Dunántúli Napló, 1978. augusztus (35. évfolyam, 210-240. szám)
1978-08-26 / 235. szám
6 Dunántúli napló 1978. augusztus 26., szombat Helyet kap a műit a jelet» 11 budai Várpalota A Királyi Vár a Rondellával Titkokat rejt a mély pincelabirintus A budai Vár említésére az ember képzeletében a Halász- bástya körvonalai tűnnek fel, majd a Várpalota, és a várnegyed filmekből, tévéfilmekből jól ismert részletei. Pedig a Vár nemcsak e szembetűnő és közismert látványosságokból áll, hanem történelmet-kultúrhistóri- át őrző tárház is. Évmilliók történetét őrzik természet-alakítot- ta képződményei — évezredek történelmét az ezekre épített falak, és azok alá fúrt föld alatti labirintusok. Részlet a kápolnából Az a — napjainkban a tenger szintjétől 160 méter magasan elterülő —, két kilométer hosszú és 750, illetve 370 méter széles fennsík, amelyre a ma ismert Várnegyed épült, a pleisztocénben alakult ki. Az alatta húzódó — tíz kilométeresre becsült — barlangrendszert forrásvíz vájta a mészkőbe; ugyanaz a forrásvíz, amely a Várhegy egykori felszínén csillogó tavat is táplálta. A pincék — e jórészt természetes képződmények — védelmet nyújtottak az őskor, s a legújabbkor emberének is. A török korban betemetett középkori barlangpincéket 1930—40 között megtisztították, hogy bombabiztosakká alakítsák át (itt állta ki Buda második világháborús ostromát sokezer ember); s ekkor lelt rá a félmillió éves hévizes barlang- kutakra Kadic Ottokár geológus, aki mint Zolnay László régész, a Vár avatott kezű kutatója írja, kétemelet mélységű kettőspincékre, paleolitkori leletekre is rátalált. (A földtörténeti-régészeti emlékek a Szent- háromság utca 2. alatti múzeumban kaptak helyet.) Tekintsük át legalább futólag a Vár történetét — a Várét, amelynek romjai betemették, megőrizték, majd visszaad- ték régmúlt korok dokumentumait. Az ország középkori fővárosának alapjait IV. Béla király fektette le a tatárjárás után; s 1250 előtt a királyi palota magja is elkészült. Zsigmond király — aki 1387-től kereken ötven esztendeig tartó uralkodása alatt cseh király és német császár is volt— a budai Vár jelentőségének növekedésével egyidőben kialakította a palota középkori tömbjét is, s abban a nagyszabású udvari ünnepélyekre alkalmas, 70-szer 18 méteres dísztermet. Akkoriban épült a Vár erődrendszere, amelynek jó része megmaradt. Mátyás uralkodása hozta meg a palota fénykorát: az udvarban meghívott olasz mesterek kezenyomán Mátyás palotájának reneszánsz pompája évtizedekkel megelőzte a közép- és nyugateurópai országokét is. A Várat ezerféle megpróbáltatás érte: törők uralom, villám- csapás-előidézte lőportár-robbanás, Buda visszafoglalásának ostroma. Mária Terézia építkezései miatt lebontották a középkori palota utolsó maradványait is. Csak a múlt század végi bővítéskor kerültek ismét napvilágra azok a kőfaragványok, tárgyi emlékek, amelyek hírt hoztak a palota régi szépségéről. A II. világháború lerombolta a palotát. Ezután 1948—63-ig helyreállítással kapcsolatban 26 holdnyi területen kutatták fel a középkori királyi palota maradványait, Gerevich László vezetésével; ekkor bukkantak elő ismét a középkori épületek alapfalai, és — jobb állapotban — az ezeknél is mélyebben épülteké. Töméntelen épületelem, dísz, tárgyi emlék feltárása után, Gerő László tervei szerint, 1967-ig helyreállították a boltozatos helyiségeket, a gótikus nagytermet, az alkápolnát, a királypincét. Az időközben újjávarázsolt Várpalota épületében felavatták a budapesti Történeti Múzeumot; falai között egy évtizede megnyílt a Vármúzeum is, ahol megtekinthetők az ásatás eredményei. Négy évvel ezelőtt nagy szenzációról adtak hírt a lapok: Zolnay László régész, ásatás közben páratlan leletre bukkant: gótikus szobrok, torzók Gion Crisoforo Romano Beatrix (1490) nem is sejtett darabjaira. A tudósítások egyre több töredékről, torzóról, egész alakos szoborról szóltak. Végül, egyértelműen megállapították, hogy európai viszonylatban is páratlan, tárlatnyi középkori szobor pihent a föld mélyében. Muzeológusok, régészek, restaurátorok munkájának eredményeképpen ebből az anyagból nyílt meg 1976 tavaszán „A középkori Buda királyi várpalotája és gótikus szobrai” című átfogó kiállítás. Az alagsori előcsarnokban makettek, alaprajzok, képek, fotók szemléltetik a palota csaknem ötszáz éves alakulását. Mátyás király függőkertjének alépítménye, Nagy Lajos király palotájának szobor-torzói, a Zsigmond-korabeli palota épségben feltárt, háromboltozatos helyisége, valamint homlokzat-, árkád-, kútrészlete, a Nagy Lajos, Zsigmond, Mátyás korabeli figurális kályhacsempék, s az ezekből rekonstruált díszkályha, a palotában egykor működött kerámiaműhely darabjai, dísz- és konyhaedények, majolikák, Gion Christoforo Romano Mátyás (1490) címerek, a Mátyást és Beatrixet ábrázoló fehérmárvány dombormű: az összkép hűen idézi föl a palota reneszánszkori pompáját. Az Anjou-palota alapfalaira épült átjáróban, és az egykori királynők lakosztályához tartozó gótikus nagyteremben állították ki a világi tárgyú szobrokat, amelyek lovagokat, főrangú nőket örökítettek meg; a Nagy Lajos által építtetett alkápolná- ban pedig az egyházi alakok — apostol, próféta, madonna, szentek figurái — kaptak helyet. A több emeletnyi mélységű pincelabirintus még sok titkot tart magában, de számosat már sikerült megfejteniük a kutatóknak, s a felszínre hozott letetek tükrében, mind tisztábban látjuk, milyen magas színvonalú településfejlesztők, -építők, -művészek éltek e helyen sok évszázaddal ezelőtt. S a napjainkban kulturális központtá alakult Várpalota falai között helyet kap a múlt és jelen. Péreli Gabriella Francia katonáit Pécsett Emlékmű a Mecseken Görögtűz a 80 évvel ezelőtti avatóünnepségen 1808-ban a Napoleon ellen felvonuló nemesi csapatok kolerában megbetegedett francia foglyokat szállítottak a dunántúli vármegyékbe, többek között Pécsre és Baranya megye községeibe is. A járvány napról napra nagyobb méreteket öltött, és így a berendezett kórházak hamarosan elégteleneknek bizonyultak. Ezért Baranya vármegye bizottságot küldött ki újabb épületek igénybevételére. A bizottság úgy találta, hogy a pálosok kolostora (a Kossuth Lajos utcában levő mai Széchenyi Gimnázium épülete), melyben már voltak beteg katonák, továbbá a dominikánusok rendháza (a mai Pécsi Nemzeti Színház helyén), amelyben katonanövendékek voltak, valamint a pécsváradi kórház alkalmas lenne e célra. A három épület mintegy 700 beteget fogadhatott be. Feliratot intéztek a helytartótanácshoz, hogy Baranyába és Pécsre hétszáznál több beteget ne küldjenek. A feliratot azonban figyelembe sem vették. 1809. szeptember 6-án az állandó katonai bizottság jelentette, hogy a beteg francia katonák teljesen elfoglalták az akadémiát (gimnáziumot), papnöveldét, a pálosok és a dominikánusok rendházát és templomát, két nagy magtárat és az újoncok részére fenntartott épületeket. E helyiségekben több mint 2000 beteg feküdt már. A bizottság rövidesen újabb 200 beteg katona Pécsre érkezéséről kapott értesítést. Ekkor kísérletet tettek a püspöki palota igénybevételére. Ez — a két szobából álló könyvtár és levéltár kivételével — alkalmas lett volna a betegek elhelyezésére. Király József pécsi püspök azonban nem volt hajlandó a beteg francia katonákat „palotájába” befogadni. Kijelentette, hogy csak az erőszaknak hajlandó engedni. Az újabban érkezett 200 beteg katonát ekkor a pécsváradi kórházban helyezték el. Amikor még további betegszállítmányról érkezett jelentés, sor került a bellyei és bükkösdi kastélyok igénybevételére is. Pécsett pedig a város megszerezte egy Müller nevű kékfestő nagyobb műhelyét, és itt helyezték el a betegeket. Közben naponta temettek. Francia, osztiák és magyar katonák tömegesen estek a járvány áldozatául. 1809, november 1-től 1810. március végéig, a tábori kórház beszüntetéséig, 106 francia katona hunyt el Pécsett. Juhász Ferenc régész véleménye szerint a francia katonák egy részét a szigeti külvárosban, az Őz utca helyén volt régi temetőben helyezték örök nyugalomra. Az itteni építkezések alkalmával ugyanis csontokat és a francia légiók számát viselő rézgombokat találtak. Nyolcvan évvel ezelőtt, 1898-ban Pécsett mozgalom indult a francia katonák emlékének - megörökítésére. A mozgalom egyik leglelkesebb képviselője Zsolnay Vilmos volt. Azután 1904-ben újra felvetődött a francia emlékmű felállításának gondolata. „Ha az itt porladó Irancia katonáknak Pécs szab. kir. város derék közönsége bevonásával, lelkes hozzájárulásával emlékoszlopot állítunk, ezzel a magyarságnak lovagiasságát, meleg szimpátiát keltő kegyeletét dokumentáljuk, amíg egyrészről a szép és nemes cselekedettel az ország és külföld figyelmét magunk felé irányítjuk, másrészről történet érzékünknek adunk kifejezést, a városunk nevezetességeinek, látnivalóinak számát gyarapítjuk. Ez emlékmű felállításával városunk erkölcsi tekintélyét és értékét emeljük" — írta Várady Ferenc, a „Pécsi Napló" 1904. november 20-i számában az emlékmű felállítását szorgalmazó cik- káben. Tény az, hogy a fenti szempontok mellett, az emlékmű felállításával Pécs lakossága becsületbeli adósságát' akarta leróni Franciaország iránt, ahonnan a szabadság, egyenlőség, testvériség eszméje áradt. Miután Pécsett már hagyománnyá vált, hogy a francia temető a Mecsekhez fűződik, a napóleoni idők századik évfordulóján megszületett az elhatározás, hogy a jelenlegi SZOT-üdülő alatti részen, francia emlékművet létesítsenek. A tizenhat méter magas pirogránit emlékmű a pécsi Zsolnay gyárban Pilch Andor műépítész tervei szerint készült, míg a tetején levő sas, Abt Sándor szobrászművész alkotása. Az emlékművet nyolcvan évvel ezelőtt, 1908. május 31-én ünnepélyes keretek között avatták lel Louis Fontenay, Franciaország magyarországi főkonzuljának jelenlétében. Délután a Tettyén nagyszabású népünnepély volt, este pedig, amikor a vendégek vonata a pécsi főpályaudvarról kigördült, görögtűzzel világították meg az emlékművet. Pusztai József Nem is tudom, hol áll a fejem ... Mondjuk a hónom alatt, ha ez így megy tovább, hogy örökké kapkodnom kell, a napi sajtó, rádió, tévé, folyosó és egyéb intézmények jóvoltából rámzúduló információk elől. Nem mintha nem örülnék ennek az óriási híráradatnak, végül is az ember így vesz tudomást a világban zajló dolgokról, így okoskodik, művelődik, így tudja bölcsen különválasztani a jót a rossztól, tudja, hogy miként vélekednek rólunk a külvilágban és fordítva, mindjárt megsejti, kinek kell továbbra is előre köszönnie és kinek kell a feje fölött holnaptól átnéznie. .. . Mindazonáltal a híreknek megvan az a jó tulajdonságuk, hogy szigorú tényekre épülnek, függetlenül attól, hogy örömet vagy éppen bánatot okoznak a jámbor olvasónak és hallgatónak, sőt — harmadik 'tulajdonságként — még gondolkozásra is késztetik az embert, azaz dilemma elé kényszerítik. Mert ugye, itt van ez az ózon-ügy is. Tetszettek hallani róla? Nem? Tessék idefigyelni. A napokban — egyik gyönyörű, kristálytiszta reggelen nézek ki a nyolcadikról — kék ég, verőfényes napsütés, a tízemeletesek ájulásig szép fehér betontömbjei, s mögü- Iük — istenbizony! — még a Mecsekből is látszott egy-egy zöld darabka —, szóval a tőlem már megszokott lelkesedéssel készültem a napi munkára, amikor a rádióból egy friss, kedves női hang tudomásomra hozza: az Egyesült Államokban évente 3 milliárd aerosolos készítményt forgalmaznak (nálunk cirka; 24 milliót, bagatell az egész), de két USA-állámban betiltják ezek árusítását, nemkülönben Svédországban is, mert a spray-flakonok olyan gáznemű anyagot (frenol?) tartalmaznak, amely nagy mennyiségben képes a Földet körülvevő ózon-réteget megbontani, ritkítani, következésképpen a Nap káros kisugárzása ellen nem tudunk majd védekezni és — kampec. Az iménti derűs hangulatomból azonmód átmentem a legmélyebb szomorúságba, mivelhogy gyenge akaratú ember lévén, érzelmeimet soha nem tudom kordában tartani. Pedig már ott álltam, hogy — műszakba menet — beugrók az Ifjúság utcai új ÁBC-be (Makár-falatozó fölött...) és veszek vagy nyolc-tíz Fa-sprayt (annyi van, mint a rosseb), de erről fhost lemondtam, mert én humanista vagyok és én nem fogom az emberiség feje fölött szétoszlatni azt az áldásos ózon-réteget. De mit tesz isten? —, este otthon nézem a Rádió és Televízióújság 17. oldalát, aholis a Kozmetikai és Háztartásvegyipari Vállalat egy hirdetésben értesíti a „nagyérdeműt”, hogy aki állami vagy szövetkezeti boltban hárorft darab aerosolos KHV spray-készítményt vásárol, a zsetonnal sorsoláson vehet részt és nyerhet — többek között — külföldi utazásokat és gépkocsinyeremény- betétkönyveket. Most mondják meg őszintén: kinek higyjek? Lehet, ho'--' a KHV még nem értesült a Földünket veszélyeztető alantas és aerosolos támadásról vagy értesülvén róla, siet túladni a portékán, mielőtt államilag betiltanák? Néhány nap múlva ismét dilemmába kerültem. A rádió egyik híradásában tudomásunkra hozták, hogy — sajnálatos módon — több hevesi kisdiák ételmérgezést kapott, kórházba szállították őket, vizsgálat indult, —közben az egészségügyi szervek hozzákezdtek a gyógyításhoz —, majd később a vizsgálat kiderítette, hogy a gyerekek bizonyos „bácskai” nevű töltelékárutól kaptak mérgezést. A hírek után reklám következett, amelyben a fővárosi húsos intézmények arra biztattak, hogy fogyasszam a készítményeket (augusztusban, éppen árnyékban plusz 33 fok volt!), és a készítmények között is — el ne felejtsem! — disznósajtot... ... Ami — tudvalevőleg — legalábbis a romlási gyorsaságot illetően — vészesen hasonlít a „bácskai” nevezetű hurkához. Harminchárom fokos melegben. Hát nem is tudom, hol áll a fejem ... Ha nekem valaki húsmérgezésről mesél, és öt perc múlva ugyanabból a készítményből húsfogyasztásra ösztökélnek, akkor én sirvafakadok. Hiába, ilyen gyors váltással nem tudom átállítani a szervezetemet és gusztusomat, de — mondom — ez az én véleményem. Egyébként tessék csak nyugodtan elfogyasztani a disznósajtot. Fő az egészség ! Rab Ferenc