Dunántúli Napló, 1978. augusztus (35. évfolyam, 210-240. szám)

1978-08-02 / 211. szám

Bemutatjuk a PlfSK uj labdarugóit Qv t Herbst János, középpályás, 22 éves. A Pécsi Sportiskolában kezdett el játszani, majd a PMSC-hez került. Katonaideje alatt a Steinmetz SE-ben ját­szott, majd onnan került a vasutasokhoz. 0V isP\ Lauer József, csatár, 23 éves. A Pécsi Sportiskolából került a Pécsi BTC-be, majd játszott a Táncsics SE-ben és tagja volt a Bp. Honvédnak. Most újra visszatért Pécsre, csak nem a BTC, hanem a PVSK-pályára. Réfi Gábor, csatár, 19 éves. A Pécsi Sportiskolában fut­ballozott először, majd a PMSC-hez került, s itt bemu­tatkozott az első csapatban is. Most a PVSK-nál jut játékle­hetőséghez. Szász István, csatár, 23 éves. A Gázmű csapatából igazolta a PMSC, majd a Steinmetz SE-ben láthattuk, innen került a PVSK-hoz. Szurkoló- gyűlés a KBSK labdarúgóinál Viszonylag gyér érdeklődés mellett hétfőn este a Kossuth bányai munkás klubban ren­dezte meg a Komlói Bányász labdarúgó szakosztályának ve­zetősége az idénykezdet előtti szurkológyűlést. Az érdeklődők kérdéseire Kollmann Béla, a KBSK ügyvezető elnöke, Török József, a labdarúgószakosztály vezetője, Meggyes Lajos, a csapat vezető edzője és Ap- pelshoffer Géza szakosztály­vezetőségi tag válaszolt. Szakmai kérdésekről szólva Meggyes Lajos kiemelte: — Differenciált edzésmun­kára törekedtünk az alapozás és a formábahozás időszaká-' ban egyaránt. Fiatalabb és idősebb játékosok alkotják az első csapat keretét; valameny- nyien nagy igyekezettel végez­ték az előírt feladatokat. Steib és Farkas László kivételével mindenki egészséges, ezért bi­zonyos fokig könnyű helyzet­ben vagyok, legtöbb poszton két jelöltem van. A szakmai vezetés arról is tájékoztatta a megjelenteket, hogy a Komlói Bányász idén a 4—2—4-es alapfelállás sze­rint futballozik, vagyis a tá­madó játékot szeretnék érvé­nyesíteni. Nos, ha nem is vár­ható sokkal több gól, remélik, hogy stabilabb lesz a kék-fe­hér gárda. Ez viszont az NB II. első harmadára taksálja a csapatot. Jubileumi fotópályázat Az MHSZ 30. évfordulója és a fegyveres erők napja tiszteletére a Baranya megyei Rendőrfőkapitányság, az MN 8677, az MN 3437, a Határ­őrség Kerületi Parancsnoksága, az MHSZ megyei és Pécs városi Veze­tősége, a Pécs városi KISZ Bizottság és Pécs megyei város Tanácsa V. B. Testnevelési és Sportfelügyelősége közös fotópályázatot hirdet. A pá­lyázaton a megye amatőr fotósai ve­hetnek részt. A pályázat témái: — Az MHSZ fejlődése, tevékenysé- ge. — A honvédelmi sportágak, hon­védelmi tömegsportakciók. — A hazafias honvédelmi nevelés és a fegyveres erők népszerűsítése. — A technikai sportok és a hon­védelem. A pályázaton 10 db fekete-fehér vagy színes (leghosszabb oldalon minimum 30 cm-es) fotóval lehet ne­vezni. Beküldési határidő: személyesen vagy postán, 1978. szeptember 15. MHSZ Pécs városi Vezetőség, 7622 Pécs, Szalai A. u. 9. címre. A szakzsüri a beérkezett kollekció­kat az alábbiak szerint díjazza: I. helyezett 3000,— Ft, II. helyezett 2000,— Ft, III. helyezett 1500,— Ft. A kiíró szervek témánként külondí- jakat biztosítanak. A pályázatra be­érkezett anyagokból kiállítást rende­zünk a Fegyveres Erők Klubjában 1978. szeptember 25-től október 4-ig. A nem díjazott, de kiállításra kerü­lő képeket elismerő oklevéllel jutal­mazzuk. A pályázatra beérkezett fény­képeket nem küldjük vissza. A pá­lyaművek propagandájáról, népszerű­sítéséről a kiíró szervek gondoskod­nak. A kiállításra kerülő fényképek sajtóban történő közlése esetén a szerző tiszteletdijban részesül. A fo­tópályázattal kapcsolatos egyéb fel­világosítást az MHSZ Pécs városi Ve­zetősége ad. KlytatodiiaK a kupa-sikerek? Ilii a Pécsett: PUSH- Csepel A PMSC Szombathelyen szerepel A legutóbbi két MNK-fordu- lóban a PMSC-nek tapsolha­tott a pécsi közönség, ma pe­dig a PVSK labdarúgók mér­kőznek hazai pályán, a Ver­seny utcai stadionban. Két szép sikerrel a hátuk mögött érkeztek el a Csepel elleni ta­lálkozóig, s most érthetően mindenki azt várja tőlük, hogy folytassák a jó szereplést. Mint ismeretes, a Csepelt otthoná­ban 1:0 arányban győzte le a vasutas gárda, így a papírfor­ma szerint most is győznie kel­lene. Ámde, a papírforma a kupamérkőzéseken gyakorta felborul — ezt pontosan a PVSK szereplése példázza — arról nem is beszélve, hogy a Cse­pel az NB l-ben szerepel, a pé­csi vasutasok pedig újoncok az NB ll-ben. — Ha már idáig eljutottunk, jó lenne nyerni — mondta Ró­nai István vezető edző —, bár tudom, hogy ez sem lesz köny- nyű mérkőzés. Az elmúlt baj­nokságban hazai pályán gyen­gén szerepeltünk nagy vetély- társainkkal szemben, de remé­lem, ma megszakad ez a rossz hagyomány. Lehetséges, hogy az újonnan igazolt Lauer helyet kap a tó- madósorban, kérdéses még, hogy Herbst vagy Kaszás lesz-e a jobboldali középpályás. A PVSK kezdő csapata a követ­kező lehet: Kovács — Hüber, Tallósi, Szabó, Németh — Herbst (Kaszás), Tóth, Grün­wald, Kresz — Szász, Lauer (Réfi). A PMSC Szombathelyre uta­zott a Haladás VSE-hez. Egy hete Pécsett találkozott a két csapat, s akkor sima PMSC- győzelem született. Szombaton a vasiak 4:0-ra kikaptak a Bu­dapesti Honvédtől, így az utol­só két találkozón pont és rú­gott gól nélkül maradtak. Ha a piros-feketék tartani tudják eddigi jó formájukat, akkor újabb győzelmet arathatnak. — Most megláthatjuk, mire képes a csapat idegen pályán, képesek-e olyan jól játszani a fiúk, mint a két legutóbbi ha­zai mérkőzésen. Mindenesetre szeretnénk folytatni a szép so­rozatot — mondta Szőcs János vezető edző. Kincses sérüléssel bajlódik, amennyiben nem jön rendbe, Schulteisz lesz a balhótvéd. A középpályán helyet kap az ed­dig csereként szerepeltetett, de jó benyomást keltett Gallai, a középcsatár Dobány lesz. A kezdő 11: Katzirz — Iványi, Ta­paszd, Pál, Kincses (Schul­teisz) — Lutz, Gallai, Dárdai — Kardos, Dobány, Varga. A II. csoport állása: 1. FTC 3 1113-23 2. Csepel 3 1114-43 Rába ETO 3 1114-43 4. PVSK 3 1112-33 A IV. csoport állása: 1. Bp. Honvéd 3 2 1-6-15 2. PMSC 3 2-16-14 3. MTK-VM 3—21 3-62 4. Hal. VSE 3—12 2-9 1 Általános iskolai tanulmányaikat befejezett lányok, női dolgozók jelentkezését várjuk. Új, modern gyárunkban biztosítjuk az átképzést gépi kesztyűvarrásra A kesztyű gyártási műveleteinek elsajátítását követően lehe­tőséget adunk a szakmunkás végzettség megszerzésére. Várjuk jelentkezését levélben, v vagy személyesen. 'v’X Kesztyűgyár 2. sz. Gyára, Pécs, Vadász u. 83. Atlétika Országos vasutasbajnokság A Szombathelyen rendezett országos vasutas atlétikai baj­nokságon a PVSK versenyzői három első helyet és számos helyezést értek el. A szakosz­tályok közötti pontversenyben szoros küzdelem alakult ki s a PVSK 74 ponttal ötödik lett. Á pécsi versenyzők eredményei: 5000 m: 1. Bauer 14:42.6. 10000 m: 1. Bauer 30:35.2. Magasugrás: 1. Lantos 198 cm. 3. Periskics 190 cm. 5. Máté 185 cm. Hármasugrás: 3. Máté 13,84 m. Diszkoszve­tés: 2. Jakab 49,80 m. Gerely­hajítás: 3. Szabó 62,24 m. 4. Bánkúti 56,46 m. 110 gát: 4. Boda 17.1 mp. Nők: 800 m: 3. Mezei 2:16.8. 1500 m: 3. 4:39.2 mp. Magasugrás: 2. Lábadi 160 cm. Gerelyhajítás; 2. Kovács J. 44,80 m. Diszkosz­vetés: 3. Kiss O. 37,80 m. Szabó Tamás, a PMSC fia­tal középtávfutója bekerült a romániai IBV-re utazó magyar csapatba. Asztalitenisz világranglista A nemzetközi asztalitenisz szövetség közzétette a sportág új világranglistáját, amelyen 40—40 férfi és női játékos szerepel. A magyarok idei ta­vaszi nagyszerű szereplésük után előkelő helyeket foglalnak el. A többszörös Európa-bajnok Gergely Gábor az 5., Jónyer István a 6., Klampár holtver­senyben a 10., Kreisz o 13., míg a nőknél Magos Judit a 7., Szabó Gabriella a 12., s Kisházi Beatrix a 18. helyet foglalja el. Az elsők a tavalyi egyéni világbajnokok. Tűnőben a fehér foltok FellenJülőben Baranya megye észóélete Beszélgetés dr. Ylaskovits József szakfelügyelővel Dr. Vlaskovits József, az ismert pécsi szakember ezer szállal kötődik az úszósport­hoz. Ezek közül a három leg­erősebb: dél-dunántúli szak- felügyelő, Baranya megyei szakfelügyelő és az Universi­tas PEAC úszószakosztályá­nak társadalmi edzője. Be­szélgetésünk fő témája: az úszósport helyzete Baranyá­ban. De bevezetőképpen halljuk, mi az úszó szakfel­ügyelő feladata? — Pár hónapja végzem ezt a munkát. Egyelőre kísérleti jelleggel szorgalmazza a MUSZ ezt a feladatkört, de ez nem jelenti azt, hogy nincs mit tennem. 1975-ben láttak napvilágot az úszó­sport fejlesztését szorgalmazó határozatok, ajánlások, me­lyek szellemében kell dol­gozni mindenkinek, aki kap­csolatban áll ezzel o sport­ággal. Meglátogatom a már működő szakosztályokat, ta­nácsokat adok a most ala­kulóknak, ahol pedig még nincs úszóélet, de lehetne, ott megpróbálom előrébb vinni az ügyet. Figyelemmel kísérem az általános iskolai úszóoktatást, a szervezett tö­megsport-mozgalmakat, a meglevő létesítmények ki­használását és még sok min­dent. — Mi a véleménye Pécs úszósportjáról? — A létesítményhelyzet jó. A Hullámfürdőben irigylésre méltóak o körülmények. A Pécsi Tanárképző Főiskola fedett és a POTE nyitott me­dencéjében van vízforgató, működik a Karikás Frigyes úti iskolában és a Kereske­delmi Szakközépiskolában a tanmedence. A kertvárosi részre terveznek tanmeden­cét, s nagyon jó lenne, ha a meszesi városrészről sem fe­ledkeznének meg. Ami a köz­vetlen szakmai részt illeti: a PMSC kiemelt egyesület, úszószakosztályát igy nem én felügyelem, hanem az OTSH. De ismerem őket, s látom, nagy a fejlődés. Soha nem volt öt főfoglalkozású edző, sok a versenyző, közülük szá­mos nagyon tehetséges. Az Universitas PEAC-é más jel­legű szakosztály. Nem olyan erős a program, de be sze­retnénk bizonyítani, hogy nemcsak a tizenévesek sport­ja az úszás, hiszen az Egye­sült Államokban is főleg egyetemisták ússzák o világ­csúcsokat. Tervünk, hogy minél több hallgató érezze szükségének a rendszeres úszást. — A közelmúltban Baranya úszótérképén még rengeteg volt a fehér lolt. Most mi a helyzet? — Javulás, fellendülés mu­tatkozik. Ez a helyi erőfeszí­tések mellett jelentős mérték­ben a Megyei Sporthivatal segítségének köszönhető. A legjobb a helyzet Újpetrén, és Siklóson. Mindkét helyen lelkes, hozzáértő emberek kezében van a sportág. Ked­vezően alakulnak a dolgok Harkányban, Sellyén, Mohá­cson, Szentlőrincen, Máza- szászvárcfn és Komlón is. A bányászvárosban azonban nagy szükség lenne egy tan­medencére. A cél, hogy eze­ken n helyeken még tovább fejlődjön az úszóélet. másutt pedig — Beremenden, Szi­getváron és Magyarhertelen- den —, ahol lehetőség lenne a szakosztály alakításra, mi­nél előbb megtörténjen az. Nagyon fontos, hogy a fedett uszodával nem rendelkező szakosztályoknál ne álljon le télen az élet, eddzenek tornateremben, s a lehető­ségekhez kéoest — ebben mi is segítjük őke; — látogassák ilyenkor a Hullámfürdőt. Csak így érhetjük el, hogy úszósportunk ne legyen Pécs- központú és hogy a megye többi területén feltűnő tehet­ségek ne kallódjanak el. ha­nem megfelelően fejlődni tudjanak. Belénessy Csaba A tenisz NB I. B tavaszi végeredménye NŐK 1. Szombathelyi Hal. 5 5 — 33-12 10 2. Rába ETO 5 4 1 33-12 8 3. MNB 5 3 2 27-18 6 4. BEAC 5 2 3 20-25 4 5. Pécsi Spartacus 5 14 17-28 2 6. Soproni Vasutas 5 — 5 5-40 — FÉRFIAK 1. NIKE Fűzfő 5 5 — 35-10 10 2. BVSC 5 4 1 30-15 8 3. BEAC 5 3 2 23-22 6 4. Pécsi Spartacus 5 2 3 22-23 4 5. Szomb. Haladás 5 1 4 18-27 2 6. Győri Lendület 5 — 5 7-38 — Repülömodellezö országos bajnokság A repülőmodellező országos bajnokság versenyeinek színhe­lye ezen a héten a pogányi repülőtér. Hétfőn befejeződtek a szabadon repülő kategóriák küzdelmei, kedden megkezdőd­tek a rádióirányításos vitorlá­zó és műrepülő versenyszámok­ban a futamok. Gyönyörű idő­ben, ideális körülmények között mór az első rajtok után nagy harc kezdődött a végső helye­zésekért. Egyelőre nyílt a ver­seny, azt, hogy kik nyerik a bajnokságot és kiknek a bir­tokába kerülnek oz értékes helyezések, még megtippelni sem lehet. A döntésre az utol­só versenynapon, azaz ma ke­rül sor a pogányi repülőtéren. Mai sportműsor Labdarúgás. MNK mérkőzé­sek. PVSK—Csepel, Verseny utca, 16.30. Haladás VSE— PMSC, Szombathely, 16.30. Repülőmodellezés. Országos bajnokság, rádióirányításos ver­senyszámok, pogányi repülő­tér, 9.00. Dunántúlt nrrolo Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Hallatna Erzsébet Szerkesztőségi ügyelet 8—20 óráig 10-053, 20 óra után 15-726 Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: 7601 Pécs, Hunyadi út 11. sz. Telefon: 15-000, 15-762, 15-852. 15-245, 15-264 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os qépen Pécsi Szikra Nyomda 7630 Pécs, Engel János u. 8. Tel.: 13-177, 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Szendrői György Terjeszti a Magyar Posta < Előfizethető a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 21 Ft Indexszám: 25 054 ISSN 0133—2007

Next

/
Oldalképek
Tartalom