Dunántúli Napló, 1978. november (35. évfolyam, 302-330. szám)

1978-11-01 / 302. szám

1978. november 1., szerda Dunántúli napló 3 Az egész világon foglalkoznak vele Az üvegvisszavdltás ■ A gyakorlat nem kelt megelégedést ■ Korszerűsíteni kell a módszereket A világ valamennyi országában foglalkoznak az üvegvisszá- váltás problémáival, módozataival. Mindezekből egy dolog világosan kiderül: az egyedül üdvözítő módszert még nem sikerült kitalálni. Van olyan ország — köztük hazánk —, ahol az üvegvisszaváltás az ezzel foglalkozó eladóra marad, van, ahol a vásárló is tevé­kenyen közreműködik ebben, s van olyan is, ahol teljes önállósá­got kap a vevő, aki egy automata segitségével maga váltja visz- sza a betéteket. Magyarországon is, Európa más országaiban is vannak olyan üzletek, ahol a pénztár­nál bonyolítják le a cserét, a legelterjedtebb megoldás azon. ban az, hogy valamelyik pultot jelölik ki erre a célra, mégpedig többnyire a zöldség-gyümölcs részlegnél. Előfordul, hogy kü­lön raktárhelyiség áll rendelke­zésre a visszaváltáshoz. Van azonban két olyan üvegvissza­váltási mód is, amelyek egyikét sem alkalmazzák nálunk. Az egyik, amikor a vevő az üvege­ket is önkiszolgáló rendszerben adja vissza, s a hozott mennyi­ség értékének megfelelő össze, gű utalványt tép le saját magá. nak, amit aztán a pénztárnál beváltanak. A másik az üveg­visszaváltó automata, ez azon­ban olyan drága, hogy külföl­dön is inkább csak a nagy áru­házak engedhetik meg maguk­nak egy-egy ilyen gép üzemel­tetését, bár a jövő mindenkép­pen az automatáké. Az NDK egyik szupermarket­jében az üvegvisszaváltás már az előtérben lebonyolódik. A vá. sárlók aktivizálása kettős előny­nyel jár: egyrészt meggyorsít­hatja az üvegvisszaváltást, másrészt kevesebb bolti dolgo­zó munkáját igényli. Korábban Budapesten voltak külön erre szolgáló üzlethelyi­ségek. Ott is sorba kellett ugyan állni, de Így legalább a vásárolni akarókat nem zavarta és nem akadályozta az üveg­visszaváltás. ♦ A jelenlegi gyakorlattal so­kan elégedetlenek, és az el­adók sem csinálják szívesen. Gördülékenyebbé tenni két mó­don lehetne, az egyik a külön üvegvisszaváltók létesítése a vá­ros különböző pontjain, a má­sik a fent ismertetett mód­szerek egyike lenne: a vásár­lók közreműködésére építve, vagy félig vagy teljesen önki- szolgálóvá tenni. Egy NSZK-beli felmérés alapján ez a módszer nagyon népszerűvé vált hiszen a vevők hajlamosak az öntevé­kenységre, különösen ha az élelmiszerüzlet amúgy is önki- szolgáló rendszerű. S ha a vá­sárlóknak megvan az az ér­zésük, hogy figyelik őket, nem is fognak a teljes önkiszolgálás esetén nagyobb értékű utalványt letépni. Az önkiszolgáló, illetve félön­kiszolgáló rendszer — az utób­bi azt jelenti, hogy a vásárló maga helyezi el az üvegeket nagyság és típus szerint a megfelelő rekeszekbe —, egy­ben azt is jelenti, hogy leg­alább felére csökkenne azoknak az eladóknak a száma, kik ed­dig ezzel foglalkoztak. Ugyanis egy 1000—1500 négyzetméter alapterületű egységben mini­mum két olyan eladó van, aki csak ezzel foglalkozik, de ha összegyűlik egy nagyobb meny- nyiségű üres üveg, akkor a re­keszek vagy ládák cipelésére még több dolgozóra van szük­ség. ♦ A felszabaduló munkaerő mellett nem kellene kölcsönö­sen bosszankodnunk, hiszen sokszor előfordulnak kellemet­lenségek a visszaváltásnál. Elő­ször is csupán a legkevesebb üzletben tüntetik föl táblázaton, hogy melyik betétnek mi a be­váltási ára. A rendelkezés úgy szól, hogy minden üzlet köteles valamennyi olyan üres üveget visszaváltani, amit forgalmaz, il­letve korábban forgalmazott. Amit nem hoznak forgalomba, azt nem kötelesek visszaváltani, de lehetőség van rá a vásárlók kényelme érdekében. Ez utób­bi kitétel a gyakorlatban in­kább csak a nagyvárosokra ér­vényes — ott is inkább csak el­méletben —, mert a kisebb községekben fennáll az a hely­zet, hogy egyes, általuk nem forgalmazott áru üvege akár évekig is raktáron maradhat, hiszen a szállítók csak teli re­keszeket visznek el. S a lényeg mindig az, hogy a gyárak, a palackozók igénylik-e az üve­geket. Az importüvegeket természe­tesen nem veszik vissza, s az örökárasakaV sem, tehát ha olyan konzerveket veszünk, ahol nincs külön üvegbetét, azokat ne is kíséreljük visszavinni — megy a szemétbe, hacsak házi­lag befőzésre nem használják föl. Az viszont tény, hogy a be- főttesüvegektől — ki tudja, miért —, nincsenek elragad­tatva az eladók. S egy másik probléma, hogy amióta a sörösüvegek átvételi óra egy forintra csökkent, sokan vissza sem viszik. A helyzet ál­talában az, hogy az emberek megvárják, amíg összegyűlik egy nagyobb halom üveg, ha pe­dig ezt nem teszik, kidobják. S ha valamelyik üveg megron­gálódik, azt természetesen már nem tudják fölhasználni, megy a zúzdába. Az üvegvisszaváltásnok tehát még vannak hibái, célszerű va. lamilyen módszerbeli újítást be. vezetni, egyrészt hogy minél ke­vesebb üveg pocsékolódjon el, másrészt hogy korszerűsítsük egy kicsit ezt is. D. Cs. Haray Imre, az MHSZ po- gányi repülőtér parancsnoka megértőén mosolyog. • — Annakidején minden srác pilóta vagy mozdonyvezető szeretett volna lenni. Azt nem tudom, hogy a vasútnál há­nyán jelentkeztek, hozzánk so­kan jöttek. Azóta már nem vonz annyi fiatalt a repülés. — Pedig motoros vagy vi­torlázógéppel, ejtőernyővel ég és föld között lebegni most is legalább olyan vonzó lehet. — Mondjam azt, hogy nincs ennél csodálatosabb? Igaz, az érdeklődők nem ezzel kezdik. Szeptemberben toborzunk az iskolákban, a jelentkezők előbb szigorú orvosi vizsgálaton es­nek át, majd novemberben megkezdik az elméleti képzést. Áprilisig semmiféle sikerél­ményt nem kapnak. Tantárgyak tucatjait sajátítják el, alapos elméleti tudásra tesznek szert. Ott fönt ugyanis nem lehet tévedni. Az első felszállás áp­rilisban van, de évek kellenek ahhoz, hogy aki megszerette, szenvedélyes repülővé vagy ej­tőernyőssé váljék. Három évtizedes múltra te­kint vissza az MHSZ pécsi re­pülő- és ejtőernyős klub. Más­fél száz tagjából többség a re­pülés, 25 az ejtőernyőzés hi­ve, a többi pártoló tag. A sporton kívül a néphadsereg utánpótlását is biztosítják. Idén 8 motoros- 4 helikoptervezetőt, több tucat ejtőernyőst képez­tek, és négy olyan fiút indí­tottak a szolnoki előkészítőre, akik szakmunkásbizonyítvánnyal és egyéves szakmai gyakorlat­tal választották a repülőtiszti hivatást. A Idubnak két motoros ki­képző, egy motoros vontató- és ejtőernyőszállító gépe van, a 15 vitorlázógépből egyet most javítanak, 5 javításra vár. Hét függetlenített és huszon­hét társadalmi oktatójuk kö­zül hatan aranykoszorúsak. * Depinyi János 30 éves, s másfél évtizede repül. Ezüst­koszorús. A szakszolgálati en­gedélye — légi jogosítvány — szerint vitorlázó oktató, moto­ros és vontató repülőgépveze­tő. Függetlenített klubtitkár. —• Gimnazista koromban húszán jelentkeztünk ide a Széchenyiből, most egy se jön. A vitorlázórepülés látszatra egyszerű. Valójában nagyon szép, de annál nehezebb, ál­landó számolgatást, kombiná­lást, gyakorlott gépvezetői technikát, navigálási készséget, meteorológiai helyzetfelisme­rést és sok mindent kíván. Azért a romantikája és vará­zsa nem vész el. Ami adott: a mai gépek általában fél métert süllyednek másodper­cenként, a sikló szám azt mu­tatja, hogy egy méterről mi­lyen messze jut el a vitorlá­zógép. A mieink 32—38, a Cirrusok 44—50 kilométerre is eljuthatnak 1000 méteres ma­gasságból. A repülést komo­lyan kell venni. A felszállás után egy a lényeg: hazaérni... — És ha nem megy? — Ha ez nem sikerül a le­vegőben, akkor terepleszállás­sal. Itt már döntő a rutin. Tudni kell, milyen géppel mi­kor és hova lehet landolni, ezt már 600 méteres magas­ságban el kell dönteni. Ha van megfelelő terep, a többi már a vezetőn múlik. A felszállási grafikonok rög­zítik, hogy ki mikor indult táv- röpülésre. Ha golyóstollal ír­ták a dátumot, cikkor repülő­téren fogott földet a termik- lovas, ha ceruzával, akkor va­lahol másutt. . . elég gyakran. Szieberth Béla 32 éves, az 5. ÉPFU anyaggazdálkodási csoportvezetője. 1962 óta sze­relmese a vitorlázórepülésnek. Vitorlázóoktató, motoros- és vontatórepülőgép vezető szak- szolgálati engedélye van, ezüstkoszorús. — A Gépipariból hatvanon jelentkeztünk, most egy fiú jön. Először a terepen tanu­lunk meg leszállni és csak az­tán hazaérni. A gép szétszere­lése, vontatóra pakolása és hazaszállítása komoly fizikai igénybevételt jelent. Ez a i szenvedély egész embert kö­vetel, nagyon sok időt elvisz, emiatt a szezonban szinte min­den másról le kell mondanun«.. A hétvégeken szervezünk, irá­nyítunk, oktatunk, rengeteg pa­pírmunkát végzünk, hogy egy kis időre mi is meglovagol­hassuk a termikeket. A repü­lés mindenért kárpótol. — Miért veszített mégis oly sokat a hajdani romantikájá­ból? — Ha csak a jelentkezők számára gondol, némileg iga­za van. De kérdezze meg azokat, akik az elméleti fel­készítés és az első pár órai repülés után is ittragadtak. Számukra csak most igazán romantikus. Mindent megtesz­nek, hogy gépbe ülhessenek, hogy 3 év alatt „beérjenek” és maradhassanak. A szak- szolgálati engedélyeket min­denkinek évente kell megújí­tania. Volentér Pál, a lakatos, esz­tergályos, autószerelő szakmá­ja mellé három évtizede sze­rezte meg a repülőgépszerelő szakképesítést. Mindenes, vi­torlázó- és motoros oktató, aranykoszorús a gyémánt 1. minősítéssel. — Vitorlázni már 15 éves kortól lehet. Szorgalommal, ta­nulással és kitartással a „B” és ,,C” vizsgák után a „D" már ezüstkoszorú; jelent és ezzel már oktatóvizsgá; is te­het a pilóta. Az ,,E” az arany­koszorút, míg az ,,F" a gyémán­tot jelenti. A kezdő létszá­munkkal elégedettek vagyunk, de sokan lemorzsolódnak. Mo­toros géppel 17. évtől lehet repülni, a 18. év betöltése után már a szakszolgálati is megszerezhető. A vitorlázóre­pülő ezüstkószorúval motoros átképzésen vehet részt. Aki belekóstol, az egyre többet szeretne a levegőben lenni. Eddig több mint 2000 órát töltöttem fönt — mégis keve­set. Szigorú előírások szabják meg: a motoros- és vitorlázó- gépek a nagyjavításig mennyi ideig repülhetnek. Addig Vo- lentér Pál, Balatincz Zoltán hangármester és Könnyű Jó­zsef szerelők hozzáértésén, szakmaszeretetén múlik, hogy a Góbék, Piratok, Fókák, a Cob­ra és Cirrus halk suhogással szánthassák az eget, hogy a két műrepülő ZLYN és a PZL vontatógép felszállhasson, hogy ugorhassanak az ejtőernyősök. * Hobby, szenvedély. A föld­hözragadt embernek túlzónak tűnő szavak. Milyen varázsa lehet az égboltnak, a szédítő magasságnak, ami így rabul ejti őket? Haray Imre felvisz a HA- TRY műrepülő géppel. Ne­gyedórás repülés után egy életre megfogott a látvány. Sose hittem volna, hogy fent- ről ilyen szép a szülővárosom, a táj... Murányi László Kevesebb, de édesebb Gesztenyeszüret Pécsbányán A vastag derekú, többsé- gében a négyemeletes panelépületekkel közel egy magasságú gesztenyefák kö­zött néhány helyen füstölgő halmok láthatók. Elégetik a gesztenyeburkokat. Némelyik burokban még akad egy-egy szem gesztenye, amely a vas­tag tokból kiszabadulva, nagy ívben sivítva röpül le társai mellé a fűre. Szeptember utolsó hetétől kezdve kivilágosodástól besö- tétedésig asszonyok hajladoz­nak a fák tövében, kibontják a termést szúrós héjából, vöd­rökbe, majd zsákokba rakják sokunk téli csemegéjét, a sze­lídgesztenyét. Ma már fele­désbe merült, hogy régebben népi gyógyszerként is hasz­nálták a gesztenyefa levelé­nek főzetét és a gesztenye hé­ját. — Közepes a termés — tájé­koztat Fredrich János, a pécs­bányatelepi gesztenyések egyik bérlője. Sok szem egé­szen apró, ezeket eladni nem lehet. Eltolódott a szüret ide­je is a szárazság és a későn jött eső miatt. Tavaly ilyenkor­ra már végeztünk. Megközelí­tőleg öt holdnyi területen 40 —50 fáról szüretelnek évek óta. A néhány több száz éves fát a szájhagyomány szerint még a törökök telepítették. Való­jában őshonos a Mecsek dé­li lejtőjén. A savanyú talajok­ban együtt voltak megtalál­hatók a cserfával és a tölgy­fával. A későbbiek során az ember természetformáló ereje alakította ki a gesztenyése­ket oly módon, hogy a gesz­tenyefák körül a más fajtákat kivágta, teret engedve ezzel elszaporodásuknak. A fiatalnak számító fák hat- van-hetven évesek és a gaz­da büszkeségével mutatja meg a bérlő az általa kiülte­tett tíz csemetefót, melyek most hoztak először termést. Egy-egy fán átlag ötven kilo­gramm gesztenye érik be. A gesztenyésben a munkák márciusban kezdődnek a le­vélégetéssel, folytatódnak má­jusban a kaszálással, nyár­időben sorjáznák, majd szep­tember elején egy újabb ka­szálás után elérkezik a be­gyűjtés ideje. Erre az időre munkáskezet találni nem gond. Évek óta visszatérnek pécsbányatelepi háziasszo­nyok, akik jövedelmük kiegé­szítésébe belekalkulálják a szüreti napszámot. Ahhoz, hogy számításaik beváljanak, két ügyes férfira van szüksé­gük, akik a fák tetején állva két kézre fogják az 5—6 mé­ter hosszú verőbotokat és fentről lefelé haladva verik le a termést. A négy őr sem tétlenkedik: sokan sétálnak be - a több ponton kihelye­zett „Bérelt terület" táblák el­lenére — ingyencsemegéért. . . A maradékból szemezgetni a hét végétől, a szüret befejezé­se után lehet. És egy ötlet: a bérlő szíve­sen felajánlja az Állatkertnek az étkezésre nem használha­tó aprószemű gesztenyét. .. L. E. Visszaváltott üvegek tízezrei a Pannónia Sörgyár Megyeri úti te­lepén Harmincéves az MHSZ pécsi repülő- és ejtőernyős klubja Szülővárosom az „égből” Gyerekkoromban csapatba verődve rohantunk ki a reptérre, ha megtudtuk: repülés, ejtőernyős ugrás lesz. Csodáltuk és irigykedve néztük a nagyokat. Azóta eltelt több mint két évtized, de nosz­talgiám a repülés iránt változatlan.

Next

/
Oldalképek
Tartalom