Dunántúli Napló, 1978. november (35. évfolyam, 302-330. szám)
1978-11-28 / 328. szám
e Dunántúli napló 1978. november 28., kedd Ismerjük meg a jogszabályokat! Az albérletről... (II.) Milyen okok miatt mondhat tol a bérbeadó? A határozott időre szóló, illetve valamely feltétel bekövetkezéséig tartó albérleti jogviszony a szerződésben meghatározott idő elteltével, ill. a feltétel bekövetkeztével megszűnik. Megszűrni? akkor is, ha a) a felek a szerződést közös megegyezéssel megszüntetik, illetve felbontják, b) a szerződést az arra jogosult fél felmondja, c) a bérleti jogviszony megszűnik és az új bérlő nem köteles az albérlő részére a lakáshasználatot változatlan feltételek méllett biztosítani. A felmondás: szabályozásánál az albérlő „elsődlegessége", lakáshasználati joga érvényesül döntően. Éppen ezért ■kötöttebb, jogi garanciákkal körülhatároltabb a bérlő felmondási joga. , A bérlő az albérleti szerződést a következő hónap utolsó napjára felmondhatja: 1) olyan okból, amely miatt a bérbeadót felmondási jog illeti meg a bérlővel szemben, ezek a következők: a) az albérleti díjat az albérlő határidőre nem fizeti meg, vagy a lakás esetleges karbantartására vonatkozó kötelességét nem teljesíti; b) az albérlő, vagy a vele együttlakók (a továbbiakban: albérlő) a bérlővel, a házfelügyelővel (házkezelővel) vagy a lakókkal szemben a szocialista együttélés követelményeivel ellentétes, botrányos, tűrhetetlen magatartást tanúsítanak; c) az albérlő a lakást, a közös használatra szolgáló helyiségeket, az épület központi berendezéseit, vagy egyébként az épület állagát rongálja, illetve rendeltetésükkel ellentétesen használja; d) az albérlő akadályozza a lakás karbantartásával, felújításával, helyreállításával, átalakításával, bővítésével vagy korszerűsítésével kapcsolatos munkák elvégzését. 2. ) Ha a lakást elcserélik vagy azt műszakilag megosztják. 3. Ha az albérleti jogviszony létrejöttét követően megváltozott családi vagy egészség- ügyi körülményei azt indokolttá teszik (pl.: leánya férjhez megy, vagy valamelyik hozzátartozója fertőző betegséget kap stb.). 4. ) Ha az albérlő az általa kizárólag használt helyiségbe jogszabály tiltó rendelkezése ellenére más személyt befogad. Az albérlő a határozatlan időre kötött albérleti szerződést a hónap 15. vagy utolsó napjára felmondhatja. A felmondási idő 15 nap, azaz az albérleti jogviszony felmondását 15 nappal a tervezett határidő lejárta előtt közölni kell a bérlővel. Amennyiben az albérleti jogviszony megszűnik és a volt albérlő a lakásban maradva azt jogcím nélkül használja, használati díjat köteles fizetni. Ennek mértékét külön jogszabály, vita esetén pedig bíróság állapítja meg. Ha a jogcím nélküli lakáshasználó rosszhiszemű és a lakás elhagyására megállapított kötelezettségét határidőben, nem teljesítette, úgy — a használati díjon felül — bírság fizetésére is kötelezhető. A bírság a lakás elhagyására megállapított határidő eredménytelen elteltét követő első évben a használati díjnak megfelelő összeg, a második és az azt követő években pedig a használati díj kétszerese. A bírság összegét a területileg illetékes I. fokú adóügyi hatóság (Pécsett a kerületi hivatalok pénzügyi osztályai) állapítja meg. Ismételten hangsúlyoznom kell, hogy célszerű az albérleti szerződés írásban való rögzítése, mert ezzel a későbbi viták megelőzhetők. A szerződésben mindenekelőtt meg kell határozni az albérleti jogviszony időtartamát, tehát azt, hogy határozatlan időre, vagy meghatározott időre, illetőleg valamely feltétel bekövetkezéséig szól. A szerződésben pontosan körül kell határolni, illetve meg kell jelölni az albérlő által kizárólagosan, valamint közösen használt helyiségeket, a közös használatúaknái a használat mértékét és módját. Lényeges kelléke a szerződésnek az albérleti díj összegének, a fizetés módjának és esedékességének (egy ösz- szegben vagy részletekben, pontos időpont megjelöléssel) a meghatározása. Amennyiben az albérleti díj a már korábban említett alapdíjon felül a bérlő által az albérlő részére nyújtott különböző szolgáltatások díját is magában foglalja, úgy a szerződésben tételesen fel kell sorolni a szolgáltatásokat és azok várható költségeit. (Pl. havi 50,— Ft-os áramszámla, havi x összegű fűtési díj stb.) Megállapodhatnak még abban is, hogy az albérlő által kizátólago- san, illetőleg az érdekeltek által közösen használt helyiségek tisztántartásáról ki köteles gondoskodni. Kétségtelen, hogy a mai albérleti lakásviszonyok sajnos jelentős hányadukat illetően nem felelnek meg a jogszabályi követelményeknek. Egyrészt az albérleti díj lényegesen eltér (sokkal magasabb összegű!) a jogszabály által meghatározott összegtől, másrészt a „lakás” fogalmi jegyeinek az „albérletként" hasznosított helyiségek az esetek jelentős részében nem felelnek meg. Tömegesen fordul elő, hogy lakás céljára egyáltalán nem megfelelő helyiségeket (fáskamra, pince stb.) viszonylag magas díjért adnak ki albérletbe. Természetesen az albérleti szerződés írásbeli rögzítése sem garancia arra, hogy az albérleti jogviszony tartama alatt minden a legtökéletesebb rendben lesz. A feleknek, tehát a bérlőnek és az albérlőnek együttesen kell törekednie arra, hogy a szerződés fennállásáig egymást és egymás jogait • kölcsönösen tiszteletben tartsák, az esetleges nézeteltéréseket lehetőség szerint problémamentesen tisztázzák és tartsák be a mindenkor kötelező jogi, erkölcsi és együttélési normákat. Végül: a bérlő és albérlő közötti jogviták eldöntése — egyezség hiányában — a területileg illetékes járásbíróság hatáskörébe tartozik. Dr. Szlovák Tibor Pécs m. város Tanácsa V. B. I. kér. Hivatal igazgatási oszt. vezetője SZÜLETTEK Kovács Tibor, Szomor Norbert, Markvart Zsolt, Tóth Bernadett, Varga Gábor, Eszik Tamás, Fekete Zsig* mond, Miskolczi Tibor, Pernekker Tímea, Kovács Kornélia, Kuba Zsolt, Major Gergely, Jandó Bálint, Sárosi Szilvia, Dani Angelika, Szabó Attila, Petrás Tamás, Horváth Edit, Kiss Zsolt, Schneider Viktória, Tóth Krisztina, Böröcz Eszter, Kincsei Tünde, Hídvégi Renáta, Delibeli László, Kiss Miklós, Hegyi Noémi, óvári Krisztián. HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK Weszelovits Zoltán Lajos és Erdélyi Margit, Boóz József Attila és Csonka Erzsébet, Somogyi József és Bakó Mária. A testi fogyatékosok számára speciális taxikat helyeztek üzembe Japánban. Az oldalt és hátul is nyitható rokkantszállitó gépkocsit szakemberek javaslatai alapján készítették el. ■-------------------------------------------------------- * ------------------------------------------------------1 11 ezer új személygépkocsi jövőre Autó, autó és harmadszor is autó. Meghatározza életmódunkat, életvitelünket, segít a gyors ügyintézésben és jelentős szerepet kap a hétvégi program kiválasztásakor. Egyszóval az autó körül forog a világ. Akárhová megyünk társaságban, biztos, hogy a harmadik mondatban már a kocsit emlegetjük, ilyen vagy olyan formában. A beszélgetések közben aztán hirtelen felröppen egy-egy „kacsa”, és rendszerint így fejeződik be a mondat: „majd meglátjátok"! Dr. Oroszi János, a Merkúr kereskedelmi igazgatója már egy kisebb noteszt teleírhatott volna az ilyen meggondolatlan megjegyzésekből.- Sokan terjesztenek alaptalan híreket, és ebben az a legrosszabb, hogy meggyőző erővel diktálják bele a másikba az érveket. Különösen az év végén hangzanak el ilyen tájékozatlanságból eredő információk az autós kereskedelemben.- Alig több, mint egy hónap választ el az 1979-es esztendőtől, készül az idei év mérlege.- Ebben az évben 90 ezer személygépkocsi értékesítése volt a tervünk. A kínálkozó többletbehozatali lehetőségeket jól kihasználtuk, így 3 ezerrel több kocsit adtunk el.- A jövő évben is számíthatunk erre?- Feltétlenül, hiszen 111 ezer személyautót szeretnénk behozni, ami jóval több, mint amit az eredeti tervben meghatároztunk, Az biztos, hogy a Zsiguli családra építünk, tehát ebből lesz a legtöbb. Ez a kocsi nagyon kedvelt, és mondhatom, hogy már vezértípus Magyar- országon. Dáciából ezer helyett kétezer darabot rendeltünk és többre számítunk a Skodákból is, a 10 ezerrel szemben 15 ezret. A többi típusnál is várható emelkedés.- A BNV-n vártuk az Autómotorból már jól ismert Pola- néz bemutatkozását, de hiába. Mikor lehet rá előjegyeztetni és mennyibe fog kerülni?- A lengyelek ebben az évben még nem exportálják, és a jövő esztendőben sem kapunk belőlük. Az előzetes megállapodások szerint 1980-ban érkezik az első szállítmány. Az árát nem tudom megmondani, mert még árajánlatunk sincs.- A magyar autótulajdonosok közül sokan döntöttek a Trabant és a Wartburg mellett. Az érdeklődés bizonyára a jövőben sem csökken, és azok, akik már a 80-as évek közepére várják a kocsijukat, egy kifejlesztett változatban reménykednek.- Valóban, a Trabant és a Wartburg-gyárban tervezik a típusfejlesztést, vagyis egy új gyártmánycsalád kiadását. Valószínű, hogy ez csak 1984-re valósítható meg, akkor már egész biztos, hogy négyütemű ■ 1980-ban jön a Polonéz ■ Félmillió előjegyzést tartanaknyilván kocsik kerülnek le a futószalagokról.- Nagyon sokan „ügyeskednek" és gondolkodnak úgy, hogy egyszerre több gépkocsira fizetnek be — természetesen más nevére — ami aztán később busásan megtérül, mert a kiutalásokat jelentős leiárral, sok esetben 100 százalékos haszonnal adják tovább.- Valamilyen módon tenni kell ellene. Úgy gondolom, mindenképpen indokolt lenne a befizetési összeg növelése, mert egy ilyen vételár-előleg emelés meggátolná a spekulatív szándékú gépkocsi megrendeléseket és vételeket. Nagyon sokszor találkozhatunk azzal is, hogy egészen friss rendszámú kocsikat árusítanak a szabad piacokon jelentős 30—50 százalékos felárral. Sokan kihasználják azt, hogy a gépkocsi kereslet és kínálat nincs egyensúlyban, és ezáltal jelentős munka nélküli jövedelemre tesz. nek szert. Igyekszünk minden évben többet eladni, és ez mindenképpen befolyásolja a szabadpiacot. A másik pedig az, hogy a használt személygépkocsi üzletágunkon keresztül igyekszünk egy reális árszínvonal kialakításával befolyásolni a szabadpiaci árakat. Mint kereskedelmi vállalat, csak ezt tehetjük.- Sokszor hetekig, hónapokig állnak egyes típusoknál a sorszámok. — Ez azért van, mert egy-egy típusnál a szállítás szünetel. A problémánk az, hogy csak negyedéves szállítási szerződéseket tudunk kötni és ezeket a határidőket mindenképpen csökkenteni kívánjuk. Az elmúlt esztendőben első alkalommal sikerült elérni, hogy a szállító partnerek ígéretet tettek, volt, aki kötelezettséget is vállalt az egyhónapos ütemezésre. Ennek tulajdonítható, hogy az idén összességében folyamatosa szállítás, azonban előfordul egyes típusoknál, többek között a Polski Fiat 125—126-osnál, hogy több mint két hónapig nem szállították. — A befizetés után többen meggondolják magukat és át akarnak jelentkezni egy másik típusra. Mikor és hogyan lehet módosítást kérni? — Két fajta típusmódosítás van. Az egyik az, hogy behozunk egy új típust, és akkor meghirdetjük, a másik az, hogy bárki átállhat a megrendelhető típusok bármelyikére. Ebben az esetben azonban új megrendelésként kezeljük az átjelentkezést, tehát a sor végére kell állnia a jelentkezőnek. — Hány gépkocsi-előjegyzést tartanak nyilván? — Meglepő, amit mondok. Félmillió megrendelésünk van, ebből mintegy kétszázezer a Ladára, 150 ezer pedig a Trabantra vonatkozik. Pécs-baranyai utakon A baranyai utakon 1978. november 28. és december 5. közti időszakban az alábbi útszakaszokon végeznek forgalomkorlátozásokkal járó útépítést, felújítást. A 6-os számú budapest— pécs—barcsi főközlekedési úton Mecseknádasd térségében, a szakadékhíd előtt és után 300 —300 méter hosszban az út baloldali mellvédfalát elbontják, Emiatt a szélső forgalmi sáv szakaszosan le Igsz zárva. A forgalmat jelzőtáblákkal irányítják. A 67-es számú szigetvár—kaposvár—ba laton lel lei főközlekedési úton a Boldogasszonyfát elkerülő új út építése folytán hídkorszerűsítést végeznek, ezért a forgalom te- relőúton, sebességkorlátozással bonyolódik. Az 58-as számú pécs—harkány—drávasza- bolcsi főközlekedési úton, a Szalánta és Turony közötti szakaszon padkarendezési munkák ‘készülnek, emiatt sebességkorlátozás van érvényben. A 66-os számú péc$— kaposvári főközlekedési úton, Oroszló községben, a godisai elágazásnál levő csomópontban a hídépítési munka folytatódik. A hídépítés időtartama alatt a forgalmat terelő- úton, sebességkorlátozással biztosítják. A hird—szászvári összekötő úton Zobákpuszta után, az út 11+407 km szelvényében hídépítési munkák folynak. A hídépítés időtartama alatt a forgalom terelő- úton, sebességkorlátozással zajlik. A pécs—újpetre—siklósi összekötő úton Kozármisleny és Újpetre között az aszfalt- szőnyeghengerelést követően padkarendezési munkák készülnek, ezért a sebességkorlátozás továbbra is érvényben van. A KPM Pécsi Közúti Igazgatósága kéri a járművezetőket, hogy a kihelyezett jelzőtáblák előírásai szerint közlekedjenek. A halálos balesetek okairól Harminchét ember halt meg az év első felében a baranyai utakon. Havonta hatan. Zömmel a hétvégeken, a lakott területeken kívül és a kora délutáni, esti órákban következtek be a balesetek. A 37 halálos áldozatot követelő 26 balesetnél 13 gyalogos halt meg. Talán ennyit az adatokból, bár hosszan lehetne még sorolni: súlyos sérülések, borulások, korosztály szerinti megoszlás. Mind mond valamit a szakembereknek, s ez derült ki a megyei Közlekedésbiztonsági Tanács legutóbbi ülésén is, ahol az év első felében bekövetkezett halálos baleseteket elemezték. Relatív gyorshajtás — sokaknak talán zavaros a kifejezés, pedig a gépjárművezetők által okozott balesetek közül ez az egyik leggyakoribb ok. Amikor nem az útvagy látásviszonyoknak megfelelő sebességgel vezetik járműveiket. Ugyancsak sokszor okoz balesetet az elsőbbség meg nem adása, a szabálytalan előzés, a megállási kötelezettség elmulasztása, a szabálytalan kanyarodás és fordulás, illetve a követési távolság be nem tartása. Jó tudni arról, hogy a balesetek 23 százalékát az 1 éves jogosítvánnyal rendelkezők, 48 százalékát az öt éve vizsgázottak, a többit azok okozták, akiknek már több mint öt éve van vezetői engedélyük. Erről beszélgetve Litványi Tiborral, az ATI vezetőjével, kiderült, hogy minden gépjárművezetőnek tudomásul kell vennie: bárki, aki volán mögé ül, egy évig kezdő vezetőnek minősül. Még akkor is, ha napról napra vezet. így azután kérdéses: a vezetéshez szükséges gyakorlat megszerzéséhez feltétlenül a legnagyobb forgalom-e a megfelelő gyakorlópálya? Éppen azért vetődött fel: a gépjármű feletti uralom megszerzése érdekében az ATI Bodai úti telepének gyakorlópályáját a jövőben — csekély térítés ellenében — vasárnaponként bárki igénybe veheti. Csökkent ugyan az ittas vezetők száma, viszont a halálos balesetek 25 százalékánál az okozó alkoholt fogyasztott. Mindezeket a jelenségeket a jövőben is vizsgálják. A szak- bizottság 1979-ben folytatja a gépjárművezetők továbbképzését, s megalakult a közlekedésetikai csoport, amelynek ugyancsak feladata a balesetek elemzése. M. A. STOP Az NSZK-ban jelenleg minden autó gyártásánál átlagosan 110 kilogramm műanyagot használnak fel. 1980-ra ez a mennyiség várhatóan 140 kilogrammra emelkedik. * Az idei esztendő első félévében Baranyában 343 vádlott állt közlekedési bűncselekmény elkövetése miatt bíróság előtt. Közülük 237 személy alkohol hatása alatt állott, amikor bűntettét elkövette. ** Csökkentik a Polski Fiat 125- ös benzinfogyasztását. A varsói autógyárban ezen a területen is intenzív kutatások folynak és azzal a reménnyel kecsegtetnek, hogy hamarosan végre lehet hajtani a szükséges konstrukciós változtatásokat. Már jelenleg is gyártanak olyan motorokat, amelyek benzinfogyasztása 100 kilométerenként fél literrel kevesebb. * Tizenegy személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt megyénkben az elmúlt héten. A Baranya megyei Rendőrfőkapitányság közlekedési osztályának tájékoztatása szerint ebből 2 halálos, 6 súlyos, 3 pedig könnyű kimenetelű volt.