Dunántúli Napló, 1978. augusztus (35. évfolyam, 210-240. szám)
1978-08-20 / 229. szám
1978. AUGUSZTUS 20. GAZDASÁGPOLITIKA DN HÉTVÉGE 3. Negyedszázada kezdődött a kutatás|jj||| Legértékesebb ásványi kincsünk ■ Korszerű bányászati és dúsítási módszereket dolgoztak ki ■ Biztos termelési lehetőség még az ezredforduló után is A külszínre érkezett a műszak után a népes az ércbánya lll-as üzemében Negyedszázada — 1953-ban — kezdődött a geológiai kutatás az uránérc után a Mecsekben. Ma a Mecseki Ércbányászati Vállalat hazánk egyik legjobban szervezett, hatékonyan működő vállalata. Két évtizede kötötték az első magyar—szovjet uránegyezményt, az idén pedig már 15 esztendeje, hogy az exportigényeknek megfelelően, vegyi- dúsítmányt állítanak elő. Ez alkalommal Tóka Jenővel, az MSZMP Baranya megyei Végrehajtó Bizottságának tagjával, a Mecseki Érc- bányászati Vállalat igazgatójával beszélgettünk a hazai uránbányászatról. — A kutatás kezdetétől a mai napig töretlennek tűnt a vállalat lejlődése. Elérte-e a bányászati és dúsítási tevékenység a lejlett urán- bányászattal rendelkező országok színvonalát? — Nehéz az összehasonlítás. Teljesen eltérő geológiai körülmények között folyik a termelés, és természetesen a vállalatok szervezésében, a hatósági előírásokban is nagyok a különbségek. Az itteni lencsés, nagy mélységben levő telepek kitermelése teljesen új módszereket követel, amelyek hatékonysága viszont még nem éri el a másutt alkalmazott fejtési módokét. Az üzemi demokrácia, a biztonságtechnikai és hatósági előírások nálunk más szervezeti formákat követelnek. Nagy gond nálunk a termeléshez szükséges anyagok beszerzése, pótalkatrészek utánpótlásának biztosítósa. Ezekhez nekünk a vállalati termelékenységet károsan befolyásoló szervezeteket kellett létrehoznunk. Nélkülük azonban megállna a termelés. A legszorosabban vett bányászati munkák közül több, és a vegyi feldolgozás mutatói nemzetközi összehasonlításban is magas színvonalon állnak. — Hazánk legértékesebb nyersanyagának kitermelése közben ön szerint mit adott a vállalat, a bányászat, az ország egyetemes műszaki fejlődésének előmozdításához? — Az iparág egész sor szervezési, műszaki feladat kidolgozását követelte meg. Mi nem tartottuk titokban az egyes szakterületen kidolgozott új módszereket, ezeket több helyen alkalmazzák. Kidolgoztuk a korszerű geofizikai mérések alkalmazását, a nyomdetektoros uránkutatási módokat, a hidrogeológiai kutatási módszereket és azok alkalmazását. Ugyancsak nálunk történt a korszerű földtani fúrásos dokumentációs rendszer kifejlesztése, alkalmazása és számítógépes feldolgozása. A műszaki fejlesztés természetesen a bányászati tevékenységre összpontosul. Ennek során új robbanóanyagot kísérleteztünk ki, folyamatosan gyártjuk is, mások is használják ezt. Bevezettük a félmásodperces gyutacsok használatát, a szintes vágatokban fúrókocsikat alkalmaztunk, elértük a 200 méter feletti havi előrehaladást a’ gyorsvágat- hajtásban. Kidolgoztuk a bá- nyahütés leghatékonyabb módszereit, alkalmazzuk a 200 méter feletti szovjet feltöréshajtó gépet, amely az egyik legnehezebb fizikai munkát könnyíti. Tirisztoros aknaszállítási vezérlést alkalmazunk, 1000 métert meghaladó aknában korszerű, többköteles hajtótárcsós szállítógépeket üzemeltetünk, kifejlesztettük a digitális bányajelzőt. A kitermelt uránérc vegyi feldolgozása újszerű feladatot jelentett nemcsak a vállalatnál, de hazánkban is. Az utóbbi években jelentősen fejlődtek a feldolgozás meny- nyiségi és minőségi mutatói is. Emellett a környezetvédelmi szempontok érvényesítésével jelentősen csökkent a vízfelhasználás is. — A termelékenység, a hatékonyság évről évre, ugrásszerűen emelkedik. Elképzelhető, hogy az önök eredményes gazdasági tevékenységének ez kimeríthetetlen forrása marad? — Az elmúlt 20 évben a termelés 30 százalékkal nőtt, a létszámunk közben 10 százalékkal csökkent. A bányászkodás pedig a mélység felé haladt, ahol egyre nehezebb az emberek munkavégző-képességét, egészségét megóvni. 1967-ben például 20—22 centiméter volt az egy műszakra eső vágathajtási teljesítmény, ma 40 felett van. A fúrásnál műszakonként 4 métert lehetett elérni, most a négyszeresét. A fejtésekben 2—2,5 tonna volt az egy műszakra eső teljesítmény, most 7 tonna. Ehhez még figyelembe kell venni, hogy az l-es üzem leállítása, a IV-es üzem be indítása közben nem volt zavartalan a fejlődés. Ezek ellenére egyre nagyobb gondot jelent a gazdasági stabilitás megőrzése. Hihetetlen gyorsasággal nőnek az anyag- és a gépárak Igen nagy gondot fordítunk a dolgozók munkakörülményeinek javítására, egészségének megóvására. Nagy erőfeszítéseket teszünk a zaj- és vibrációártalom kiküszöbölésére. Az elmúlt tíz esztendő alatt megduplázódott a vállalat villa- mosenergia-igénye. Ez is mutatja, hogy milyen arányban gépesítettünk. Mindez azonban nagyon sok pénzbe kerül. Említettem, hogy nehéz az anyagok, a pótalkatrészek beszerzése, ezért erre külön szervezeteket kellett létrehoznunk. Az acélöntöde, a műszergyártás, a korrózióálló gumírozott szerelvények előállítása ma már gazdasági munkánkban nélkülözhetetlen bázisként működnek: dollárért adjuk el a műszereket, kiváló minőségű acélokat szállítunk a cement- és alumíniumipar számára, szerelvényeinket tucatnyi vállalat vásárolja. Ennek ellenére önköltségünk most már a nyereséget veszélyeztető mértékben romlik. — A termelékenységet tehát most már nem lehet a korábbi mértékben növelni .. . — De igen, csak ehhez teljesen újszerű technológiákat kell alkalmaznunk. 1000 méteres mélységben már nem lehet csupán a gépesítéssel olyan eredményeket várni, mely egyszerre teljesítménynövelő is, s a dolgozók igény- bevételét is csökkenti. Ha csak a hőmérsékleti viszonyokat akarjuk emberi munkavégzésre alkalmassá tenni, a kőzethőmérsékletet 25—35 fokkal kell csökkenteni. Elképzelhető, hogy ez milyen nehéz feladat. S nem csupán az egyetlen. Olyan technológiákat kell találnunk, amelyek még talán sehol a világon nincsenek, s olyanokat is, amelyek vannak és nálunk is alkalmazhatók. Persze, ez már csak a következő időszak feladata lesz. De például a IVes bányaüzemben folyó szintrobbantásos fejtési technológia kísérletei, amely a teljesítményeket akár háromszorosára is emelheti, ezt a célt szolgálják, Vagy: folynak a kutatások, hogy a vegyi feldolgozó tervezett rekonstrukciója során olyan technológiát találjanak, amely ugrásszerűen megnöveli a fém- kihozatalt, így természetesen a termelékenységet is. Pedig az ÉDÜ ma is igen magas színvonalon dolgozik. — Negyedszázadot viszszatekintettünk. Nem volt gondtalan, mégis nagyon jó képet adott a vállalatról. A magyar uránbányászat jövőjéről — mondjuk 25 évet előretekintve — ugyanilyen kedvező kép rajzolható? — Az V-ös üzem beruházása rendben folyik, az idei bányásznapra lemélyül az üzem szállítóaknája. A határidőket tartjuk, talán kicsiny időnyereségünk is van. A kutatások a Il-es és lll-as bányaüzemek élettartamát meghosszabbították, így megkutatott és feltárt ércvagyon szempontjából az ezredfordulóig, vagy mondjuk 2010-ig a termelés tervszerűen elő van készítve, beruházásokkal biztosítva. Az EDO említett rekonstrukciójával a feldolgozás is megoldódik ugyanilyen hosszú időre. Az ezt követő időszak már nagyon távoli, a következő tizenöt esztendőben azonban meg kell találni azokat a területeket, amelyek közül az ércben leggazdagabb, majd a jövő bányaüzemeit hordozza. Lombosi Jenő Formába kerül a szikrázó fém az öntödében Tisztelet az aratóknak Új búzát őrölnek a megyei malmok, új lisztből sütik a kenyeret a pékségek. Az új kenyér üde illatú, jó és ízletes. Azért kell ezt hangsúlyozni, mert az idén nagyon rosszak voltak az előjelek. Még július 10-én is éretlen volt a búza. S hogy most mégis jó, új kenyeret ehetünk, az az aratók érdeme. Az aratóké, akik majd két héttel később kezdhették meg a nagy munkát, és hat nappal előbb fejezték be, mint tavaly. Fedél alatt az idei termés, a gépudvarokban állnak már a kombájnok, pihennek a kombájnosok. Már, aki pihen. Borsodban, Nógrádban és Vas megyében a hét közepén sokfelé lábon állt még a termés. Segítséget kértek az ország északi részén gazdálkodó üzemek, s Baranya az elsők között sietett segíteni. Már 80 000 hektár betakarítás állt mögöttük, amikor elindultak fel északra, A szajki, a bólyi, a sza- lántai, az újpetrei, az egy- házasharaszti, a bogád- mindszenti, baksai, dráva- sztárai és sellyei kombájnosok tíz napja aratnak a borsödi földeken. Ők harmincötén most már ötödik hete ülnek a kombájnfülke üvegfala mögött. A babarci kombájnosok ezúttal is megtették c kötelességüket, nem rajtuk múlott, hogy a várt új rekord elmaradt — így is megyei legjobbak búzatermesztésben. Nehéz utólag elmondani, mit kellett kiállni az első napokban, hetekben az aratóknak. A nincs mit várni — jelszó mindenütt elhangzott a második esős héten. A terményszárítókat befutották, a kombájnosoknak kiadták a jelszót, bármilyen magas a víztartalom, indulni kell. A nedves búzában a kombájnok már az első fordulókban medvét fogtak. Azokban az első napokban óránként kellett az elszakadt ékszíjakat kicserélni. A dőlt búzában a kombájnos csak egy irányban haladhatott. A magtartályban így lassan gyűlt a szem. A megye búzaterületének 40 százaléka erősen megdőlt, nagy szükség lett volna a kalászemelőkre, de az 1978-ban hiánycikk volt. Sok kombájnos kénytelen volt e nélkül dolgozni. Július 14-én pénteken fordulat következett be az időjárásban, véget értek a Medárd-napi esőzések, megindulhatott az igazi aratás. Ekkor a búzának még csak 24 százaléka volt betakarítva, több mint 7900 hektár kalászos gabona, 33000 tonna szemtermés megmentése várt az aratókra. • És akkor egy olyan hét következett a mezőgazdaságban, amikor minden egyszerre ért be. Egyidejűleg aratták a búzát, a tavaszi árpát, a repcét, a zöldborsót, a vetőmagborsót és a zöldbabot. Minden sürgős volt, és ami túlérett, az veszni készült. Pergett a magborsó. A Rajnai törpe fajta szára az idén olyan rövidre nőtt meg, hogy nem tudták levágni a kombájnok. A sásdi járás néhány termelőszövetkezetében előkerültek a kézi kaszák. Naponta 4500 ember dolgozott a földeken további 1000 fő pedig a gabonaátvevő helyeken, 550 kombájn állt, s naponta 3500—4000 hektár termését takarították be. Nyújtott műszakban, napi 15 órákat dolgoztak a kombájnosok és ehhez igazodva a ga bonaszállító járművek vezetői. A tv-ben közzétették a MÉM aratási ügyeletének hívószámát, és ez az ügyelet az idén valóban minden kérést órákon belül teljesített. Csak • Baranyából többszázszor hívták a számot, s minél nagyobb lendülettel haladt az aratás, annál inkább enyhült az alkatrészhiány. Sok tsz az ügyeletén keresztül jutott olyan IFA tehergépkocsi-alkatrészekhez, amikre egykét éve hiába vár. Zöld utat kapott az új termés beszállítása a közúti forgalomban is. Akik befejezték, azonnal siettek a szomszéd megsegítésére. • A két hét minden percét kihasználva, hétköznap és vasárnap egyformán, időt és fáradságot nem kímélve dolgoztak az aratók, hogy most elmondhassuk, biztos helyen von az új termés, ami nem kevesebb, sőt valamivel még több is a tavalyinál, s minősége is kiállja a próbát. — Rné — Néhány dátum. Néhány' pillanatkép az aratásról. Június 15., megyei búzafajta bemutató a babarci Béke Tsz-ben. Négy megye 75 búzatermesztő gazdaságából több mint száz szakember vesz részt. A rendszergazda 100 hektáros kísérleti területén 23 fajtát mutat be. Bemutatja üzemi tábláit is, az elit szaporítóanyagot, s a fajták között a GK-Szegedet, amelyet a résztvevők 70 mázsára becsülnek hektáronként. A legmagasabb fokon nyilatkoznak az új magyar étkezési fajtáról. Mindenki a szegedi nemesítő, Erdei Péter, s a termelő Husti Mihály főagronómus nevét emlegeti, s mindenki vetőmagot kér. Búzarekorder tsz-ünkben ekkor még új rekord van kilátásban, 70 mázsás üzemi átlag a törzs- területen. Huszonhat nap múlva, július 10-én hétfőn reggel zuhogó esőben a próba- cséplésrői visszaballagó kombájnok sorával találkozunk a szajki—babarci határban. A búzatáblák dőltek, vihartól kuszáitok. A hangulat feszült: hogy lehet megmenteni ezt a nagy termést? Még csak 80 hektárt vágtak le 22 százalék víztartalommal, mind az 56 vagonnal szárítani kellett. A kombájnosok, tanácstalanok, s amire eddig nem volt példa, most ellentétes utasításokat kapnak. Gyorsabban, meg lassabban, ezt a két szót ismételgetik az ideges szakvezetők. — Késésben vagyunk, sietni kell. De ha túl gyorsan dolgoznak, akkor elszórják a termést,- — magyarázza indulatosan Husti Mihály. — Nem ők a hibásak, hanem a gépellátók, akik az E-512-es kombájnt 6 méteres vágószerkezettel forgalmazzák. Rendes sebesség mellett ez 30 mázsás terméshez való, nem 70 mázsához. Mi mór vettünk két keskenyebb, 4,5 méteres vágószerkezetet, de több kellene. A kombájnosoknak azt az utasítást adtuk, hogy haladjanak fél sebességgel, vagy fogjanak fél szélességet. Persze ez nagyobb figyelmet kíván és a napi kereseteket sem emeli.