Dunántúli Napló, 1978. szeptember (35. évfolyam, 241-270. szám)

1978-09-21 / 261. szám

e Dunántúlt napló 1978. szeptember 21., csütörtök Arany Janis humora 1851. október 8-án a nagy­kőrösi iskolafenntartó testület, a református egyháztanács megválasztotta a nemzet nagy költőjét az ottani középiskola irodalomtanárának. Arany Já­nos csak hosszas töprengés után szakadt el szülőföldjétől, Nagyszalontától, s eleinte a megélhetési nehézségek miatt is nagyon elkedvetlenedve, zár­kózotton éldegélt családjával Nagykőrösön. Később azonban a tantestület tagjainak társa­ságában megtalálta azt a „szel­lemdús társalgást", amelyben feloldódott a szabadságharc el­vesztése miatt érzett fájdalma, szülővárosa iránti sóvárgása. Ki­kirándulgatott jóbarátaihoz, ta­nártársainak a város határán levő szőlőibe. „Kimönt a bogy­óéi" - mondták a körösiek a szőlőlátogatókról. Amikor egy alkalommal Arany lassú, óva­tos lépésekkel megérkezett, a társaság már kintlevö tagjai azt hitték, hogy beteg. „Semmi bajom — mondta Arany — csak a högyet keresem, de nem ta­lálom." Arany egyik kedves tanártár­sa Szilágyi Sándor volt, akit elevensége miatt sokan bosz- szantottak. Amikor 1853-ban Kecskemétről Nagykőrösre jött át tanárnak, Arannyal csakha­mar barátságot kötött, s együtt fogtak egy magyar olvasókönyv szerkesztésébe. Ez azonban nem képezte akadályát annak, hogy egymás között ne élcelődjenek. Amikor egy ízben Szilágyi leölt egy süldő malacot, az ünnepi vacsora elköltésére tanártársa­it is meghívta. A malacpecse­nye tálalásakor Arany felállott, pár papírlapot vett elő a zse­béből, s így szólt: „Ezt a verset az útszélen találtam jöttöm- ben, engedtessék meg nekem, hogy felolvassam.” Bár a Szilágyit bosszantó tré­fás vers nem a nagyközönség számára készült, a jóbarátok csakhamar lemásolták. Két ere­deti kéziratát ismerjük: az egyik Kovács János debreceni tanár ajándékából a debreceni ref. kollégium könyvtárában van; a másikat Szilágyi Sándor őrizte meg. Több másolata közül az egyik Pécsre került: Monyok/ Tamás kunszentmiklósi tanár 1858. október 6-i levelében Arany Jánosnak két malac-ver­sét is közli szüleivel. A vers első fele 74 sorból áll, s benne a költő a malac kül­ső és belső tulajdonságait veti össze Szilágyi Sándoréval. A vers második része: A malac búcsúzása. Ez a másolat szö­vege szerint ekként szól: Gyilkosom, kegyetlen, mivel érdemlettem, Hogy ennyi sok éhes osztozzék felettem, Hogy fiatalságom zsíros tavaszában így körülfogjanak széltében, hosszában. Ugyan nem irtóztál belém verni késed, Melylyel nem volt eddig egy sicher döfésed, Melytől ez ideig a patkány sem féle, Hogy tudtál engemet által szúrni véle? Gyönyörű mulatság, gyönyörű theátrum! Ezért mondták rólunk- par nobile Irat rum Ilyen a barátság? a gyöngébb a vesztes? így tett Piladessel a derék Orestes? Várj rá, mert szellemem feljár kísérteni, Minden bátorságod az inadra keni. Nem mersz többé este az utczán járkálni, Nem fogsz egy magadban gyertya nélkül hálni. Ha valami éjjel paplanodban morog, Az én lelkem lesz az, a mely ott kuncsorog, Az lesz, mely a legszebb női társaságban, Egyszer csak megdördül hátul a nadrágban. De nem ... megbocsátok jó keresztyén módra, Hiszen hol találnék ily méltó utódra, Baráti emlékül azt a gyűrűt hagyom, Melybe - ha jól sejtem — farkam dugva vagyon. „Eddig e költemény, melyet Arany csak meghitt barátjaival közlött, s melyhez én is nehe­zen juthattam. Kérem édes Atyám, tegye a többi levél kö­zé ..." A 120 évvel ezelőtt írt egy­korú levél érdekessége nem­csak az, hogy Arany nagykőrö­si tartózkodása alatt íródott, hanem az is, hogy több helyütt eltér az eredetitől. így pl. a 18. sorban az eredetiben kucorog olvasható, a pécsi változatban: kuncsorog. Olyan volt Arany körösi köl­tészete, mint amit a szép hölgy szeméről ír: „egyszerre köny- nyet hullat és rriosolyg". Dr. Tóth István Bontják Pécsvá radon a Kossuth Lajos utca néhány épületét, hogy új lakások ke­rüljenek a régi házak helyé­re. Ezek egyikéből került elő Entz Bélának, a pécsi egye­tem nagytekintélyű orvospro­fesszorának hagyatéka. Entz az ötvenes évek elején költözött Pécsváradra. Az idős professzor itt keresett nyugal­mat, itt vásárolt házat, hogy gyűjteményét, könyvtárát el­helyezhesse. A teljes képhez tartozik, hogy terveit, köztük a nyugodt alkotómunkát nem­igen tudta megvalósítani. Ha­lála után, az ötvenes évek végén a család elszállíttatta hagyatékát, néhány láda azon­ban Pécsváradon maradt. Ezek az elmúlt hetekben kerültek Adatok a Pedagógusok Szakszervezete történetéhez A Dunántúli Napló feb­ruár 22-én megjelent szá­mában a Pedagógusok Szakszervezete pécsi meg­indulásáról már szóltam. Most annak további éle­téről szeretnék néhány — lassan már feledésbe merülő adatot közölni. A szakszervezeti élet 1949-ben igen nagy vál­tozáson ment keresztül. Az előbb megindult érdekvé­delmi munka csak névle­gessé vált. Kulturális vo­natkozásban azonban a szakszervezet által megin­dított élet tovább folyt. Ideológiai és szakmai tan­folyamokon, előadásokon kívül működött a még 1945-ben megszervezett bábszínház, amely tudtom­mal az országban először lépett fel teljesen önálló műsorral. Ennek szervező­je és lelke Abaligeti Zita óvónő és dr. Veress End­re volt. A szakszervezeti élet újabb nagyobb fellendü­lése 1951-ben következett be. A kulturális életnek központjává vált a Koltay Ferenc által megszervezett Nevelők Háza, amely ezekben az években szinte értelmiségi központ volt. A szakszervezet akkori szervezetének meafelelően a Területi Bizottság is 1951 utáni években bon­takozott ki. Az egyes re­szortfelelősök a maguk munkakörében igen pél­damutató munkát végez­tek. Különösen a társada­lombiztosítási és a kultu­rális tevékenység volt pél­damutató. Pedagógusok és pedagógus gyerekek cso­portos üdültetése megszer­vezésén felül önálló üdülő­ket is igyekeztek szervezni (pl. Harkányban). Ez a munka különösen Joó Béla elnöksége alatt volt igen jelentős, amikor Berényi ü. Istvánné szervezte az üdülések igen nehéz mun­káiét. Ugyanakkor Sárdy Mária, a pedagógusok kulturális életének irányí­tását látta el, és szerve­zett megyeszerte szakmai és politikai előadásokat. Az érdekvédelmi munka akkor lendült fel, amikor megjelent az 1951. 7. tvr. — az első munkatörvény­könyv Magyarországon. En­nek végrehajtási utasítá­sának kidolgozásában is tevékeny szerepet vitt a területi bizottság, amely 1954-től — Magyarország gon elsőnek — megszer­vezte a most olyan diva­tos „jogsegélyszolgála­tot”. Dr. Rajczi Péter a Janus Pannonius Múzeum helytörténeti osztályára. Főként akadémiai és egyéb kiadvá­nyokat tartalmaznak a két háború közti időkből, Entz Bé­la szakmai feljegyzéseit és rengeteg fényképnegatívot, dia pozitivet. A nemzetközi te­kintélynek örvendő orvospro­fesszor nagy utazó volt, New Yorktól a Közel-Keletig be­járta a világot, és mindenütt Készített fotókat, diapozitíve- ket. Közművelődési szempont­ból érdekes ez az anyag, rr. ivei készítőjük főként mű­emlékeket, művészeti érdekes­ségeket fényképezett. Gazdag néprajzi fotóanyag is találha­tó a diapozitívek között, va­lamint orvosi témájú felvéte­lek egy-egy káresetről. Az utolsó háborús esztendő Baranya megye az első világháború befejező évében Az első nagy világégés elérkezett az utolsó szakaszához. Az anyagilag és katonailag legyengült Monarchia még egyszer meg­próbálta a lehetetlent. Minden erejét összeszedve támadást indí­tott az olasz fronton, de „a birodalom annyira legyengült már, hogy nem tudott az arcvonalon túlsúlyt kialakítani”. A negyedik éve tartó háború teljesen kimerítette mint az anyagi, mint az emberutánpótlás lehetőségeit A Monarchia mozgósította az 1900-ban születetteket is. De ez már nem tudott segí­teni az emberveszteségeken. Az anyagi ellátottság még rosszabb volt: „július és au­gusztus a front számára iga­zi éhséghónapok voltak. Sok napon keresztül a katonák egy falat húst, egy gramm zsírt sem láttak . . . Még nyomorú­ságosabb volt a ruházat. Egész garnitúra fehérnemű már a jólét jele. Mindenna­pos jelenség volt, hogy az emberek ujjak és hátrész nél­küli inget, fél alsó nadrágot hordtak.” Ezt nem tudta pótolni a hadsereg részére indított ado­mánygyűjtési akció. Baranya megyében a következő ered­ményt hozta: ing 3637 db, al­sónadrág 3411 db, törülköző 2542 db, lepedő 446 db, zseb­kendő 109 db, alsószoknya 313 db, vászon 190 db, haris­nya 249 pár, lábravaló 188 db, kendő 619 db, vánkos 72 db, asztalterítő 60 db, egyéb fe­hérnemű 1437 db. A hátország megélhetési vi­szonyait nagyon nehezítette a „mindent a hadseregnek" gaz­daságpolitika jegyében szüle­tett rendeletek tömege. Ezek nagyon jól tükrözik a gazda­sági kimerülés határára jutó ország helyzetét. Zár alá vet­ték az 1918. évi búza-, rozs-, köles-, árpa-, tatárka-, zab-, bab-, borsó-, lencse-, lóbab-, takarmányborsó-, burgonyater­mést. Zár alá vették az „1918- 1919. gazdasági év folyamán termelendő aszalt szilvát és szilvaízt.” Rendeletet adtak ki a „vontatókutyák hadi célokra igénybevételének előmozdítása tárgyában”, a kórházakban felhasznált kötözőanyagok új­bóli feldolgozásáról, a sertés­vágások korlátozásáról, az ócska cipők forgalmának sza­bályozásáról, korlátozták a va­sárnapi munkaszünetet, elren­delték a hózinyulak bőrének hadicélokra történő igénybe­vételét. Rendelkezés született az „ipari munkásság által fo­gyasztható őrlemények meny- nyiségének” megállapítására, a „kávépótló katángának vagy cikóriának belföldön való ter­melésének előmozdításáról" stb. A közélelmezési miniszter a 73 000/1918. sz. rendeletével Baranya megye számára —a márciusig beszolgáltatott 1455 vagonon felül — 2000 vagon termény „minden körülmények között teljes egészében való föltétien beszolgáltatását" ír­ta elő. Azonban a megye „ter­ményszolgáltató képességét az előző állandó rekvirálások tel­jesen kimerítették." így nem hozott eredményt az a „nagy­arányú katonai kutatás" sem, amit a miniszter elrendelt. Mindössze „6 wagon elrejtett készlet föltárását eredményez­te." Az 1918. évi termésből 5000 vagon gabona, 200 va­gon árpa, 200 vagon zab be­szolgáltatását rendelte el a miniszter a július 20-án meg­tartott minisztériumi tárgyalás eredményeképpen. Az alispán ígéretet kapott, hogy „ameny- nyiben ezt a megye biztosítja, akkor a jövő évi termésig rek- virálás nem lesz." A politikai események alakulása folytán a beszolgáltatási kötelezettség teljesítésére már nem került sor. Megyénk gazdasági kime­rültségét jelzi az is, hogy a tavasszal 60 vagonban meg­állapított zsír és szalonna be­adási kötelezettséggel szem­ben rekvirálás útján „sok-sok nehézség mellett is csak 12 wagon" összegyűjtését ered­ményezte. Az alispán jelenté­se is aláhúzza azt, hogy me­gyénk teljesítőképességének a határára érkezett: „jól ismer­ve vármegyénk e téren való szolgáltató képességének ki­merültét, és aggódva tapasz­talván egyes vidékeknél a kö­zelgő zsírínség jelenségeit, a rendelet végrehajtásának fél- retételével kérő szóval fordul­tam a Miniszter úrhoz a to­vábbi rekvirálás elejtése ér­dekében.” A rekvirálási rend­szer veszélybe sodorta Bara­nya megye tenyészóllományát is. A földművelésügyi minisz­ter 3510 db vágómarha rekvi- rálását rendelte el. Az alis­pán erről a vármegyei köz­gyűlésnek a következőt jelen­tette: „a rendelkezésnek a végrehajtásáról akkép intéz­kedtem, hogy ezzel az eljá­rással vármegyénk jelentős te- nyészállománya minden eset­re megkíméltessék. Sajnos ezt a czélt nem sikerült a maga teljes egészében elérni, mert a katonai átvevő bizottságok a nagyon rossz takarmányo­zási viszonyok mellett a leg­kedvezőtlenebb minőségi álla­potban átadásra előállítandó állatokat a kívánt kor, vagy súly hiánya miatt sok eset­ben nem vették át és így biz­tosítandó a megszabott kon­tingenst további folytatólagos kijelölésnek a szükségessége merült fel a kívánt állomány­ból is. Minthogy pedig a Földmívelésügyi m. kir. Minisz­ter Ür újabb távirati rendele­tével a már nagyobbára át­vett és el is szállított áprilisi kontingensen fölül június hó­ban újabbi 2190 drb. katonai Leaérdekesebbek talán Pé­csett készített képeinek nega- tívjai — sajnos éppen ezek nagy része sérült meg az el­telt idő folyamán. Ezek közül mutatjuk be a régi Szent Mór Kollégium, ma egyetemi diákotthon építéséről készült felvételt 1929—30. tájáról, a mai Negyvennyolcas térről. A háttérben jól látható a Do­hánygyár tornya, balfelől a mai rendőrség épülete, jobb­oldalt pedig az egyetem ke­rítése. A Jogi Kar épülete még nincs meg, mivel az később épült az egyetemi tömbhöz. G. O. vágómarhának a hadsereg számára való rekvirálósát és megállapítását rendelte el, ez a nem várt, vagy legalább is a még teljesen be se fejezett első rekvirálást ily gyorsan kö- vetőleg nem remélt újabb ren­delkezés már oly súlyosan vá­gott bele a tenyészállatállo­mányunk lehető kímélésére irányuló érdekeinkbe és mind­azokba a törekvésekbe, ame­lyek kell, hogy ezeket az ér­dekeket biztosítsák, hogy most már a legkomolyabban veszé­lyeztetve láttam a háború után bekövetkezendő gazdasági megújhodás és szükséges meg­erősödés egyik kiválóan fon­tos alapját tevő tenyészállat állományunknak a legszebb reményekre jogosító jövőjét." Az alispán kérte a minisz­tert, hogy tekintsen el a júni­usra igényelt vágómarhák be­szolgáltatásától, mivel az ál­latállomány már a fogyasztási szükségleteket csak szűkösen elégíti ki. A miniszter a ha­dihelyzetre való hivatkozással elutasította a kérést, sőt szep­temberben újabb 2504 db „vágómarha sürgős kiszolgál­tatását követelte meg”. A mezőgazdasági munkákat „... az itthon levő népesség és igen sok helyen a női, sőt gyermekmunkaerő közreműkö­désével ... az aratási munkák­ra meghagyott katonai és ha­difogolykaszálószázadok. .. mindennemű gazdasági mun­kákra rendelkezésre adott ka­tonai munkásosztagokkal... aratószázadok közreműködé­sével . . .” sikerült időben el­végezni, azonban a fűtőanyag nagyfokú hiányában még ok­tóberben sem tudták befejez­ni a cséplési munkálatokat. A mezőgazdaságnak a következő évre való felkészülési nehéz­ségeiről álljon itt az alispán beszámolója: „...az 1918. őszén a vármegye mezőgaz­dasága az azon időben bekö­vetkezett események hatása alatt igen kritikus helyzetbe jutott. A mezőgazdasági üzem oly kiválónak állított jöve­delmezőségét jelentékeny mér­tékben csökkentette a termő­földeknek a háború folyamán nem a kellő módon történt művelése és erős tápanyag­vesztesége, az épületek és a nazdasáni felszerelések alig pótolható leromlása, az üzem­hez nélkülözhetetlen anyagok magas ára, sokszor teljes hiá­nya. Ehhez járult még az, hogy a hadifoglyok távoztával és a katonai munkásosztagok feloszlatása után a legfonto­sabb őszi munkálatok végzé­sével feltétlen szükségelt mun­kaerő sem állott többé ren­delkezésre, miután a harctér­ről visszatérteknek csak cse­kély töredéke vállalkozott mun­kára; emellett az időjárás oly kedvezőtlenné vált, hogy az őszi szántás és vetés heteken át szünetelt, aminek következ­tében a bevetett terület az év végén alig érte el á normá­lis évek vetésterületének 60%- át, a tengeri, répa és burgo­nya betakarítása az év véqé- ia sem volt befejezhető és a te_més számottevő része meg­romlott.” A közbiztonság is megrom­lott. Az alispáni jelentés sze­rint ennek két oka van: egy­részt a „megélhetésnek mind nehezebbé válása", másrészt a „mindinkább szaporodó ka­tonaszökevények” száma. En- ne< meggátlására kéri a bel­ügyminisztert, hogy a csend- őrség létszámát emelje fel. Megyénket a háború befe­jezése az ország többi részé­től eltérő módon érintette. A fegyverszüneti megállapodás értelmében 1918. november 14-én antant csapatok száll­ták meg Baranya nagy részét. Ezzel új fejezet kezdődött a megye történelmében. Tegzes Ferenc levéltáros

Next

/
Oldalképek
Tartalom