Dunántúli Napló, 1978. december (35. évfolyam, 331-359. szám)
1978-12-03 / 333. szám
DN HÉTVÉGE 6. MŰSORAJÁNLAT 1978. DECEMBER 3. Színha Zenés Nóti-bohózat Az ügyefogyott katona figurája közkedvelt alak a világirodalomban, személyét igen sokan és sokféleképpen megfogalmazták már. Nóti Károly főhőse, Novotny is e katonatípú- sok egyike, jellegzetes magyar tulajdonságokkal felruházva. Bár a darabbal kapcsolatban nagy irodalmi értékekről nem beszélhetünk, mégis valahányszor egy színház műsorára tűzi — mór pedig három-négy évenként mindiq színre kerül — sikere tagadhatatlan, a közönség hosszú időn keresztül estéről estére megtölti a nézőteret fgy volt ez az 1965-ös pécsi bemutató alkalmával is. A siker okait keresve többféle eredményre juthatunk. Ami biztPs: Nóti nagyon érti a színpadot, a bohózat-műfajnak egyik legkiválóbb művelője. Van a darabban jónéhány valóban kitűnő színpadi helyzet, melyekben a komikum nem a szokásos félreértésekből, hanem a szerző által létrehozott hús-vér karakterekből ered. Ugyanakkor a kor cselédlány-romantikájába is sikerült reális elemeket becsempésznie. Nóti ezt a darabját eredetileg: prózai bohózatnak írta, de a színházak - főképp az utóbbi időben — zenés darabként mutatják be. így lesz ez a mostani pécsi bemutatón is. Papp Zoltán összeállításában és hangszerelésében részben korabeli, részben mai slágerek egyvelege színesíti az előadást. A darab valamennyi figurája kitűnően megírt szerep, a színészek nagy élvezettel, kitűnő hangulatban készülnek a bemutatóra. A főszerepeket Horineczky Erika, Katona János, Takács Mar- qit, Cserényi Béla, Hartmann Teréz, Unger Pálma, Tomanek Gábor és Vízi György — N. Szabó Sándorral felváltva játsszák. Az előadást Giricz Mátyás rendezte, vendégként. T. Simon István Katona János, a Pécsi Nemzeti Színház fiatal művésze, a Nóti- darab főszereplője A ffefefi-Mecsefr négy arca A Magyar Vadászok Országos Szövetsége 1980-ban ünnepli centenáriumát. A közelgő jubileum előkészítése az q film, amelyek természetvédelmi szakemberek, erdészek és vadászok segítségével készített az MTV Pécsi Stúdiója a Keleti-Mecsek- ről. Az országnak ez a páratlan szépségű tája 1977 óta tájvédelmi körzet. A film keretét a négy évszak adja, s miközben a kamera bebarangolja a tájat, megismerkedhetünk a hegyvidék növényi különlegességeivel, kultúrtörténeti emlékeivel, az ott élő emberek életével, munkájával. A film közoonti gondolata: a természetvédelem és a gazdálkodás nem zárja ki egymást — feltéve, ha egységes koncepció alapján, meghatározott keretek között, a természeti értékek védelmének elsődlegességét szem előtt tartva végzik. Unokáink is látják majd! — mondjuk például a városépítészetről. De látják majd az általunk hátrahagyott tájakat is. Napjaink erdésze, természetvédelmi szakembere egyben tehát tájépítész is. Fedezzük fel együtt és védjük közösen - sugallják a film alkotói: Békés Sándor szerkesztő, Bárány György operatőr és Wiedermann Károly rendező. Adás: 1978. december 7-én, 21 óra -30 perckor, az MTV ll-es programjában. Könyu Pilinszky — egy kötetben Pilinszky Jánost gyakorta nevezik szűkszavú költőnek, de mégis, szűkszavúsága és témáinak rövidre zárt köre ellenére rendkívül gazdag, sokszori olvasás után is újra meg újra megrázó költészetet teremett. A tiszta, mély humánum alapállásából született versek témáinak viszonylagos egyhangúsága eltűnik: költészetének gazdagsága elsősorban képteremtő fantáziájának köszönhető, Képeinek alkotásakor mindig plasztikus hasonlatait, metaforáit p tárgyi világból meríti, képei, sorai iszonyatos erővel dobbannak bele az emberiség tragédiáját, az emberi szenvedést átélni tudó olvasóba. Költészetének egyik jellemző formai vonása, hogy bizonyos képtípusai, szimbólumai gyakorta visszatérnek, sokszor évek múltán is, s csak őrá jellemző motívumhálózattá . sűrűsödve megkapóan egységessé teszik költészetét. Meghatározó költői alapélménye a világháború, a félelmek, rettegések, az állandósult magánytudat, az emberi lét pesszimista szemlélete. Etikai szemléletében, érzelemvilágában kitörölhetetlenül jelen van a transzcendencia iránti vonzalom, a hit igénye. Szabolcsi Miklós írja találóan a-költőről: „Pilinszky rokon a fasizmus által magányba taszítottakkal, akik azóta szenvedik az élet értelmetlenségét: Paul Celan, Pierre Emmanuel rokona". A közelmúltban jelent meg a Magvető Könyvkiadó és a Szép- irodalmi Könyvkiadó közös gondozásában a „30 év” sorozat egyik legújabb kötete, Pilinszky János Válogatott művei címmel. A könyv a költő korábbi köteteiből ad válogatást, emellett közli Pilinszky két jelentős ta- nulmányát'és négy színművét is. d. cs. Még a régi „viharedzett" rádiósok számára is mindig torkot szorongatóan izgalmas feladat az „élő" helyszíni közvetítés, amikor nem lehet a magnószalag vágásával a bakikat, hibákat kiküszöbölrji, amikor az elhangzott szó egyidejűleg jut el a hallgatókhoz. Az utóbbi időben örvendetes módon egyre gyakrabban hangzik el a pécsi stúdió műsorában is ilyen „élő" közvetítés. Számuk hétfőn eggyel gyarapodik: ez alkalommal az öttől—hatig, a pécsi stúdió hangos esti újságjának „stábja" települ ki az Engel János út környékére, Pécs egyre fejlődő keleti iparvidékére, hogy a . helyszíni közvetítés adta lehetőségeket kihasználva mutassa be a Kenyérgyár, a Szikra Nyomda, a Kesztyűgyár és a Posta járműtelepének életét. A műsor szerkesztőriportere: Kovács Imre, míg a különböző helyszínekről jelentkező - munkatársak: Nógrádi Erzsébet, Erdős Ákos és Müller István. Kedden arról a három megyéről lesz szó, melyek lakói a legjobban hallhatják a pécsi stúdió adásait: „Egymás mellett — egmásért" címmel keresi fel Laky Rudolf azokat a helyszíneket, amelyek Baranya, Somogy és Tolna együttműködésének eredményességéről tanúskodnak. A riportot ugyancsak a három megyéből válogatott zene követi: a Mecsek Fúvósötös, a szekszárdi Liszt Ferenc Pedagógus Énekkar és Néptáncegyüttes zenekara, valamint a kaposvári Fegyveres Erők pol-beat együttese mutatja be repertoárja legértékesebb darabjait. Borsos József szerkesztésében jelentkezik szerdán a rádió aktuális magazinja, a Hét közben. A gazdag tartalmú, színes összeállítás többek között sajtónapi emlékezésként szól a Vörös Újságról, foglalkozik az év végi számadásokkal és bemutatja a filmújdonságokat. Csütörtökön a Zenélő Dél-Dunántúl című zenés krónika dr. Nádor Tamás szerkesztésében beszámol a pécsi (Deller Consort, Jandó Jenő és Elisabeth Chojnaoka) hangversenyekről, Uri Mayer kaposvári koncertjéről, a bajai' Liszt Kórus jubileumáról, két pécsi fúvószenekar minősítő hangversenyéről és a közművelődési díjjal kitüntetett Várnai Ferenccel hangzik el beszélgetés. Szombaton a pécsi stúdió adásában is elhangzik a Petőfi rádióban korábban már közvetített félórás riportműsor: „Bőrüket viszik a vásárra" címmel, melynek riportere Felső Pál és Laky Rudof, a szakértő: dr. Zeller Gyula. Énekel Földes László, a Hobó együttes vezetője. (Előadás: a pécsi Ifjúsági Házban, december 9-én, este 19 órakor.) Vissza a gyökerekhez December 9-én Hobo Blues Band koncert az IH-ban A hét lemezslágere ismét a Beatles. Képünkön a félezer példányban Pécsre érkezett új hanglemez borítójának közepe Már a cím és a HOBO BLUES BAND név is sejteti, hogy a rock, a funky és az űrzene korszakában ez az együttes meglehetősen önálló vf*1 zeker. evez. Hisz a múlt században rabszolgaságban élő amerikai négerek egyszerű, tiszta elbeszélő jellegű törzsi zenéjéhez a BLUES-hoz — o 30-as évek WILLIE DIXON-ján és a hatvanas évek sztárjai: JIMMY HENDRIX, ERIC CLAPTON, JOHN MAY ALL és BOB DYLAN után — ed dig senki sem nyúlt vissza. Nálunk a MINI és a TÜZKERÉK ugyan pró bálkozott vele, de érthetetlen módon soha sem lett befogadott műfaj. — Egy idén októberben alakult együttesnek hogyan jutott egyálfalán eszébe, hogy 30—40 évvel ezelőtt divatos zenét, bluest játsszon? — Mint minden művészetben, o könnyűzenében is egy idÖ után bekövetkezik szükségszerűen, (s mint látja, be is következett) az az időszak, hogy a salak és a savó felgyülemlik. Szerintünk ilyenkor az a legszerencsésebb, ha visszafordulunk a gyökerekhez, s a törzshajtásokat, sallangokat levetve, a már meglévő és jól bevált tapasztalatokkal felvértezve, újra kezdjük az egészet. — Miért épp a blues-ig nyúltak vissza? — Ennek több oka is van. A manapság már csupán látványos szórakoztatásra törekvő együttesek, sajnos, a vokális sztároktól a Beatlesékrg, már mindent lekoptattak. Az -eddigi hat koncertünket több mint ötezren tapsolták végig. Azt hiszem, ez is bizonyítja, hogy a közönséget a technikai bravúrokon és a színpadi látványosságokon kívül, a nóták mondanivalója is érdekli. Ha meghallgat VILLY DIXON-nak, BOB DYLAN-nak vagy az ANIMALS-nek egy magyarra fordított bruesát, (melyeket mi fordítottunk elsőként le), biztos vagyok benne, hogy többet mond, mint például azt, hogy ,,sajtból van a Hold". — Muzsikátok kemény szövege hah latán nem féltek-e valamiféle hivatalos vagy félhivatalos felhördüléstől? — Biztosad vagyunk benne, és fel is készültünk arra, hogy azokat a dalokat, melyekben egyértelmű kifejezések vannak, — holott ez a film, a könyv és a színház világában már elfogadott, — a zenében még megtámadhatják. De mivel mi nem öncélú, hanem mindenkit érdeklő problémákat, gondolatokat vetünk fel, az esetleges incidensekkel együtt vállal- - juk. Görgényi Zoltán Az oldalt összeállította: Földessy Dénes Hétfőn, december 4-én este 3/4 7 órakor és 3/4 9-kor a pécsi Art Kinoban ismét levetítik Ingmar Bergmann világhírű filmjét, az Érintést A főszereplők Bibi Andersson, Elliot Gould, Máz von Sydow. A színes svéd—amerikai filmet csak 18 éven felüliek nézhetik meg. Milyen Pécs keleti iparvidéke? miit? Hol? lUlikor Pécs, Ifjúsági Ház: December 3-án, vasárnap 18 órától Bőczin László lemezbemutatóján a blues nagyjaival ismerkedhetnek az érdeklődők. Hétfőn 18 órakor kerül sor az ifjúsági sajtó hetének Baranya megyei nyitóünnepségére. 6-án 19 órakor „A pingvinek országa" címmel Rookenbauer Pál tart szí- nesfilm vetítéssel egybekötött előadást az An- tarktiszrál. December 7-én, csütörtökön Mikulás-estet rendeznek a földszinti klubban. 8-án, pénteken 19 órakor az IH-filmklubban a RO-GO-PAG c. filmtrilógia Godard rendezte epizódját vetítik. December 10-én, vasárnap 18 órától a Szélrózsa Klub pécsi estet rendez. A műsorból: Milán a vendéglátásról; Kováts Valéria régész diavetítéses előadása a város múltjáról; „Tilos csillagon" — Horváth Istvánnak, a PNSZ színművészének Pilinszky-estje; a „Szonáta" c.' ba'lettfilm vetítése.