal nagyobb mértékű pozitív emelkedés érhető el, mint a gyengébb képességűeknél. *— S ezt az iskolarendszernek is tükröznie kellene. — Igen, kellene. Tudom, a Szovjetunióban vannak ilyen iskolák. Az általános iskolában kiválónak bizonyultakat kiemelik és speciális iskolában képezik tovább őket. Csehszlovákiában is van iehetőség arra, hogy ha valaki jó tanuló, nyáron letegye a következő osztályt és ugorjon. Nálunk is voltok ilyen kezdeményezések, de tudomásom szerint ezek nagyon elhalkultak az utóbbi időben. — így viszont az elkényelmesedés és elszürkülés dominál már a gyermekkorban ... — Ez olyan vélekedés, amire nehéz tudományos igényű választ adni. Sok pedagógustól is hallottam ilyen véleményt. A társadalom döntő többségét (kétharmadát) az átlagosok képezik, mégis a fejlődés úttörői, zászlóvivői a kiemelkedő adottságú személyek. Egy szellemes mondás szerint: a társadalmat az átlagosok tartják fenn, de a kiválóak viszik előbbre. Ezért némileg nagyobb súlyt kellene helyezni a kiváló tehetségek védelmére, segítésére is. Úgy érzem, túlságosan az átlagosokra mérünk mindent. S nem biztos, hogy jó. Ki kellene dolgozni olyan módszereket, amelyekkel, amit ön is mond, pozitívan segíthetnénk elő a képességek kibontakozását. Tehát ne csak a károsodásokat előzzük meg, hanem a pozitívumokat is fokozottan bontakoztassuk ki. Egészségesen születni — Milyen károsodásokra gondol? — A genetikai tanácsadás során nem ritkán derül ki, hogy az utódokban súlyos ártalmaknak nézünk elébe. Ilyenkor is számos lehetőség kínálkozik a segítésre (méhen belüli magzati vizsgálat, újszülöttkori szűrés és a sérültek megfelelő kezelése). Ritkán (3—5 százalékban) viszont azt kell tanácsolnunk: lehetőleg ne vállalkozzanak terhességre. S sokszor mégis vállalkoznak, és megszületik a vak, az értelmi fogyatékos vagy a súlyosan- beteg gyermek. — ön tehát az ember érdekében nem zárkózik el a genetikai beavatkozástól? — Az egészségesekben megengedhetetlennek tartok jelenleg mindenfajta genetikai beavatkozást. Sok örökletesen meghatározott ártalom van azonban. Ilyenkor a tanácsadás során három tételt kell figyelembe venni: mekkora az ártalom megjelenésének kockázata az utódokban, milyen súlyos az, és hogy orvosilag gyógyítható-e. Nem egyszer állunk szemben olyan esetekkel, amikor a kockázat magas (25—100 százalékos), az ártalom súlyos (az önálló társadalmi tevékenységet lehetetlenné teszi), s nincs terápiája. Például ha két familiáris értelmi fogyatékos összeházasodik, akkor jelenleg hazánkban 50 százalék a valószínűsége annak, hogy gyermekük is értelmi fogyatékos lesz. Ráadásul az ilyen értelmi fogyatékosok esetében a gyermekszám magas. Hazánkban az átlagos gyermekszám családonként 1,9, az említett értelmi fogyatékosoknál viszont ennél háromszor magasabb. S az utóbbiak közül 50 százalék értelmi fogyatékos lesz! Ha két skizofrén (tudathasadásos elmebeteg) összeházasodik, gyermekük 25 —50 százalék közötti valószínűséggel újra skizofrén lesz. Tehát a kockázat magas, az ártalom súlyos, hatékony oki terápia — sajnos — nincs. S mégis, semmifajta tehetőségünk nincs az ilyen családok gyerimekvállalásának befolyásolására. Nem adminisztratív intézkedéseket várunk, de valamilyen formában a társadalomnak fel kellene ismernie, hogy az egyéni és közösségi érdekkel, valamint a szocialista humanizmussal összeegyeztethető a fokozott figyelem-koncentrálás e társadalmi problémára. Mert ha valaki vérbajt kap, a jelenlegi rendelkezések szerint hatóságilag kötelezett gyógykezeltetésre. Pedig annak a valószínűsége, hogy a vérbajos átadja betegségét a partnerének, közel sem T00 százalékos. S a vérboj gyógyítható is. Mégis a társadalom odáig jutott, hogy a közösség védelmében hatósági rendszabályokhoz nyúlt. A genetikai ártalmak átörökítésekor a helyzet sok hasonlóságot mutat. A szülő hibás gént ad át a gyerekének, a kockázat sokszor magas, az ártalom igazán súlyos lehet, bizonyos esetekben nem is gyógyítható. Jobban kellene tehát tudatosítanunk: az egyénnek joga van a gyermekvállalásra, de az utódnak is joga van egészségesen születni! Szabad párválasztás — ön azt mondotta, a genetikai beavatkozás egészségeseknél megengedhetetlen. Ez azonban nem zárja ki a manipuláció objektiv lehetőségét. — A tudomány a maga útján halad. Én mint orvosgenetikus azt hiszem, most nem az az aktuális probléma, hogy a tudomány ötven vagy száz év múlva eljut-e az egészségesek befolyásolásához, vagyis, hogy a génmanipuláció 50 vagy 100 év múlva milyen eredményeket fog hozni. Az orvosgenetikus számára most a génártalmak átadásának megakadályozása a legfontosabb, vagyis, hogy minél kevesebb fogyatékos újszülött jöjjön a világra. — ön szerint a kultúra hatására az emberben meglévő lehetőségekből még nagyon sok kiemelkedhet és az ártalmak megelőzésével együtt ez a fő tényező. De elképzelhető az, hogy az embernél is javítható a genetikai alap, amivel a genetikusok sok területen hallatlan értékes eredményeket értek el. — A szelekció és célzott párosítás nem járható út, mert az ember egyéni szabadság- jogaihoz hozzátartozik a pár- választás szabadsága. Ennek következtében ez, úgy érzem. járhatatlan. Emellett az öröklődésbe való beavatkozás eléggé kiszámíthatatlan. Mi csak valószínűségi számokban dolgozunk. Ennek következtében csak nagy tömegekre vonatkozóan tudunk becsléseket végezni. Egyéni esetekben azonban olyan nagy a szórás, hogy erre nincs lehetőség. Ha egy zseni férfi és egy zseni nő összekerül, nem biztos, hogy zseni gyermekük lesz. Sőt, valószínű, hogy nem lesz. Tehát mi nem merünk, nem tudunk és éppen ezért nem is akarunk beavatkozni az öröklődés mechanizmusába a népesség döntő többségét jelentő egészségesekben. Különbség n népek között? — Ez nem jelenti azt, hogy a társadalomban ilyen nincs. A párválasztásnál nem az ellentétek vonzzák egymást, hanem a hasonlók hasonlót választanak, a magasabb intelligenciájú általában magasabb intelligenciájú párt választ ... ön tehát a genetikai alap javítását jelenlegi ismereteink alapján lehetetlennek, de szükségtelennek is tartja. Kérdésem: van-e genetikailag meghatározott különbség a népek között? Az USA-ban a zsidók értelmiségi foka 5 ponttal magasabb az amerikai átlagnál, a négereké 15-tel alacsonyabb. — Társadalmunk fejlődése, szocialista demokráciánk már eljutott oda, hogy az ilyen kérdésekről is lehet beszélni — előítéletek nélkül, tudományos igénnyel. Tény — az Egyesült Államokban végzett vizsgálatok alapján —, hogy a négerek (ők nem „nép", hanem „rassz" tagjai) 15 ponttal alacsonyabb, a zsidó származásúak 5—6 ponttal magasabb intelligencia-kvocienst érnek el, mint a társadalmi átlag. Meggyőződésem, hogy ebben semmiféle genetikai kiválasztottság vagy alárendeltség nincs. Egyszerűen az eltérő társadalmi, gazdasági, kulturális feltételek állnak a jelenség hátterében. A négerek iskolázottsága és jövedelme elmarad az átlagostól, míg a isidók iskolázottsága, családi körülményei, évezredes kultúrája meghaladja az átlagot. Tehát az eltérés hátterében nem genetikai különbségeket, hanem csakis a külső hatásokat kell keresnünk. Eszerint pedig a négerek társadalmi felemelése egyben értelmi képességeik teljesebb kibontakozásához is elvezet majd. A zsidóktól pedig meg kellene tanulnunk a gyermeknevelésben elért módszereiket és eredményeiket. Hiszen az említett tények szerint ők jobban nevelik gyermekeiket, mint a társadalmi átlag. Nyilván az anyagi tényezők is meghatározóak, de — én azt hiszem — kultúrájuk és pedagógiai elveik is feltétlenül tanulmányozásra és esetleg átvételre érdemesek. — ön Pécsett a filozófusok és a szaktudományok képviselőinek közös konferenciáján fejtette ki nézeteit. . . — Igen, meggyőződésem szerint a humán genetikus feladata sokrétű. Egyrészt az örökletes ártalmak megelőzése érdekében tegyen meg minden tőle telhetőt saját tudománya keretén belül. Másrészt próbáljon együttműködni a társadalomtudományokkal egy közös emberideál, emberkoncepció kialakítása érdekében, hogy a velünkszületett gyönyörű képességekből minél több bontakozhasson ki. Mert — Marx szavaival élve — az ember nemcsak szereplője, hanem szerzője is lehet saját élete drámájának. Báling József A termőágtól a karácsonyfáig „Horgoson láttam olyan karácsonyfát, piacon is árulták, amelyiknek szimbolikus jelentősége tisztább, könnyebb, mint a fenyőágé. Ott a koronafa, glédics ágait, töviseit becsavargatják cifrapapi- rossol, összekötnek kettőt- hármat, vagy átfonnak egy negyedikkel. Az egészet virógcserépbe ültetik, s a tüskökre szurkodnak aranyozott diót, aranyo- zatlan almát. Mellette van a sublaton kétfelöl két csészében vagy két kis tányérban a Lucakor vetett, azóta kizöldült karácsonyi búza." Ez a feljegyzés 1886-ból maradt ránk, amikor itt is, ott is föltűnt a karácsonyfa, de még az úgynevezett termőág volt az általánosan jellemző. A termőág átmenet volt az archaikus életfa és a mai, alig több mint százéves hagyománynyal bíró karácsonyfa között. A termőágnak az ország különböző vidékein megvolt a maga jellegzetessége; így például a palócföldön sodrófát, néha mángorló sulykot erősítettek a mestergerendára, s ezt a fát rakták meg süteménynyel, édességgel. Egyes kutatások szerint Ausztria keleti részén az egykori magyar végeken még ma is gyakori, hogy a karácsonyfát vagy a mestergerendára, vagy a szobasarokba függesztik, mégpedig kétféle módon: ki a koronájánál, ki a törzsénél fogva. A termőágat fölváltó karácsonyfa Németországból terjedt el, s a múlt század második felében honosodott meg szinte mindenütt. A német származású protestáns művészek, főúri családok példája nyomán Bécsben is föltűntek a karácsonyfák, s innen szivárgott Magyar- országra a szokás, ahol eleinte csak az arisztokrácia körében vált divatossá. Nemsokára szinte valamennyi család követte ezt a példát, s ma már elképzelhetetlen olyan ház, lakás, ahol ne állítanának karácsonyfát. A régi, kezdetleges díszítőelemeket újak váltották föl. Alma és sütemény nemigen kerül ma már az ágakra. Az ősi díszek közül napjainkban legföljebb az aranyozott dió lelhető föl, de már az is egyre ritkább. Az életfa, a termőág idejében s a karácsonyfa elterjedésekor még általában minden díszítésnek megvolt a maga szimbolikus jelentése, ez azonban az idők során elhomályosult, s legtöbben nem is ismerik. (Erre csak két példa: az alma vagy másféle gyümölcs a bibliai almát, az angyalhaj és a papírlánc a bibliai kígyót idézte.) S talán azt sem tudja mindenki, hogy a dalból ismert „kiskarácsony, nagy- karácsony" kifejezés mit takar: az előbbit az újévre értették, míg az utóbbi jelentette magát a karácsonyi ünnepeket, s a „két karácsony" közötti rövid időt az ország más-más pontjain külön névvel illették: fél hétnek, tekereshét- nek, csonkahétnek nevezve. A karácsonyfa állítása mellett máig leginkább az étkezési szokások maradtak meg, helyesebben szólva a legtöbb család karácsonyi étlapján föllelhető egy-egy hagyományos fogás. Szeged-környéki hagyomány az „angyali kó- bász", azaz a fölmelegitett disznótoros vacsora; itt is és még néhány helyen jellemző volt a kocsonya; megemlíthető még, mint hagyományos étel a töltött káposzta, a mákoscsík, a hal, a kalács. Dücső Csilla Dr. Lajos László felvétele
