Dunántúli Napló, 1978. szeptember (35. évfolyam, 241-270. szám)

1978-09-30 / 270. szám

1978. szeptember 30., szombat Dunántúli napló Ülést tartott az Elnöki Tanács A Magyar Népköztársaság El­nöki Tanácsa pénteken ülést tar­tott. Az államigazgatás korsze­rűsítésére hozott korábbi hatá­rozatokkal összhangban - az ér­dekelt megyei és helyi szervek kezdeményezésére — az Elnö­ki Tanács területszervezési kér­désekben döntött. Valamennyi területszervezési intézkedés 1978. december 31-én lép életbe. Az Elnöki Tanács ezután sze­mélyi kérdésekben döntött, vé­gül egyéb, folyamatban levő ügyeket tárgyalt. Felmentések, kinevezések A Népköztársaság Elnöki Ta­nácsa Beckl Sándort államtit­kári funkciójából, a Miniszter- tanács pedig az Országos Test- nevelési és Sporthivatal elnöki tisztsége alól — saját kérésére, érdemeinek elismerése mellett — felmentette és nyugállo­mányba helyezte. Egyidejűleg Buda Istvánt az Elnöki Tanács munkaügyi minisztériumi állam- titkári tiszte alól felmentette, s államtitkárrá, a Miniszterta­nács pedig az Országos Testne­velési és Sporthivatal elnökévé kinevezte. Az Elnöki Tanács Gácsi Mik­lóst kohó- és qépipari miniszté­riumi államtitkári funkciójából felmentette, egyidejűleg a Mi­nisztertanács kohó- és gépipari miniszterhelyettessé nevezte ki. Rabi Béla miniszterhelyettest az Elnöki Tanács kohó- és gépipa­ri minisztériumi államtitkárrá ne­vezte ki. A Minisztertanács fel­mentette kohó- és gépipari mi­niszterhelyettesi funkciójából Betlej Sándort, s kohó- és gép­ipari miniszterhelyettessé nevez­te ki Gábor Andrást, valamint Müller Istvánt. A kormány Aczél György egészségügyi miniszterhelyettest e tisztsége alól — saját kérésé­re, érdemeinek elismerése mel­lett — felmentette, egyidejűleg Hutás Imrét egészségügyi mi­niszterhelyettessé kinevezte. A Minisztertanács Szatmári Istvánt, az Országos Testneve­lési és Sporthivatal elnökhelyet­tesét e tisztségéből — érdemei­nek elismerése mellett, más fon­tos megbízatása miatt — fel­mentette. Kitüntetések A Magyar Népköztársaság El­nöki Tanácsa Beckl Sándornak, az Országos Testnevelési és Sporthivatal elnökének eredmé­nyes munkássága elismerése­ként, nyugállományba vonulása alkalmából a Szocialista Ma­gyarországért Érdemrend kitün­tetést adományozta. A Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa Szatmári Ist­vánnak, az Országos Testneve­lési és Sporthivatal elnökhelyet­tesének a magyar testnevelési és sportmozgalom irányításában, vezetésében végzett több mint egy évtizedes kiemelkedő tevé­kenysége elismeréséül a Ma­gyar Népköztársasági Sport Ér­demérem arany fokozata kitün­tetést adományozta. A kitüntetéseket Borbándi Já­nos, a Minisztertanács elnökhe­lyettese adta át. Az átadásnál jelen volt Rácz Sándor, az MSZMP KB osztályvezetője. Aczél György látogatása a XVIII. kerületben Aczél György, az MSZMP PB tagja, a Minisztertanács elnök- helyettese pénteken a főváros XVIII. kerületébe látogatott. El­kísérte Molnár Endre, a Buda­pesti Pártbizottság titkára. A vendégek felkeresték az Országos Meteorológiai Szol­gálat Központi Előrejelző Inté­zetét. Itt Czelnai Rudolf, az in­tézet elnöke adott tájékoztatást munkájukról. Aczél György elbeszélgetett a laboratóriumok munkatársai­val, s megtekintette az intéze­tet. A vendégek ezután elláto­gattak a kerület új, 1800 négy­zetméter alapterületű sportcsar­nokába, amely 12 millió forin­tos üzemi segítséggel és tár­sadalmi munkával készült el a múlt évben. A Politikai Bizottság tagja délután a pártbizottságon ak­tívaértekezleten találkozott a kerület pártmunkásaival, okta­tási és közművelődési vezetői­vel; ismertette a politikai és kulturális élet időszerű kérdé­seit. KÜLGBZDflSAG Qz NDK és az NSZK kereskedelme Az idei lipcsei vásárt ezút­tal is meglátogatta Detlev- Karsten Rohwedder nyugatné­met gazdaságügyi államtitkár, aki kijelentette, hogy ez év­ben várhatóan további öt szá­zalékkal növekszik az NDK és az NSZK közötti kereskedelem és eléri a kilencmilliárd nyu-_ gatnémet márkát. Viszonylag ritkán és keve­set lehet hallani az NDK és az NSZK, e két fejlett ipari ország gazdasági, kereskedel­mi kapcsolatairól, amely, mint látható a 9 milliárd DM-s ér­tékről, igen jelentős. Mindkét részről tudatosan „ápolják és bővítik” — az államtitkár szó- használata — ezeket a kap­csolatokat, mert jól megfelel­nek a kölcsönös érdekeknek. A nyugatnémet vállalatok kulcsátadásos gyárakat építe­nek az NDK-ban. Legutóbbi, hogy egy 120 millió DM érté­kű szerződés értelmében a Kloeckner Werke káliumkarbo- nát-gyárat épít, amely granu­látumot állít elő. A nyugatné­met cég egy angollal szemben nyerte el a megrendelést jól­lehet az dollárban is hajlan­dó lett volna elfogadni a pénzt a keményebb valuta nyugatnémet márka helyett. A választás mégis a nyugatné­met cégre esett. Egyébként 2000 nyugatnémet és külföldi munkás dolgozik az NDK egy nagy PVC-gyárának építésén, amely 1,2 milliárd DM-s megrendelés. A munka minő­ségével és ütemével mindkét fél messzemenően elégedett. A nyugatnémet gazdasági államtitkár természetesen nemcsak nézni ment Lipcsébe, tárgyalni is. Ennek eredmé­nyéről annyit mondott, hogy a témát nagy volumenű ügyletek uralták. Például a nyugatné­met vállalatokat figyelembe veszik annál az átszervezés­nél, amelyet az NDK gépkocsi­iparában 1985-ig végrehajta­nak. Lényegében arról van szó, hogy korszerűsítik az NDK gépkocsigyártását, mint arról már régebben szó van, de úgy tűnik, most érkezett el az ideje. A kétütemű motorok gyártásáról áttérnek a négy­ütemű készítésére és nemcsak motorikusán, de külsőleg is korszerűbb gépkocsikat állíta­nak elő, mint a mostani Tra­bantok és Wartburgok. A Citroen cég már program ke­retében építi a sebességváltó­kat gyártó üzemet Zwickau- ban. A nyugatnémet államtitkár még azt is elmondotta, hogy tárgyalásai „fesztelenek és barátiak” voltak. K. J. NAGYVILÁGBAN Elhunyt I. János Pál pápa Péntekre virradóan elhunyt I. János Pál pápa. A hivatalos közlemény szerint az egyházfő halálát szívinfarktus okozta. I. János Pált augusztus 26-án választották meg pápává. A Vatikánvárosban bejelen­tették, hogy a pápaválasztó konkláve 15—20 napon belül ül össze. Losonczi Pál, a Magyar Nép- köztársaság Elnöki Tanácsá­nak elnöke Jean Villot bíboros, államtitkárhoz küldött táviratá­ban részvétét fejezte ki I. János Pál pápa elhunyta alkalmából. + RÓMA: Közzétették az Olasz Kommunista Párt nyilat­kozatát, amely élesen elitéli a szélsőséges csoportok újabb provokációit. A „Vörös Brigá- dok"-hoz tartozó bűnözök az utóbbi napokban több merény­letet követtek el az ország kü­lönböző városaiban. Az Olasz Kommunista Párt nyilatkozatá­ban megállapítja, hogy olyan gondosan kidolgozott tervről van szó, amelynek célja: a sta­bilitás aláásása, a félelem lég­körének megteremtése Olasz­országban. A szélsőséges cso­portok aktivizálódása minde­nekelőtt a kommunisták ellen irányul. Rómában, Milánóban és más olasz városokban a dol­gozók tömegtüntetéseken fe­jezték ki tiltakozásukat a szél­sőségesek provokációi ellen. + LISSZABON: A Portugál Kommunista Párt KB Politikai Bizottsága azt indítványozta a parlamentben képviselt többi pártnak, valamint a Portugál Demokratikus Mozgalomnak (MDP CDE) és a Baloldali Szövetség a Szocialista De­mokráciáért (UEDS) nevű szer­vezetnek, hogy kezdjenek két­oldalú tájékoztató jellegű megbeszéléseket a jelenlegi kormányválságról és a lehetsé­ges politikaj megoldásokról. A PKP vezető testületét a párt központi bizottságának leg­utóbbi plenáris ülése hatal­mazta fel erre a kezdeménye­+ MOSZKVA: Három hó­nappal a határidő előtt elké­szült a moszkvai metró új, 8,3 kilométeres szárnyvonala, amely a népgazdasági kiállítástól a szovjet főváros nagy észak- nyugati lakónegyedéig, M ed- vedkovoig vezet. Ezzel a több _ mint 40 éves moszkvai metró hálózatának hossza 175 kilo­méterre bővült, állomásainak száma pedig 107-re emelke­dett. + BUDAPEST: Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke táv­iratban üdvözölte Szpirosz Kip- rianut, a Ciprusi Köztársaság elnökét Ciprus nemzeti ünnepe alkalmából. ♦ NEW YORK: Andrej Cro- miko, a Szovjetunió külügymi­nisztere New Yorkban találko­zott Willibald Pahr osztrák kül­ügyminiszterrel. Eszmecserét folytattak a szovjet—osztrák kapcsolatok kérdéseiről és ál­lást foglaltak azok különböző területeken való fejlesztése mel­lett. Gromiko pénteken talál­kozott Abdul Rasid Daminival, az Afganisztáni Demokratikus Köztársaság oktatási miniszte­rével, az ENSZ-közQyűlés 33. ülésszakán részt vevő afgán kül­döttség vezetőjével. A megbe­szélés során megvitatták a két­oldalú kapcsolatok kérdéseit. Véleménycserét folytattak to­vábbá a kölcsönös érdeklődés­re számot tartó nemzetközi problémákról, egyebek között az ENSZ-közgyűlés jelenlegi ülésszakának munkájáról. Me­leg baráti hangulat jellemezte a megbeszélést. + BERLIN: A berlini katonai törvényszék folyamatosan elkö­vetett rendkívül súlyos bűncse­lekmények miatt pénteken élet­fogytiglani fegyházra ítélte August Einkemeier NSZK állam­polgárt, aki a nyugatnémet szö­vetségi hírszerző szolgálat, a BND fizetett ügynökeként foly­tatott kémtevékenységet. Einke­meier rendszeresen információ­kat gyűjtött az NDK nemzeti néphadserege és a szovjet had­sereg katonai objektumairól, lé­tesítményeiről és gyakorlóte­reiről, az NDK határátkelőhe­lyeinek rendjéről, illetve az NDK népgazdaságáról. + PÁRIZS: Nagy sikerű hang­versennyel nyílt meg csütörtö­kön este a Párizsi Magyar Inté­zet őszi rendezvényeinek soro­zata. A Kodály vonósnégyes, Forgács Júlia, a Magyar Állami Operaház magánénekese és Szenthelyi Judit zongoraművész­nő Liszt, Bartók, Kodály és klasszikus zeneszerzők műveit adta elő. Az esten a francia zenei és kulturális élet számos ismert alakja volt jelen. 4- PRÁGA: Elkészült az új magyar kulturális központ szék­háza, és az épületet október 11-én ünnepélyesen átadják rendeltetésének A székház cél­jára a csehszlovák főváros köz­pontjában, a Vencel tér tőszom­szédságában levő Rytirská utca két, XVI. századbeli kisebb épü­letét kötötték össze és alakítot­ták át. Az eredeti formában restaurált homlokzat mögött, a székház belső terében a műem­léki környezethez illeszkedő, de teljesen korszerűen kiképzett és felszerelt helyiségek szolgálják a magyar kultúra eredményes csehszlovákiai népszerűsítését. Magyar—olasz gazdasági tárgyalások Elutazott a Montedison konszern elnöke Pénteken elutazott Buda­pestről Giuseppe Medici sze­nátor, a Montedison olasz vegyipari konszern elnöke és a kíséretében levő többi ve­zető szakember. A hórori,.,apos látogatás során az elnököt fogadta Marjai József minisz­terelnök-helyettes. A találkozón alapvető hangsúlyt kapott az a kölcsönös érdek, hogy az export—import kapcsolato­kon túl hosszabb távra szóló együttműködést kell kiépíteni és fejleszteni. A magyar ipar fejlettségi színvonala és tevé­kenysége több ágazatban le­hetővé teszi a Montedison- csoporttal való együttműkö­dést, összhangban a magyar népgazdaság fejlesztési kon­cepcióival. Medici elnököt fogadta a Külkereskedelmi Minisztérium­ban Biró-József miniszter és Török István miniszterhelyettes. A megbeszélések során hang­súlyozták a magyar vállalatok és a Montedison közötti kül­kereskedelmi forgalom fontos­ságát (1977-ben 7,7 millió dollár magyar exportot és 23,5 millió dolláros importot bo­nyolítottak le), a továbbfej­lesztést jól szolgálja az az együttműködési keretmegálla­podás, amelyet 1975-ben írt alá 13 magyar külkereskedel­mi vállalat képviseletében ,a Magyar Külkereskedelmi Bank a Montedisonnal. Az ezzel kapcsolatos tapasztalatok ked­vezőek. A Montedison elnöke talál­kozott Romány Pál mezőgaz­dasági és élelmezésügyi mi­niszterrel, akivel az élelmiszer- ipar területén megvalósítható együttműködést vizsgálták meg. Azon a megbeszélésen, ame­lyet Medici elnök, Juhász Adóm nehézipari államtitkárral folytatott, áttekintették a ke- retmegállcrpodást kitöltő, mind­két oldalt érdeklő együttműkö­dési kérdéseket. A fegyveres erők napján (Folytatás az 1. oldalról.) MSZMP Baranya megyei Bi­zottságának titkára, Lukács Já­nos, az MSZMP Pécs városi Bi­zottságáriak első titkára, a me­gyei párt-vb tagjai, Bóna Ernő- né, a KISZ Baranya megyei Bi­zottságának első titkára és Czente Gyula, Pécs város Ta­nácsának elnöke. A fogadáson és az ünnepségen részt vettek dr. Berki Mihály ezredes, a ma­gasabb egység parancsnoka, az alakulat volt parancsnokai: Farkas Mihály vezérőrnagy, Ke­rékgyártó Béla ezredes, Balogh Kálmán ezredes, a csapatzász­lót adományozó Lódén Posztó­gyár igazgatója Szeli József és a zászló-anya Virágh József né, illetve a gyárat magában fog­laló Magyar Gyapjúfonó- és Szövőgyár vezérigazgatója, György István. Megjelentek a társfegyveres erők és testületek képviselői és vezetői, a válla­latok, intézmények, üzemek ve­zetői, az alakulat alapító tag­jai, valamint a kitüntetett és ju­talmazott tisztek, tiszthelyette­sek, polgári alkalmazottak. A résztvevők megtekintették Horváth Lajos törzsőrmester Csa­patgyakorlat '78 színes doku­mentumfilmjét, majd a színház­teremben dr. Berki Mihály ezre­des emlékezett az alakulat meg­alakulására és vázolta az azóta elért eredményeket. Utána a FÉK ARMA irodalmi színpada és a Pécsi Nemzeti Színház művé­szei köszöntötték műsorukkal a megjelenteket. A műsort köve­tően az alakulat parancsnoka adott fogadást, melyen dr. Jerszi István pohárköszöntőjében mél­tatta a fegyveres erők napját és az egység két évtizedének ered­ményeit, a megyei pártbizottság köszönetét és elismerését tol­mácsolva. M. L. Koszorúzási ünnepség és fogadás Budapesten A fegyveres erők napja alkalmából pénteken délelőtt koszorúzási ünnepség volt a Hősök terén a Magyar Hősök emlékművénél. A Himnusz el­hangzása után a Magyar Nép- köztársaság fegyveres erői és a fegyveres testületek nevé­ben Czinege Lajos vezérezre­des, honvédelmi miniszter, Benkei András belügyminiszter és Nagy György ezredes, a Munkásőrség országos pa­rancsnokának első helyettese helyezte el a hála és a meg­emlékezés koszorúját. A Ha­zafias Népfront Országos Ta­nácsa képviseletében S. Hege­dűs László, az Országos Ta­nács titkára és Juhász Róbert, az Országos Tanács tagja koszorúzott. A KISZ Központi Bizottsága koszorúját Fejti György, a KISZ KB titkára és Wrocshovszky Nóra, a KISZ KB tagja helyezte el. A Budapesten akkreditált katonai és légügyi attasék ne­vében Frantisek Benko ezre­des, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság nagykövetségének katonai és légügyi attaséja, Edward Dysko vezérőrnagy, a Lengyel Népköztársaság nagy- követségének katonai és lég­ügyi attaséja, valamint Richard S. Friedman ezredes, az Ame­rikai Egyesült Államok nagy- követségének véderő- és ka­tonai attaséja koszorúzott. Az ideiglenesen hazánkban állomásozó szovjet déli hadse­regcsoport részéről Fedot Fili- povics Krivda vezérezredes, a déli hadseregcsoport parancs­noka, Alekszej Nyikolajevics Zajcev altábornagy, a déli hadseregcsoport katonai taná­csának tagja és Vlagyimir Szergejevics Burdov vezérőr­nagy helyeztek el koszorút. A Magyar Partizán Szövet­ség képviseletében Tihanyi Sándor nyugállományú rendőr vezérőrnagy, Szilágyi László és Herencsár Lajos, a választ­mány tagjai; a Magyar Hon­védelmi Szövetség nevében Kiss Lajos vezérőrnagy, a‘ szö­vetség főtitkára, Bódi János ezredes, a szövetség főtitkár- helyettese és Kacsóh Ferenc, az MHSZ budapesti vezetősé­gének titkára koszorúzott. Az ünnepség az Internacionálé hangjaival, a csapatzászlós ka­tonai díszegység díszmenetével ért véget. A koszorúzási ünnepséget követően Czinege Lajos fo­gadást adott a Magyar Nép­hadsereg Művelődési Házának nyári helyiségeiben. A foga­dáson megjelent Korom Mi­hály, az MSZMP Központi Bi­zottságának titkára, Borbándi János, a Minisztertanács el­nökhelyettese, Rácz Sándor, az MSZMP Központi Bizottsá­gának osztályvezetője, Benkei András belügyminiszter és Nagy György ezredes, a Mun­kásőrség országos parancsno­kának első helyettese, vala­mint politikai, társadalmi éle­tünk több más ismert szemé­lyisége. Részt vett a fogadáson nép­hadseregünk tábornoki és pa­rancsnoki karának sok tagja, ott voltak a Magyar Partizán Szövetség, a Magyar Honvéd delmi Szövetség vezetői, a Honvédelmi Minisztérium, o Belügyminisztérium, valamint a Munkásőrség Országos Pa­rancsnokságának vezető be­osztású munkatársai. Megjelent Fedot Filipovics Krivda, Jurij Andrejevics Naumenko vezérezredes, a Varsói Szerződés tagállamai egyesített fegyveres erői fő­parancsnokának magyarorszá­gi képviselője, továbbá a bu­dapesti diplomáciai képvisele­tek számos katonai és légügyi attaséja. Csapatzászló a Paksi Atomerőmű építkezésén dolgozó katonáknak Pakson, pénteken a magyar- szovjet—lengyel barátság jegyé­ben ünnepelték a fegyveres erők napját. Ugyanis hazánk el­ső atomerőműve magyar—szov­jet együttműködéssel valósul meg, nagyszámú szovjet szakér­tő helyszíni közreműködésével és több mint kétszáz lengyel építő segítségével. Ugyanakkor szinte az első csákányvágástól részt vesznek a kivitelezésben a Magyar Néphadsereg műszaki katonái. A kétnapos program fő ese­ménye délelőtt a nagyközség sportpályáján zajlott le. A Pak­si Atomerőmű Vállalat csapat- zászlót adományozott a beru­házáson dolgozó katonai alaku­latnak. Az ünnepségen — a hon­védelmi miniszter képviseleté­ben Bokor József vezérőrnagy méltatta a műszaki építő kato­nák eredményes és társadalmi­lag fontos munkáját. Elmondot­ta: másfél évtized alatt végzett munkájuk csaknem harmincmii' liárd forinttal gyarapította a nemzeti vagyont. E munkát a- népgazdaságilag kiemelt be­ruházásokon végezték. E nagy­szerű eredmények tevékeny ré­szese a Pakson dolgozó zászló­alj, amely megelőzően eredmé­nyesen vett részt egyebek között a Székesfehérvári Könnyűfémmű fejlesztése, a Csepel Művek és a Győri Házgyár építése, a BCM és a Dunaújvárosi Vasmű rekonstrukciója, továbbá új la­kótelepek építési, közművesítési feladatai megoldásában, most pedig hazánk első nukleáris energiával működő erőművének építését segítik. Az egység jó munkáját elis­merő csapatzászlót Szabó Ben­jamin, a Paksi Atomerőmű Vál­lalat igazgatója adta át a vál­lalat dolgozói nevében az egy­ség parancsnokának. H-né P

Next

/
Oldalképek
Tartalom