Dunántúli Napló, 1978. augusztus (35. évfolyam, 210-240. szám)
1978-08-31 / 240. szám
A Dunántúli napló 1978. augusztus 31., csütörtök HÍREK 1978. AUGUSZTUS 31 CSÜTÖRTÖK Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából ERIKA nevű kedves olvasóinkat A Nap kél 5.01 — nyug- szik 16.28 órakor. A Hold kél 2.43 — nyugszik 17.12 órakor. William Saroyan LJ etven évvel ezelőtt, ' 1908. augusztus 31-én született az amerikai Fres- nóban (Kalifornia állam) az örmény származású William Saroyan, neves amerikai regény-, novella- és drámairó. örmény bevándorlók fiaként (apja protestáns lelkész, később gyümölcstermesztő volt, aki korán meghalt) kétévesen árvaházba került. Már egészen fiatalon sokféle munkát próbált. 1934-től — ahogy egy életrajzi írásában mondja — „már csak az Írásnak és a csavargásnak" élt. Sokat utazott, kétszer is járt a Szovjetunióban, ' az örmény SzSzK-ban. Műveiben sok szeretettel rajzolja egykori környezetét. Legszívesebben a dolgozók és a gyerekek világát ábrázolja Urai közvetlenséggel, és ötletességgel, könnyed, játékos stílusban. Impresszionista elbeszéléseiben szakított a „magazine short story", vagyis az amerikai tárcanovella egyre jobban elfajuló hagyományaival, s megpróbálta az elbeszélés művészibb, irodalmibb szintű kialakítását. ♦ — Kell a jó könyv. Megváltozott a „Kell a jó könyv" pályázat leadásának határideje. Mivel 1978. december 31-re módosult, a Baranya megyei Könyvtár elfogadja a pályázatra most jelentkezők további benevezéseit is. Ma este MOZI Fark: Robin Hood nyila (3) A Noszty fiú esete Tóth Marival (5, 7) Park-kert: Keoma (f8) Petőfi: Keoma (f2, hn4, 6, n9) Kossuth: Keménykalap és Krumpliorr (10, 12, f3) Vadnyugati mackókaland (f5) Bölcsődal férfiaknak (f7, f9) Tanárképző Főiskola: A sólymok vezetője (5) A Pál utcai fiúk (f8) Komarov-kert: A tizenötéves kapitány (f8) Fekete Gyémánt: A rendőrnő (6) Jószerencsét: Cséplő Gyuri (4) A Dominó-elv (6) Rákóczi: Közös bűn (5, 7) Május 1.: Az Ezüst-tó kincse (fő) Boly: Haty- tyúdal (7) Harkány: Fayard bíró, akit Seriffnek hívtak (7, 9) Komló, Május 1.: Vidám gazfickók (f5, f7) Komló, Zrínyi: A kétfenekű dob (4, 6) Nyugalmazott ezredes (8) Mohács: A bűn története (6) Pécsvárad: Ilyenek voltunk (7) Sásd: ök ketten (7) Sellye: Csizmás kandúr a világ körül (8) Siklós: A bosszú (8) Szigetvár: A javíthatatlan (8) Várható időjárás csütörtök estig: eleinte túlnyomóan borult idő, csütörtökön északnyugat felől felszakadozó felhőzet. Megélénkülő, időnként erős déli, délnyugati szél, csütörtökön északnyugatira fordul, helyenként viharossá fokozódik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 9—14, legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 15—19 fok között. A Balaton vizének hőmérséklete 11 órakor Siófoknál 19 fok volt. Lauthán Ferenc belkereskedelmi miniszterhelyettes Pécsett Tegnap kora délelőtt Pécsre érkezett Lauthán Ferenc belkereskedelmi miniszterhelyettes és a Belkereskedelmi Minisztérium több vezetője. Lauthán Ferenc a délelőtti órákban Czégény Józseffel, a megyei párt vb-tag- jával, az MSZMP Baranya megyei Bizottságának titkárával folytatott eszmecserét aktuális belkereskedelmi kérdésekről. Ezt követően Czégény József kíséretében a Cipőnagykereskedelmi Vállalathoz látogatott, majd a pécsi központi nagykereskedelmi vállalatok vezetőivel találkozott. Lauthán Ferenc illetve a kíséretében lévő minisztériumi vezetők tegnap este visszautaztak Budapestre. ♦ — Gáztalanitó a víztorony tetején. A Baranya megyei Vízmű Vállalat újabban a víztornyok tetején helyezi el az ivóvízből felszabaduló veszélyes metángázt „se'mlegesítő" gáztalanitó-berendezéseket. így gazdaságosabb az üzemelés, nem kell kétszer vizet átemelni. Hamarosan a kémesi tsz-ben adnak át egyet, majd szeptemberben a rózsafai tsz-ben. Az ormánsági és a szigetvári járási településeken mindenütt ilyen készüléket szerelnek fel a községi vízműre, ahol egy köbméter vízben 0,8 liternél több robbanásveszélyes gáz fordul elő. ♦ Kórházi felvételes ügyeletek Mindennapos felvételi ügyeletek gyermek belbetegek részére Pécs város: POTE Gyermek- klinika, Szigetvár város és járás, a pécsi és a volt sellyei járás: Megyei Gyermekkórház. Gyermeksebészeti, gyermekfülészeti betegek, égett és forrázott gyermekek részére páratlan napokon POTE Gyermekklinika, páros napokon Megyei Gyermekkórház Pécs és a megye egész területéről. Felnőtt belgyógyászat, sebészet, baleseti sebészet, I. sz. Klinika. Égési sérülések: Honvéd Kórház. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. Felnőtt fül-orr-gégészet: POTE Fül-, Orr-, Gégeklinika. SOS-ÉLET telefonszolgálat hívószáma: 12-390, este 7-től reggel 7 óráig. ÉJSZAKAI ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRAK I. kér. Pécs-Vasas II., Beth len G. u. 8. sz. 10/52. sz. gyógyszertár, Pécs-Meszes, Szeptember 6. tér 1. sz. 10/3. sz. gyógyszertár, II. kér. Pécs, Kossuth L. u. 81. sz. 10/8. sz. gyógyszertár, Pécs, Munkácsy M. u. 4. sz. 10/9. sz. gyógyszertár, III. kér. Pécs, Veress Endre u. 2. sz. 10/7. sz. gyógyszertár. Keoma A HÉT FILMJE KEMÉNYKALAP ÉS KRUMPLIORR Alfonzé, Páger Antal, Rajz János, Haumann Péter, és Kovács Krisztián a szereplői az új magyar gyermekfilmnek, amely a televízióban pár évvel ezelőtt bemutatott és nagy sikerű folytatásos darab moziváltozata. VADNYUGATI MACKÓKALAND Egy medvebocs álombéli vadnyugati kalandjairól szól a héten bemutatásra kerülő szinkronizált lengyel— francia bábfilm. KEOMA Színes olasz westernfilmben láthatjuk ismét Franco Nérót. A rendező Enzo G. Castellari. Keménykalap és krumpliorr Üduozlö távirat Malaysia nemzeti ünnepe alkalmából Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke és Lázár György, a Minisztertanács elnöke táviratban fejezték ki jókívánságaikat Tuanku Jahja Petra államfőnek, illetve Datuk Husszein Ónn miniszterelnöknek. ♦ — Kevesebb látogatót! Az állami közegészségügyi felügyelő korlátozta a si- kondai strand látogatóinak számát, s ezt a víz- és zöldterület nagyságához viszonyítva 1700 főben jelölte meg. Meghatározták a vízcserék rendjét és mértékét is. — Belső utak társadalmi munkában. A Volán 12- es számú Vállalat komlói üzemegységének dolgozói 2704 tonna szürke bányameddőt szállítottak ki a komlói Munkácsy, Bartók és Erkel utcába, ahol társadalmi munkában felújítják az utat. — Átalakítják a gilván- fai általános iskolát, elvégzik a javításokat és az egész épületet fölújítják. A munkálatok, melyeket a cigány albizottság anyagi támogatásával folytatnak, őszre befejeződnek. — Hatszázharmincon arany, több mint 6000-en ezüst és bronzjelvényt kaptak ez ideig a Tájak, korok, múzeumok — mozgalom részvevőiként. Számosán több jelvényt is szereztek a tavaly ősszel meghirdetett játékos művelődés, természetjárás során. A mozgalom keretében tíz- meg tízezrek keresik fel az ország természetvédelmi területeit, múzeumait, történelmi, építészeti emlékeit. Az IBUSZ ez év őszétől társas- utazásokkal segíti elő az országjárást a mozgalom keretében. Új bérletigazolvány a tanulóknak A mai napon lejár a tanulók 1977—78. évi autóbusz-bérletigazolvá- nya. Az új tanévre érvényes bérletigazolványok már kiválthatók a Volán pécsi bérletárusító helyein. Az igazolványhoz fénykép és iskolalátogatási igazolvány szükséges, a 14 éven felüli tanulók ezen kívül a személyi igazolványukat is mutassák be. Annak érdekében, hogy minden tanuló idejében kiválthassa az új bérletigazolványt, a Citrom utcai bérletpénztár a szokásostól eltérően szeptember 7-én és 8-án is este 6 óráig a tanulók rendelkezésére áll. * ♦ — Szedik az erdei szedret a Mecsekben és a Zselicben: jó, közepes a termés Patacson, t ürög- ben, Bükkösdön és Komlón. Alig egy hét alatt már átvettek a gyűjtőktől az Erdei Termékeket Feldolgozó és Értékesítő Vállalat kirendeltségén több mint 150 mázsát. Ez a bogyós gyümölcs folyamatosan érik, egészen október közepéig: kipréselt levéből szörp készül. Ezzel egyidő- ben hozza termését az ártéri szeder is Mohácson és a ^una-part mentén: szintén szedik, már három hete. — „Aranysarló" díj. A Kaposvári Hibridsertést Tenyésztő és Értékesítő Közös Vállalkozás (KA- HYB) sikerrel szerepel a nemzetközi kiállításokon. Az NSZK-beli Frankfurtban rendezett nemzetközi kiállítás tenyésztési nagydíja után most a csehszlovákiai Nyitrán rendezett nemzetközi mezőgazdasági kiállítás „Aranysarló" nagydíját nyerte el bemutatott tenyészállataival. Az idei második nemzetközi elismerés is a KA-HYB sertés magasszintű genetikai képességeiről tanúskodik. — A Magyar Nemzeti Galéria ez év decemberében megrendezi Ferenczy NoémT“ emlékkiállítását. Kérik mindazokat, akiknek Ferenczy Noémi valamely munkája (terv, karton, vagy szövött mű) a birtokában van vagy hollétéről tud, jelentkezzék telefonon vagy írásban. Telefon: 160-170/380, Pálosi Judit. Cím: Magyar Nemzeti Galéria, 1250, Budapest, pf. 31. ♦ Esküvő SZABÓ ANNA és AIMOS MIKLÓS szeretettel értesítjük kedves ismerőseinket, barátainkat, hogy 1978. szeptember 2-án 18.15 órakor házasságot kötünk a pécsi központi házasságkötő teremben (Hunyadi út 2. sz.). Vietnami szolidaritási küldöttség Budapesten A Magyar Szolidaritási Bizottság meghívására szerdán Budapestre érkezett a Vietnami Szolidaritási és Barátsági Bizottság küldöttsége Hoang Minh Giamnak, a bizottság elnökének, a Vietnami Szocialista Köztársaság Nemzetgyűlése külügyi bizottsága elnökének vezetésével. ♦ — Kultúrház-felújitás. Jó ütemben halad a kis- báttyáni kultúrotthon átalakítása. A község lakói a nagytermet és a szociális helyiségeket újítják fel társadalmi munkában s a bányásznapon adják át rendeltetésének. ♦ Tanévnyitó A Művészeti Szakközépiskola tanévnyitó ünnepélye 1978. szeptember 4-én 9 órakor lesz az iskola udvarán. Megjelenés ünnepi ruhában. A szereplők, a leánykar és a zenekar tagjai 8 órára jelenjenek meg. ♦ — Könyv és folyóirat a váróteremben. A pécsi fő- pályaudvar kultúrváróter- mében szept. 4-től a vonatra várakozó utasok — köztük a Pécsre bejáró tanulók — könyveket, folyóiratokat, újságokat, sakkot kölcsönözhetnek, amelynek rendjéről a helyszínen kaphatnak tájékoztatást. — Száz negyedéves tanárjelölt készül fel négynapos tanfolyamon a jövő évi felvételi vizsgákban való részvételre a Pécsi Tanárképző Főiskolán. A felvételi előkészítő bizottság által kiválasztott diákok a matematika és idegennyelvvel kapcsolatos tárgyakban végzik majd a gimnazisták felkészítését. A RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ MŰSORA B O L. RÁDIÓ KOSSUTH RÁDIÓ 8.25: Történelmi arcképcsarnok. Trefort Ágoston. 8.55: Arthur Gru- miaux és Clara Haskil Mozart-fel- vételeiből. 10.05: Első Bollerkirálynő. Jan Werich meséje. 10.25: Hars László verseit elmondja Hegedűs D. Géza és Venczel Vera. 10.31: Farkas Zoltán riportja. 10.46: Operafinálék. 11.39: Egy jenki Artúr király udvarában. XII. rész. 12.35: Melódiakoktél. Közben: 13.15: Házunk tája. 13.30: A Melódiakoktél folytatása. 14.00: Irodalmi évfordulónaptár. 14.32: A vietnami kultúra hete. 15.10: Jaj, csak borzongani tudnék. 16.10: Nótacsokor. 17.07: Olvastam valahol . . . Bethlen Gáborról. 17.27: Budapesti beszélgetés Elisabeth Schwarzkopffal. 18.15: Kritikusok fóruma. 19.15: Közvetítés az atlétikai EB-ről. 19.30: Népdalok. 20.01: Mélyvilág, László Anna tudósítása. I. rész. 22.20: Berg: Zongoraszonáta. 22.30: A férj kopogtat. Operettrészletek. 22.54: Sebestyén János orgonaestje a Mátyás templomban. 0.10: A Párizsi Fúvósegyüttes játszik. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Fúvószene táncritmusban. 8.20: Tíz perc külpolitika. 8.33: Zenés játékokból. 9.23: Népek meséi. 10.00: Zenés műsor üdülőknek. 12.00: Népdalok. 12.33: Győri stúdiónk jelentkezik. 12.55: Lalo: Spanyol szimfónia. 13.28: Édes anyanyelvűnk. 13.33: Magyar szerzők gyermekkórusai. 14.00: Szine-java. Válogatás az elmúlt tizenöt év derűs műsoraiból. 16.00: „Londonban, hej, van számos utca...'* 16.33: „Néhány első szerelem története". 17.00: Zenei tükör. 16.00: Görög regék. Aiász halála. 18.20: Grabócz Miklós: Nyugat-dunántúli táncok. 18.33: Régi filmslágerek. 19.03: Bukfenc, a császár. Tordon Ákos rádiójátéka. 19.55: Slágerlista. 20.33: A mikádó. Részletek Sullivan-Gilbert operettjéből. 21.07: Victor Máté szerzői estje. 22.33: Tíz perc külpolitika. 22.43: Monteverdi kórusművek. 23.00: Tánczene. 23.30: Nóták. HARMADIK MŰSOR 14.05: A guarani. Részletek Gomes operájából. 14.50: Csorba Győző összegyűjtött versei. 15.00: Zenekari muzsika. 16.03: Versek világa. 16.20: Beethoven: cisz-moll vonósnégyes Op. 131. 17.00: Ötórai tea. 18.00: A világgazdaság hírei. 18.05: Az 1978. évi drezdai nemzetközi dixieland fesztivál műsorából. A „Blue Note Seven" zenekar játszik. 18.35: Mozart: F-dúr zongoraverseny. K. 413. 19.00: Katedra. 19.33: Borodin: Igor herceg. Négyfelvonásos opera. PÉCSI RÁDIÓ 17.00: Hírek. 17.05: Mesélő Magyarország: Szigetvár. Dr. Nádor Tamás összeállítása. (Huszonöt év műsoraiból.) 17.30: A Mecseki Szénbányák Központi Fúvószenekara játszik. Vezényel Háry Balázs. 17.40: Kertbarátok műsora. 17.45: May fair Lady. Részletek Loewe zenés játékából. 18.00: Dél-dunántúli híradó. 18.15: Eisemann Mihály dalaiból. 18.30: Szerb-horvát nyelvű műsor. Tamburazene. — Hírek. — Jegyzet. — Énekegyüttesek műsorából. — Beszélgetés Szabovlyev Istvánnal, a hercegszántói iskola tanárával. — Gyermekdalok. 19.00: Német nyelvű műsor. Hírek, tudósítások. — Egy aranyérmes bortermelő. — Önök kérték. 19.30: Műsorzárás. MAGYAR TV 16.18: Hírek. 16.25: Születésünk titkai. 5. rész. A rácsodálkozástól a Conterganig . . . 17.15: Reklám. 17.25: Atlétikai Európa-bajnokság. Közvetítés Prágából. 18.30: Falujárás. — Riportfilm. 19.10: Esti mese. 19.20: Tévétorna. 19.30: Tv-Híradó. 20.00: Jogi esetek. 20.40: Z. szerkesztő emlékezetes esetei. Tíz deka párizsi és a macska. Tévéfilm. 21.20: Kötekedő? Kinek a zsebére megy? 21.50: Nyitott könyv. Rónay György: Párduc és gödölye. 22.40: Tv-Hiradó 3. MÁSODIK MŰSOR 18.58: Has Ekran — Unser Bildschirm. A mi képernyőnk. A Pécsi Körzeti Stúdió műsora. 19.30: Tv- híradó. 20.00: Zenés nyári esték. Huszka: Bob herceg. Operett. 21.25: Tv-híradó 2. 21.45: Egészségünkért! Az Országos Egészségnevelési Intézet műsora. 21.55: A diplomatatáska. Magyarul beszélő NSZK tévéfilm. JUGOSZLÁV TV 17.40: Magyar nyelvű tv-híradó. 18.15: Pontos mérleg — gyermek- műsor. 18.45: Utazási felhívás. 20.00: Külpolitika. 20.50: Emberrablók. 21.50: Sakk-kommentár. 22.20: Spliti nyár '78. — Josip Hace: Adél és Mara opera. MÁSODIK MŰSOR 16.10: Tv-hirek. 16.25: Népi muzsika. 16.55: Prága: Atlétikai EB közvetítés. 19.00: A nagy természet kis csodái — dokumentumfilm. 19.15: A nap, a felhők, a szél. 20.00: Három, kettő, egy . . . indulj. Műsor a filmről, a televízióról. 23.30: Huszonnégy ára. A tanácsi szervek állam- igazgatási tevékenységéről, az egyszerűsítések eredményeiről és további helyi feladatairól volt szó — többek között — o Baranya megyei Tanács végrehajtó bizottságának tegnapi ülésén. Megállapították, hogy a területszervezésben kiemelkedő eredmények születtek, a működést érintő korszerűsítés terén azonban elmaradás tapasztalható. Egyéb napirendi pontok mellett a végrehajtó bizottság előkészítette a megyei tanács III. negyedévi ülését. *S végezetül az ülés elfogadta a Janus Pannonius művészeti díj odaítélésére tett javaslatot. * A Hazafias Népfront Baranya megyei Elnöksége Gál Lajos elvtársnak, az Újmecsekalja I. számú népfrontbizottság elnökének 75. születésnapja alkalmából „Kiváló Társadalmi Munkás” kitüntetést adományozott. A kitüntetést tegnap dr. Pilaszano- vich Imre, a HNF Pécs városi Bizottságának elnöke adta át. * Az Ipari Szövetkezetek Országos Tanácsa Rév Lajos elnökletével szerdán ülést tartott. Az Országos Tanács a nyugállományba vonuló Kardos Géza elnökhelyettest tisztségéből — érdemei elismerése mellett — felmentette. Az ülésen Borbély Sándor, az MSZMP KB titkára Kardos Gézának átadta a Szocialista Magyarországért Érdemrendet. A tanács az OKISZ elnökhelyettesévé Kónya Lajost választotta meg. * Óvári Miklós, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára szerdán Bács- Kiskun megyébe látogatott. Nemes Dezső, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Népszabadság főszerkesztője szerdán a főváros II. kerületébe látogatott. Nemes Dezső tájékoztatót hallgatott meg a kerület politikai, társadalmi életéről, majd az Építésgazdasági és Szervezési Intézetbe látogatott. Lapzárta Hat döntő volt szerdán a prágai atlétikai Európa- bajnokságon. Eredmények: 100 m női sík, Európa- bajnok: Marlies Göhr (NDK) 11,13 mp. Súlylökés, női, Európa-bajnok: Ilona Slupianek (NDK) 21,41 m. 100 m sík, Európa-bajnok: Pietro Mennea (Olaszország) 10,27 mp. Távolugrás, női, Európa- bajnok: Vilhelmína Bar- dauskene (Szovjetunió) 688 cm. * Az elrabolt lengyel repülőgép NDK-beli utasai csak a szerda esti órákban térhettek vissza Nyu- gat-Berlinböl Berlinbe, a Német Demokratikus Köztársaság fővárosába. Az utasokat az amerikai és nyugat-berlini hatóságok jogellenesen órákon át visszatartották Nyugat- Berlinben. Az NDK kormányának képviselőitől és újságíróktól megtagadták azt a lehetőséget, hogy kapcsolatba lépjenek az eltérített gép NDK-beli utasaival. Ilyen előzmények után néhány NDK- állampolgár Nyugat-Ber- linben maradt.