Dunántúli Napló, 1978. december (35. évfolyam, 331-359. szám)

1978-12-23 / 353. szám

Dunántúlt napló 1978. december 23., szombat Orosz tél A Szovjetunióban a gyerme­kek és felnőttek ugyanolyan izgalommal várják a Télapó ér­kezését, aki a fenyőfa alá rak­ja ajándékait, — mint nálunk. A különbség az, hogy ott nem karácsonykor ajándékozzák meg egymást az emberek, ha­nem újév alkalmából. Szilvesz­ter éjszakáján a legtöbb szovjet lakásban ott ragyog a feldíszí­tett fenyőfa és a gyermekek a Télapót várják. Ott azonban a jóságos Télapó sohasem hoz vir­gácsot a legrosszabb gyermek­nek sem, puttonya mindig já­tékoktól és sok-sok édességtől roskadozik. Újév éjszakája, a moszkvai Vörös téren. A Kreml híres toronyórája éppen éjfélt üt... Télapó és Hópehely A behavazott erdőben vígan száguld a trojka ÜDÜLÉS — TÉLÉN Jöivönkért9 gyermekünkért írta: Erdei Lászlóné, a Magyar Nők Országos Tanácsának elnöke A december különös hónap, nem olyan, mint a többi. S nemcsak azért, mert a számve­tés hónapja. Különös varázsa is van. Talán mert olyan ünne­pek ideje, melyek elsősorban családi körben melegítenek igazán, melyek meghittsége erőt, biztonságot ad. Könnyebb örömökkel feltöltődve átlépni az új esztendőbe, vállalni az újabb hétköznapokat. Fenyőillatú napjainkat mind­nyájan igyekszünk emlékeze­tessé tenni. Ajándékokkal ma­rasztaljuk az ünnep hangula­tát, kedveseink arcán szeret­nénk sokáig megőrizni az öröm­teli mosolyt, vidámságot. Csak rajtunk múlik, sikerül-e kiter­jeszteni családunk, otthonunk karácsonyi, nyugodt boldogsá­gát a nem pirosbetűs napokra is; csak rajtunk múlik, sikerül-e tartóssá, másokra is kisugárzó­vá' tenni azt. Mert a feltételek — az alapok — adottak. Orszá­gunkban béke van. Könnyű ki­mondani, leírni ezt a szót, de nem könnyű kivívni, megtartani. Európában immár több mint 33 esztendeje béke van. Népünk mintegy felének nincs szemé­lyes tapasztalata a háborúról, és azt akarjuk, ne is legyen. A béke megvédelmezéséért ki-ki a saját, lehető legjobb munká­jával teheti a legtöbbet. Or­szágunkban — és a többi szo­cialista országban — nincse­nek olyan erők, amelyeknek ér­dekében állna a háború, az emberi élet, az ember teremtet­te világ elpusztítása. Az imperialista országokban viszont — jól tudjuk — még lé­teznek veszélyes, befolyásos erők, amelyek fenyegetik az egész emberiséget, mestersége­sen szítják a fegyverkezés tü- zét. A közelmúltban Budapes­ten megtartott IX. magyar bé­kekongresszus határozottan ál­lást foglalt a következetes harc mellett az enyhülésért és a hel­sinki záróokmány valamennyi pontjának betartásáért. Hazán­kat világszerte békeszerető, a békéért tettekre kész ország­ként ismerik, — s erre büszkék lehetünk. Elsősorban azért, mert aki szilárd hittel és ke­mény következetességgel békét akar, egyben jövőt épít. S nem­csak magának! E jövő örököse a ma felnövekvő ifjú nemzedék, gyermekeink, unokáink, akiket elhalmozunk szeretetünkkel és mindennel, amiben nekünk szü­lőknek nem volt, nem lehetett részünk. Nyugodtan elmondhat­juk, ma már olyan körülmények között nevelkedhetnek, élhetnek gyermekeink, mint ebben az országban soha. Szocialista társadalmunk a folyamatosan emelkedő életszínvonalnak megfelelően mind jobb feltéte­leket teremt a gyermekek szá­mára. Talán nem kell külön hangsúlyozni, hiszen már oly természetes, hogy mindez tár­sadalmi érdek. Fiaink, lányaink megfelelő gondozása, nevelé­se, személyiségük fejlesztése nem csupán a család feladata. Államunk a párt társadalompo­litikájának alapján rendkívül sokoldalú anyagi és erkölcsi támogatással vállal részt ebből a feladatból. Elég csak megem­líteni milyen nagy erőfeszítése­ket teszünk azért, hogy megfe­lelő számú bölcsőde, óvoda, is­kola, napközi otthon, kollégium álljon a gyermekek rendelkezé­sére. Több mint tíz esztendeje, hogy a fiatal anyák igénybe vehetik a gyermekgondozási se­gélyt. Természetesnek tekintett juttatás a terhesgondozás, az ingyenes egészségügyi ellátás, a családi pótlék, és még so­rolhatnánk tovább. Hazánkban a gyermekek 96 százaléka családban nevelke­dik, a többieket teljes mérték­ben az állam látja el. Ilyenkor karácsony táján különösen nagy gyengédséggel fordul feléjük a közvélemény. Felsorolni lehetet­len hány szocialista brigád kül­di el a nagy szeretettel készí­tett ajándékokat, patronáló családok veszik magukhoz az ünnep napjain a szüleiket el­vesztett apróságokat. Az árva, a gondatlan szülőktől elhagyott gyermek számunkra rendkívüli eset Figyelmeztető azonban, hogy szaporodik a válások szá­ma, ebből fakadóan egyre több a csonka családban felnövő gyermekek száma. A gyermeke­ket egyedül nevelő szülőket gyermekszerető társadalmunk — éppen a kicsinyek érdekét szem előtt tartva — külön is támo­gatja. Általánossá vált szemlélet ma már: a gyerek nélküli csa­lád nem teljes. Társadalmunk nem csupán szólamokban biz­tat a gyermek, sőt több gyer­mek vállalására. A párt nő- és népesedéspolitikai határozata, a különböző törvények, rende­letek — az ifjúsági, a család­jogi, az egészségügyi, a közmű­velődési törvény — mind-mind a felnövekvő nemzedék érdeké­ben születtek. A társadalmi ke­retek megteremtése azonban természetesen nem veszi le tel­jes mértékben a szülők válláról a gyermeknevelés gondját. Nem is ez a cél. Sokkal in­kább az, hogy olyan feltétele­ket teremtsünk, melyek mellett a szülők anyagilag, erkölcsileg eleget tudnak tenni a nemes, az emberhez legméltóbb köte­lességüknek. Mindennapjainkat áthatja az alkotni, teremteni vágyó szándék. Gyermekünkben új embert adunk a holnap számá­ra. Nevelni soha nem volt könnyű feladat és valószínűleg nem is lesz az. Az örömök mel­lett minket, s a mindenkori szülőket kudarcok is érhetik, bánatunk is akad. Arról azon­ban soha nem feledkezhetünk meg — csak azért, mert a mi gyermekeink már szorgalmas munkánk eredményeként, jó kö­rülmények között élnek —, hogy léteznek még olyan országok, ahol a gyermekek éheznek, elnyomásban, faji megkülön­böztetésben, testi-lelki kínzá­sokban van részük. Az apart­heid nemcsak a felnőtteket érinti Dél-Afrikában, a fasisz­ta rezsimek nem kímélik a ha­ladó gondolkodású emberek gyermekeit sem, a munkanél­küliség, a létbizonytalanság őket is sújtja. Sőt talán őket — védteleneket — még inkább. A mi gyermekeinknek mindezt szerencsére nem kell átélniük. De érteni, tudniuk igen! S az, hogy mindezek megszünteté­séért küzdeni tudó felnőttekké váljanak, a mi dolgunk. A gyermekeknek — egészsé­ges fejlődésük érdekében — a világon mindenütt különleges gondoskodásra és megkülön­böztetett figyelemre van szük­ségük — állapította meg az ENSZ 1959-ben a gyermekek jogairól szóló deklarációjában. E nyilatkozat elfogadásának 20. évfordulóját, az 1979-es esztendőt az ENSZ a gyermekek nemzetközi évének nyilvánította azzal a céllal, hogy felhívja a világ közvéleményének, a kor­mányoknak a figyelmét a gyer­mekek helyzetére, jogainak védelmére, azok teljes érvény- rejuttatására. Hazánk, híven a szocializmus eszméihez, tár­sadalmi rendünk humanizmu­sához, magáévá tette az ENSZ felhívását. Megalakult a Nem­zetközi Gyermekév Nemzeti Bi­zottsága, mely programjában célul tűzte ki: szocialista ha­zánkban tovább gazdagítsuk az okos gyermekszeretetet, ápol­juk a szocialista családesz­ményt, javítsuk a gyermekek testi-lelki és szellemi nevelésé­nek, egészségügyi ellátásának feltételeit, erősítsük gyerme­keink érdekében a társadalmi összefogást. Munkálkodjunk továbbra is közösen azon, hogy gyermekeink képességei még teljesebben bontakozhassanak ki, hogy egyéni vágyaiknak, va­lódi képességeiknek, a társa­dalom igényeinek megfelelően választhassák meg életpályáju­kat. Neveljük őket alkotó mun­kára. a munka szeretetére, ne­veljük őket olyan felnőttekké, akik lelkiismeretesen dolgoznak és harcolnak a szocializmusért, a haladásért, olyan közösségi emberekké, akik vállalják nem­zetük, hazájuk sorsát és gond­ját. így vezethetjük őket a tel­jesebb emberi élet útjára. Alapvető törekvésünk, hogy gyermekeinknek növekvő lehe­tőségeink alapján még többet, még értékesebbet adjunk. Ez az egész társadalom, minden szülő érdeke, kötelessége. Puha, fehér csend, szikrázó napsütés, kristálycsipkék zizzen. nek az alvó fák ágain ... A le­vegő tiszta, mint a forrásvíz, minden szippantás egy korty- nyi egészség. Talpunk alatt rop­pan a frissen hullott hó. Turistáktól, üdülőktől hangos a hegyoldal. Mackósra öltözte­tett gyerekek ülnek a szánkó­kon. Hógolyó puffan egy kék anorákon, a nyuszi-kucsmás lány menekülne, de az óriás­fenyőnél utoléri a fiú, s már hullik is nyakába a gallyak hó­takarója. Vigyázz, pálya! — csattan fel a közelben a sízők figyel­meztető kiáltása. Színes villám­ként siklónak a lejtőn, míg *a „gyalogosok" félreállva, bokáig süppedve a hóban bámulják őket. Igazán pihenni csak télen le­het — állítják sokan. Nem nyá­ron, a tikkasztó kánikulában, amikor még a Balaton vize is felforr, s egy törülközőnyi he­lyet sem találni a strandokon. A természet télen is csodála­tos, az erdőt járva, de még a fűtött szoba ablakából nézve is nyugalmat áraszt. Ma már egyre többen tartalékolják sza. badságukat a hideg hónapok­ra, mert felismerték a tél örö­meit Főleg a hegyvidékek né­pesednek be. A Mátrában ez az évszak sokkal naposabb, mint bárhol az országban: itt 275 órányi a napfény, míg má­sutt 171 óra. Az egész éven át nyitvatartó üdülőkben ilyenkor sokkal gaz­dagabb a program: ismeretter­jesztő előadások, vetélkedők, táncos rendezvények, s ki tud­ja, hány ötletes társas össze­jövetel váltja egymást két hé­ten át. A téli sport kedvelői szintén megtalálják szórakozá­sukat. (Már, aki visz magával felszerelést.) Kár, hogy nem minden üdülőben lehet szánkót, sílécet bérelni. S valljuk be: kevés a lesíklópályánk is. És a lift . . . Hazánkban évente több mint egymillió dolgozó tölti szabad­ságát üdülőkben. A SZOT az utóbbi két évtizedben harminc­öt üdülőt épített, illetve újjá­épített: Sopron, Mátrafüred, Szilvásvárad, Bakonybél, Lilla­füred .. még sorolhatnám, ahol télen is várják a pihenni, szórakozni vágyókat. Egyre több helyen tudják fogadni a nagy-- családokat — évente mintegy 80 ezer családot —, s nem ke­vés nyugdíjas talál meleg kö­zösségi életre az üdülőkben. Ha valaki a „téli-nyaralás­ra" szánja szabadságát, azt ál­lítja, hogy valósággal újjászü­letett, pihentebben áll munká­ba, mint a nyári üdülés után, nem azért mondja, mert „sa­vanyú a szőlő", csak most ka­pott beutalót. Azért sem, mert toborozni akar a télnek. A vi­tát könnyű eldönteni: egysze­rűen ki kell próbálni! H. A. A lillafüredi Palota-szálló, festői környezetben Korcsolyázók a Balaton jégtükrén Si-paradicsom a Bakonyban. A képen: a gézaházi turistaház. (Fotó: APN—KSJ

Next

/
Oldalképek
Tartalom