Dunántúli Napló, 1978. október (35. évfolyam, 271-301. szám)
1978-10-15 / 285. szám
DN HÉTVEGE 10. OKTATÁS-MŰVELŐDÉSPOLITIKA 1978. OKTÓBER 15. Kórusének-varázs A Pécsi Nevelők Háza Kamarakórusának zeneakadémiai hangversenye Az elmúlt években többször hallgattam a pécsi kórus jobbnál jobb produkcióit. így szinte menet közben követhettem műhelymunkájukat és annak eredményét, azt, hogy miképpen formálódik egyénivé előadásmódjuk, miképpen érik mind teljesebbé művészetük. Tudom, hogy a kórus az elmúlt években összetételében sokat változott, mégis aligha véletlen, hogy hangzásuk, stílusuk, tónusuk egységes, sőt: egyéni! Mindez vitathatatlanul a két vezető karnagynak, Dobos Lászlónak, valamint Tillai Aurélnak köszönhető. Fokozott örömmel vártam a Zeneakadémia nagytermében, október 7-én, délutánra hirdetett hangversenyüket, amit különösen ünnepélyessé tett az alkalom: fennállásuknak két évtizedes évfordulója. A kórus már eddig is itthon s külföldön sikert sikerre halmozott, sőt kezdeményezésükre rendezik meg Pécsett kétévenként az Országos Kamarakórus Fesztivált. Talán felesleges felsorolni eddigi díjaikat, kitüntető minősítéseiket - ezek sora most ez alkalommal a For- rai Miklós átnyújtotta díszoklevéllel gazdagodott. Zeneaka- dámiai műsoruk mintegy áttekintést adott teljes repertoárjukból, több évszázadot átfogva a régmúlttól a jelenig. Anélkül, hogy minden egyes mű előadásáról szólnék, legyen szabad néhány szubjektív impresszióval felrajzolni a produkcióikról nyert összbenyomást. Tudom, hogy minden kórus- hangverseny nyitószáma némi rizikót rejt magában, hiszen — bármennyire is kipróbálták előtte a színpadot — itt és ekkor ismerkednek a közönséggel teli terem hangzásviszonyaival: és ez alatt a néhány perc alatt kell a gátlásoktól, feszültségektől megszabadulni, hogy aztán a továbbiakban éneklésük annál kötetlenebb, közvetlenebb, oldottabb legyen. Megnyitó kompozíciójuknál (Monteverdi: Magnificat) pontosan éreztem ezt a kezdeti feszültséget, némi bizonytalanságot, ami aztán a nagyszabású mű előadása közben fokozatosan elmúlt, helyet adva az igazi átlelkesült tolmácsolásnak. Külön hangsúlyoznám kiváló stilusérzékü- ket, azt, hogy itt, és máshol is megérezték a mű különböző hangulatait, „boltozatait", a ki- sebb-nagyobb érzelmi-gondolati rezdüléseket, hullámzásokat. Teljesen otthonosan énekelték a folytatást is, a kocsmadalokat, az altatót, a szerelmi dalokat. De nemcsak ez a fajta biztonság hatott rám meggyőzően, hanem a professzionista kórusoknál oly sokszor hiányzó éneklési kedv. Láthatóan, hallhatóan élvezték az éneklést, szinte sajátmaguk is gyönyörködtek a zene és zenélés magával ragadó örömében. Kiemelném a Verdi-kórus (Laudi alia Vergina Maria) poétikus, nagyszerű életrekelté- sét, a női karnak a világ bármely pódiumán joggal sikerre számítható remeklését. Ugyanígy döbbenetes erővel hatott rám a műsor második részének nem egy kóruskompozíciója, pl. a Kodály: öregek. Ekkor is, mint a koncert folyamán a legtöbbször meggyőztek arról, hogy nemcsak a kottafejeket éneklik le, hanem mindazt, ami bennük, és mögöttük fellelhető, gondolok itt nemcsak a szövegre, hanem a művekből kibontakozó életismeretre, vagy legalábbis a költői mélyérzésű gondolatokkal való azonosulásra. Szívesen és örömmel hallgattam századunk kórusműveinek szinte hibátlan életrehívá- sát, tudván azt, hogy Dobos László és Tillai Aurél kórusa mindig is ilyen egységben élte- sugározta a zeneirodalom kórusait, évszázadokra, stílusra való tekintet nélkül. Ebben is példamutatóak, hiszen repertoárjuk ily sokszínűsége, tág spektruma visszahat az egyes produkciókra is, hiszen a más szerzőktől és más művekből nyert ösztönzéseket mintegy beépítik saját előadói palettájukba. Ami amatőr kórusnál ritkaság, különösen akkor, — mint ebben az esetben - ha mindez valósággal hivatásos szinten jelentkezik. Nem véletlen, hogy ilyen nagyszámú hallgatóság fogadta mind lelkesebben az elhangzott műveket, hiszen ezt a fajta kórusének-varázst csak kivételes alkalmakkor kapjuk meg hangversenyeken. Csak dicsérettel írhatók ismételten Dobos László és Tillai Aurél áldozatos, nagyon tudatos munkájáról, a közreműködőkről (Neményi Klára, Ella István), a Pécsi Nevelők Háza Kamarakórusáról. Lemezfelvételen is szívesen hallgatnám nem egy jólsikerült számukat! Mi mást kívánhatnék, mint az eddigi út töretlen folytatását, azt, hogy éneklésükkel mind többeknek és többfelé szerezzenek élményeket. Juhász Előd Trischler Ferenc szobrász műtermében. Műtermet biztosított Trisch- ler Ferenc szobrászművésznek — a bólyi Mezőgazdasági Kombinát. Szülőfalujának mezőgazdasági nagyüzeme három helyiségből álló műtermet rendezett be, ahol az ifjú művész nagyméretű szobrokat is alkothat. A képen: Trischler Ferenc munka közben. Az október 6-án megnyílt pécsi Uitz Múzeum a művész életművét bemutató kiállótással várja a látogatókat Egész országra kiterjedő program A XVII. múzeumi és műemléki hónap NEMCSAK EGY HÓNAPIG TARTÓ RENDEZVÉNYEK Szeptember 30-án nyitotta meg Pozsgay Imre kulturális miniszter a szekszárdi Béri Balogh Adóm Múzeum kiállítását, melynek címe: Életmódváltozások Tolnában. Ezzel megnyílt a XVII. múzeumi és műemléki hónap. Néhány nappal korábban nyílt meg Juan Soriani mexikói festőművész tárlata a Nemzeti Galériában, s ezzel nemcsak a mexikói hét vette kezdetét: ez az eseménysor is beilleszkedik a múzeumi és műemléki hónap programjába. Jellemzője ugyanis ennek a rendezvénysornak, hogy nem von demarkációs sem tematika szempontjából, sem földrajzilag, sem dátum tekintetében. Átfogó, színes, öt- letgozdag, hihetetlenül sokrétű — sok helyütt eltart két-három hónapig is. Ma már nincs az országnak olyan apró települése, amely kimaradna a muzeológusok, pedagógusok, a szakemberek munkájának és eredményeinek befogadásából — de egyre több a lelkes aktíva is, aki nem csupán passzív szemlélőként válik részesévé a vizuális kultúra eredményeinek. Ha csak a honismereti-helytörténeti gyűjteményekre utalunk, ez önmagában is érzékelteti: ma már mind kevesebb az orszáq nemes hagyományai iránt közömbös ember. A már megszokott múzeumi rendezvények, előadások, irodalmi és zenei estek, szervezett csoportkirándulások, vetélkedők mellett az idén több gyermekfoglalkozást szerveztek és bővült a szocialista brigádoknak szóló program is. A lelkes helyi munkatársak az idén szabad kezet kaptak, hogy feltárják és bemutassák azokat a területeket is, amelyek eddig észrevétlenek maradtak. Sok új múzeumot nyitottak meg. Pécsett kapott otthont Uitz Bélának, a Tanácsköztársaság egyedülálló tehetségű festőjének életműve. Számos kiállítás is kapcsolódik a kettős jubileum: a KMP megalakulásának és az őszirózsás forradalomnak 60-ik évfordulójához. Helyi események, évfordulók adják a kiindulását sok kiállításnak; sok helyreállított műemléket adnak át. S ha néhány eseményt'kiragadunk a gazdag kínálatból, az valóban csak tetszőleges kiemelés lehet, hiszen a program megszámlálhatatlan helyen és időpontban zajlik. Néhány, a sokrétűséget illusztráló példa. Szentendrén, a Szabadtéri Néprajzi Múzeumban helyszíni bemutatók teszik élővé a '„skanzen" épületeit. Balmazújvároson kiállítással egybekötött népművészeti kirakodóvásárt rendeznek. Sopronban, a Fabricius ház ablakaira színes diapozitíveket vetítenek, hogy a járókelők is láthassák a várostörténeti képeket, és a városban rendezett kiállításokon készült fotókat. UNESCO könyv- kiállítás látható a budapesti Nemzeti Galériában, képzőművészeti könyvek kiállítása és vására Szolnokon, Kúnmadarason. Mohács, Veszprém, Kapuvár új szerzeményeket állít ki. Műtárgymásolati kiállítást és vásárt rendez Debrecen. Nagy művészek állítanak ki kis településeken. Vendégül látjuk külföldi testvérmegyék kiállítóit. Frappáns szabadtéri kiállítás mutatja be a kiapadhatatlan népi leleményt a tihanyi szabadtéri múzeumban, ahol madárijesztőket láthatnak az érdeklődők. A nemzetközi események közül kiemelkedik a IV. Budapesti Nemzetközi Kisplasztikái Kiállítás, amelyet a Műcsarnokban rendeztek meg, Kerényi Jenő szobrainak emlékkiállításával párhuzamosan. Méltóképpen megünnepli az eseménysor a Tolsztoj-évfordul ót: a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum rendezet kiállítást tiszteletére. Ugyanitt emlékeznek meg Krúdy Gyula születésének 100 éves jubileumáról; de Krúdyra emlékezik szülővárosa Nyíregyháza és Szé- csény is. A múzeumi és műemléki hónap impozánsan gazdag programja szerves része a múzeumok és műemlékvédelem állandó tevékenységének. És évről évre szemléletesebb kifejezője annak a politikának, amelynek célja: az esztétikum közkinccsé tétele. Péreli Gabriella Új könyvek Magyarország útikönyv Vannak könyvek, amelyek bármilyen érdeklődésűek is vagyunk, nem hiányozhatnak könyvespolcunkról. A lexikonok, szótárak, enciklopédiák sorába tartoznak az útikönyvek is, különösen saját országunkat, hazánkat bemutató, ismertető kézikönyvek. A Medicina Kiadó — Panoráma Szerkesztősége hatodik, átdol-, gozott kiadásban jelentette meg a Magyarország útikönyvet. A Panoráma nagy útikönyvek sorozata szinte már teljesen feltérképezte a világot az USÁ-tól Japánig, a Szovjetuniótól Dániáig. E kötetek még a szakemberek számára is meglepő példányszámban keltek el — noha kevéssé valószínű, hogy pl. 40 ezren lennének olyanok, kik a közeljövőben Japánba utaznak. A Magyarország útikönyv több mint útikalauz, sűrítve benne van minden, amit hazánkról; tájegységeinkről történetileg, néprajzilag, műemléki vagy földrajzi vonatkozásban tudnunk kell. Sokan hiszik, hogy ismerjük szépséges országunkat vagy szűkebb hazánkat, mégis balatoni kirándulásaink alkalmával sokszor robogunk, el például Felsőörs vagy Lovas község mellett, s nem nézzük meg a felsőörsi XIII. századi háromhajós műemlék templomot, vagy a világ egyik legrégibb festékbányájának maradványait Lovason. Elrohanunk Székesfehérvárra mánet egy kis község mellett is, anélkül, hogy „beugranánk" Tor- dasra, a finnugor rokonság tudományos felfedezőjének, Sajnovics Jánosnak a szülőházát, illetve az abban berendezett múzeumot megtekinteni. A Börzsöny és a Cserhát közt kirándulóban kihagyjuk a Galga völgyét, közte a cserhátsurányi XIV. századi gótikus templomot, a Madách Emlékmúzeumot Csesztvén, 'hogy sokszor látogatott városaink rejtett szépségeit, értékeit és nevezetességeit ne is említsem. Illyított boríték Álmomban szokott ilyen zűrzavar lenni az osztályomban. Nem tudom a gyerekek nevét, elmászkálnak a helyükről, bárhogy erőlködöm, nem hallgatnak rám, s ráadásul sejtelmem sincs, hogy milyen óra van és mit kellene tantíani — egyszóval a feje tetején áll a világ. Ha nagyon fáradt vagyok, akkor tér vissza makacsul ez az álomkép, mint egy jelzés, lazítanom kell, mert baj lesz. De nyarak végén is föl-föl- bukkan néha, amikor már nagyon ráéhezem az iskolára. Pontosan ilyen volt az első napon abban az osztályban, ahova kolleganőm betegsége folytán váratlanul csöppentem. Kisegítő iskolások voltak, kicsinyek. Hattól tízéves korig vegyesen. Volt, aki előkészítőbe járt, volt, aki elsőbe, másodikba. Azt se tudom, melyik hányadikos, nem ám, hogy mit kellene nekik tanítani! Kínomban olvastatni kezdtem őket. (Olvasókönyv majdnem mindegyiknél volt, ha nem is egyforma.) Néhányon csak a betűket tudták megkülönböztetni, mások szépen szótagoltak. — Az nem tud — kiabálták kórusban, mikor a sündisznó- hajú Pistihez értem. — Hogyhogy nem tud? Valahogy csak tud! — Nem tud az. Idejár negyedik éve, de semmit se tud. A gyémántszemű Pista gyerek se nem tiltakozott, se nem szégyenkezett. Megszokta, hogy ő ilyen: nem tud semmit. Majd én megtanítalak. Mindennap kihívlak a táblához és szépen sorban . . . Addig a többiek . .., igen, majd olvasnak addig a többiek. Elhatároztam, hogy másnap rendet teremtek. Reggelre megtanulom a nevüket, ha az egész éjszakám megy is ró, aztán pedig . . . Micsoda rendbontó rendcsinálás volt az! Elhúzkodtuk a padokat, megbontva a hármas oszlop ősidős rendjét, s valahogy úgy helyeztük el őket négyszög alakban, hogy minden irányból középre nézzenek a gyerekek. így majd mindig látják egymást, s nem kell nekik hátraforgolódni. Meg aztán hozzám is egyformán közel lesz mindegyik. Olvasni kezdtem nekik. Mátyás királyról meg mindenféle szegény, szántóvető, favágó emberekről. (Ezeket a mondákat az ötödikeseim is nagyon szeretik.) • Azt a moccanatlan csöndöt! Azokat a kinyílt szemeket! — Ez igaz volt? — kérdezte gyanakodva az egyik. — Igaz. Látszott rajta, hogy elgondolkodik. Meg a többieken is. Ettől kezdve minden szavamat elhitték. — Érezni lehetett. Már akartak tőlem tanulni, rettentő igyekezettel vésték, faragták a szavak jeleit, préselték ki magukból a hangok sorát. Már előre féltem, mi lesz, ha lejár a szolgálat, s el kell válnunk. De ez még egy kicsit odébb volt. Mert előbb még a sündisznóhajú Pistit sirattuk el. Azt, akinek megígértem, hogy . .. Mert elköltözött a városból. írjunk neki levelet — találták ki másnap, amikor a Pisti helye már üres volt, s azt határozták, maradjon is úgy, legalább a helyéről mindig eszünkbe jut. És írtak. Nagy ív papírra mindegyik írt egy-két szót, (olyat, amit le tudott írni), és rajzolt melléje valamit. Ceruzát, tolltartót, virágot. Nekem is rá kellett írnom a nevemet -és odarajzolni két szál ibolyát. Le ne ragassza I — kapta el szinte erővel a kezemet egy másik kis szöghajú, amikor végre készen volt a levél és annak rendje-módja szerint a megcímzett borítékba tettük. —'Akarsz még írni valamit? — csodálkoztam. — Én már nem. — Hát akkor? Csak nem felejtettünk ki valakit? Dermedt csendben ültek a többiek. Senki nem szólt, hogy ő. kimaradt volna. — Messze van az a . .., ahova a levelet küldjük? — Elég messze. — Na látja. Akkor még milyen sokan írhatnak bele, amíg odaér a Pistihez. Hely is van a papíron. Hegedűs Magdolna
