Dunántúli Napló, 1978. július (35. évfolyam, 179-209. szám)
1978-07-29 / 207. szám
Heti jegyzetünk Széllovas tömegek? A széllovasokról nemrég a HDN hasábjain ejtettünk néhány szót, megemlítve, hogy az új sportág szinte kínálja magát a tömegek számára. A széllovasok ügyét egyébként egyre több lap választja témául. Legutóbb a Képes Sportban láthattunk rendkívül szép színes fotókat a balatoni szél« lovasokról. A róluk írott cikk is sürgette a tömegesítést, megemlítve, hogy a Balatonboglá- ri Vegyesipari Szövetkezet gyártotta minihajók 13—15 000 forintért kaphatók. Valójában ez a tizenötezer forint körüli összeg nem emeli a széllovasokat a luxuscikkek közé, hiszen sok fiatalember ennél jóval drágább motorkerékpáron közlekedik. Arról nem is szólva, hogy ha sportegyesületek is felkarolnák ezt a sportot, vagy néhány üdülő is bevezetné, „rendszeresítené" sporteszközei között, valóban méltányos áron kerülhetne a kispénzű tömegek kezébe is. A vízparti üdülőket nem véletlenül keverjük bele ebbe az ügybe. A nagyobbak ugyanis legalább csónakokat, de nem egy helyen vitorlást is tartanak. Egy vitorlás (egy kishajó) árából négy—öt, ha nem több széllovast lehetne megvásárolni, és alig kerülhet többe, mint egy evezős csónak. De maradjunk a hazai vizeinken. A Pécsi-tavon megszűnt a vitorlásélet. Drága is volt a vitorlás szakosztály fenntartása, számottevő sportbeli eredményeket elérni a Pécsi-tavon és az utazgatásokkal; nemigen lehetett. Annak pedig a reménye sem látszott megcsillanni, hogy a vitorlázás valaha is tömegsporttá tudjon válni, a magas hajóárak, a fenntartási és karbantartási költségek mellett. ^ P ersze szépek voltak a kecses * fehér vitorlák a Mecsek völgyében szikrázó tó vizén. De szépek lehetnének a széllovasok kisebb, de nagyobb számú vitorlái is ugyanott. Miért nincs még tele a Pécsi-tó széllovasokkal? Először is azért, mert a hazai gyártás tulajdonképpen csak a minimális igényeket képes kielégíteni. Persze saját építésű széllovasok is léteznek. Ez a saját építés is fellendülhetne, ha a barkácsoló kedvűek műhelyhez jutnának. De kevesen vannak azért is, mert a széllovas hajótestek elhelyezése a tó környékén egyelőre még megoldatlan. Szívességből itt-ott megengedik a hajótestek tárolását. De aki nem jut ilyen lehetőséghez, és nincs gépkocsija, amivel rendszeresen kiszállíthassa Orfűre a hajóját, reménytelenül gondolhat csak a vízre szállásra. Jó megoldásnak tűnne, ha a vitorlástelepen kialakítanának egy széllovastárolót, netán egy kis műhelyt is. Még jobb megoldás lenne, ha a megszűnt vitorlázó szakosztály helyett az egyesületek széllovas szakosztályt alakítanának. (Persze ehhez az is kellene, hogy a széllovas sportot ténylegesen sporttá nyilvánítsák. I esznek majd széllovas töme- “ gek? Reméljük igen. De némi támogatásra szüksége van ennek az új sportágnak, amit ma még tulajdonképpen a hobbik között tartanak számon. Talán nem is a pénz hiányzik ahhoz, hogy tömegek álljanak a vitorlás deszkákra, úgy tűnik, a szervezettség, a széllovas rajongók összefogása jelenthetné azt a lépést, ami az „elfogadott" sportágak felé vezetné ezt a hobbit. — K — Kerékpár Isaszegen folytatódott az országos utánpótlás csapatbajnokság. A fiatalabb korcsoportok országúti csapat- versenyében jelentős pécsi sikerek születtek: mind az ifjúságiak, mind pedig a serdülők bajnoki aranyérme Pécsre került. Eredmények: Ifjúságiak, 70 km: 1. Pécsi MSC (Lóki Zoltán, Illés István, Ferk Zoltán, Bernáth Gábor, edző: Hirth István) 1:45.19. Serdülők 40 km: 1. Pécsi Sportiskola (Szabó László, Vámos Attila, Gyergyádes Zoltán, Hirth József, edző: Varga István) 1:01,53. Úttörők 20 km: 5. Pécsi Sl 33:21. Juniorok, 80 km: 4. PMSC 2:01,29. AZ ÚJ BÚRRUHÁZATI GYÁRBA Magyarhertelenden PMSC-atléták külföldön A hét végén Athénben a magyar— görög utánpótlás viadalon a PMSC atlétái közül Krasznai 110 gáton, Nikolausz pedig kalapácsvetésben és diszkoszvetésben áll rajthoz. Budapesten a Magyarország—Csehszlovákia—NDK ifjúsági hármas viadalon Szabó férfi 3000 méteren, Konkoly férfi 800 méteren, Kántor férfi ge- relyhajításban, Szikszói férfi 4x100 váltóban és 200 méteren, llovay pedig női magasugrásban képviseli a magyar színeket, llovay bekerült a romániai IBV-re utazó magyar küldöttségbe is. Tájfutás Elkészültek az 1978 első félévi ranglisták, s ezeken jó helyen állnak a PVSK versenyzői. F 19 kategória: 1. Kelemen, 3. Nagy. F 15 kategória: 1. Széles, 5. Sziebert. Várgesztes térségében a Nagy Mihály emlékversenyen Nagy M. (PVSK) az F 21 „B" kategóriában a 2. helyen végzett. A hétvége sportműsora JÚLIUS 29., SZOMBAT Evezés. Országos férfi és női felnőttbajnokság mohácsi versenyzők részvételével. Tata, 9.30. íjászat. V. Pécsi Kupa. Basamalom u., 13.30. Repülőmodellezés. Országos egyéni és csapatbajnokság, valamint XI. Mecsek Kupa. Szabadon repülő és körrepülő versenyszámok. Újmecsek- aljai körrepülő pálya és pogónyi repülőtér, 8.00. Úszás. Országos felnőtt bajnokság, Budapest, Hajós Alfréd uszoda, 18.00. Országos úttörőbajnokság, Gyula, 16.00. Labdarúgás. MNK-mérkőzések: PMSC—MTK-VM, Pécs, Újmecsekalja, 17.00. Rába ETO—PVSK, Győr, 17.00. Atlétika. Országos vasutas bajnokság PVSK-versenyzők részvételével, Szombathely, 15.30. JÚLIUS 30., VASÁRNAP íjászat. V. Pécsi Kupa, Basamalom u., 9.00. Kerékpár. Országos utánpótlás országúti hosszú távú bajnokság pécsi versenyzők részvételével. Rajt: Budaörs, Csiki csárda, 8.00. Repülőmodetlezés. Országos egyéni és csapatbajnokság, valamint XI. Mecsek Kupa. Szabadon repülő és körrepülő versenyszámok. Újmecsek- aijai körrepülő pálya és pogányi reptér, 8.00. Úszás. Országos felnőtt bajnokság, Budapest, Hajós Alfréd uszoda, 18.00. Országos úttörőbajnokság, Gyula, 16.00. Atlétika. Országos vasutas bajnokság PVSK-versenyzők részvételével, Szombathely, 9.00. Egyre többen töltik nemcsak a hétvégét, hanem hosszabb időt is a Pécsi-tó, Orfű környéki üdülőterületen. Ha az idő nem kedvez a fürdéshez, elég kevés itt az egyéb sportolási alkalom. A környékbeli erdőkben viszont korlátlan tárázási lehetőséget találunk. így ezúttal az Orfű és a Pécsi-tó mellett nyaraló, üdülő természetkedvelőknek ajánlunk egy onnan induló és oda visszatérő erdei körsétát. A Pécsi-tó északi végétől, Tekerestől kezdjük a gyaloglást. Mindjárt a település szélén megtaláljuk a sárga kereszt jelzést. Elhaladunk a B. m. Idegenforgalmi Hivatal kezelésében lévő kis turistához mellett, és már el is értük a település szélét. Utunk egyik legszebb része következik. A festői környezetű Herman Ottó tó partján kanyarog a sétaút. Természetvédelmi területen járunk. A tó és környéke hálós madárrezervátum — olvashatjuk a táblán. Utunk során esőbeállót, asztalokat, padokat találunk. Körülbelül félórás sétával érjük el a tó végén a gátat. Ezen áthaladva vessünk egy pillantást vissza a tóra. Innen a legszebb a rálátás. Jobbra tartva figyeljük a jelzést, mert még a gerendáktól összerakott lépcső előtt balra be kell térnünk az erdőbe. Kaptató következik. Szép bükkös és gyertyános erdőben kanyargunk, mindig a jelzést követve, míg végül egy széles tisztás keresztezi utunkat. Itt kell ismét figyelnünk, mert utunkkal szemben, kissé balra, kapuszerűen vezet be egy kis ösvény a sűrű erdőbe. Lefelé haladunk, és csakhamar utunk céljához, a magyarhertelendi strandfürdőhöz érünk. A termál- vizű medencében a kevésbé meleg időben is megfürödhe- tünk, majd pihenés, étkezés után ugyanezen az úton indulhatunk vissza Orfűre. A túra távja kb. 6 km, megtételére a pihenőkön, fürdésen kívül kb. három óra szükséges. Kellemes kirándulást! Karádi Károlyné Az orfűi tavak egyike, a Herman Ottó tó KONFEKCIÓ SZAKMÁBAN jártas dolgozókat, ÉRETTSÉGIZETT FIATALOKAT műszaki gyakornoki képzéssel EZETOI DDELL terve erkesztöi öi. munkakörök betöltésére felveszünk. Jelentkezes: BÖRRUHAZATI GYÁR PÉCSBÁNYATELEP S rház tér 8. es busszal, munkaügy Tegnap délután a PMSC újmecsekaljai sporttelepén Valkai József, az MHSZ Baranya megyei titkára köszöntötte a repülőmodellező országos bajnokság és a XI. Mecsek Kupa nemzetközi verseny résztvevőit, majd Tóka Jenőnek, a Mecseki Ércbányászati Vállalat igazgatójának (képünkön balról) megnyitó szavai következtek, végül látványos repülőmodellező bemutatóval szórakoztatták a rendezők a szép szánni közönséget Arató László felvétele Erdei séta Ma: újabb HINK-fordulo PMSC—MTK-VM i mérkőzés Újmecsekalján A PVSK Győrbe utazott A szerdai sikeres kezdet után remélhetőleg hasonlóan szerepelnek az MNK 3. fordulójában is a baranyai labdarúgó- csapatok. Ma délután 17 órai kezdettel a PMSC az MTK-VM csapatát fogadja Újmecsekalján. A piros-feketék házatáján gondot okoz, hogy a tehetséges csatár, Nagy Imre, aki hosz- szabb sérülés után nagyszerű játékkal mutatkozott be a Haladás ellen, újból kényszerpihenőre szorul. Bedagadt érzékeny bal térde, egyelőre nem játszhat. Felgyógyult viszont Pál és Lingl. Szőcs János vezető edző mindkettőjüket számításba vette. Pál lesz a beállás, míg Lingl, Dobány és Stájer társaságában „versenyt fut” a középcsatár posztjáért. Döntés: csak a mérkőzés előtt. A kezdő csapat a következő lehet: Katzirz — Iványi, Tapaszti, Pál, Kincses — Lutz, Morvái, Dárdai, — Kardos, Dobány (Lingl, Stájer), Varga. — Szeretném, ha a csapat megismételné szerdai jókedvű, szellemes, gördülékeny játékát. S akkor az eredmény is kedvező lehet számunkra. Bár tudjuk, az MTK-VM jó csapat, bizonyára nagy becsvággyal küzd majd — mondta Szőcs János. A PVSK újonc NB ll-es labdarúgói ismét idegenben szerepelnek és ezúttal látszatra még nehezebb ellenfelet kaptak, mint legutóbb. A Rába ETO ellen tisztes helytállást vár Rónái István edző, aki elmondotta, hogy a csepeli váratlan, szép sikerük ellenére, nem járnak a fellegekben, továbbra is mértéktartóak. Egy változást tervez a kezdő csapatban: Herbst helyett a jobban védekező Kaszás kap helyet a középpályán. A PVSK kezdő 11-e: Kovács — Hüber, Tallósi, Szabó, Németh — Kaszás, Tóth, Grünwald, Kresz — Szász, Ré- fi. íjászat: v. Pécsi Kupa nemzetközi Immár ötödik éve, hogy minden nyáron jelentős íjász- verseny színhelye a Basamalom úti ijászlőtér. Ma délután fél 2-kor, az ünnepélyes megnyitóval megkezdődik az V. Pécsi Kupa nemzetközi verseny, melyet a megyei TSH és a Pécsi Vízügyi SE rendez. Szombaton a hosszú távú számokVízilabda junior EB A Komjádi uszodában megkezdődtek a középdöntő mérkőzései, sajnos a magyarok számára kevés sikerrel. Az „A" csoport első mérkőzésén a magyar csapat 4:4 arányú döntetlent tudott elérni a románok ellen. verseny ban mérik össze a versenyzők erejüket, vasárnap délelőtt a rövid távú számokkal fejeződik be a küzdelem. Mintegy 40 íjász lép lőállásba: a kupavédő lengyel Bydgoszcz Lacz- noszcz csapatának tagjai, a magyar élmezőny és természetesen a PVSE versenyzői. Úszó-OB Az országos úszóbajnokság első napján közepes eredmények születtek, meglepetés nélkül. A 4x100 méteres női vegyesváltóban a PMSC együttese az 5. helyen végzett 4:54,20 mp-es idővel. átigazolások NB II. közép csoport BALASSAGYARMAT: Kovács István (Sóig. TQ, Trubin Ferenc (Saig. TQ. BUDAFOK: Béres János (FTC), Pa- tay Sándor (FTQ, Tóth Bálint (Csepel), Várnai József (Volán), Császár Zoltán (MEDICOR), Csire Csaba (Gázművek). BVSC: Szőke István (Bp. Vasas), Antal Gyula (Vasútépítő T.), Török Attila (ESMTK), Packosz Janisz (KSI), Takács László (Csőszerelő). DUNAKESZI VSE: Hanzel László (Vasas Izzó), Jenisz Tamás (V. Izzó), Raucsik Dezső (V. Izzó), Horváth László (Vác), Kiss Károly (Vác), Stadinger Sándor (22. Volán), Császár János (ESMTK). DUNAÚJVÁROSI ÉP.: Fúrják László (Dunaújv. Kohász), Márta Sándor (Dunaújv. Kohász), Török Kálmán (Dunaújv. Kohász). BKV ELŐRE: Czauner Ferenc (Bp. Honvéd), Károlyi István (KISTEXT), Kovács István (K. Textil), Kecskeméti János (MALÉV). BP. ÉPÍTŐK: Branikovits L. (Csepel), Villányi László (Bp. Vasas), Máthé János (Kaposvár), Kerekes J. (Ganz M.). GANZ MAVAG: Feminger Gábor (KSI), Schmikl László (KSI), Bocskai Zsolt (FTQ, Harangozó József (Vasas Izzó), Janiga László (Bp. Vasas), Starlr János (Ú. Dózsa). IKARUS: Háberadorfer Béla (Szfvri MÁV), Hídvégi György (Oroszlány), Parázsó Imre (BKV Előre), Seres István (KSQ, Kellermann I. (Sellye), Sáfrán Sándor (Sor. VOSE), Varga György (EMG Sashalom). KOSSUTH KFSE: Koroknai Viktor (Bp. Honvéd), Rojik József (Bp. Honvéd). PÉNZÜGYŐRÖK: Antos Jenő (Vasas), János Ferenc (MTK-VM), Ga- rabits Károly (Bp. Spartacus), Kon- tha Béla (Bp. Építők), Nánási Attila (Szarvas), Kunos Béla (43. Építők), Pál Gyula (Ganz MÁVAG), Dabasi Károly (Dabas), Plesz József (43. Építők), Vass Árpád (Hungaroca- mion). SZEOL: Petro Dezső (Szegedi Kossuth) . BP. SPARTACUS: Pécsi Imre (FTQ, Szőke István (ZTE), Kántos Sándor (Lajosmizse), Horváth Zoltán (DMTE). VAC: Acs Péter (MTK-VM), Szót László (Dunaújvárosi Kohász), Deák József (Volán SQ, Sólyom Gyula (Dunakeszi), Kurnász János (Nagy- bátony). 22. VOLÁN: Németh József (ZTE), Pál Sándor (Csepel), Pirgel Lajos (FTQ, Gubek János (Volán), Halászi Ferenc (Vác), Janicska Károly (Volán), Oravecz János (Volán), Pinke István (Ikarus), Urbán László (Volán), Perkó László (III. kér. TTVE). VOLÁN SC: Kovács László (Salg. TQ, Lábdi Lajos (Vasas), Stier Zoltán (Rába ETO), Goschler László (Dorog), Kékesi Rezső (Dorog), Magos Gyula (SZMTE), Szakái Béla (DVSQ, Bene Ferenc (Ú. Dózsa). Dunántúlt nanio ____ A z MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin. Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Hallatna Erzsébet Szerkesztőségi ügyelet 8—20 óráig 10-053, 20 óra után 15-726 Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: 7601 Pécs, Hunyadi út 11. sz. Telefon: 15-000, 15-762, 15-852, 15-245, 15-264 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljárással Saphir 96 os qépen Pécsi Szikra Nyomda 7630 Pécs, Engel János u. 8. Te!.: 13-177, 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Szendrői György Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 21 Ft Indexszám: 25 054 ISSN 0133—2007