Dunántúli Napló, 1978. szeptember (35. évfolyam, 241-270. szám)
1978-09-10 / 250. szám
2 Dunántúlt Ilaplo 1978. szeptember 10., vasárnap Színes ünnepi program Szigetváron Ma folytatódik Szigetváron a vár hősi védelmének 412. évfordulója alkalmából rendezett emlékünnepség. Délelőtt 10.00 órakor a városi könyvtárban tudományos emlékülésre kerül sor, amelyen előadások hangzanak el. Ugyancsak délelőtt tartják a sportrendezvényeket a pályákon és a tornacsarnokban. Délután 14.00 órakor a honvédzenekar és az úttörőzenekar szórakoztatja térzenével a közönséget a Zrínyi téren. Ezt követi 16.00 órakor a Mecsek Táncegyüttes bemutatója a vár szabadtéri színpadán. A városért végzett társadalmi munkáért emléklapokat adnak át a Városi Tanács dísztermében 17.00 órakor, majd két órával később kezdődik a várban a katonai tiszteletadással egybekötött ünnepélyes megemlékezés Szigetvár hős védőiről. Este nyolc órakor a vár déli bástyáján toronyzenében gyönyörködhetnek a zenerajongók. A Zrínyi-emlékünnep keretében a vár előtti könyvsátorban örsi Ferenc és Hunyady József írók Szigetvárról és a török korról szóló műveiket dedikálják. Az esti műsorban fellép Tömőnek Nándor színművész is. Az érdeklődőket a várban a vártörténeti és Zrínyi Miklóst, a költőt bemutató kiállítás várja, a karavánszerájban pedig „így látták a törökök..címmel miniatúrókat, a magyar várakat ábrázoló rajzokat tekinthetnek meg. Egyetemi, főiskolai i tanévnyitók A főváros két nagy egyetemén tartották meg szombaton az ünnepélyes tanévnyitót. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem tanévnyitó közgyűlésén részt vett Polinszky Károly oktatási miniszter is. Az ELTE-n az idén 1500-an kezdik meg tanulmányaikat, a hallgatók száma a különböző tagozatokon megközelíti a kilencezret. A Marx Károly Közgazdaság- tudományi Egyetem aulájában megtartott tanévnyitón Berend T. Iván rektor tizenkét — fél évszázada végzett — közgazdásznak nyújtotta át az aranydiplomát, majd a különböző tagozatok 540 elsőéves hallgatója fogadalmat tett. A továbbiakban hagyományos ünnepi aktusra került sor: az egyetem ifjúsága koszorút helyezett ,el Marx Károly szobránál az aulában. Ugyancsak szombaton volta Magyar Iparművészeti Főiskola tanévnyitója. ég a hatásos reklámfogásoktól megedződött külkereskedők is meghökkenve léptek vissza az utrechti bútor-világkiállításon, amikor az amsterdami OOST- cég pavilonjához érkeztek. A neves bútorügynökség bejáratánál ugyanis egy élethűen kitömött pupute- ve fogadta a vendégeket azzal a különcséggel, hogy ezúttal testét azzal a bútorszövettel borították, melyet a cég bútorainak á bevonására használ. Üzletkötések ■ Kapósak a Pécsi Faipari Szövetkezet termékei ■ Faragott étkezőgarnitúrák, flamand kisbútorok holland megrendelésre Hiába, ahol közel 600 bútorkereskedelmi vállalat gyűl ösz- sze, ott bizony a gondosan kiagyalt meglepetésekre is szükség van ahhoz, hogy a fő cél, az eladás sikeres legyen. Az évek óta Utrechtben rendezendő bútor-világkiállítás egyik rendszeres résztvevője a hazai bútorgyártás exportőre, az ÁRTEX Külkereskedelmi Vállalat is. Ezúttal kizárólag a szövetkezeti ipar termékeivel jelent meg a rangos árubemutatón. Az ÁRTEX időközönként arra ösztönzi a bútorszakmát irányító és segítő szervek vezetőit, hogy menjenek el, és személyesen győződjenek meg arról, hogy a területükön dolgozó vállalatokról mi a nemzetközi piac értékítélete, és hogy főleg mindezek alapján mi a jövőre néző igényei. így vett részt a hollandok vásárán Maletics Miklós, a Pécs városi Ipari Szövetkezetek Pártbizottságának a titkára is, akitől a vásár legfőbb tapasztalatairól érdeklődtünk. A szakma egyik legrangosabb árubemutatója újból igazolta, hogy a Pécsi Faipari Szövetkezet több éve megkezdett szakmai útja helyes. A középkori stílbútorok szinte az egyetlen keresett bútorcikk a nemzetközi piacokon. Ezért nem is véletlen, hogy hat ügynökség a Pécsi Faipari Szövetkezet bútorait mutatta be a zártkörű szakmai zsűrinek, és az üzleti tárgyalásokon részt vevő külkereskedőknek, piackutatóknak. A vásáron részt vevő szövetkezetiek, így Klement László, a Pécsi Faipari Szövetkezet elnöke az ÁRTEX vezetőivel együtt elégedetten fejezték be a napi tárgyalásokat. Az egyik legtekintélyesebb holland bútorkereskedelmi cég, a RONDOVA, a jövő évi megrendeléseit még nem is ismerve, 15 millió forint értékben kötött le pécsi bútorokat. Megrendelései között elsősorban németalföldi faragott étkező- garnitúrákat, vadászhistóriákat ábrázoló tálalókat találunk. Közel nyolcmillió forint értékben kért praktikus kisbútorokat: flamand lámpaasztalokat, kézi tálalókat, és kézimunkaasztalokat a holland HUTTEN-cég. A vásár egyik sikerét hozta egy új megrendelő megjelenése is. A tengeren túlra is szállító HARTMANN Külkereskedelmi Vállalat a történelmi időket idéző rusztikus szekrényfalak és dan- zingi hálógarnitúrák mellett újdonságokat is rendelt. így az elsősorban idősebb vevők által keresett antik tölgy pihenősarkokat, közel ötmillió forint értékben. A tőkés piacon hosszú évek óta szinte egyeduralkodó mélytónusú, nagyméretű masz- szív tölgybútorok mellett a nemzetközi vásáron több cég — termékei közé szinte belopva — mutatta be az újra bútordivatnak szánt modern irányzatú fenyőbútorait. A hófehér színű, karcsú fenyőbútorokból szalonasztalokat és szekrényeket kért próbaszállításra a REEVEY ügynökség. A jövő évi összmegrendelések, melyet ez a vásár hozott a Pécsi Faipari Szövetkezet részére, közel 40 millió forintértéket tesz ki. A vásár tehát üzleti szempontból a pécsiek részére eredményesen zárult. A Faipari Szövetkezet munkájának nemzetközi értékeléséről a tapasztalatok alapján ezt mondta Maletics Miklós: Nem kis örömmel és némi büszkeségHatszáz gépkocsira számítanak Ma délelőtt autó- és motorvásárt tartanak A nyaralási idény végeztével az első autó- és motorkerékpár-vásár ma zajlik a péA MOM Dunaújvárosi Öragyára kooperációban gyártja a frankfurti Adler-cég termékeként ismert írógépek egy részét. A közép- nagyságú mechanikus írógépből az idén huszonötezer-ötszáz darabot gyártanak. A képen: szalagrendszerben szerelik az írógépeket. esi vásártéren. Bárki 33 forintért odaállhat gépkocsijával, 18 forintért motorkerékpárjával, ha vevőt keres. Hogy talál is, az már meglehetősen bizonytalan, hisz hónapok óta gyenge a kereslet. (Ez azonban a használt kocsik árában nem tükröződik.) Vincze János, aki másod- magával szedi a helypénzt, ellátja a rendezői tisztet, már előre panaszkodik: — Körülbelül hatszáz kocsi férne el, ha rendesen beáll- nának. Ügy igyekszünk rendezni a sorokat, hogy ha próba- útra akarnak menni, akkor ki tudjanak állni. De ha csak egy percre félrenéz az ember, már kész a tumultus. A korábbi tapasztalatok azt mutatják, hogy célszerű már kora reggel helyet keresni, mert úgy tíz óra tájban rendszerint megtelik a tér. A motorosoknak kevesebb a gondjuk, igaz, alig vannak. Átlagosan húszán, harmincon jönnek el a hónap második vasárnapján. A rendőrség közlekedési osztályán elmondták, hogy az autó- és motorkerékpár-vásár nem igényel különösebb intézkedést, mindenkori közlekedési szabályok érvényesek a vásártéren és a környékén is. gél tapasztaltuk, hogy a Pécsi Faipari Szövetkezet bútorai nemcsak a helyi és a szövetkezeti, de az egész magyar bútoripar dicséretét is hirdetik ma már a külpiacokon. L. J. „A mi világunkért" Akciók, közösségi játékok, kulturális programok az új úttörőévben Szűcs Istvánné nyilatkozata Az elkövetkező napokban széles körű tervezőmunkába fog hazánk 3500 úttörőcsapata. A kisdobosok és úttörők 1 millió 200 ezres seregének nem kis fejtörést okoz: mit valósítson meg a Magyar Úttörők Szövetségének az 1978/79-es mozgalmi esztendőre szóló geredag akció- és programkínálatából — mondotta Szűcs Istvánné, az Úttörő Szövetség főtitkára az MTI munkatársának adott nyilatkozatában. Egyben hozzáfűzte: nevelőmunkánkban a korábbinál is több segítséget vái Akadozik a szállítás Újabb szénszállítmány érkezett Csúcsforgalom a pécsi TÜZÉP-telepen Sorban állás a számlázásnál és a befizetésnél A kapunál őgyelgő, kedvező lehetőségre áhítozó fuvarosok, a pénztárná, és a számlázásnál hosszú tömött sorok, az árukiadásnál cementre, tüzelőanyagra, s ki tudja még mire váró emberek. Alkudozás, a ropogós bankók zizegése, lónyerítés, motorzúgás. Szombat van, nagy ilyenkor a nyüzsgés a TÖZÉP Vállalat pécsi, Megyeri úti telepén. Hiába, az őszi csúcsszezon megkezdődött már. Reggel hat órától tart a „nagyüzem”, akkor jelentek meg az első vevők tüzelőanyagért, majd később, héttől nyitott a pénztár, akkor kezdték meg az építőanyagok kiadását, azóta gyülekezik itt leendő ház- tulajdonos és kőműves, a téli hideg elleni védekezést már most megkezdő albérlő, valamint fuvaros és fuvaroztató. Az irodában dupla sor áll. Az egyik a számlázásnál, a másik a befizetésnél. Ugyanis ez a két művelet nem együtt zajlik, zúgolódik is érte mindenki, a kétszeres időveszteség miatt. Ilyen forgalmas napon, mint amilyen a tegnapi volt, 2 ezer mázsa építőanyag, 300 tonna tüzelő talál gazdára. Főként a cementet viszik, azért a távolabbi vidékekről is idelátogatnak. Kelendő még a mészhid- rát, most éppen lehet kapni, de ebből többször akadozott már az ellátás az idén. Vinnék — ha volna — a kis méretű égetett téglát is, viszont csak mészhomokból készülttel tudnak szolgálni, amit kevesen ismernek, noha minősége a szakemberek szerint az előbbivel vetekszik. Azt gondolhatnánk, hogy a központi fűtés elterjedése, az olajkályhák beállítása visszaszorította a szenet a tüzelőanyagok sorában. Nem így áll a helyzet, a kereslet iránta évről évre ugyanolyan nagy. Koksz és brikett megfelelő mennyiségben vásárolható, de a mecseki durvaszenet kedvelők igényeit nem tudják korlátlanul kielégíteni. Két-három hónapra elegendő készletet raktároznak itt, a Megyeri úti telephelyen, ebből juttatják áruhoz a vásárlókat. Sokszor nem is az anyaghiány okozza a legtöbb gondot, hanem az elszállítás. Ugyan három tehertaxi és tucatnyi teherautó áll rendelkezésre, hogy a megvett anyagokat hazaszállítsa, de ezzel még nincs minden rendjén. Kevés a rakodó, munkáskéz híján viszont nehezen kerül fel a platóra a mázsányi cement, a nem éppen pehelykönnyű gerenda. A Volán járműveire fuvart előjegyeznek, ám pontos szállítási dátumot, határozott ígéretet nem tudnak adni. így a legtöbb esetben nem a vásárlás napján kerül o darabáru a vevő kívánságának megfelelő helyre. Az itt tartózkodó, lovaskocsival fuvarozók közelebbi fuvarokat vállalnak, de meglehetősen borsos áron, ezért az általuk kínált lehetőséggel nemigen élnek a szállíttatok. Tíz óra felé jár, de a vásárlók rohama csak nem akar szűnni. Fogy a tüzelő, az építőanyag, vékonyodnak a pénztárcák. Évente mintegy 200 millió forintos forgalmat bonyolít le a TÜZÉP Megyeri úti telepe. Ehhez az összeghez a tegnapi délelőtt is hozzájárult, jópár ezerrel. H. L. runk a felnőttektől, a családoktól, az ifjúkommunistáktól. Együttműködésünk fejlesztéséhez jó alkalmat és újabb ösztönzést adnak a közelgő nagy politikai évfordulókról, a KMP, a KIMSZ megalakulásáról és a Magyar Tanácsköztársaság kikiáltásának 60. évfordulójáról való megemlékezések. — Az új évad valamennyi eseményét egységbe ötvözi a jelszó: „A mi világunkért”. Amikor például arra ösztönözzük a pajtásokat, hogy ismerjék meg szüleik, a felnőtt társadalom feladatait, az építőmunka áldozatvállalást kívánó hétköznapjait. A mi világunkat formálják, gazdagítják azoknak a gyermekeknek a százezrei, akik az idén is bekapcsolódnak a „Teremtsünk értéket” akcióba. Akár úgy, hogy környezetvédelmi feladatokat valósítanak meg, iskolájuk értékeinek, felszerelésének védelmére, megőrzésére vállalkoznak, és soraikból javító-karbantartó brigádokat szerveznek. Arra törekszünk: a társadalom sokoldalú gondoskodásával körülvett nemzedék ismerje meg világunk szenvedő felét is. 1979-ben, a gyerekek nemzetközi évében az őrsi és a rajösszejöveteleken sok szó esik majd arról, hogy Földünkön napjainkban is 300 millió gyermek éhezik. S arról, hogy a fejlődő országokban élő családok és gyermekek életkörülményeinek javítása elválaszthatatlanul összefügg a társadalmi haladásért, a gazdasági függetlenségért folytatott küzdelemmel. Pártunk gyermekszervezetének tagjai cselekvő szolidaritást vállalnak a nehéz sorban élő népek gyermekeivel. A jövő esztendőben idehaza is a figyelem középpontjába kerül a kisdiákok helyzete, élet- és tanulási feltételeinek alakulása, jogaik, érdekeik képviselete, védelme. A gyermeknapra országos játékot hirdetünk meg. A tervek szerint a gyermekek nemzetközi évében hazánk ad otthont az európai gyermektalálkozónak. Zánkán és Csillebércen bonyolítják le a CIMEA által összeállított gazdag programot. Kontinensünk valameny- nyi országából érkeznek küldöttek a tíznapos táborozásra, hogy egymás életével ismerkedve kifejezzék valamennyi gyermek békevágyát. — Az új tanévben is sok-sok alkalom kínálkozik játékra, vetélkedésre, szellemi és ügyességi erőpróbákra. Úgy véljük, a tanulás mellett, a 11 napos tanítási hét bevezetésével még több idejük jut a vállalkozó kedvű kisdobosoknak és úttörőknek e versengésekre. Nem mindennapi feladat lesz a „Gyermekhősök találkozóján" való részvétel. Szövetségünk az Oktatási Minisztériummal, a Népművelési Intézettel és a Gyermekrádióval együtt hirdeti meg a vetélkedőt, amelyen közösségek vehetnek részt a gyermekirodalom valamelyik népszerű alakjának zenés-játékos megjelenítésével. Végül, de nem utolsósorban megemlítem a már jól ismert sportjátékokat. Ezúttal is meghirdetjük „Ügyesség, bátorság” elnevezéssel a népszerű tömegsport-versenyt, az úttörőolimpiát, a szülőföldexpedíciót, amely a természet- járó és vándortáborozó pajtásokat ösztönzi helytörténeti kutató munkára — mondotta befejezésül Szűcs Istvánné.