Dunántúli Napló, 1978. szeptember (35. évfolyam, 241-270. szám)

1978-09-28 / 268. szám

2 Dunántúli llapto 1978. szeptember 28., csütörtök Befejeződött a Szojuz­gázvezeték építése Befejeződött az Orenburgtól a Szovjetunió nyugati államha­táráig húzódó, 2750 kilométer hosszú Szojuz földgáztávveze­ték építése, az első olyan tes­tet öltött beruházás, amely a KGST komplex-programja alap­ján a szervezet tagországainak közös teherviselésével valósult meg. A kivitelezés döntő fázi­sának végetértével, szerdán Ungvárott nagyszabású ünnep­séget rendeztek. Az átadás előestéjén a kivite­lezésben részt vett országok de­legációi, köztük a magyar kül­döttség tagjai Huszton meg­tekintették a már befejezés előtt álló kompresszor-állomást. Az átadási ünnepség a szovjet- csehszlovák államhatár tőszom­szédságában folytatódott, ahol a kivitelezésben részt vett bol­gár, magyar, NDK-beli, lengyel, szovjet és csehszlovák munká­sok és műszakiak képviseleté­ben 12 kiváló minősítésű hegesz­tő, Borisz Jevdokimovics Scser- binának, a Szovjetunió kőolaj- és gázipari vállalatépítési mi­niszterének utasítására, össze­hegesztette a Szojuz földgázve­zeték utolsó szakaszát. A bo- gorocsáni, a guszjatyini és a huszti egyenként 10 megawattos kompresszorállomás, valamint az ezekkel együtt emelt lakóépüle­tek, ABC-áruházak, kórházak és más létesítmények építőinek képviseletében Tóth Ferenc és Gyalus János tettek jelentést a munka — jelképesen „vörös var­rat" — elvégzéséről Simon Pál nehézipari miniszternek, a ma; gyár küldöttség vezetőjének, aki mindkettejük munkaruhájára ki­tűzte a Szojuz gázvezeték em­lékérmet. A jelentéstétel után felavatták a nevezetes építkezés befejezése helyének emlékét megörökítő fekete márványtáb­lát. A testvéri szocialista országok legnagyobb közös létesítményé­nek és a világ egyik legkorsze­rűbb, rekordidő alatt elkészült csővezetékének átadása alkal­mából tömeggyűlést rendeztek, mintegy 3500 építő és környék­beli lakos részvételével, amelyen Simon Pál nehézipari miniszter is felszólalt. A magyar kormány nevében köszöntve a beruházás kivitelezésében részt vevő ösz- szes dolgozókat, kijelentette: or­szágaink alkotó munkáskollek­tívái és műszaki gárdái az egész világ érdeklődésétől kísérve pontos és kiváló munkájukkal bizonyították a szocialista ösz- szefogás erejét és hatékonysá­gát, valamint pártjaink és kor­mányaink célkitűzésének meg­alapozottságát és helyességét. A nagygyűlés résztvevői fel­hívással fordultak a Szojuz táv­vezeték valamennyi építőjéhez, az üzempróbát végző, valamint a gigantikus berendezés-komp­lexumot majd működtető, üze­meltető dolgozókhoz, felszólít­va őket: fejezzék be tennivalói­kat határidő előtt, hogy a táv­vezetéken át mielőbb megkez­dődhessen a földgáz áramlása. A közlekedési ismereteket már gyermekkorban tanulni kell A Baranya megyei Közleke­désbiztonsági Tanács ifjúságne­velő szakbizottsága tavaly októ­berben alakult meg. Az azóta végzett munkáról szóló beszá­moló megvitatása szerepelt töb­bek között az MKBT elnökségi ülésén, amelyet tegnap délelőtt tartottak Pécsett, a Fegyveres Erők Klubjában. A testület Gyí- mesi János rendőr őrnagynak, a megyei rendőr-főkapitányság közlekedési osztálya vezetőjé­nek, az MKBT ügyvezető elnöké­nek elnökletével megtárgyalta a bizottság tevékenységét, felada­tait. Megállapították, hogy a tár­sadalom közlekedésre nevelésé­re és a megfelelő magatartási normák kialakítására az iskolai oktatást fokozott mértékben kell felhasználni. A közlekedési jár­tasságok, készségek, ismeretek elsajátítását legjobb már az óvodában megkezdeni, majd az iskolában folytatni. Az óvodai nevelési programon, az iskolai órákon tanult anyagon kívül nagy jelentőségük van azoknak a mozgalmi, társadalmi szerve­zésű • formáknak, amelyek igen alkalmasak az ifjúság közleke­dési kultúrájának fejlesztésére. Közlekedési park létesül Sásdon Mindezeket jól szervezi és tár­sadalmi aktívák bevonásával megfelelően koordinálja a szak- bizottság. Az elnökségi ülésen hangzott el, hogy a jelenleg csak Pécsett és Komlón működő KRESZ-par- kok mellett hasonlót nyitnak meg hamarosan Sásdon, jövőre pe­dig valószínűleg Mohácson, Sik­lóson, Harkányban és Szigetvá­ron. Az elképzelések szerint va­lamennyi iskolában közlekedési úttörő őrsöt szerveznek. Az MKBT elnökségi ülésén foglalkoztak az általános köz­lekedésnevelési szakbizottság munkájával is, értékelve az ed­dig elért eredményeit, vázolva további teendőit: egyebek között vetélkedők szervezését, a kerék­párosok, valamint az öregek he­tének megrendezését, a közleke­désbiztonsági hetek rendezvény- sorozatának lebonyolítását, az egyes nagyvállalatoknál végzett munkavédelmi ellenőrzéseket. Az elnökségi ülésen — ame­lyen részt vett dr. Kása Ferenc, az MSZMP Baranya megyei Bi­zottságának osztályvezetője és SZMT elnökségi ülés Baranya megye üzem­egészségügyi ellátottsága Baranya megye üzemegész­ségügyi ellátottságában az utóbbi években javulás ész­lelhető, bár egyes területeken, így például az üzemorvosi lét­szám, valamint egyes speciális foglalkozási ártalmak — pél­dául zaj-, vibrációártalom — kiszűrése terén van még bő­ven javítani való. A tegnap megtartott SZMT elnökségi ülésen — melyet Szokola Ferenc SZMT-elnök nyitott meg — elhangzott több napirendi pont között Bara­nya megye üzemegészségügyi helyzetét is megvitatták. 1978-ban a szilikózis szak- rendelésen a tárgyi és szemé­lyi feltételek javulása várható új, modern légzésfunkciós ké­szülékek beállításával és a tüdőszanatóriumban a szakor­vosi óraszám bővítésével. Nagy előrelépést jelent majd a vib­rációs ártalom szakrendelésén a legmodernebb vérátáram- lást mérő műszer közeljövőbeni beszerzése. Ezzel a műszerrel a legmodernebb diagnosztikai ellátást tudják biztosítani. Nem megoldott az erős zaj­ártalomnak kitett dolgozók audiológiai szűrése, hiányzik egy erre hivatott audiológiai állomás. A rheumatológiai el­látás terén jelentős előrelépés történt. Például a Mecseki Szénbányáknál és a Mecseki Ércbányászati Vállalatnál fő­foglalkozású rheumatológus szakorvos tevékenykedik. A megye táppénzes helyze­te az elmúlt évhez viszonyítva romlott. Az okokat vizsgálva kiderült, hogy igen magas a terhes nők táppénzaránya —, melyeket nem tartanak minden esetben kellően indokoltnak —, valamint a kisgyermekes anyák táppénzállománya. Sok esetben a rehabilitálható be­tegek is növelik a táppénzes esetek és napok számát. Épp ezért fontos, hogy a jövőben a rehabilitációs bizottság kö­rültekintőbben foglalkozzon az esetekkel, s akit lehet, vissza­állítani a termelésbe, akár négyórás munkaerőnek is. Hi­szen sem az egyén, sem a nép­gazdaság szempontjából nem elhanyagolható munkaerőt je­lentene még így is. S. Zs. 30 éves a MOSZ ünnepélyessé tette tegnap délelőtt a Kisiparosok Orszá­gos Szervezete Baranya me­gyei választmányának ülését az, hogy tanácskozásukat ösz- szekötötték a KIOSZ 30. év­fordulóról történt megemléke­zéssel. A három évtized előtti események, a kezdeti lépések akadályai, a KIOSZ alakuló kongresszusának dokumentu­mai, a kisiparosok helyzeté­nek akkori, majd néhány év-' vei későbbi megítélése ma már mind jószerével történel­mi távlatokba kerültek tő­lünk. Napjainkban a kisipar ki­terjedt szolgáltatóhálózatáról beszélhetünk, s talán el sem tudjuk nélkülük képzelni éle­tünket. Komoly gondokat kell megoldaniuk, emlékeztett er­re ünnepi beszédében Lőrinci Károly, o KIOSZ Baranya me­gyei titkára is. Az ötéves szol­gáltatásfejlesztési tervük alap­fl lakosság szolgálatában Kitüntetés a legjobbaknak vető céljai között vannak a kisiparosok számának tervsze­rű növelése, a szolgáltatási igények magasabb szintű ki­elégítése. Az erőfeszítések fo­kozatosan meghozzák "az eredményüket. Már 1976-ban sem csökkent a kisiparosok száma. Azóta a kedvezőbb hi­telfeltétel bevezetésével elér­ték, hogy a múlt évben 73 szakemberrel, 1978 első felé­ben több mint százzal nőtt a kisiparosok száma. (Június végén a megyében összesen 3581 kisiparos dolgozott.) És említsünk meg olyan ap­ró figyelmességet is, hogy szerte Baranyában csaknem 200 kisiparos vállalkozott a gyorsszolgálatra. Terjed az ügyeleti rendszer is: a me­gyében 29 városban és köz­ségben 140 kisiparos (14 szakma képviselői) vállalták ezt, s van ügyelet az esti órák­ban és a hétvégén is. Szük­ség van azonban arra, hogy ezt a szolgáltatást a városok­ban és az idegenforgalom ál­tal sűrűbben látogatott helye­ken tovább bővítsék. És ter­mészetesen arra is, hogy az ügyeletek működéséről tudjon a lakosság. Minderről — egyebek mel­lett — hangsúlyozottan esett szó a tegnapi választmányi értekezleten, amelyen részt vett — többek között — Kádár Német Béláné, az MSZMP Baranya megyei Bizottságá­gának munkatársa és Gyulai Dezső, a KIOSZ országos ve­zetőségének tagja is. Tőle vehették át kitüntetéseiket azok, akik a szakmai, az ok­tató-nevelő munkában a leg­szebb eredményeket érték el. M. A. Fábián Lajos, az OKBT ifjúság- nevelési szakbizottságának tit­kára is — kimagasló munkájuk elismeréséül Tóth Jánost, Dec- leva Ferencet, Bogorin Györ­gyöt, Latincsics Aladárt és dr. Bakonyi Antalt oklevél- és pénz­jutalomban részesítették. • • Ünnepségek, kitüntetések, elismerések A fegyveres erők napja al­kalmából tegnap délelőtt a Ba­ranya megyei Hadkiegészítési és Területvédelmi Parancsnok­ságon a honvédelmi miniszter- helyettes parancsa alapján, a megye tartalékos tisztjei közül 48 főt léptettek elő magasabb rendfokozatba. A Mecseki Szénbányák köz­pontjában tegnap délután tar­tották a fegyveres erők napi ünnepséget, ahol Tóth Tibor, a munkásőregység parancsnoká­nak bevezetője után Zentai Jó­zsef, az MSZMP Mecseki Szén­bányák titkárheiyettese kö­Partneri kapcsolat az iskola és a gazdaság között Diákok az őszi betakarításnál Tizenkét napra emelkedett az idei év szeptemberétől a diákok őszi közhasznú munkájának ide­je. Rövid baranyai körutazásun­kon azt igyekeztük megnézni, hogyan fest ez a gyakorlatban. Az őszi betakarítások, gyümölcs­szedés- és szüret idején a nagy- gazdaságok ugyancsak rá van­nak utalva a kívülről jövő segít­ségre, a diákság munkájának tehát igen nagy a pénzben le­mérhető haszna. Emellett és nem ezután rendkívül fontos cél, hogy a tizenéves megszeresse, megtanulja becsülni a fizikai munkát. Jó példákat lásson ma­ga előtt a termelőüzemekben a munkaszervezést, munkamorált és a felmerülő problémák meg­oldását illetőleg. A gyerekek az iskolával és a gazdasággal közösen meg­állapított norma szerint dol­goznak és pénzt kapnak mun­kájukért. Ezt aztán felhasznál­hatják közös osztálykirándulás­ra, mint a mohácsi Kisfaludy Károly .Gimnázium tanulói te­szik, vagy egyenként kapják meg, mint az ugyancsak mo­hácsi Széchenyi téri Általános Iskola hetedik-nyolcadik osz­tályosai, akik teljesítményüktől függően napi 90 forintot is megkeresnek a krumpliszedés­ben. Különös azonban, hogy a közhasznú őszi munkákról hozott központi intézkedés e tizenkét napra 600 forintot szán a munkát szervező, el­lenőrző tanárnak. A gazdasá­gok azelőtt ennél jóval többet fizettek, sőt célprémiumokat is kitűztek a pedagógusoknak, hiszen jól látták, meg is fo­galmazták tegnap, hogy szinte minden a munkát vezető ta­nártól függ. Rá jobban hall­gatnak a tanulók, mint bárki másra. * A diákok munkájáról dicsé­rő szavakat hallottunk a mozs- gói téeszben, elégedetten be­szélt tevékenységükről a Bajai Mg. Kombinát Mohács-szigeti üzemegységének vezetője, Vi­da Lajos is. Az utóbbi helyen, a gyümölcsösben szedték az almát a mohácsi gimnazisták, akiknek munkakörülményeit, munkába szállítását annak rendje, módja szerint megol­dotta a mezőgazdasági nagy­üzem. A jó körülmények kö­zött folyó betakarítás pedig az iskola és az üzem között fennálló hagyományos és kö­vetkezetes partneri viszony eredménye. G. O. Húsexport — feldolgozva Közgazdászok tanácskozása Pécsett Hazánkban a növénytermelés jövedelmezősége jóval több, mint az állattenyésztésé, a dol- lártömeg-kitermelésben azon­ban döntő szerepe van az ál­lattenyésztésnek, hisz ez az ága­zat adja az ország összes dol­lár bevételének több mint húsz százalékát. Tehát nem az a kérdés, hogy gabonát vagy húst exportáljunk. A húsexportot nö­velni kell, de nem élőállat for­májában, hanem minél maga­sabb feldolgozottsági fokon — állapították meg tegnap Pécsett a Technika Házában megtar- tott közgazdasági tanácskozás és vita résztvevői. A Magyar Közgazdasági Tár­saság mezőgazdasági szakosz­tálya és a társaság Baranya megyei szervezetének élelmi­szergazdasági munkabizottsá­ga szeptember 26-án és 27-én kétnapos közös rendezvényt tar­tott. Az első napon „Érdekazo­nosság és érdekellentét a hús­vertikumban" címmel Stiller Ot­tó, a MÉM osztályvezető-helyet­tese tartott vitaindító előadást a témakörben, amelyhez Burján Pálnak, a Baranya megyei Ba­romfifelvásárló és Feldálgozó Közös Vállalat főkönyvelőjének és dr. Túrós Sándornak, a Ba­ranya megyei Tsz. Szövetség termelésfejlesztési és közgazda- sági bizottsága elnökének kor- referátuma kapcsolódott. Ma délelőtt Bolyban folytató­dik a közgazdászok tanácsko­zása, ahol dr. Kisjakab Lajos vezérigazgató a Bólyi Mezőgaz­dasági Kombinát tapasztalatai­ról ad tájékoztatást. Befejeződtek a magyar—kanadai kereskedelmi konzultációk Szeptember 26-27-én magyar —kanadai kereskedelmi konzul­táció volt Budapesten. A tár­gyalásokat Török István külke­reskedelmi miniszterhelyettes és C. T. Charland kereskedelmi miniszterhelyettes vezette. A tárgyalások eredményeképp aláírt jegyzőkönyv hangsúlyoz­za a további előrelépés szüksé­gességét mind az egyedi áru­forgalom, mind a kooperációs kapcsolatok fejlesztésében. C. T. Charland miniszterhe­lyettes látogatást tett Bíró Jó­zsef külkereskedelmi miniszter­nél, Nagy János külügyminisz­ter-helyettesnél, Rabi Béla ko­hó- és gépipari, Kapolyi László nehézipari miniszterhelyettesnél, valamint Drecín Józsefnél, az Országos Tervhivatal elnökhe­lyettesénél. szöntötte a vállalatnál ered­ményesen tevékenykedő mun­kásőröket, a polgári védelem, a polgári fegyveres őrség, vala­mint az MHSZ tagjait, aktíváit, majd Bogár József igazgatóhe­lyettessel együtt kitüntetéseket adott át e testületekben leg­eredményesebben dolgozóknak. Honvédelmi Érdemérem kitünte­tést 20, 15 és 10 éves szolgálat után 17, a vállalat polgári vé­delmi parancsnokának dicsére­tét 11 fő, valamint elismerő ok­levelét Pécsbánya és Zobák- bányaüzem, igazgatói dicséretet a munkásőrség 11, míg a pol­gári fegyveres őrség hat tagja jutalmat kapott. Az MHSZ klub­tagjai közül Honvédelmi Érdem­érmet 15, illetve 10 éves szol­gálat után 3 fő kapott, az MHSZ Kiváló munkáért érem arany fokozatát 2, az ezüstöt 5, a bronz fokozatát 5 személy vette át. Az MHSZ főtitkári elis­merő oklevelét, a Zobák-bánya- üzem „Vorosilov" lövészklubja, az MHSZ Baranya megyei titká­ri dicséretét és oklevelét 1 sze­mély kapta. A kitüntetéseket Val- kai József őrnagy, az MHSZ Bara­nya megyei titkára és Horváth József alezredes, a polgári vé­delem Pécs városi törzsparancs­noka adta át. A Baranya me­gyei Rendőr-főkapitányság elis­merő oklevelét Orbán István r. vezérőrnaqy, a Baranya megyei Rendőr-főkapitányság vezetője adta át a vállalat egyik mun- kósőr-alegységének, amely meqtalálta a nemrég elcsavar- gott két kisfiút. Az MHSZ Baranya megyei vezetőségén is tegnap délután emlékeztek meg a fegyveres erők napjáról, ahol Mórocz Já­nos alezredes, megyei titkárhe­lyettes olvasta fel a hadügy- és belügyminiszter, valamint a munkásőrséa országos parancs­nokának közös díszparancsát, maid Valkai József őrnagy, az MHSZ Baranya megyei titkára kitüntetéseket adott át. A Hon- "édelmi Érdemérem kitüntetést 25 éves szolgálata után Volen- tér Pál reoülőqépszerelő, 20 éves szolaálat után Bősz József, a Bólyi Községi Közös Tanács elnöke vette át, míg a 15 éves szolgálat után 5, a tízéves után 43 személy kaota meq e kitün­tetést. Az MHSZ Kiváló mun­káért érem arany fokozatát 16, az ezüstöt 20, és a bronz foko­zatát 58 aktíva kapta meq me­gyénkben. Az ünnepséqen részt vett és felszólalt dr. Bunna Gyu­la, az MSZMP Baranya megyei Bizottságának munkatársa. M. L. Országos vízgépészeti konferencia Pécsett Kétnapos országos víz-gé­pészeti konferencia kezdődött Pécsett, a Dél-dunántúli VÍZIG cserkúti központjában. Termelési és gépészeti veze­tők tanácskoznak egyebek kö­zött a gépesítés feladatairól. Például szükséges, hogy a töltések, a tározók gátjai gyor­san és biztonságosan készül­jenek el, ezért nagy teljesít­ményű tolólapos erőgépeket akarnak alkalmazni. A jövőt valószínűleg a Rába-Steigerek jelentik. Tovább gépesítik a betontechnológiákat, így a bukók, kis hidak, rézsűburko- lók elemeinek kialakítását, de tervezik a csatornák, halas­tavak és víztározók karbantar­tó-gépeinek ' a modernizálását is. Ezenkívül a javítóműhelye­ket korszerű berendezésekkel látják el. Most már várhatóan hamarosan bevezetik a tipi­zált gépfelújítási rendszert: Cserkúton majd a Warinsky- kotrógépeket hozzák rendbe egy országos szervizhálózat ke­retében.

Next

/
Oldalképek
Tartalom