Dunántúli Napló, 1978. július (35. évfolyam, 179-209. szám)
1978-07-29 / 207. szám
e Dunántúli napló 1978. július 29., szombat BARHNVAI KIRAIUOULASOK Csányoszró, Besence Szép tájak, műemlékek Kétszáz éves fehér kőris Hagyományaiban, népszokásaiban, népviseletében, építészetében Baranya megye egyik legjellegzetesebb s legnevezetesebb területe az Ormánság. A mai utazó azonban már inkább csak hírből, dokumentumokból, s múzeumokból ismerheti meg e táj hajdani arculatát, hiszen például a híres fehér ruhában ma már nem jár senki, s az ősi módon épült favázas, talpas házakat is hiába keressük a falvakban. Ha a mindennapi életből ki is koptak a hagyományok, a táj szépsége és a műemlékek — elsősorban a templomok — mégis vonzóak, s érdemesek arra, hogy lekanyarodjunk a főútról, s megálljunk körülnézni egy-egy faluban. Úticélunk — szándékosan — két kevésbé s ritkán látogatott hely volt. Csányoszrón az 1812-ben, neoklasszicista stílusban épült, neobarokk pad- soros református templom előtt álltunk meg, melyet ez év márciusában nyilvánítottak műemlékké. A múlt század eleje óta többször is újjáépített, helyreállított templom már nem őrzi teljes egészében eredeti formáját. Valamikor, hasonlóan a jellegzetesen ormánsági templomokhoz, ez is kazettás volt, ennek emlékét a karzatföljáróba beépített, s ily módon megmentett három deszka őrzi, melyeken még látszik az eredeti festés nyoma. A csányoszrói templomot elhagyva — amely, főleg most, hogy műemlék lett, rászolgálna egy újabb renoválásra —, Besence felé kanyarodtunk, ezúttal nem építészeti műemléket, hanem természeti ritkaságot keresve. A Baranya megyei Tanács tavaly nyilvánította védetté a Fekete-víz ^közelében, a falu várdombi legelőjén álló, óriási méretű besencei magyar kőrist. A fa közel az ország úthoz, s a ritka látvány megéri, hogy elgyalogoljunk hozzá. Hatalmas méreteire csak néhány adat: törzsének kerülete csaknem hat, magassága harminc méter. A terebélyes lombkorona majdnem a földig ér, szinte teljesen eltakarja a kőris törzsét. A becslések szerint a fa, melyet fehér kőrisnek is szoktak nevezni, hozzávetőlegesen legalább kétszáz éves. E helységek legegyszerűbb megközelítési módja, ha a pel- lérdi elágazásnál dél felé kanyarodva Görcsönyön, Bogád- mindszenten és Vajszlón át érkezünk Csányoszróra, s ettől néhány kilométerre észak-keletre Besencét is megtaláljuk. Az Ormánság számos látnivalója közül e kettőre azért is érdemes fölhívni a figyelmet, mert talán nemcsak a Baranyába látogató idegenek, hanem a megyében lakók között is akad, aki nem ismeri vagy nem látta még, akár a csányoszrói templomot, akár a neves kőrisfát, sőt ez utóbbi létéről sokan esetleg nem is tudnak. D- Cs. A besencei védett kőrisfa Bemutatják a Rudabányán talált leleteket Rudabányán 10 évvel ezelőtt találták meg a Vilmos külfejtési bányamezőhöz tartozó részen egy lignitrétegben a 12— 16 millió évvel ezelőtt élt előember állkapocsmaradványát. Az itt élt előember a lelet helyéről Rudapithecus Hungaricusnak nevezték el. Az azóta eltelt évek során további csontmaradványok kerültek felszínre, amelyekről megállapították, hogy hét egyedtöl származnak. A lelőhelyen épült új kiállítási termet a tervek szerint augusztusban nyitják meg a nagyközönség számára. A kiállításon bemutatják a felszínre került leletek eredeti vagy másolati példányait, az erről kiadott hazai és külföldi publikációkat, a feltárás és a leletmentés egyes mozzanatait. A Rudabányán élt előember rekonstruált alakját festményen is megszemlélhetik a látogatók. Máglyák a Boszorkányszigeten Emlékezés a 250 évvel ezelőtti szegedi boszorkánvpörökre Nincs gyalázatosabb történelmi intézményrendszere az európai kultúrának, mint az inkvizíció. Az inkviziciós tevékenység kezdetét pontosan megállapítani máig sem sikerült.. Marx egyetért Schlosser német történész megállapításával: III. Ince pápa az, aki 1198-ban bizottságot hoz létre az eretnekség kinyomozására és üldözésére. Az 1230-as zsinat már a papokat az egyház rendőri alkalmazottaivá, és egyházközségük tagjainak hóhéraivá rendeli. Az inkvizíció eszközei évszázadokon át a kínpad, a deres, a korbács, a máglya .. . „n sátán harcosai” „A boszorkányok és varázslók — állította az egyház — a sátán harcosai, tehát a sátáni sereghez, a sátán zsinagógájához tartoznak" — írja I. R. Grigulevics „Az inkvizíció története” című könyvében, majd így folytatja: „Ennek bizonyítékai az inkvizítorok torz agyában a misztikus boszorkányszombatok voltak. Miután kidolgozták a „zseniális” sémát, igazolása nem ütközött különösebb nehézségbe. A hóhér segítségével bármely inkvizítor bármely asszonyt olyan beismerésre kényszeríthetett, hogy a sátán zsinagógájához tartozik, részt vett boszorkányszombatokon, s ezen az alapon elítélhette... és máglyára küldhette”. Röpke statisztika Az inkvizíció egyik későbbi tobzódása nyilvánul meg a magyarországi boszorkánypö- , rökben. A fennmaradt iratok szerint a legrégibb boszorkány- pör Gráz Péter feljelentése alapján indul meg Botzi Klára kolozsvári bábaasszony ellen. Bűne? Egy olyan bűvös mondás birtokában volt, ami megakadályozhatta a gyom növését a búzaföldeken, ha megérinti a bíró ruháját, az nem tudja elítélni, kígyóból olyan italt készít, hogy megérti az állatok beszédét.... Az ítélet: máglyahalál. Eddigi tudomásunk szerint Magyarországon 554 boszor- kánypör volt 1565 és 1756 között, ezekben 194 halálos ítéletet mondtak ki — 23 fővétel után elégetés. 169 elégetés, 1 vízbe fullasztás és 1 kővel történő agyonverés. A legtömegesebb honi pör Szegeden zajlott le 250 évvel ezelőtt. Az eseményre emlékezni és emlékeztetni három időpont adatik: a pörbe fogottakat a városi törvényszék 1728. június 26-án ítéli el, a halálos ítéleteket 1728. július 21-én hirdetik ki, és két napra rá meggyúlnak a máglyák a Tisza ma Boszorkányszigetnek nevezett partján. „Hat férfi és hat nőt felkötöztek négyesével a három máglyarakásból kinyúló oszlophoz” — írja ,,A szegedi boszorkánypörök” jegyzőkönyveit közreadó Oltvai Ferenc, és folytatja: „Malmos Katalint előbb lefejezték, majd holttestét az egyik oszlophoz kötötték. A máglya füstje megfojtotta a szerencsétleneket". További 28 gyanúsított azért menekült meg a haláltól, mert a „Frankfurter Zeitung” híradásából III. Károly értesült a szegedi vérengzésről, és parancsa leállítja a további eljárásokat. Elképzelhető, hogy milyen szellemi színvonalon állnak az ura- ságok, ha még a király 1729. március 9-én hozzájárul Koncz Sára és Bogadussáné ítéletének végrehajtásához: előbb fejezzék le őket, és csak azután tegyék máglyára. Nem a szegedi volt az utolsó boszorkánypör Magyarországon — Nagykárolyban még 1745- ben is elítéltek boszorkányokat. Amint Bemard Gui, a XIV. századi francia inkvizítor kihallgatási mintát készített társainak és követőinek, ugyanez az eljárás érvényesül a szegedi pörben is: a jegyzőkönyvek tanúsága szerint a vádlottakhoz intézett kérdések azonosak, vagy majdnem azonosak. Például: „Vagyon-e szövetséged az ördöggel?” — „Mi formában és mi módon vagyon szövetséged?" — „Mikor tötte a szövetséget?” — „Meddig tette azon szövetséget?” — „(rás szerint e, vagy szóval vagyon szövetsége a gonosszal?" — „Minemű helyen lett a szövetsége a gonosz sátánnyal?" — és így tovább. Még egy jellemzője a szegedi jegyzőkönyveknek: önkéntes és kényszervallomások alapján vették fel. A kényszervallomások kicsikarásának több fokozata volt; a kínzóeszközök bemutatása, szeges lóra ültetés, az ujjak csavargatása, a spanyolcsizma, a gerinctörés. Már az első kettő után azt vallotta az üldözött, amit bjírái hallani akartak ... Boszorkányszombat És mit akartak hallani? Például egyöntetűen vallották, hogy az ördög meglátogatta őket, aki toliakkal díszítve jelent meg, de megjelent bakkecske vagy bika alakjában is. Istent megtagadva kötöttek vele szövetséget, megcsókolták a homlokát és farát, majd nevet kaptak, hátgerincét vagy egyéb testrészét megjelölték, az ördög ezután emberi alakban közösült velük. Részlet Nagy Anna Gilicsó Jánosné, azelőtt Kökényné 1728. június hónapban elhangzott vallomásából: „Midőn először kezökbe adta magát, az Isten és minden szenteket megtagadtatták vele, de ő -szívében még nem tagadta meg, a sz, keresztségről lemondott és vissza nem fog térni hanem nekik fog szolgálni — megfogadta. Az seregben jelen volt egy bak, annak a szőrit megfogta és három ízben környül táczolta, annyiszor ar- zulatját és h. s. v. hátulját megcsókolta és tánczoltában az mondotta és énekele: te vagy úgymond az én uram, téged soha el nem hagylak. Azután bakbul szép ifjú emberré vált és a fatenssel közösködött. Azután tánczoltak, közönségesen ittak és ettek, s vigadtak és örültek mindnyájan, hogy megszaporodtak a fatenssel”. Erdőkben, dombtetőkön tartották boszorkányszombati ösz- szejövetelüket, melyre seprőn, gereblyén, guzsalyon, főzőkanálon, piszkafán, fekete macskán, kecskén — meztelenül — lovagolva érkeztek és ittak a boszorkányitalból. Aztán a tánc következett, a főördög elégette magát, a hamut szétosztották maguk között és haza repültek. S—E. Szabadságunk történelmének kezdetei A magyar népi demokrácia története 1944—1962. (KOSSUTH, 1978) A felszabadulás óta legalább egy nemzedék nőtt fel hazánkban, amelynek a sorsdöntő időszak — majd kétév- tized — már történelem, elsajátítandó tananyag. Az idősebb nemzedékeknek személyes élményei, kialakult véleménye van negyvenöt utáni fejlődésünkről. A dolog természete folytán azonban vélekedéseik egyik része szubjektív benyomásokból, hallomásokból tevődik össze; esetleg a megszépítő messzeség, az „akkor voltunk fiatalok", a hőskor tevékenység- és feladatözöne akadályozza kissé a rálátást. Egy szó, mint száz, régóta tudjuk, érezzük, hogy nagy az igény a 40-es, 50-es évek korszerű marxista történeti feldolgozására. Népszerű formában, közérthetően, informálva és eligazítva; nem helyettesítve az eljövendő tízkötetes Magyarország története kilencedik kötetét. A könyvhétre megjelent, valóban hézagpótló kötet szerzői és szerkesztői természetesen nem teljesen járatlan útra kényszerültek. Komoly, szolid részfeldolgozások — monográfiák, tanulmányok, cikkek, visszaemlékezés- és dokumentumgyűjtemények, — eddig is megjelentek. A kutatás intenzíven folyt és folyik a tudományos intézetekben, egyetemi tanszékeken és oktatási igazgatóságokon. Különösen az 1944—48 és az 1956—62 közötti periódusokra találhattak kellő publikált ismeretanyagot. (Már nehezebb munkát jelentett népi demokráciánk „közbülső”, . 1948—1956-ig terjedő korszakának feldolgozása és értékelése.) A kötet írói felhasználták a hazai levéltárak anyagának hozzáférhető részét, és — különösen ami sikerült és eligazító külpolitikai fejezeteket illeti — a szovjet és amerikai kiadványok erre vonatkozó részeit is. Utaltam rá: jól átgondolt politikai érdekünk is közelmúltunk történeti és tudományos ismerete, a helyes arányok betartása. Ezt a célt szolgálhatta az a látszólag külsődleges és formális tény, hogy a szerzők, a szerkesztők, de még a lektorok között is fele-fele arányban találunk tudósokat és politikusokat vagy másként fogalmazva: oktatókat és pártmunkásokat. (A két szerkesztő: Balogh Sándor egyetemi tanár és Jakab Sándor, az MSZMP KB osztályvezetője.) összehangolt munkájuk biztosította ezt az ajándék- és meglepetésszámba menő kötetet. Ez eredményezte az őszinte, nem szépítő és nem lakkozó kiadványt, amelynek mértéktartó, szellemében és nem szavakban pártos történetírói módszere a hitelesség bizonyságát adja az olvasónak. üssük fel a könyvet. Az első figyelemre méltó érdekességre már az indításnál rábukkanunk: a szerzők alapos vizsgálatokra támaszkodó megállapítása szerint nem Bat- tonya, hanem Újnagylak volt az első (véglegesen) felszabadult magyarországi helység. Ez a beidegződést szüntető indítás megadja azt az alaphangot, amely a kötetet végig jellemzi. Történeti igazságra törekszik akkor is, ha kisebb vagy nagyobb kérdésekben esetleg illúziókat is rombol. Ebből a szempontból is jelentős, hogy a kiinduló korszak- határ kérdésében is világosan állást foglal: „...az Ideiglenes Nemzetgyűlés és az ideig: lenes Nemzeti Kormány megalakulása (1944. december 21—22.) egyben a népi demokratikus Magyarország születésének a napja is volt, nemzeti történelmünk valóságos sorsfordulója, korszakhatára”. Ekkor teremtődtek meg a fasiszta szövetséggel és a háborúval való következetes, antifasiszta, demokratikus és népi szakítás és a további fejlődés feltételei. Ezt a demokratikus és népi szakítást a múlttal a kalandregények izgalmával tudják megjeleníteni a kötet írói, amikor a hatalomért folytatott majd négyéves küzdelmet ábrázolják. A szívós és következetes harc a hatalomért, a lehetőségek megragadása és az egyértelműségek vállalása egyébként napjainkban is tanulságokkal szolgálhat. Az 1948—56-ig terjedő időszak eredményeit és a súlyos torzulásokat is őszintén bemutatva és magyarázva értékeli a tanulmány. Az időszak alapvető problémáját a szerzők a szövetségi politika jelentőségének tragikus alábecsülésé- ben látják: „A Magyar Dolgozók Pártja, miközben megnyerte a csatát a nyílt reakció utolsó maradványaival szemben, továbbá „rákénysze- rítette” az egyházakat az együttműködésre, fokozatosan elvesztette harci szövetségeseit és lojális útitársait. Elveszítette, mert önmagán kívül nem is tartott igényt semmilyen más erő közreműködésére a politikai küzdőtéren”. Ez a politika nemcsak a volt koalíciós partnereket zárta karanténba, és nemcsak a fő szövetséges, a parasztság érdekeit sértette, amikor a mezőgazdaság szocialista átszervezését tulajdonképpen „antikapitalista" küzdelemnek és nem a fejlett nagyüzemi mezőgazdaság megteremtése objektív szükségletekből fakadó követelményének tekintette. Ez a politika egyben egy sajátos munkáskérdést is teremtett: a termelésben maradt munkásokat kívül rekesztette a politika-alakítás sáncain és a bürokrácia alá rendelte őket. Ugyanakkor a munkásság életszínvonalában túlzott hadigazdálkodási orientációjával — bár ezt a hidegháború sokban magyarázta — visszaesést, egyes esetekben a régi rendszerben elértnél alacsonyabb színvonalat eredményezett. így állhatott elő az a helyzet, hogy „ténylegesen eme sajátos munkáskérdés vált az ország legfontosabb társadalmi problémájává, anélkül, hogy az agrárkérdés megoldása mint feladat lekerült volna a napirendről". S ez az antidemokratikus és szubjektív politika volt egyik fő okozója az ellenforradalomnak is, a tragikus 1956-os zavaroknak kint az utcán és bent a fejekben. Az 1956 után újjáalakuló pártnak, az MSZMP-nek tehát nem csekély örökséget — dicsőségest és súlyosat egyaránt — kellett átvennie. Következetes, politikailag egyértelmű és helyes irányvonalával 1962-re azonban nemcsak konszolidálta az országot, begyógyította a sebeket, hanem irányításával a szocializmus alapjait is sikerült leraknunk. Az MSZMP politikája abban az időben és ma is azt bizonyítja, hogy akkor töretlen fejlődésünk, akkor haladunk előre, ha a párt és a munkásosztály, a pórt és az egész dolgozó nép között megvan a bizalom. Dérer Miklós
