Dunántúli Napló, 1978. augusztus (35. évfolyam, 210-240. szám)

1978-08-13 / 222. szám

1978. AUGUSZTUS 13. IRODALOM - MŰVÉSZE DN HÉTVÉGE 9. Szép jövő előtt állhat Próbatétel után A Pécsi Nyári Színház tanulságaiból Július 30-án este befejeződött a Pécsi Nyári Színház. A becsü­lettel és tudatos művészi koncepcióval, művészi igénnyel fölvál­lalt óriási feladatnak — a megoszló kritikai és közönség vélemé­nyek mellett vagy ellenére is — sikeres, eredményes teljesítéséről van szó, ezt elöljáróban szögezzük le. A Pécsi Nyári Színház — néhol kudarccal, melléfogásokkal, szervezési fiaskóval — egészé­ben véve (tehát a produkciók nagyobb részét, súlyát, arányait te­kintve) figyelemre érdemes művészi és meglepő közönségsikerrel teljesítette küldetését: elindult. „Mintha egy új szakmát tanulna az ember” Kustár Zsuzsa mozaikja a nagykanizsai úttörőházban ! Látogatóban a Pécsi Grafikai Műhelyben A közönség Az első elismerés a jobbára tömött nézőtereken (párnával vagy párna nélkül), estéről es­tére helyet foglaló tömegek őszinte érdeklődését, ügyszere-, tétét s ezzel jóakaratú támo­gatását, pártolását illesse. Enélkül a Pécsi Nyári Színház csupán a programját teljesítet­te volna — így meg is valósul­hatott. A közönség teremtette meg az előadások ünnepi lég­körét, azt a nagyon ígéretes at­moszférát, ami nélkül hasonló nyári „játékok” sehol nem szü­lethetnének. A közönség első számú főszereplője lett a Pé­csi Nyári Színháznak. Aktív je­lenlétével hozzájárult a produk­ciókhoz nélkülözhetetlen alkotói légkör kibontakozásához és megteremtéséhez. Az előadá­sok látogatottságának számará­nyai messze meghaladják a legderűlátóbb reményeket is, amihez természetesen az idő­járás is részben hozzásegített. A tervezett 9 bemutató 39 elő­adásából mindössze egyet is­mételtek meg a rossz időjárás miatt (I. Erzsébet). És egynél várakozott a közönség kb. egy óra hosszat sötétben, technikai zavar miatt (Hekabé). A 39 előadásnak hozzávetőleges becslésekkel 90—95 százalékos látogatottsága volt. Mintegy 16 000—17 000 néző tekintette meg a produkciókat. A csúcs- időszakban (VII. 19.—VII. 23.) összesen 12 előadáson négy­ötezren ülték és vacogták vé­gig a bemutatókat a 8—10 fo­kos hőmérsékletű esti nézőte­reken. Arculat Bebizonyosodott, a gyakorlat igazolta, hogy az előzetes mű­vészi koncepció: az oratórikus balettre épülő színházi komp­lexitás —, mint a Pécsi Nyári Színház műsorszerkezeti gerin­cét adó fő irány —, tehát a pé­csi együttesre épülő modern ba­lett a járható út ezután is. Ki­egészülve a korábban már jel­zett külföldi vendégkoreográfu­sok, vendég együttesek és to­vábbi neves, hazai szólisták meghívásával és természetesen a többi szabadtéri játékszín prózai és bábelőadásaival, az egyidejűség, az egymásmelletti- ség további műsorszerkezeti igényével. Mindez együtt kris­tályosíthatja ki a Pécsi Nyári Színház sajátos és állandó ar­culatát. Ami az előadások színvona­lát illeti, a Balettest egyértelmű elismerésre talált, okkal. A lé­nyeget illetően: átgondolt és tudatosan kimunkált esztétikai értékeket nyújtott. A Salome iránt megoszlanak két póluson a vélemények. Mind a sajnála­tosan gyér kritika, mind az ör­vendetesen dús közönség ítéle­tei. A közönség nagyobb része nyilvánvalóan mást várt az Os­car Wilde-i mű komplex eszkö­zökkel való táncszinpadi feldol­gozásától, részben hagyomá­nyosabb Ízlése, részben az ope­rai reminiszcenciák ma is élő hatásai révén. Ezen a ponton csak a magam nevében nyilat- kozhatom: változatlanul hiszek ebben a produkcióban. Meg­győződésem, hogy magas esz­tétikai értékeket hordoz a mai legmodernebb táncnyelven és színpadi eszközökkel kifejezve. A kritikai összkép sajnos, csak hónapok múlva állhat össze, ha a művészeti folyóiratok (Szín­ház, Kritika, Jelenkor, Muzsika stb.) szakmai elemző Írásait is elolvashatjuk. Amatőrök és hivatásosok Ezzel a célkitűzéssel az el­múlt nyáron találkoztunk elő­ször, az amatőr színjátszó tá­bor keretében, örültünk neki, a gondolat változatlanul jó és helyes. De átgondoltabban, több művészi alázattal és meg­szívlelve az idei nyár tanulsá­gait. Ez a két bemutató a tety- tyei színpadokon nem váltotta be a hozzájuk fűzött reménye­ket. Az egyik nem sikerült (He­kabé), a másik is csak részben. Nagy tanulság: az amatőr tá­bort — ahogyan tavaly is — meg kell rendezni. Színházel­méleti előadásokkal, darab­elemzésekkel, gyakorlatokkal, előzetes tematika szerint és a művészeti irányítás jelenlétével. Magyarán szólva a tettyei já­tékok színvonalát emelni kell, elsősorban az amatőr színját­szók megfelelő felkészítésével. Barbakán­mizéria Jószerével az egyetlen disszo­náns jelenség a Barbakánnál játszódott le, a Caligula hely­tartója 3. és 4. előadása előtt. Bagossy László igazgató el­mondta, hogy januárban a Gyu­lai Várszínház pécsi felkérésre vállalta a darab előadását a Barbakán-várárokban. Ide mi­nimálisan 250-en fértek volna be, a jegyeket eszerint árusí­tották. Egy héttel a bemutató előtt kiderült, hogy a várárok­ban mégsem vállalják az elő­adást, a bástya belsejében vi­szont örömmel . . . Újabb tár­gyalásokon a rendezőknek dön­teniük kellett: visszamondják-e az előadást — kifizetve érte ugyanazt a tetemes összeget - vagy pedig vállalják a bástyá­ban, ahová mindössze 120-an férnek be. Vagyis vállalják-e annak az ódiumát, hogy a fi­zető nézők egy része is kiszorul az előadásról. Az utóbbi mel­lett döntöttek. így legalább öt­százan a lenyűgözően szép elő­adás részesei lehettek, viszont a két utolsó előadás előtt a nézők egy részének jogos fel­háborodása miatt kínos jelene­tek tanúi voltunk. Ilyen többet nem fordulhat elő. Sem itt, sem más helyszí­neken, pl. a Tettyén, az I. Er­zsébet egyik előadása előtt, ami szintúgy okkal visszatetszést kel­tett. Egészében véve a számo­zatlan helyek rendszere látvá­nyosan megbukott, ezen gyö­keresen változtatni kell. Jelenlét Mindaz, amit fentebb előso­roltunk, az első nyári színház alatt fordult elő. Mind a mű­vészeti irányítás, mind a szer­vezői apparátus most szerezte meg első tapasztalatait. Tegyük hozzá: öt hónap alatt kellett megszervezni, előkészíteni a 9 bemutató 39 előadásának va­lamennyi művészi, tárgyi, anya­gi és személyi feltételét, a társ- intézmények több éve, .vagy év­tizede olajozottan, egészéves szervezési időben kialakult rendszerével, stábjaival és ta­pasztalatával szemben. Egyet azonban nem sikerült megvalósítani. A nyári színház állandó jelenlétét. A Pécsi Nyá­ri Színháznak nincs „prezansza” a városban - csupán az esti előadásokon valósul meg. Gya­korlatilag a művészek napköz­ben Abaligeten vagy a fővá­rosban tartózkodnak. Nincs meg nálunk e két hétnek a ha­gyományokkal rendelkező nyári színházakéhoz hasonló nyüzs­gése, lüktetése, igazi légköre — állandó jelenléte... És ezt egy kiakasztott transzparens nem tudja pótolni. Egy-két nem színházi jellegű, kiegészítő ren­dezvény (pl. a cserépvásár, az Eck-Vitányi találkozó; a dzsessz-estek; a szabadtéri szo­borkiállítás) jól sikerült. A be­ígért „vurtsli” fuccsba ment. Nem ez a fő probléma. Nem látunk arcokat, nem látunk éle­tet, nincsenek szakmai rendez­vények, viták, intim hangulatú találkozók. Ám jogos a kérdés: hol? Van-e Pécsnek egy olyan vendéglátó helye, kvázi „törzs­helye”, ahol ez a nyári színház napközben „jelen lehet”? ... és egyáltalán: hová mehetne Pé­csett a színházlátogató ember este 11 óra tájt? Sehová. A pécsi vendéglátóipar nem pár­tolta ezt a kéthetes rendez­vénysorozatot. Még csak a nyit­vatartási idején se változtatott erre az időre. Az pedig, hogy a Kioszk az egyetlen valamire való teraszos presszónk este 7 után már nem hajlandó kiszol­gálni — rossz vicc ... Mi, pécsi polgárok jobb hí­ján lassan beletörődünk ebbe a helyzetbe. De ha netalán szervezett külföldi turistacsopor­tok is szívesen megtekintenék a jövőben a Szabadtéri Táncszín produkcióit, gondolom, nehezen tudnánk megértetni velük, mi­ért nincs hol meginniok egy po­hár italt vagy enniök pár fa­latot előadás után. Van jövője! Az idei nyár sok tanulsággal szolgált, gondolom, elsősorban a rendezőknek, szervezőknek. Az első szárnycsapások, az első próbatétel tanúi lehettünk. A programsorozat arcélének végleges felrajzolása a további évek feladata. Végső konklúzió­ként annyit még- az ideiről, hogy ha csupán fele ekkora ér­deklődést vonz első nekifutásra, akkor is tiszta szívvel mondhat­nánk el, hogy a szándék he­lyesnek bizonyult, a Pécsi Nyári Színház hibái ellenére művészi értékben és erkölcsileg is élet­képesnek bizonyult, szép jövő előtt állhat. A többi rajtunk múlik. Wallinger Endre Keresik a Tibold nemzetség földvárát Régészeti kutatómunka kez­dődött a Somogy megyei Ba- bócsa községben, ahol a Ti­bold nemzetség Árpád-kori földvárát keresik a kutatók. A német eredetű Tiboldok I. Ist­ván király idejében telepedtek le ezen a vidéken. Harminc faluból álló birtokközpontjuk­ban kegyúri temetkezőhelyet, monostort is építettek. Az ál­lamszervezés harcaiban a köz­ponti hatalom oldalán részt ve­vő nemzetség földvárát is mo­nostorát kívánja feltárni a Ma­gyar Kálmán régész vezetésé­vel dolgozó kutatócsoport. D ologtalanul állnak pil­lanatnyilag a présgé­pek a csöndes mű­helyben, mintha csak a minap rájuk szakadt fáradt­ságot pihennék ki. Lehet, hogy így von, mert a tárlatok egész sorára készülő pécs—baranyai grafikusok az elmúlt hónapok­ban ugyancsak megdolgoztat­ták őket. Néhány ittfelejtett próbanyomat is ezt igazolja. Az egyik munkapadon Trischler Ferenc rajzait, Valkó László grafikáit, Bérezés Gábor kislá­nyáról készített portréját látom. A másik asztalon Bizse János erőteljes vonalakból épülő Ka­kas című kompozíciójának ké­szülő kliséje fekszik, amott pe­dig Barakonyi Klára levonata száradozik. A csöndet csupán Kustár Zsuzsa nagykanizsai művész fi­nom neszekkel kísért tevékeny­sége borzolja néha fel - és a kinti utcazaj. Jelenleg két ven­dége van a Pécsi Grafikai Mű­helynek: Kustár Zsuzsa és Ba­lázs Péter kolozsvári festőmű­vész.- Sokat jelent ez a munko. munkalehetőség nekem — mondja Kustár Zsuzsa. A li­tográfiával való megismerkedés hasonlít ahhoz, mint amikor az ember egy új szakmát tanul. Olyan szakmát, amire később építhet. Kustár Zsuzsa 1966-ban ipar­művészként végzett a főiskolán - Gerzson Pál és Szilvitzky Margit tanítványaként. Meg­hökkentően hangzik, de tény­leges szakképzettsége szerint cipőtervező. Annak idején mint­egy nyolc hónapig ilyen minő­ségben dolgozott a szombathe­lyi cipőgyárban. Aztán három gyermek anyja lett. , . Eleinte rajzolt, rézkarcokat készített, olajképeket festett, aztán mo­zaikot tervezett. Két mozaikja is látható Nagykanizsán, az egyik egy lakóházban levő öt négyzetméteres, a másik pedig egy 26 négyzetméteres kompo­zíció — a kanizsai úttörőház be­cses dísze. — Rézkarcot és linóleummet­szetet otthoni műtermemben is tudok csinálni, kőnyomatot azonban nem. Egy hónapra jöttem ide a Pécsi Grafikai Mű­helybe dolgozni. Bizse János segítségével most ismerkedők ezzel az igen érdekes techni­kával és a szakirodalommal, öt-hat munkát - úgy gondo­lom - valászinűieg sikerül vég­legesen kiviteleznem. Hoztam magammal néhány tónusos krétarajzot, ezek talán a kövön is jól mutatnak. Nézem o rajzokat, sajátos meleg hangulatú mesevilág tárul elém. Puskin Aranyhalacs­kájának, Arany. Buda halálá­nak, a nappal és az éjszaka mondájának és Kustár Zsuzsa saját meséinek a világa. Sokoldalú művész. A felso­roltak mellett kedvenc műfaja a selyem-batik, sőt a szövés is egyre jobban érdekli. Rövid az egy hónap, de még arra is szeretne időt szakítani, hogy barátnőjétől, R. Fürtös Ilonától megtanuljon néhány szőnyeg- szövési mesterfogást. Életében alkotótelepen első Ízben Siklóson volt, amikor még vegyes műfajú alkotótelepként működött. Aztán jöttek a gye­rekek. Azt mondja, Nagykani­zsán otthon érzi magát, de ott­honának tekinti az egész Du­nántúlt, a dunántúli tájat és a kultúrát. Itt is vázlatfüzettel a kezében járja a várost és a környéket... Balázs Péter kolozsvári festő­művész véleménye szerint na­gyon pozitív dolog az, hogy a grafikai műhely külföldi művé­szeket is meghív. Meglepetésé­re és nagy örömére ittléte alatt találkozhatott a kolozsvári báb­színház művészeivel és Harag György kolozsvári rendezővel. A villányi szoborparkban ugyancsak örömmel fedezte fel honfitársa, Gheorghe Apostu szobrát. — Jó érzés volt földim művét megpillantanom - mondja. Az­tán itt van Simon Béla, régi kedves barátom, akivel már 1941-ben közös kiállításon vet­tünk részt, mint a Barabás Mik­lós céh tagjai. Balázs Péter Kalotaszegen született. A bölcsőben „találkoz­hatott" először a népművészet­tel, hiszen festett virágos bölcső­je volt. Apja, mint ácsmester gyönyörű kalotaszegi kapufélfá­kat faragott. Nem véletlen, hogy itt is a népművészet ragadta meg mindenek fölött. A Janus Pannonius Múzeum néprajzi osz­tályán látott szép szuszék ládát meg is örökítette egy olajfest­ményen. Igen kiválónak tartja a Modern Képtárat, megnézte természetesen a Csontváry és a Vasarely Múzeumot, a zengő- várkonyi Fülep Lajos-házat, a pécsváradi várat és Pécs—Ba­ranya egy sereg páratlan kul­turális, művelődéstörténeti, ré­gészeti objektumát. Kerényi Gáborral, a Városi Tanács művelődésügyi osztá­lyának előadójával és Bizse Jánossal, a Grafikai Műhely művészeti vezetőjével gyorsan rögzítjük a műhely e pillanat­ban érvényes helyzetképét. A Grafikai Műhely idén egy átfogó krakkói kiállítás meg­rendezésére kapott meghívást. Ennek novemberben kell ele­get tenniök. A krakkói bemutat­kozást a szeptemberi megyei tárlat előzi meg. Részt vesznek az augusztus 20-án megnyíló sárbogárdi dunántúli grafikai kiállításon is. Volt és van te­hát munka bőven . . . A múlt évben itt dolgozott Hieronim Kozlowski lengyel művészt pécsi kiállításra hívták meg. Ezt a tárlatot októberben tekinthetjük meg az Ifjúsági Házban. A helyi művészek munkája mellett továbbra is számítanak a Dél-Dunóntúlon élő és az ország más területein dolgozó jelentős grafikusok, il­letve külföldiek látogatására. Szeptemberben két krakkói kol­légát várnak, október—novem­berben pedig elsősorban ha­zaiak, a Fiatal Művészek Stú­diójának tagjoi dolgoznak majd a műhelyben. Bebesi Károly Balázs Péter: Csendélet

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom