Dunántúli Napló, 1978. augusztus (35. évfolyam, 210-240. szám)

1978-08-19 / 228. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek! Dunántúli llcinlo Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Losonczi Pál látogatása Somogy megyében Felavatták a barcsi építési műanyagfeldolgozó gyárat Termelési nagydíjat kapott a Vörös Csillag Tsz XXXV. évfolyam, 228. szám 1978. augusztus 19., szombat Ára: 80 fillér Ünnepi gyűlés Siklóson Az alkotmány és a kenyér elválaszthatatlan A három évvel ezelőtt lezaj­lott helsinki tanácskozás komoly, türelmes, a felek érdekeit fi­gyelembe vevő, a realitásokat tükröző, nagyszabású politikai munka befejezése volt, amely kedvező feltételeket teremtett egyebek mellett a gazdasági együttműködéshez. Azóta az európai országok gazdasági kapcsolatai a világ­átlagot meghaladó ütemben fejlődtek. Ezt bzonyitja, hogy jelenleg a KGST és a Közös Piac tagállamai között az áru­forgalom nagyobb, mint mond­juk az EGK és az Egyesült Ál­lamok között. Az összeurópai együttműkö­dés keretében jelenleg olyan je- len'.ös tervek valósulnak meg, mint a II. transzeurópai gázve­zeték, az irán—nyugat-európai gázvezeték, a Kámai Autógyár, a Sztarooszkolszki Fémkombi­nát, tovább bővül a lengyel réz- és szénlelőhelyek kiaknázása, befejezéséhez közeledik az Ad- ria-olajvezeték stb. Fejlődött a kelet—nyugati ipari kooperá­ció is: az egyezmények száma ma már meghaladja az 1200-at. Intenzívebbé vált a tudományos­technikai együttműködés az amelynek bizonyítéka például az űrben végzett közös szov­jet-amerikai, szovjet—francia kutatómunka. Ugyanakkor nem szabad el­felejtenünk, hogy a helsinki zá­róokmány aláírása után jelen­tős mértékben aktivizálódtak azok az erők, amelyek minden áron el akarják temetni az eny­hülést, vagy legalábbis olyan' engedményekre szeretnék kény­szeríteni a szocialista országo­kat, amelyeknek semmi közük nincs a két társadalmi rendszer államai közötti kapcsolatok nor­malizálásához. Ellenkezőleg! A szocialista országok ellen irá­nyuló katonai, politikai és ideo­lógiai nyomás eszközeként kí­vánják felhasználni azokat. Rá­adásul a kölcsönösen előnyös gazdasági együttműködést aka­dályozó diszkriminációs rend­szert is szeretnék fenntartani — mindenekelőtt az Egyesült Államok és a Közös Piac kö­reiben. Ügy látszik vannak, akik Nyu­gaton szívesen elfelejtenék a nemrég kapott történelmi lec­két. A szocialista országokra már több alkalommal neheze­dett különböző nyomás, ám a kiábránduláson kívül ez semmi­lyen eredménnyel nem járt. A Szovjetunió például tudomá­nyos, ipari és katonai területe­ken egyaránt gyorsan fejlődött az embargó éveiben, de a töb­bi szocialista ország szakadat­lan fejlődése is szemléletesen bizonyította, hogy az ellenük vi­selt gazdasági háború remény­telen vállalkozás. A kelet—nyugati gazdasági kapcsolatok bővülése — mint látjuk — hosszantartó, objek­tív tendencia, amelyen belül ter­mészetesen lehetnek visszaesé­sek, ám ez mit sem változtat e kapcsolatok elkerülhetetlen jel­legén. A hosszútávú együttmű­ködés területén az érdekek egy­beesnek a tudományos-techni­kai haladás objektiv folyamatá­val. Egyszersmind az egyenjo­gúságon, a kölcsönös előnyökön és az egymás belügyeibe való be nem avatkozás elvein nyug­vó kapcsolatok bővülése a fe­szültség enyhülésének jelentős tényezője. A más társadalmi rendszerű államokkal aktiv, köl­csönösen előnyös együttműkö­désre törekvő szocialista orszá­gok tehát méltóképp járulnak hozzá e fontos történelmi folya­mat megvalósulásához. Losonczi Pál, az MSZMP Po­litikai Bizottságának tagja, az Elnöki Tanács elnöke kétnapos somogyi látogatásának prog­ramja pénteken szükebb hazá­jában, Barcson folytatódott. A magasrangú vendéget a járási pártbizottság épülete előtt a megye, a járás és Barcs nagy­község vezetői fogadták. Az El­nöki Tanács elnöke tájékozta­tást hallgatott meg a járás, va­lamint a városiasodó Barcs nagyközség politikai, gazdasá­gi és kulturális helyzetéről, majd a megyei, a járási és nagyköz­ségi vezetők társaságában meg­tekintette a nemrégen üzembe helyezett mészhomok-téglagyá­rat, amely évente 25 millió tég­lát állít elő. Útja innen a most épült 60 személyes bölcsődéhez, Komlón a város üzemeinek és intézményeinek dolgozóinak képviselői a Carbon Köny- nyűipari Vállalat nagytermében ünnepelték tegnap délután al­kotmányunk ünnepét, melyen a város színjátszóköreiből és iro­dalmi színpadaiból ez alkalom­ra szerveződött együttes adott ünnepi műsort. Köszöntőt Mé- rei Emil, a Hazafias Népfront Komlói városi Bizottságának elnöke mondott. Az idén le­aratott búzából készült új ke­nyeret Nyers János, a Mecsek- gyöngye Termelőszövetkezet el­nöke nyújtotta át a város ve­zetőinek. Az ünnepi megemlé­kezésen átadták az Érdemes Társadalmi Munkás kitünteté­seket is: Cárt Imrénének, a kö- könyös-nyugati HNF Bizottság tagjának, Simon Miklósnak, kö- könyös-keleti tanácstagnak, Benke Jánosnak, kökönyös-ke- leti aktívának, Emerich Károly- nak, a mecsekjánosi HNF Bi-' zottság tagjának, Bük Im­rének, a kenderföldi HNF Bizottság elnökségi tag­jának, Laska Józsefnek, a mecsekfalvi körzeti bizottság elnökségi tagjának, Geisz Ist­vánnak, a belvárosi bizottság tagjának, Pavlicsek Józsefnek, a szilvási HNF bizottság tagjá­nak és Páva Balázsnak, a bel­városi HNF bizottság titkárá­nak. A kitüntetéseket Mérei ^mif, a HNF komlói városi bi­zottságának elnöke adta át. Az ünnepi megemlékezésen meg­jelent Hartmann János, az MSZMP komlói városi bizottsá­gának titkára és Nagy Ferenc, a komlói városi tanács elnök- helyettese. Mohácson, a fárostlemez- gyórban, illetve a homorúdi és a régi általános iskolához kapcsolódó új, nyolctantermes, tornateremmel is ellátott iskola- épülethez vezetett, amelynek megvalósításához a lakosság csaknem 4 millió forint társa­dalmi munkával járult hozzá. Az úttörők virágcsokorral köszön­tötték a vendéget, aki meg­szemlélte a szép, korszerű gyer­mekintézményeket. Ezután az Elnöki Tanács el­nöke a félmilliárdos beruházás­sal létesített új építési műanyag­feldolgozó gyár avatásán vett részt, ahol Ábrahám Kálmán építésügyi és városfejlesztési mi­niszter köszöntötte. Losonczi Pál művelődési házban munkás­paraszt találkozót rendeztek tegnap. A farostlemezgyár munkásai az Új Barázda Ter­melőszövetkezet tagságának képviselőit látták vendégül, Homorúdon pedig a Duna- völgye Termelőszövetkezet tag­jai beszélgettek az öntöde Vállalat mohácsi vasöntödéjé­nek munkásaival. Vasason, a Petőfi Sándor Művelődési Ház­ban pedig bányászok, katonák találkoztak a nagykozári Zengő Gyöngye Termelőszövetkezet dolgozóivaL Tegnap számos kisebb bara­nyai településen illetve gyárak­itt avatóbeszédet mondott, majd a gyár megteremtésében ki­emelkedő munkát végzett dol­gozóknak kitüntetéseket adtak át. Az avatóünnepséget követő gyárlátogatáson az Elnöki Ta­nács elnökének bemutatták a korszerű üzemet, amelynek éves termelési értéke meghaladja a 335 millió forintot. Losonczi Pál kétnapos somo­gyi látogatásának befejező ak­tusaként átadta a Barcsi Vörös Csillag Termelőszövetkezetnek az 1977-ben elért kimagasló eredményeiért odaítélt termelé­si nagydíjat. ban, szövetkezetekben köszön­tötték rövid ünnepséggel és műsorral az új kenyér ünne­pét. A szentlőrinciek szabadté­ren, gally-sátor alatt rendeztek tegnap este ünnepséget. A nagyközség lakóit a helyi üze­mek, szövetkezetek dolgozóit Horvát Péter, a HNF nagyköz­ségi Bizottságának elnöke üd­vözölte, majd Joó János, a he­lyi ÁFÉSZ elnöke méltatta augusztus 20-i jelentőségét. A késő esti órákat vacsorával egybekötött mulatsággal töltöt­ték. — Alkotmány és kenyér elvá­laszthatatlan fogalmak szocia­lista viszonyaink között. Az egyik a népjog, a másik a lét forrása. Ügy hiszem, joggal mondhatjuk, hogy szerencsés nép vagyunk, mert nálunk mind­kettő megvan: a jog is, a ke­nyér is — mondotta Lehoczky Mihály, a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsának főtitkár- helyettese tegnap a siklósi vár kongresszusi termében, az al­kotmánynapi ünnepségen. Siklós üzemeinek, hivatalai­nak, intézményeinek, a fegyve­res testületek képviselőinek részvételével megtartott ünnepi gyűlés elnökségében helyet foglalt Krasznai Antal, a Haza­fias Népfront megyei bizottsá­gának titkára1, Horváth Alajos, az MSZMP Siklós városi Bizott­ságának első titkára, Szarka Árpád, a Siklósi városi Tanács elnöke és dr. Zsák László, a HNF Városi Bizottságának el­nöke. Az ünnepi szónok, a TOT fő­titkárhelyettese, az alkotmány és az új kenyér ünnepének elő­estéjén részletesen szólt o szö­vetkezeti mozgalom helyzeté­ről : — Az agrár- és szövetkezetpo­litika kérdései a pórt politiká­jának mindig fontos részét al­kották. Köztudott, hogy a ma­gyar mezőgazdaságban alap­vető és meghatározó a szocia­lista szektor. Az állami gazda­ságok és a termelőszövetkeze­tek részaránya, súlya a terme­lésben döntő és állandóan nö­vekszik. Mellettük összhangban a népgazdaság, a társadalom érdekeivel — következetesen tá­mogatjuk a saját munkán ala­puló háztáji jellegű termelést Ennek a működéséhez is a szo­cialista nagyüzemek adják a hátteret. Céljaink elérésének továbbra is döntő láncszeme az állami gazdaságok és a szövet­kezetek egyidejű fejlesztése, szocialista vonásaik erősítése, termelő' alapjuk korszerűsítése, örvendetesen gyarapszik azok­nak a szövetkezeteknek a szá­ma, amelyekben a termelés színvonala és hatékonysága ve­tekszik az állami gazdaságoké­val. sőt esetenként meg is ha­ladja. A tapasztalatok szerint a fejlesztés helyes iránya a táji adottságokhoz igazodó terme­lési szerkezet, a jól megválasz­tott kiegészítő, melléküzemági tevékenység kialakítása. A fej­lődés jelentős tartalékai rejle­nek a termelési rendszerekben, a kísérleti jelleggel létrehozott agráripari egyesülésekben: mert az anyagi és a szellemi erő ésszerű koncentrálása fon­tos feladat — mondotta. Lehoczky Mihály nagy tetszés­sel fogadott ünnepi beszéde után Érdemes társadalmi mun­kás kitüntetést nyújtották át azoknak, akik a legtöbbet tet­ték Siklós fejlődéséért. Letartóztatták az afganisztáni Ellenforradalmárok csoportjá­nak népellenes tevékenységét leplezték le Afganisztánban. A Népi Demokratikus Párt Politi­kai Bizottságának rendkívüli üléséről kiadott közlemény sze­rint a csoport tagjai közé tarto­zott Abdul Kader hadügyminisz­ter, Sahpur vezérkari főnök és Ali Akbar, a kabuli katonai kór­ház vezetője is. A forradalmi törvények értelmében az össze­esküvőket letartóztatták. A Politikai Bizottság közle­ménye leszögezi: a forradalom a dolgozók érdekeit szolgálja. Az áprilisi fordulat, amely a for­radalmi változások egész sorát indította el, a nép teljes támo­gatását élvezi. Tegnap felavatták Pécsett a Tüzér utcában a sportligetet. Gergely László, a Hazafias Nép­front városi titkárának megnyitója után Németh Péter, a III. kerületi tanácsi hivatal osztály­vezetője átadta az új létesítményt, melyet fia tolok és felnőttek igénybe vehetnek. Fotó: Arató László Alkotmánynapi ünnepségek Komlón, Mohácson, Szenllőrincen

Next

/
Oldalképek
Tartalom