Dunántúli Napló, 1978. november (35. évfolyam, 302-330. szám)
1978-11-14 / 314. szám
1078. november 14., kedd Dunántúli napló 3 A szerkesztőségi beszélgetés résztvevői, — balról jobbra: Sajgó Jenő, Visi Vendel, Salamon Gyula, Török László, dr. Tisza István és Ősi János fi DIM kerekasztala A hatékonyságról, a munkaerő-gazdálkodásról % A tervszerűbb munkaerő-gazdálkodós, a termékszerkezet korszerűsítése a mai magyar gazdaság sarkalatos pontja. Szerkesztőségünk a téma fontosságából kiindulva kerekasztal-beszélgetésre hívott több gazdasági vezetőt. A vita résztvevői: ősi János, a Szék- és Kárpitosipari Vállalat mohácsi gyárának igazgatója, Sajgó Jenő, az MSZMP Baranya megyei Bizottsága gazdaságpolitikai osztályának helyettes vezetője, dr. Tisza István, a Mecseki Ércbányászati Vállalat ll-es számú bányaüzemének főmérnöke, Török László, a pécsi Vasas Ipari Szövetkezet elnöke valamint Visi Vendel, a Pannónia Sörgyár főkönyvelője.- A gazdálkodás hatékonysága társadalmi fejlődésünk egyik lő kérdése. Am ennek részmutatókkal történő mérése túlhaladott. TÖRÖK LÁSZLÓ:- A hatékonyság a gazdaság optimális működésének kritériumaként fogható fel, amit a munka termelékenységén kívül befolyásol a gazdálkodás valamennyi összetevője, így a szervezettség, a marketingtevékenység és fnég sorolhatnám. Sz. Malisev szovjet közgazdász szerint meg kell találni azt a központi ideget, amelyben a gazdaság szervezésének, és tervezésének valamennyi részeleme összefügg. Más szavakkal: ki kell derítenünk, hogy melyik az az általános mutató, amely objektiven és egyértelműen jellemzi az egyes vállalatok, ágazatok, vagy az egész népgazdasági tevékenység hatékonyságát. A tjii szövetkezetünkben kialakított komplex formula a következő: a termelési értékhez vagy árbevételhez viszonyítjuk a termelési potenciált, azaz ennek összetevőit, az amortizációt, a bért, az eszközlekötési járulékot. Tapasztalatunk szerint a gazdasági hatékonysági mutató érzékenyen reagál mindennemű szerkezeti változásra, beruházásokra, létszámmódosulásra. SAJGÓ JENŐ: Baranyát tekintve a fejlődés nem látványos. Az összes költségek nagyobb mértékben nőttek mint a nettó árbevétel. Ezen belül a bérköltség 11,4, az anyagköltség 10, a készletek 12,3 százalékkal emelkedtek. És ez azt jelenti, hogy a baranyai iparvállalatok minden száz forint nyereségéhez 140 forint állami támogatás kapcsolódik. A gondok közül kettőt említenék. Az egyik a bér és hatékonyság összefüggésének szabályozása. A termelőüzemek szerint a bérszabályozás jelenlegi rendszere nem tud eleget tenni a követelményeknek. Ugyanis az érvényben lévő bérezési rendszerek az egyéni jövedelmek alakulását hatékony- sági mutatókhoz kötik, amelynek fő eleme a vállalati nyereség. Ennek alakulásában pedig szerepet játszik az árképzés, az árformák is. A bérszabályozós területén még mindig sok az egyedi elbírálás, preferencia: több olyan terület is központi támogatást kap, ahol az önerőből történő fejlesztés is megoldható. A másik, ami elgondolkoztató: a különböző címen és minden termelési fázisban adott támogatások és elvonások nehezen teszik lehetővé a gazdaságosság népgazdasági szintű felismerését. A támogatási rendszer másik hiányossága, hogy nem segíti elő kellőképpen a magasabb feldolgozottságé késztermék exportját. ŐSI JANOS r — Mértük az egy főre jutó termelést. Mikor ez nem volt megfelelő, akkor azt eszközre is vonatkoztattuk, majd száz forint bérre, aztán egy fizikai dolgozóra vetítettük a termelékenységet. De ezek csak egysíkú információt adnak. Mi jelentős exportőrök vagyunk: termékeink harminc százalékát a tőkés piacokra küldjük. De olyan a dollárkitermelésünk, hogy a belföldre értékesített bútorainkon 15—20 százalékkal magasabb a képződő nyereségösszeg. A közvetlen export ösztönző, de mi nem tudjuk nap mint nap figyelemmel kísérni a változásokat, így információink hiányosak. Vagy itt van a Dolgozz hibátlanul munkarendszer. Azt kellene mondanunk, hogy dolgozz hatékonyabban! E tekintetben tehát a ráfordítás és a minőség összekapcsolása jelentheti a célt. — Általánosan elterjedt és üzemeink ettől hangosak: kevés a munkaerő. VISI VENDEL: — Ma a munkaerőt a szűkös erőforrásokhoz soroljuk. Egy vállalat azonban nem határolhatja el magát a külső tényezőktől. Például sem a partnerek, sem mi, eddig képtelenek voltunk megoldani a gépesített anyagmozgatás komplex rendszerét. A platók nem szabványosítottak, s ez gátolja a gépesített rakodás általános elterjedését. Mi következik ebből? Amit kézi erővel el tudunk végezni, annak gépesítését elhanyagoljuk: de ez egyben a munkaerő pazarlását is jelenti. DR. TISZA ISTVÁN: — Mi a bérre és bányászaink egészségvédelmére koncentrálunk leginkább. A mozgásszervi betegségek gyógyítására saját magunknak építettünk kezelőket az üzemben, fgy elértük, hogy kiszállás után iszappakolást kaphat a bányász. A másik, amit felvetnék, a teljesítménybér kérdése. Az üzemünkben dolgozók 45 százaléka ily módon van elszámolva. További húsz százalékuk rehabilitált, akik viszont többet keresnek, mint a legjobb teljesítményt elérő vájár. Ez ellentmondásos és közrejátszik a munkaerőgondokban. TÖRÖK LÁSZLÓ:- Szerintem a gondokat legkönnyebb ráfogni a munkaerő- hiányra. Mi csökkentettük létszámunkat, s mindezt a ter- mékszerkezet-váltás tette lehetővé. A jövő útja csak egy lehet: a racionálisabb munkaerő-gazdálkodás. ŐSI JANOS:- A létszám adott, az igaz, de nem mindegy, hogy milyen felkészültségű és átlagműveltségű a dolgozó. Mohácson és környékén egyre nagyobb gondot jelent, hogy újratermelődött az általános iskolát el nem végzettek száma. Ügy vélem, e téren bőven van tennivalónk, de hangsúlyozom, ez nem elsősorban az üzemek dolga lenne.- És mit mutat a megyei helyzet? SAJGÓ JENŐ:- Baranyában a foglalkoztatottak száma az elmúlt tervidőszakban 5-6 százalékkal emelkedett. A foglalkoztatottsági szint további szélesítésére csak rendkívül kis mértékben van lehetőség. A tartós munkaerőhiány a bányászatra, az építőiparra és a szolgáltató-ágazat egyes területeire jellemző. A kialakult munkaerőhelyzet, valamint a gazdaságpolitikai célkitűzések összhangjának biztosítása érdekében szükségszerűvé vált a racionálisabb területi munkaerő-gazdálkodás kialakítása. E célt szolgálja a megye munkáltatóinak létszám-kategorizálása, a kötelező munkaerő-közvetítés. Baranyában a legnagyobb gondok a pécsi agglomerációban és a szigetvár—szentlőrinc-bükkösdi térségben vannak. A pécsi munkaerőhiány egyharmada a gépipar területén jelentkezik, amit az élelmiszer- illetve könnyűipar követ. Amíg a megyeszékhelyen döntően a szakképzett munkaerő hiányzik, Szigetváron több mint háromszáz szakképzetlen munkásra volna szükség. A fő hangsúlyt mindenütt a létszám megtakarítására és hatékony foglalkoztatására kell helyezni: Az első félévet vizsgálva kiderül, hogy az egy foglalkoztatottra jutó termelésnövekedés a dél-dunántúli megyéket tekintve Baranyában a legalacsonyabb (4,5) — a bányászati ágazat jelentősen befolyásolja — és még a 4,6 százalékos országos növekedési átlagot sem éri el. Salamon Gyula Téli madárvonulás a Balatonon A Balatonon megkezdődött a tél eleji madárvonulás. Az utóbbi napokban rég nem tapasztalt tömegben gyűltek öszIsmét fürdő- és üdülőhely Megmentették a Pálicsi-tavat sze a tavon az átvonuló szárnyasok. Különösen sok vadliba tűnt fel. Az északról dél felé húzódó vadludak megszakították útjukat és ellepték a baA vize még nem egészen az igazi Csatomén vizet kap maid a Tiszából latoni „madárszállókat" a csen. des öblöket, a nádasszéli vizeket és a Kis-Balaton környékét. Tömegesen tartózkodnak a Balatonon a különféle vad- kacsafajták, s feltűnt az északi vizek jellegzetes lakója, a kontyos réce is. Vízben nagyon szegény a jugoszláviai Észak-Bácska, így Szabadka is, melynek határában alig húsz év alatt majdnem elpusztult az 560 hektáros Palicsi-tó. A városból 1971-ben naponta 15 000 köbméter ipari és lakossági szennylé ömlött bele: ez ma 26 000 köbméter. Kis műhelyek, híres mesterek (I.) „A kalap a fej dísze!” Rájbolás, ramftlizás, plattírozás, meg a többi — A kalap a fej dísze! — mondta nagyon 'határozottan a mester, miközben kék kötényében, sötét keretes szemüvegében, ősz hajjal forgolódott az apró kis műhelyben. Itt mindennek helye van, s végül is a megszokás irányítja egy- egy mozdulatát. Hiszen a tompok, a karima- és fejformák 33 éve ugyanott vannak. Kéz alatt minden. — Amikor belépett a műhelybe — magyarázta Cser Miklós, Pécs egyetlen férfikalaposa —, mindjárt az jutott eszembe: ehhez az archoz, ehhez a kabáthoz csakis széles karimájú kalap illik . . . Az átlaghoz tartozom: nem lehet mondani, hogy az utóbbi években kalapkultusz lenne Magyarországon, s ez jellemző napjainkra is. így azután nekem sincsen, bár meg kell vallanom, a mester majdnem meggyőzött. Jeles érvei közül az egyik: — A kalap feszes viselet. Alkalmazkodni kell hoziá, jobban öltözködni... — Miből lesz a kalap? — A tompból. Az ipar küldi. Sajnos: széles karimájút nem. Az első művelet a keményítős, érzés és kívánság szerint. Ezt követi a forró gőz, amikor a tompot a formára húzva alakítjuk, de csak addig, amíg átjárja a nedvesség. A harmadik szakasz a szárítás, végül a vasalás. Ezután jön a x női munka: a díszítés, bélésvarrás, esetleg szegés. — Ennek , ismeretében én még nem lettem kalaposinas. — De nem ám! — s a kezembe nyom egy gépelt kis füzetet^ amelyik a kalapkészítés fogásait írja le. Innen tudom, hogy csak az élő gyapjú az igazi, mert az elhullott állat szőre alkalmatlan: nem nemezelhető. Ebben a „szakmai kiskátéban” az is benne van, hogy mit illik ennie a legelőkön a juhnak ahhoz, hogy X. Y. úrnak kitűnő fejfedője legyen. A bogáncs például vétek a jó és szép kalap ellen. A műhelyben — egymásra tornyozva, a falakra akasztva, hiszen alig lehet több az alapterülete 16—18 négyzet- méternél — formák, karimák, fából. Mégpedig kizárólag hársfából, mert egyedül ez a fafajta bírja a forró gőz és a szárítás „ellentmondásait”: nem reped meg. Tény, hogy strapabíró darabok, hiszen jó részüket még édesapjától örökölte a mester, aki ugyancsak kalapos volt, s akinél 1939- ben szabadult Cser Miklós. A kis füzetből még csak annyit, hogy „a kalapgyártás szempontjából a legjobb a spanyol származású merinó juh bárányának a gyapja”, persze feldolgozás után. Az olyan kifejezések, mint a srájbolás, a plattírozás, a ramftlizás csak nekünk, „ka- lapidegeneknek” furcsák. Nemcsak nekünk homályos szakmai jelentésük miatt, hanem azért is, mert német mesterektől származnak Magyarországra a cseh kalaposok közvetítésével. A munka dandárja most van: ősztől május elejéig, „de ha nagyon hideg az idő, megint leteszik az emberek a kalapot, mert mindegy, mit vesznek fel". Új kalapot ritkán készíttetnek, inkább javítás, tisztítás iránt van igény. Egyébként — hallom a mestertől — egy vadászkalap elkészítéséhez „effektive másfél óra munka kell”. Ha valaki belép a műhelyébe, az első pillantás a fejméretnek szól. Száz esetből öt híján pontosan eltalálja. S még valami: ha a kalapot ki akarják fordíttatni, akkor előre meg kell mondani a vevőnek, hogy a karima fakult oldala alulra kerül, s elüt a kalap színétől. — így később nincsen reklamáció ... Megismerik a kalapjait az utcán: — Ez nem X. Y.-é? — kérdezik, amikor viszont javításra hozzák. S a hitvallás a szakma szeretetéről: — Mestermunka nincsen. Minden kalapot a legjobb tudás szerint kell elkészíteni. Ennyi az egész. Mészáros Attila Kihalt a nád, a hal, a békák elhagyták a bűzös, elmo- csarasodó ingoványt, veszélybe került a múlt század óta híres üdülő- és fürdőhely. A befolyó szenny sok foszfort, nitrogént tartalmaz, ami a sekély, az alig 2—3 méteres, nehezen cserélődő vízben ásványi sókká bon- tódik le és tápanyagul szolgál. Túlzottan elszaporodnak az algák (moszatok), és éjjel o vízben oldott oxigénből élnek. Emiatt „pipálnak" a halak, ugyanis sűrűn buknak a felszínre levegőért. A zöldalgák, o kovamoszatok ősszel elsorvadnak, a meder-fenékre hullanak le, bomlanak, bűzös, kénhidrogént „bocsátanak ki”.- Mindezt felszámoltuk hat év alatt - mondja dr. Szállási Gyula hidrobiológus, a szabadkai Építőipari Intézet vízkutató laboratóriumának a vezetője, aki a Magyar Hidrológiai Társaság Baranya megyei Területi Szervezetének volt a vendége.- Először próbálkoztunk egy haldokló tó újjáélesztésével Jugoszláviában, de törekvésünk Közép-Európában is egyedülálló. Svédországban személyesen vettem részt egy tó meg- gyógyításában, náluk a szeny- nyezett és így pusztuló állóvizek megmentése a hidrobiológiának egy külön ága, módszereik a világon ma a leghatásosabbnak számítanak. De sokat segített ■ szakmai tanácsaival dr. Uherkovich Gábor, pécsi kandidátus.- Építettek egy nagy kapacitású központi szennyviztisztitó- telepet, három lagúnát, ahol az egyikben levegőztetik a kezelt szennyvizet, két halastó is készült emellé; és vizet csak ezek után engednek a tóba. Mi volt a leglátványosabb munka?- Amikor leeresztettük a tavat, hogy kiszárítsuk és kiszedjük az összes iszapot. Három évig tartott és kiemeltek csaknem két és félmillió köbméter iszapot különböző vastagságban, hogy a foszfor- és nitrogén-lerakódás is ezzel eltűnjön: a legveszélyesebb két tápsó, ami nagy mennyiségben alga-túlszaporodást okoz. De előtte a medret keresztben és hosszában kicsatornáztuk, hogy gyorsan és tökéletesen kiszikkadjon. Ezen kívül sokat szivattyúztunk ki.- Visszakapták az eredeti szikes és nátriumsókban gazdag tavat?- Nagyjából, de nem tökéletesen. Ismét fürödnek az emberek, nyári hétvégeken 40— 50 ezren is. Visszatértek a vízi állatok, helyreállt a biológiai egyensúly. A nitrogént kiiktattuk. Gond, hogy a foszfort nem sikerült jelentősen csökkenteni, ezért most svájci minták alapján akarunk foszfor- talanítani úgy, hogy egy liter vízben csak két milligramm legyen. Később a Palicsot és o 30 kilométerre lévő Tiszát egy csatorna köti majd össze, így Tisza-vízzel öblítjük, töltjük fel. A tisztított szennyvizet pedig az ipar hasznosítja.- Az anyagi fedezetet hogyan biztosították, miként szervezték meg a kivitelezést?- A felélesztés 15 milliárd régi dinárba került, zöme bankkölcsön és a helybeli lakók hozzájárultak, személyenként a jövedelmük egy százalékát fizették be. A gépek, berendezések 95 százalékát saját tervek alapján Szabadkán gyártották, külföldről csak osztrák iszappréseket és szovjet iszapkotrókat vásároltak. Az építő- és gépszerelő-munkákat pontosan egy év alatt fejezték be és tavaly márciusra feltöltötték a tavat. Csuti J.
