Dunántúli Napló, 1978. november (35. évfolyam, 302-330. szám)
1978-11-12 / 312. szám
DN HÉTVÉGE 10. OKTATÁS-MŰVELŐDÉSPOLITIKA 1978. NOVEMBER 12. Kölcsey Ferenc örökségével TANULÓ MUNKÁSOK Hétköznapi „csodák" férj a kétnapos érettségiről hazacipelte feleségét, mert egy asszony nem éjszakázhat házon kívül . . . Matyi bácsi elintézte a pótérettségit és még követségbe is elment a zord férjhez. A vizsgaelőkészítő hároméves. Másodévben két osztály anyagából vizsgáznak. A hallgatók Hidasról, Bonyhádról, Mecsek- nádasdról, Pécsváradról, sőt. néhányon még Pécsről is kijárnak. Idén egy első és egy negyedik osztályt indítottak. A hidasi üzemekkel a művelődési ház együttműködési megállapodást kötött. A vegyiművek, a VOSZK, az Univerzum és a termelőszövetkezet anyagilag támogatja az oktatást. Sőt, a sikeresen érettségizők az Univerzumtól meg a Vegyiművektől még jutalmat és jutalomszabadságot is kaptak. Három évig pedig munkaidő-kedvezményben részesültek. Igaz, voltak ellenkező esetek is. Matyi bácsi már találkozott olyan pécsi vagy bonyhádi vállalattal, amelyik nem támogatta dolgozóját. Azok mégis eljöttek, szabadnapjaikat föláldozva . . . Az idén az első ízben végzettek már találkozót is tartottak. Vannak egyszeri és vannak hétköznapi „csodák”. Olyanok, amiket még ha lenne is egy csoda-értelmező könyvecske, biztosan nem találnánk meg benne. Az emberi kitartás, akaraterő é> segitőkészség csodáját . .. Barlahidai Andrea Hajdú-Bihar ni büszkesége Debrecen a dunántúli ember számára a tágasság városa. Ezt érezni utcáinak, épületeinek léptékében, még lakóinak ízes-dallamos beszédében is. A november 5-én felavatott új művelődési központ is a tágasság, a debreceni arányok jegyében fogantatott, s született. Ott áll a régi és az új Debrecen mezsgyéjén, hátát a nagytemplom, a református kollégium, a Déri Múzeum együttesének veti, homlokzata új épületekre, az új Debrecenre néz. Ott emelték, amerre Kölcsey Ferenc lakóháza állott hajdanán; valahol a Fü- vészkert és a Nagymester utca sarkán. Ezen a környéken született meg az első Kölcsey- vers is. E hagyományokat vállalva az új közművelődési objektum Kölcsey Ferenc nevét vette fel, s az épület előtt az átadás napján dr. Ács István Debrecen megyei város Tanácsának elnöke felavatta Ráto- nyi József szobrászművész Köl- csey-szobrát. A művelődési központot a Hajdú-Bihar megyei látogatáson tartózkodó Biszku Béla, az MSZMP PB tagja adta át a város és a megye lakóinak. A debreceni lap, a Hajdúbihari Napló „Győri csoda” címmel mutatja be egyik legutóbbi számában Győr új színházát. Csoda a debreceniek új művelődési központja is: először, is a már említett tágasság ragadja meg a hallba lépő látogatót. Aztán a méretek, a formák, a fehér szín eleganciája. A szürkével sávo- zatt fehér márványborítás szépsége, amit narancsvörös és kék színekkel bontott meg itt- ott a tervező. Szép munkát végeztek a belsőépítők — az objektum szép, esztétikus a legutolsó ruhafogasig, fotelig, hamutartóig. A szép és a tartós kivitel pedig nem utolsó szempont egy ilyen feladatú épületnél. Nézzük ezek után az építtetők véleményét: — 1967-ben vetődött fel először az új megyei-városi művelődési központ építésének gondolata — emlékezik Szőlősi Gyula, a Hajdú-Bihar megyei Tanács elnökhelyettese. — Ez az intézmény a város 19 pontján látta el ugyanis eddig a feladatát. Mivel a felszabadulás óta csak egy klubkönyvtár épült Debrecenben, a pártbizottságtól indult a javaslat a művelődési központ megépítésére, amely tulajdonképpen nagyszabású összefogás eredménye. A 180 millió forintos beruházás egyharmadát helyi erőből gazdálkodtuk ki nagy összefogással. Erkölcsi és anyagi támogatásával segített a tanácsoknak a szakszervezet, a KISZ, és a HNF is. — Az építkezés végül is gazdaságilag nehéz időszakban zajlott le. Milyen tanulságokat hozott ez a nagyméretű vállalkozás? — kérdeztük Hör- csik Imre főmérnököt, az építtető, a Debreceni városi Tanács tervosztályának csoportvezetőjét. x — A negyedik ötéves tervben tettük meg az előkészületeket, az épület felkért tervezője Mi- kolás Tibor, a Debreceni Tervezővállalat főmérnöke volt. A főkivitelező mellett 18—20 al- vállakozó munkáját kellett összehangolnunk, és ha a munkaerőhiány késleltette valamelyik fázist, bizony elhúzódott a munka. Ezért szükséges az aprólékos egyeztetés, a nagy elhatározások aprópénzre váltása. Ez a legfontosabb tapasztalatunk e nagy vállalkozás végén. Ra ma kezdenénk hozzá, valamivel könnyebb helyzetben volnánk, mivel ma az áremelkedések görbéje könnyebben kiszámítható, mint 5—6 évvel ezelőtt. A csoda Hugó napján történt Hidason. A földbirtokos élt a népszokással és április elsejére virradó éjjel nagy köcsögben vizet rakott ki az ablakba. Ha a víz reggelre megállt a korsóban, az uradalmi cselédek abban az évben nem kaptak több bort. A megfagyott víz ugyanis a rossz szőlőtermést harangozta be. Egyik évben nem fagyott be a pohárnyi víz, a cselédek továbbra is megihatták fejadagjukat. Ám szőlő igen kevés és fanyar termett abban az évben. Az uraság a csodát és Hugót szidalmazta, aki becsapta. Pedig a cselédek cserélték ki pirkadás előtt a korsóban lévő vizet. . . A történetet még most is sokan ismerik a hidasiak közül és a község is híres erről. Ám Hidas már nemcsak a „csodáról" ismert ma, hanem arról is, hogy a megyében itt indult először középiskolai magánvizsgára előkészítő tanfolyam. És az öt év alatt hetvenhárman szereztek is érettségi bizonyítványt. Lehet, hogy ez a tény nem olyan izgalmas, mint az egykori „csoda”, de nagyon fontos, figyelemre méltó, öt évvel ezelőtt egyedülálló volt Major Mátyás művelődési ház igazgató kezdeményezése. Legyőzte a kétkedéseket és az előkészítő tanfolyam sikere igazolta őt is. Azóta ezt az oktatási formát átvette Egerág, Mázaszászvár és Mórágy is. Az első évben Hidason há- . rom osztályt indítottak, kilencven jelentkezővel. Sokan lemorzsolódtak, főleg a fiatalok. Hetente kétszer tartottak öt-öt órás tanítást. Az utolsó két órát a fiatalok már nemigen várták meg. Moziba kell menni, magyarázták Matyi bácsinak, aki néha bizony hiába próbálta megnyugtatni őket, hogy a filmet másnap is megnézhetik, míg a tanóra örökre elszáll. De a kitartóak eredményesen végeztek. Az öt év átlaga közepes tanulmányi eredményt mutat. Eddig érettségin hárman buktak meg (mindnyájan helyesírásból) és voltak olyanok, akik több tárgyból is dicsérettel végeztek, mint például Gáspár István. Matyi bácsi olyanta is emlékezik, aki négyszer járta az elsőt, de a végén megemberelte magát és közepessel ment át az osztályozó vizsgán. A tanulók nagy része negyven év körüli. Vannak tizenévesek és ötvenesek is. A munkahely kötelezően nagyon kévésüknek írta elő a tanulást, önszántukból jönnek, többet akarnak tudni, műveltebbek, jártasabbak akarnak'lenni. Legfőbb érv az iskoláskorú gyerek .. . Egy szülő sem akar szégyenkezni és mindegyikük segíteni akar gyermekének. A tudásért megdolgoznak, néha élcsüggednek. Ilyenkor Matyi bácsi a legelső, aki leül velük, megbeszélik a gondokat. Egyszer még egy családi ügybe is bele kellett szólnia. Az órákat főként hidasi és pécsváradi tanárok tartják, de az érettségit Mohácson teszik le. Egy féltékeny Végül nézzük a debreceni számokat: a Kölcsey Ferenc Megyei-Városi Művelődési Központ és Ifjúsági Ház a több- mint félmillió lakost számláló Hajdú-Bihar megye és a 200 ezer lélekszámú Debrecen területén naponta 2000 embernek tud programot nyújtani, 90 dolgozója — ebből 40 népművelő — üzemekben, külterületeken, a szétszórt tanyavilágban végzi majd mindennapi munkáját. Sok feladatot adnak a kisközségek, melyek számunkra szokatlanul sok, 1500—3000 lakost számlálnak. A feladatok sorolását folytathatnánk, mert sok és sokféle, kevésbé látványos tennivaló vár az impozáns, új intézmény munkatársaira — a „Hass, alkoss, gyarapíts" szellemében. G. O. Földrajzóra az esti gimnáziumban Az őszi megyei könyvhetek kesztőségében tett látogató- vendége volt Fodor András sán Baranyáról, s a Dél-Du- költő, akivel a Jelenkor szer- nóntúlról beszélgettünk, az Vendégünk volt: Fodor András innen táplálkozó szellemi energiákról, s a költészetről .. . — Én innen indultam harminckét évvel ezelőtt — kezdte vázolni ehhez a vidékhez való kapcsolatát Fodor András. — Pécsett, Csorba Gvő- ző nyomdai jeleivel láttak először napvilágot a verseim. Aztán sem szűnt meg a kapcsolatom a várossal; írtam a Dunántúl című folyóiratba, aztán a Jelenkorba is mind a mai napig. Azért is szeretem Baranyát, mivel én is a közelből származom: somogyi vagyok. — A szülőföld milyen indítást adott a költő Fodor Andrásnak? — Ha a szülőföldről beszélünk, én soha sem csak So- mogyra gondolok. Beleértem Baranyát, de még Tolnát és Zalát is. Minden rokon nekem, ami ebben a tájegységben, a Dél-Dunántúlban benne foglaltatik. Kötnek a családi szálak is. Viszont Baranyával különösen sokat foglalkoztam elsősorban Kiss Géza Ormánság című munkája révén és Fülep Lajos révén, akivel sűrűn jöttünk Pécsre, Zengővárkonyba. — Hogyan került kapcsolatba Fülep Lajossal? — Az Eötvös Kollégiumban kezdődött, ahová Zengővár- konyból hozta el Fülepet a felszabadulás után Keresztu- ry Dezső. Fülep a művészeti szemináriumokat vezette, s én azért kerestem meg, mert művészettörténettel akartam foglalkozni. — Mi volt a titka Fülep Lajosnak, a művészetfilozófusnak és az embernek? Miben rejlett ereje, kivételes hatása, amely alól nem vonhatta ki magát, aki ismerte? — Fülep rendkívüli ember volt, amilyen csak századonként egyszer akad, Megkésett humanista volt. Az utolsó polihisztor. Szerzője egy nagy műnek, amit egy embernek nem is lehetett megírnia. Egyénisége varázsának egyik titka rendkívüli megelevenítőkészsége volt. Bármiről szólt is, jelenidejűvé vált. Szavai nyomán láttuk a Pericles korabeli Athént, Firenze virágzását. . — Az 1970-ben meghalt Fülep Lajos és egy másik barát, Colin Mason emlékének a Kettős rekviem című kötettel tisztelgett Fodor András... — Az élet írta a Kettős rekviemet, nem én. Mert mit tehetünk azokkal a halot- tainkkal, akik állandóan beleszólnak az életünkbe? Akik noha meghaltak, most is itt vannak velünk. Élnünk kell tovább, mégis nehéz belenyugodnunk, hogy ugyanúgy kell tovább élnünk, mintha mi sem történt volna. Az alkotó szerencsés helyzetben van, mivel kínálkozik számára egy megoldás: megírhatja elveszett szeretteit, síremléket állíthat nekik verssorokból. — Mint költőt mi izgatja legjobban? Mit kell a költőnek, a művésznek megragadnia? — Ez is nagy titok. Egyrészt azt, amiről eddig beszéltünk: az időt kell megragadnia, azt kell rögzítenie az elmúlásban. Meg ahogy Paul Klee mondta, a művészen, akár az egy helyben álló fán, átáram- lik minden hatás, és ezeket kell közvetítenie. A magam hivatását azonban lényegében úgy tudatosítottam, hogy a költő számára az emberi kapcsolatok a legdöntőbbek. Az út embertől emberig. Gállos Orsolya
