Dunántúli Napló, 1978. november (35. évfolyam, 302-330. szám)
1978-11-01 / 302. szám
1978. november 1., szerda Dunántúli napló 3 Az egész világon foglalkoznak vele Az üvegvisszavdltás ■ A gyakorlat nem kelt megelégedést ■ Korszerűsíteni kell a módszereket A világ valamennyi országában foglalkoznak az üvegvisszá- váltás problémáival, módozataival. Mindezekből egy dolog világosan kiderül: az egyedül üdvözítő módszert még nem sikerült kitalálni. Van olyan ország — köztük hazánk —, ahol az üvegvisszaváltás az ezzel foglalkozó eladóra marad, van, ahol a vásárló is tevékenyen közreműködik ebben, s van olyan is, ahol teljes önállóságot kap a vevő, aki egy automata segitségével maga váltja visz- sza a betéteket. Magyarországon is, Európa más országaiban is vannak olyan üzletek, ahol a pénztárnál bonyolítják le a cserét, a legelterjedtebb megoldás azon. ban az, hogy valamelyik pultot jelölik ki erre a célra, mégpedig többnyire a zöldség-gyümölcs részlegnél. Előfordul, hogy külön raktárhelyiség áll rendelkezésre a visszaváltáshoz. Van azonban két olyan üvegvisszaváltási mód is, amelyek egyikét sem alkalmazzák nálunk. Az egyik, amikor a vevő az üvegeket is önkiszolgáló rendszerben adja vissza, s a hozott mennyiség értékének megfelelő össze, gű utalványt tép le saját magá. nak, amit aztán a pénztárnál beváltanak. A másik az üvegvisszaváltó automata, ez azonban olyan drága, hogy külföldön is inkább csak a nagy áruházak engedhetik meg maguknak egy-egy ilyen gép üzemeltetését, bár a jövő mindenképpen az automatáké. Az NDK egyik szupermarketjében az üvegvisszaváltás már az előtérben lebonyolódik. A vá. sárlók aktivizálása kettős előnynyel jár: egyrészt meggyorsíthatja az üvegvisszaváltást, másrészt kevesebb bolti dolgozó munkáját igényli. Korábban Budapesten voltak külön erre szolgáló üzlethelyiségek. Ott is sorba kellett ugyan állni, de Így legalább a vásárolni akarókat nem zavarta és nem akadályozta az üvegvisszaváltás. ♦ A jelenlegi gyakorlattal sokan elégedetlenek, és az eladók sem csinálják szívesen. Gördülékenyebbé tenni két módon lehetne, az egyik a külön üvegvisszaváltók létesítése a város különböző pontjain, a másik a fent ismertetett módszerek egyike lenne: a vásárlók közreműködésére építve, vagy félig vagy teljesen önki- szolgálóvá tenni. Egy NSZK-beli felmérés alapján ez a módszer nagyon népszerűvé vált hiszen a vevők hajlamosak az öntevékenységre, különösen ha az élelmiszerüzlet amúgy is önki- szolgáló rendszerű. S ha a vásárlóknak megvan az az érzésük, hogy figyelik őket, nem is fognak a teljes önkiszolgálás esetén nagyobb értékű utalványt letépni. Az önkiszolgáló, illetve félönkiszolgáló rendszer — az utóbbi azt jelenti, hogy a vásárló maga helyezi el az üvegeket nagyság és típus szerint a megfelelő rekeszekbe —, egyben azt is jelenti, hogy legalább felére csökkenne azoknak az eladóknak a száma, kik eddig ezzel foglalkoztak. Ugyanis egy 1000—1500 négyzetméter alapterületű egységben minimum két olyan eladó van, aki csak ezzel foglalkozik, de ha összegyűlik egy nagyobb meny- nyiségű üres üveg, akkor a rekeszek vagy ládák cipelésére még több dolgozóra van szükség. ♦ A felszabaduló munkaerő mellett nem kellene kölcsönösen bosszankodnunk, hiszen sokszor előfordulnak kellemetlenségek a visszaváltásnál. Először is csupán a legkevesebb üzletben tüntetik föl táblázaton, hogy melyik betétnek mi a beváltási ára. A rendelkezés úgy szól, hogy minden üzlet köteles valamennyi olyan üres üveget visszaváltani, amit forgalmaz, illetve korábban forgalmazott. Amit nem hoznak forgalomba, azt nem kötelesek visszaváltani, de lehetőség van rá a vásárlók kényelme érdekében. Ez utóbbi kitétel a gyakorlatban inkább csak a nagyvárosokra érvényes — ott is inkább csak elméletben —, mert a kisebb községekben fennáll az a helyzet, hogy egyes, általuk nem forgalmazott áru üvege akár évekig is raktáron maradhat, hiszen a szállítók csak teli rekeszeket visznek el. S a lényeg mindig az, hogy a gyárak, a palackozók igénylik-e az üvegeket. Az importüvegeket természetesen nem veszik vissza, s az örökárasakaV sem, tehát ha olyan konzerveket veszünk, ahol nincs külön üvegbetét, azokat ne is kíséreljük visszavinni — megy a szemétbe, hacsak házilag befőzésre nem használják föl. Az viszont tény, hogy a be- főttesüvegektől — ki tudja, miért —, nincsenek elragadtatva az eladók. S egy másik probléma, hogy amióta a sörösüvegek átvételi óra egy forintra csökkent, sokan vissza sem viszik. A helyzet általában az, hogy az emberek megvárják, amíg összegyűlik egy nagyobb halom üveg, ha pedig ezt nem teszik, kidobják. S ha valamelyik üveg megrongálódik, azt természetesen már nem tudják fölhasználni, megy a zúzdába. Az üvegvisszaváltásnok tehát még vannak hibái, célszerű va. lamilyen módszerbeli újítást be. vezetni, egyrészt hogy minél kevesebb üveg pocsékolódjon el, másrészt hogy korszerűsítsük egy kicsit ezt is. D. Cs. Haray Imre, az MHSZ po- gányi repülőtér parancsnoka megértőén mosolyog. • — Annakidején minden srác pilóta vagy mozdonyvezető szeretett volna lenni. Azt nem tudom, hogy a vasútnál hányán jelentkeztek, hozzánk sokan jöttek. Azóta már nem vonz annyi fiatalt a repülés. — Pedig motoros vagy vitorlázógéppel, ejtőernyővel ég és föld között lebegni most is legalább olyan vonzó lehet. — Mondjam azt, hogy nincs ennél csodálatosabb? Igaz, az érdeklődők nem ezzel kezdik. Szeptemberben toborzunk az iskolákban, a jelentkezők előbb szigorú orvosi vizsgálaton esnek át, majd novemberben megkezdik az elméleti képzést. Áprilisig semmiféle sikerélményt nem kapnak. Tantárgyak tucatjait sajátítják el, alapos elméleti tudásra tesznek szert. Ott fönt ugyanis nem lehet tévedni. Az első felszállás áprilisban van, de évek kellenek ahhoz, hogy aki megszerette, szenvedélyes repülővé vagy ejtőernyőssé váljék. Három évtizedes múltra tekint vissza az MHSZ pécsi repülő- és ejtőernyős klub. Másfél száz tagjából többség a repülés, 25 az ejtőernyőzés hive, a többi pártoló tag. A sporton kívül a néphadsereg utánpótlását is biztosítják. Idén 8 motoros- 4 helikoptervezetőt, több tucat ejtőernyőst képeztek, és négy olyan fiút indítottak a szolnoki előkészítőre, akik szakmunkásbizonyítvánnyal és egyéves szakmai gyakorlattal választották a repülőtiszti hivatást. A Idubnak két motoros kiképző, egy motoros vontató- és ejtőernyőszállító gépe van, a 15 vitorlázógépből egyet most javítanak, 5 javításra vár. Hét függetlenített és huszonhét társadalmi oktatójuk közül hatan aranykoszorúsak. * Depinyi János 30 éves, s másfél évtizede repül. Ezüstkoszorús. A szakszolgálati engedélye — légi jogosítvány — szerint vitorlázó oktató, motoros és vontató repülőgépvezető. Függetlenített klubtitkár. —• Gimnazista koromban húszán jelentkeztünk ide a Széchenyiből, most egy se jön. A vitorlázórepülés látszatra egyszerű. Valójában nagyon szép, de annál nehezebb, állandó számolgatást, kombinálást, gyakorlott gépvezetői technikát, navigálási készséget, meteorológiai helyzetfelismerést és sok mindent kíván. Azért a romantikája és varázsa nem vész el. Ami adott: a mai gépek általában fél métert süllyednek másodpercenként, a sikló szám azt mutatja, hogy egy méterről milyen messze jut el a vitorlázógép. A mieink 32—38, a Cirrusok 44—50 kilométerre is eljuthatnak 1000 méteres magasságból. A repülést komolyan kell venni. A felszállás után egy a lényeg: hazaérni... — És ha nem megy? — Ha ez nem sikerül a levegőben, akkor terepleszállással. Itt már döntő a rutin. Tudni kell, milyen géppel mikor és hova lehet landolni, ezt már 600 méteres magasságban el kell dönteni. Ha van megfelelő terep, a többi már a vezetőn múlik. A felszállási grafikonok rögzítik, hogy ki mikor indult táv- röpülésre. Ha golyóstollal írták a dátumot, cikkor repülőtéren fogott földet a termik- lovas, ha ceruzával, akkor valahol másutt. . . elég gyakran. Szieberth Béla 32 éves, az 5. ÉPFU anyaggazdálkodási csoportvezetője. 1962 óta szerelmese a vitorlázórepülésnek. Vitorlázóoktató, motoros- és vontatórepülőgép vezető szak- szolgálati engedélye van, ezüstkoszorús. — A Gépipariból hatvanon jelentkeztünk, most egy fiú jön. Először a terepen tanulunk meg leszállni és csak aztán hazaérni. A gép szétszerelése, vontatóra pakolása és hazaszállítása komoly fizikai igénybevételt jelent. Ez a i szenvedély egész embert követel, nagyon sok időt elvisz, emiatt a szezonban szinte minden másról le kell mondanun«.. A hétvégeken szervezünk, irányítunk, oktatunk, rengeteg papírmunkát végzünk, hogy egy kis időre mi is meglovagolhassuk a termikeket. A repülés mindenért kárpótol. — Miért veszített mégis oly sokat a hajdani romantikájából? — Ha csak a jelentkezők számára gondol, némileg igaza van. De kérdezze meg azokat, akik az elméleti felkészítés és az első pár órai repülés után is ittragadtak. Számukra csak most igazán romantikus. Mindent megtesznek, hogy gépbe ülhessenek, hogy 3 év alatt „beérjenek” és maradhassanak. A szak- szolgálati engedélyeket mindenkinek évente kell megújítania. Volentér Pál, a lakatos, esztergályos, autószerelő szakmája mellé három évtizede szerezte meg a repülőgépszerelő szakképesítést. Mindenes, vitorlázó- és motoros oktató, aranykoszorús a gyémánt 1. minősítéssel. — Vitorlázni már 15 éves kortól lehet. Szorgalommal, tanulással és kitartással a „B” és ,,C” vizsgák után a „D" már ezüstkoszorú; jelent és ezzel már oktatóvizsgá; is tehet a pilóta. Az ,,E” az aranykoszorút, míg az ,,F" a gyémántot jelenti. A kezdő létszámunkkal elégedettek vagyunk, de sokan lemorzsolódnak. Motoros géppel 17. évtől lehet repülni, a 18. év betöltése után már a szakszolgálati is megszerezhető. A vitorlázórepülő ezüstkószorúval motoros átképzésen vehet részt. Aki belekóstol, az egyre többet szeretne a levegőben lenni. Eddig több mint 2000 órát töltöttem fönt — mégis keveset. Szigorú előírások szabják meg: a motoros- és vitorlázó- gépek a nagyjavításig mennyi ideig repülhetnek. Addig Vo- lentér Pál, Balatincz Zoltán hangármester és Könnyű József szerelők hozzáértésén, szakmaszeretetén múlik, hogy a Góbék, Piratok, Fókák, a Cobra és Cirrus halk suhogással szánthassák az eget, hogy a két műrepülő ZLYN és a PZL vontatógép felszállhasson, hogy ugorhassanak az ejtőernyősök. * Hobby, szenvedély. A földhözragadt embernek túlzónak tűnő szavak. Milyen varázsa lehet az égboltnak, a szédítő magasságnak, ami így rabul ejti őket? Haray Imre felvisz a HA- TRY műrepülő géppel. Negyedórás repülés után egy életre megfogott a látvány. Sose hittem volna, hogy fent- ről ilyen szép a szülővárosom, a táj... Murányi László Kevesebb, de édesebb Gesztenyeszüret Pécsbányán A vastag derekú, többsé- gében a négyemeletes panelépületekkel közel egy magasságú gesztenyefák között néhány helyen füstölgő halmok láthatók. Elégetik a gesztenyeburkokat. Némelyik burokban még akad egy-egy szem gesztenye, amely a vastag tokból kiszabadulva, nagy ívben sivítva röpül le társai mellé a fűre. Szeptember utolsó hetétől kezdve kivilágosodástól besö- tétedésig asszonyok hajladoznak a fák tövében, kibontják a termést szúrós héjából, vödrökbe, majd zsákokba rakják sokunk téli csemegéjét, a szelídgesztenyét. Ma már feledésbe merült, hogy régebben népi gyógyszerként is használták a gesztenyefa levelének főzetét és a gesztenye héját. — Közepes a termés — tájékoztat Fredrich János, a pécsbányatelepi gesztenyések egyik bérlője. Sok szem egészen apró, ezeket eladni nem lehet. Eltolódott a szüret ideje is a szárazság és a későn jött eső miatt. Tavaly ilyenkorra már végeztünk. Megközelítőleg öt holdnyi területen 40 —50 fáról szüretelnek évek óta. A néhány több száz éves fát a szájhagyomány szerint még a törökök telepítették. Valójában őshonos a Mecsek déli lejtőjén. A savanyú talajokban együtt voltak megtalálhatók a cserfával és a tölgyfával. A későbbiek során az ember természetformáló ereje alakította ki a gesztenyéseket oly módon, hogy a gesztenyefák körül a más fajtákat kivágta, teret engedve ezzel elszaporodásuknak. A fiatalnak számító fák hat- van-hetven évesek és a gazda büszkeségével mutatja meg a bérlő az általa kiültetett tíz csemetefót, melyek most hoztak először termést. Egy-egy fán átlag ötven kilogramm gesztenye érik be. A gesztenyésben a munkák márciusban kezdődnek a levélégetéssel, folytatódnak májusban a kaszálással, nyáridőben sorjáznák, majd szeptember elején egy újabb kaszálás után elérkezik a begyűjtés ideje. Erre az időre munkáskezet találni nem gond. Évek óta visszatérnek pécsbányatelepi háziasszonyok, akik jövedelmük kiegészítésébe belekalkulálják a szüreti napszámot. Ahhoz, hogy számításaik beváljanak, két ügyes férfira van szükségük, akik a fák tetején állva két kézre fogják az 5—6 méter hosszú verőbotokat és fentről lefelé haladva verik le a termést. A négy őr sem tétlenkedik: sokan sétálnak be - a több ponton kihelyezett „Bérelt terület" táblák ellenére — ingyencsemegéért. . . A maradékból szemezgetni a hét végétől, a szüret befejezése után lehet. És egy ötlet: a bérlő szívesen felajánlja az Állatkertnek az étkezésre nem használható aprószemű gesztenyét. .. L. E. Visszaváltott üvegek tízezrei a Pannónia Sörgyár Megyeri úti telepén Harmincéves az MHSZ pécsi repülő- és ejtőernyős klubja Szülővárosom az „égből” Gyerekkoromban csapatba verődve rohantunk ki a reptérre, ha megtudtuk: repülés, ejtőernyős ugrás lesz. Csodáltuk és irigykedve néztük a nagyokat. Azóta eltelt több mint két évtized, de nosztalgiám a repülés iránt változatlan.