Dunántúli Napló, 1978. október (35. évfolyam, 271-301. szám)

1978-10-24 / 294. szám

Az MSZMP Baranya megyei Bizottságána k lapja Az első hazai toronyrendszerű, automatizált betongyárban — mely a Baranya megyei Állami Építőipari Vállalat leendő, új központi telephelyén található — megkezdődött hétfőn az egyhetes próbaüzem. Az új létesítmény az Országos Épitőgépgyártó Vállalat és az NSZK- beli, ettlingeni ELBA-cég együttműködésével, technológiai tervei alapján készült A próba­üzem után még ebben az évben megindul a termelés. Már épül egy újabb betongyár ts a BÉV panelüzemében. Lázár Györgynek, a Magyar Népköztársaság Minisztertaná­csa elnökének meghívására hétfőn hivatalos látogatásra Magyarországra érkezett Anker Jörgensen, a Dán Királyság miniszterelnöke. Kíséretében van Jörgen Ger- sing, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára, Hans Christensen, a külügyminisztérium főosztály- vezetője, Henning Gottlieb, a miniszterelnök külpolitikai ta­nácsadója és William Friis- Möller, a külügyminisztérium főosztályvezetője, valamint Henrik Holger Haxthausen, a Dán Királyság budapesti nagykövete, aki a magyar fő­városban csatlakozott a kíséret­hez. A Dán Királyság miniszterel­nökét ünnepélyesen fogadták a dán és magyar zászlókkal dí­szített Ferihegyi repülőtéren. A főépület előtt csapatzászlóval felsorakozott a Magyar Nép­hadsereg díszszázada. A fogadtatásra megjelent Lázár György, a Minisztertanács elnöke, Púja Frigyes külügymi­niszter, Pozsgay Imre kulturális miniszter, Romány Pál me­zőgazdasági és élelmezés- ügyi miniszter, Szépvölgyi Zoltán, a Fővárosi Tanács elnöke, Várkonyi Péter állam­titkár, a Minisztertanács Tájé­koztatási Hivatalának elnöke és Varga József a Miniszterta­nács titkárságának vezetője, valamint a külügyminisztérium több vezető munkatársa. Ott volt Oláh József, hazánk kop­penhágai nagykövete. Jelen voltak a fogadtatásnál a dán nagykövetség diplomatái is. Lázár György üdvözölte a repülőgépből kilépő dán mi­niszterelnököt, s kíséretének tagjait. Díszjei harsant, a dísz­század parancsnoka jelentést tett Anker Jörgensennek, majd fölcsendült a dán és a magyar himnusz. A dán kormányfő Lá­zár György társaságában ellé­pett a díszzázad előtt, s kö­szöntötte a katonákat. Ezt kö­vetően Anker Jörgensennek be­mutatták a megjelent magyar közéleti vezetőket. Az ünnepé­lyes fogadtatás a katonai díszszázad díszmenetéve! zá­rult. A katonai tiszteletadás után a vendégek gépkocsiba szálltak, s a magyar vezetők társaságában — díszmotorosok kíséretében — szállásukra haj­tattak. * Lázár György este vacsorát adott Anker Jörgensen tisztele­tére a Parlament vadász ter­mében. A vacsorán ott voltak a dán miniszterelnök kíséretének tagjai, s részt vett Púja Frigyes, Pozsgay Imre, Romány Pál, Szépvölgyi Zoltán, Várkonyi Péter, Szalai Béla külkereske­delmi államtitkár, Varga József, Oláh József, s politikai, gazda­sági és kulturális életünk több más személyisége. A szívélyes hangulatú vacso­rán Lázár György és Anker Jor­gensen pohárköszöntőt mon­dott. Piotr Jaroszewicz elutazott Budapestről Lázár Györgynek, a Minisz­tertanács elnökének meghívá­sára Piotr Jaroszewicz, a Len­gyel Népköztársaság Miniszter- tanácsának elnöke október 20— 22. közötti baráti látogatást tett hazánkban. Kádár János szívélyes légkörű megbeszélésen fogadta a len­gyel kormányfőt. Lázár György és Piotr Jaro­szewicz tájékoztatta egymást az országaikban folyó szocialista építőmunka időszerű kérdései­ről és áttekintette a magyar­lengyel együttműködés helyze­tét. Megállapították, hogy a ma­gyar párt- és kormányküldött­ség ez év júniusi lengyelorszá­gi látogatásakor elfogadott megállapodások valóra váltá­sa eredményesen folyik, a kap­csolatok gyümölcsözően fejlőd­nek az élet minden területén. Állást foglaltak a gazdasági együttműködés további dina­mikus fejlesztése, a termelési szakosítás és a kooperáció bő­vítése mellett. Hangsúlyozták országaik érdekeltségét a KGST komplex programjának végre­hajtásában, a szocialista orszá­gok gazdasági együttműködésé­nek további kiszélesítésében. Piotr Jaroszewicz lengyelor­szági látogatásra hívta meg Lá­zár Györgyöt, aki a meghívást köszönettel elfogadta. Piotr Jaroszewicz és kísérete vasárnap elutazott Budapestről. A Ferihegyi repülőtéren búcsúz­tatására megjelent Lázár György, a Minisztertanács el­nöke, Soltész István kohó- és gépipari miniszter, Roska Ist­ván külügyminiszter-helyettes, Drecin József, az Országos Terv­hivatal elnökhelyettese és Ga- ramvölgyi József, hazánk var­sói nagykövete. Ott volt Ta- deusz Pietrzak, a Lengyel Nép- köztársaság budapesti nagy­követe is. Konténeres szállítás a pécsi raktárbázison Sok munkaerőt takarítanak meg A fejlesztés ellentmondásai Jorgensen dán miniszterelnök Gyöngyöző homloké fiatal­ember dobálja a teherautóra a súlyos kávéskartonokat. Ki tudja hányszázadszor lendül ma már a keze, amire a ha­talmas gyomrú IFA megelége­detten felberreg. Néhány mé­terrel odébb viszont ügyes tar­gonca emeli le a speciális szállítójárműről az ötmázsás konténert. Egymás mellett lát­tuk a szállítás múltját (amely sajnos még ma is jelen van!) és a jövőjét, amelynek a mát kellene jellemezni. A pécsi rak­tárbázison a Baranya—Tolna megyei Élelmiszer és Vegyiáru Nagykereskedelmi Vállalat áru­forgalmi vezetőjével, Dudás Jó­zseffel és a pécsi fiók vezető­jével, Krajczár Sándorral be­szélgettünk arról, hogy hogyan terjed a FüSZÉRT-nél a kor­szerű szállítási mód. A pécsi raktárbázison évente mintegy tízezer vagon meny- nyiségű áru fordul meg. Ennek fele vasúton, fele pedig köz­úton érkezik. 1978-ban 500 va- gonnyi áru érkezik konténer­ben az ipartól és 1250 vagon- nyi indul el konténerekben az üzletek felé. A vállalatnál ma megtalál­ható legkorszerűbb szállítási forma alkalmazása lehetővé teszi, hogy mind a nagykeres­kedelmi raktárban, mind pedig a kiskereskedelmi üzletben munkaerőt megtakarítva mo­zoghasson az áru. Ez azt jelen­ti, hogy például a malomipar 1 kilogrammos zacskókba tölt­ve a lisztet, konténerbe helyezi, és ugyanez a szállítóedény ke­rül ki - a FŰSZERT érintésével - az üzlet eladóterébe. Az elő­nyök egyértelműek: csökken a rakodási idő (jobban ki lehet használni a szállítójárműveket), munkaerőt takarítanak meg a nagykernél és az üzletekben, (kevesebb dolgozóra lesz szük­ség) és amellett sérülés nél­kül érkezik a jól védett konté­nerben az áru. Ez a fajta szál­lítási mód az éjszakai fuvaro­zást is segíti. Sajnos, ma még csak néhány árucikk esetében sikerült ezt megvalósítani. Lassan terjed a konténeres szállítási mód. Az okok szerte­ágazóak. A közvetlen költsége­ket tekintve drágább a konté­ner, mint a hagyományos mód­szerek. Az üzletek és az ipar ma még technikailag nem ké­szült fel kellően ennek az esz­köznek a fogadására. Ellene szól az is, hogy az üres kon­ténerek fuvarozásáért a MÁV ugyanannyit számít fel, mintha azok tele lennének. Mindemellett, a FŰSZERT ve­zetőinek véleménye szerint is, bővíteni kell a konténerparkot. Ma ezer ilyen szállítóedénye van a vállalatnak (egy részük szerviz hiányában kihasználat­lan). A vállalat újabb pályá­zatot nyújtott be a Belkereske­delmi Minisztériumhoz 300 da­rab, három mázsás konténer vásárlására. Ha elfogadják ké­relmüket, úgy a minisztérium a beszerzési költségek felét fe­dezi. Az egymillió anyagmozgató országában tehát, ha kis lépé­sekkel és ellentmondásokkal is, de a megvalósulás útján ha­lad a konténerprogram. Hogy hogyan lehetne gyorsítani, arról alighanem szó lesz majd az országgyűlés őszi ülésszqkán is, amikor a közlekedéspolitikai koncepcióról tárgyal a parla­ment. Budapestre érkezett Anker Hétfőn délután Biró Józsefet fogadta Louis de Guiringaud francia külügyminiszter. A meg­beszélésen jelen volt Veress Pé­ter, a Magyar Népköztársaság párizsi nagykövete is. Lázár György meghívására Bíró József Párizsban Jean Francois Deniau fran­cia külkereskedelmi miniszter meghívására hétfőn Párizsba érkezett Biró József külkeres­kedelmi miniszter. Párizs Orly repülőterén a magyar vendé­get vendéglátója fogadta és kísérte a szálláshelyéül szolgáló Crillon Hotelbe. Fogadtatásá­nál jelen volt Veress Péter, a Magyar Népköztársaság pári­zsi nagykövete is. Biró József csütörtökön vé­get érő látogatása során több alkalommal is tárgyal francia partnerével, valamint a Fran­cia Nemzeti Bank és a Fran­cia Gyárosok Országos Szö­vetsége vezetőivel a két or­szág közötti kereskedelmi for­galom bővítésének lehetősé­geiről. * KS/D. NAPLÓ, TELEFOTO Budapestre érkezett Anker Jörgensen dán miniszterelnök. A képen a Ferihegyi repülőtéren ven­déglátója, Lázár György miniszterelnök üdvözli. Losonczi Pál látogatása Vasmegyében Losonczi Pál, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, az Elnöki Tanács elnöke hétfőn délután 2 napos látogatásra Vas me­gyébe érkezett. Szombat­helyen, a megyei pártbi­zottság székházában Hor­váth Miklós első titkár és Bors Zoltán, a megyei ta­nács elnöke fogadta és tájékoztatta a közepes iparral, erősen állatte­nyésztő centrikus mezőgaz­dasággal rendelkező me­gye életéről. Az Elnöki Tanács elnöke a délutáni órákban az or­szág legkisebb termelőszö­vetkezetébe, a szombathe­lyi „Kertész" tsz-be láto­gatott, majd felkereste a Vas megyei Állatforgalmi és Húsipari Vállalatot. Világ proletárjai, egyesüljetek! Dunántúli nanlö XXXV. évfolyam, 294. szám 1978. október 24., kedd Ara: 80 fillér

Next

/
Oldalképek
Tartalom