Dunántúli Napló, 1978. augusztus (35. évfolyam, 210-240. szám)

1978-08-30 / 239. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek! Dunántúli napló XXXV. évfolyam, 239. szám 1978. augusztus 30., szerda Ára: 80 fillér Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Abraham Kálmán építésügyi és városfejlesztési miniszter megyénkben Tegnap reggel Pécsre érke­zett dr. Ábrahám Kálmán épí­tésügyi és városfejlesztési mi­niszter. A délelőtti órákban részt vett az MSZMP Baranya megyei Bizottsága végrehajtó bizottsági ülésén. A vezetőtes­tület a megyei építő- és épí­tőanyagiparának helyzetéről, valamint feladatairól tárgyalt. A végrehajtó bizottság ülését követően dr. Nagy József, az MSZMP KB tagja, a megyei pártbizottság első titkára, Hor­váth Lajos, Baranya megye Ta­nácsa elnöke, valamint Lukács János, a Pécs városi Pártbizott­ság első titkára kíséretében megtekintette a kertvárosi épít­kezést, ahol Nemeskéri László, a Baranya megyei Állami Épí­tőipari Vállalat igazgatója, va­lamint Medvetzky Antal, a vállalati pártbizottság titkára társaságában Pécs új városré­szével ismerkedett a miniszter. Ezek után dr. Ábrahám Kálmán és kísérete a BÉV épülő új te­lephelyére látogatott, majd a koradélutáni órákban a szigeti városrészben magasodó huszon­öt emeletes épület legfelső szintjéről megtekintette a ba­ranyai megyeszékhely változó arculatát. Az építésügyi és városfejlesztési miniszter, a me­gye vezetőinek társaságában délután Harkányba utazott, majd az esti órákban visszatért Budapestre. A Bolgár Hazafias Front Szliven megyei küldöttsége Baranyában A Bolgár Hazafias Front Szliven megyei küldöttsége ér­kezett tegnap Baranyába, a Hazafias Népfront Baranya megyei Bizottságának meghí­vására. A három tagú delegá­ció vezetője Híja Petrov, a Bolgár Hazafias Front Szliven megyei Bizottságának elnöke. Tagjai: Fiika Csilikova, nova- zagorai Hazafias Front elnöke és Hristo Penev, a Bolgár Ha­zafias Front Szliven megyei el­nökségének tagja. A vendégeket Budapesten, a Ferihegyi repülőtéren fogadta Krasznai Antal, a Hazafias Népfront Baranya megyei Bi­zottságának titkára. Baranyá­ba érkezve Harkányba indul­tak, ahol megkoszorúzták a Bolgár Hősök emlékművét, majd megtekintették a bolgár múzeumot. A bolgár vendégek a hét vé­géig tartózkodnak Baranyában. Harminchárom évvel ezelőtt... üj fejezet kezdődőit a délkelet- ázsiai Sajtótájékoztató a Vietnami Szocialista Köztársaság nagykövetségén KS/D. NAPLÓ, TELEFOTÓ A Vietnami Szocialista Köztársaság nemzeti ünnepe alkalmából Nguyen Phu Soai, az indokínai ország nagykövete sajtótájékoz­tatót tartott Budapesten. Nguyen Phu Soai, a Vietnami Szocialista Köztársaság ma­gyarországi nagykövete hazája nemzeti ünnepe alkalmából kedden a nagykövetségen saj­tótájékoztatót tartott. Emlékez­tetett a 33 évvel ezelőtti augusztusi forradalomra, amely új fejezetet nyitott a délkelet­ázsiai földrészen: a gyarmati országok rendszereiben első­ként győzött a vietnami mun­kások és parasztok forradalma, létrejött a népi demokratikus állam. A francia, majd az amerikai imperialisták ellen vívott hosszú harc nem törte meg a népet; országépítő mun­kájukat a kitartás és a szorga­lom jellemzi. A szocializmus útjára lépett ország 'lendületesen dolgozik a Vietnami Kommunista Párt ne­gyedik kongresszusán hozott határozatok végrehajtásán. A vietnami nép szívvel-lélek- kel munkálkodik a szocializmus építésén, a haza védelmezé- sén. A Vietnami Szocialista Köztársaság sohasem követ el agressziót senki ellen, de nem tűri el senkinek, hogy függet­lenségét és szuverenitását meg­sértsék — hangoztatta a nagy­követ. A sokat szenvedett nép óha­ja : békében újjáépíteni a ha­zát. E gondolat vezérli Viet­nam külpolitikáját is. Békét a világnak, barátság és szolida­ritás a Szovjetunióval és a töb­bi testvéri szocialista országgal, jószomszédi kapcsolatok Dél- kelet-Ázsia összes országával. A vietnami nép következetesen nagyra becsüli barátságát a kambodzsai, a kínai néppel. Úgy véli: a két ország veze­tőinek politikája nemcsak Viet­nam, saját népük ellen is irá­nyul. Forradalmi ügyünk újabb megpróbáltatás előtt áll, pedig még nem oly régen hallgattak el a fegyverek, alig kezdődött el országunk békés újjáépítése. A világ közvéleménye elítéli a kínai hatóságok mesterkedéseit, a Vietnam elleni határháborút kirobbantó kambodzsai reakciós klikknek nyújtott támogatását, kampányát, hogy a hoa nem zetségűek hagyják el Vietna­mot, s elítéli a gazdasági, poli­tikai, katonai megfélemlítést, amellyel nyomást próbálnak gyakorolni országunkra. Mégis: a vietnami—kínai és a vietnami —kambodzsai kapcsolatokban támadt vitás kérdéseket a VSZK tárgyalások útján kívánja megoldani, az egyenlőség, a barátság, a függetlenség és a szuverenitás alapján. A viet­nami nép szilárd meggyőződé­se, hogy e vitás kérdések ren­dezésében az igazság győz, Vietnam, Kambodzsa, Kína né­pei között a kapcsolat a barát­ság jegyében fejlődik majd. A nagykövet végül köszönetét fejezte ki a Magyar Szocialista Munkáspártnak, a kormánynak, a magyar népnek azért a tá­mogatásért és szolidaritásért, amelyet országa élvezett a ne­héz időben és élvez jelenleg is. Szövetkezeti szerződési társulásban 12 lakásos, kétszintes sorházat építenek Pécsett a Ka- linyin úton a Pécsi Állami Gazdaság dolgozói. OTP-kölcsönnel és vállalati támogatással a gazdaság épiti fel a házakat, az összes belső munkát a lakók saját maguk készítik, illetve végeztetik el. Idén novemberben kezdik meg a beköltözést. Erb János felvétele Az ésszerű mmm takarékosság a legolcsóbb energiaforrás Zsengellér István nehézipari miniszterhelyettes a megnyitón Az éveken át vitatott kérdés el­dőlt: az emberiség nem esküd­het a szénhidrogénekre, mint egyedüli energiaforrásra annak ellenére sem, hogy a világ ki­termelhető kőolajkészletét az elmúlt esztendőben kilencven- kétmilliárd tonnára becsülték és a feldolgozókba 1977-ben 2,8 milliárd tonna kőolaj ke­rült. A szénhidrogének és szár­mazékainak öt esztendővel ez­előtt bekövetkezett árrobbaná­sát követően át kellett értékel­ni az addigi koncepciókat, is­mét előtérbe kerültek az egyéb energiahordozók. S ebből kö­vetkezik az amúgy közgazda- sági tartalommal is bíró meg­fogalmazás, miszerint: az ész­szerű takarékosság, a legol­csóbb energiaforrás. Ezt a gondolatot tűzte ki célul az a konferencia is, ami tegnap kezdődött Pécsett, több mint hatszáz hazai és mintegy harminc külföldi szakember részvételével. Az augusztus harmincegyedikéig tartó szak­mai találkozó plenáris ülésé­nek megkezdése előtt a Pol­lack Mihály Műszaki Főiskola előcsarnokában dr. Bán Ákos, a Kőolaj- és Gázipari Tröszt vezérigazgatója nyitotta meg azt a kiállítást, amelyen tizen? hat hazai és kilenc külföldi cég mutatja be a gáz- és olaj­felhasználás hatékonyságának növelését célzó, az energiata­karékosságot szolgáló legújabb műszaki megoldásokat és ter­mékeket. Délelőtt tíz órakor, a Pécsi Orvostudományi Egyetem aulá­jában dr. Lőrinc Imre, az Energiagazdálkodási Tudomá­nyos Egyesület elnöke köszön­tötte a szakembereket, az el­nökségben helyet foglaló ven­dégeket: többek között Pető­höz/ Szilvesztert, az MSZMP Pécs városi Bizottságának tit­kárát, 7. Hyggynst, a Nemzet­közi Gáz Unió főtitkárát, Zsengellér István nehézipari miniszterhelyettest, dr. Földvári Jánost, Baranya megye Taná­csának általános elnökhelyet­tesét, Czente Gyulát, Pécs megyei város Tanácsának el­nökét, Jazbinsek Vilmost, az MTESZ Baranya megyei Szer­vezetének elnökét. A megnyitót követően dr. Földvári János, majd J. Hyggyns üdvözölte a konferen­cia résztvevőit, ezek után pe­dig Zsengellér István nehéz­ipari miniszterhelyettes emel­kedett szólásra, aki előadásá­ban hazánk energiaigényének kielégítéséről beszélt a szén- hidrogének szemszögéből. A miniszterhelyettes beveze­tőjében a következőket mon­dotta : — Értékelnünk kell eddigi eredményeinket, hogy helye­sen határozzuk meg a VI. öt­éves terv célkitűzéseit. Az ol­csó szénhidrogének kora el­múlt és ezért át kell gondol­nunk a korábban kialakított fejlesztési elképzeléseinket és már az V. ötéves tervben is úgy kell gazdálkodnunk a szénhidrogénekkel, hogy azok maximális takarékossága mel­lett megvalósíthassuk elképze­léseinket. Az elmúlt évtizedben a szénhidrogének hatására ti­zennyolc százalékkal csökkent a népgazdaság energiaigé­nyessége. Az energiahordozók fogyasztási szerkezetének át­alakítása révén mintegy tízmil- liárd forint beruházási megta­karítást értünk el. Ezt a fejlő­dést az 1968-ban kidolgozott energiaszerkezet koszerűsítési koncepciónak is köszönhetjük. Zsengellér István a továb­biakban az 1980-ig szóló fej­lesztési elképzelésekről beszélt, majd a baranyaiakat és a me­gyeszékhely lakóit közvetlenül is érintő gázipari beruházá­sokról szólt. Bejelentette, hogy Pécset 1982-re bekapcsolják a földgázellátásba, ami egyben azt is jelenti, hogy az új vá­rosrészeken túl, a történelmi városrész lakossági és közin­tézményi földgázellátása is megoldódik. Salamon Gyula

Next

/
Oldalképek
Tartalom