Dunántúli Napló, 1978. szeptember (35. évfolyam, 241-270. szám)
1978-09-16 / 256. szám
1978. szeptember 16., szombat Dunántúlt napló 3 Az expresszió jegyében A Magyar Nemzeti Galéria kiállításáról T izedik, október végéig látható csoportkiállításán a hazai festészet expresszív törekvéseinek mai fő képviselőit mutatja be a Nemzeti Galéria a budai Várpalotában; a tizenegy művész mindegyikét egy-egy kisebb gyűjtemény ismerteti meg a látogatókkal. Köztük van a pécsi Simon Béla is, a csoport egyik karakteres mű- vészetű alakja. Jellegzetesen magyar vonásként szokták emlegetni az expresszivitást, és Munkácsy művészetéhez vezetik vissza a szálakat. Az ő drámai hatású piktúráját az alföldi művészek folytatták, a kép azonban többrétű annál, semhogy az ő művészetükkel tehetnénk egyenlővé a hazai expresszív törekvéseket. A Nyolcak és az aktivisták munkásságától kezdődően, Derkovits művészetén át számos újabb termésig érhető tetten az egyéni és a közösségi élmények hangsúlyozott kifejezése, a konvencionális ábrázolásmódok elvetése, a formák, színek és arányok egyéni rendszere. Olyan erőteljes megnyilatkozásai azonban, mint Munch, Ensor, Nolde, Kokoschka és — egy időben - Picasso festészete, Magyarországon nem voltak. Él-e mai festészetünkben az expresszionizmus? Őrzi-e az áramlat legnagyobb erejű örökségét, a társadalmi hatású mondanivalót? A Festészet ’77 című téli kiállítás jelezte a törekvés jelenlétét, teljesebb képet azonban a szóban forgó kiállításon kapunk. Czóbel Béla, Frank Frigyes és Holló László a kiállítás szervezése után költözött el az élők sorából, mindhárman vállalták a társulásban való részvételt. A kiállításon azonban nem az expresszionista Czóbelt látjuk, hanem érett, korai munkáihoz mérten nyugalmas formákból és harmonikus színekből komponált képeit; az expresszionista Czóbel nem a mi kortársunk volt, hanem a két nemzedékkel korábbi műbarátoké. Frank Frigyes a legkövetkezetesebb expresszionista résztvevője, mintegy mértékadója a nagy kiállításnak. Egész életműve a felfokozott formák, a zaklatott kompozíciók, a harsogó színek igézetében született, s ezeket a vonásokat idős korában keletkezett alkotásai is megőrizték. A Csendélet hegedűvel, az Apokaliptikus fák, Szekula Jenő képmása, az önarckép Mimi halála után és más képei a teljesség igényével idézik fel önálló művészetének legjobb értékeit. Tőrőlmetszetten magyar jelenség Holló László súlyos tartalmú festészete. Debrecen, az Alföld témavilága volt a kerete drámai megnyilatkozásainak, és magasan a motívumok fölé emelkedett az emberi helyzetek és arcok (gyakran saját arca) képi megformálásában. Éles tónusváltásai, kemény színellentétei és tépett formái a Mun- kácsy-örökséget fejlesztették tovább a tragikusabb kor konfliktusainak megjelenítéséhez igazodva. A ma élők munkái között többnyire líraibb megnyilatkozásokat találunk. Baranyó Sándor színkölteményekké oldja a mai Alföldön szerzett élményeit, és ebben látjuk legfőbb erejét, örömét leli a kép Ortisztikus felületi hatásaiban, a formálásban összefogásra törekszik, színvilága pedig szuggesztív erejű számos képén. (Virágok, Beszélgetők, Estefelé, Borulás). Bé- nyi László, Bozsó János és Félegyházi László munkái szorosan kötődnek a látványhoz, expresszív vonásokat csak a festés hevességében, néhol felületességében mutatnak. Sem kézjegyük karaktere, sem a laza formálás által keltett festői gondolatuk nem ragadott meg bennünket jobban, mint a más kiállításokon is látható képek. Hozzájuk mérten tartalmasabbnak ítéltük az ugyancsak nem típusosán expresszionista Pirk János tárgyiasabb és elbeszé- lőbb jellegű, néhány képében- Ősszel vető I—II., Őszi ásás — azonban emlékezeteset nyújtó festészetét. Simon Béla tizenkilenc képe az érzéseknek és gondolatoknak a szenvedélyesig fokozott megnyilvánulásával hozott újat, valóban expresz- szív művészetet a tárlatra. A látvány élményéből indul ki ő is, a tapasztalati világot azonban a festészet régiójába tudja emelni legjobb képein. Ebben a világban minden forma és szín saiátos jelentéstöbblet hordozója lesz; a festészet szóra nem fordítható beszédű birodalmába lépünk segítségükkel. Janus Pannoniust ábrázoló arcképe az egész tárlat kiemelkedő értékű darabja, a színnel és kompozícióval való jellemzés példája. A szőttesek színerejét és síkdíszítményi megjelenését juttatják eszünkbe a vörösek és kékek uralkodó együttesét sárgákkal és fehérekkel fokozó képei, például a Szőlőhegy, a Mecsek cukrászda és a Szülőföldem virágai címűek. (Simon 19 kiállított képe közül 18 a saját tulajdona, egy a Galériáé. A nagyhírű pécsi múzeum egyetlen Simon-művel sem tudott előrukkolni ezen a fontos kiállításon? Szinte hihetetlen ._..) Ugyancsak az expresszivitás jellemzi a győri Tóvári Tóth István képeit, aki gazdag jelentésű színegyütteseket alkalmaz és a kompozíció feszültségével fokozza képei hatását. Vén Emil viszont megtartja az impressziót, festésmódja is levegős hatású, legfennebb valami puha posztimpresszionizmushoz mérten mutatkozik képeinek némi expresszivitása. T izenegy festő — kis csoport az expresszív tö- rekvésűek táborából. A tábor arca változatosabb, abban azonban mind megegyeznek, hogy a viharos megnyilvánulások egyre ritkábbak. A szenvedélyes társadalombírálat, az agitatív erő ritkul, helyébe a líra, a nosztalgia, a meditáció lép. Részben érthető: a világ is változik. Heitler László Szabadkára utazott a pécsi színház Pénteken reggel — Nógrádi Róbert igazgató vezetésével — Szabadkára utazott a Pécsi Nemzeti Színház. A Kulturális Minisztérium fölkérésére látogatásukkal a Szabadkai Népszínház korábbi magyarországi szereplését viszonozzák. Illyés Gyula Dániel az övéi között című színművét és Molnár Ferenc Játék a kastélyban című víg játékát mutatják be hét végén a Szabadkai Népszínházban. A két előadás szereplőinek kíséretében Szabadkára utazott Antal Gyula, az MSZMP Pécs városi Bizottságának osztályvezetője, Csorba Tivadar, Pécs megyei Város Tanácsának művelődésügyi osztályvezetője és Mitzki Ervin, a Dunántúli Napló főszerkesztője. f BiwéMIk, központi fankönyv, minősítés Nyelvoktatás Változásokat terveznek a jövő évi TIT-tanfolyamokon Valószínűleg óriási számot kapnánk, ha megkísérelnénk összegyűjteni azokat a cikkeket, amelyek valamilyen formában feszegették az idegennyelv-ta- nulás fontosságát, vitatták az oktatás eredményességét, vagy éppen dicsérték. A tények mindenesetre azt bizonyítják, hogy hiába tanulnak egyre többen különféle nyelveket, általában mégsem tudnak, tudunk beszélni. — Nálunk, sajnos, divattá vált az idegennyelv-tanulás. Csakhogy a divat negativ értelmében. Még mindig „sikk” nyelvet tanulni és nem is a tudás a fontos, hanem, hogy társaságban fitogtathassa, jár angolra, franciára. Ez a szomorú tapasztalatunk — mondja Gergely János is, a TIT Baranya megyei Szervezete idegennyelvi szakosztálya elnöke. — Az egész szemléletet át kell formálni, hogy végre értsük: életfontosságú a nyelvtudás. És a tanárképzésben is van mit tennünk. Hiszen ha a tanár sem tudja a nyelvet, hogyan sajátíthatná el tőle a diák . ..- A TIT szerepe egyre nő a felnőttoktatásban. A nyelvoktatást mennyire tartják fontos feladatuknak?- Egyik legfőbb faktorunknak tekintjük. A nyelvtudás politikai kérdés, népgazdasági érdek; nélküle kizáródnánk a világból. .A TIT húsz éve foglalkozik intenzívebben a nyelvoktatással. A pécsit én 1953 óta ismerem, s mindig volt egy jó oktatói gárda. A budapesti nyelviskola pedig azt hiszem, hogy európai színvonalon végzi ezt a munkát.- Még is sokan harmadszor, negyedszer is kezdő tanfolyamra iratkoznak be és van olyan is, aki beiratkozik és egyszer sem jelenik meg az órákon . . . — Ez is a szemlélet miatt lehet így, de azt tervezzük, hogy a jövőben változtatunk a tanfolyamokon. Felvételiket tartunk és megállapítjuk, kik kerüljenek azonos csoportba. Valóban sokan kezdik újra meg újra a tanfolyamokat, de közülük jónéhányan jobban tudják a nyelvet, mint gondolják. És azt is látni kell, hogy nyelvet csak egyéni erőfeszítéssel, akarattal lehet megtanulni. A tanfolyamok önmagukban nem tehetnek csodát. — Valami kontrollt, esetleg vizsgafélét nem kellene bevezetni? — Vizsgát nem, de értékelést, minősítést mindenképpen beiktatunk, mór a mostani tanév után végzünk tudásszint-felmé- réseket. Reméljük, ezzel is segítjük a hallgatókat. Bevezetjük az egységes központi tankönyveket is, amelyek szintén a tanulók hasznára válnak. — A vidéken élőknek hogyan tudnak segíteni?- Tervem, hogy főiskolásokkal - a TIT keretén belül — az igények figyelembevétele után, kijárnánk vidékre. Ha csak korrepetálni, segíteni az iskolai nyelvoktatást, akkor is eredményes lenne. Ezenkívül orosz, angol, német és horvát-szerb nyelven a megyei szervezet kidolgozott egy programozott jellegű levelező anyagot, amely az egyéni tanulásra épül. Természetesen biztosítjuk a konzultációs lehetőségeket — válaszolja Gergely János. Beszélgetésünket egy Kodály Zoltán idézettel fejezzük be: „Az idegen nyelvekről nem mondhatunk le. Sőt arra kell törekednünk, hogy legalább egyet minden művelt magyar tökéletesen tudjon . .." Barlahidai Andrea Évtizedünk sajátos világnézeti légkörében, amikor a „haza” és a „magyarság" szavak sokak számára a mosolyogni való dolgok archívumába kerültek, időszerű és üdvözlésre méltó film Sára Sándor műve. A film ugyanis olyan emberekről szól, akiknek sorsát a „szent hazaszeretet” jelölte ki. A forgatókönyvíró, Csoóri Sándor szerint a film történelmi metafora. És valóban, ez idegen szavak és idegen parancsok ellen föllázadó, minden megpróbáltatáson átvergődő nyolcvan huszár történetében egy egész nép történelme sejlik föl. Azért írtam, hogy „sejlik föl”, mert nem biztos, Jnogy pontosan is tükröződik. Be ezt számonkérni csak akkor lenne jogos, ha ez a film történelemtudományi értekezés lenne, márpedig nem az, hanem két művész: Csoóri és Sára e tárggyal kapcsolatos érzéseinek és gondolatainak megnyilvánulása. Egy azonban biztos. Amikor a film végén a hazai földre érkező huszárokat sortűz fogadja, ebben a képben egy „mindig mindenről elkéső” nép minden tragédiája megfogalmazódik. Csoóri Sándor forgatókönyve dramaturgiáját tekintve . egyszerű és világos, dialógusait tekintve pedig csiszolt, míves munka. A rendező és az operatőr egyszemélyben Sára Sándor, aki mindkét szerepkörben remekel. Rendezése tökéletes, és fölényesen kerüli a kosztümös filmekre jellemző sematikus megoldásokat. Fényképezése a mondanivalóval tökéletesen adekvát, és helyenként költői régiókba emelkedik, például a felmagasodó hegycsúcsok látványa a huszárok egész sorstragédiáját szimbolizálja. Ki kell emelni Szőllősy András zenéjét, amely hol aláfestve, hol ellenpontozva a képek tartalmát mindenütt elmélyíti. Klasszicista mű a 80 huszár, illő a mondanivalóhoz, így a tartalom és a forma valóságos filmemlékművé egyesül. Sára Sándor filmje tisztelgés tehát olyan emberek előtt, akiknek lelkiismeretével szemben nem biztos, hogy a mi lelkiismeretünk is megállná a helyét. Ám helyesen cselekszik-e a kritikus, ha csak a mű erényeit említi, és szót se veszteget azokra a hibákra, amelyek fölmutatása legalább olyan hasznos lehet, mint az erények melletti kiállás? Mert Sára filmjében olyan gyöngeségek fedezhetők fel, amelyek talán magyarázatot adhatnak ama bizonytalan érzésünkre, hogy ez a film minden szépsége és nemessége ellenére mégsem okozott megrendítő hatást, mégsem markolt szívünkbe úgy, ahogy azt az igazi remekművek teszik. A 80 huszár stílusa ugyanis e sorok írójának azt juttatta eszébe, mint amikor pl. egy költő az 1970-es években József Attila és Ady Endre után fél évszázaddal úgy kezd el verselni, ahogy az Vörösmarty korában volt szokás. Persze a művésznek szuverén joga a stílus megválasztása. Az viszont kétséges, hogy a kor problémáira választ tud-e adni az elavult eszközökkel, miután az egyre magasabb szinten jelentkező kérdések egyre magasabb szintű formanyelvben nyerhetnek csak kifejezést. Éppen ezért Sára filmjének már- már akadémikus stílusát a mű gondolati súlya sínylette meg, mert a hazafiság, vállalás, magyarság és mindaz, amiről a szerző szólni akart, jóval bonyolultabban néz ki korunkban, mint ahogy azt a film sugallta. Úgy, ahogy azt egy másik Sára-filmben, a Pro pátriában láthattuk, (a 80 huszár kísérőfilmjeként) és elég érthetetlen, hogy az alkotó a formanyelvet és a gondolati ösz- szetettséget tekintve miért lépett vissza új filmjében az említett Pro pátriához képest. Talán az előbbiek az okai annak is, hogy túl romantikusnak érezzük a filmet, bár hozzátehetjük, annyi érzésvilágában középszerű magyar filmet láthattunk már, hogy talán nem is bánjuk e romantikát. Még egyszer leszögezem: fontos film a 80 huszár, olyan film, amely mindenkit töprengésre kell hogy késztessen. De úgy érzem, ha kilépünk a moziból, és megcsapja arcunkat a . kor levegője, Cseh Tamás szomorúsága és Nagy László szitkai, ismét magunkra maradunk. És a 80 huszár nem jön segítségünkre . .. Ludvig Nándor Kötekedő Már előbb is felfigyeltem o televízió egyik új műsorára, o Kötekedő-re (amelyet a szemérmes műsorszerkesztés ezúttal is csak „mindennapi bevető mozink” után, a késő esti órákban tálalt elénk). Kicsit „túlcizellált- nak” tűnt eleinte a műsor, vagy hogy póribb módon fejezzük ki; kicsit túl nagy feneket látszottak keríteni a dolognak. Hojptt végeredményben riportműsorról van szó, amelyet vitával egészítenek ki,— vagy vitaműsorról, amelyhez riportbetétek társulnak. Hiába próbálja a bevezető zene és a sokféleképp értelmezhető fölirat a műsort a napi aktualitástól eltávolítani — mihelyt a benne foglalt anyag eléq erős. ez a keret merő díszítéssé válik, s már senkit nem befolyásol. Ez történt csütörtök este is, amikor a Kötekedő egy levél nyomán a kocsikísérők, rakodók dolgait vette szemügyre. Nap mint nap indulnak a teherautók az orszáq legkülönbözőbb helységeiből, a legkülönbözőbb vállalatoktól — más helységekbe, más vállalatokhoz. Róják az országutakat a kocsik, viszik a rakományt meq a két-három embert. Akik két-háromszáz kilométereket azért utaznak, hogy az út végén le- s fölrakják az árut. Ki-ki viszi a maga két-három emberét, nem naqy szám, de általános iskolai végzettség se kell hozzá, hogy belássuk: országosan ez a szám óriási. Több tízezerre becsülték — óvatosan — a műsor szakértői. Ami annyit jelent, hogy tíz-húsz tisztes középüzem eldolgozhatna ezzel a létszámmal. Hiszen mindig azt halljuk: munkaerőhiány van. A gondoknak - szokták hangoztatni — a munkaerőhiány is oka. Meg persze a szervezetlenség vagy rosszul szervezettség — ezt se szoktuk tagadni, de azért többnyire az objektív okokra szeretünk inkább hivatkozni. Ezért volt olyan frappáns és fontos a csütörtök esti riport- vitaműsor. Rámutatott egy nagyon egyszerű, nagyon könnyen átlátható problémára, egy olyanra, amelynél az objektív helyzetre legalábbis elég nehéz hivatkozni. Kiderült, amit ugyan eddig is tudtunk, csak amit nem árt minél többször emlékezetünkbe idézni: nem mindig nagy pénzeken, nagy beruházásokon múlik. Az ésszerűtlenség, a nemtörődömség, a begyöpö- södöttség az élet minden területén kárt okoz. H. E. Film jegyzet 30 húszai
