Dunántúli Napló, 1978. november (35. évfolyam, 302-330. szám)
1978-11-02 / 303. szám
6 Dunántúlt napló 1978. november 2., csütörtök A pécsi sétatér költészete Az 1800-as évek elején, még romantikus várárkok húzódtak a négy tornyú pécsi székesegyház előtti részen: a mai Sétatéren. A város, báró Szepessy Ignác pécsi püspöktől kapta ajándékba ezt a területet, ö temettette be a várárkokat és ültette bele a vadgesztenyefákat. Abban az időben még Er- zsébet-sétatér volt a neve. A pécsi „tükék” kedvenc helye lett. Akik nem akartak a szőlőkbe, vagy a Mecsekre gyalogolni, kirándulni, azok itt kerestek pihenést, kikapcsolódást, felüdülést, szolid szórakozást. Vasárnaponként és néha hétköznap is, kivonult ide a honvédzenekar és pattogó indulókkal, keringőkkel, dalegyvelegekkel szórakoztatta a sé- tálgatókat és a padokon pihenő öregeket és fiatalokat egyaránt. Nem véletlen, hogy a pécsi Sétatérnek ma már külön kis „költészete" van. Idegmegnyugtató, áhítatos csendje, környező virágerdeje, gesztenye-alléja, csobogó szökőkútja, vidám gyermekjátszótere, hírneves székesegyháza, obeliszkje versírásra ihlette a költőket régen és ma is. Költemények születtek róla, amelyek részben nyomtatásban már megjelentek, részben pedig még nem is láttak napvilágot. A sétatéri fák alatt andal- gott egykor Reményik Sándor, a kissé hűvös hangú erdélyi költő is, aki 1927—28-ban hosszabb időt töltött Pécsett rokonánál: dr. Imre Józsefnél, a Szemészeti Klinika európai hírű professzoránál. Öt a Sétatér északkeleti részén levő obeliszk, Amtmann Prosper fuvolaművésznek és Weidinger Imre vak fagottművésznek az emléke ihlette meg. Bartalis Mihálynak, az európai hírű pécsi kőfaragónak alkotásáról 1928. november 22-én írta „Non omnis moriar" című versét. Ebben a két pécsi zenésznek állít emléket az őszbe boruló Sétatér hangulatában. Nem tartja őket nagy muzsikusoknak, mégis abban bízik, hogy Pécs ősi városában akad majd követőjük, akik ezen a két hangszeren játszanak. S miközben erről meditál, a sétatéri fákról lehullott lombokat söprő ember zavarja meg a csend ben. Reményik Sándor elégiájára Kocsis László, egykor a Dóm árnyékában élt pécsi költő: „örök fuvolaszó" címmel írt válasz-verset. Ebben arról panaszkodik, hogy a mai nemzedék már nem hallgat a két elhunyt vén zenész hangszerére, nem követi őket — mégis örök a furulyaszó. Kocsis László egyébként számos verset írt a Sétatér pompás ékszeréről, a világhírű székesegyházról. „A Dóm zöld tetője" című egyik rövid versében arról énekel, hogy a külföldiek közül, akik látták: angolok, finnek, azok még saját hazájukban sem felejtik el a Dómot. A Sétatér az öreg nyugdíjasok találkozóhelye még ma is. A KIOSZK-presszó alatt, a padokon, sétabotjukra támaszkodva üldögélnek. Elbeszélgetnek és amikor fiatalok sétálgatnak el előttük, felidézik a múltakat, ifjúságuk szép emlékeit. Külön színfoltot jelent a Sétatér alsó része. Itt már sokkal lüktetőbb az élet,, mint a nyugodtságot lehelő felső Sétatéren. A padokon javarészt fiatalok ülnek. Vízsugarait kör- be-körbe szórja a szökőkút és bepermetezi az ott levő virágokat. Ez utóbbit a leheletfinom hangú Lovász Pál költő örökítette meg „Sétatéri szökőkút" című versében. Pusztai József 75 évvel ezelőtt mutatták be Pécsett először Maxim Gorkij „Éjjeli menedékhely’’-ét Makszim Gorkij valójában az „Éjjeli menedékhely" színházi sikersorozatával emelkedett Magyarországon a legnépszerűbb külföldi írók sorába. A darab 1902. december 18-i moszkvai Művész Színház közönségének vastapsa az előadás végén több, mint tizenötször hívta ki a szerzőt a színpadra. A mű előadásait azonban Pétervárott pl. egy időre betiltották, ami nem véletlen. Az „Éjjeli menedékhely” világhódító útjára azonban a berlini „Kleines Theater" színpadáról indult el 1903. január 23-án, amikor Max Reinhardt rendező N a c h t a s i I címen német fordításban előadatja a darabot, óriási sikerrel. Magyar- országra is ez a német színtársulat hozza el a Gorkij-dara- bot, majd a magyarra fordítás után Krecsányi Ignác budai színtársulata negyvenszer adja Oda a tettyei romokról Tetye (vár Péts mellett). Itt állsz, vas foga bár félig megemészte időnek»1 , Állsz Tetye vár, még nem tör hete vas liezele. És noha vastag moh fénylő! foszt.régi mivoltodj 'S nagyságod nyilván hirdetik a’ falaid. Itt állok magam is, mire nem, halgatva, lantinak Haldokló tetemid ? Már alig állni tudok. Pétsi lakos.! Ez vár mit nem juttathat eszedbe ? Mit nem,kérdezem én,érdemel illy maradék ? Fájdalom ! úgy de kevés a'régit tudja betsúlni, Mit nem tör le idő , emberi kéz le töri *\ Borossá; Ágnes. •) Múlt Cgítendöben Bővekért eggyík oldalát földig le. rontottak. Így- pusztulnak Naftánknak regi erűteket, így Világos Var. így Neograd , így Visegradnak ai 6r<>k fennmaradást érdemlő -alanton tornya. A’ Hó mai Pápa földén kemény biint.'lés alatt, megvágjon tiltva a’ régi dísze* maradványok elrontása. A’ Hazai 's Külföldi Tudósításokhoz Toldalékul írta ’s kiadta Kultsór István a Hasznos Múlatságok című folyóiratot, amely változatos tartalmával ma is elismerést arathat. Ebben jelent meg például az első felhívás a népi találós kérdések gyűjtésére is, melynek nyomán —• a számtalan műtalány: „Rejtett szó”, „Mese”, „Mesés kérdés" mellett — szóhagyományozott adatok is kiadásra kerültek, ezért is foglalkoztam behatóan e kiadvány anyagával, több száz szöveget írván ki belőle. Búvárkodásom során persze az egyéb érdekességekre is ügyeltem, s így bukkantam rá oz alábbi adatra, amely a műemlékvédelem első magyarországi sürgetésének tekinthető. Most, az országos rendezvény-sorozat, a múzeumi és műemléki hónap után is indokolt a figyelem ébrentartása, s e pécsi vonatkozású apróság irodalomtörténeti tekintetben is méltó az újraközlésre. Borossay Ágnes ódáját és Kulcsár István kommentárját (amely egy 1820-as rombolásról tájékoztat) Zalka Évának, múzeumunk egyik fényképészének reprodukciójában adom közre a Hasznos Múlatságok 1821. (Első Félesztendő, 27. szám) 230. lapjáról: Mándoki László elő nagy sikerrel a magyar fővárosban. A nagy „bálványromboló” (Ady Endre) Gorkij darabja 1903 októbere végén jut el Pécsre. Az események hű krónikása, a pécsi sajtó az előkészületek minden részletéről beszámol, s az előadás a város nagy kulturális eseményévé lesz. A Pécsi Napló 1903. október 22-i száma Színház rovata arról tudósít, hogy milyen nagy felelősséggel készül a pécsi szín- társulat a Gorkij-darab bemutatására, s utal a darab külföldi és budapesti sikereire is. Ugyanezen lap október 23-i száma Az Éjjeli menhely (Jelenet az élet mélységéről 4 felvonásban) c. cikke a szombati (október 24.) előadásával kapcsolatban előzetest ad a premierrel kapcsolatban. A cikk szerzője (L. I.) bemutatja a közönségnek Gorkij életének legfőbb mozzanatait, szól a darabban érintett etikai és egyéb kérdésekről. „ .. .Gorkij Maxim .. . nem irt bohózatot és a témái nem a szalon parlő- mös illatából pattantak ki, hanem oda vezeti a közönséget, ahol az élet éjszakai sötétsége nehezedik az emberre." Az Éjjeli menedékhely 1903. október 24-i pécsi bemutatójáról a neves pécsi újságíró, Lenkei Lajos (1864—1933) ír színvonalas és objektív színikritikát — ei — álnéven a Pécsi Napló október 25-i számában. „A mi közönségünk értelmi színvonalának fényes tanúsága, hogy az egész közönség megrendülve figyelt minden szóra, mely a színpadon elhanqzott, visszafojtott lélegzettel hallgatta a szentenciákat, a bölcselkedést és megittasulva szívta magába azokat a mélységes gondolatokat, melyek a züllött, szerencsétlen emberek ajkáról hangzottak el és ez az előadásnak érdeme, melyet minden túlzás nélkül a berlinihez merek hasonlítani . . . Büszkék lehetünk arra, hogy a pécsi szín- társulat ilyen előadás, bemutatására képes, de jólesik, hogy közönségünket is dicsérhetjük, mely megértette és méltatni tudta ezt a fenséges drámai alkotást.” A siker Gorkijra i rá nyitja Pécs közvéleményének a figyelmét. A Pécsi Közlöny 1903. október 29-i száma Gorkij Maxim üldözése c. cikke a cári hatóságok Gorkij-elle- nes kampányáról tudósít a részvét hangján, mivel Gorkijban az önkényuralom elleni merész lázadót látja. Ugyanezen lap november 8-i száma színházi plakátot is közöl, mely szerint az Éjjeli menedékhely november 10-én újra előadásra kerül. A Pécsi Közlöny november 10-i számo pedig a Gorkij-darab harmadik (nov. 11-i, szerdai) előadására hívja föl a közönség figyelmét. Pécs hódolata ezzel még nem merül ki Gorkij Éjjeli menedékhely-e előtt. A darab a szerb megszállás idején is bemutatásra került Pécsett 2 alkalommal, 1921 márciusában (Dunántúl, 1921. március 22-i szám). Az Éjjeli menedékhely a fehérterror első időszakában, 1924. július 9-én is előadásra került Pécsett, s az íróról dr. Óriás Pál (1895—1942) írt ismertetést a Pécsi Színházi Élet, 1924. augusztus 5-i számában. 11 évvel később, 1935. szeptember 17-én Alapi Nándor (1885—) kiváló színtársulata adta elő Pécsett az Éjjeli menedékhely c. színművet. A Dunántúl 1935. szeptember 17-i száma szerint „az előadást megtekintő közönség melegen ünnepelte o drámát. . Az Éjjeli menedékhely 75 évvel ezelőtti pécsi premierje igen nagy jelentőséggel bírt Gorkij pécsi „fogadtatása” vonatkozásában is. Nem véletlen, hogy a bemutatót követő 5 évben (1903-1908) nyolc (!) Gorki j- elbeszélés magyar fordítása látott napvilágot a pécsi lapokban („Pécsi Közlöny": „Pécsi Független Újság”; „Munkás”). Egy forradalmi hangú Gorkij- elbeszélés („Az élet előtt") két alkalommal is megjelent a pécsi sajtóban („Munkás", 1906. VII. 1.; „Pécsi Közlöny”, 1908. X. 31.). Dr. Hajzer Lajos Nyu A kisgyermekes családok számára nem lehet közömbös, hogy a gondozónők vagy az óvónénik milyen játékos versikékkel igyekeznek megkedvel- tetni édes anyanyelvűket. Ezért nem helyeselhető, ha értelmetlen szövegeket tanulnak a bölcsődések, az ovisok. Valahányszor az Antanténusz ritmikus, de értelmetlen szövegét hallom vagy olvasom, a „tón- aiudátusz" (tón a lúd átúsz) latinosított, tréfás magyar mondás jut eszembe. A „szóraka- ténusz" — még ilyen sem, mert nem lehet értelmet csiholni belé. A fenti okból is különös örömmel vettem kézbe azt a nyuszimesér. leporellót, amelyet most adott ki a Móra. A képek mellé írt öt soros versikék nemcsak ritmikusak, de gyakran akadunk kedves népi mondásokra is. Csak néhányat belőlük: „majd megették, úgy szerették", a nyúlanyó eleinte „nevette a hajcihöt", majd a végén a lármás nyu- szihadra „feladta a r.yjlcipöt”. így kell a szép népi mondásokat becsempészni a kicsinyek nyelvi világába! A csaknem hatvanezer példányban megjelent „nyuszimese" szerzője Szablya István pécsi költő. A rajzokat Tomaska Irén készítette. Tóth István Vendégünk volt Ifjabb Barta Lajos Egy nagyívelésű alkotói, pub- licisztikusi pálya kimagasló eredményeire emlékezik ezek- (ben a napokban k^turólis közvéleményünk. Barta Lajosról van szó, akinek a szobrát az elmúlt héten avatták fel Beremenden, szülőfaluja, Kis- tapolca szomszédságában. A szoboravató ünnepségen találkozhattunk az író fiával, ifjabb Barta Lajossal, akit arra kértem, elevenítsen fel néhányat a saját emlékei közül. — Hogyan éltek, miként alakult a sorsuk édesapja emigrációja alatt? — Amikor—1920-ban édesapám emigrációba kényszerült, 13 éves voltam. Hárman voltunk testvérek. Egy gyermek- üdültetési akció keretében Hollandiába kerültünk, ahonnan már nem is térhettünk vissza Magyarországra. Berlinben találkoztunk a szüleimmel. Onnan Bécsbe mentünk, ahol az összeomlott monorchia zűrzavaros körülményei fogadtak bennünket. 1935-ig éltünk Bécsben. Az első években nyomorogtunk. Minket, gyerekeket gyermekotthonban helyeztek el, olyan gyerekek közé, akik elvesztették szüleiket. Később aztán sikerült leérettségiznerfi, sőt egyetemre is jártam. 1929- ben beléptem az Osztrák Kommunista Pártba; 1931 és 33 között a párt lapjának, a Rote Fahne-nak az egyik szerkesztője voltam. Riportokat írtam és egy folytatásos regényem is megjelent a lapban. 1934 után, amikor a Schutzbund felkelést leverték, a párt illegális volt. Én illegálisan megjelenő brossurák szerkesztését kaptam feladatul, de mindjárt e munkám megkezdésekor lebuktam. Hat hónapi börtönbüntetést kaptam, aztán kiutasítottak az országból. — Édesapja ekkor hol élt? —• Ok ekkor édesanyámmal Szucsich Mária íróval már Csehszlovákiában voltak. Apám egyébként régebb óta az egyik szlovákiai újság bécsi tudósítójaként tevékenykedett. Az én utam is Csehszlovákiába vezetett. 1935-től bekapcsolódtam a Csehszlovák Kommunista Párt magyar szekciójának a munkájába. A párt nép.'ront-lapjónak, a Magyar Napnak megszűnéséig munkatársa voltam. Prága 1939-ben bekövetkezett náci megszállása ott ért bennünket a csehszlovák fővárosban. Láttam a náci hadsereg bevonulását a Ven- czel térre és átéltem a cseh nép mély megrendülését. — Innen nyilván ismét távozniuk kellett. — Igen. Nagy nehézségekkel sikerült kijutnunk Angliába, ahol édesapám 1946-ig, én pedig 1947-ig tartózkodtunk. A legnagyobb bombázások idején Londonban voltunk. Én két évig mint erdőmunkás, egy évig pedig mint gyári munkás kerestem meg a kenyeremet. — Károlyi Mihály emlékirataiban a maga részéről nagy súlyt helyez az ottani évekre. Volt-e édesapjának kapcsolata Károlyiékkal? — Volt, természetesen. Hiszen Károlyi igen fontos szerepet töltött be az angliai baloldali magyar emigrációban. Közös tevékenységi területük a magyar emigráció központját képező magyar, klub volt. — Hazatérte után mihez kezdett? — Mindenekelőtt meg kellett szereznünk a magyar állampolgárságot. Én 1947-től a Magyar Rádió Külügyi Osztályának vezetője és a rádió párttitkára voltam. 1948-ban az Atheneüm Könyvkiadóhoz kerültem, majd az akkoriban születő magyar filmgyártásban tevékenykedtem dramaturgként. Később az Országos Béketanács sajtóosztályának vezetője' lettem. — Mikor kezdődött diplomáciai pályája? — 1957 tavaszán. Ettől kezdve öt éven át Berlinben dolgoztam, mint kultúrtanácsos. Két évi itthoni munka után 1964-től 1968-ig Hollandiában voltam nagykövet. Nyugdíjasként ismét erőt vett rajtam az „apai-anyai átok": — újságíróként kezdtem a pályámat, sohasem tudtam meglenni írás nélkül és most ismét írok. Egy nagyobb lélegzetű önéletrajzi regényen dolgozom, amely szüleim történetével kezdődik és 1947-ben ér véget. Eddig nyolc rádiódarabot írtam, A tábornok úr könyvet ír címmel megjelent egy ifjúsági regényem. Az NDK-ban és Hollandiában kiadták egy vidám regényemet Várok rád Debrecenben címmel. Mindenekelőtt természetesen édesapám műveinek a sorsa érdekel. Hogy mást ne mondjak, túlzás nélkül állítható: a Szerelem és a Zsuzsi című színdarabjai a mai színházakban is közönségsiker lehetne... — Ehhez aligha fér kétség. Bebesi Károly
