Dunántúli Napló, 1978. szeptember (35. évfolyam, 241-270. szám)
1978-09-09 / 249. szám
2 Dunántúlt napló 1978. szeptember 9., szombat 30 éves a KNDK Pécsett es Sátorhelyen Decemberben országos döntő Nagygyűlés Budapesten A koreai nép történelmének kiemelkedő állomásaira, hősi honvédő harcaira, s a szocialista építőmunkában elért sikereire emlékeztek pénteken a Csepel Autógyár 2. számú pesterzsébeti gyárában megtartott nagygyűlés résztvevői. Az elnökségben foglalt helyet Markója Imre igazságügyminiszter, Berecz János, az MSZMP Központi Bizottságának osztályvezetője és Roska István külügyminiszter-helyettes. A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság megalakulásának 30. évfordulója alkalmából rendezett ünnepséget Földvári Aladár, a SZOT elnöke nyitotta meg, majd Kállai Gyula, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöke mondott ünnepi beszédet. Emlékeztetett a Koreát megszállva tartó japán gyarmati hadsereg szétzúzására, s arra, hogy az Egyesült Államok megtorpedózta a demokratikus és egységes állam megteremtésének tervét, sőt az 1948. szeptember 9-én kikiáltott Koreai Népi Demokratikus Köztársaság ellen két évvel később csatlósaival agressziót indított. A koreai nép azonban a hároméves hősi honvédő háborúban a Szovjetunió és a szocialista országok támogatásával meghátrálásra késztette a támadókat. Kállai Gyula elismeréssel méltatta a távol-keleti testvéri szocialista országnál- a békés építőmunkában elért sikereit, hangsúlyozva, hogy népünk ismeri és állandó figyelemmel kíséri a legújabb eredményeket. Ezt követően Kim Ze Szűk, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság budapesti nagykövete emelkedett szólásra. Beszédében többek között ismertette a Koreai Munkapártnak a szocialista gazdaság építésére kidolgozott és eredményesen megvalósított , programját, az iparosítás — 14 év alatt elvégzett — történelmi feladatát. Ebben az időszakban a termelés évente átlagosan 19,1 százalékkal növekedett. A nagykövet szólt a koreai nép hő vágyáról, az ország békés egyesítéséről, s az ezt akadályozó amerikai mesterkedésekről. Korea nem maradhat kettészakítva — hangsúlyozta Kim Ze Szűk, majd őszinte, szívből jövő köszönetét fejezte ki a testvéri magyar népnek azért, hogy mindig szilárd szolidaritást tanúsít Korea békés egyesítésének igazságos ügye iránt. Nemes Dezső látogatása Hajdú-Bihar megyében Nemes Dezső, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Népszabadság főszerkesztője kétnapos látogatást tett Hajdú-Bihar megyében. Csütörtökön Debrecenben a megyei pártbizottság székházában Sikula György első titkár fogadta és tájékoztatta a párt XI. kongresszusa óta végzett munkáról, a kongresszusi határozatok végrehajtásáról. Délután a város egyik legrégibb üzemébe, a MÁV Járműjavító Vállalathoz látogatott el. Pénteken délelőtt Nemes Dezső részt vett a megyei pártbizottság nagytermében rendezett aktíva értekezleten, s az időszerű kül- és belpolitikai, illetve kulturális kérdésekről adott tájékoztatást. Nemes Dezső végül a haj- dúszováti Lenin Termelőszövetkezetet kereste fel. Itt Mocsári Sándor tsz-elnök és Szőllősi Sándor párttitkár ismertette a több mint negyed századdal ezelőtt alakult közös gazdaság munkáját. Szentlőrínc Jutott tovább a választ azok a fiatal agrár- szakemberek, akik tegnap délelőtt Pécsett a Technika Házában megrendezett BKR szellemi vetélkedőre beneveztek. Hány hektoliter étolaj nyerhető egy hektár napraforgóból, ha 18 mázsa az átlagtermés? A helyes válasz, 9 hektoliter, vagyis 900 liter. Hogyan védekezzünk a kukorica legmakacsabb gyomnövénye, a fenyér- cirok ellen? A kaposszekcsői tsz csapata nagyon precízen adta meg a választ, kombájnolás után Glyphosate készítményekkel — Nitosorg, Glialka és Buvifolin —. A magról kelő fenyércirok ellen pedig leghatásosabb az amerikai Era- dicane gyomirtószer. De van már jó hazai készítmény is, az SH-202-es, amit Sajóbábony- ban gyártanak. Három kérdéscsoportban — agronómiái, gépészeti és szakmai — egy fő és egy villámkérdésre kellett a csapatoknak válaszolni, s végül ki kellett tölteni a 15 kérdésből álló szakmai-politikai totót, amelyen a szentlőrinci Úttörő Tsz csapata telitalálatot ért el. Első ízben rendezték meg Pécsett a Bajai Kukoricatermelési Rendszer körzeti partnergazdaságainak szakmai-politikai vetélkedőjét, amelyre Baranya, Somogy és Tolna megyéből 24 partnergazdaság nevezhetett be. A nevezési szám elmaradt ugyan a várakozástól — a rendezőknek a jövőben nagyobb gondot Az átlag újságolvasó nyilván már ilyen egyszerű villámkérdéstől is zavarba jönne, hogy hány kukoricaszem van egy átlagos csövön; és ezeknek a szemeknek mennyi a súlya 14 százalékos víztartalomnál. A válasz pedig pofonegyszerű; egy csövön 600—1000 darab kukoricaszem van, s e szemek összsúlya 16 dekagramm. Ilyen s ennél még jóval fo- gósabb villámkérdésekre is magátólértetődően adták meg Régi uradalmi épületben működött ezidáig a sátorhelyi óvoda. A mintegy nyolcszáz fős település óvodásai mától sokkal jobb körülmények között kezdik az évet. Megszűnt az általános iskolai oktatás — ez. után Nagynyárádra járnak a gyerekek — s az iskola épületét a Bólyi Mezőgazdasági Kombinát hathatós anyagi támogatásával óvodává alakították. (A több mint 800 ezer forintos beruházás egy részét a tanácsi költségvetésből fedezték, és jelentős volt a társadalmi munka is.) Az új óvodában megtalálhatók a legkorszerűbb nevelési segédeszközök. Figyelmet érdemel, hogy szép nagy tornaszobát is berendeztek. A tegnapi avatóünnepségen részt vett Kiss Pál Károly, a mohácsi járási pártbizottság osztály- vezetője, dr. Németh Elemér, a mohácsi járási hivatal elnöke, és dr. Cseh Sándor, a Bólyi Mezőgazdasági Kombinát vezérigazgató-helyettese is. * Az „Építsünk óvodát” mozgalom keretében, hét pécsi vállalat, az Építési és Szállítási Vállalat, a Pannónia Sörgyár, a Köztisztasági Vállalat, az 506- os Szakmunkásképző Intézet, a Lakásépítő Szövetkezet, az Ingatlankezelő Vállalat és a Hő- szolgáltató Vállalat, valamint az óvoda dolgozói új foglalkoztató termet alakítottak ki, a pécsi Mezőszél utcai óvodában. Munkájukat támogatta a III. kerület pártszervezete és a tanácsi szervek is. A korszerű és kiszolgáló helyiségekkel ellátott foglalkoztatóba húsz kisgyereket vettek fel. A tegnap délelőtti avató ünnepségen megjelent Komlódi Józsefné, Pécs megyei városi Tanácsa elnökhelyettese és a vállalatok képviselői. jjptód küldötte, BayerJános Ápolják nemzetiségi kultúrájukat, Nagy erejű vízbetörés a hagyományaikat tatabányai 15/b aknában Jó jól élnek Ujouodakat avattak B német nemzetiségi kongresszus előtt BKR szakmai-politikai vetélkedő Pécsett Nem sikerült a vizet megfékezni — bezárják a bányát Bezárják a Tatabányai Szénbányák nyugat-ll. bányaüzeme 15/b aknáját, ahol csütörtökön délután vízbetörés bénította meg a munkát. A délkeleti bányamező 25-ös számú frontfejtésébe percenként 3 köbméter víz tört be, majd mennyisége rövid időn belül elérte a percenkénti 50 köbmétert. Miután a karsztvízáradatot nem tudták megfékezni a bánya vízmentesítő berendezései, a péntekre virradó hajnali órákban elrendelték a bánya kiürítését. A vízbetörés következtében személyi sérülés nem történt. Még az éjszakai órákban megkezdték az értékes berendezések felszínre szállítását. A bányamentők figyelőszolgálatot szerveztek, s az ő védelmük alatt szállították külszínre az akna dolgozói a péntek délutáni órákban a még kimenthető utolsó berendezéseket. A bánya térségeit rendkívül nagy mennyiségű víz uralja, és műszakilag megoldhatatlan a karsztvíz feltartóztatása. Ezért a Tatabányai Szénbányák vezetői úgy döntöttek, hogy feladják, bezárják a bányát. Az üzem csaknem 400 dolgozója a következő napokban a vállalat más bányáiban kap munkát. A 15/b aknai vízbetörés érzékenyen érinti a tatabányai vállalatot. 1955-ben kezdték meg itt a termelést, s azóta több mint 5 millió tonna jó minőségű barnaszenet fejtettek ki, bár az akna szénva- gyona már kimerülőben volt, még most is naponta 800— 900 tonna szenet küldött felszínre. Ez adta az egész vállalat termelésének 10 százalékát. A 15/b akna bezárását eredetileg 1981-re tervezték. ötvenegy éve él Liptódon, s ennek a baranyai német nemzetiségi településnek a lakossága másodszor választotta küldöttnek a Magyarországi Németek Demokratikus Szövetsége kongresszusára. Bayer János — akár négy évvel ezelőtt — most is örömmel készül az őszi kongresszusra, ahol 71-en képviselik majd Baranya német nemzetiségi lakosságát. Még nem döntötte el, hogy kér-e szót a kongresszuson. Ha igen, akkor legszívesebben saját és a faluja többi lakójának életéről beszélne, mert így lenne legkönnyebb elmondania, hogyan is élnek a német nemzetiségiek. Lassan húsz éve lesz, hogy a szajki Béke Termelőszövetkezet tagjaként dolgozik. Kocsisként kezdett, aztán traktoros lett. Három év múlva megszerezte a hivatásos gépkocsi- vezetői jogosítványt. Azóta tehergépkocsit, illetve autóbuszt vezet. A termelőszövetkezet kőműves brigádja mellett dolgozik. A felesége évekig Bolyban, az állami gazdaságban dolgozott, de mióta beteges, otthon van. A liptódi családi házukat még az édesapja építette, ők pedig szépítgették és a környékét változtatták. A háztájiban zöldséget, krumplit termelnek, az anyakocák meghizlalt malacait pedig eladják az állatforgalmi és húsipari vállalatnak. Bayer János átlagosan havi ötezer forintos jövedelmet kap a termelőszövetkezetben. Autójuk is von. A gyerekek már nincsenek otthon. Egyik lányuk — Reinsbach Menyhértné —, aki Pécsett végzett a Leöwey Klára Gimnázium német tagozatán, majd a Tanárképző Főiskolán — Babarcon tanít. Az ottani általános iskola igazgatóhelyettese. Babarcon is lakik a férjével és gyermekével. A másik lányuk, dr. Gáspár Vin- céné Bolyban talált új otthonra. A helyi takarékszövetkezet belső ellenőreként dolgozik, a férje orvos. Két gyermekük van. A lányok jól beszélik a német nyelvet s o gyermekeik szintén tanulják. A gyermekek nyelvtanulása nem egyedi érdekesség, hiszen a német ajkú családok gyermekei egyrészt otthon, másrészt az iskolában is tanulják. így a liptódi iskoláskorúak is. Bayer János azt is elmondaná a kongresszuson, hogy a német ajkú családok is jó munkások és jól élnek. A liptódiak nagy része a környező termelőszövetkezetekben, állami gazdaságokban vállalt munkát. Szorgalmasan dolgoznak, s ezért minden megkülönböztetés nélküli fizetésben, ellátásban, megbecsülésben részesülnek. így érzik ők mindennap az MSZMP XI. kongresszusa célkitűzéseinek megvalósulását, vagyis az egyenjogúságukat, amely a nemzeti egység fontos eleme, a szocialista társadalom belső egységét erősíti és szorosabbra fűzi a szocialista országok népeinek barátságát is. A társadalom közös céljaiért dolgoznak, de ápolják kultúrájukat, hagyományaikat. Ezért is örültek az MTV Pécsi Körzeti Stúdiója nemzetiségi adásainak indításáért. Egyetlen kérésük lenne: szeretnék, ha ezek a műsorok a jövőben valamivel hosszabbak lennének. T. É. kell fordítani a verseny előkészítésére — de ez a verseny színvonalán nem érződött. A fiatal, jobbára pályakezdő mezőgazdasági szakemberek magas színvonalú és naprakész szakmai politikai felkészültségről tettek tanú- bizonyságot. A verseny valódi célja a partneri kapcsolatok elmélyítésén túl mindenekelőtt annak lemérése, milyen a fiatal szakemberek fogadókészsége a legújabb technológiai eljárások iránt. A tegnapi vetélkedő alapján a BKR pécsi körzetében a szakemberek jó felkészültséggel várják a legújabb módszereket s képesek a gyakorlatba adaptálni azokat. A szocialista országok gépgyártására alapozó bajai termelési rendszernek már 130 partnergazdasága van az országban, s 220 000 hektáron termelik BKR szisztéma szerint a fontosabb növényeket. A rendszer exportja révén a BKR nevét már a Szovjetunióban és Bulgáriában is megismerték. Tavaly Moldáviában 25 mázsáról 65 mázsára növelték a kukorica hektáronkénti átlagtermését a BKR technológiával, fajtáival és a magyar növényvédőszerekkel. Jövőre- már Vietnamban is megkezdi a rendszer a kukoricatermesztési kísérleteket. Tegnap a pécsin kívül Tatán, Szolnokon, Békéscsabán, Kalocsán és Baján zajlottak le egyidejűleg a körzeti vetélkedők. Így hat csapat vesz részt a decemberben Baján megrendezésre kerülő országos döntőn. A pécsi körzetet a döntőn a tegnapi győztes, a szentlőrinci Úttörő Tsz öttagú csapata képviseli. A csapat tagjai: Borza László csapat- vezető, Arambuszt József, Árki Zoltán, Pattantyús László és Plaff József. Üzemi megbízottak tanácskwtak Munka és művelődés Kiemelkedőnek értékelték a Mecseki Ércbánya, a Volán, a Hőerőmű, a Távfűtő és a Dél-dunántúli Gázgyártó Vállalat munkásművelődést támogató tevékenységét tegnap délután, a Munka és művelődés akcióban részt vevő üzemek megbízottjainak értekezletén. Pozsgai Miklós, az SZMT agitációs és propaganda osztályának vezetője az akció legeredményesebb támogatói között említette a Magyar Rádió Pécsi Stúdióját, a Pécsi Nemzőt! Színházat és a Janus Pannonius Múzeum természettudományi osztályát. Zsikó János, a Doktor Sándor Művelődési Központ módszertani csoportvezetője ismertette az akció során lezajló vetélkedők sorrendjét. Eszerint az üzemi döntőkre — 406 szocialista brigád részvételével — október 28. és november 10. között kerül sor. Az elődöntőket öt helyszínen, november 18-án bonyolítják le, míg a döntőt a város felszabadulására emlékező ünnepségekkel párhuzamosan rendezik meg. Az ülésen megtárgyalták azt is, hogy jövőre új rendszerben bonyolítják le az akciót: fakultativ témák lesznek, s a benevezett brigádok versenyzési kötelezettsége megszűnik.