Dunántúli Napló, 1978. október (35. évfolyam, 271-301. szám)
1978-10-21 / 291. szám
1978. október 21., szombat Dunántúlt napló 3 Kék fény Sokat tűnődtem már azon,, mi az oka a Kék fény népszerűségének, túl a szenzációk iránti határtalan és kielégíthetetlen vonzalmon. Az egyik ok kétségkívül a műsor aktualitása, olyan aktualitás ez, amely szinte süt. Az ügyek ebben a pillanatban folynak, az események kint zajlanak az ablakunk alatt, íme, itt mutatják a betörő feltételezett ábrázatát, s valahol valaki máris emeli föl a telefonkagylót, lázasan telefonál, a rendőrök máris ülnek be a kocsiba, lehet, hogy mire Szabó László végez az erkölcsi tanulsággal, már fülön is csípték a tettest. Igen, lehet, hogy valahol ingben-gatyában a tettes is nézi az adást, elhűl, hogy mennyire a sarkában vannak és talán fejvesztve menekülni kezd ... A műsor sikerének másik oka bizonyára az emberi igazságérzet hevessége és türelmetlensége — csináljanak már rendet, tegyék már hűsre a törvénysértőt, kapják el a fej- szés, kalapácsos, ólombotos és ki tudja, még miféle eszközökkel felszerelt bűnözőket. A köz- biztonság és a rend mindig mindenütt közóhaj, az ezzel kapcsolatos gondolatok sehol sem mentesek bizonyos nyugtalanságtól. Szemmel látni, füllel hallani, hogy rendünk érdekében sokan dolgoznak, ugyanazt akarják, amit mi, de rendelkeznek is a megfelelő eszközökkel - megnyugtató érzés. A Kék fény sikerének nagy titka, hogy személyesen is jelen van benne a rendőrség, amely arra hivatott, hogy ezt a rendet megóvja a nagyobb bajoktól. Hogy mindezen most ismét elelmélkedtünk, annak apropója a Kék fény utolsó adása, amely bizonyította, hogy még mindig tud újítani a műsor. Nem arról van szó, hogy alapszerkezete változott volna: a vázát most is a konkrét ügyek adják, amik adott időben történtek. Hanem az, ahogy ösz- szegyűjtötték a fiatalkorú bűnözés néhány esetét és összefüggő blokkot szerkesztettek belőle, amely így együtt túlment a tudósítás és a kommentár egyszerű együttesén. Társadalmi riport lett belőle, ha úgy tetszik — egy jelenség sokoldalú felmutatása, okok, ösz- szefüggések keresése, meggyőző és figyelemfelkeltő összkép. Túlment önmagán a Kék fény abban is, hogy nem ragaszkodott a „legmutatósabb” rendőrségi ügyekhez, hanem bekevert enyhébb eseteket is, mintegy az időben visszafelé haladva ezzel, nyomozva a kezdeteket, azt, ami az első, sokszor végzetes lépés előtt van. Azt a határt tapogatta ki, amit az átlagember nem szívesen gondol végig vagy ismer el: a törvénytisztelő világ és a bűnözők világának sokszor sajnos elég széles határmezsgyéjét. A műsor többi része azután már a megszokott Kék fény-stílusban csörgedezett. A békéscsabai szatír is nyilatkozott, igen öntudatosan, kerek mondatokban, nem mellőzve az évek során lapos közhellyé koptatott, s egyre képtelenebb helyzetekben is alkalmazott kitételt: szeretetre vágytam. A nézőnek ezúttal is maradt töprengeni valója: van mit töprengenie. Hogy a felelősséget meddig háríthatjuk — ha csak szavakban is — a társadalomra. Nem kellene-e végre már az egyes ember felelősségét hangsúlyozni, beleszámítva azt a közismert tényt, hogy a társadalom egyénekből áll. Szabó Lászlóék az előbbi riport-blokkal ez irányban tettek egy lépést, érzékeltetve, hogy adott esetben a „feddhetetlen" szülői ház felelőssége is fölvethető, nemcsak általában a társadalomé. H. E. Kapuzárás után a siklósi wmmmmmm alkotótelepen Tízezrek gazdagodása M iközben az ember a nagyharsányi keleti kőbánya szobormú- zeumóban apró kavicsokat rugdosva meg-megáll a legfrissebb alkotások előtt, sok minden eszébe jut. Engem mindenekelőtt az foglalkoztat, hogyan viszonyulnak vajon az itt létrehozott értékek azokhoz a kétségtelenül könnyebben mérhető, jobban meghatározható értékekhez, amelyek a környék mezőgazdasági és ipari üzemeiben keletkeztek az ott dolgozók verítékéből. Mert egyfajta „termelőüzem” ez is. „Termékei" kézzelfoghatóak, van színűk, formájuk, méretük .. . Minőségük is van természetesen. Igaz: nehezen megközelíthető, még kevésbé könnyen definiálható. Éppen ezért nagy kérdés: vajon hányán és menynyire vannak tisztában ezeknek a „termékeknek” a felhasználhatóságával, igazi rendeltetésével. A kőbánya lassan kiürül. A kerámia szimpozion műhelyei is csendesek. A művészek hazautaztak, alkotásaik azonban itt maradtak. A gyors mérleg- készítés ideje ez. Ilyenkor már lehet tetszést, nemtetszést nyilvánítani. Érdeklődöm a fenntartó szervek képviselőitől, meg- kéndezem a szakembereket, sorraveszem magamban az eddig elhangzott értékítéleteket, vélekedéseket. Az eredmény kedvező. A kerámia szimpozion programját csaknem mindenki a lehető legszerencsésebbnek minősíti. Kivinni az alkotásokat a tömegek közé, hogy ott, közvetlenül fejtsék ki építő hatásukat. Kell-e ennél szebb, értékesebb cél? Aligha. Márpedig ez volt az „utcák és terek művészete” elnevezésű program célja. A kőszobrász szimpozion „betonprogramja” még konkrétabban érinti az emberek tízezreit, hiszen két szép „terméke": Issei Amemiya és Kígyós Sándor betonszobra máris itt áll Pécs közterein — sokunk örömére és gyönyörűségére. (Elkészült Kertészti Ágnes betonszobra is, felállítási helyéről azonban még nem döntöttek.) A szobrász szimpozionon dolgozók munkáit szemlélve az az érzése az embernek, hogy ezen a területen ugyancsak jó, kiegyensúlyozott évről lehet beszélni. Ezt hallom másoktól is. Külön öröm megszemlélni Mar- tyn Ferenc Kossuth-díjas, kiváló művész — Jegenyés János kivitelezésében — szinte észrevétlenül elkészült plasztikáját, amelyet a kőbánya bejáratának közelében helyeztek el. A szimpozionra idén Chikón Bálint és Rideg Gábor személyében két művészeti írót is meghívtak a rendező szervek. Rideg Gáborral a nyár elején már beszélgettem, most Chikán Bálintot kértem meg: foglalja össze benyomásait az alkotótelepeken tapasztaltakról, az idei szezon eredményeiről. A művészeti író szerint a képzőművészeti világhét mottóját képező „Utcák és terek művészete" elnevezésű kerámia szimpozion-program más jellegű tevékenységet kívánt meg, mint a korábbi évek célkitűzései. Mindez lényeges előrelépést jelentett, ugyanakkor az egész művésztelepi tevékenységben előremutató problémákat vetett fel. Hiszen, hogy az itt születő munkák valóban közkinccsé váljanak, előre meg kell teremteni azokat a formákat, kapcsolódási pontokat, amelyek révén ténylegesen minél több ember számára élményt és értéket jelenthetnek ezek a művek. Ehhez nem elegendő a belső munka. Szükség van a városrendezőkkel, a kertmérnökökkel való együttgondolkodásra is. Az idei program megfelelt ennek a követelménynek. Olyan jellegű munkák születtek, amelyek lehetővé teszik azt, hogy előbb vagy utóbb lakótelepi, városképi környezetbe kerülhessenek. Ezeket a törekvéseket ezúttal — a „betonprogram” keretében — Issei Amemiya és Kígyós Sándor szobra révén sikerült maradéktalanul megvalósítani. Itt a művésztelepi munka újszerűsége az volt, hogy egy — Magyar- országon még nem ismert —, új technológiát honosítottak meg a japán művész jóvoltából kiváló csoportmunkával, ^jo közösségben. A kőszobrász szimpozionon tulajdonképpen a legtöbb művész régebben kezdett munkáját fejezte be. Többnyire figu- ratív művek készültek a bányában. Figuratív műveket a szocialista országokból érkezett művészek alkottak. A norvég és az olasz művész kifejezetten nonfiguratív plasztikát hozott létre. Chikán Bálint véleménye: biztosak lehetünk abban, hogy az idei szimpozionon készült alkotásokkal nemcsak a szakma gyarapodott új tapasztalatokkal, hanem valóban új értékek születtek, amelyek Siklóson és Pécsen túl az egész ország gazdagodását szolgálják. Ami a művészeti író helyzetét illeti a művésztelepi munkában, a legfontosabb azoknak az alkotói problémáknak a közvetlen közelről való érzékelése, amelyek sok esetben befolyásolják az elkészült műalkotások minőségét és jellegét. A művészeti író jól érzékelheti azokat a szellemi erőfeszítéseket, amelyeket az alkotók önmaguk megvalósítása érdekében egy közösségi cél ismeretében kifejtenek az alkotói folyamatban. Ugyanakkor alkalom kínálkozik arra is, hogy ebbe az alkotói folyamatba partnerként bekapcsolódva — viták, eszmecserék keretében — a maga eszmei lehetőségeivel hozzájáruljon ahhoz, hogy egy valós, a napi munkát is pozitív irányba befolyásoló együttgondolkodás, együttműködés jöhessen létre. Éliás Imrétől, az alkotótelepek vezetőhelyettesétől hallottam, hogy a kétévesre tervezett „betonprogramot” természetesen jövőre is folytatják. A szobrok felállításában nagy és önzetlen támogatást nyújt a Kertészeti és Parképítő Vállalat. Ugyanakkor szükség van arra is, hogy a szobrot átvevő tanácsok a felállításhoz szükséges költségek fedezéséhez támogatást nyújtsanak. * Tavasztól őszig kihajt és kenyérré válik a búza. Beérik a szőlő és bor lesz belőle. Formát, életet nyer az élettelen anyag. Bebesi Károly A KISZ Központi Művészegyüttesének új zene! stúdiója sikeres koncertet adott szerdán este Pécsett, a Liszt-teremben. A „Korunk zenéje" sorozatban Sáry László, Vidovszky László, Jeney Zoltán és Frederic Rzeswski műveiből adták műsort. Képeinken balról jobbra, sorrendben: Maityn Ferenc tervét Jegenyés János faragta meg, Wolfgang Kuhle: Férfi torzó, Nagy István: Alföldi Vénusz szobrán dolgozik, Ladislav Janouch: Csók cimű alkotása — Szokolai felvételei — A főszerepben: Paul Newman, Robert Redford és Robert Shaw A nagy balhé egy meglehetősen jól sikerült színes amerikai szórakoztató film. Hogy jól sikerült, csak látszólag tűnik enyhe dicséretnek, hiszen manapság egyre ritkábban lehet elmondani ezt egy szórakoztató filmről. Mintha szerte a világon elnehezültek volna azok a kezek, amelyek az úgynevezett könnyű műfajokat művelik, mintha csökkent volna a közönség beleélési kedve azokba a sztorikba, helyzetekbe, amelyek eleve érdektelenek a számára. Hogy jó-e ez, vagy rossz, más kérdés. A nagy balhé-nak van eleje, közepe és vége. Sztorija nem pofonegyszerű, de megértése nem igényel felsőfokú iskolázottságot. Alakjairól az első látásra leolvashatók legmélyebb titkaik. Amit még elmondhatnak magukról, azt már a forgatókönyvíró és a rendező tartogatja és adagolja a nézőnek - kis falatonként. Az elfogadható szórakoztató film receptje ezen kívül előírja még a megfelelő színeket, ízeket, hangulati elemeket, amelyek nélkül az ilyesfajta táplálék sem fogyasztható el jó étvággyal. Az pedig, ha mindezt szatirikus mozzanatok teszik változatossá és az önirónia leke- nyerező hatású légköre lengi be, valóságos csemegét eredményezhet. De ezek még mindig csak a nyersanyagok volnának. Legalább ugyanilyen fontos az, hogy az adott alapanyagok milyen együttessé, egységgé állnak egybe, alakulnak át a rendező és az operatőr munkája eredményeként. Mert, ha aránytévesztés történik, vagy össze nem illő elemek kerülnek egymás mellé, akkor az itt sokszorosan megbosszulja magát. A nézőnek ugyanis elvárásai vannak az ilyen filmekkel kapcsolatban. Nagyjából előre tudja, hogy mit fog látni, miért fizet, mit vásárol meg. Hiszen ezért áll hosszú tömött sorokban a pénztár előtt. A jó szórakoztató filmiparos pedig tudja, hogy mi az, amit a néző joggal elvár a pénzéért. Különösen tudják ezt az amerikai filmgyártás szórakoztató ágazatának profi-színvonalú művelői, akik úgymond valósággal tudománnyá fejlesztették ennek a műfajnak az „elméletét." Tegyük hozzá: megtanulható tudománnyá. Attól pedig aki tud, nem szégyen tanulni. Ha lancsó nyíltan ki meri mondani, hogy az amerikai westernek- ből tanulta meg a mozgatást, egyáltalán nem volna baj, ha azok a filmeseink, akik hazai viszonyok között szórakoztató művek alkotására vállalkoznak, ugyancsak magukba szívnának valamit, az ilyen jellegű filmek elkészítésének a tudományából . .. Természetesen nem a tartalomra, hanem a technikára, a filmkészítés mechanizmusára gondolok — ideértve még a forgatókönyvet is. A nagy balhé mindemellett aligha ért volna valamit olyan színészegyéniségek nélkül, mint például Paul Newman és Robert Redford. (Föl is szisszent valaki mellettem a moziban: hogyan adhatják ilyen színészek a nevüket ehhez a filmhez. . .?) Az ő közreműködésük is azt a véleményemet erősítette meg, hogy: ha az elfogadható művészfilmekhez mindenből a jó kell, akkor a jó szórakoztató filmekhez mindenből a legjobb. B. K. Jelenet a filmből A nagy balhé
