Dunántúli Napló, 1978. október (35. évfolyam, 271-301. szám)

1978-10-15 / 285. szám

1978. október 15., vasárnap Dunántúli napló 13 TESTVÉRLAPJAINK ÍRJÁK 1971 óta jelentősen javultak a bevásárlási feltételek a me­gyében: a változás mintegy 160 ezer embert érint. A fejlő­dést bizonyítja a 24 vásárcsar­nok, melyet részint újonnan építettek, részint átalakítottak, 22 vidéki bevásárlóközpont tar­tozik még a sorba, 77 étterem és 400 elárusítóhely. GAZETA ----­zachodnia HZIENNIK POLSKIÉI ZJHDNOCZONEl PABTII BOBOTOK ?EJ A II. világháború veterán­jai számára épülő kolobrzegi szanatórium munkáiban na­gyon sok fiatal kiveszi részét. A tavaszra elkészülő szanató­rium munkálataiban a kosza- lini építő szövetkezet munka­társai dolgoznak, akiket a slupski, a szczecini, a pilai, a wilczai építőiparisták segítenek. Ennek a jelentős segítségnek köszönhetően már a jövő év­ben használhatják a szanató­riumot a beutaltak. A 360 sze­mélyes szanatórium a legna­gyobb és legmagasabb épület lesz Kolobrzegben. CAUBEHCKO flEAO A kameni szarvasmarhatelep egyike azoknak, melyeket a legújabb technológiával építet­tek fel a közelmúltban. A ta­valyi év kezdeti nehézségeit si­került kiküszöbölni, s idén jog­gal bizakodnak abban, hogy termelési tervüket megvalósít­ják a tervek szerint. Az elő­irányzat az, hogy 700 tonna tejet kell termelniök az év vé­géig. Ezzel szemben október elejéig 600 tonnát fejtek ki, s így az állattenyésztők vállal­ták, hogy év végéig terven fe­lül 50 tonnát adnak át értéke­sítésre. Az ossz árutermelési tervük 210 000 leva, várhatóan pedig 230 000 leva lesz teljesí­tésük. Ez azt jelenti, hogy a fejési átlag 2360 literről 2800 literre emelkedett. ©Szabad Szól Két évvel ezelőtt még kuko­rica érett a jövendő üzem he­lyén és a Szobolya-patakban gyermekek pecáztak. Tavaly ősztől azonban az építők biro­dalma. A terület elegyengetése után, hatalmas, tizenöt tonnás betonoszlopokat sorakoztatnak fel katonás sorrendben —csak­nem háromszázat. S ezekben a szeptember végi napokban pedig, mór a tetőszerelésen dolgoznak. A Buziási úti ipari övezetben épül a temesvári traktorgyár. E hatalmas csar­nokban jövőre már másfél ezer, 1980-ban pedig tízezer 24—45 lóerős traktort szerelnek ösz- sze. NAGYVILÁGBAN A KGST belkereskedelmi minisztereinek 10. jubileumi ülése október 13-án plenáris üléssel és a jegyzőkönyv ünnepélyes aláirásával ért véget. Képünkön: Sághy Vilmos belkereskedelmi minisz­ter aláirja a jegyzőkönyvet. Összeült a konklave Vatikánvárosban szombaton délután összeült a konklave, hogy megválassza a szeptember végén elhunyt I. János Pál utódját. Szombaton a 111 bíboros - köztük a magyar Lékai László - zárt ajtók mögött előzetes meg­beszélést tartott. A választás csak vasárnap kezdődik. Na­ponta négyszer szavaznak mindaddig, amíg meg nem vá­lasztják az új egyházfőt. ♦ + TRIPOLI: Jasszer Arafat, a Palesztinái Felszabadítási Szer­vezet vezetője szombaton a lí­biai fővárosba érkezett. A pa­lesztin vezetőt Abdusszalam Dzsallud, a Líbiai Általános Né­pi Kongresszus főtitkárságánok tagja fogadta, s a közel-keleti térségben lezajlott legutóbbi fejleményeket vitatta meg ven­dégével. + RÓMA: Andreotti olasz kormányfő szombaton délelőtt két órán át tárgyalt Berlinguer- rel, az OKP főtitkárával a Moro- ügy október 24-re tervezett par­lamenti vitájának előkészítésé­ről. Berlinguer reményét fejezte ki, hogy a kormányt támogató öt párt közös álláspontra jut a Moro-ügy parlamenti vitájában. Sürgette, hogy mielőbb tegyék közzé a „Vörös brigádok” rej­tekhelyein talált iratokat, ame­lyek a bíróság kezébe kerültek. Andreotti hétfőtől a kormányát támogató többi négy párt ve­zetőivel tárgyal a Moro-ügyrőf. Merénylet­statisztika Az év első kilenc hónap­jában Olaszországban 1805 merényletet követtek el, és ezeknek 25 halálos, valamint 325 sebesült ál­dozata volt. Ez tűnik ki az Olasz Kommunista Párt pénteken Rómában nyil­vánosságra hozott statisz­tikájából. A múlt év ha­sonló időszakában 1192 merényletre került sor és ezek 19 személy halálát okozták. ♦ WASHINGTON: Alig 24 órával az amerikai törvényhozás jóváhagyása után Carter elnök aláírta az Egyesült Államok ed­digi legnagyobb összegű, 117,3 milliárd dolláros hadügyi költ­ségvetést, amely az ez év októ­ber 1-én kezdődött pénzügyi évre szól. Ezzel megindulhat annak a hatalmas fegyverkezési programnak a végrehajtása, amelynek keretében egyebek között 12 milliárd dollárt fordí­tanak repülőgépek, 4 milliárd dollárt pedig hadihajók vásár­lására és több száz millió dollár jut a neutronfegyver kifejleszté­sére, gyártásának előkészítésére is. + ODESSZA: Szombaton megkezdődő it az odesszai te­rület és Csongrád megye barát­sági hete. Odessza lakosai me­leg fogadtatásban részesítették a küldöttséget, — amelynek ve­zetője Koncz János, az MSZMP Csongrád megyei titkára -, és a barátság-vonatot. ♦ Bagdadi csúcsértekezlet A Camp David-i keretmegál­lapodások következtében kiala­kult helyzet megvitatására Bag­dadba összehívott arab csúcs- értekezlet november 2-án, — az eredeti időpontnál egy nappal később — kezdi meg munkáját — jelentették be szombaton az iraki fővárosban. Az iraki hír- ügynökség külügyminisztériumi források alapján arról tájékoz­tat, hogy a halasztást a részt­vevő országok kérésére határoz­ták el. A csúcsértekezlet előkészíté­sére hivatott külügyminiszteri tanácskozás időpontja szintén eltolódik, nem október 20-án, hanem tíz nappal később kez­dik meg előkészítő munkájukat a részt vevő országok diplomá­ciájának vezetői. Az egyiptomi elnök állás­pontjával kapcsolatos közös arab álláspont kidolgozása cél­jából összehívott konferenciára az Arab Liga 22 tagja közül ed­dig 16-an jelentették be rész­vételüket. Az SZKP jelszavai november 7-re Moszkvában nyilvánosságra hozták az SZKP Központi Bizott­ságának a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 61. évforduló­jával kapcsolatos ünnepségekre kiadott jelszavait, amelyek a kö­vetkezőképpen hangzanak: — Éljen a Nagy Októberi Szocialista Forradalom, a XX. szá­zad legkiemelkedőbb eseménye, a kapitalizmusból a szocializ­musba való világtörténelmi jelentőségű átmenet kezdete! — Éljen a marxizmus—leninizmus — a világ dolgozóinak ha­talmas eszmei fegyvere az imperializmus ellen, a szocializmus és c kommunizmus győzelméért folytatott harcban! — Éljen az SZKP, a győzelmes októberi forradalom ihletője és szervezője, a szovjet társadalom vezető és irányító ereje! — Éljen a párt és a nép megbonthatatlan egysége! — Éljen a Szovjetunió népeinek és nemzetiségeinek barát­sága és megbonthatatlan egysége! — Éljen a szovjet alkotmány, a világ első össznépi szocia­lista államának alaptörvénye! — Testvéri üdvözlet a kommunista és munkáspártoknak, az imperializmus ellen, a békéért, a demokráciáért, a nemzeti füg­getlenségért, a szocializmusért folyó küzdelem rendíthetetlen har­cosainak! — A marxizmus—leninizmus, a proletár internacionalizmus alapján erősödjék a világ kommunistáinak egysége és összefor- rottsága! — Testvéri üdvözlet a szocialista országok népeinek! — Fejlődjék és erősödjék a szocialista világrendszer — az antiimperialista harc döntő ereje, a béke, a demokrácia és a tár­sadalmi haladás támasza! — Éljen a szocialista közösség országai kommunista pártjai­nak és népeinek egysége és összeforrottsága I — Testvéri üdvözlet a vietnami és a laoszi népnek! — Erősödjék korunk három legfontosabb forradalmi ereje: a szocialista világrendszer, a nemzetközi proletariátus és a nem­zeti felszabadító mozgalom legyőzhetetlen szövetsége! — Testvéri üdvözlet a gyarmati iga alóli felszabadulásért, a nemzeti függetlenség megszilárdításáért és a társadalmi hala­dásért harcoló népeknek! — Testvéri üdvözlet a chilei munkásosztálynak, az ország va­lamennyi dolgozójának és demokratájának, akik hősies harcot folytatnak a fasiszta reakció ellen! Világ népei, erősítsétek a chi­lei hazafiak iránti szolidaritást! — Világ népei, fokozzátok erőfeszítéseiteket az izraeli ag­resszió következményeinek teljes felszámolásáért, az összes közel- keleti államokat és népeket megillető igazságos és tartós béke megteremtéséért, az arab országok belügyeibe való imperialista beavatkozás ellen folyó harcban! — Európa népei, folytassatok kitartó harcot az európai biz­tonsági értekezlet záróokmányának teljes megvalósításáért, Euró­pának a béke, a biztonság, az együttműködés és a társadalmi hcladás földrészévé történő változtatásáért! — Világ népei! Erősítsétek az újabb világháború veszélyének elhárításáért, a nemzetközi enyhülés elmélyítéséért vívott harcot! Leplezzétek le a reakció és az agresszió, a militarizmus és a re- vansizmus erőinek — a béke és a biztonság ellenségeinek pró­bálkozásait! Törekedjetek arra, hogy az erő alkalmazásáról való lemondás a nemzetközi kapcsolatok törvényévé váljék! Harcolja­tok az atomfegyverek örök időkre szóló betiltásáért, küzdjetek az eddiginél aktivabban a békét fenyegető fegyverkezési hajsza meg­szüntetéséért, a leszerelésre való áttérésért! Követeljétek a tö­megpusztító fegyverek új fajtái és rendszerei kidolgozásának és előállításának betiltását, határozottan lépjetek fel a neutronbom­ba gyártására vonatkozó tervek ellen! — Éljen a Szovjetunió békeszerető lenini külpolitikája! Való­suljon meg az SZKP XXV. kongresszusán kidolgozott, a békéért és_ a nemzetközi együttműködésért, a népek szabadságáért és füg­getlenségéért folytatott további harcot előirányzó program! fi hét három kérdésé Heti külpolitikai összefoglaló Indokolt-e vagy csak amolyan kincstári az a derűlátás, ame­lyet Washingtonban, Kairóban és Tel Avivban mutatnak a kü- lönbéke-tárgyalások megindulá­sakor? Az amerikai fővárosban szi­gorúan zárt ajtók mögött kez­dődtek el az egyiptomi—izraeli különbéke-tárgyalások. Vance amerikai külügyminiszter, úgy is mint vendéglátó, úgy is mint a tárgyalások tényleges irányító­ja, azt állította, hogy már az első napon sikerült haladást el­érni. Persze, ez a magabiztos nyilatkozat éppen azt a felte­vést erősíti meg, hogy a lényegi kérdésekről már Camp David- ben döntés született. Washingtonban a két küldött­ség köreiből és az amerikai há­zigazdákhoz közelálló körökből származó értesülések alapján a hírmagyarázók arra számítanák, hogy két-három héten belül va­lamilyen megállapodás jöhet létre. Szadat elnök személyes érdeke, hogy november köze­péig megtörténjék a megegye­zés és azt az ő tavalyi jeruzsá- lemi utazásának első évforduló­ján alá lehessen írni. Ezzel még jobban hangsúlyozni lehetne az ő „történelmi kezdeményezésé­hek” nagy horderejét, ez pedig nyilván személyes tekintélyét növelhetné. Ugyancsak presz­tízsokok játszanak közre Carter elnöknél is: neki és a Demokra­ta Pártnak jól jön, ha november elején esedékes képviselőházi és szenátusi választások előtt arra hivatkozhat, hogy a közel- keleti béke felé Camp Davidben és a washingtoni hármas tár­gyalásokon megtették az első lépéseket. A moszkvai Pravda ugyanak­kor megállapítja, hogy Wa­shington az egyiptomi-izraeli alku révén is növelni akarja a maga befolyását a Közel-Kele­ten. Ez azonban egyáltalán nem közömbös a Szovjetunió számá­ra, hiszen ez a térség a szovjet határok közelében terül el. A szovjet álláspont változatlan — s ez egybevág a magyar értéke­léssel is, amelyet az MSZMP Központi Bizottsága a héten adott - nevezetesen: a Közel- Kelet békéjét csak valamennyi érdekelt fél részvételével meg­rendezendő tárgyalásokon lehet elérni, nem pedig külön alku­dozásokkal. A, washingtoni tárgyalások megindulása egybe esett azzal, hogy Libanonban a tűzszünet létrejötte után a libanoni had­sereg katonái új állásokat fog­laltak el a jobboldali, keresz­tény milícia és az arabközi bé­kefenntartó erők egységei kö­zött. Vasárnap külügyminiszte­ri értekezlet kezdődik az arab­közi’ erőket küldő országok kö­zött, itt döntenek a békefenn­tartó erők megbízatásának meg­hosszabbításáról. Mit keres négy nyugati mi­niszter és egy államtitkár a na- míbiai Windhukban és a dél- afrikai Pretoriában? Beszéljenek a számok: Nagy- Britannia 7 milliárd, az Egyesült Államok több mint másfél mil­liárd dollár értékű tőkebefekte­téssel rendelkezik Dél-Afriká- ban. (Rhodesiában az angolok maguk ruháztak be ekkora tő­két.) A kereskedelmi forgalom a fajüldöző pretoriai rendszer tő­kés vállalkozásai és a nyugati vállalatok, a nagy monopóliu­mok között ugyancsak dollár- milliárdokkal fejezhető ki. Rendkívül érdekelt a Nyugat Dél-Afrika sorsának, jövőjének alakulásában. El szeretne kerül­ni forradalmi fordulatokat, ame­lyeket a pretoriai kormány hajt­hatatlan magatartása válthat ki. Az amerikai és az angol diplo­mácia — mint emlékezetes — Namíbiában kompromisszumos rendezési tervet dolgozott ki, amelyet az ENSZ országainak többsége is támogat. Pretoriá­ban, ahol egyébként ,,a két Botha” diktálja a politikát, Pie­ter Botha miniszterelnök és Roe- lof Botha külügyminiszter, meg­próbálják ezt a namíbiai tervet kudarcra kárhoztatni, az eddigi Délnyugat-Afrikát továbbra is megtartani a Dél-afrikai Köztár­saság mellett. . . A nyugati hatalmak eltökélt­ségének bizonyítására Pretoriá­ba utazik Vance amerikai, Owen angol, Genscher nyugat­német és Jamieson kanadai kül­ügyminiszter, valamint Stirn francia külügyi államtitkár. Előbb egymás közt beszélik meg Dél-Afrika, Namíbia és Rhode­sia ügyeit, majd a pretoriai ve­zetőkkel bocsátkoznak alkudo­zásba. Ezt megelőzően az an­gol és a kanadai külügyminisz­ter Windhukban is körülnézett. Valószínű, hogy az öt diploma­ta megpróbálja rábírni a dél­afrikai vezetőket: engedjenek Namíbia dolgában. De aligha valószínű, hogy az USA, Nagy-Britannia, az NSZK, Kanada és Franciaország az igazán hatásos gazdasági szankciókkal akarna róhatni a fajüldöző pretoriai kormányra, pedig azokkal hamar térdre lehetne kényszeríteni. Valóban kiújul-e a „nyelvhá­ború" Belgiumban? Brüsszelből gyakran kopognak híreket a távírógépek: hol a NATO, hol a Közös Piac ese­ményeiről. Magáról a kis Bel­giumról (területe egyharmada Magyarországénak) ritkábban érkeznek jelentések. A 60-as évek legelején figyelt a világ Brüsszelre, amikor óriási gyar­matának, Belga-Kongónak, a mai Zaire-nek a függetlenné vá­lása küzdelmesen, válságosán ment végbe, később a lakosság többségét alkotó flamandok és a kisebbségben lévő, de törté­nelmi alapon előjogokkal ren­delkező vallonok közötti „nyelv­háború” keltett érdeklődést. Bonyolult és az országot gyakor. latilag ketté osztó közigazgatá­si rendezés után egy időre el­csendesedett a nemzetiségi vi­ta, Most újra fellángolni látszik. Tizenhat hónapja folyik a hu­zavona a brüsszeli Törvény ut­cában, a parlament épületében egy alkotmányreform körül. Ezernyi módosítást szavaztak meg a flamand és vallon hon­atyák. Tindemans miniszterelnök a keresztényszociálisok flamand szárnyához tartozik, de épp ez a csoport jelentette ki legújab­ban az alkotmányreformról, hogy elfogadtatásának módja — alkotmányellenes. Tindemans a hetek óta lappangó kormány- válságot nyílt válsággá tette az­zal, hogy leköszönt tisztéről. Egyesek azt mondják, nem is pártja magatartása miatt, ha­nem azért, mert nem akarja vál­lalni a felelősséget a gazdasá­gi nehézségekért. A tízmilliós or­szágban több mint 300 000 mun­kás került az utcára. Épp a válság miatt nem kí­vánnak a pártok a különben hagyományos módszerhez nyúl­ni, nem akarnak új választáso­kat! Inkább hosszú pártközi al­kudozásokra, koalíciós herce­hurcára lehet Brüsszelben szá­mítani. Pálfy József

Next

/
Oldalképek
Tartalom