Dunántúli Napló, 1978. november (35. évfolyam, 302-330. szám)
1978-11-18 / 318. szám
A Dunántúli napin 1978. november 18., szombat HÍREK 1978. NOVEMBER • 18 SZOMBAT Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából JENŐ nevű kedves olvasóinkat A Nap kél 6.53 — nyugszik 16.05 órakor. A Hold kél 19.17 — nyugszik 9.47 órakor. iiliiílflill! hitei A Czinege Lajos hadseregtá* bornok, honvédelmi miniszter vezette katonai küldöttség, amely hivatalos, baráti látoga- tást tett Mozambikban, pénteken délután hazaérkezett. Delegációnk ismerkedett a Mozambiki Népi Köztársaság gazdasági életével, társadalmi vívmányaival, kulturális és törté nelmi nevezetességeivel, tanulmányozta a népi felszabadító erők csapatainál folyó kiképző és nevelő munkát, a katonák felkészítésének anyagi, technikai feltételeit, módszereit. A látogatás befejeztével megállapodást írtak alá a Magyar Népköztársaság és a Mozambiki Népi Köztársaság honvédelmi minisztériumai közötti együttműködésről. Czinege Lajost a látogatás során fogadta Samora Moises Machet, a Mozambiki Felszabaditási Front, a Frelimo elnöke, a néoi felszabadító fegyveres erők főparancsnoka, a Mozambiki Népi Köztársaság elnöke. * Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke, Lázár György, a Minisztertanács elnöke és Apró Antal, az országgyűlés elnöke fogadta Nagy Miklóst, hazánknak az Egyiptomi Arab Köztársaságba akkreditált nagykövetét, aki a közeljövőben utazik állomáshelyére. ♦ — Újabb ötvenezer forintos főnyeremény sportborítékos sorsjegyen. Tegnap délelőtt Komlón Ko- ronczay Márton bányász nem hitte volna, hogy ekkora szerencséje lesz, amikor vett egy 5 forintos sport-borítékos sorsjegyet. „Újra húzhat” feliratút húzott, másodszorra már „ötvenezer Ft” feliratú akadt □ kezébe. A főnyereményt ki is fizette a komlói OTP- fiók. Ezzel Baranyában már két ilyen összegű sorsjegyet húztak ki a szerencsés kezűek. Ma este SZÍNHÁZ Kamaraszínház: Az óriáscsecsemő (este 7 óra) MOZI Petőfi: Az Ezüst-tó kincse (2, n5) Egyszeregy (f7, f9) Kossuth: Az Ezüst-tó kincse (fi0. (hn12) Láncravert sofőrök (2, 4) Bocsánat, itt vernek? (6, 8) Tanárképző Főiskola: A korona elrablása, avagy újra a bosz- szúállók (4) Fekete Gyémánt: Száguldás gyilkosságokkal (4 6) Jószerencsét: Különber dühbe jövünk (4, 6) Rákóczi: Nyugalmazott ezredes (5, 7) Május 1.: Limonádé Joe (f 5) Harkány: Mici néni két élete (5) Serpico (7) Komló, Május 1.: A szórakozott (f5, f7) Komló, Zrínyi: A nagy balhé (4, f7, 9) Mohács: Foto Háber (6) Szélcsend (8) Sellye: Duroc, a katona (7) Siklós: A dal ugyanaz marad (7) Szigetvár: Félelem a város felett (8) Várható időjárás szombat estig: Az ország északi, észak- nyugati részén időnként kissé felszakadozik a felhőzet, máshol borult, párás marad az idő. Az esti — éjszakai óráktól sokfelé köd, helyenként köd- sittálással, ónos szitálással. Éjszaka gyenge, napközben mérsékelt északnyugati, nyugat: szél. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0, mínusz 5, legmagasabb nappali hőmérséklet mínusz 1 plusz 4 fok között. A Hazafias Népfront újmecsekaljai körzeti bizottságának felhívására szinte nap mint nap szorgoskodó fiatalokkal találkozhatnak a parkokban. Felvételünkön a Karikás Frigyes utcai általános iskola 6. a. osztályának tanulói a Körösi Csorna Sándor szobor környékét rendezik. Szokolai felvétele Iskolai énekkari siker Oklevéllel és hanglemezekkel jutalmazta meg a pécsi Építők úti Általános Iskola énekkarát .az Éneklő Ifjúság bíráló bizottsága. A három évvel ezelőtt kezdődött mozgalom elődöntőjén túljutott kórus a második forduló feltételeit is sikeresen teljesítette: 17 megyei énekkarból a legjobb négy között jutott tovább. Az oklevél és az ajándéklemezek egy újabb akadályvétel sikerét fejezik ki, ugyanis a zsűri döntése alapján az Építők úti énekkar rádiófelvételei bizonyultak a legjobbnak, így az áprilisban Veszprémben megrendezendő országos döntőn ők képviselik megyénket, Nyári Józsefné kórusvezető-tanár és dr. Benke Józselné tanár vezetésével. ♦- Ifjúsági parlamentek. Tegnap délután két, a Baranya megyei KISZÖV-höz tartozó szövetkezet rendezte meg fiatal dolgozóinak parlamentjét. A siklósi építőipari szövetkezet, illetve a Pécsi Minőségi Ruházati Szövetkezet fiataljai elsősorban a két évvel ezelőtt meghatározott feladatok végrehajtását vitatták meg.- Munka és művelődés. Ma 14.00 órakor öt pécsi helyszínen - a dr. Doktor Sándor Művelődési Központban, a József Attila és a Zalka Máté Művelődési Házakban, a Volán 12-es Vállalat klubjában, valamint a PÉTÁV nagytermében — 60 szocialista brigád csapatának részvételével lesznek a „Munka és művelődés” akció elődöntői. Az első három helyen végzett csapatok november 29-én, városunk felszabadulásának ünnepén 16.00 órakor a sport- csarnokban döntik el az elsőséget. ♦ Állatorvosi ügyelet November 18-án 13 órától november 20-án reggel 8 óráig ügyeletes állatorvos dr. Kispál Gyula, Pécs, Szilágyi Dezső u. 18/1. Telefon: 13-289. * Ügyeletes állatorvos a pécsi járás területén november 18-án 13 órától, 20-án reggel 8 óráig Pécsett a Péter utca 29. szám alatt található. Telefon 21-253, ha ez a szám nem jelentkezik, a 09 telefonon hagyható üzenet a pécsi járás állatorvosi ügyelete címen. A LOTTÓ nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a Péten megtartott I 46. heti lottósorsolás alkalmával a következő számokat húzták ki: 35, 59, 62, 66, 72 ♦- Latinovits Zoltán emlékkiállítás. Pécsen, a József Attila Művelődési Házban tegnap megnyílt Latinovits Zoltán emlékkiállítása, melyet a hónap végéig lehet megtekinteni. Tegnap az Isten hozta, őrnagy úr című filmet vetítették, 20-án 15.00 órakor a Szindbádot láthatja a közönség, míg 24-én 16.00 órakor az ötödik pecsét című film kerül sorra. ♦ A Zöldért mai árai Megjelent a Zöldért üzleteiben az üvegházi paradicsom, melynek kilója 40 Ft. A karalábé ára 4 és 5 forint, a kelkáposzta ugyancsak ennyibe kerül. A sóska kilója 16 Ft-ba kerül, a fejessaláta ára 4 forint. Drágább lett az alma, kilója méreteitől függően 12.60, 10 és 4,60 Ft. A mandulabél és a mogyoróbél ára 130 forintra emelkedett, a dióbélé pedig 110-re. A fehérbab és az egy színű színesbab kilója 27 Ft, a tarkabab ára 32 Ft. A tdftaszi zöldhagyma elültetéséhez szükséges dughagyma három árban kapható: az első osztályú kilója 8,60, a másodosztályú 12 Ft, s végül a harmadosztályú kilója 14 forintba kerül. A többi zöldség- és gyümölcs féle ára utolsó közlésünk óta nem változott.- Tudományos ülés. A Magyar Sebész Társaság gyermeksebész szekciója és a Magyar Radiológusok Társasága gyermekradiológus szekciója ma - november 18-án - tudományos ütést tart Pécsett, a gyermekklinika tantermében. Megnyitó 9 órakor.- Közlekedési bűncselekményekről tanácskoztak. A Magyar Jogász Szövetség Baranya megyei szervezetének büntetőjogi szakosztálya tegnap délután ülést tartott a Megyei Főügyészség tanácstermében. Dr. Temesi Imre megyei bírósági tanácsvezető tartott előadást a közlekedési bűncselekmények témaköréből.- A Pécsi Kenyérgyárba látogatott tegnap délután a Hazafias Népfront Városi Bizottságának várospolitikai bizottsága szervezésében a körzeti párttitkárok, tanácstagok és népfrontaktívák csoportja. A program keretében a gyár vezetői tájékoztatást adtak az üzem munkájáról és válaszoltak a látogatók kérdéseire. ♦ Közlemény A Dél-dunántúli Gázgyártó és Szolgáltató Vállalat értesíti a lakosságot, hogy 1978. november 27-én megkezdi az Erreth L. utcai gázvezeték rekonstrukciós munkáit a Petőfi u.—Madách I. u. közötti szakaszon. A munkavégzés során ezen útszakasz teljes szélességében — előreláthatólag 1978. december 31-ig lezárásra kerül. Kérjük az érintett utca lakosságát, hogy a munkakezdésig a szükséges szállításról, tüzelőanyag beszerzéséről szíveskedjen gondoskodni, mivel az építkezés időtartama alatt ezen útszakaszon a gépjárműforgalom szC netel. Kérjük a lakosság szives megértését és türelmét. Teljesítették éves vágathajtási tervüket A komlói Kossuth-bányaüzem két vágathajtó szocialista brigádja már két hete befejezte ez évi tervét. A Baka István vezette 20 fős Dózsa György szocialista brigád november 2- án teljesítette az 516,7 métert, de náluk is jobb eredménnyel büszkélkedhet a Péntek László vezette 18 fős Zalka Máté brigád. A zalkások október 31-én 849,1 folyóméter vágat kihajtásával teljesítették az 1978- évi feladatukat. Csütörtökön délután a Kos- suth-bányaüzemben Mérei Emil üzemvezető és a körlet társadalmi vezetői fehér asztal mellett köszöntötték a két brigád tagjait és gratuláltak kiváló eredményeikhez, melyei nemcsak üzemi, de vállalati szinten is elsőként teljesítették vá- gathajtási tervüket. A Zalka- brigád tagjai még újabb 100, míg a Dózsa-brigád tagjai újabb 80 méter kihajtását vállalták a naptári év végéig. ♦- Nyugdíjas-találkozót rendez november 20-án 15 órakor a Nádor Szálló szakszervezeti bizottsága. Mintegy 60—80 főt várnak a vendéglátással egybekötött beszélgetésre, amelynek során a szálló vezetői felkérik azokat a volt dolgozókat, akik még vállalnának munkát, hogy erejükhöz mérten enyhítsenek a szálló munkaerőgondjain. ♦ Esküvő BRUCKNER ERZSÉBET és HARASZTI JÓZSEF szeretettel értesítjük kedves ismerőseinket, hogy 1978. november 18-án 17 órakor házasságot kötünk a mohácsi házas ságkÖtő teremben.-----A RÁDIÓ-----É S TELEVÍZIÓ MÜSORHBÚ RÁDIÓ KOSSUTH RÁDIÓ 8.30: Lányok, asszonyok. 8.55: Indulók, táncok fúvószenekarra. 9.19: Népzenei Hangos Úis°9- 10.05: A Vigadó története. V. rész. 10.46: Versek. 10.52: Megbékélés. Emlékek egy falu életéből. Dokumentumjáték. 12.20: Zenei anyanyelvűnk. 12.30: Magyarán szólva . . . 12.45: Muszorgszkij: Gyermekszoba dalciklus. 13-06: Műsoraink-ból •ról, óta, körül, -hoz, után. 14.00: Megértés minden meny- nyiségben. 14.10: Népi zene. 14.30: Szerkesztőségi beszélgetés a Falurádióban az állattenyésztés hozamainak növelésé ről. 15.05: Új Zenei Újság 15.40: Előadja a szerző-: Bódy Magdi. 16.00: 168 óra. 17.30: Sportkrónika. 18.15: Kutyaszó non, Bakó Ágnes meséje 18.40: Sporthírek. 18.44: Világszínház. A tragédiák tragédia ja, avagy a nagy Hüvelyk Matyi élete és halála. Irta: Henry Fielding. 20.00: Töltsön egy órát kedvenceivel. 21.00: Hel- tai Jenő: A 111-es. 22.10: Sporthírek. 22.15: Barokk ope rákból. 23.17: Vécsey Jenő: Szimfonikus concerto Krúdy emlékére. 0.10: Melódiakoktél. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: A Camerata Hungarica együttes játszik. 8.20: Ónody György útijegyzete. V. rész. 8.33: Heti lapszemle. 8.38: Zá- ray Márta és Vámosi János énekel. a Stúdió 11 játszik. 9.05: Magyar operaénekesek. Szecsődy Irén. 9.45: Válaszo lünk hallgatóinknak. 10.00: Szombat délelőtt. 12.00: Harminc perc rock. 12.33: Jó ebédhez szól a nóta. 13.30: Éneklő Ifjúság. 14.00: Közvetítés baj noki labdarúgó-mérkőzésekről 14.55: Orvosi tanácsok. 15.00: Alpár Gitta és Richard Taubei operettdalokat énekel. 15.32: A legjobb szívű boszorkány. I. rész. Zenés játék gyermekeknek. 16.33: ötórai tea. 17.30: Laura nővér. Riport. 17.45: Filmzene. 18.00: Szivárvány. 20.00: Cigánydalok, csárdások. 20.33: Sporthírek. 20.38: Pom padour. Leo Fall operettjének rádióváltozata. 22.07: Gershwir szerzeményeiből. 23.10: Sláger múzeum. HARMADIK MŰSOR 7.30: A szolnoki stúdió szlovák nyelvű műsora. 8.08: Jávor Ottó előadása Móricz Zsig- mondról. II. rész. 8.38: Magyar szerzők műveiből. 9.03: Mozart: Requiem. 10.00: A dzsessz világa. 11.05: A kamarazene kedvelőinek. 11.53: Ro mantikus operaáriák. 12.25- 2000 felé . . . 13.07: A Magyar Néphadsereg Művészegyüttesé nek énekkara Bartók-kórusokat énekel. 13.38: Magyar előadó- művészek lemezeiből. 15.00: Huszonöt perc beat. 15.25: Délutáni hanqverseny, közben: kb.: 16.10: Kritikusok fóruma. Nagy Gáspár: Halántékdomb. Kb. 16.20: A hangversenyköz vetítés folytatása. 16.55: Verdi: Luisa Miller. Háromfelvonásos opera. Közben: 17.57: Versek. 18.02: Az operaközvetítés folytatása. 19.33: Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét. A Cle mencic Consort Monteverdi- hanaversenye. Közben: kb.: 20.25: Versek viláaa. Kb.: 20.45: A hangversenyközvetítés fo'ytatása. Kb.: 21.20: Dzsessz- felvételeinkből. 21.35- Szimfonikus zene. 23.05: A Magyar Fúvósötös felvételeiből. PÉCSI RÁDIÓ 17.00: Hírek. 17.05: Kulturális magazin. Szerkeszti: Rezes Zsuzsa. A tartalomból: Asszonyi Tamás és Jávor Piroska kiállítása Pécsett. — Építészek és szobrászok a városképről. — Hírek Somogybái, Tolnából, Baranyából. 17.30: Népszerű melódiák — pécsi előadók. Közreműködik: Barth István — fuvola, Bornemissza Mária és Marczis Demeter — ének, o Szélkiáltó együttes, valamint az egyesített Pécsi Népizenekar. 18.00: Hírek, tudósítások. 18.10: Slágerről slágerre. 18.30: Szerb horvát nyelvű műsor. Az MDDSZ Vili. kongresszusa, ösz- szeállítás. A tartalomból: Budapesti tudósítás a kongresszus első napjáról. — Baranyai, bácskai és Somogy megyei küldöttek a mikrofon előtt. — Színes népi muzsika. 19.15: Német nyelvű műsor. A hét eseményeiből. Köszöntjük az Erzsébeteket. — A jövő hét műsoraiból. — Tájak, dalok. 20.00: Műsorzárás. MAGYAR TV 8.04: Tévétorna (ism. —sz.) 8.10: Kamera. Film- és tv-esz tétikai műsor középiskolások nak. A dokumentumfilm és o játékfilm (ism.) 8..40: Fizika 78 Hőjelenségek (ism.) 9.20: Világnézet. Az ember kialakulása. I. rész. 10.00: Életet az éveknek. Nyugdíjasok műsora (ism.) 10.30: Derrick. Magyarul beszélő NSZK bűnügyi filmsorozat. A salzburgi bőrönd (ism. — sz.) 11.25: Játék a betűkkel (ism.) 14.52: Tut-Anch- Amon Egyiptoma. Angol film sorozat (sz.) XIII/11. rész. Hó ború és kereskedelem. 15.15: Reklám. 15.20: óvodások film műsora. Kisfilm-összeállítás. 1. Kalli és sárkánya. NSZK bábfilm. 2. Rexi, a békebíró. Lengyel rajzfilm (sz.) 15 50: Hírek. 15.55: A pilóta — Piantovszky István. Riportműsor. 16.15: Reklám. 16.25: Videoton—Bp. Honvéd. Bajnoki labdarúgó-mérkőzés. Közvetítés Székesfehérvárról (sz.) 18.20: Főzőcske — de okosan (sz.) 18.45: Reklám. 18.55: Egymillió fontos hangjegy. A Color eqyüttes műsora (sz.) 19.10: Cicavízió (sz.) 19.20: Tévétorna (sz.) 19.30: Tv-híradó. 20.00: A jéqszige* foglyai. Magyarul beszélő szov jet film. I—II. rész. 22.30: Gilbert Bécaud a párizsi Olympia színpadán. Francia zenés film (sz.) 23.25: Tv-híradó 3. MÁSODIK MŰSOR 18.05: Fent a Spitzbergáknál Tévéfilm (ism. — sz.) 19.30: Tv-híradó. 20.00: Csak o derű óráit számolom, avagy egy jói összekovácso't műsor (ism. — sz.) 21.00: Tv-híradó 2. 21.20: Ifjúsági és Junior Országos Cselgáncs Európa Bajnoksáq. Közvetítés Miskolcról, felvételről. 22.00: Beethoven: A-dúi (Kreutzer-) szonáta. Komolyzenei film. 22.35: Jenny Treibe« asszony. Magyarul beszélő NDK tévéfilm. JUGOSZLÁV TV 14.50: öt plusz — gyermek- műsor. 15 50: Labdarúgás: Slo- boda—Partizán (közv.) 17.45: Kosárlabda: Borac—Cacak 19.15: Rajzfilm. 20.00: A hamis oroszlán — amerikai játékfilm. 22.00: Show. 23.00: Hétvégi műsor. második Műsor 17.20: Hét tv-nap. 17.50: Népi muzsika. 18.33: Állatok apokalipszise — dokumentumsoror zat. 19.55: Divat 20.00: Gustav Mahler: III. szimfónia. 20.45: Huszonnégy óra. 20.55: Tv-esszé. 21.40: É«etraizok: A t élet lapjai (L. Tolsztoj). 22.40. Sportszombat. Szíriái mozaik Malulától Hannáig Malula sziklafalakra kopasz, kodó házainak emléke elkíséri a Szíriába látogató idegent, végig azon a műúton, amelynek két nagy végpontja Damaszkusz és Aleppó, de amely olyan nagy ipari városokat szel ót, mint Homsz és Hama is. A széles sztrádán a közlekedés nélkülözi <fzt a keleti zűrzavart, ami a városokban bent tapasztalható. Szabályosan megy minden. Az előzni akarók hosszan dudálnak előbb, legfeljebb ez az, ami emlékeztet a városi utcák hangulatára. Néha-néha egy birkanyáj átdöcög ugyan a sztrádán, ilyenkor a száguldó kocsik lassítanak, zokszó nélkül meg is állnak. Az utak mentén kecskék legelnek, kendőbe burkolt asz- szonyok szedik a paradicsomot, szamarak kocognak a láthatáron. Néhol a falusi házak között ott púposodnak a méh- kaptár-alakú, tapasztott házikók is, amelyekben - legalább, is szíriai ismerőseink ezt mondják — csak régebben laktak az emberek, ma már ezeket az ősi formákat inkább tárolóként használják. Hamában betérünk a városba. Széles utcákon — Damaszkusz- ha*. képest - amolyan középvárosi forgalom zajlik, emberek igyekeznek valahová, talán munkába is - sok itt az üzem. Hamát is oly régóta lakják, mióta egyáltalán emberek élnek a földön ... Az Orontesz folyó termékeny partján korán megtelepedett az ember. Itt is rómaiak tevékenykedtek, építkeztek is, a folyó vízére ők emelték a nuriáknak nevezett híres- nevezetes vízikerekeket. Amikor a folyóparthoz, a kis tóvá szélesített vízhez, illetve az ott épített nagy teraszos étteremhez érünk, mégis váratlanul ér a látvány. A vízen hatalmas fakerekek forognak, fent széles kőpárkány, abba borítják a lapátokra szerelt kis kazetták a vizet. Mintha ezüst fátyol borítaná 0 lassan forgó kerekeket, hullik, permetez a víz, a közelben állóra könnyű esőt terít. Fenséges látvány. Amellett műszaki zsenialitás, ahogy annakidején megtervezték és megépítették: a kerék mozog is o folyó vízétől, s ki is emel belőle annyit, amennyi ennek az állandóan utántöltődő „vízvezetéknek" kell. Több ilyen majd kétezer éves fakerék járja végtelen útját, az Oranteszen — legföljebb a tönkrement részeket cserélgetik, javítják ki újra meg újra — megannyi örökmozgó . . . De jó lenne, gondolja az ember, fittyet hányva a józan észnek, ha szót válthatnánk, csak legalább néhány rövid szót, Malula ókeresztény szerzeteseivel vagy evvel a fakerék- tervező római mérnökkel . . . Hallatna Erzsébet Malula házai Kórházi felvételes ügyeletek Mindennapos felvételi ügyeletek gyermek belbetegek részére: Pécs város: POTE Gyermek- klinika, Szigetvár város és járás, a pécsi és a volt sellyer jáiás: Megyei Gyermekkórház. Gyermeksebészeti, gyermekfülészeti betegek, égett és forrázott gyermekek részére páratlan napokon: POTE Gyermekklinika, páros napokon: Megyei Gyermekkórház Pécs és a megye egész területéről. Felnőtt belgyógyászat, sebészet, baleseti sebészet: I. sz. klinikai tömb. Égési sérülések: Honvéd Kórház. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. Felnőtt fül-orr-gégészet: POTB Fül-, Orr-, Gégeklinika. SOS-ELET telefonszolgálat hívószáma: 12-390, este 7-től reggel 7 óráig. ÉJSZAKAI ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRÁK: I. kér. Pécs-Vasas II., Bethlen G. u. 8. sz. 10/52. sz. gyógyszertár, Pécs-Meszes, Szeptember 6. tér 1. sz. 10/3. sz. gyógyszertár, II. kér. Pécs, Kossuth L. u. 81. sz. 10/8. sz. gyógyszertár, Pécs, Munkácsy M. u. 4. sz. 10/9. sz. gyógyszertár, III. kér. Pécs, Veress Endre u. 2. sz. 10,7. sz. gyógyszertár.