Dunántúli Napló, 1978. szeptember (35. évfolyam, 241-270. szám)
1978-09-13 / 253. szám
e Dunántúlt napló 1978. szeptember 13., szerda — Madách bácsi múzeumában Hétezer darabból álló, páratlan gyűjtemény Pécs-baranyai kapcsolatok Ha valaki a győri Xantus János Múzeumba érkezik, és kiderül róla, hogy irodalom- kedvelő ember, nem mulasztják el, hogy az országban egyedülálló Madách-gyűjte- ményt be ne mutassák. Hogy kerül Madách Imre Győrbe? — kérdeztem magamtól. Csakhamar választ kaptam rá, midőn termeken, folyosókon át végül is egy nagyobb terembe kerültem, s megismerkedtem dr. Szabó József irodalomtörténésszel, aki életének és vagyonának javát a Madách-kiadások gyűjtésére fordította. Ezért nevezik őt a győriek Madách bácsinak. Mintegy hétezer darab Ma- dách-relikvia rejtezik dobozokba, dossziékba rakva, vagy könyvpolcokon elhelyezve: minden eddig megjelent Madách Imrével vagy műveivel foglalkozó mű, értékelés, cikk, kritika, megemlékezés. Könnyű dolguk lehet a Madách-kutatóknak, hisz nem kell könyvtárakból levéltárakba fáradniuk, mindent megkaphatnak egy helyen : Győrött. — Hogy sikerült ennyi Madáchcsal kapcsolatos anyagot összegyűjtenie? — kérdezzük Madách bácsitól. — Egy élet árán. Munkám kezdetén nagy segítségemre volt dr. Tolnai Vilmos pécsi egyetemi tanár, aki kitűnő Madách-ismerő és -értő tudós volt. Számos tanulmánya jelent meg a költőről. Legjelentősebb műve Madách Imre születése 100. évfordulójára, 1923-ra jelent meg: Az ember tragédiája első és mindmáig egyetlen kritikai kiadása. Tolnai professzor halála után leánya, dr. Tolnai Margit főorvos atyja könyvtárának értékes Madách- anyagát az akkor még Balassagyarmaton levő gyűjteményemnek ajánlotta fel. Most Győr városa adott helyet a megnövekedett és folyton gyarapodó Madách- anyagnak. Kitárulnak a könyvszekrények: Madách bácsi bemutatja a Tragédia százhúszféle kiadását, az eddig megjelent fordításokat, köztük a 12 német, az orosz, az angol, a francia, a héber, a portugál, a norvég és a japán forditást. Ez utóbbit Imaoka Gyuicsiro 1942-ben készítette. Legújabb „zsákmányát" is bemutatja Szabó dr.: Madách Imre Lantvirágok című kis verseskönyvét, amelyet nemrég vásárolt 12 000 forintért egy budapesti aukción, ahol reá való tekintettel nem verték fel e ritka példány árát. — Mit tartalmaz a Lantvirágok? — A fiatal Madách gyakran megfordult a Lányai házban, s 17 éves korában 26 szerelmes verset írt Lányai Menyhért, a későbbi pénzügyminiszter 14 éves húgának, Adelinének, akit a versekben Madách Etelkának nevez. Ez a 72 lapos versesfüzet kezdetleges kísérlet ugyan, de annak a jefe, hogy Madách már fiatal korában eljegyezte magát az irodalómmal. A kötet 1840- ben a szerző költségén jelent meg, s csak a rokonság és a jóbarátok kaptak belőle egy-egy példányt. Ezért nehéz a beszerzése. Persze, Madáchnak Etelkához fűződő kapcsolata nem volt igazi szerelem. De utána jött Dacsó Lujza, akit talán feleségül is vett volna a költő, ha Lujza egy tavaszi kiránduláson meg nem fázik, s rövidesen meg nem hal tüdőgyulladásban. — És aztán jött Fráter Erzsiké, akit a költő Lidérc- kének nevezett. — Huszonkét éves Madách, midőn anyja akarata ellenére nőül veszi Fráter Erzsikét, és 31 éves, midőn már elválik tőle. Ezt a rosz- szul sikerült házasságot többen is regényesen feldolgozták, de legismertebb a mohácsi születésű Mohácsi Jenő életrajzi regénye, a Li- dércke, amelyet először a Nyugat adott ki 1935-ben; azóta több kiadásban is megjelent. Elbúcsúzunk Madách bácsitól és hatalmas gyűjteményétől, amelynek mindenegyes darabjához élete egy- egy mozzanata, szerzőszeré- tete, rajongása volt szükséges. De eszünkbe jut a mohácsi Madách-csodáló is: Mohácsi Jenő, aki városa iránti szeretetből vette fel e nevét, s akit mint írót, műfordítót, mint a Pen Klub alelnökét Európa-szerte ismertek. Nemcsak versesköteteket irt, hanem regényeket, hét operát; neki köszönhetjük, hogy a Csongor és Tündét, a Bánk bánt és Az ember ■. tragédiáját kitűnően lefordította németre. Zsidó származása miatt 1944. április 23-án letartóztatták, nemsokára azonban a kormánytól sikerült menlevelet szerezni számára. Addigra azonban őt már vagonba zsúfolták. Jóbarátjának, Farkas Lajosnak még sikerült megtalálni vagonját, de hiába lobogtatta a menlevelet, a kívülről erősen lelakatolt vagonajtót- nem sikerült már kinyittatni. Mohácsi Jenő még Auschwitz előtt szomjan halt. Madáchi szózat rezonál bennem a Tragédiából : Mit is ér a dicsőség, Mit egy személyben ér utál az ember Milljók vesztével és milljók jajával, Kikben szintén az az ember lehel. Tóth István dr. x Találkozás a világűr lakóival Támogatás a két világ érintkezéséhez Steven Spielberg, Hollywood mostanában legtöbbet emlegetett mestere, miután elkészítette filmjét Ember és Technika találkozásáról (Párbaj az országúton), miután elmondta véleményét Ember és Természet kapcsolatáról (Állkapcsok), most arról számol be, látványosan és izgalmasan, milyen lesz az a nap, amikor a Föld lakói és a világűrből érkezett idegenek először a történelemben — megpillantják egymást. A forgatókönyvet Spielberg írta, s mint az Express című francia lapnak nyilatkozta — semmit sem talált ki, abból indult ki, amit ilyen-olyan jelentések tartalmaztak a Nemazo- nosított-tárgyakról és ezek utasairól. Maga a mese erre utal. A harmadik típusú találkozások — lényegében három részre tagolhatok. Először: egy fiatal villanyszerelő elindul, hogy elhárítson egy rejtélyes hibát, s megvizsgálja a feltehetően gyanús kábeleket. Útközben — a hihetetlenül csillagos nyári ég alatt — megpillantja az első fényes valamit, nevezzük filmbeli nevén, csészealjat. Otthon persze senki sem hisz neki. A második lépcsőfok, amikor hősünk, Roy Neary, azaz a nagyszerű Richard Dreyfuss észreveszi magán, hogy lassan- lassan szinte megszállta a képzelgés, egyre sűrűbben és egyre szívesebben gondol a világűr küldötteire és furcsa rajzokkal, formákkal készül is erre a találkozóra. A rejtélyes földön- túliak fogadtatására — nagy titokban, szigorú biztonsági intézkedések közepette — javában készül a hadsereg is. Vannak azonban néhányon, megszállottak, köztük a főhős, akik életük kockáztatásával beszöknek a lezárt területre és szemtanúi lehetnek ennek a fantasztikus, szenzációs eseménynek. Ez a harmadik találkozás. Spielberg, mint a kritika megállapítja, pompás érzékkel veszi igénybe a tudományosfantasztikus film minden kellékét, a repülő tárgyaktól a misztikus égi jelekig. Persze mint minden jó krimi-író, Spielberg is ért az atmoszféra fokozásához, a feszültségek teremtéséhez, Roy Neary — a nagy látomás után a hirtelen sötétben felvillantja kézilámpáját — és ez az önkéntelen gesztus — a robbanás erejével hat. Aztán feloldódik valamiféle szégyenlős mosolyban, egyszerűen beugrattuk magunkat, olykor a természetes tűnik — természetellenesnek. A film erőssége — a speciális hatások, trükkök ügyes alkalmazása, olyannyira, hogy amikor az utolsó percekben a leginkább repülő székesegyházakhoz hasonló csillogó, szikrázó űrhajó megérkezik, már nem is csodálkozunk, minden annyira hihetőnek, Valószínűnek látszik. Talán egyedül, a másodpercre elénk bukkanó űremberke nem, aki magzat-fejével, csenevész karjaival — noha nem visszataszító, de bizony kissé szánalmas. De hogy ismét a rendezőhöz folyamodjunk, ebben is ragaszkodott azokhoz a leírásokhoz, amelyet a hasonló találkozásokat átélt szemtanúk készítettek. (Carlo Rombaldi, a King-Kong specialistája — tulajdonképpen csak ezeket a beszámolókat összegezte — a figura tervezéseken) Ami azonban Spielberg filmjében különösen figyelemre méltó, hogy jól megfigyelhető benne, mennyire eltávolodott Hollywood az ötvenes évek hidegháborús szemléletétől. Az ötvenes években ugyanis az Űr-vendégek, mint afféle fenyegető kommunisták elözönlöt- ték volna az Államokat, s nyílt háborúba keveredtek volna az őslakossággal. Ma, azonban, mint A harmadfokú találkozások is bizonyítja, az Egyesült Államok hadserege technikusokat bocsát a tudomány rendelkezésére, s támogatja a két világ kontaktusának kialakulását, ha egyelőre titokban is. A háborús hisztériát tehát felváltotta a józan pacifizmus. S ilyen vonatkozásban Spielberg filmje nemesebb, tisztességesebb, mint George Lucas CsiI- lagháborúk-ja. A harmadfokú találkozások — minden bizonnyal nem kerül be a halhatatlan, klasszikus művek sorába. Valaki azt mondta róla, Barnum-mozi — s a maga tumultuózus látványosságával, mítoszainak gyermeki naivságával rá is szolgál erre a nem túl hízelgő bókra. De mi tagadás jó mozi — s ezt mostanában, amikor annyi fennkölten filozofálgató unalmat láthatunk — könnyelműség lenne nem értékelni. Nemlaha György Jelenet a filmből: leszáll az űrhajó Hogyan nő az agancs? Százhúsz nap alatt elérheti a tizenöt kilót Mindenki gyönyörködik a természetben vagy állatkertben az állatok csodálatos fejdíszében, az agancsban. Mi magyarok különösen büszkék vagyunk híres szarvas- és őzagancsainkra, dámlapátjainkra, hiszen közismert, hogy a világrekorder őz- és dámagancsok hazánkból kerültek ki. Az agancs növekedése, fejlődése genetikailag meghatározott éves ritmus szerint történik. Az agancsfejlődés első szaka a növekedés periódusa. Ekkor a lágy szövetből felépülő agancsot egy speciális szőrös bőr, a barka borítja. Az agancsfejlődés alatt ebben sűrű ideg- és érhólózat fejlődik, ami a növekvő agancs beidegzését és táplálását szolgálja, Az ásványi sók lerakódása idején a vérerek valósággal eldugulnak, ennek következtében megszűnik az agancs anyag- és energiaellátása, ami a barka elhalásához vezet. A szaporodási időszakra az agancs kemény, a fajra jellemző formájú elhalt csontszövet. A harmadik stádium a szaporodási időszak után kezdődik, az agancs kezdete, a rózsatő újraéled. Az újabb kutatások derítettek fényt arra, hogy az agancs újrafejlődéséhez, regenerációjához a rózsatő-csonthártya bizonyos területének ya jelenléte szükséges: ha ezeket műtéti úton eltávolítják, akkor nem fejlődik ki agancs. Ha azonban a rózsatövet átültetik, a test legkülönbözőbb helyein sikerül agancsfejlődést előidézni. Az állatvilágban egyébként szinte egyedülálló az a növekedési sebesség, amit a szarvas- félék produkálnak: egyes szarvasok agancsának a hossza naponta 27 millimétert nő,- így 120 nap alatt elérhetik a 15 kilogrammot is, amint ezt a vadbiológiai vizsgálatok pontosan megállapították. Érdekességek Pécs múltjából Egy elfelejtett délszláv tanszék 1914-ben Pécsett a Felsőkereskedelmi Iskolában (ma Zrínyi Miklós Kereskedelmi Szakközép- iskola) fölmerült egy szerb-hor- vát nyelvű tanszék létrehozásának az ötlete. Bosznia annexiója, a Balkán háború teremtette helyzet és a „Horvát-Szlavónországok” szomszédsága maguktól kínálták az alkalmat, hogy Pécs és Baranya vármegye kereskedői, iparosai ezekkel az országokkal kereskedelmi kapcsolatokat keressenek. Ehhez azonban a horvát és a szerb nyelvek ismerete volt szükséges. Oktatáspolitikánk ekkor erre szinte aliq adott lehetőséget, pedig a kereskedelmi szerződések kétoldalúén előnyösnek mutatkoztak. A kereskedelmi iskolák növendékei előtt új utak, új pályák, új lehetőségek nyíltak volna meg akkor, amikor aktív kereskedelmi pályára lépnek. Az ügy hamarosan a pécsi városi Felsőkereskedelmi Iskola igazgatói bizottsága elé került, amely föltárta a tanszék létrehozásának nehézségeit, elsősorban tanügyi szempontból. A kereskedelmi iskolák tanulóinak heti 37 órát kellett iskola, padban tölteniük. Kötelező jelleggel a németet és a franciát tanulták az idegen nyelvek közül. A szerb és horvát nyelvek csatlakoztatása feltétlenül a növendékek túlterheléséhez vezetett volna. Ezért az igazgatóbizottság javaslata az volt, hogy a szerb-horvátot rendes tárgyként tanítsák, mégpedig fakultative a franciával. A növendékek a nyelvtanulás szempontjából így két csoportra oszlottak volna: olyanokra akik franciát, és olyanokra, akik a délszláv nyelveket tanulják. Ezzel, részben legalább, megoldódott volna az a régen fölvetett és sok iskolában meg is valósult kívánság, hogy a nyelvtanítás kisebb csoportokban történjék. S azáltal, hogy egy-egy csoportban kevesebb a növendék, mindkét nyelv eredményesen lett volna tanítható, hisz a nyelvtanításnál a legfontosabb az, hogy egy- egy növendéket sokat lehessen foglalkoztatni. A Felsőkereskedelmi Iskolában az oktatás célját így határozták meg: . a tanuló ezt a nyelvet szóban és írásban, a cyrill betűk használatával együtt oly mértékben sajátítsa el, hogy majd a kereskedelmi érintkezésben használhassa.” Az igazgató-bizottság az új tanszék fölállítására 2000 korona államsegélyt kért és elhatározta, hogy az 1915/1916-os tanévben megkezdi a horvát és a szerb nyelvek oktatását. Erre annál is inkább lehetőség nyílt, mert a Felsőkereskedelmi Iskola szervezeti szabályzatának 16. §-a kimondta, hogy a bizottság az igazgató előterjesztése alapján határoz új tanfolyamok, tanszékek és párhuzamos osztályok fölállítása és megszüntetése tárgyában. Az új tanszék fölállításáról 1921-ig nem olvashatunk semmit. Ennek oka elsősorban a háború és a belőle fakadó politikai viszonyok voltak. Hisz az 1910-es évek elején Viszonylag fölengedett a magyar kormány nacionalista beállítottságú nemzetiségi politikája, tehát a lehetőséget időben észrevették az érdekeltek. Viszont a háborús viszonyok nem tették lehetővé, hogy az államháztartás ilyen jellegű kezdeményezésekre kölcsönöket nyújtson. Ráadásul a Felsőkereskedelmi Iskolát a háború folyamán többször is szükségkórházzá és katonák szálláshelyévé alakították át. 1918 novemberében a szerb csapatok megszállták Pécs városát. A városban állomásozó szerb hatóságok ilyen irányú oktatáspolitikai kérdéseket nem erőltettek, hanem a városnak a Szerb-Horvát-Szlavón Királysághoz történő csatolása után kívánták ezeket a problémákat megoldani. A megszálló csapatok kivonulása után, 1921-ben vetődött föl ismét a szerb-horvát nyelvű tanszék fölállításának kérdése. Ekkor azonban az igazgató-bizottságnak már más volt a véleménye: „...a pécsi városi felsőkereskedelmi iskolánál hor- vát-szerb tanszéknek szervezése nem időszerű sem politikai, sem pedagógiai, sem anyagi okokból. Tudtommal a vallás és közoktatási m. kir. Minisztérium ezidőszerint új tanszékek szervezéséhez nem járul hozzá. Az új tanitásterv életbe léptetése pedig olyan súlyos terheket ró az iskolafenntartókra, hogy ilyen körülmények között, a jelenlegi megfogyott, gyenge előképzettségű tanulók részére új nyelvi tanszékek szervezése indokoltnak nem mutatkozik.” Erdődi Gyula levéltári munkatárs
