Dunántúli Napló, 1978. november (35. évfolyam, 302-330. szám)
1978-11-27 / 327. szám
Háry János a sport- csarnokban Ma délelőtt tíz órakor két ezer diák veszi birtokába a pécsi sportcsarnokot, ezúttal nem könnyűzene hallgatása végett, hanem a magyar zeneirodalom egyik klasszikus művére, Kodály: Háry János című operájának pódiumelő- adására jönnek. Ez a mai diákihangverseny pedig ismét felvetett sokféle pécsi kulturális kérdést. Elsőül is azt, hogy a soktagozatú pécsi színház másképpen állíthat színpadra különféle műfajú darabokat. Sőt, mivel a színházművészetben is egyre jellemzőbb már a zárt, „tiszta" műfajok vegyülete, ez elvárható követelmény is. Ebben az évadban pedig bemutatják a Háry János című operát. A színház balettegyüttese, erőteljes operatagozata és a látványosság tekintetében elismert Sik Ferenc rendezése szép előadást ígér. így aztán a Háry János részleteiből adott mai pódiumhangverseny afféle előzetese, nyilvános főpróbája és várhatóan szép propagandája is lehet a koratavaszra tervezett operabemutatónak. öröm, hogy a pécs-bara- nyai zenei élet szervezői ekkora tömeget hoznak be egyetlen koncertre a megyéből. Csak Mohácsról —, ahol persze vagy fél évszázados zeneiskola él és neveli a közönséget — 1188 gyérek indul ma reggel erre a koncertre, Siklósról 600, Komlóról 500, Sásdról 400 gyerek jön. Általános meg középiskolások, de szakmunkástanulók is. Utóbbiaknak külön bérleti sorozatuk is van, ők inkább arra mennek majd. F. D. ' Dobozgyár A Mótravidéki Fémműben évente háromszáznegyven millió fémdobozt és tubust készítenek különféle permetek, élelmiszer- ipari és kozmetikai cikkek csomagolásához. A képen: A tubusgyártó üzem, (Manek Attila felvétele — KS) Bedeszkázzák, betörik, újra deszkázzák, újra betörik Másfél éve várják a döntést: milyen legyen a bejárat? Ez nem pinceborozó, hanem egészen más... Tél előtt az állatkertben A borivó csimpánz és társai Ezt - tudniillik, hogy a majom nagyon igényes — komolyan kell venni. így tesznek a pécsi állatkertben is, amikor a távoli világból „ideszármazott” és általában a közönség kedvenceiként nyilvántartott állatok etetéséről gondoskodnak. Említsük példaként a ketrecének kifutójában rendszerint búskomor képpel üldögélő csimpánzt. Rossz kedvét nem értem: naponta 2—2,5 kilogramm a fejadagja, s ez mintegy 25 féle élelemből áll, kezdve a keserű csokoládétól a gyümölcsig. A Másfél esztendeje már, hogy lelkendezve írtam egy Landler Jenő utcai pincéről. A régi városfal alatt nyílik, az István téri házak kertjei alá nyúlik be, s az akkor végzett munkák sorában igen igényesen és elegánsan állították helyre, egy konkrét cél érdekében: a Pécsi Szőlő és Gyümölcstermesztő Szakszövetkezet nyit pinceborozót. Persze nem nyílt meg, ennek pedig sok oka van. Pl.: az Országos Műemléki Felügyelőség mindmáig nem nyilatkozott arról, hogy milyen bejáratot lehet oda leginkább elképzelni, Minthogy ez a fő ok, azt nem is érdemes említeni, hogy a fal helyreállítása sem történt mea. a pince előterét sem rendezték . . . Most azonban másról van szó. Amikor elkészült annakidején másfél éve a mű, s tudták, hogy az akkor értelmezett közeljövőben nem kerül sor a birtokbavételre, gondosan bedeszkázták a bejáratot. Két bányaácsolat- ra masszív deszkafalat szögeztek, százas szegekkel. És mit tesz isten, néhány hét múlva fel volt feszítve, bent pedig emberi látogatás „kézzelfogható” maradványai tanúskodtak az illetéktelen behatolásról. Nos, a pincét kitakarították, újra bedeszkázták a bejáratot, abban a hiszemben, hogy most már minden rendben van. Újból betörtek, újból bedeszkázták ... És ez így megy másfél esztendeje. A dolognak az a pikantériája, hogy ez a számos helyreállított pécsi pince egyike, amit érdemes lenne bemutatni a város érdeklődő vendégeinek: hát tessék, ilyen munkát végeznek a mi aknamélyítőink, s utána jólesően hallgatni a vendégek elismerő csettintését, hogy ez igen . . Azt hiszem, egyszer sem sikerült sem a dicsekvés, sem a csettintés meghallgatása. November 17-én sem, amikor a második pincekonferencia vendégeit elvitték néhány pincébe. Nem értettem, miért nem szerepelt ez a pince a programban, Azóta azonban már tudom, miért nem. Minap a Landler Jenő utcában jártam. S mit látok? A pince tárva-nyitva. Azaz ott van a gömbfa-ácsolat, de nincs ott egy szál deszka sem. Élményemet azonnal megosztottam egy illetékessel, aki rezignálton legyintett, amiből arra következtettem, hogy már belefásult a meddő küzdelembe, Aztán óva intett attól, hogy bemerészkedjek a pincébe, mert az — nem így fejezte ki magát, de ez az értelme — teljesen el van „ak- násítva”. Hát igen. Emberek vagyunk, s „azt” valahol el kell végezni, s ha másutt nem, hát betörünk valahová. Csak azt nem értem, hogy abban a bizonyos szükségben hogyan van ideje valaki; nek szétverni a berendezést, azaz jelen esetben, a naív szakemberek által kellő masz- szívsógúnak vélt deszkázatot és ha csak szétvernék? De el is hordják a „kibontott” — vagy maradjunk a bányászati szak- kifejezésnél: „kirabolt” — faanyagot. Elmondták: ha az OMF végre nyilatkozna, a pinceborozó bejáratát meg lehetne csinálni, a szorosan hozzátartozó városfalrészt rendbe lehetne tenni, a bejárat előtti területet is rendezhetnék, s mindezek tetejében a másfél éve, építészetileg kiválóan helyreállított pincét, a funkciónak megfelelően be lehetne rendezni és meg lehetne nyitni. Lehetne . . . Hársfai István Delta klub Nagykanizsán Nagykanizsa műszaki és természettudományi érdeklődésű közönsége hétfőn este új kezdeményezésnek lehet tanúja. A Hevesi Sándor művelődési központ, a Magyar Televízió Delta műsorának szerkesztőivel és a Delta folyóirat főszerkésztőjé- vel együtt megnyitja a Delta klubot, amelynek célja a szórakoztatva tanítás. Jött egy valaki „fentró'l”... ^0 Rózsika néni, milyenek vagyunk mi? H portás az ütközőpont az ügyfél és a hivatal között — Legyen szíves, engedjen bel — Nem lehet! — Miérti — Ma nincs ügyfélfogadás! — De én magához jöttem! Ludvig Lajosné, a második kerületi tanács Rózsika nénije rámnéz, és két csendes másodpercig méregetjük egymást. Ö azt olvasná le a képemről, vajon milyen fondorlattal akarok soron kívül bejutni a lakóshiva- talba, és goromba leszek-e, vagy sima modorú, én meg az övén, hogy mekkora pofont adna, ha szemtelenkednék vele. Mert Rózsika néni híre azonos a mondabeli Cerberuszéval, akiről minden művelt ügyfél tudja, hogy félelemmentes kapuőr volt, valahol az alvilági portákon. Végül mégiscsak sikerül ki. csit meg rettentenem: — Elnézést... a Naplótól ■ ■ ■ szeretnék magáról egy riportot ... — Jesszasz! - mondja, és szorít egyet a fejkendőn, aztán leültet egy üres hivatali szobában és hagyom, hadd beszélKiöntötte a szívét - megnyerte a szónokversenyt A győztes csalódott Az idei dr. Hajdú Gyula Szónokversenyt egy szőke zalaegerszegi lány, Scipiades Erzsébet nyerte meg. A Pécsi Tanárképző Főiskola hallgatója, szabad idejében novellákat ír. — Magát csöndes, kicsit visz- szahúzódó embernek ismerik. Miért jelentkezett a versenyre? — Nem vagyok csendes ember! Erősen foglalkoztatott valami, s el szerettem volna mondani. Azt hittem, itt olyan közönség lesz, akinek érdemes lesz majd beszélni. De szinte a négy falnak szónokoltam, na, és persze a zsűrinek . . . — A zsűri, aki az 1500 forintos első dijat adta, nem elég jó közönség? □tiétföi — Nem örülök a díjnak. És csodálkozom, hogy néhány perces beszédért ennyi pénzt lehet kapni. Miért nem könyv a nyeremény? Vagy annak is jobban örültem volna, ha lehetőséget kapok arra, hogy a mondanivalómat szélesebb körben kifejthessem.- Már másodszor említi, hogy nagyobb nyilvánosságot szánt a gondolatainak. Az ünnepektől való elidegenedésünkről beszélt, mi tagadás, logikusan és meggyőzően. Az is kiderült, hogy az apropót a főiskola jubileumi ünnepségei adták, amelyre a hallgatókat elfelejtették meghívni. De miért nem mondta el a véleményét például a diákparlamenten? — A diákparlamentet a diákok is elbagatellizálták, ott erről nem lehetett beszélni. Ismétlem, én ezt a fórumot választottam, habár a véleményemet talán meg is írhattam volna va. lamelyik újságba. Nem akartam versenyezni, díjat szerezni, hiszen kontár vagyok a szónoklásban, és kontárok között lettem első: ez nem nagy dicsőség. Itt mindenki Doktor Sándor élettörténetét mesélgette, a gyerekkorát, meg ilyeneket... Én mindent az újságírói tapasztalataimra és a dühömre építettem. y — Akkor úgy véli, hogy egy ilyen versenynek nincs semmi értelme? — Közönség nélkül nincs. — Dehát a rendezők nem tehetnek arról, hogy ilyen kevesen érdeklődnek a szónoklás művészete iránt... — Akkor sem megoldás, hogy kivezényelnek egy osztályt, amely a harmadik versenyző után eltávozik. Különben sem szónokokra van szükség, hanem őszinte emberekre ... Havasi János jen arról, milyenek vagyunk mi, ügyfelek: — Szóval mindenfélék. Van egyszerű kisember, aki finom modorú, van értelmiségi, aki pokróchangon beszél velem. Az iskolázottság csak annyiban számít, hogy ki hogyan tudja kifejezni magát. A modor nem attól függ. — Első ránézésre megérzi, hogy ki, milyen ember? — Húsz éve vagyok portás, abból tizenhat éve itt, a második kerületben. Bizony sokmindent nem lehet leolvasni az ügyfelek arcáról. De a gonoszságot, azt sokszor messziről látni. Múltkoriban is jön egy valaki, nem pécsi, hanem „fentről”. Amint megszólalt, lábtörlőnek éreztem magamat. De bizony megkapta a magáét, amúgy finoman. Aztán be kellett engedni hivatalos időn kívül, mert éppen külföldről jött. Utána könyörögtek, hogy az ő kedvükért kérjek az illetőtől elnézést. Nem kértem. — Mi a legjellemzőbb a mai hivatalok ügyfeleire? — öntudatosak, tudják a jogaikat, határozottan élnek is vele. — Ez jó, igaz?! — Igaz. Általában. De soha nem volt ennyi részeg, mint mostanság. Azok nagyon erősek. De csak itt, velem. Odabent gyávák, aztán kifelé jövet itt merik csak elmondani, hogy a szakelőadó ilyen nő, meg amolyan . . . — Tehát ilyenek vagyunk mi, ügytelek, a tanácsi portás szemével nézve. Máskülönben Rózsika néni hány kilót bir felemelni? — Jobb korszakomban 60—70. et! Hát ennyit erről. Rózsika néni, a pécsi második kerületi tanács ütközőpontja. Hivatal és ügyfél között. Némelykor többet tud az emberekről, a legképzettebb ügyintézőnél. Sok fiatal tisztviselőnőt tegez. Öt mindenki tisztelettel magázza. Földessy Dénes szomorúságát pedig azért nem értem, mert mindennap kap egy deci vörös bort is ... Talán állandóan másnapos. Ebben az évben nincsen gond a pécsi zoo lakóinak élelmezésével. Részben saját erőből, részben társadalmi segítséggel jön össze a mindennapi betevő. Nem kevésről van szó. Az állatkert mintegy negyedmillió forint értékben vásárolt takarmányt, s további 10 holdon termelnek lucernát, réti szénát, szálas takarmányt. Nagyon sok baranyai termelőszövetkezet és állarrri gazdaság is segített. Küldeményeik folyamatosan érkeznek a Mecsekre. Az oroszlánok, és rokonaik általában a ragadozók azonban nem sokra mennek a lédús sárgarépával. Naponta két mázsa húst kebeleznek be. Természetesen kiegészítőket is kapnak, hogy mást ne említsek: a medvék komoly „harakirit" rendeznek egymás között a lekváros kenyérért. Az arányok egyébként nem rosszak: becslés szerint például a nagyobbik barnamedve több mint 300 kilós. Napi adagja 3—3,5 kiló hús, vagyis testsúlyának századrésze. Ha most hozzávesszük, hogy az amerikai bölény ezer kiló, továbbá azt, hogy állandóan eszik, akkor könnyű elképzelni, hogy mennyi széna csúszik le a torkán. Jobb az ilyent az állatkertben tudni. Nem hiszem, hogy , valaki szerződést kötne a hizlalására. M. A. A finisben győztek a pécsiek A Magyar Rádió Pécsi Stúdiója végzett az első helyen, a szórakoztató osztály által meghirdetett 5+1 című vetélkedőben. A döntőt vasárnap délelőtt rendezték meg Budapesten, a rádió 6-os stúdiójábon. A Petőfi-adó élő műsorban közvetítette Győr, Miskolc, Nyíregyháza, Szolnok és Pécs rádiós csapatainak erőpróbáját A neves kritikusokból álló zsűri Pécsnek ítélte a pálmát. A végső pontszóm kialakításában nagy szerepe volt annak, hogy a zsűri, az október 26-án a Nádor kávéházból sugárzott élő műsort 70 ponttal jutalmazta (a maximum 75 volt). így sikerült ledolgozni azt a hátrányt, amelybe a helyismereti vetélkedőben kerültünk. A vasárnapi műsor előtt már a második helyen állt Pécs és a döntés az élő adásra maradt. Szükség volt a háromtagú csapat rögtönzőkészségére és lélekjelenlétére, mert csak miután kigyulladt a piros lámpa és megi szólalt a szignál, azután közölte Szilágyi János műsorvezető a feladatokat. Szerencsére nem a pécsiek voltak az elsők, így hát, míg a miskolciak felocsúdtak a meglepetésből, addig a pécsiek kp-rrp'"riiilqt^!(|<aT grimaszokkal (mivei hangosan beszélni nem lehetett) kiosztották egymás között a szerepeket. A stúdióban ülő közönség előtt egyébként ezzel aratták a legnagyobb sikert. Görgényi Zoltán-
