Dunántúli Napló, 1978. október (35. évfolyam, 271-301. szám)

1978-10-22 / 292. szám

1978. OKTÓBER 22. IRODALOM — MŰVÉSZET DN HÉTVÉGE 8. 100 éve született Barta Lajos 1878. október 20-án a Sik­lóstól délre eső, alig hat­van—hetven házból álló Kis- tapolcán született Barta Lajos, a magyar szocialista iroda­lom egyik úttörője. A gyermekkor, az eszmé- lés, az indulás évei, melyek Baranyához és Pécshez kö­tik, szinte életműve egészé­ben kimutathatók. Baranyai, pécsi élmények alapján szü­letett hét novellás kötete és öt színpadi műve. Beremend, Siklósnagyfalu, Nagyharsány a gyermekkor évei és kör­nyezete számos elbeszélésé­nek alapélménye: a varázs­latos dél-dunántúli táj és a falvak nyomorúságos viszo­nyai között élő nép. Mint novellista az első vi­lágháborút megelőző évti­zedben tűnt fel nemzedéke erős tehetségeként. írásai e nemzedék társadalomkritikai szellemiségét tükrözik, bemu­tatva a sokat emlegetett „békebeli" világot. Ugyancsak fontos időszak Barta Lajos életében az a tízegynéhány év, amelyet Pé­csett töltött: 1890—98 között a főreáliskola diákja, majd néhány évig pesti jog- és bölcsészeti tanulmányok után 1904-ben ismét visszatér Pécs­re. A századforduló tipikus kisvárosi életformájának, konfliktusainak és csendes tragédiáinak előképei fedez­hetők fel többek között a Szerelem című színművében. A pécsi évek azonban e t nél talán még jelentősebb, a több mint hatévtizedes pub­licista pályájához adták a legfőbb indíttatást. Életműve e tekintetben — mint szer­kesztő és újságíró — Gaál Gábor és Fábry Zoltán kö­zelében jelölhető ki. 1906-ig a Pécsi Napló-nál dolgozik. Ekkor realizálódik a lapalapítási terve: 1906. március 15-én megjelenteti a Pécsi Független Újságot. A politikai napilap három héttel az indulás után büsz­kén vallja, hogy Magyaror­szág vidéki hírlapjai között a legnagyobb példányszám­ban jelenik meg. A csak igen rövid, félesztendős lap- szerkesztői tevékenységéről szép epizódban (A lányok el­indulnak), emléket állít Szu- chich Mária pécsi származá­sú írónő, akivel 1906. áprili­sában kötött házasságot. 1907-től Kassán dolgozik, a Felső-Magyarországot, majd a Kassai Hírlapot szerkeszti. A Felvidéken kifinomultabbá válik a mindennapok társa­dalmi problémáira való érzé­kenysége, amely már pécsi munkássága során is jelle­mezte írásait. Baranyai emlékek légkörét idézi a Parasztok c. drámá­ja. amelynek kéziratával 1910-ben érkezik Budapestre, ahol a Világ című polgári radikális lap munkatársa lesz. Itt kerül össze Biró La­jossal, Bölöni Györggyel, Já- szi Oszkárral, Kosztolányi De­zsővel, Magyar Lajossal. A Tanácsköztársaság ide­jén Barta Lajos munkássága fénykorát éli: tagja az iro­dalmi direktóriumnak, az írók Szakszervezetének titkára, la­pot szerkeszt, szervezi az Ál­lami Könyvkiadót, több da­rabját játsszák a pesti szín­házak. A Tanácsköztársaság bu­kása után bebörtönözték. Ki- szabadulása után 1920-ban családjával emigrációba kény­szerült. Bécs, Berlin, Pozsony, Kolozsvár, Prága, London vol­tak főbb állomáshelyei. Közülük kiragadva néhány jelentős dátumot: 1920-ban Berlinben Piscator felkérésé­re írta, s a Proletarisches Theater megnyitásakor mu­tatta be az Oroszország nap­ja című agitációs jelenetét. 1929 és 1932 között Po­zsonyban szerkeszti az Új Szó C. kultúrpolitikai lapot, s a szlo­vákiai radikális magyar értel­miség, a Sarló-mozgalom ta­nítómestere és egyik szellemi vezére. 1939-től a Londoni Magyar Klub antifasiszta jel­legének kialakításában ját­szik jelentős szerepet. írásait különböző amerikai magyar munkáslapok jelentetik meg. 1946-ban tért haza család­jával. Újból bekapcsolódik a magyar irodalmi életbe, új no­vellás kötetei jelennek meg és több tervvel foglalkozik. Ezekre a tervekre azonban már nem maradt ideje. 1964. október 18-án elhunyt. Sokoldalú életműve, drá­mai fordulatokban gazdag életútja a huszadik századi magyar író pályájának egyik sajátos változata volt. Pálinkás György Barta Lajos fiatalkori képe. A beremendi vasútállomás a tizes években Sarlós-emlékezés Barta Lajosra Mi, sarlósok csaknem vala­mennyien Barta bácsinak hív­tuk, magunk közt is így emle­gettük. E tisztelet diktálta megszólítás kijárt a nálunk huszonöt-harminc évvel idő­sebb írónak és a magyaror­szági proletárforradalomban megedződött, tapasztalt vete­rán kommunistának. Viszonyunk vele valóban az apa és fiú viszonya volt, amely kölcsönös rokonszenvből és bizalomból fakadt. Mint apánkra vagy idősebb fitestvérünkre tekintet­tünk rá, ő pedig fiainak tar­tott bennünket, akikkel fog­lalkoznia, törődnie kell, akik­kel meg kell osztania a ta- nócshatalom idején szerzett forradalmi tapasztalatait. Nagyrabecsültük őt követke­zetes marxista szemléletéért, fiatalokat megszégyenítő akti­vitásáért. Pozsonyban, ahová a Horthy-pribékek elől rövid ber­lini, majd néhány évi bécsi tartózkodás után a húszas évek második felében érkezett, ő volt az az emigráns magyar írástudó, aki a polgári radi­kális eszmevilágtól és a szo­cializmussal való rokonszenve- zéstől 1919-ben eljutott a marxizmus tudatos vállalásáig. Ismertük a Tanácsköztársaság idején az irodalom és kultúra területén kifejtett szervezői te­vékenységét, amely csehszlo­vákiai éveiben is lépten-nyo- mon megnyilvánult. A kezde­ményezés és szervezés életele­me volt. Még Bécsben élt családja, de már mint író és újságíró — a húszas évek második fe­létől — élénken bekapcsoló­dott a csehszlovákiai irodalmi életbe. Sűrűn át-átrándult né­hány napra, sőt néha hosz- szabb időre is Pozsonyba. Az akkor még fennálló villamos- iórat Bécs és Pozsony között megkönnyítette a gyors köz­lekedést. Cikkeit, eszmefutta­tásait, elbeszéléseit a viszony­lag szabad szellemű A Reggel. A Nap című és egyéb la­pokban közölte. Látva a bal­oldali könyv- és lapkiadás ne­hézségeit, maga próbálta a kérdést megoldani. Létrehozta az !KVÁ-t, az írók Könyvkiadó Vállalatát, amely azonban né­hány kötet kiadása után — megfelelő pénzügyi megalapo­zottság hiányában — meg­szűnt. Megindította 1929-ben Új Szó címmel havonta kétszer megjelenő kitűnő folyóiratát, amelynek munkatársai sorába — a haladó magyar írók mel­lett — felkérésére egymásután bekapcsolódtak a sarlósok — Balogh Edgár, Dobossy László, Morvay Gyula, Peéry Rezső, Szalatnai Rezső — is, mi több, a folyóirat felelős szer­kesztője — Horváth Ferenc — szintén sarlós volt. Mivel csak a harmincas évek derekán — a fasizmus előretörésének időszakában — települt át családjával Auszt­riából Csehszlovákiába (akkor kapott lakást a szlovák fővá­ros Nová dóba nevű új lakó­telepén), ennek bekövetkeztéig napjainak nagy részét a pozso­nyi kávéházakban töltötte. Hol a Carltonban, hol pedig a Stefániában (ma: Stefánka) vcgy a Metropolban tűnt fel, ahol cikkeit, novelláit és leve­leit írta, vagy írókkal s főleg a Sarló tagjaival vitatkozott. Nagyszerű vitapartner volt és szenvedélyes levelező. Máig is őrzöm hozzám intézett levele­it, amelyekben egyre újabb ötleteiről, terveiről tájékozta­tott, kérve segítségemet vagy aktív közreműködésemet egy- egy újabb irodalmi vagy tár­sadalmi szervező munkában. Barta Lajos Sarlóhoz kap­csolódásának egyik szép do­kumentuma az a levél, ame­lyet a Sarló 1931 szeptembe­rében lezajlott pozsonyi kong­resszusa alkalmából intézett a mozgalom tagjaihoz. „Ti sze­rencsés emberek vagytok — hangsúlyozta üdvözlő levelé­ben —, mert olyan időbe szü­lettetek bele, melyben az em­ber nemcsak önmagát, nem­csak nemzetét, de az egész emberiséget is megtalálja. De csak azok találhatják meg magukat az emberiségben, akik ki tudnak egymás felé egészen nyílni, mint ember, így jön létre az egymás felé kinyílt emberek millióiból a nagy kollektivitás, az új em­beriség ... A kapitaizmus em­bere nem tud ilyen lenni, ezért keresitek és formáljátok magatokban az új, a szociá­lis embert. Megláttátok már régen, hogy az új ember ön­magától csak egy új társada­lomban formálódhat ki, azért keresitek és akarjátok az új társadalmat... Ti nem tartoz­tok párthoz... De marxi tör­ténelemszemlélettel nézitek és magyarázzátok a világot, ami­vel adva van gondolkodástok iránya. A kapitalizmus össze­omlása irtózatos jelek közt megy végbe. Törekednetek kell, hogy mindenről helyesen gon­dolkodjatok, etikusan éljetek és cselekedjetek mindig! Eb­ben egyek vagyunk mindany- nyian, akik így akarunk a vi­lágösszeomlásban és világke­letkezésben élni." (A sarló jé- gyében, Pozsony, 1932.). Sok közös dologban mű­ködtünk együtt. Jómagam pél­dául nem egy irodalmi elő­adását szerveztem meg Loson­con, ahol a harmincas évek­ben éltem. Előadásai mindig élményt jelentettek a hallga­tóságnak. Kitűnő szabadelő­adó volt. Legemlékezetesebb „előadása" azonban az volt, amelyet a harmincas évek második felében — a bécsi döntés előtti időszakban — Losoncon, az egykori Búza té­ren — szabad ég alatt — tartott. Valójában ez egy nagy r.énnyűlés volt, melyen Barta a fasizmus barbárságáról be­szélt. Beszéde oly szuggesztív erejű volt, hogy a tömeg va­lósággal megbabonázva hall­gatta, készen arra, hogy fegy­verrel kezében szembeszálljon a békét fenyegető fasiszta rémmel. A második világháború kü­szöbén Barta családjával envütt Londonba menekült. Ott vészelte át a világkataklizmát. A felszabadulás után a túlélő sarlósok ismét találkoztak ve­le. Kapcsolatunk haláláig fenn­állott. Sándor László Barta Lajos: Föltámadás Erdőkoszorús hegysor lejtő­jén feküdt a város, ősi székes- egyházának négy merész tor­nya úgy nézett a városon túl­ra, dél felé,' mintha nem is templom, de végvár lett volna valaha. Arra dél felé nagy volt az ég, de mégis szűk a látha­tár, mert halmos-dombos táj vágta be az egek alját. Vala­mikor rómaiak, később törökök sokáig tanyáztak ebben a sok templomtól tornyos városban. A főtér patináson zöld kupolás templomát is a törökök építet­ték valamikor mecsetnek. A vá­ros fölött, az erdős hegyeket előző sziklás dombok egyikén valamikor a hegyi víz által hajtott kezdetleges ipar műkö­dött. Már régóta üres és omla- tag, hombárszerű, ódon kőhá­zai úgy hatottak, mint valami ipari ősi állatok roppant csont­vázai. A régi üzemek miatt kelet­kezett odafönt a sebes vizű hegyi patak mellett a róla elnevezett Puturluk, mint külön proletár városrész. Alulról, a város bizo­nyos pontjairól nézve, apró, egymás fölé épített házaival olyannak tűnt, mint fehérre meszelt emberketrecek amfi­teátruma. Az ipari forradalom során a gőzre, gázra, villanyra járó gyárak a déli városrészekre te­lepedtek, és a munkások on­nan fölülről vándoroltak a déli üzemekbe. A Puturluk évtizedek óta állandóan illatozott a hal­krumplinak nevezett hús nélküli krumplipaprikás szagától. A kis udvarokon kifeszített kötele­ken mindig száradt a mosott gyermekholmi, amelyből ki le­hetett olvasni egyet-mást a Pu­turluk szerelmi történetéből.. Mint boldogító malaszt tün­dökölt már a varos és a hegy­vidék fölött a kora tavasz, a szőlős dombhátakon édes lila színnel nyiladoztak már az ezernyi mandulafák. Húsvétot előző virágvasárnapon a tava­szi áradásban ilyeneket mond­tak egymásnak a Puturluk pro­letárjai: „Még csak hat nap!” — „Már csak hat nap!" — Ezzel a föltámadás napjára előké­szített nagy szocialista ese­ményre gondoltak. Harangok szóltak, csengőcs­kék csengtek, füstölők tömjé- neztek, a papok és a gyüleke­zet énekei nagy zengésekkel áradoztak. Mint színekkel, fé­nyekkel tündöklő, zászlósán lo­bogó áradás folyt ki a temp­lomból a föltámadási körme­net, hogy régi hagyomány sze­rint mind a négy oldalán meg­kerülje a nagy teret, és aztán ismét visszaáradjon a temp­lomba. A hadi jellegű zászlóer­dő különösen hatalmasnak mu­tatta az egyházi tüntetést. Két oldalt, a rendkívül széles járda fölött a város legna­gyobb palotái keltek a magas­ba. A térre és tavaszba tárt ablakaikból a szőke és barna női fejek sokasága magasra fésült hajakkal, a legelőkelőbb szalonokban varratott, legújabb divatú ruhákban, ékszerekkel, szalagokkal, virágokkal túlrak­va irányultak a tér felé, hogy lássák a föltámadási menetet. Mögöttük fehér plasztronos, finom ingekben, fekete ünnep­lőben, mint valami nagy fo­gadtatáson meredeztek a vá­ros gazdag, előkelő férfiai. Elő­deik kétezer év előtt keresztha­lóiba űzték a prófétát, kinek fehér halotti szobrát hordozták körül odalent, mert annak ide­jén meg akarta zavarni a ma­ga korának üzleteseit. Most ott ültek, álltak az ablakokban, mint valami páholyokban. Va­gyonukkal, társadalmi rangjuk­kal, hatalmukkal valósággal ki­bérelték maguknak az üzlete- sek által egykor halálba űzött prófétát ünneplő körmenet lát­ványát. Közben elfeledkeztek a próféta egy alaptételéről: „A teve előbb megyen ót a tű fo­kán, mintsem egy gazdag be­mehet a mennyek országába.” A zengő körmenet a haran­gok zúgása közben éppen a városházával sz'emben, a Fő utca sarkán, a széles járda szögénél nagyot kanyarodott, hogy a tér déli vonala mentén folytassa útját. Ekkor történt, hogy ugyanazon széles járda szögén megjelent egy hajadon- főtt járó, sovány, középmagas, egyszerű szürkének ható em­ber. Láthatóan elviselt, sokszor tisztogatott, de ez alkalomra szépen kivasalt seszínű szövet­ruhában, mint valami tribünön állt meg a sarkon. Tiszta fehér ingén nem viselt gallért, hosz- szú, sovány arcával, ádámcsut- kás, hosszú nyakával az ősi és végzetes szegénység eleven szobra lehetett volna. Sokat hordott, kitaposott, de most fé­nyesre suvickolt cipője hozzá­tartozott az ünnepélyes alka­lomhoz, melyet simára borot- váltsága, valamint rendkívülire valló látható eltökéltsége kü­lön is kihangsúlyozott. Rendkí­vüli a dologban az volt, hogy a maga módján ünnepien ki­öltözött, de a körmenethez ké­pest nagyon szegényes jelen­ség, bal karján kétfelől lelógó nagy csomó újságot tartott. Szóltak a sokféle harangok, a körmenet imádkozott és éne­kelt. Kétezeréves egyháztörté­nelem harangokkal, tömeg­énekléssel tüntetett a hatalmas téren, az egyszerű ember a tér sarkán, karján az újságokkal egyedül állt A Puturlukból jött! A város legszembeszökőbb helyén, hús­vét szombatján, föltámadás napján, a körmenet pompájá­nak idején jelent meg. Azzal, amit akart és kezdett, megtör­te a régi városnak rómaiak és törökök óta a gazdagokra és hatalmasokra támaszkodó tör­ténelmi vonalát. Az ember ugyanis minden 'különösebb tüntető hangnyomat nélkül, nem szavaTva, nem kiabálva, de egyszerűen, mint valami magától értetődő dolgot, hir­detni kezdte a maga újságját. „Megjelent a Munkás első száma! Megjelent a munkás- mozgalom helyi lopja, a Mun­kás. Húsvétra kijött a Munkás első száma. Ezentúl minden szombaton itt lesz a dolgozók hetilapja. Megjelent a Mun­kás! Itt a Munkás első szá­ma I" A városháza egyik emeleti ablakából elmozdult egy arc, egy fiatal egyenruhás rendőr­tiszt arca, a városháza öblös kapujából pedig csakhamar ki­jött egy hosszú kabátos rend­őr, nem valami barátságos, sőt, inkább kiválasztotton marcona, figura. Odament az újságját hirdető emberhez: — Mit csinál maga itt? — Hirdetem az újságot. — Mi az, hogy hirdetem az újságot? — Árusítom. — Miért jön maga éppen ide árusítani? — Ma szombat délután van, bérfizetés napja, sok munkás jár erre, hallják, hogy kijött az újságjuk, és megveszik. — Von magának engedélye az utcai árusításra? — Hogyne volna! — Hogyan tudtak ilyen en­gedélyt kapni? — Ez most a korszellem. — Mutassa az engedélyét! Az újságos ember megmu­tatta a belső zsebében hor­dott, kis noteszéből kivett, a polgármester olvasható aláírá­sát feltüntető engedélyt. A rendőr megnézte, és visszament a városházára, az újságos pe­dig tovább csinálta, amit ad­dig csinált, hirdette, hogy meg­jelent a proletárok helyi heti­lapja, a Munkás. A tiszt arca újra eltűnt az ablakból, a rendőr nemsokára megjelent. — A tiszt úrnak az a vélemé­nye, hogy maga itt botrányt okoz. — Miért volna botrány az, hagy illedelmesen hirdetem az újságomat, amire a városi ha­tóságtól van engedélyem?

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom