Dunántúli Napló, 1978. december (35. évfolyam, 331-359. szám)
1978-12-12 / 342. szám
1978. december 12., kedd Dunántúlt Ilaplo 5 NAGYVILÁGBAN tömegtüntetés Iránban Hétfőre újabb békés tömeg- tüntetésre szólított fel Iránban a vallási és politikai ellenzék. A vasárnapi megmozduláson, amely különösebb összetűzések nélkül zajlott le, Teherán több mint egymillió lakosa vett részt. Irán más városaiban hasonló méretű megmozdulások voltak, de rendbontásról sehonnan nem érkezett jelentés. Politikai megfigyelők szerint a vasárnapi vallási és politikai tüntetések békés jellegének sza. vatolásával az ellenzék szervezettségéről adott bizonyságot. A több kilométer hosszúságban hömpölygő tömeg élén Karim Szandzsabi, a Nemzeti Front főtitkára haladt. Egyes feltevések szerint a Nemzeti Front titkos egyezségre lépett a hadsereggel, mérsékletet ígérve a ka. tonák távoltartása ellenében. A több mint nyolcórás megmozdulás után Szandzsabi a tüntetők fegyelmezettségét méltatta. A politikai ellenzék vezetője hangoztatta: a résztvevők bizonyították eltökéltségüket, hogy véget vetnek „a diktatúra, a zsarnokság és a korrupció rendszerének”. Szandzsabi azonban nem támadta magát a monarchiát. A teheráni hatóságok tovább, ra is lezárva tartják a főváros repülőterét, s ezért szünetel az Iránban élő külföldiek, elsősorban amerikaiak tömeges evakuálása. + TOKIÓ: Nguyen Duy Trinh vietnami miniszterelnökhelyettes és külügyminiszter december 14—20. között hivatalos látogatást tesz Japánban — jelentette be a japán külügyminisztérium. + STOCKHOLM: Svédország kormánya határozottan ellenzi a neutronfegyver gyártását — jelentette ki Hans Blix svéd külügyminiszter a svéd parlamentben. ♦ WASHINGTON: Az Amerikai Űrhajózási Hivatal (NASA) szakértői szombaton észlelték a Vénusz-1 első jelzéseit a több mint 45 millió kilométerre keringő bolygóról. A Földhöz legközelebb keringő és a Nap-rendszer legfényesebb bolygójáról öt szonda továbbította a mérési adatokat. Az első adat arról érkezett, hogy a Vénusz felszínétől 40 kilométerre a hőmérséklet 116 Clok. ♦ KARACHI: Pakisztánban nyolc haladó párt részvételével, Pakisztáni Népi Mozgalom néven, új politikai csoportosulás alakult, amelynek célja, valamennyi haladó erő mozgósítása az ország demokratikus átalakulása érdekében. + SZÓFIA: Todor Zsivkov, a BKP KB első titkára hétfőn Szófiában fogadta Herbert Miest, a Német Kommunista Párt elnökét. Marjai József Moszkvában Hétfőn Moszkvában megkezdődött a szovjet—magyar gazda, sági és műszaki-tudományos együttműködési kormányközi bizottság elnöki találkozója. A találkozón Marjai József, a Minisztertanács elnökhelyettese, a magyar és Konsztantyin Katusev miniszterelnökhelyettes, a szovjet tagozat elnöke áttekinti a két ország gazdasági együttműködésének időszerű kérdéseit. A megbeszéléseken részt vesz dr. Szűrös Mátyás, hazánk moszkvai nagykövete. ♦ MAPUTO: A Mozambik ellen intézett újabb rhodesiai támadások következtében 26-an meghaltak, 73-an pedig megsebesültek — jelentette be a Maputóban vasárnap este közzétett hivatalos közlemény. ♦ SZÓFIA: Óvári Miklósnak, az MSZMP PB tagjának, a Központi Bizottság titkárának vezetésével vasárnap este magyar pártküldöttség érkezett Szófiába. A delegáció részt vesz ,,A szocializmus hatása a világra" című nemzetközi ideológiai tanácskozáson. + PÁRIZS: Hétfőn délután háromnapos hivatalos látogatásra Párizsba, európai kőrútjának első állomására érkezett Husszein király, jordániai uralkodó. A francia fővárosban azt várjákt hogy a megbeszélések középpontjában a közel-keleti helyzet áll. Szekér Gyula Varsóban Hétfőn délután Varsóban megnyílt a magyar-lengyel gazdasági együttműködési állandó bizottság 16. ülésszaka. A tanácskozáson részt vevő magyar küldöttséget Szekér Gyula, a Minisztertanács elnökhelyettese, a bizottság magyar tagozatának elnöke vezeti, aki a nap folyamán érkezett a lengyel fővárosba. A lengyel tárgyaló de. legáció élén Jozef Tejchma miniszterelnök-helyettes áll. Piotr Jaroszewicz, a lengyel minisztertanács elnöke hétfőn fogadta Szekér Gyulát. A meg. beszélésen a magyar-lengyel gazdasági és műszaki-tudományos együttműködés helyzetét és fejlődési lehetőségeit érintették.-f HANOI: A hétfői hanoi lapok újabb kínai provokációról adnak hirt. Kínai hajók szombaton incidenst provokáltak a tengeren. A Ouang Ninh tartományhoz tartozó Tral szigettől délkeletre körülzártak egy vietnami halászflottát. A vietnami fél figyelmeztetése ellenére a kínai hajók tovább nyomultak előre, majd tüzet nyitottak a vietnami halászhajókra. A vietnami halászok harcba bocsátkoztak a betolakodókkal, a behatolókat visz- szavonulásra kényszeritették. + MOSZKVA: Megindult a próbaüzem Mongólia legnagyobb új ipari létesítményében, a Szovjetunió és a Mongol Népköztársaság közös munkájával felépített erdeneti ércdúsító műben. A dúsítóüzem Ázsiában a legnagyobb ilyen jellegű ipari létesítmény, s a világ tiz legnagyobb hasonló dúsítója között van. A jövő évtől kezdve a hatalmas kombinát már teljes üzemmel működik. + RÓMA: A L'Unitá, az Olasz Kommunista Párt lapja vasárnapi számának mellékletében nyilvánosságra hozta a párt kongresszusi téziseit, amelyeket a Központi Bizottság hét elejei ülésén fogadtak el. A hét fejezetre és egy bevezető részre tagolódó dokumentum az OKP 1979. március 20-25. között Rómában megtartandó XV. kongresszusához nyújt vitaalapot. + BELGRAD: Jugoszláviában - Szlavónia kivételével — az elmúlt hét végén az eddigieknél szigorúbb villanyáramtakarékossági intézkedéseket vezettek be, mivel a folyók alacsony vízállása miatt 5 vízi erőmű termelése teljesen leállt. A közlések szerint az áramhiány országos viszonylatban napi 20 millió kilowattóra, amiből csak 4,5 millió kilowattot tudnak olasz és svájci — drágán vásárolt — importból Fedezni. külgbzdosAg Az SZKP KB és a Szovjetunió Minisztertanácsa határozata alapján intézkedéseket hoztak a kolhozok és szovho- zok pénzügyi támogatására, amelynek célja, hogy d mezőgazdasági üzemeket még jobban érdekelté tegyék több termékfajta előállításában és kölcsöntartozások eltörlésével nagyobb lehetőséget teremtsenek a termelésfejlesztésre. A határozat szerint január 1-től országos átlagban 14 százalékkal emelik a tej. és tejtermékek, 11 százalékkal a juh és kecske, 18 százalékkal a gyapjú, 35 százalékkal a karakül és az asztrahán- szőrme, 38 százalékkal a burgonya, 9 százalékkal az uborka, paradicsom, hagyma és fokhagyma felvásárlási árát. A felvásárlási árak emelése nem érinti a kiskereskedelmi árakat, az említett termékeket Pénzügyi támogatás a kolhozoknak és szovhozoknak a jelenleg megállapított értéken vásárolhatja továbbra is a lakosság. A szövetséges köztársaságok minisztertanácsainak feladata, hogy az Állami Árbizottsággal egyeztetve dolgozzák ki a fő termőterületek, az érési idő, a minőség szerinti differenciált felvásárlási árakat, figyelembe véve a legértékesebb fajták nagyobb mérvű áremelését. Erre a célra évi 3,2 milliárd rubelt irányoztak elő, amely figyelembe véve az átlagos emelkedés mértékét, igen je. lentős anyagi segítés önmagában is. A segítés másik ága, hogy az említett termékek előállításában résztvevő kolhozoknak és szovhozoknak összesen 7,3 milliárd rubel kölcsöntar. tozást törölnek és ugyanakkor haladékot adnak további 4 milliárd rubel tartozás vissza, fizetésére. E kölcsöntörlések mértékét és a haladékot is a szövetséges köztársaságok minisztertanácsai állapítják meg figyelembe véve az érintett kolhozok és szovhozok gazdasági és pénzügyi helyzetét. Fő irányelv, hogy elsősorban azokat a kölcsöntartozásokat töröljék, illetve adjanak rá haladékot, amelyek 1978. és 1980. között járnak le. Az intézkedéstől az illetékes szervek azt várják, hogy a kolhozokban és szovhozok- ban fellendül a magasabb felvásárlási árakba bevont termékek termelése, a több pénzt az elengedett tartozásokkal együtt, a gazdaságosabb termelésre, a minőség javítására fordítják. K. J. A Magyar Népköztársaság és a fejlődő világ Garai Róbert külügyminiszterhelyettes nyilatkozata A napokban magas szintű küldöttség élén járt Magyarországon a fejlődő világ két fontos országának, Szíriának és Etiópiának vezetője. A nemzet, közi találkozók, valamint a naponta érkező hírek, kommentárok is a fejlődő országok növek. vő világpolitikai szerepét bizonyítják. Garai Róbert külügyminiszter-helyettes Mélykúti Attilának, a Magyar Távirati Iroda munkatársának kérdéseire vá. laszolva, ismertette a magyar kormánynak a fejlődő országokkal kapcsolatos álláspontját, va. lamint a két- és sokoldalú együttműködés fejlődését. A felszabadító mozgalmak sikerei Egyebek közt a következőket mondotta:- Korunk forradalmi áramlatainak és fő erőinek egyike, a nemzeti felszabadító mozgalom nagy sikereket ért el az elmúlt évtizedekben. Ázsia, Afrika és Latin-Amerikc térségeiben 1945 elején 30, 196Qi-ban 67 független fejlődő ország volt, s számuk ma már 113. Hozzájuk tartozik a Föld területének 50,1 százaléka, amelyen a Föld lakóinak csaknem fele, több mint kétmilliárd ember él. A nem kapitalista politikai, gazdasági, társadalmi átalakulás szükségességét egyre több fejlődő ország ismeri fel: haladó reformokkal formálják jövőjüket, s antiimperialista külpolitikát folytatnak. Közülük megkülönböztetett figyelmet érdemelnek az új, -szocialista irányzatú országok. A Varsói Szerződés tagállamai a politikai tanácskozó testület 1978. november 22—23-i ülésén hangsúlyozták, hogy ezekkel az államokkal a jövőben is fejlesztik sokoldalú elvtársi együttműködésüket. Kapcsolatunk, segítésünk — A Magyar Népköztársaság milyen kapcsolatot alakított ki a fejlődő világgal és milyen szerepet vállal a haladás útjára lépett országok segítésében? — A Magyar Szocialista Mun. káspárt hosszútávú elvi politikájának, hazánk politikai és gazdasági érdekeinek megfelelően, sokoldalú és dinamikus együttműködés alakult ki a fejlődő világ és a Magyar Népköztársaság között. Nyolc évvel ezelőtt 50, jelenleg pedig 82 fejlődő országgal állunk diplomáciai kapcsolatban, s 34 nagykövetség, 38 külkereskedelmi kirendeltség, valamint mintegy 100 vállalati képviseleti iroda, illetve szerviz kirendeltség működik e térségekben. Az együttműködés különböző területein — csa. ládtagjaikkal együtt — több mint háromezren tevékenykednek tartós kiküldetésben. A kapcsolatainkat szabályozó műszaki-tudományos, kereskedelmi, kulturális, tájékoztatási, konzuli, turisztikai, légügyi, közúti, hitelés más államközi szerződéseink száma meghaladja a kétszázat. — A politikai, gazdasági és más együttműködési lehetőségek feltárását és fejlesztését, szocialista építőmunkánk tapasztalatainak, valamint a legfonto. sabb nemzetközi kérdésekben kialakított álláspontunknak a megismertetését egyaránt hasznosan szolgálják a magas szintű tárgyalások. Az Elnöki Tanács elnöke 1970-től 17 fejlődő országban járt hivatalos látogató, son és 13 államfőt fogadtunk hazánkban a fejlődő világból. Az említett időszakban a Minisztertanács elnöke háromszor látogatott e térségbe és onnan nyolc kormányfő folytatott megbeszéléseket Magyarországon. Miniszterelnök-helyettesek, illet, ve miniszterek vezetésével az elmúlt nyolc évben 86 magyar küldöttség járt a fejlődő orszá. gokban és 142 ilyen szintű delegáció tárgyalt hazánkban. Nagyon jelentősek azok a kapcsolatok, amelyeket az MSZMP a' fejlődő országokban működő testvérpártokkal, a nemzeti demokratikus forradalmi pártokkal és mozgalmakkal kialakított. Ezek, valamint a társadalmi és a tömegszervezetek közötti együttműködések jótékony ható. súak az államközi kapcsolatok fejlesztésére is. — Az Egyesült Nemzetek Szervezetében és más nemzetközi szervezetekben is szoros együttműködésre törekszünk a fejlődő országokkal. Álláspontjaink sok fontos nemzetközi kérdésben találkoznak, s ez lehetővé teszi közös fellépésünket. Gazdasági, politikai együttműködés — A fejlődő országok szerepe hazánk külgazdasági kapcsolataiban is növekszik. A magyar külkereskedelmi forgalomnak 1970-ben öt, jelenleg pedig több mint nyolc százalékát adja az ezekkel az országokkal folytatott árucsere. A kilátások is kedvezőek, hiszen a fejlődő országok a magyar gépipari és élelmiszeripari termékek jó piacai, ugyanakkor a népgazdaságunknak nagyon fontos nyers, anyagok, mezőgazdasági termékek és energiahordozók forrásai. Különösen Irak, Algéria, Szíria, Kuvait, Líbia, India, Irán, Nigéria, Brazília és Peru szerepe jelentős a gazdasági kapcsolatokban. A kereskedelmi forgalom mellett termelési kooperációk létrehozásával, vegyes, vállalatok alapításával, általában a korszerűbb együttműködési formák kialakításával törekszünk kapcsolataink további gazdagítására. — A fejlődő országok segítésében, helyzetük javításában mi azt a hatalmas erkölcsi-politikai támogatást tartjuk döntőnek, amelyet a .szocialista világrend, szer léte, a világeseményekre gyakorolt hatása, valamint a szocialista országok és a fejlődő világ összefogásán alapuló antiimperialista harc jelent. A kétoldalú politikai, gazdasági, kulturális kapcsolatok minden területe sok segítő elemet tartalmaz. Jelenleg a műszaki-tudományos és kulturális együttműködések alapján, valamint a szakosított nemzetközi szervezeteken keresztül—több mint 700 szakemberünk tartózkodik a fej. lődő országokban. Segítenek a gazdasági élet szervezésében, az iparosításban, az egészségügy, az oktatás, a mezőgazdaság és a tudomány fejlesztésében. A fejlődő országokból jelenleg ezernél több fiatal sajátítja el a különböző szakmákat hazánkban. A kulturális együttműködés 1970—1977 között a fejlődő országokból érkezett 1800 ösztöndíjasnak a magyar főiskolákon és egyetemeken szerzett diplomájában kamatozott. Az idén a fejlődő viláq 64 államából 1400 ösztöndíjas és 242 aspiráns tanul Magyarországon. Támogatjuk a jogos követeléseket — A fejlődő országok — politikai és gazdasági céljaik szolgálatában — többek között kialakították az el nem kötelezett országok mozgalmát és az új nemzetközi gazdasági rend programját. Ezekkel kapcsolatban mi a Magyar Nép- köztársaság kormányának álláspontja? — A Magyar Népköztársaság a nemzetközi élet fontos tényezőjének tekinti az el nem kötelezett országok mozgalmát, amely szerepet játszik a világ ügyeinek alakításában. A Magyar Népköztársaság támogatja az el nem kötelezett országok imperialistaellenes harcát. Fontosnak tartja az együttműködés és a közös tevékenység fejlesztését a mozgalommal. Bízunk abban, hogy az el nem kötelezett országok 1979-ben Havannában megrendezendő csúcsértekezlete tovább szilárdítja az el nem kötelezett országok antiimperialista egységét és hozzájárul a mozgalom haladó célkitűzéseinek megvalósulásához. — Közös gazdasági törekvéseiket a fejlődő országok az új nemzetközi gazdasági rend programjában foglalták össze. A Magyar Népköztársaság támogatja az olyan jogos követeléseket, mint amilyen például az új típusú, a kölcsönös előnyökön és egyenlőségen alapuló nemzetközi gazdasági kapcsolatok kialakítása, a ter- mésze'.i kincsek feletti szuverenitás biztosítása, valamint a fejlődő országok gazdasági függetlenségének megszilárdítása. Segítjük a termelők és fogyasztók érdekeit egyaránt szolgáló törekvéseket, mindenekelőtt az új nemzetközi gazdasági rend antiimperialista jellegű elemeinek érvényesülését. Lehetőségeink szerint — készek vagyunk a segítségnyújtásra a fejlődő országok legfontosabb gazdasági feladatainak megoldásához. Kedvezményes vámrendszert vezettünk be 1972-ben és az idén januártól 705 új termékre terjesztettük ki a kedvezményt. Kormányunk 1978 januárjától a 26 leginkább rászoruló fejlődő ország termékeinek teljes vámmentességet biztosít. Mindemellett meggyőződésünk, hogy a külső tényezők és segélyek önmagukban nem hozhatnak alapvető változást. Ehhez elkerülhetetlenek a belső társadalmi, gazdasági reformok, valamint a tudományosan megalapozott fejlesztési politika, amely korlátozza a multinacionális vállalatok manővereit és biztosítja, hogy a gazdaság elsősorban az adott fejlődő ország népének valós érdekeit szolgálja. A béke, a biztonság érdeke A külügyminiszter-helyettes a továbbiakban rámutatott: — Az imperialista hatalmak a fejlődő országok politikai és gazdasági függetlensége megerősödésének akadályozására — különösen a haladó, mindenekelőtt a szocialista irányú fejlődés visszaszorítására — a klasszikus és az újgyarmatosító módszereket egyaránt alkalmazzák. A fejlődő világ szinte minden térségében bizonyítható, hogy az imperializmus és a helyi reakció élesztgeti a sovinizmust, kiélezi a törzsi és nemzetiségi szembenállást, területi vitákat és összeütközéseket szít. A szocialista 'közösség országai sokoldalú politikai, diplomácigj és katonai támogatást adnak az agressziótól fenyegetett országoknak függetlenségük és haladó vívmányaik védelmére. Meggyőződésünk azonban, hogy a fegyveres összecsapások ellentétesek az újonnan felszabadult országok népeinek érdekeivel, valójában a visszahúzó erők az imperializmus célját szolgálják. A Varsói Szerződés tagállamai politikai tanácskozó testületének legutóbbi, moszkvai üléséről kiadott nyilatkozata ezért állapítja meg: a béke és a biztonság megszilárdítására irányuló elvi politikájuktól vezérelve a tagországok következetesen fellépnek azért, hogy az újonnan felszabadult: államok közötti vitákat — akárcsak a többi ország konfliktusát — békés, politikai úton, tárgyalásokkal rendezzék — mondotta befejezésüf Garai Róbert.