Dunántúli Napló, 1978. november (35. évfolyam, 302-330. szám)

1978-11-06 / 307. szám

1978. november 6., hétfő Dunántúlt napló 11 . * ír'-»- ■’*« Hódosi Zoltán (8 éves) rajza A róka ravaszsága (Korják mese) Egyszer a róka a folyópar­ton üldögélt, s így sóvárgott magában: „Hej, de ennék egy kis friss halat!” Hirtelen arra lett figyelmes, hogy a folyón egy fatörzs úszik lefelé, rajta két sirály kuporog. —• Hé, sirályok, mit csinál­tok? — kiáltott oda nekik. — Halat fogunk! — Vigyetek engem is ma­gatokkal — kérlelte őket a róka. — Ugorj ide a fatörzsre! — mondták a sirályok. A róka ugrott, de a fatörzs megbillent, s ő a vízbe poty- tyant. A sirályok elrepültek. A folyó sodrása elkapta a rókát, és vitte, vitte egyenesen a tengerbe. Mire észbe ka­pott a ravaszdi, már mindenütt víz volt körülötte. —• Lábacskáim, evezzetek, tengerpartra kivigyetek! — mormolta magában a róka, de hiába, mert eltévesztette az irányt; ahelyett, hogy a part felé úszott volna, egyre bel­jebb került. Hamarosan a nyílt tengeren találta magát. Úszott, úszott, de bizony a partnak halvány körvonalát sem látta. Már valahol a ten­ger közepén járhatott, mikor egy fókával találkozott. — — Hová, hová, róka koma? — kérdezte a fóka. — Csak nem tévedtél el a tengeren? Errefelé rossz helyen keresed a partot! — Nem a partot keresem — mondta a róka —, arra vagyok kíváncsi, élnek-e még állatok a tengerben. Azt hal­lottam, már csak egészen ke­vés maradt belőletek. —• Kevés? Ugyan! — felelte a fóka. — A tengerben ma is rengeteg állat él. Belőlünk, fókákból is megszámlálhatat­lanul sok van. Hát még a bál­nákból és a rozmárokból! — Nekem mondhatod, úgy­sem hiszem el, míg a saját szememmel nem látom — ra- vaszkodott a róka. — Jöjjön fel minden állat a tenger mé­lyéről, sorakozzanak fel egész a partig, megszámolom őket! Erre minden fóka, bálna, rozmár felmerült a vízből, egy­más mellé álltak, hosszú so­ruk elérte a partot. A róka az egyik állat hátáról a másikéra ugrott, s számolni kezdte őket: — Egy fóka, két fóka, há­rom fóka ... Egy bálna, két bálna, három bálna .. . Egy rozmár, két rozmár, három rozmár. . . így jutott ki a partra. Mikor az utolsó állat hátáról leug­rott, azt kiáltotta vissza: — Igazatok volt, sokan éltek még a tengerben! De mind­nyájan ostobák vagytok. Eszem­ben sem volt, hogy megszá­moljalak benneteket, csak ki akartam jutni a partra! S egy szikla tövében, ahová odatűzött a nap, leheveredett, hogy megszárítsa csuromvizes bundáját. Kovács Sándor fordítása Keresztrejtvény A NAGY OKTÓBER HO SI MINH mondotta 1957-ben: ,,Az októberi forradalom a leága­zott népek számára . . . függ. 13., vízsz, 1., függ. 26. és vízsz. 69.” VÍZSZINTES: 1. Az idézet 2. része (Zárt betűk: P. I. L. 5. E. L. O.). 10. Kettőzve: ..babaverés”. 11. Skan­dináv férfinév. 12. Szappanmárka. 14. A közlekedést szolgálja. 15. Tör­ténelmi korszakot jelző rövidítés. 16. Oxiqén, kálium és foszfor. 18. Holland tengerész, a Spitzbergák felfedezője. 21. Az NDK MTI-je. 22. összekeveredett Olaf. 24. Kövér gyerekek, bizalmas szóhasználattal. 25. E tó partján épült Cleveland. 26. Trungbo (vietnami orszáqrész) régi neve. 28. A Száva mellékfo­lyója. 29. Rumból és teából ízesítő anyagokkal készített forró ital. 30. Kéziszerszámok részei. 32. Yttrium. 33. Dombormű. 34. Rövid mutató­szó. 35. Az első medália után kö­vetkezik (két szó). 38. Elöl megyl 40. A nyugalmas eqyüttélés megvé­désére tömörült országok összessé­ge. 41. Akaratlan I 42. Csak páro­sán szakadó! 44. Súlyarány, röv. 45. Oxigén. 46. Személynévmás. 47. Testrész. 48. Oda: kis állat, vissza: nagy állat. 50. Bafkezesek. 53. Sü­ketnéma, népiesen. 54. Német tig­ris. 55. Sort! 56. Letakar. 57. Nép­gazdaságunk eqvik fontos ágazata. 59. Névelő. 61. A Volaa leanaqvobb jobboldali mellékfolyója. 62. Nem jó, ha ilyen a retek. 63. Rendelke­zés arra, ami nincs meaenaedve. 67. Csak féliq zsjrol. 68. Az itteni. 69. Az idézet 4. része. 71. Buzdító szócska. 72. Halogén elem. FÜGGŐLEGES: 1. Síkban vagy térben körülhatárolt forma. 2. ópium. 3. Háziállat. 4. ... Roy (Wolter Scott). 5. Svájci kanton székhelye. 6. ókori terület Kisózsia nyugati oartvidékén. 7. Zenei éljen­zés. 8. loekéoző. 9. Szomorú emlé­kű csehszlovák helyséq. 13. Az idé­zet 1. része. 17. ... . et circenses (Kenyeret és cirkuszi játékokat). 19. Nem fukarkodik. 20. Telekkönyv. 21. Goethe-rajongó német írónő. (Bet­tina, 1785—1859). 23. Művégtag. 25. Svájci matematikus (Leonhard, 1707 —1783). 26. Az idézet 3. része. (Zárt betűk: E. L. Z. U.) 27. Cso­dás elemeket tartalmazó. 29. Vára­kozási terület a vasútnál. 31. Mun- kácsy-díjas festőművész (Ignác). 33. Vörös . . . (Arany J.) 36. Azon­ban. 37. Mássalhangzó, kiejtve. 39. Könnyű úri fogat volt régen. 41. Nagy alakú selyem- vagy papír­szalagra festett összecsukható kép Japánban. 43. Az impresszionizmus francia vezéralakja. 47. Nyerészkedő kereskedő. 49. Háromszor, latinul (TÉR). 51. Belőle egyenes a leg­jobb. 52. Keresztül. 53. Labdarúgó­trófea. 58. Európai valuta, 60.' Nem egyhamar. 63. Zöldeskékben játszó szürke szín. 64. Kábítószer. 65. Félig taglal. 66. Nem azonos vele. 69. Egyiptomi napisten. 70. Tiszteletbeli, röv. A. L. A megfejtést kérjük beküldeni legkésőbb november 13-án (hétfő) déli 12 óráig beérkezőleg LEVELE­ZŐLAPON, 7601. Pf.: 134. Dunán­túli Napló szerkesztősége, Pécs, Hunyadi u. 11. címre. Az október 22-i számban közölt keresztrejtvény megfejtése: Dér. Éveknek súlya nem mindig teher — sok ember lassan mindent kihever. Könyvjutalmat nyertek: Dolog Er- nőné, Babarc, Béke u. 49., 7757, Vécsey Lajosné, Pécs, Huba u. 20., 7630., Szőr István, Pécs, Szőlő u. 3., 7625., Lengyel Józsefné, Pécs, Ko­dály Z. út 15. 7624., Cseke Lászlóné, Hosszúhetény, Petőfi u. 15., 7694. A könyveket postán küldjük el. Simon, az Olajbányász játékosa (jobbról a második) az utolsó pillanatban ment Martinkovics és Bányász elől. Nemesi Árpád felvétele Élen a Komlói Bányász Komló— Olajbányász 4.-1 (2.-0) Komló, 500 néző. Vezette: Ágoston. Komló: Bien — Kele­men, Kovács, Macs, Barta (Gyurina, a 79. percben) — Bá­nyász, Hohmann, Tresch — Iván, Martinkovics (Kolesánszky, a 79. percben) Tóth. Edző: Megy- gyes Lajos. Olajbányász: Beck — Palasits, Nagy, Simon, Si- monecz, - Balogh (Beák, a 67. percben) Savanyó, Kozma, (Bó­dé a 67. percben) Bélák, Lász­ló, Kelemen. Edző: Kerekes Imre. Negyedórái kiegyensúlyozott játék után fölénybe került a Komló és a 19. percben veze­téshez is jutott. Martinkovics lövése Beckről visszapattant és Tóth 3 méterről a kapuba lőtt (1:0). A 23. percben újabb gólt ért el a hazai csapat. Bányász jobboldali szögletét Beck ki­öklözte, Iván a labdát 3 mé­terről a hálóba fejelte (2:0). A komlóiak kétgólos vezetésük birtokában nyugodtan, maga­biztosan játszottak, a nagyka­nizsaiak nem tudtak kibonta­kozni. Az 51. percben Tresch középen kiugratta Tóthot, a szélső faképnél hagyta a vé­dőket és 5 méterről a hálóba lőtt. (3:0). A 65. percben szé­pített az Olajbányász. A hátul­ról előre vágott labdát László kapta, maga elé tette, és 10 méterről Bien kapujába talált (3:1). A 70. percben a komlói­ak növelték előnyüket, Hoh­mann 16 méteres lövése a vé­dőkön irányt változtatva jutott az Olajbányász kapujába (4:1). — hi — Megyebaj nokság Kikapott az MVTE Szigetvár—Mohács-Véméndi TE 1:0 (0:0). Szigetvár, 500 néző. V.: Sör. Lelkes játéká­val megérdemelten nyert a Szigetvár. Ezzel az MVTE el­szenvedte első vereségét. Góllövő: Albertkovics. Jók: Kövesi, Révész, Palotai, Al­bertkovics, ill. Rótt, Dárdai. KOMÉP— Pécsi VSK 3:0 (1.-0) Tatabánya, 800 néző. Vezet­te: Huták. KOMÉP: Beigelbech — Horváth III., Hollósi, Czakó, Viczián, - Göbölös, Bánffi, Pfluger — Nyitrai, Péntek, Tóth, (Horváth J. az 57. percben). Edző: Galgóczi Ottó. PVSK: Sulyok - Hüber, Tallósi, Szabó, Németh - Kaszás, Tóth, Kresz, Grünwald, (Nagy a 70. perc­ben), — Réfi, (Csaba, a szünet­ben) Szász. Edző: Rónai Ist­ván. A 23. percben partdobás után Bánffi előretört, nagysze­rűen adott középre, s a jó ütemben érkező Horváth III. 13 méterről nagy erővel úgy vág­ta a hálóba a labdát, hogy az a kapu közepén a felső lécről vágódott le (1:0). A 63. perc­ben Nyitrai a Bánffitól kapott labdával átkígyózott a védő­kön, kicselezte Sulyokot is, s közelről a kapu közepébe gu­rította a labdát (2:0). A 74. percben Göbölös jobboldalon, a 16-ossal egymagasságban, partdobást végzett. Nyitrai le­kezelte a labdát, s aztán 18 méterről nogy erővel a jobb fefső sarokba vágta (3:0). TOTO 1. Oroszlány—Kaposvár 2:2 x 2. Füzfő-MAV DAC 0:0 x 3. KOMÉP-Pécsi VSK 3:0 1 4. BKV Előre-Volán SC 0:2 2 5. Dunaújvárosi Ép.—Budafok 3:3 x 6. Vác—Kossuth KFSE 2:2 x 7. Dunakeszi—BVSC 1:2 2 8. Gyöngyös—Eger 1:2 2 9. Szabó L. SE—Nyíregyháza 2:1 1 10. Atalanta-Perugia 0:2 2 11. Fiorentina-Bologna 1:0 1 12. Juventus-Milan 1:0 1 13. Róma—Torino 0:2 2 +1 14. Szarvas-Papp J, SE 1:1 x Jók: Göbölös, Bánffi, Pfluger, Nyitrai, illetve Hüber, Tallósi. További eredmények: Répce- lak—Ajkai Alumínium 1:1 (1:1). Bauxitbányász-Bakony Vegyész 4:1 (3:1), Oroszlány-K. Rákó­czi 2:2 (0:0), Bábolna—Dorog 2:1 (2:0), Rákóczi SE-Sabario 0:0, MÁV NTE—Szekszárd 2:0 (0:0), Pét—Sopron 1:1 (0:1), Fűzfő—MÁV DAC 0:0. AZ NB II. ALLASA 1. Komló 14 9 4 1 20- 4 22 2. PVSK 14 10 1 3 22- 8 21 3. MÁV DAC 14 8 4 2 24*14 20 4. Kaposvár 14 7 5 2 23-11 19 5. Pét 14 4 8 2 20-19 16 6. Bauxitbányász 14 6 3 5 18-12 15 7. Ajka 14 6 3 5 19-17 15 8. Bábolna 14 5 5 4 16*15 15 9. Sabaria 14 4 6 4 10-12 1« 10. Oroszlány 14 4 6 4 14-17 14 11. Bakony Vegy. 14 4 4 6 16-20 12 Olajbányász 14 5 2 7 16-20 12 13. Sopron 14 4 4 6 10-15 12 14. MÁV NTE 14 4 4 6 9-15 12 15. Szekszárd 14 4 3 7 11-10 11 16. KOMÉP 14 4 3 7 14-17 11 17. Fűzfő 14 3 5 6 7-17 11 18. Répcelak 14 3 4 7 12-23 10 19. Rákóczi SE 14 2 5 7 14-20 9 20. Dorog 14 2 5 7 8-17 9 Kosárlabda PVSK-Oroszlány 105:79 (49:40). NB I. férfi mérkőzés, Pécs, váro­si sportcsarnok, 800 néző. Ve­zette: Kardos, Aranyosi. PVSK: Darázs (4), Varasdi (6), Pálvöl- gyi (21), Rab J. (6), Rab Gy. (33). Csere: Richter (—), Vojtek (4), Heinrich (9), Tóth (22). Ed­ző: Egyed Mihály. A PVSK köny- nyedén tartotta otthon a két bajnoki pontot. Az Oroszlány legjobbjai Manner (27) és Kraj- nyik (24) voltak. Bajnok a VILLGÉF Az OKISZ Kupa döntőjében Budapesten, a férfiak bajnoksá­gát a Baranya megyei VILLGÉP csapata nyerte Nagymaros és Tata együttesei előtt. ÖKÖLVÍVÓ STEINMETZ KUPA Érdekesebb mérkőzések a második napon Vasárnap este a selejtezők második fordulójával folytató­dott a VII. Steinmetz Kupa nemzetközi ökölvívóverseny. Ezen a versenynapon 37 pár lépett szorítóba. Az első napon lapzártánk után még több pécsi ökölvívó mérkőzött. Könnyűsúlyban Ma­gyar (PVSK) fölényes, egyhan­gú pontozásos győzelmet ara­tott a székesfehérvári Dankó ellen. Kisváltósúlyban láthat­ták a nézők a Steinmetz SE versenyzői közül Hódossyt, Bust és Pappot. Bus, Magyar­hoz hasonlóan fölényes, egy­hangú pontozásos győzelem­mel biztosította továbbjutását Csűri (Kun Béla SE) ellen. Hódossy jó képességű ellen­felet kapott a román Nico- lescu személyében és már az első menetben feladta a mér­kőzést. Papp a gyöngyösi Csú­féval csapott össze, és a Zal­ka SE ökölvívója egyhangú pontozással győzött. Nagyvál­tósúlyban Kocska (PVSK) jól mutatkozott be, szlovák ellen­fele, Bittó még egy menetet sem birt ellene, Kocska döntő fölénnyel győzött. Félnehéz­súlyban viszont Markó (Stein­metz SE) szenvedett vereséget az első menetben döntő fö­lénnyel a' szovjet Sipilovtól. Ugyanebben a súlycsoportban Szőke (PVSK) az első menet­ben feladta a román Pascal ellen. A selejtezők második for­dulójában vasárnap délután az első párban lépett szorító­ba a papírsúiyú Kálmán (Steinmetz SE). Ellenfele Ho- lota (Honvéd) felkészülteblj versenyző és a második me­netben döntő fölénnyel bizto­sította elődöntőbe jutását. Pe­helysúlyban mérkőzött a négy közé jutásért Klein (Steinmetz SE) a magyar bajnok Dónké­val (Honvéd). Klein derekasan helytállt, a harmadik menetig jól tartotta magát, ekkor vi­szont kétszer rászámolt a ve­zetőbíró, és végül pontozás­sal vereséget szenvedett. Köny- nyűsúlyban bemutatkozott az 1977. évi Európa-bajnokság második helyezettje, az NDK- beli Zornow, aki egyhangú pontozással legyőzte a csepeli Feketét. A selejtezők második for­dulóját megtekintette a há­romszoros olimpiai bajnok Papp László is. (A mérkőzések lapzártakor még tartottak.) L. L.

Next

/
Oldalképek
Tartalom