Dunántúli Napló, 1978. szeptember (35. évfolyam, 241-270. szám)
1978-09-11 / 251. szám
Hétfőtől Hétfőig A libatömők ürügyén A Magyar Ifjúságban nemrég megjelent riport nagy vihart kavart, sokakat késztetett véleménynyilvánításra, állásfoglalásra. A vita résztvevői a legkülönbözőbben ítélik meg azt a tényt, hogy diplomás fiatalok, a gyors meggazdagodás reményében, libatömésre vállalkoznak. Valóban elgondolkodtató jelenség, melyből sokféle következtetést lehet levonni. Magam is ismerek olyan diplomásokat, akik tanult szakmájuk helyett, feledve a választott hivatást, a lángossütést, a pecsenyeárus foglalkozást választották. Az indok náluk is az volt: hosszú éveknek kellene eltelnie addig, míg diplomájukkal a zsebükben olyan kereseti lehetőséghez tudnának jutni, mint ezen az úton. Most már van lakás, gépkocsi, minden évben külföldi utazás, gondtalan élet. Talán igazat állítanak, nem túloznak. Az viszont tény, amit a libatömők kapcsán kimondanak: hálátlanok, és talán önzöek, ezek is. Éppen annak fordítanak hátat, egyéni érvényesülésük, haszonszerzési reményük érdekében, amit ettől a társadalmi rendszertől kaptak: a tanulási lehetőségnek. Évekig áldoztak rájuk, tudásuk gyarapítása, neveltetésük nagy anyagi terheket jelentett társadalmunknak, mely joggal várhatja, hogy ezt szakmai tudásuknak a közösség javára történő kamatoztatásával fizessék vissza. Éppen ez a fontos szellemi kapacitás megy veszendőbe, melyet nem kárpótolhat a mégoly értékes, exportképes libamáj vagy az ízletes lángos, hurka sem! Az érdekeltek persze sok érvet sorakoztathatnak fel a magukválasztotta út igazolására. Mondják: nézzünk körül, milyen nehéz egy fiatal diplomásnak érvényesülnie, mily nehezen kap képzettségének, tudásának megfelelő megbízatást. Évekig kell várnia, míg kiemelkedhet, tisztes anyagi körülményekhez jut, esetleg lakást is kap vagy netalán gépkocsihoz, külföldi kiküldetésekhez jut. Mégis szegényes érvek ezek, melyeket előbb vagy utóbb megcáfol az élet. Bármerre is járunk, találkozhatunk tehetséges, szorgalmas fiatalemberekkel, akik a diploma megszerzése után továbbtanulnak, igyekeznek bizonyítani képességeiket, sikert, eredményt érnek el, megbecsülik őket. Érdekeiket védő törvények biztosítják jogaikat, segítik anyagi biztonságuk megteremtését, élet- körülményeik állandó javi-. tását. Az ő példájuk a szimpatikus, őket lehet a diplomások fiatal tábora elé állítani követendőnek. Őket, akiket érdemes volt taníttatni, nevelni, megbízni bennük, s nem a libatömőket, a hurkasütőket, a lángosárusokat. Gondolom sokak számára ez lehet a most felkavart vita tanulsága! Mitzki Ervin Gyalog jött Pécsre« Majna menti Frankfurtból. Magyar származású HSZK-beli világjáró Melissa-gyökérből készült itóka és szőlőcukor az úticsomagban Ha az ember jobban belegondol: fantasztikus teljesítménynek tűnik. A Majna menti Frankfurtból gyalogszerrel eljönni Pécsre! S ha ehhez hozzáteszem, Hufnagel János pár hónapja már betöltötte 68. életévét, a vállalkozás amolyan hemingwayssé, csodálatos emberi küzdelemmé válik. — Amikor nyugdíjba mentem, 1970-ben — vall magáról — kezdtem a turisztikával ismerkedni. Első utam a he- gyeken-völgyeken át Heildel- bergből Hamburgig vezetett. A következő évben pedig eljöttem Budapestre, a vadászati világkiállítás megnyitójára . . . — Hány cipőt koptatott el? Elnyűhetetlen, vastag gumitalpú turistabakancsára mutat: Bírja ez. Mint a gazdája . . . Hufnágel János bonyhádi születésű, magát magyarnak vallja. A harmincas évek közepén munka után Ausztriába ment, s kintrekedt. Ma osztrák területen, a Dráva folyásánál van egy kis háza, meg egy nagyobb NSZK-ban, Heidelberg mellett. — Tagja vagyok az osztrák alpinisták egyesületének, s az igazat megvallva a természet- járásnak szeretnék reklámot csinálni. Minden nagyobb találkozón részt veszek, minden évben többhónapos túrákat vá- lalok... Meséli, hogy tavaly legutóbb — március 6-án indult Lübeck- ből és július 20-án érkezett Mariazell-be —, hóviharba került. Feleségével együtt keltek át egy gerincen, a szabad ég alatt háltak, kemény megpróbáltatásokban volt részük. De így szép, így igaz a túra ... — ön említette, hogy többnyire egyedül járja a világot. A forgalmat elkerüli, a hegyi utakat választja. Nem lél? — Ezt már megkérdezte az osztrák televízió riportere is ... Eleinte bizony nehéz volt a magány, megzörrent a bozót, megreccsent egy faág, megálltam, lestem: ki jön, mit akar? De senki sem jött. Most már ismerem az erdők hangjait, tudom, mindenütt vannak jó emberek, akiktől szállást kaphatok, ahol főzhetek egy jó teát. — Ilyen többhónapos útra mit tesz a hátizsákba? Kivesz a zsebéből egy koc- kacukornyi dobozt. — Főleg ebből élek. Ez a turisták kenyere: szőlőcukor és kukoricacsíra keveréke. El-el- szopogatom. Természetesen szalonnát is teszek a zsákba, vöröshagymát, fokhagymát. A fokhagyma a legjobb, erőt ad. Aztán kell tea, varródoboz, meg néhány váltás fehérnemű. Útközben lehet mosni a patakban. A természetbarát-mozgalomról örömmel beszél. Ausztria a turisták hazája, nemzetközileg is elismert „Kék-útjaik" vannak, útikönyvekkel segítik az embereket, sok a turistaház, erdészház. A nemzetközi turistautak legtöbbjét már bejárta: a legszebb és a leghosszabb Norvégiából indul, átvezet a két német állam határán, le a cseh—német—osztrák hármashatárig, onnan tovább Itáliába. — Mennyit lehet megtenni egy nap? — Sokmindentől függ. A „gyenge" utakon, harmincnegyven kilométer a normám, a nagyobb emelkedőkkel tarkított terepen természetesen kevesebb. Jó ha óránként 3,5 —4 kilométer sikerül... Kis üveget mutat: Melissa- gyökérből készült itóka van benne, erőt adó — gondolom Olyan, mint a ginseng-gyökér —, s ha nagyon fáradt, ebből vesz egy cseppet a szájába, a nyelve alá. Patikában lehet kapni. — ön bizonyára nagyon szeret egyedül lenni? — Nem mondhatnám. Ha egyedül is vagyok, beszélgetek, gondolkozom. Lepereg az ember előtt az élete, életének egy-egy mozzanata, olyan tisztán, szépen, hogy még az álmában sem. Gondolok a gyerekkoromra, barátaimra ... Hol van mindez már...? A turisztikán kívül még egy dolgot kedvel. Gyógynövényeket gyűjt, készíti a saját házipatikát. A tablettákról nincs jó véleménnyel. Néha-néha. egy- egy nagyobb túra előtt a háziorvosához megy, aki megvizsgálja és — aki tanácsokat kér tőle. No és persze csodálkozik: miként bírja Hufnágel János így, erővel. Hisz ötvennek is alig látszik. — Mindezt a jó levegő, az erdő teszi. Most még itt maradok egy darabig Bótaszéken, aztán indulok haza. Szüleim a 70. házassági évfordulójukat tartják, s szeretnék ott lenni . .. Kozma Ferenc Kocsiátvételi sorszámok Trabant Limousine (Budapest) 14 941 Trabant Limousine (Győr) 6 235 Trabant Limousine Spec. (Bp.) 21 206 Trabant Limousine Spec. (Győr) 12 667 Trabant Limousine Hycomat 7 342 Trabant Combi (Budapest) 3 551 Trabant Combi (Győr) 1 063 Wartburg Limousine 10 771 Wartburg de Luxe 11 465 Wartburg de Luxe tolótetős 4 021 Wartburg Limousine tolótetős 2 546 Wartburg Tourist 3 839 Skoda 105 S (Budapest) 95 865 Skoda 120 L (Budapest) 2 551 Skoda 120 L (Debrecen) 1 329 Skoda 120 L (Győr) 1 450 Polski FIAT 1500 13 768 Polski FIAT 126 13 248 Zaporozsec 26 836 Zsiguli (Budapest) 96 504 Zsiguli (Debrecen) t.7 133 Zsiguli Combi 12 242 Zsiguli 1500 16 812 Zsiguli 21011 (Budpest) 10 522 Zsiguli 21011 (Debrecen) 6 194 Dácia 10 735 Moszkvics 2140 3 257 tlDtl ESSSEJ tlDn hdu — Felújítják a vendéglátó egységeket Nagykanizsán. A Zala megyei Vendéglátó Vállalat tavasszal megkezdte nagy- kanizsai egységeinek felújítását. Most a Csengery borozóban kezdték meg a munkát: az újrafestést, mázolást és a berendezések kicserélését. — Az Omega Szekszárdon. Szeptember 12-én három előadáson szerepel a népszerű Omega együttes a szekszárdi művelődési központban. Az együttes szívós, kitartó munkával nemcsak a szerelését újította meg, hanem a zenéjét is, és sikerült betörniük a nyugati lemezpiacra. Sikerüket nemcsak egyedülálló lézerágyújuknak köszönhetik, erről győzik majd meg a szekszárdi közönséget. — Horgászverseny. Szeptember 9-én, szombaton horgászversenyt rendezett a HVDSZ Tolna megyei bizottsága Duna- földváron, melyre huszonnyolc alapszervezet küldte el csapatát. — Georallye Siklóson. Második alkalommal rendezte meg szeptember 8—9-én a pécsi Geodéziai és Térképészeti Vállalat autószakosztálya a Georallye nemzetközi autóversenyét. A versenyzőknek az autósfeladatokon kívül lövészetben, gránótdobásban és KRESZ-ve- télkedőben is szerepelniük kellett. — A versmondók klubja ismét megkezdi munkáját Kaposváron. A megyei művelődési központban neves művészetpedagógusok oktatják a vers barátait, ma délután 17 órától. — Festészeti kiállítás. Szekszárdon, a Kölcsey lakótelepi Szinyei Merse teremben kiállítás nyílt Lipták Pál festőművész alkotásaiból. A tárlatot szeptember 21-ig lehet megtekinteToluaj a uasűti kupéban □Hétfői Kedvezménnyel szabadult büntetéséből ez év márciusában Billeg Attila 21 éves pécsi lakos. Feltételes szabadsága csak októberben járt volna le, de már röviddel szabadulása után újabb bűncselekményeket követett el. Letartóztatásáig mindössze egy alkalommal dolgozott két hetet, ismerősével, a fiatalkorú T. Miklóssal többnyire a pécsi főpályaudvar környékén csavargott. Billeg és társa itt akadt ösz- sze az intézetből szökött fiatalkorú H. Zsuzsával. A lány az állomáson férfiakkal ismerkedett és létesített kapcsolatot, így jutott pénzhez. „Keresetét” Billeggel és T. Miklóssal hármasban költötték el, a fiatalkorú lány kitartotta a fiúkat. Április 2-án a pécsi Ifjúsági Parkban szórakozott a két fiú, s megállapodtak abban, hogy mindketten ellopnak egy-egy kabátot. Billeg Attila ismeretlen személynek eladta a fogasról elemeit, 3800 forint értékű kabátot, T. Miklós pedig megtartotta magának a lopott holmit. Kitartottak Az intézetből szökött lány a fiúkra költötte a „keresetét” Április 4-én ismét a vasútállomáson csavargott Billeg Attila és felszállt „szétnézni” a budapesti vonatra. Az egyik fülkében őrizetlenül hagyott bőröndöt talált. A mellékhelyiségbe vitte és kivett a csomagból egy férfizakót, egy fényképezőgépet, valamint két üveg italt. Ezután megkereste fiatalkorú cimboráját és megmutatta neki a szerzeményeket, s a lelőhelyet is. T. Miklós is felszállt, s éppen egy pantallót emelt ki a bőröndből, amikor megérkeztek a csomag tulajdonosai, s észrevették a tolvajt. Rendőrért kiáltottak, ám a fiatalkorúnak sikerült kicsúszni a kezük közül. Néhány nappal később T. Miklós bemászott a PVSK-pályára, hogy az ott álló üzemképtelen autóbuszban éjszakázzon. A buszt végigkutatva talált rá az autórádióra, amit kiszerelt és később értékesített. A tolvajok rövidesen rendőrkézre, majd a vádlottak padjára kerültek. A Pécsi Járásbíróság mindkettőjüket bűnösnek mondta ki kitartottság és lopás bűntettében, valamint a fiatalkorút közveszélyes munkakerülés vétségében is. A bíróság halmazati büntetésül Billeg Attilát 2 év 6 hónapi, fk. T. Miklóst 10 hónapi szabadságvesztésre ítélte. Billeg Attilának szigorított börtönben, társának a fiatalkorúak fogházában kell a büntetést letöltenie. Az ítélet nem jogerős. AJÁNDÉK KAPOSVÁRNAK. Eredeti jurtát kapott Kaposvár ajándékba, mongol testvérvárosától, Darhantól. A nemezből készült sátrat a Mezőgazdasági Főiskola lovaspályáján állították fel. — Szántóverseny-birói tanfolyam. Szekszárdon rendezték meg azt a tanfolyamot, amely a KGST-országok szántóverseny- bíráinak képzését szolgálta. A tanfolyamon résztvevők képesítő oklevelet kaptak, amely országos versenyeken való bíráskodásra is jogosít. Öngyilkos ivásza t Lengyelország 1977-ben 300 millió liter tiszta alkoholt .,ivott meg". Ilyen sokat — először. Svédországban az utóbbi évtizedben megváltozott az ivás struktúrája. Az eredmények már látszanak. Csökken az ittas állapotban elkövetett bűncselekmények száma. Az erős italok fogyasztása Svédországban az átlagos fogyasztás 50 százaléka alatt alakul, Lengyelországban viszont meghaladja a 90 százalékot. Lengyelország vezet az Öngyilkos ivászatban. Lengyelországban az alkohol- fogyasztó 18—64 éves korú férfiak száma 12 millióra tehető. Ezek évente 25 liter tiszta alkoholt fogyasztanak. Ez a mennyiség egyenlő 62 és fél liter vodkával. Más szóval: a statisztikai adatokban szereplő átlagos lengyel férfi minden harmadik napon megiszik egy fél liter vodkát. Ha nem is ennyire súlyos a helyzet nálunk, mindenesetre hazánk is ,,előkelő helyet" foglal el az európai országok között a neszfogyasztást tekintve. — Menetjegy-automatákkal közlekednek mától a kaposvári helyijáratú autóbuszok. A szovjet gyártmányú készülékek használatának bevezetése jelentősen csökkenti majd a megállókban a várakozási időt. — Kajak, vizisi, diabetikus ételek. Sok más áru mellett többek között ezek a cikkek is kaphatók mától a Konzum Áruházban, ahol ma reggel nyitották meg az idei nemzeti hetek sorozat negyedik rendezvényét, az NDK áruházi napokat. — Delegáció. Tétényi Pál akadémikusnak, a Tudomány- politikai Bizottság titkárának vezetésével vasárnap magyar kormánydelegáció utazott Belg- rádba az európai és északamerikai államok tudományos és műszaki politikáért felelős minisztereinek értekezletére. — A héten nyílt meg Zalaegerszegen a Kisfaludi Stróbl Zsigmond teremben Pintér József festőművész kiállítása. Megtekinthető hétköznap 9.30-tól 18 óráig, szombaton 9-től 14 óráigrm-05-07 — Életmentés. A MAHART rendezésében Siófok—Balatonalmádi—Alsóőrs—Siófok útvonalon erős szélben került sor a „75 éves a magyar állami hajózás” vándordíjas vitorlás túraversenyre. 132 hajó jó versenyt vívott. A MAFC Hannibál hajója Alsóőrs közelében az élbolyban haladt, amikor a viharos vízben kétségbeesetten integető embert vettek észre. Nem törődve esélyeikkel, azonnal mentésre siettek — a segítség az utolsó pillanatban érkezett. A Hannibál több mint egy órát. veszített és utolsónak futott a célba. A versenybíróság úgy döntött, hogy ez évi átlageredményük alapján erre a futamra méltányossági helyezést és pontszámot kapnak, így a Balaton-kupa bajnokságon még versenyben maradtak. Halálos baleset. Tegnap délelőtt o 6-os úton, a 142-es kilométerkőnél megcsúszott egy Zsiguli személygépkocsi, melyet Baier Józsefné 28 éves mecseknádasdi lakos vezetett. A gépkocsi, melyet valószinüleg nem az útviszonyoknak megfelelően vezetett, először az útpadkára csúszott, majd az árokban nekivágódott egy jegenyefának. Baier Józsefné a helyszínen meghalt. * Személygépkocsi elé lépett Hügyészen Bús László tizenegy éves hőgyé- szi kisfiú. A mentők koponyaalapi törés gyanújával szállították a szekszárdi baleseti osztályra. Baleset Kaposváron. Nem ndta meg a gyalogosnak járó elsőbbséget szombaton a zebrán Vajda István 27 éves géplakatos. Segédmotorkerékpárjával fellökte Fodor Sándorné kaposvári lakost, aki nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. Vajda István ellen eljárást indítottak. A Nógrád megyei Pásztó belterületén szombaton egy személygépkocsi elütötte az úttesten átszaladó Lisko Gábor 9 éves helybeli kisfiút, aki olyan súlyosan megtérült, hogy a kórházban meghalt. A baleset oka az volt, hogy a kisfiú körültekintés nélkül, féktávolságon belül a személyautó elé szaladt. A baleset ügyében a vizsgálatot megkezdték.