Dunántúli Napló, 1978. július (35. évfolyam, 179-209. szám)
1978-07-02 / 180. szám
1978. július 2., vasárnap Dunántúli napló 13 TESTVÉRLAPJAINK ÍRJÁK @Sz*bapSzőÉ A temesvári Március 6. Vállalat dolgozói számottevő termelési sikerrel zárták ötéves tervük harmadik esztendejének első felét. A szocialista mu'nkaverseny eredményeként a vállalat dolgozói hónapról hónapra teljesítették. sőt túl is haladták terv- előirányzataikat. Ennek eredményeként tíz nappal határidő előtt valósították meg félévi tervüket Előzetes számítások szerint a hónap végéig újabb nyolcmillió lej értékű építkezési felszerelést gyártanak terven felül. Tevékenységük középpontjában továbbra is termékeik minőségének javítása, a termelés anyagi költségeinek csökkentése, a fém, nyersanyag- és az energia takarékos felhasználása és felelősségteljes gazdálkodóGAZEIAC^: zachodnia J ZJEDNOCZONEJ PARTI! ROBOTNK ZU Idén a poznani vajdaság lakossága 77 millió zlotyit ajánlott fel a Nemzeti Egészségvédelmi Alapra. A legnagyobb összeg, 14 593 000 zlotyi a gyárak és üzemek dolgozóitól, 4 248 000 zlotyi pedig az egyénileg gazdálkodó parasztoktól származik. Az orvosi műszereken kívül ezt az összeget óvodák, orvosi rendelők, vidéki egészség- ügyi központok építésére fordítják. Természetesen ezen az ösz- szegen kívül állami támogatást is kapnak, így épülnek már az Orvostudományi Akadémia sebészeti, ideggyógyászati, kardiológiai intézetei. A legrövidebb időn belül megkezdik a tarnów—podgórny és mosinei egészségügyi központok építését. CAI/IBEHCKO AEAO A koteli „Vazrazsdenije” textilgyár a könnyűipari dolgozók napját újabb munkasikerekkel köszöntötte. Az év első öt hónapjára tervezett általános árutermelési tervüket 83 000 levá- val túlteljesítették. Az áruk 90 százaléka kiváló minősítésű, a tervezett 80%-kal szemben. A legnagyobb érdemük ezen eredmények elérésében a több gépet kezelő dolgozóknak van, akiknek munkatermelékenysége 50 százalékkal emelkedett. ELÁS SLAVONIJE ünnepélyes keretek között rakták le'június 17-én a JKP XI. kongresszusának tiszteletére egy új üzem alapját Pélmonostoron. A szlovéniai Novo Mesto autógyára épít egy 10 000 négyzet- méter területű üzemet, amelyben autóüléseket és más felszereléseket fognak gyártani. Évente 15 000 személy- és 10 000 tehergépkocsi tartozékait állítják elő. Az új gyárban a jelenlegi 209-ről kétszeresére, mintegy 400-ra nő a foglalkoztatottak száma. Az építkezést augusztusban kezdik meg és az év végére tervezik a befejezését. A termelés 1979 első negyedében indul. Q Schweriner f Volkszeitung A friss legelő tovább növeli a tejhozamot, a korai legeltetés biztosítja a tápanyagban gazdag takarmány felhasználást Car- lowban. Átlagban napi három literrel több tejet fejtek a háromhetes legeltetés után a Ga- debusch járásba tartozó car- low-i termelőszövetkezetben. Ez az eljárás a termelőszövetkezet tehénállományának felét érinti, a másik fele egész‘évben istállóban marad. A korai kihajtással és legeltetéssel lehet az olyan zöldterületeket a legjobban kihasználni, ahol a nagygépek nem tudtak teljesén learatni. NAGYVILÁGBAN DÉL-AFRIKA FEGYVERKEZIK Jelentem, a Vorster-Ku-Klux- Klan típusú rakéták elkészültek. (A Krokodil karikatúrája — KS) + BILBAO: Az ETA szeparatista terrorszervezet katonai szárnya magára vállalta a pénteken Jósé Iboleon ezredes, bilbaói rendőrfőnök ellen elkövetett bombamerényletet. Különböző sajtószervekhez eljuttatott nyilatkozatukban amnesztiát, az összes politikai párt működésének engedélyezését, helyi rendőrség felállítását követelik a hatóságokkal kötendő tűzszünet fejében. Ellenkező esetben „általános offenzívát" indítanak „minden szinten”. + BUDAPEST: Június 26. és július 1. között tárgyalások folytak Budapesten a magyar —román kettős állampolgárság eseteinek megoldásáról, és a kettős állampolgárság keletkezésének megelőzéséről. A tárgyalások eredményeként Gresznáryk Pál, a külügyminisztérium konzuli főosztályának vezetője és Gheorghe Badescu, a román külügyminisztérium konzuli igazgatóságának vezetője parafálta az erről kötendő egyezmény szövegét.-f ANKARA: Ankarában aláírták a Magyar Népköz- társaságnak és a Török Köztársaságnak az 1978—80-as időszakra érvényes tudományos, oktatási és kulturális együttműködési programját. Kerékpár- edzés az űrben Főként orvosbiológiai kísérleteket végzett szombaton a Szaljut-6 szovjet tudományos űrállomás fedélzetén 4. napja dolgozó nemzetközi személyzet. Az űrhajósok szombaton, mint rendesen, reggel 8 órakor ébredtek, s a közösen elfogyasztott reggeli, valamint a fedélzeti berendezések rutinellenőrzése után az állandó és a vendégszemélyzet hozzálátott önálló, de egymást kölcsönösen kiegészítő programjának végrehajtásához. Ko- valjonok és Ivancsenkov, akiknek visszatérő feladatuk erőnlétük megőrzéséről gondoskodni, három órán keresztül tornagyakorlatokat végzett a „végtelen” futószőnyegen és az űrkerékpáron. Ezt követően megkezdték a feladatukat már betöltött műszerek, berendezések és az első kísérleti eredmények átszállítását a Szo- juz-30 fedélzetére. Nincs eredmény az olasz elnök- választáson Nem született eredmény az olasz elnökválasztás szombat délutáni, negyedik fordulójában sem. Jóllehet, most már az abszolút többség (506 voks) is elegendő lett volna az új olasz köztársasági elnök megválasztásához. A szombati szavazási menetben csupán a kommunisták tartották meg eredeti jelöltjüket, Giorgio Amendolát, aki 355 szavazatot kapott. (Az OKP-n kívül a független baloldaliak is rá szavaztak.) A kereszténydemokraták elejtették eddigi jelöltjüket, Guido Gonellát, de helyette még nem állítottak mást. Ugyanezt tették a szocialisták is Pietro Nennivel. Mindkét párt elektorai tartózkodtak a szavazástól. Az olasz elnökválasztás 5. fordulóját vasárnap délelőtt, közép-európai idő szerint 9 órakor tartják meg. + HOLYOKA: Az Egyesült államokbeli Holyoka-ban (Massachusetts állam) ismeretlen tettesek egy parkoló tehergépkocsiból elloptak három, radioaktív anyagot tartalmazó, ólommal bélelt ládát. Az orvosi célra szánt sugárveszélyes anyagot éppen a környék kórházaihoz készültek kiszállítani. A hatóságok azonnal figyelmeztették a lakosságot a veszélyre. A gyártó szerint mindaddig minimális a veszély, amíg fel nem nyitják a ládákat. + LONDON: Szombaton 0 órakor sztrájkba lépett az angol posta 150 ezer karbantartó technikusa, így a brit szigetországban komoly fennakadásokra számítanak a telelon- és táviróösszeköttetésekben, a telex-rendszer működésében. A posta technikusai tulajdonképpen csak egyenlő elbánást követelnek a többi postai alkalmazottal, akik rövidített munkaidőben dolgoznak, igaz, hogy ennek következményeit a lakosság is érzi: a legtöbb postahivatal már nem nyit ki szombaton; és megszüntették a levélszekrények hétvégi ürítését is. ♦ WASHINGTON: Robert „Bob" Crane 49 éves hollywoodi filmsztárt pénteken az Arizona állambeli Scottsdale- ben meggyilkolták. A Crane holttestére ágyában találtak rá; a rendőrség szerint ismeretlen gyilkosa álmában lepte meg a filmszínészt. külgazdaság OPW=Közös Teherkocsi Park, láthatjuk, olvashatjuk a vasúti teherszállító vagonokon. A KGST-országok 1964- ben hozták létre e nemzetközi szállítási szervezetet, hogy csökkentsék a vagonok üresjáratát a nemzetközi és belső forgalomban, gyorsuljon a szállítás. Azóta e szervezet nagyszerűen beváltotta a reményeket, a kocsipark pedig megháromszorozódott, elérte a 290 000 egységet. A KGST-országok a közösen meghatározott program szerint fejlesztik a vasúti szállítást, a vasutak átbocsátó képességét és a kocsiparkot. Ennek eredménye, hogy az utóbbi hét évben a vasúton végzett teherforgalom több mint egyharmaddal növekedett, és ez teszi ki az összes teherszállítás 60 százalékát 223 000 kilométer vasútvonalon. A KGST-országok vasútjain szakadatlanul áramlik az érc és szén, a hengerelt áru, a faanyag, a gépipari és mezőgazdasági termék, gyorsan bővül a nemzetközi utas- forgalom. KGST-vasútfejlesztés E hatalmas termékmennyiség elszállításának fontos feltétele a vontatás, a pályák korszerűsítése. Az együttműködés eredményeként a villamosított vasútvonalak hosz- szo 1977 elején meghaladta az 50 000 kilométert, a Szovjetunióban pedia elérte a 40 000 kilométert.A villamosított vasútvonalak százalékos megoszlása: Bulgária 33, Magyarország 16, NDK 11, Lengyelország 25, Szovjetunió 29, Csehszlovákia 21, Mongóliában a teljes vasúti vontatás Diesel-rendszerű. A vasúti teher- és személyszállításra a jövőben is hatalmas feladatok várnak, növekszik a mennyiség és az összes szállítás 50 százaléká. nak vasúton kell megtörténnie 1980-ig. E feladat megoldására a KGST-országok 10 éves programot dolgoztak ki és hajtanak végre. E program meghatározta a vasutak átbocsátó képességének fő fejlesztési irányait és ennek megfelelően történik 19 legfontosabb vonalon a műszaki rekonstrukció, a második vágányok lefektetése, a villamosítás, az automata térközbiztosítás. Befejeződik a Moszkva-Minszk—Breszt—Varsó—Poznan-Berlin vasútvonalak villamosítása, folynak a munkák az egymással kapcsolatban álló fővonalak létrehozására, amelyek Csehszlovákia és Magyarország területén keresztül az NDK- beli és a lengyel kikötőket kötik össze a romániai és bulgáriai kikötőkkel. Ezeken kívül jelentős vasútépítést és -korszerűsítést végeznek Lengyelországban Katowicéig, Csehszlovákiában az Ungvór— Kassa szakaszon. Nemcsak a vasutak, a szállítás is tökéletesedik a konténeres móddal: eddig 130 konténerbázis létesült és megtörtént a bekapcsolódás o nemzetközi tengeri konténeres szállításba is. A KGST-országok vasúti szállítási együttműködése eredményesen fejlődött és igen nagy jövő előtt áll. K. J. Tovább fejlődik Pécs és Lvov testvérkapcsolata Interjú Genrih Joszipovics Bandrovszkijjal, a Lvov városi Pártbizottság első titkárával — Baranya megye és Lvov terület testvérkapcsolatai több mint tiz esztendősek. Most került sor első- ízben Lvov városi küldöttség látogatására Pécsre. Ez a testvérkapcsolatok továbbfejlesztését is jelenti? — Igaz, hogy küldöttségünk városi összetételű, ennek ellenére nem ezzel a látogatással kezdődtek meg a két város közötti kapcsolatok. Az eddigi delegációkban is részt vettek mindkét részről városi párt- és állami vezetők, társadalmi szervek vezetői, gyárak képviselői, dolgozói voltak látogatáson Lvovban, illetve Pécsett, így a kapcsolatok nem újkeletűek. Ugyanakkor mostani látogatásunk a két város közötti kapcsolat új szakaszát is jelenti. Most kerül először sorra, hogy közvetlenül folytattak megbeszéléseket a két város párt- és állami vezetőT és ez azt jelenti, hogy a kapcsolatok fejlődhetnek Baranya megye és Lvov terület kapcsolatainak keretében. — Látogatásunkat megelőzően is történtek lépések a két város közötti kapcsolat és együttműködés erősítésére. Á közelmúltban volt itt látogatóban söripari egyesülésünk igazgatója a Pécsi Pannónia Sörgyárban, legutóbb pedig a bőripari termelési egyesülés igazgatója a Pécsi Bőrgyárban és igen hasznos tárgyalásokat folytattak. Valószínűleg együttműködési szerződést is kötnek a közeljövőben, amely mindkét iparág számára hasznos lesz. Mint a tények bizonyítják, a két megye és a két város kapcsolatai nem korlátozódnak és nem is korlátozódhatnak a megyék és városok vezetőinek tárgyalásaira. Részünkről például szeretnénk, ha saját tervezéseink időszakában véleményt cserélhetnénk a baranyai, pécsi elvtársakkal mindazokban a témákban, amelyekben jobb eredményeket értek el mint mi, vagy amikben sokoldalúbb tapasztalataik vannak, mint nekünk és természetesen a mi részünkről is átadjuk ezeket a tapasztalatokat. Meggyőződésünk, hogy ily módon lehet jobb eredményeket elérni, könnyebben előrehaladni. A gyakorlatban számos területen már van ilyen együttműködés és ezt kívánjuk a továbbiakban fejleszteni. — Tárgyalásokat folytattak Pécs város párt- és állami vezetőivel. Milyen témákat érintettek a megbeszélések? — Három fontos témáról tárgyaltunk. Az első és legfontosabb, hogy a pártpolitikai munkában hogyan fejleszthetjük az együttműködést. összehasonlítottuk feladatainkat, amelyek az SZKP, illetve az MSZMP legutóbbi kongresszusainak határozataiból fakadnak, hogyan haladnak ezek végrehajtásai. Számos közösen hasznosítható módszert és lehetőséget találtunk, amelyek segíteni, könnyíteni tüdják a kongresszusi határozatok végrehajtását. Az ilyen jellegű tapasztalatcsere folyamatos és konkrét lesz a jövőben, ebben megállapodtunk. — A második téma a városfejlesztéssel volt kapcsolatos, méghozzá a komplex városfejlesztés. Ezen belül is a városfejlesztés szociológiai oldalát tekintettük át, hiszen mind Lvov, mind Pécs a maga területén nagy városnak számít és igen fontos ez a téma. Pécs város vezetői részletes tájékoztatást adtak a városfejlesztés módszereiről, a párt és a tanács ilyen célú együttműködéséről, kapcsolatáról, ami igen hasznos volt számunkra. A két város fejlesztésében sok közös vonás van. Lvovnak is megvan a maga történelmi városmagja, amelynek rekonstrukciója folyik. Pécsett is ugyanilyen célú tevékenység van folyamatban és jó tapasztalatok vannak. Hasznos volt ezt látni, a tapasztalatokat, módszereket hasznosítani tudjuk. Megtekintettük az új városrészeket, ezek szolgáltató és kulturális beruházásait. — A megbeszélések harmadik témaköre a termelő- munka volt. Részt vettünk gyárlátogatásokon, voltunk a pécs-reménypusztai termelő- szövetkezetben, ahol elsősorban arról szereztünk tapasztalatokat, hogyan vesz részt e városi termelőszövetkezet Pécs élelmiszer-ellátásában közvetlenül. Lvovban nincs városi termelőszövetkezet, de a városkörnyéki közös gazdaságoknál feltétlenül hasznosíthatjuk az itt tapasztaltakat. Természetesen nem egyoldalúak voltak a megbeszélések a látottak és hallottak nyomán, hogy mi csak kérdeztünk és néztünk, mi is elmondtuk gyakorlatunkat, véleményünket nyilvánítottuk és egészében igen őszinte véleménycserét folytattunk. — Programjuk igen gazdag volt. összefoglalná a főbb tapasztalatokat? — Küldöttségünk legfontosabb feladata volt, hogy képviseljük Lvov területet és Lvov városát az országos bőr- és cipőipari kiállításon, de olyan jó programot állítottak össze számunkra, hogy sikerült megismerkedni Pécs városával és a megyének egy részével is. Megragadott bennünket az a barátság, amellyel fogadtak bennünket. így volt ez a hivatalos programok során, de így volt ez programon kívül is. Például ellátogattunk Pogányba egy termelőszövetkezeti gazdához. Az ott hallottak és látottak is megerősítették bennünk, hogy népeink barátsága mélyen gyökerezik, állandóan erősödik és fejlődik. Küldöttségünk nevében e helyen is szeretnék köszönetét mondani a szép programért, a testvéri-baráti fogadtatásért. Kívánom, hogy Baranya és Pécs dolgozói, vezetői érjenek el további sikereket a szocializmus építésében. Köszön József