Dunántúli Napló, 1978. október (35. évfolyam, 271-301. szám)

1978-10-29 / 299. szám

DN HÉTVÉGE 6. MŰSORAJÁNLAT 1978. OKTÓBER 29. anguerseny Nyírbátor, mint magyar Weimar? Gyermán István Liszt-díjas, koncert közben Országgyűlés után a dél-dunántúli közlekedésről Amikor a rádióhallgatók 17 órakor bekapcsolják készülékü­ket, hogy a pécsi stúdió műso­rát hallgassák, a legújabb in- forrrvációkra, az eseményekkel kapcsolatos legfrissebb reagá­lásokra várnak. Ennek az igény­nek kielégítésére igen jó pél­da a hétfőn elhangzó Közleke­dési őrjárat. Szerkesztőriportere, Somogyvári Valéria jelen volt oz országgyűlésen, ahol tíz év után a közlekedéspolitikai kon­cepciók továbbfejlesztésének főbb irányait határozták meg. Ennek szellemében készül a köz­lekedési műsor októberi száma. — Dél-Dunántúl közlekedés- politikai jelenéről és jövőjéről villantunk fel néhány témát - ismertette a műsor szerkesztési elgondolásait Somogyvári Va­léria. — Szó esik a vasút villa­mosításáról, a kereskedelmi szállítás rakodásának korszerű­sítéséről, a többszintes csomó­pontokról, a gépjárművezető­képzés továbbfejlesztéséről, az autóbusz kocsipark bővítéséről és a közlekedési energiatakaré­kosságról. Ezt a gondolatkört folytatja és bővíti a szerdai Hét közben című — László Lajos szerkesztette — aktuális maga­zinban a dombóvári vasúti cso­mópontról szóló riport is. Ugyanebben az összeállításban mutatják be a bólyi agrokémiai központot. A történelmi évfordulók köze­ledtével több rádióműsor idézi az emlékezetes napokat: pénte­ken Rezes Zsuzsa riportja a Nagy Októbernek és a magyar őszirózsás forradalomnak doku­mentumait ismerteti. Vasárnap pedig Emberek, brigádok cím­mel Nógrádi Erzsébet és Ko­vács Imre műsora hangzik el, melyben egy-egy „November 7" nevű bányász- és építőipari bri­gád tagjaival beszélgetnek munkájukról, a termelékenység­ről, minőségről, a szabad idő hasznos eltöltéséről, mindenna­pi életükről. A német nemzetiség kongresszusa A hét végén kerül sor a Ma­gyarországi Németek Demokra­tikus Szövetségének V. kong­resszusára. E nagy jelentőségű eseményről helyszíni tudósítás­ban számolnak be a nemzetisé­gi műsorok hallgatóinak. A szerb-horvát nyelvű adásban hétfőn dr. Harasztia Zoltán or­vosi tanácsait mondja el, a „Találkozások” sorozatban csü­törtökön Mándity Zsivko rajzol portrét egy vasutasról, szomba­ton a Narodne Novine új szá.- mát Márkovics Márk ismerteti. A német műsorban Reil József egyik -riportjának címe: A köz szolgálatában — ez hétfőn hangzik el, míg szerdán spor­toló diákokkal beszélget. Gráf Vilmos a sombereki termelőszö­vetkezetbe látogat el, ahol be­fejezéshez közelednek az őszi munkák. A Kulturális Magazin érdekes és időszerű kérdéssel foglalkozik: milyenek falun a kulturális igények és lehetősé­gek. Tíz éve él és dolgozik Pécsett Gyermán István Liszt-díjas he­gedűművész, de azalatt nem­csak Pécs, hanem az ország is­mert előadóművészévé vált. Mellette pedagógus is, főisko­lai tanárként a város hegedű­seinek többségét már ő tanítot­ta. Most két érdekes esemény között játszik majd — szerdán, a Bach bérleti sorozat, csupa Bach-műből álló szólókoncert­jén, a Liszt-teremben. Ez a hangverseny este fél 8-kor kez­dődik és Zempléni Kornél zon­goraestje lesz. De Gyermán Ist­ván játssza Bach: C-dúr szóló­szonátáját. S a két érdekes esemény, ami között a szerdai koncert lezajlik: — A nyáron Nyírbátorban, kö­„Tizenhatok kórusa” — így nevezte magát az a néhány fiatal, aki 1970-ben megala­pította a fribourgi kamarakó­rust. Kezdetben csak a rene­szánsz muzsika ápolására vál­lalkoztak, majd lassan újabb művekkel egészült ki reperto­árjuk, mely ma már napjaink- legújabb zenei irányzataiból is ízelítőt ad. Fennállásuk óta több nemzetközi versenyen vet­tek részt. 1976-ban Arezzoban Fájdalmas-tragikus, és még­is, a reménytelenségben is erőt adó a szerelemnek ez az ora­tóriuma, Hervay Gizella új kö­tete, a „Zuhanások". Hisz bár­mennyire is tragikus a kiindu­lás, az alaphang, mégis ahogy ez az egész kötetet kitevő egyetlen versben többször is visszatér: minden zuhanás föl­felé visz, s végül is eljutunk, az életbe vetett hitünkben és emberi tartásunkban megerő­södve a mindent elsöprő vég­kifejletig: „Semmi halál sem bír a szerelemmel, / minden medencét betölt a vér, / táp­lálja magzatainkat. / Holnap megint föltámadunk.” A kötet mottójául egy Paul Celan-idézetet választott a köl­tő, s ez a két sor találóan sű­ríti mindazt, ami a vers szabad asszociációiban kibomlik: „Olyan, mintha még halla­nál, / mintha szeretnélek még.” A vers folyamát, amely a va­lóság, az emlék, a képzelet, az álom töredékeiből áll össze, meg-megszakítja, darabokra tördeli egy-egy mondat, felkiál­tás, amely mindig visszarángat­ja a szétzilált képzeletet a va­lóságba, a kiürülő ég alatti földre. „Egy mondat, / amit ketten írunk, / és nem tudnád se te nélkülem, / se én nélkü­zel száz részvevőt tanítottunk, az ottani nemzetközi vonóskur­zuson. Nagyon megtisztelő volt nekem és Vass Ágnesnek, hogy Magyarországot a tanári kar­ban mi ketten képviseltük, ösz- szesen négyen oktattunk, peda­gógustársunk, Ruha István, a vi­lághírű kolozsvári hegedűmű­vész és a moszkvai Szemjon Sznyitkovszkij professzor volt. Most az illetékes szervek azt tervezik —, részben oz idei kur­zus sikere alapján, — hogy Nyír­bátort esetleg a weimari. mes­terkurzus mintájára szerveznék át, s a jövőben nem általános vonós-, hanem csak hegedű­kurzus lenne. Máskülönben az idei nemzetközi hallgatóság so­raiban még indiaiak is voltak. második, 1978-ban Toursban egy első, egy második és két különdíjat nyertek, ezenkívül a montreuxi versenyen is ők bi­zonyultak a legjobbnak. Az együttes október 30-án hétfőn este 7 órakor Andre Ducret karnagy vezetésével az Ifjúsági Házban mutatja be műsorát. Október 31-én Siklóson, no­vember 2-án Szigetváron tart hangversenyt a svájci ven­dégkórus. led" — mondja az élő a holt­nak, s a fénybe hajló sötétség mélyén, a,szerelem szakadékai- ban bukdácsoló sorok lassan a mindenséggé tágulnak, s a hiá­nyok mellett megszólal az élni akarás hangja is: Mégse bírtok velem, mégse!” Az erdélyi Hervay Gizella kötetét, amelynek alcíme „Ora­tórium három hangra", 1978- ban adta ki a Kriterion Könyv­kiadó. A szép kivitelű könyvet Baósz Imre „Játékaink” című grafikai sorozata díszíti. Novemberben az IH-ban ze­nehallgatás váltja fel a disco-t. A közönség a hétvégeken meg­ismerkedhet a beat-zene külön­böző stílusaival Az első bemu­tatót a műsorvezető, Bőczin László „Az 50-es évek rock­zenéje” címmel november 4- én 18.00 órai kezdettel tartja. November 11-én Beatles és — E múltbeli siker után két jelentős pesti rádióadás követ­kezik majd. November 16-án Lukács Ervin vezényletével a rá­diózenekarral közösen adok hangversenyt, egyenes adás­ban, s ezen Mozart Simphonia concertante című műve hangzik majd el, Tóth Zoltán brácsa­Réveteg szülői tekintetek. A válaszok is révetegek. Ha fel­találták volna már az illatos képernyőt, akkor rizling, meg szilvóriumillatú volna ez a do­kumentumfilm. Persze, szem­mel is látható, amint néhány riportalany — máskülönben szülő — derekasan küszködik bortól béna nyelvével. Szóval, réveteg válaszok, nagyjából ilyen gondolatokkal: — Kéremszépen, mi min­dent megmondtunk neki! — Sok volt ugye a gyerek! Iskola helyett a kisebbekre kellett vigyáznia a lányomnak. — Nem való ez semmire, lusta ez a kölök! A válaszok ennél is változa­tosabbak, de a szülő felelős­ség tekintetében mégis egy­hangúak. Valahogy e köré a mentegetőző gondolat köré November elsején, este nyolc órakor a televízió régi filmremeket vetít. Bemutatja Shakespeare: Rómeó és Júlia című tragédiájának négy évti­zeddel ezelőtt készült filmváltozatát. A film érdekessége, hogy a két fő­szerepet két világsztár játssza: Júliát Norma Shearer, Rómeót pedig Leslie Howard. (Képünk: Leslie Howard mint Rómeó.) Rolling Stones számokkal, majd 19-én az Eric Clapton család­fával ismerkedhetnek meg. Min­den alkalommal ízelítőt hall­hatnak a régi és a legfrissebb slágerekből is. Az oldalt összeállította: Földessy Dénes művész közreműködésével. Majd november 18-án több órás rá­diófelvétel következik, amikor Paganini, Prokofjev és Lutosz- lavszkij műveit veszik fel. A két országos, illetve nemzetközi ese­mény között szeretnék szép él­ményt nyújtani szerdán a pécsi közönségnek. fűzhető fel valamennyi válasz: „Nem tehetünk róla!" Ennek a felelősséggombo­lyagnak vágott neki Pánics György szerkesztőriporter, ku­tatva: miért „termelődik újra” az általános iskolát el nem végzett fiatalok rétege. Mert ez a réteg nagy, sőt, veszé­lyesen nagy: évek óta a ti- zennégyéves korú lakosságnak nagyjából a negyedrésze. A Pécsi Körzeti Stúdió kamerája, — Bárány György keze nyo­mán — most iskolákba, laká­sokba, félreeső, gyermekvórnak tűnő, ám csavargótanyának ér­tékelhető bódékba ment el. így a stáb most feltérképezett egy nagy társadalmi gondot. Erdőss Pál rendezésében. A bátor film a tömegtájékoztatási eszközök régi adósságát segít törleszteni, egészségtelen sze­mérmességét feloldani. A vetítés november 3-án, pénteken 17 óra 45 perckor kezdődik. Nagy érdeklődéssel várja Pécs művészetkedvelő közönsé­ge a szentendrei művészházas­pár, Asszony/ Tamás és Jávor Piroska közös kiállítását, ame­lyet november 3-án, pénteken délután négy órakor nyitnak meg a Pécsi Galéria Színház téri kiállítótermében. Ezúttal ismerősként üdvözölhetjük majd a hazai éremművészet élvonal­beli művészét, a Munkácsy-dí- jas Asszonyi Tamást és felesé­gét, a nemesveretű tűzzomán­cairól ismert Jávor Piroskát, hi­szen éppen három éve volt Pé­csett közös kiállításuk a Ság- vári Galériában. Asszonyi Tamás munkáival persze másutt is, például a legutóbbi kisplasztikái bienná- lén, találkozhattunk. Az érem, ez a sajátosan intim plasztikai műfaj egyszerű, zárt formákat, tömörséget igényel. A kisléplé- kűség azonban - éppen a fo­kozott gondolati sűrítés ered­ményeképpen — monumentális erő és drámai hangvétel kifeje­zésére is képessé teszi. A sok­oldalú Asszonyi Tamás, aki sa­ját magát „sculptor universa- lis"-nak (univerzális szobrász­nak) vallja — az érem formai megújítására tett plasztikai kí­sérletei már eddig is sok meg­lepetéssel szolgált a nézőknek. Most is kíváncsian várjuk az újabbakat. Jávor Piroska kismé­retű tűzzománcokat készít, Pécs, Ifjúsági Ház: A „Töpörtyű Gergely" című gyermek-musical bemuta­tásával október 31-én 10 és 16 órai kezdettel az eszéki Bábszínház vendég­szerepei az IH-ban. No­vember 3-án nyitják meg 18 órakor a III. országos képzőművészeti kiállítást. Ugyanezen a napon 19 órakor vetítik az IH Film­klub harmadik műsorát, Bunuel „öldöklő angyal” c. filmjét. „Az ötevnes évek rock-zenéje” címmel szombaton 18 órától zene- hallgatás; műsorvezető Bőczin László. Vasárnap, november 5-én a Komoly­zenei Hanglemezklub ven­dégeinek 19 órától Benkő Dániel lantművész és Bor­dás György operaénekes históriás énekeket mutat­nak be. Doktor Sándor Művelő­dési Központ: október 29- én, vasárnap délelőtt 10 órakor Mészöly Miklós: A három kisgida c. bábjáté­kát adja elő a Bóbita Bábegyüttes. Pécsi Galéria: október 31-ig látható Polgár Ildikó kerámikus kiállítása. KPVDSZ Kisgaléria: ok­tóber 30-ig tart nyitva a KPVDSZ Díszítőművészeti Kör munkáiból összeállított kiállítás. Ságvári Pincegaléria: október 31-én nyílik és november 1-én zár a gya­korlati bemutatóval egy­bekötött kozmetikai cikkek kiállítása. IH Galéria: november 1-ig tekinthető meg Hie- ronim Kozlowski lengyel grafikusművész kiállítása. Doktor Sándor Művelő­dési Központ: október 30- án este 18 órai kezdettel emlékünnepséget rendez­nek Krúdy Gyula születé­sének 100. évfordulója al­kalmából. Az emlékbeszé­det dr. Czine Mihály egye­temi tanár mondja. Köz­reműködnek a PNSZ mű­vészei, Bánky József zon­goraművész és a Pécsi Tanárképző Főiskola Iro­dalmi Színpada. amelyek rendszerint szűk téma­körben mozognak, dekoratívak és figurálisak. Jellemző alkotói módszere egy végsőkig leegy­szerűsített motívum variációiból kialakított vizuális ritmusképlet A lírai hatású tűzzománcok mellett Jávor Piroska grafikával is foglalkozik. Kiállításukat Miklósy Judit színművész nyitja meg. Várják tehát az érdeklő­dőket november 3-án, pénteken, délután négy órakoi a Színház téri kiállítóteremben. Proksza L. Hanglemez Új Demis Roussos lemez jelent meg a napokban, a világhírű művész legújabb dalaival A „tizenhatok kórusa” Svájcból Teleuízio Iskolai végzettsége: nincs K9ü)fü „...és mégis föl­felé visz minden zuhanás” D. Cs. Szórakoztató zene Az 50-es évek rock-zenéje A szentendrei müvészházaspár

Next

/
Oldalképek
Tartalom