Dunántúli Napló, 1978. augusztus (35. évfolyam, 210-240. szám)
1978-08-09 / 218. szám
1978. augusztus 9., szerda DünantQit naplö 3 Új szerzemények a Janus Pannonius MAzeoniban Képek w • a regi Pécsről Használati tárgyak, fényképek, festmények A Széchenyi tér képe, Dischka Győző hagyatékából A tiszta forrás nem fog elapadni Fábián János és a pécsszabolcsi népdalkor Egy népdal körvezető portréja ' A Fordulat a pécsváradi leányvásáron Előkészületben egy fényképes kiadvány Újabb meglepetéssel szolgáltak Pécs régi házai a Janus Pannonius Múzeum hely- történeti osztálya számára. Az Elefántos tömbben folyó munkálatok során, a Piacsek-ház- ból (ahol ma az IBUSZ van), került elő egy nagyon szép kandallóajtó a múlt század elejéről. A lemezből készült lakatosmunkát sellőszerű nőalak díszíti, kezében egy bizarr esernyővel. A másik újabb szerzemény egy kép Dischka Győző ha""atékából. A festményt a volt reáliskola rajztanára festette a múlt század 60-as, 70-es éveiben a Széchenyi térről, és Dischka Győzőnek, a reáliskola igazgatójának ajándékozta. Pár hete kereste fel a múzeumot Dischka Győző fia és a képet felajánlotta a városnak. A festmény kicsit naivan, de hiteles és érdekes képet ad a száz év előtti városközpontról: ott láthatók már a ma ismert üzletházak, az „új" Nádornak azonban még semmi nyoma, s a bíróság helyén még kaszinó áll. Alig ismerni rá a dzsámira, a tér fái alatt pedig piacozó kofákat látni. Nagyon jól illik a kép hangulatához a korabeli neoreneszánsz keret is. Az új szerzeményekről beszélgetve mondta el Bezerédi Győző, a helytörténeti osztály vezetője, hogy mostanában került a múzeum tulajdonába sok használati tárggyal, régi ruhákkal, kesztyűkkel, legyezőkkel együtt egy dagerrotípia is a fényképészet hőskorából. Egy 1848-as tábornokról készült a kép, aki elhagyta az országot és valószínűleg Garibaldival is harcolt Itáliában. A dagerrotip nagy értéket képvisel, mintegy száz darab van belőle az országban. A pécsi múzeumban hármat őriznek: két női arcképet és a honvédszázados portréját. Megindító mind a három arckép, ugyanis magukon viselik az elkerülÉrkeznek az új tankönyvek A napokban a tankönyvárusításra kijelölt valamennyi üzlet és iskola megkapja az új iskolaév tankönyveit. Az általános iskolai tankönyveket az évnyitó napjától szeptember 8-ig csak az iskolákban árusítják. A gimnáziumi tankönyveket a forgalomba hozatalra kijelölt üzletekben lehet megvásárolni. A szakközépiskolai tankönyveket kizárólag az iskolában, illetve az iskola tankönyv- ellátására kijelölt könyvesboltokban lehet beszerezni. A főiskolai és az egyetemi tankönyveket, jegyzeteket a felsőfokú oktatási intézményekben létesített árusítóhelyeken, vagy a tan könyv-jegyzet vásárlási utalványon feltüntetett könyvesboltokban szerezhetik be a hallgatók. hetetlen pusztulás jeleit. A felvételek tudniillik ezüstlemezre készültek, és száz év múltán, sajnos megállíthatatlan a pusztulásuk. Egyelőre még nem ismerik a dagerrotípia restaurálásának módját. Egy régi gimnáziumi értesítőből kiderül egyébként, hogy a ciszterek- nek volt dagerrotip fényképezőgépük — ez azonban szőrén-szálán eltűnt. Kidobták vagy pedig kallódik valahol. Igen értékesek a dagerrotip fényképezésnél korábbi ferro- típiák is. Ezek vaslemezre készültek és időtállóbbak. A pécsi képekről beszélgetve Bezerédi Győző Wéber Tarlós Károly képeit mutatja végül. Ez az amatőr festő a századfordulón készítette képeit, és szerencsés kézzel lefestett sok mindent, ami azóta már eltűnt. így a régi Király utcát, melyben még állt a domonkos rendi templom és kolostor, a szűk, sikátorszerű Deák, ma Jókai utcát, a Kossuth mozi helyén állt Kegyelet Temetkezési Vállalatot, a Bőrgyár elődjét, a vashámort, a Ráth-kertet, ahol a pécsi vásárt rendezték 1907-ben, s ahol később kialakították a mai Szabadság utat. Őrzi a múzeum hangulatos akvarell- jét a régi városházának, az előtte elhelyezkedő húspiaccal, meg a Sopiana Gépgyár elődjéről, a Hamerli Gazdasági Gépgyárról és Vasöntödéről festett képet. Háromszáz darabból álló üveglemez kollekciójában is sok érdekes dokumentumot őriz a múzeum a régi Pécsről. Nemcsak a híres középületekről, hanem magánházakról, régi üzletekről, boltokról is. Mindezzel együtt több mint tízezerre tehető az értékes fotógyűjtemény, amely az új Munkásmozgalmi és Helytörténeti Múzeumban a nagyközönség számára is hozzáférhető lesz. Addig is várjuk az idén megjelenő Képek a régi Pécs életéből című fényképes kiadvány megjelenését. Gállos Orsolya Kandallóajtó a Piacsek-házból Képeket tesz elém Fábián János. Régieket és újakat. A legfrissebbek a pécsszabolcsi népdalkor előadásain készültek, az együttes élén Fábián János áll. — Huszonegy évvel ezelőtt jöttem a szülőfalumból Pécsre dolgozni és tanulni - meséli. — Minden érdekelt, ami a művészetekkel kapcsolatos. A Doktor Sándor Művelődési Ház amatőr színjátszó akadémiájának tagja lettem. Még most is hasznát veszem akkori tanáraim, Turián György, Németh Antal és Dobai Vilmos tanácsainak. Pedig azóta „átpártoltam" az énekléshez. De azt hiszem, jót tett, hogy annyi mindennel foglalkoztam. — Azért mondtam idézőjelben, hogy átpártoltam az énekléshez, mert ez így nem teljesen igaz. Hiszen már 1957-ben tagja voltam a pécsbónyatelepi bányász férfikórusnak. Azóta is éneklek a karban, amely időközben felvette Kodály Zoltán nevét. De a színjátszást abbahagytam .... o 1968-ban fordulat következett be Fábián János életében. Pécs- váradon a leányvásáron népdaléneklési versenyt rendeztek, amelyre felesége biztatására ő is benevezett. A huszonhét fős mezőnyben második lett. Érdeklődése ettől kezdve egyre inkább a népdalok felé fordult. Vagy mondjuk inkább úgy, hogy visszafordult? — Belvárdgyulán születtem — folytatja Fábián János —, ebben a hagyománytisztelő faluban, s ott is éltem 19 éves koromig, Amit ott átéltem, hallottam, nem tűnt el nyomtalanul. Csak kellett valami, hogy életre szólítsa őket. És ez a „Röpülj páva!” mozgalom volt. Sokan kérdezik tőlem mostanában: meddig lesz még életképes ez? Szerintem még nagyon-nagyon sokáig. A „tiszta forrás” nem fog elapadni. Fábián János 1970-ben szólóénekesként eljutott a televíziós vetélkedő középdöntőjéig. Boldogan emlékezik vissza arra az időre; Baranyából és Somogybái sokezer szavazatot kapott. Harlem — hangok, arcok „Harlem — hangok, arcok” címmel a Magyar Televízió szerdán és csütörtökön, az első csatornán, két részben mutatja be a Svéd Televízió riportfilmjét a New York-i Harlem-ne- gyed fekete lakóinak számunkra elképzelhetetlen életéről. Megelevenedik a szerveződő küzdelem Amerika szegényeinek szabadságáért és emberi jogaiért, azért, hogy végre emberszámba vegyék őket. Ki a felelős a válságokkal küszködő amerikai társadalomban élő fekete milliók erkölcsi, szellemi és fizikai pusztulásáért? Erre is választ keres a dokumentumfilm. Első önálló estjén pótszékeket kellett betenni a nézőtérre. Q 1971-ben megalakult a pécsi Pávakör, amelynek alapító tagja lett. 1974-ben pedig létrehozta a pécsszabolcsi népdalkört. Az együttes legújabb műsorán régi népszokást elevenít fel: Baranya falvaiban a lakodalmat rozmaring-kötözés előzte meg. Ezt a szokást és a menyegzőt a Baranyai Lakodalmas mutatja be. Hogy milyen sikerrel? Az ország minden részéből érkeznek meghívások a pécsszabol- csiakhoz, s ők szívesen vállalják akár a félnapos utazást is, hogy megyénk népdalaival minél többen megismerkedhessenek. Heti egy próba, s havonta legalább egy szereplés az együttessel. S ha hozzávesszük, hogy a műsort is mindig Fábián János állítja össze, már ez önmagában teljes embert igénylő munka. De ő nem akar hűtlen lenni a Kodály-kórushoz sem, ahol szintén próbák, szereplések várják. Ezen kívül gyakran fellép szólóénekesként és hangját a rádióban is hallhatjuk. „Szabadidőm? Nekem az nincs". Hányféle hangsúllyal lehet kimondani ezeket a szavakat! Fábián János boldogan mondja, a kiegyensúlyozott ember természetes hangján. „Civilben" húsz éve a Mecseki Szénbányák dolgozója, fizikoterápiás asszisztens, és kilenc éve bányamentő. Munkáját hivatásának érzi, ezért attól sem akar megválni. — így szép ez együtt — mondja. És igaza van. Tófalvi Éva A közönség és a film San Babila az art kinóban Aki járt Milánóban, tudja, hogy a San Babila nagyjából akkora tér, mint Pesten a Kö- rönd. Kevesebb fával, több bankkal és autóval. Az újságolvasók olaszországi utazás nélkül is értesültek arról, hogy a San Babila a jobboldali, többnyire neofasiszta fiatalok gyülekezőhelye. Innen szoktak indulni a néhány utcával or- rébb. található egyetem baloldali hallgatóinak inzultálására. Hétfőn este az art kinóban ennek a térnek egy napjáról láthattunk kiváló filmet Carlo Lizzani rendező jóvoltából. A vetítés alatt végig az volt az érzésem, hogy a — főként fiatalokból álló — közönség jó részének halvány fogalma sincs, milyen filmet jött el megnézni. Legalábbis erre kellett következtetnem a fasiszta — egyébként nagyon divatosan öltözött — suhancok „akcióinak” közönségvisszhangjáról. Innen is, onnan is tetszésnyilvánítás kísérte a bőrdzsekis fiúk minden megmozdulását. A nézők közül jó néhányon igen jól szórakoztak a kirakatüvegről horogkereszteket törölgető járókelők megcsúzlizásán, a „menő" terepjáróval elkövetett szándékos karambolokon, a szexbolt árucikkeinek sajátos reklámozásán, a nagypolgári anti-család ellleni nem éppen épületes lázadozáson. Még az egyetem előtt álló motorok összetörésekor is inkább a Hondákat, Vespákat, Kawasakikat sajnálták. A közönségnek ez a része talán csak a két fiatal brutális meggyilkolásakor jött rá, hogy kik is ezek a San Babila-iak, akiknek az említésekor olyan sokatmondóan ösz- szenéztek a metrón utazó milánói munkások. Mondom, talán rájöttek. De már a mozin kívül mindjárt az volt a téma, hogy „milyen lüké volt az a csaj”. (Mármint egy szajha.) Volt a filmnek egy jelenete, amikor szeméremsértés miatt végre közbelép a rendőrség. A hátam mögött a moziban egy fiú így sóhajtott fel: na, most elkapják o szegény srácokat. Az egészből csupán egy dolgot nem értek: a filmet tulajdonképpen nem délelőtti előadáson, szórakoztatásra játszották, hanem a köztudottan rétegmozinak szánt art kinóban, Ennek megfelelően cr Kossuth moziba kaszinózni, esetleg szunyókálni járó tinédzserek most is csak az első három sort foglalták el. Az ő megjegyzéseik már nem is zavartak — megszoktuk már. Maholnap nem lehet úgy mozielőadást végignézni, hogy a „szellemes" kommentárokat ne legyen az ember kénytelen végighallgatni. Ami sokkal inkább elgondolkoztatott: a megjegyzések középről, sőt az első helyekről is jöttek. Tudom, az a két—három forint nem differenciái, de én eddig azért bizakodtam, hogy aki hátrább ül, az a filmre kíváncsi, és meg is érti azt. Azt hittem, hogy az, aki az art kinóba elmegy, bír annyi kulturáltsággal, hogy a megtörtént eseményeken alapuló politikai filmet nem tekinti a James Bond- történetek folytatásának, autók és bőrzekék divatbemutatójának ... Havasi János
