Dunántúli Napló, 1978. augusztus (35. évfolyam, 210-240. szám)
1978-08-05 / 214. szám
1978. augusztus 5., szombat DunQntuli napló 3 Vígopera és valóság (A kétfenekű dob) A^azdag Gyula a fiatal filmművésznemzedék egyik legeredetibb egyéniségeként indult a hatvanas évek végén. Első nagyjáték- filmje az 1972-ben bemutatott Sípoló macskakő volt. Filmjeit ironikus hangvétel és dokumentarista törekvések jellemezték. Viszonylag hosz- szú alkotói szünet után most készült el és mutatták be A kétfenekű dob c. filmszatíráját. E film előzménye egy 1974-ben félbehagyott film, a Bástyasétány hetvennégy. Ez a film — a rendező előzetese szerint — az operett-meseszövés és O' valóság-dramaturgia szembesítésével szerette volna feltárni a kollektív hazugság-mechanizmus működését és bukását. A kétfenekű dob sok elemet átvett ebből az el nem készült filmből, így azt az ötletet is, hogy film készül a filmben. Méghozzá egy vígopera felvételei. Ezért érkezik egy tévéstáb a kis falu Petőfi-emlékházához, mivel az első felvonás egy fogadóban játszódik. Ezt a részt forgatják Petrovics egykori kocsmájában. A filmbeli történetben a Petőfi-múzeum igazgatójának (Rudolf Hru- sinsky cseh filmszínész alakítja) az az ötlete támad: ha már itt vannak a falujukban a híres színészek, adjanak egy jótékonycélú, „családias” műsort a falu régóta tervezett kultúrházának a javára: a műsorban a falubeli műkedvelők is szívesen részt vennének. Többen lelkesen készülnek a műsorra, míg végül kicsinyes sértődéseken, hatásköri féltékenykedéseken, apró hiúságokon megbukik a terv. Gazdag Gyula célja, hogy ironikus képet fessen közművelődésünk néhány fonákságáról, illetve arról a mechanizmusról, amelyben a jó célok is visszájára fordulnak. A középpontban az a probléma áll, hogyan teremthető és teremthető-e egyáltalán kapcsolat a falu lakossága és a tévések, a művészek között. Másfelől az a kérdés, miféle művészet közvetíthető ezekhez az emberekhez, és hogyan jön létre a találkozás. A kapcsolatteremtést ki-ki a maga módján képzeli el. A színészek avantgárd kísérletek terepének tekintenék a falut, a tanácselnök kínrímeit kívánja előadni, a múzeumigazgató fantáziátlan és eredménytelen élete utolsó lehetőségét látja felcsillanni. Nem csoda, ha ez elől elfordul — még ha szimbolikusan is — a viasz-Petőfi, jobb nem látni élet-programjának megcsúfolását. Mert a vígopera mesterkélt, ál-világa hűen tükrözi e falu kulturális csődjét. Gazdag filmje azért elhibázott, mert nyersanyaga nem az általa korábban rutinosan kezelt dokumentum és valóság. A kultúra és közművelődés konfliktusai napjainkban sokkal összetettebbek, mint amit e film kisszerűén bemutat. A rendező megspórolta a valóság-feltáró munkát, megelégedett az egykor zseniális eredményeket elért cseh újhullám filmjeinek - Szeszélyes nyár, Tűz van, babám — sekéjyes utánérzésével. így nem sikerülhet a mű- vészet-devalváló hazugságmechanizmusok leleplezése, sőt maga a film is áldozatul esik e mechanizmus működésének. A film egyes részleteiben viszont élvezhetjük a kaposvári színház egykori teljes társulatának bravúros művészi összjátékát. S. A. n z, hogy én milliomos vagyok, blöff. H&gy kis munkával azzá lehetek, az is az. Értelmező szótárunk szerint a blöff nagyhangú, üres kijelentés. A blöffölés pedig nem más, mint amikor blöff- jeivel valaki valakit meg akar téveszteni. Ezek szerint csak az lehet „jó” blöff, ami nem blöd, mert (az értelmező szótárnál maradva) a bamba blöff nem téveszt meg senkit. Ellenkezőleg: rendszerint kihúzza a talajt a blöff, a blöffölő alól. Esetleg felingerel.. . Magáról az ember — tegyük fel, hogy csak „komolyan” blöffölhet, ha nem akar nevetségessé válni. Más kárára ugyancsak rizikós dolog a blöffölés, hátha sértődékeny az illető, netán nincs humorérzéke. A közvélemény hallgatólagos jóváhagyására ennélfogva csupán egyetlen fajta blöff formálhat jogot, ami mögött tekintélyes humor, a publikum meg neveltetésének eltökélt szándéka munkál. A most moziba csábító Blöff című olasz paródia blöff- jébe, blöffjeibe nyilván valami ilyesmit láttak, álmodtak bele elgondolói és megalkotói, amikor olyasféle humorizál- gatásra adták fejüket, ami eleve kamatoson kifizetődőnek ígérkezett, olyasféle ' blöffel álltak elő, ami egyetlen osztályt, réteget, egyetlen „jóérzésű" polgárt sem sérthet. Aminek a humorát mindenki egyaránt magáénak vallhatja, és amin bárki felekezeti és egyéb hovatartozásától függetlenül harsányan hahotázhat. Hogyha mindezt jól értettem, meg kell mondanom, a film egyetlen és igazi blöff- je ez. A többi csak amolyan álblöff, blöff-hamisítvány, ami a következetesség látszatának két órán keresztül való fenntartásához elengedhetetlenül szükséges. A terep, amely ebben a blöffben elénk tárul, amolyan társadalmi senki-földje. Egyfelől a börtön, másfelől a kifinomult gengszterek világa határolja. Ha egyáltalán belátható vidéknek tekintjük ezt a senki-földjét, máris bedőltünk a blöffnek. Ha pedig még azt is elfogadjuk, hogy ennek a talajnak a legbővebben termő virága az akasztófa-humor nevű növény dísze, akkor úgy kell nekünk. Persze van, aki mindenáron élvezni akarja \ ezeknek a nemlétező virágoknak az illatát, mondván: ha tö- rik-ha szakad, ő márpedig szórakozik ... Megteheti, de csak azon az áron, hogy rajta nevetnek a végén. Kik? Akik megetették azzal a blöffel, hogy amit látott és amin nevetett, az tényleg humoros volt... Ebben pedig olyan személyiségek is fölöttébb ludasak lehetnek, mint Antony Quinn és Adriano Celentano, a film főszereplői, akikről mellesleg meg kell jegyezni, hogy ebben a nagyszabású blöff-dömpingben még az ő blöffjeik voltak a legsikerültebbek. B. K. Magyar Hét Hat témakörben Baranyai sikerek a pályázaton Hogyan születik a vásárhelyi korsó? — Mi kell az igazi szegedi pontypörkölthöz? — A téliszalámi szabványa — Magyar siker Karlovy Varyban — ez néhány cikk, információ címe és témája a hazánkba érkező külföldieknek készülő, öt nyelven — oroszul, lengyelül, csehül, szlovákul és németül — megjelenő Magyar Hét legújabb számának. A lap ez alkalommal Írásai zömében Csongrád megyét mutatja be az olvasóknak. Vezető anyagaiban felvázolja azokat a hatalmas változásokat, amelyek az ország délkeleti szegletében végbementek. Értelemszerűen a Kulturális rovat fókuszában a hagyományos Szegedi Ünnepi Hetek, még konkrétabban az Ünnepi Játékok vannak. A lapszám idegenforgalmi rovata ez alkalommal a szőke Tisza partjára és a Maros folyó mentére invitálja a hazánkban túrázó külföldit. Az Oktatási Minisztérium tavaly nyáron a NOSZF 60. évfordulója tiszteletére pályázatot hirdetett. A pályázaton a közoktatás tanácsi irányítóiba művelődésügyi osztályok, a pedagógiai továbbképző intézetek dolgozói vehettek részt. A minisztérium hat témakört jelölt meg. így a pályázók többek között megvizsgálhatták, hogyan érvényesül a szocialista vezetés lenini elve az oktatásügy irányításában, milyen elméleti és gyakorlati kérdések merülnek föl az irányítással kapcsolatban a Szovjetunióban, tanulságait hogyan hasznosíthatjuk idehaza, milyenek a közoktatási rányítás korszerűsítésének területi tapasztalatai. A pályázatra beérkezett munkákat a közelmúltban értékelték és tizenhárom dolgozatot jutalmaztak. Négy díjat baranyai pályázók kaptak. Két első díjat ítéltek Lukács Józsefnek, a Baranya megyei Tanács művelődésügyi osztálya tanulmányi felügyelőjének. Az elsődíjas pályázatok a közoktatás korszerűsítésével és a tanulmányi felügyelet szerepével foglalkoznak. Második díjat kapott Göbölös Sándor, a szigetvári Járási Hivatal művelődés- ügyi osztályának általános tanulmányi* felügyelője. A komlói városi tanács művelődésügyi osztályának tanulmányi felügyelője, Kiss József jutalomban részesült. Néhány héttel §§j tábor után Cigányfiatalok a közművelődésért Gerdei gondok Sándor nem adja fel Orsós Sándor Orsós Zoltán Június közepén módszertani tábort szervezett a Baranya megyei Tanács népművelési tanácsadója olyan cigányfiatalok számára, akik bekapcsolódtak falujuk kulturális életébe, s feltehetően számítani lehet rájuk ■ közművelődési feladatok végrehajtásában. Két fiatalembert kerestünk fel az elmúlt napokban azzal a szándékkal, hogy elbeszélgessünk velük: hogyan tudták hasznosítani a táborban tanultakat. ☆ Orsós Zoltán a „nemesi faluban”, Szabadszentkirályon lakik. (Állítólag, Zsigmond királyunk korában, tíz nemes élte itt világát; ha igaz, ha nem, az utódok büszkén emlegetik.) Nagyobb lélekszámú cigánylakosság tulajdonképpen a társközségekben, elsősorban Ger- dén található. Ellentétben a szentkirályiakkal, nagyon sok problémája van velük a tanácsnak, a téesznek. Nem, már nem telepen laknak, többen szép házat építettek. A kérdés csak az, hogy miből. (Mondják, hogy egy-két ház felhúzásánál nem sokat pepecseltek holmi vásárlással . . .) Sokan foglalkoznak állattenyésztéssel is, néhányon ugyancsak „hozott” anyagból. A lakosság nem nézi jó szemmel a tömeges italozást és garázdálkodást sem. Elegendő volna az a magyarázat, hogy az itt élők „oláh” cigányok? A szentkirályiak nem cigány, hanem román nyelvet beszélnek. A cigányok körében a „beás” nemzetség sok szempontból különbnek tekinti magát az oláhoknál; viselkedésüket, beilleszkedésük mértékét tekintve talán némi joggal. Orsós Zoltánék is szép nagy parasztházban laknak. A bútorzat egyszerű, de a lakás tiszta, és kulturáltan van berendezve. A tanácstitkár elmondta, hogy Zoltán sokat segített nekik már a tábor előtt is, klubvezető hiányában ő gondoskodik a — meglehetősen gyér — programok lebonyolításáról. A legbüszkébb egy júliusi szombaton tartott disco műsorára, amelyen túlnyomóan magyarok vettek részt. — És a cigányok? — kérde- , zem a fiút, aki éppen most jelentkezett hivatásos gépkocsi- vezetői tanfolyamra. — Szentkirályon kevesen vannak. A családok nehezen szakadnak el otthonról. Nincs ami idevonzaná őket... A gerdeieket ismerem, de . . . Nem fejezi be a mondatot. Később sem tudom meg, milyen módszerrel próbálja majd a népes gerdei cigányságot a közművelődés hullámhosszára hangolni. Hiszen ez még a nem cigányok számára is bonyolult probléma. Elválaszthatatlan általánosabb kulturális kérdésektől. Attól például, hogy harminc—negyven cigánygyerek nem kaphat óvodai ellátást, csupán azért, mert a pénzügyi szabályozók nem teszik lehetővé újabb két óvónő és egy dajka alkalmazását. Épület, szakképzett személy volna. Orsós Zoltán levelet készül írni Mezei Józsefnek, a módszertani táborvezetőnek. Biztosan ezekről a problémákról is beszámol majd. A megoldás kulcsa azonban nem a népművelési tanácsadó kezében van. * Orsós Sándor már a táborban kitűnt józan ítéletalkotásával, szókimondósával. Még csak most végezte el az általános iskolát, de közéleti kérdésekben felnőttként lehet beszélni vele. Bánoson lakik szüleivel és nagyon szép, Kati nevű húgával egy vályogfalú, tiszta házban. Most érkezett meg Lengyelországból és Csehszlovákiából, ahová az abaligeti KISZ-szervezet csoportjával utazott ki nyolc napra. — Miért nem Orfűn KISZ- tag? — Abaligeten jártam a felső tagozatot. Ott jobban ismernek és becsülnek. Papp Tamás, a klubvezető küldött el Tere- csenypusztára is, nem az itteniek. Ha az orfűi klubba bemegy egy bánosi — (nem mondja ki: egy cigány) — mindjárt rossz szemmel néznek rá. Sokkal jobban érzem magam az abaligeti fiatalok között. Orsós Sándor három nappal a tábor befejezése után magnetofonnal és fényképezőgéppel fölszerelkezve a nyakába vette a környéket. Bejárta Komlóig a telepeket, ahol még kunyhókban laknak a cigányok. , — Nem agitáltam én őket nyíltan, hogy költözzenek be a faluba, ennyire naiv nem vagyok. Mégis, amikor rájöttek, hogy én már házban lakom, rögtön kiadták az utamat. Már ennyi is elég volt, hogy elzavarjanak . .. Sándor persze nem adja fel. Most ravaszabb módszereken töri a fejét, s azon, hogyan lehetne a düledező, épületnek is csak túlzással nevezhető bánosi kultúrházból emberi szórakozásra alkalmas hajlékot készíteni. — Egy bajunk van csak, hogy nagyon kevés a fiatal Bánoson — mondja. — Ha mindenkit összeszámolok is csak tizenöten vagyunk. A tanács azt szeretné, ha innen mindenki beköltözne Orfűre. Pedig nagyon szép hely ez, sajnálnám végleg itt hagyni. Ősztől a pécsi 505-ös Szakmunkásképző Intézetben tanul tovább, a mezőgazdasági gépszerelő szakon. Kollégista lesz, a hétvégeken járhat csak haza. Jut-e majd ideje fényképezni, magnófelvételeket készíteni, a jóra buzdítani? ... Havasi János Többrészes 1^1 iközben Ingrid Bergman és * * Kabos Gyula (minő különbség! és mégis mennyi rokon vonási) végigélik velünk ezt a „hosszú, forró nyarat”, melléjük szegődtek többen is, például Ricardo, a papagájbőrbe bújt kitűnő közgazdász, Sólyomszem, a természet nyers, ám romantikus lelkű gyermeke, Irwin Shaw reális ecsetvonásokkal festett német-amerikai fiai, sőt, Columbo, úgyszintén Amerikából. S ha már épp itt hagytuk abba a felsorolást, hadd fedezzük fel az újra felbukkant Columbo közkedveltségének titkát. Most, amikör nemcsak „egyszerű” polgári milliomosokkal (milliomos-gyilkosokkal) került összeütközésbe, hanem a drága szivarok, valódi festmények, többrendbeli úszómedencék mögött a CIA is megjelent, hogy szigorú szóval eltakarodásra intse a szívós, kis nyomozót, végérvényesen bebizonyosodott, hogy Columbo szeretetreméltósága nemcsak félszemű esetlenségében, ócska ballonkabátjában,1 múzeumba való autójában (melyből csak három darab akad az Államokban) rejlik, hanem abban a képességében, hogy mindezeken által és mindezeken túl a tömegek képviseletében lép fel. Columbo — lássuk be — korunk Robin Hood-ja, a polgári demokrácia fegyverzetében, aki íj helyett a törvényt és saját eszét fordítja a hatalmasok ellen. Columbo romantikus hős. benne bízhatnak mindazok, akiknek nem telik ekkora úszómedencére (esetleg semekkorára), s akik még sosem kóstoltak drága szivarokat. Columbo helyettük fújja a tulaj szemébe a füstöt, helyettük győzedelmeskedik. Sólyomszemről még ennyit se nagyon mondhatunk el, pedig ő is a romantikát hozta el nekünk, gyermekkorunk ábrándjait, azt az egyszerű világot, ahol a lelki nagyság és a céllövő készség feltétlenül együtt jár. (Kissé kövérek ezek az indiánok, mondta egy fiatalkorú néző a múltkor, s ahogy jobban megnéztem, hát. . . Hiába, ezek a mai gyerekek született realisták.) Ricardo papagáj viszont, amellett, hogy valóban szellemesen és közérthetően magyaráz, még az átlag-tévénéző orrára is koppint jó időben és fölényesen közbevetett kritikáival. Igaz, a múltkor kiborult: hisztérikusan ordibált, mert nem tudott olvasni a folytonos televíziózástól. Dehát nem volt igaza? Vajon nem kellene őt sokszorosítani, hogy időről időre odakiáltson: hé, ember, ne bambuljon már bele abba a képernyőbe, álljon föl vagy olvasson egy kicsit, a fene egye meg . . . Többrészes a Focisuli is, az utóbbi idők vasárnap délelőtt- jeinek egyik legjobb műsora. Nem úgy, mint futballszakértő, nem úgy, mint állandó vasárnap délelőtti tévénéző, hanem mint átlagember állíthatom: ez a fajta játékos gyermekműsor, amiben van fantázia. Kár, hogy a másik új „többrészesben", a Játsszunk együtt-ben nem sikerült ezt az oldott hangot eltalálni. A Focisuli azért is figyelemreméltó, mert megmutatja, hogy a gyerekekkel normális emberek módjára is lehet társalogni, s el lehet kerülni azt az elfogódott, olykor iskolás, olykor gügyögő hangvételt, ami a gyermekműsorokban többnyire jelen van. H. E.
