Dunántúli Napló, 1978. július (35. évfolyam, 179-209. szám)
1978-07-28 / 206. szám
A Dunántúli napló 1978. július 28., péntek HÍREK 1978. JÚLIUS PÉNTEK Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából SZABOLCS nevű kedves olvasóinkat A Nap kél 4.16 — nyugszik 19.24 órakor. A Hold kél------— nyugszik 13.55 ó rakor. Jan Matejko Czáznegyven évvel ez- előtt, 1838. július 28- án született Krakkóban — és 1893-ban ugyanott halt meg — Jan Matejko hires lengyel festőművész, a XIX. századi történelmi festészet egyik kiemelkedő alakja. Képzőművészeti tanulmányait Krakkóban, Münchenben és Bécsben végezte, s 1873-tól a krakkói akadémia igazgatójaként dolgozott. Művészetének bevallott célja a lengyel történelmi múlt eseményeinek drámai hangulatú, monumentális ábrázolása volt. Több művében (Sztancsik, Skarga prédikációja a nemzetgyűlésen stb.) fellépett az arisztokrácia ellen. Legjelentősebb munkája a varsói Nemzeti Múzeumban őrzött Grünewaldi csata című nagyméretű kompozíciója, amely hősies pátosszal és hazafias szenvedéllyel, néptömegek drámai mozgatásával ábrázolja a szláv és balti népek küzdelmes harcát a német lovagrend ellen. Kosciuszko Raclavicéban című képe a lengyel felkelők hősi küzdelmeinek állít emléket. Matejko kompozíciói és portréi alkotásában egyaránt elmélyült filológiai ábrázolásra törekedett; rajza mindig pontos, klasszikus, színei élénkek. Ma este NYÁRI SZÍNHÁZ Szabadtéri Táncszin: Salome <f9) Csontváry Múzeum udvara: Élet és halál játékai (fél 9) MOZI Park: A jónevű senki (f4, f6, f8) Park-kert: A bűn története (8) Petőfi: Autó (4, 6) Éjfélkor indul útjára a gyönyör (8) Kossuth: XXI. olimpiai játékok (hn10, 12, n3, f5) A bűn története (7) Ifjúsági Ház: A jégsziget foglyai (6) Tanárképző Főiskola: A rézhegyek királynője (5) Helga és Michael (f8) Komarov-kert: Zsarutörténet (8) Kertváros: Szöktetés (8) Fekete Gyémánt: Barna férfi estidőben (6) Jó- szerencsét: A gejzírvölgy titka (4, 6) Rákóczi: A Scotland Yard vendége (5, 7) Május 1.: Zsebpénz (f6) Boly: Az akasz- tanivaló bolond nő (7) Harkány: Árvácska (10) Városok és évek (7) Komló, Május 1.: Fel a fejjel (f5, f7) Komló, Zrínyi: Tüzes gyermekkor (4) A bosszú (6 órakor) Nagykövetek (8) Mohács: Serpico (6, 8) Pécsvárad: Liliomfi (7) Sásd: Hüvelyk Matyi (7) Sely- lye: A választ csak a szél ismeri (8) Siklós: Fayard bíró, akit Seriffnek hívtak (6, 8) Szigetvár: Megtalálták a 7. századot (6, 8) Várható időjárás péntek estig: folytatódik a derült, száraz, meleg, nyári idő. A változó irányú szél napközben megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13—18, a legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken 26—31 fok között várható. A Balaton vizének hőmérséklete csütörtökön 11 órakor Siófoknál 21 fokos volt. Képes Ujsag- fesztiväl Siófokon A 600 ezer példányszámban megjelenő Képes Újság szerkesztősége kétnapos fesztivált rendez július 29-én és 30-án Siófokon, a Hazafias Népfront A Pécsi Nyári Színház mai programja Szabadtéri Táncszín: Salome Csontváry-udvar: Báb I. (Bóbita) Az előadások kezdete este fél 9. A X. pécsi nemzetközi ifjúsági zenei tábor résztvevői este 8 órakor kamarahangversenyt adnak a Reneszánsz Kőtárban. — Az Eszéki Népi Technika területi titkára, Lovro Poszavac is vendége volt tegnap a sikondai nemzetközi úttörőtáborban rendezett jugoszláv nemzeti napnak. Az eszéki tizenöt úttörő és az öt népi technika szervezeti tag kiállítással egybekötött ismertetőt tartott a tábor többi lakójának Jugoszláviáról, illetve a szövetségük életéről. — Pedagógiai nyári egyetem. A napokban ért véget Szegeden a Pedagógiai nyári egyetem, amelyen Baranyából 12 oktatásügyi szakember — vezető, szakfelügyelő, a továbbképző intézet néhány munkatársa — vett részt. — Munkaügyi tanfolyamot szervez a Baranya megyei Tanács munkaügyi osztálya szeptembertől, a baranyai termelőszövetkezetek munkaügyi dolgozóinak. A tízhónapos tanfolyam előadásait a Közgazdasági Továbbképző Intézet oktatói tartják. Ez felkészítő a felsőfokú munkaügyi tanfolyamra. városi bizottságának együttműködésével. Mindkét napon gazdag műsor várja a Siófokra látogatókat. Szombat reggel fotókiállítás nyílik a rózsaligeti parkban; a festők szabad műhelyét a móló melletti sétányon alakítják ki; 14 órakor kezdődik az irodalmi szabad színpad a Dél-balatoni Kulturális Központban, ahol fiatal írók, költők adják elő saját mű veiket; fél háromkor divat bemutató lesz o szabadtéri színpadon. Vasárnap reggel 8 órakor kezdődik az országos népművészeti vásár a széplaki Piroska csárda előtti téren; sajtóváros nyílik a hajóállomás mellett; s tíz órától délután négyig tart a divatbemutató. — Még várják a jelentkezőket! Szeptember 1-ig jelentkezhetnek azok a baranyai fiatalok, akik az NDK-ban szeretnének dolgozni, a megyei tanács, valamint a járási hivatalok és városi tanácsok munkaügyi osztályain. Műszerész foglalkozású lányokra, és lakatos, forgácsoló és hegesztő fiúkra számítanak. — Termelési gyakorlat az NDK-ban. Háromhetes termelési gyakorlatra utazott a mohácsi mezőgazdasági szakközépiskola egyik osztálya az NDK- beli Kleinzschepába, ahol az ottani nemzetközi építőtábor munkájában vesznek részt. Kórházi felvételes ügyeletek Mindennapos felvételi ügye* letek gyermek bel betegek részére Pécs város: POTE Gyermek- klinika, Szigetvár város és járás, a pécsi és a volt sellyei járás: Megyei Gyermekkórház. Gyermeksebészeti, gyermekfülészeti betegek, égett és forrázott gyermekek részére páratlan napokon POTE Gyermekklinika, páros napokon Megyei Gyermekkórház Pécs és a megye egész területéről. Felnőtt belgyógyászat, sebészet, traumatológia: II. számú klinikai tömb. Égési sérülések: Honvéd Kórház. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. Felnőtt fül-orr-gégészet: POTE Fül-, Orr-, Gégeklinika. SOS-CLET telefonszolgálat hívószáma: 12-390 este 7-től reggel 7 óráig. ÉJSZAKAI ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRAK I. kér. Pécs-Vasas II., Bethlen G. u. 8. sz. 10/52. sz. gyógyszertár, Pécs-Meszes, Szeptember 6. tér 1. sz. 10/3. sz. gyógyszertár, II. kér. Pécs, Kossuth L. u. 81. sz. 10/8. sz. gyógyszertár, Pécs, Munkácsy M. u. 4. sz. 10/9. sz. gyógyszertár, III. kér. Pécs, Veress Endre u. 2. sz. 10/7. sz. gyógyszertár. Képrejtvény Hatvan év - hatvan kép 31. Budapest — nemzetközi vásár, első ízben vett részt a Szovjetunió. Az érdeklődők hosszú sora a pavilon előtt. Melyik évben volt ez a vásár? 32. 1942 februárjában illegálisan megjelenik a Szabad Nép. Melyik pártnak volt akkor központi lapja a Szadad Nép? Vasárnapi forgalomkorlátozás A vasárnapi pécsi VIT-kar- nevál zavartalan lebonyolítása érdekében a rendőrség reggel 8-tól este 10-ig ideiglenes forgalomkorlátozást rendelt el. Lezárják a Szalai András útnak a Szabadság út és a Bajcsy- Zsilinszky út közötti szakaszát. Szünetel a járműforgalom (17 órától 22 óráig) a Jókai Mór utcán, a Móricz Zsigmond körtéren, a Kaffka Margit utcán és a Csébi testvérek útján. Egész napra várakozási tilalom van érvényben a Jókai Mór utcán, a Móricz Zsigmond körtéren, a Szalai András úti nagy parkolóban és a KOJAL-székház előtti parkolóban. A fesztiválra érkező gépjárművek a Rákóczi úti és a Citrom utcánál lévő ideiglenes parkolót vehetik igénybe. A forgalomkorlátozás miatt módosul a 10-es és 30-as autóbusz útvonala. A 10-es autóbusz Üjmecsekalja—József Attila utca—Szabadság út—Rákóczi út; a 30-as autóbusz pedig Lenin tér—Vasút utca— Bajcsy-Zsilinszky útvonalon közlekedik — mindkét irányban. — Pécsi „gázosok" segítettek Dunaújvárosban. Az OKGT Gázipari Vállalat székesfehérvári üzemegysége végzi a Dunaújvárosban folyó földgáz átállítási munkálatait. Mivel a pécsi szolgáltató egység a tervezettnél előbbre van a földgáz fogadására való felkészülésben, így tíz fiatalból álló brigád sietett — még április közepén — a székesfehérváriak segítésére. Az eredetileg négy hónapra tervezett munkát a pécsi fiatalok három hónap alatt elvégezték. — VIT-park a szigetvári várban. A Szigetvári járási városi KISZ Bizottság és a járási városi művelődési központ a VIT idejére a szigetvári várban VIT-par- kot létesített. A fiatalok rendelkezésére álló VIT- parkban szerdán este a Hungária együttes koncertje, vetélkedő, daltanulás nyújtott jó szórakozási lehetőséget. Július 29-én, augusztus 2-án és augusztus 5-én irodalmi színpadok bemutatója, a Gemini együttes műsora, filmvetítések szerepelnek a VIT- park műsorán. — Tanszersegély. A Mecseki Ércbányászati Vállalat szakszervezeti bizottsága csütörtöki ülésén 190 700 forint segély kifizetését hagyta jóvá a nagycsaládos dolgozók részére. A 107 család a segélyt már a napokban megkapja, így a kedvezményes tanszervásárlásnál még felhasználhatják. — KAF-emblémás baranyai termékek. A Szegedi ipari Vásár alkalmából, az Országos Piackutató Intézet közzétette a Kiváló Áruk Fóruma emblémát elnyert termékek listáját. A baranyai áruk közül a Sellyei Agrokémia Szövetkezet Nonit és Plántán nedvesítöszerei, valamint a Villány—Mecsekaljai Borgazdasági Kombinát Pécsi Cirfandlija, továbbá a Pannónia pezsgőcsalád két terrpéke jogosult a KÁF, megkülönböztető jelzés viselésére. Szekfű András, a Szocialista Hazáért Érdemrend tulajdonosa, ki 1919 óta volt tagja a pártnak, 83 éves korában elhunyt. Temetése július 28-án 15,30-kor lesz a zen- gővárkonyi temetőben. Az MSZMP Baranya megyei és pécsi járási Bizottsága. — Helyi összefogással épül nyolc tantermes iskola Somberekén. A kivitelező, a sombereki termelőszövetkezet megkezdte az alapozó földmunkákat. Az első ütemben négy tanterem, úttörőszoba, könyvtár, politechnikai műhelyek, irodák és a fűtés- rendszer készül el. Az, első négy tanteremben a jövő tanévtől már tanítanak. Az iskola építéséhez a sombereki termelőszövetkezet másfélmillió, a Bólyi Mezőgazdasági Kombinát négyszázezer forint értékű támogatást nyújtott. — Cukortartalom szerinti répa-átvétel. A napokban jelent meg a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter új rendeleté, miszerint a jövő évi szezontól kezdődően megszűnik a cukorrépa súly szerinti átvétele. A továbbiakban a mózsánkénti átvételi árat, a répa szabvány szerinti százalékos cukortartalma határozza meg. ♦ Bővítik az újmecsekaljai piacat Tegnap tartották Pécsett az újmecsekaljai piac átépítése előtti helykijelölési bejárást. Ezen megállapodás született, miszerint a kivitelező, a Szentlőrinci nagyközségi Tanács V. B. Költségvetési üzeme hétfőn megkezdi az építési területre való felvonulást. Az első ütemben, október 15-ig a Szántó Kovács János utcától a jelenlegi piac széléig végzik a munkálatokat; kerítést építenek, a baromfipiac helyét alakítják ki, néhány tsz és Zöldért-es pavilont állítanak fel. ♦ Esküvő TÓTH IRÉN és NAGY MIHÁLY ezennel értesítünk minden kedves ismerősünket, hogy 1978. VII. 29-én du. 4 órakor házasságot kötünk a Pécs, I. kerületi tanácshivatalban. A RÁDIÓ ÉS TELEVfZIÓ m ü s o RÁDIÓ KOSSUTH RADIO 8.25: A madárgyűrűzésről. 8.35: Ormándy Jenő vezényli a Columbia és a Philadelphia szimfonikus zenekart. 9.34: Óvodások műsora (ism.). 10.05: Gyermekeknek. 10.25: Az éjszaka és a magány. Ivan Krasko versei. 10.41: Miller Lajos operafelvételeiből. 11.00: Gondolat. 11.45: Kórusmuzsika. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Kemenes Sarolta és Reményi Sándor nótákat énekel, Németh János cimbalmozik. 13.58: Az öreg nyaraló titka. Anatolij Alekszin regénye rádióra alkalmazva. 15.10: Troc- juk: Poéma fúvószenekarra. 15.20: Magyar szerzők műveiből. 16.05:. Gondolatjel. 17.10: Neville Marriner két Corelli-concerto grossot vezényel. 17.35: Láttuk, hallottuk. 18.00: Mozart: F-dúr vonósnégyes. 19.15: Világszínház. Kocsonya Mihály házassága. 19.56: Énekszóval, muzsikával. 20.29: A főszerepben Placido Domingo. Bellini: Norma. Kétfelvonásos opera. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Az operaközvetítés folytatása. 23.37: A Finn Rádió kamarakórusa énekel. 0.10: A Fekete erdő lánya. Részletek Jessel operettjéből. PETÓFI RÁDIÓ 8.20: Világtörténelem dióhéjban. V. rész (ism.). 8.33: Népdalok, néptáncok. 9.15: Egyiptomi és antik csillaghit. 9.30: Csókolj meg Katám I Részletek Porter zenés játékából. 10.00: Zenés műsor üdülőknek. 12.00: Tánczene Párizsból. 12.33: Dvorzsák kamarazenéjéből. 13.30: Mit kívánjak nyárra? Gyermekversek zenével. 14.00: Kettőtől ötig . . . 17.00: Ötödik sebesség. 17.59: Történelmi arc- képcsarnok (ism.). 18.33: Nótacsokor. 19.35: Slágermúzeum (ism.). 20.33: A reformkor és a szabadságharc irodalmának hetei. 21.27: Sanzontalálkozó IX. rész. 21.59: A víg özvegy. Részletek Lehár operettjéből. 22.33: Kellemes pihenést. HARMADIK MŰSOR 14.05: Trajtler Gábor orgonaestje a Zeneakadémia nagytermében. 15.33: Verdi operáiból. 16.35: Versek világa (ism.). 16,62: A 7. szegedi dzsessznapok felvételeiből. 17.27: Te meg én. Gálik Mihály és Tarnói Gizella műsora (ism.). 18.02: A Lipcsei Rádió Szimfonikus Zenekarának hangversenye a lipcsei kongresszusi teremben. 19.33: Schiff András zongoraestje a Zeneakadémia nagytermében. Közben: 20.14: Magyar Irodalmi Arcképcsarnok. III. rész. 20.34: A hangversenyközvetítés folytatása. 21.38: A reformkor és a szabadságharc irodalmának hetei. III. (befejező) rész. 22.08: Új zenei irányzatok. 22.53: Egyetlen értelem. Tóth Éva versei. PÉCSI RÁDIÓ 17.00: Hírek. 17.05: Kapcsoljuk a Kuba presszót. A Pécsi Stúdió, a Dunántúli Napló, a Baranya megyei KISZ Bizottság és a Baranya megyei Vendéglátó Vállalat közös VIT műsora. Riporter: Kovács Imre és Görgényi Zoltán. 17.30: A korszerű vezetési módszerekről. Dr. Zeller Gyula jegyzete. 17.35: Ritmus és dallam. 18.00: Dél-dunántúli híradó. 18.15: Cigánydalok. 18.30: Szerb-hor- vát nyelvű műsor. Hírek. — Panoráma. Kulturális magazin. 19.00: Német nyelvű műsor. 30 perc nyaralókkal, nyaralóknak. Dombóvár és környéke. 19.30: Műsorzárás. MAGYAR TV 16.18: Hírek. 16.25: Élet a sós tavakban. Bolgár dokumentumfilm. 16.40: Természetbarát. A Telesport turisztikai magazinja (sz.). 17.00: Játék a betűkkel. 17.25: Pannon Krónika. A Pécsi Körzeti Stúdió műsora. 17.55: Ot perc meteorológia. Időjárás előrejelzés. 18.00: Reklámműsor. 18.05: Párbeszéd a filmszalaggal. Bán János műsora. Gyolcs-kálvária (sz.). 18.15: Közművelődés közelről. 18.55: Reklámműsor. 19.05: Esti mese. 19.20: Tévétorna (sz.). 19.30: Tv-Híradó. 20.00: Z. szerkesztő emlékezetes esetei. — Beszélgetés a fagylaltmérgezőkkel, avagy: a kisszerűség magasiskolája. Tévéfilm (sz.). (14 éven felülieknek!) 20.40: Delta. Tudományos híradó (sz.). 21.20: Merre jártál tegnap este ... S. Nagy István szerzői estje (sz.). 22.15: fv-Hiradó. 22.25: VIT — Kuba. Közvetítés a megnyitóról (sz.). MÁSODIK MŰSOR 20.00: Kórusmuzsika a budapesti Történeti Múzeumból (ism., sz.). 20.30: Ot perc meteorológia. Időjárás előrejelzés (ism.). 20.35: Tánczene a tegnap slágereiből. NSZK zenés film (sz.). 21.00: Tv-Hiradó. 21.20: Szakítani nehéz. Magyarul beszélő francia filmvigjáték (sz.). JUGOSZLÁV TV 17.40: Magyar nyelvű tv-napló. 18.15: Éles szeműek — gyermekműsor (ism.). 19.15: Rajzfilm. 20.00: Adriai találkozások. 21.15: Éjszakák és nappalok — filmsorozat. 22.25: Pula: Filmfesztivál krónika. 22.50: Klara Lust — svéd film. MÁSODIK MŰSOR 18.45: Közönségesen nézve. 19.15: Akciók: Tanuljunk úszni. 20.00: Térközeiben. 21.00: Huszonnégy óra. 21.10: Rövidfilm. 21.20: Dokumentumfilm. 21.50: Dubrovniki nyári játékok: Komolyzene. 22.50: Irodalmi Klub. 23.30: Afrikai sportjátékok: Labdarúgó döntő. HP Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke a Perui Köztársaság nemzeti ünnepe alkalmából táviratban üdvözölte Francisco Morales Bermúdez Cer- rutti köztársasági elnököt. A Apró Antal, az ország- gyűlés elnöke táviratban üdvözölte Bias Roca-t, a Kubai Köztársaság népi hatalmi nemzetgyűlésének elnökét 70. születésnapja alkalmából. Igor Alekszandrovics Cserkaszov, a Szovjet Baráti Társaságok Szövetségének osztályvezetője, aki a Magyar-Szovjet Baráti Társaság vendégeként tartózkodott hazánkban, csütörtökön elutazott Budapestről. Tárgyalásokat folytatott az MSZBT és szovjet testvértársasága, az SZMBT 1979. évi együttműködéséről. * Charles Lussier, a Canada Council elnöke, aki Rónai Rudolfnak, a Kulturális Kapcsolatok Intézete elnökének meghívására érkezett Magyarországra, csütörtökön elutazott Budapestről. A megbeszéléseken áttekintették a két orszáq kulturális kapcsolatainak helyzetét, továbbfejlesztésük lehetőségeit. Charles Lussier magyar- országi tartózkodása során megismerkedett hazánk kulturális életével, s a Kecskeméti Kodály Intézetben a magyar zeneoktatás módszereit tanulmányozta. A A X. nemzetközi ifjúsági zenei tábor résztvevőinek programjával, munkájával ismerkedett tegnap Pécsett Müllner Ágnes, az Állami Ifjúsági Bizottság kulturális osztályának vezetője, aki Szőke Attiláné, a KISZ Baranya megyei Bizottságának titkára és Végh József, a Baranya megyei Tanács végrehajtó bizottságának ifjúsági titkára társaságában látogatott a táborba. Lapzárta A portugál kormányválság betetőzéseképpen Eanes köztársasági elnök elmozdította miniszterelnöki tisztéből Mario Soarest, a szocialista párt vezetőjét. Soares csütörtök este az elnöki palotából távozóban közölte a hirt újságírókkal, hozzátéve, hogy nem szándékozik új kormányt alakitani — sem most, sem bármikor a jövőben. Közölte újságírókkal, hogy az államfő rövidesen hivatalos közleményt tesz közzé és kormánya, amely februárban lépett hivatalba, azonnali hatállyal feloszlott. * Az amerikai szenátus 50:42 arányban úgy döntött: ismét feljogosítja a külügyminisztériumot, hogy külföldi állampolgároknak az Egyesült Államokba való beutazását — azok politikai nézeteitől függően — megtiltsa. A szavazással a szenátus felülvizsgálta a körülbelül egy esztendővel ezelőtt a hazai és a nemzetközi közvélemény nyomására kialakított gyakorlatot, amely szerint a politikai szervezetekhez — köztük a kommunista pártokhoz — való tartozás nem lehet alapja a beutazási engedélyek megtagadásának. A döntéssel felélesztettek a „hidegháború” éveiben hozott McCarran—Walter- törvényt.